Népújság, 1973. május (24. évfolyam, 101-125. szám)
1973-05-27 / 122. szám
^AAAAAA'WSAA*»*m**^AAAAAAAAAAAAAAAAAMAAAÄAAAAJU^AaaaaaA^ftft^ f/fae#£-3^....-:. hogy kocogjunk, vagy ne kocogjunk? Mert rohanó korunk, a száguldó tempó, kocogás formájában tette fel lám a lenni vagy nem lenni nagy kérdését. Amikor a hang sebességénél kétszer, sőt többszór nagyobb sebességgel tud rohanni az emberiség a levegőóceánban, amikor a sztrádákon kétszáz mérföldes sebességgel zúgnak el a több száz lóerős autócsodák, amikor egy jobbfajta sétahajó is átkel egy hét alatt az Atlanti-óceánon —, akkor tesszük fel a kérdést kissé hamleti módon bár, de nem a szónokiasság kedvéért; kocogjunk, vagy ne kocogjunk? Ebben az ellentmondásban van korunk nagy tragédiája! Többek között ebben i sl Valamikor, az emberiség emberi létének hajnalán, a ma családot alapító huszonegynéhány éves ember már aggastyánnak számított. Nem is nagyon régen, jó évszázada tán, e sorok írója már matuzsálemkorúnak számított volna, ha egyáltalán megérte volna azt a magas kort, amelyben negyvenen túl élni csak valami titkos életelixir titka lehetett. S ma az emberiség átlagéletkora — a fejlett országokban csak, s nem az afrikai vagy ázsiai milliók körében például — sok helyütt eléri, vagy meg is haladja a 72 évet! Pedig az átlagéletkor még magasabb is lehetne — ha éppen a fejlett országokban nem kezdene egy furcsa reverzibilis, megfordított folyamat magával ragadni mind több embert: középkor végi átlagéletkorral halnak meg az ezredév végén erejük teljében levő emberek. Civilizáció ártalmak? Így lehetne summázni persze legkönnyebben a dolgot, minthogy valahol a dolgok mélyén valóban ilyen summázat található fel. Urbanizációs ártalmak! Ez is, így is igaz. S még több is, más is igaz nálunk, a mi hazánkban is. Valahogy úgy jártunk, hogy mire megtanulhatnánk ebben az országban a megtermelt javainkkal élni is, addigra egyesek és sajnos mind többek számára lehetetlenné válik a tanulás. A halott embernek minek a bölcsesség? A halál, persze soha, semmilyen esetben nem volt magánügy, egy ember halála, vagy súlyos betegsége akár valamilyen formában mindig is társadalmi ügy volt. Túl a személyes és tragikus emóciókon, vagy azok mellett És az sokkal inkább ma! Felgyorsult korunkban voltaképpen a felgyűjtött szellemi értékeket az ember — férfiakra gondolok most itt —, negyvenen túl kezdi valójában gyümöl- csöztetni, ekkor kezdi visszatéríteni valójában azokat a „befektetéseket”, amelyeket a társadalom ruházott belé. Nyers megállapítás ez? Kétségkívül az, de igaz. Egy negyven, ötven éves ember halála, oktalan halála azért, mert agyon cigarettázta magát, mert elhízott, elhiteti magával és magáról, hogy ő mindig és állandóan nélkülözhetetlen .— nos, szóval egy ilyen ember oktalan halála bosszantó ráfizetés a társadalom számára Kissé profán túlzással: a befektetett százezrekért hasra pakolt kilókkal törleszteni gyakran lehet tragikusan illetlen dolog is. Szembe kell nézni azzal a ténnyé!, hogy az ember, aki önmaga is az állatvilágból emelkedett ki értelmével, továbbra is értelmének és létének alapját a mozgásban teremtheti tovább: filozófiailag és fiziológiailag egyaránt. Az persze nem igaz, hogy a munkásnak, aki a gép mellett áll napi nyolc órát, hogy annak nem kell a mozgás, különösen azoknak, akik olyan korszerű gépeken dolgoznak, ahol az erőt az agy adja, s nem a kar. Mint ahogyan az is igaz, favágóknak igazán nem kérdés a kérdések kérdése: kocogjunk-e, vagy sem? Kocogjunk. Sétáljunk. Tornázzunk: mozogjunk, Nyomja még ezt az országot az egykor erőt és értelmet adó, a feleslegest száműző, a munka lényegére okosan összpontosító paraszti szellemi szemlélet. Való igaz, aki kapál, kaszál, arat, vagy csépel — mindezt csak múlt időben persze! — annak aztán nem volt szüksége még mozgásra. Csak a semmittevőnek