Népújság, 1973. március (24. évfolyam, 50-76. szám)

1973-03-07 / 55. szám

Az egri szimfonikusok harmadik Uibileumi hangversenye Az egri szimfonikusok hét­főn este rendezték meg a tíz­éves jubileum alkalmából harmadik hangversenyüket. Ezúttal a siker minden vo­natkozásban teljes volt: telt ház, forró hangulat és a kö­zönség — talán az együttes eddigi történetében először — nem akarta abbahagyni az ünneplést. Igaz, a műsoron romanti­kus szerzők szerepeltek és ez az egy tény önmagában is al­kalmas arra, hogy a közönsé­get az érzelmek magasba len­dítsék. Muszorgszkij a közép- koriasan misztikus boszor- kány.szombatok emlékét idé­zi az Egy éj a kopár hegyen című szimfonikus költemé­nyében, azt a regebeli éjsza­kát, amikor az elemek erői tombolni kezdenek, hogy az­tán az emberi tisztaság és tisztesség hajnali fénye árasz- szon el mindent. A jó és go­nosz jelenléte a világban, a tisztaság utáni oltható tlan vágy patétikus zenéje ez a mű. Egészen más alapanyagból — ha szabad ezt a kifejezést használni — „áll össze” Dvor- zsák Üj világ szimfóniája. Mint valami vándorgyűjtőge- tő rakta össze a zeneszerző az amerikai kontinens zenei ef­fektusait, hogy aztán magán átszűrve, átbocsátva, keverve 1 szláv dallamokkal és lélekkel megszólalhasson a szimfónia zárótételének himnikus har­sogása. A két: művet az egri szim­fonikusok Farkas István kar­mester dirigálása mellett ad­ták elő. A létszám tekinteté­ben is teljessé nőtt együttes kiérlelten, árnyaltan és a karmesteri értelmezést híven kővetve szólaltatta meg a két művet. A korábbi évek során már hallottuk ezt a Muszorgszkij-művet az egri szimfonikusoktól, más körül­mények között, más akuszti­kai feltételek mellett, s most megállapíthatjuk: ez az elő­adás nemcsak azt bizonyítja, hogy ez a zenekar évről évre gazdagodik és mélyül, hanem azt is, hogy a karmester is együtt emelkedik, mélyül fel­adataival. Nem pusztán a jubileumi' hangulat és bíztatás diktálja a sorokat, a tárgyilagos szem­lélőnek, hallgatónak is el­fogadható a vélemény: ez a sok viszontagságot megért amatőr együttes tíz esztendő alatt komoly jelentőségű munkát végzett. Jelentős re­pertoárral rendelkezik, ön­álló elképzelésekkel, saját arccal. Mindezt az ered­ményt, ezt a koncertet és ezt a színvonalat is a fáradhatat­lan és lelkiismeretes Farkas Istvánnak köszönheti a zene­kar. Ennek a jubileumi hang­versenynek külön élménye, magával ragadó produkciója volt Mendelssohn e-moll he­gedűversenye, Kocsis Albert előadásában. Ezt a hallatla­nul finomra cizellált, minden részletében az életörömöt és a szépség diadalát ünneplő művet Kocsis Albert olyan meleg átéléssel, annyira „be­lülről” játszotta, hogy a pó­diumon is ritkaszép, ünnepé­lyes pillanatokat a közönség hálás tapssal köszönte meg és a kitűnő hegedűművészt rá­adásra késztette. A zenetörténeti bevezető­ket Kollár Endre mondotta el. (farkas) 9 cigányok szószólója A nyitott ajtón át párbe­széd szüremlik be a tanács­ház folyosójáról: — Jól törülje le a cipőjét' Máriám, hát hol járt maga, hogy egész a bokájáig sá­ros ...? — Tudhatnád, lányom, hogy nekünk nincs egy cen- ticske járdánk se. Es nincs szárnyunk se, hogy a sárten­ger fölött átrepüljünk. Azt mondom: ha Mózes ott élne velünk a telepen, még neki se maradna szárazon a két lába... Aztán halk kopogtatás, csendes „jó napot kívánok”, s egy idős férfi megáll a kü­szöbön, levett kalappal. Ter­metes alakja szinte betölti az egész ajtókeretet. — Csonka Lajos vagyok.' Cigánybiró és többszörös ta­nácstag. Markáns arcú. Haja, sor­té sre vágott bajusza ezüst- fehér. — Harminckét éves korom óta élek Verpeléten. Itt vol­tam fiatal és itt öregedtem meg. Életemből most már a 69. esztendőt nyűvöra. Ter­mészetes dolog, hogy a ve­lem egykorúak, az idősebbek és a