legfeljebb. Kábult pihenésre inkább, hogy erőre kapjon. A szikár, sőt szikkadt paraszti testek szívósak voltak és kitartóak és tüdőbajban, vagy gyomorbajban igen, de elhízásból adódó szervi bajokban nem nagyon búcsúztak el ettől a világtól. És falun ma is kinevetnék a pedagógust, a tanácselnököt, az orvost például, ha ott futkosna a kert végiben — peäig talán nekik is szükségük lenne erre. De nem teszi, mert talán nem is nagyon tehetnék. A falu szája miatt. S a falu szája behallatszik a városokba is: futó, tornázó ember legjobb esetben is mosolyt fakaszt. Mág jó, hogy valamiféle polgárjogot nyert az úszás, már annak, aki tud úszni, s akinek van ideje mondjuk reggelente uszodába járni. De hát egy héten egyszer, a vasárnap reggeli otthoni ejtőzés helyett — nelyett? —, mellett neki a szabadnak. Neki mind- izoknak, akiknek munkája, sorsa úgy hozta, hogy nem, vagy alig éri fizikai megterhelés. Neki a szagának. ki kapával a kis kertbe, ki hátizsákkal. gyalogosan, vagy tornacipővel futva —, a hegyeknek, mezőknek. Kocogjunk, vagy ne kocogjunk? Kocogjunk. Az ezredév végére ne legyen ismét középkori az ember ■’ < “<?v olvan országban, ahol mindent elkövetünk az öregkor szépségéért. <»v»ivWWW\AAAAAAAAAAA/\AAAAAAAAAAWMMA/wWWNAA/WWWWV'vA Másfél millió f5y«gyult rákbeteg — Amikor a klinika folyosóján végigmegyek és látom betegeink riadtan kérdő tekintetét, mindig ugyanaz a gondolat merül, fel bennem; nem a vaksors csapása zúdult ezekre az emberekre és okoz nekik kínokat a veszélyt el lehetett volna hárítani — mondotta beszélgetésünk elején a legnevesebb szovjet onkológus, az ENSZ- díjas akadémikus, León Sábád, I — Megelőzhető egy betegség, amelynek okait nem ismerjük? —<■ Az igaz, nem ismerjük az alapvető okát, hogy a normális sejtek miért alakulnak át rosszindulatúvá. Bármennyire is ellentmondásnak tűnik, a rákról, — korunk legtitokzatosabb betegségéről — nagyobb ismeretekkel rendelkezünk, mint bármilyen más betegségről. Tudjuk, hogy kifejlődését kancerogén anyagok kiprovokálhatják — vagy előidézhetik? —, de a radióaktív sugárzás és a vírusok is szerepet játszhatnak... A ráksejtek életfolyamatainak, jellegének és agresszivitásának, a szervezettél való kölcsönhatásának már sok tényét ismerjük. A sok éves kutatások egyik legfontosabb következtetése: a rák' nem hirtelen és váratlanul keletkezik. A normális sejtek rosszindulatú átalakulása és a betegség szimptómáinak jelentkezése között évek, vagy évtizedek telnek el. Ez azt jelenti, hogy van időnk közbeavatkozva megállítani a veszélyes folyamatot — Miként leh»t felfedezni a milliárdnyi sejt között azt a néhányat, amelyek előbb utább a betegséghez vezetnek? ________ _ — Minden ráknak van egy „előtókja”, vagyis, a rák nem egy, korábban érintetlen területen fejlődik ki. Potenciális veszélyhelyzetet jelentenek például a jóindulatú daganatok. Fél évszázaddal ezelőtt, ha a sebészek betegüknél papillomát fedeztek fel, nyugodtan hazaküldték, biztosították, hogy minden rendben. Ma más a helyzet, azonnal beutalják a kórházba kivizsgálásra és gyógykezelésre. A rák gyakran keletkezik krónikus betegségek hátterében. Ezek — a Szovjet Tudományos Akadémia Onkológiai Kísérleti-klinikai Intézetének adatai szerint — az esetek 83,7 százalékban a száj üregben, 97 százalékában a bőrfelületen, 73 százalékában a béltraktusban rosszindulatú daganatot előznek meg. Ezért a Szovjetunióban a rákra hajlamos emberek különleges egészségügyi nyilvántartásba kerülnek és évente többször is szűrésen vesznek részt. Minden szovjet állampolgár — a panaszmentességtől függetlenül — rendszeres orvosi vizsgálaton esik át — pl. az üzemi munkaegészségügyi vizsgálatoknál — és nem is sejti, hogy onkológus is vizsgálta. ................... ■— Milyen szervezettel rendelkezik a szovjet egészségügy a rákbetegségek időben történő felderítésére? — Mindenekelőtt