fiatalok is mind ismer­nek. Engem csak úgy szólí­tanak meg, hogy Lajos, La- joskám vagy Lajos bácsi. Nem szégyenkezem azért, hogy cigány vagyok. Aki anyától született, annak jo­ga van az élethez. Harminc­hét éve élek a cigányok kö­zött, ugyanazon a helyen. A telepen minden házat ispne- rek. Nem házak ezek igazá­ban, inkább roskatag vis­kók, összebarmolt falak és foldozott tetők, rongy és ócska lakóhelyek. Ismerem azokat az embereket is, alök a telep lakód. Ismerem a szokásaikat, életkörülmé­nyeiket, gondjaikat, tervei­ket és szándékaikat. Mind­ezek megkönnyítik az em­ber dolgát, de ugyanakkor meg is nehezítik, mert szi­gorúan számon kérik tőlem: mit tettél érettünk, cigá­nyokért? Én nagyon sokat szeretnék tenni értük, szó­szólója vagyok érdekeiknek a tanácsban. A felszabadulás­kor, 1945-ben engem válasz­tottak meg cigánybírónak, s azóta egyfolytában töltőmbe ezt a komoly tisztséget. Fontos szerepet bíztak rám akkor is, amikor 1955-ben a községi tanács tagja lettem. Kampis Péter* Itt szeret a pisztráng... Márta mondott valamit — , hanglejtéséből Kázmér arra következtetett, hogy megsér­tődött. Nem figyelt, mert be­hunyt szeme mögött a sok­szor órákig tartó, hiába vá­rakozásokra gondolt, s arra az egykedvűen viselt torok­szorongató gyötrelemre, amely ezeket a hiábavaló vá­rakozásokat követte. Sok eset­ben érdeklődéssel vizsgálgat- ta magát. vad képzeteit, melyeket nem akart maga elé idézni, gyilkos indulatait, me­lyek egyébként összeférhetet­lenek voltak vele, mégis ki­védhetetlenül ellepték. Nem használ ellenük sem ital, sem más. Csönd volt. Kázmér kinyi­totta a szemét, s látta, hogy Márta valahová a város felé néz .konok, kissé haragos arc­cal. Gyöngéd lett. — Már nem tart sokáig — mondta. Márta lenézett. Kázmér. mintha parányi megvetést (vagy kétkedésfélét?) fedezett volna fel tekintetében. A kö­zös elkeseredésnek tulajdoní­totta és örült, hogy most be­szélgetni fognak erről. — Mikor jössz el? — kér­dezte szelíden, de kérdése egy darabig a fejük fölött le­begett. azután lomhán el­tűnt a környező fák között. Nem csönd, valami egész más maradt utána. Kázmér 19*3. március sseria IL hideget meg meleget érzett egyszerre. Kényelmetlen volt, mert nem akarta. Nagyon várta a választ. — Miféle pisztrángok mo­zogtak? — kérdezte Márta. — Szeretlek — mondta Kázmér egy kis félmosollyal, és megsimogatta Márta haját. Hosszú csönd lett: mind­ketten az erdőt hallgatták. magát, elmenekülhetett az. erdőjébe, patak-partjához. Jópofa ez a kis csermely, gondolta, de azért a Meradna egész más volt. Tisztább a vize, mint ennek. Különben nem is élnének benne a piszt­rángok. Azok csak tiszta vizű patakban élnek meg. Tiszta vizű, gjmrs sodrású patakban. Szép lakhely. Jó volna piszt­Eddig öt ízben választottak meg, úgyhogy 18 esztendeje tart már ez a közszolgálat. A cigányokért,.. Cigarettára gyújt, i Sym- phoniát szív. — Gyermekkoromból sok keserű emléket őrzök, iga­zán nem volt a kényeztetés­ben részem soha. Azt mond­hatom. ha most visszatekin­tek: az idő megviselt, de meg is tanított... Dormán- don láttam meg a napot. Öten voltunk testvérek, de ebből csak ketten marad­tunk meg. Apámat elvitték az első háborúba és ■ mikor hazajött, anyámnak már csak a sírját nézhette meg a temetőben. Tizenkét éves koromra lettem én árva, az­óta eszem a magam kenye­rét. 1919-ben királyi román katonák hurcoltál^, el az apá­mat, nem is láttám azóta. Két gyéréit maradt utána annál az asszonynál, akivel összeállt. Ez a két féltestvé­rem ma is él: az egyik, akit Bonaventurának hívnak, ma­gas rangú katonatiszt, a másik fiú, Pongrác, valami mérnökféle ... Sokfelé ve­tett engem a sorsom, sok mindent megpróbáltam. Vol­tam kondás, csődörös, épí­tőipari munkás, Lsz-tag, se­gédportás, éjjeliőr. Az isko­lából csak hat elemit jár­tam. A múltbeli hadsereg­ben katonai rangot is sze­reztem: szakaszvezető vol­tam, mégpedig a huszárok­nál. A budapesti 22-es épí­tőktől kerültem nyugdíjba. 