azt a háromszáz rákszűrő állomást említeném, amelyek évente 90 millió embert vizsgálnak meg. Ezek rendszeresen felkeresik a ritkán lakott vidékeket, üzemeket stb. A magukat teljesen egészségesnek tartó emberek közül a rákbetegek kiszűrésében segítségükre vannak a területi rendelőintézetek orvosai is. A rendelőintézetek legtöbbjében van onkológiai rendelés is. Minden egyes specialistáknak kötelessége megfigyelni azokat az elváltozásokat, amelyeket kezelés közben észlel és rákhoz vezethetnek. így a fogorvos és a belgyógyász egyaránt a rákellenes harc előőrsébe tartozik. Ha valamit észlelnek, azonnal beutalják a beteget kivizsgálásra. — Milyen hatékony a rák felkutatására létrehozott szervezet? — Alig tizenöt éve a rákbetegség kigyógyításáról, mint ritka, esetről beszéltünk. A klinikáról egészségesen távozók fényképeit konferenciákon és tudományos üléseken mutattuk be. Napjainkban a Szovjetunióban a rákbetegségből kigyógyítottak száma megközelíti a másfél milliót. A tömeges szűrő- vizsgálatok eredményeképpen fele annyi elhanyagolt, negyedik stádiumban levő rákos daganattal találkozunk. — Megelőzhető magának a ráknak a keletkezése? — Kétségtelenül. Azt már nagyon jól tudjuk, hogy a rosszindulatú daganatok keletkezését kiprovokálhatják a kancerogén anyagok. Ezek közül többtől elválaszthatjuk az embert. Az általam vezetett laboratóriumban sok száz gyanta, kőolajipari termék, ásványolaj mintáját tanulmányoztuk, amelyekkel egyes iparágakban a dolgozók gyakran találkoznak. A kancerogén tartalmú 'anyagok kivonása a termelésből kimutathatóan csökkentette az úgynevezett szakmai rákbetegségek kialakulását. így például az antlinfesték-ipar- ban dolgozók húgyhólyag rákmegbetegedése a tizedére csökkent. Véleményem szerint a legnagyobb veszélyt a levegőt szennyező és általunk beszívott benzpirén, a rákkeltő hatású szénhidrogén jelenti. A benzpirén jelenléte a levegőben szorosan összefügg az égés mértékével. Különösen így van ez a gépkocsimotorok esetében. A benzpirén kereszteződésekben észlelhető, ahol a motorok különböző változó fordulat- számmal üzemelnek. Kutatásaink során törvényszerűen két következtetésre jutottunk. A korszerű városokban a gépkocsiknak szintbeni kereszteződések nélküli alagutakban kell kereszteződniük, vagy legalábbis a minél kevesebb megállást igénylő felüljárókon. A másik, hogy a gépkocsik üzemét kedvezőbb feltételekkel lehet és kell biztosítani. A teljesebb égésre beszabályozott porlasztó a tizedére csökkentheti a ben- zinprén távozását a kipufo- gócsövön keresztül. A szovjet állam hatalmas összegeket áldoz a kancera- gén anyagoknak az emberektől való elszigetelésére. De bizony mi magunk csökkentjük is ezeknek az intézkedéseknek a hatását. Ugyanaz a benzpirén megtalálható a cigaretta füstjében, amelyet milliók önként szívnak be. Nincs tehát abban semmi csodálatos, hogy az erős dohányosok körében a tüdőrákosok száma jelentékenyen nagyobb, mint akik sohasem cigarettáztak. Állításomat néhány statisztikai adattal támasztanám alá. Az az ember, aki 25 éven keresztül naponta 40 cigarettát elszív, 52-szer nagyobb valószínűséggel betegszik meg tüdőrákban. Napi 20—30 cigaretta esetében a kockázat 22-szeres. Még a kevésnek számító napi 10 darabos mennyiség is 11-szeresére növeli a kockázatot. A természetellenes ülő életmód elősegíti a szervezetben a káros anyagok lerakódását, a táplálkozás jellege — ismeretes, hogy a kövérek között kétszer több a rákos beteg — mindez olyan, amely kiprovokálhatja a rosszindulatú daganatokat, amelyeket pedig — mint láttuk — el lehetne kerülni. Ezért határozottan kijelentem, hogy a rák megelőzése mindannviunknak a kezében van, sokban függ az egészséges életmódtól, a helyes táplálkozástól, a káros szenvedélyek leküzdésétől és a rendszeres sportolástóL Eleonóra Gorbunovs az APN tudományos kommentátora — KA