822 forintot kapok. Nem sok, kérem, pláne, hogy ötödik éve betegeskedik a felesé­gem... Mi három gyerme­ket neveltünk fel. Nagyob­bik fiam Liszkóban dolgo­zik, a Mátravidéki Fémmű­veknél. A kisebbik fiú itt helyben van, a víztársulat munkása. Menyecskelányom munkahelye pedig a keve­rőüzem. És hogy ki ne,ma- radjon senki a családi lis­tából: kilencen vannak az unokák... — Két telep között osz­lik meg Verpelét cigány né­pessége, a lélekszámúk fél­ezerhez közelít. Legnagyobb gondunk elsősorban a járda. Tizennyolc esztendő alatt, mióta a tanácsban vagyok, nem sikerült elérni, hogy ezek az emberek is járdát kapjanak. Esős időben elme­rülünk a mély sárban. S még az orvos se szívesen jön be a telepre, ha valami éjszakai betegség adódik. Gondunk van az ivóvízzel is. A telep régi kútja, ahonnan több mint 40 család hordja a vizet, nagyon rossz álla­potban van. Minden hónap­ban csinálják, javítgatják, de soha nem tökéletes. Váradi Lajos, özv. Csonka Béláné és Pusztai István amiatt pa­naszkodnak most, hogy nem juthatnak villanyfényhez. A lakásukban megcsináltatták a belső szerelési munkát, csak a hálózati bekötés van hát­ra ,ezért azonban 12 ezer forintot kémek tőlük, mert­hogy két oszlop felállítása is szükséges. Váradiéknál 5 leány gyerek van, Pusztaiék- nál 4 gyerek, özv. Csonkáné pedig 1300 forintos kereset­ből él. Semmiképp sem tudják a szükséges költséget előteremteni... Az egész te­lepen probléma a tisztaság, igen kevés az illemhely. Most majd mindenkit köte-. lezünk ennek megépítésére. Másik nagy gondunk a zsú­foltság, a helyhiány. Mahol­nap egymásba ér az embe­rek lába, szinte megmozdul­ni se lehet a szűkös terüle­ten. Szükség volna mielőbb újabb házhelyek parcellázá­A mérleg nyelvét lehúz­zák a súlyos gondok, a meg­oldásra váró problémák. . \AAAAA/VWW%AAAA/WV>AAAAA/VV\AA/\AAA/>i, ; — Nem ér kihagyni a mási­kat. Kázmérnak jólesett hallani Márta hangját. Eszébe jutott, hogy mostanáig csak ő be­szélt. — Már nem nevetek — fe­lelete Kázmér és tovább ne­vetett. Madarak szöszöltek a iákon. Meleg volt. Szél nem fújt. Márta tovább rugdosta a fadarabkákat. Kázmér meg lehajolt, és szedegetett belő­lük. — Gyere — mondta Már­tának — játsszunk. — Mit? — Vízipólót — mondta Kázmér —, de ez másféle, — Ez olyan, mint a Merad­na? — kérdezte Márta. Lenn álltak a völgyben, s lábuk előtt félméter széles csermely surrant. — Á — mondta Kázmér — a Meradna egész más volt. Nagyobb is, és más is. Sokat beszélgettek lefelé. Kázmér mesélt' a pisztrán­gokról, a halőr hatalmas ku­tyájáról, amit később agyon­lőttek, mert őzet ütött le. Piszkosszájú Pista bácsiról, a faiskola vezetőjéről, málná­ról, vaddisznókról. Mire le­értek Kázmér egész jól eí cztó rángnak lenni egy Ilyen pa­takban, gondolta hirtelen, és kicsit tényleg irigyelte a pisztrángokat. Szeretnék pisztráng lenni. Hangosan felnevetett. — Mit nevetsz? Márta kicsit odább állt, és fadarabokat rugdosott a víz­be. A fadarabkák villámgyor­san tűntek el egy szikla mö­gött, amely méterekkel alat­tuk volt. Kázmér még mindig nevetett. — Mit nevetsz? — kérdezte Mártef ü hozzátette: mint amire te gondolsz. Ez speciális vízipóló. Nem én ta­láltam ki — tette hozzá gyor­san. Összeszedett egy csomó fa­darabkát. Felét odaadta Mar­tának. — Bedobjuk itt fönn — mondta Kázmér —, aztán meglátjuk, melyikünké ér ide, a sziklához hamarabb. Az nyer. Játszani kezdtek. Márta nyert. Kázmér hiába igyeke­zett kiszámítani a sodrást, a másik fadarab mindifi gyor­sabbnak bizonyult. Az utolsó^ fadarabra, egy lehántolt, íe-< hér színű, félig szikkadt, rö­vidke bokorágdarabra ráme- < redt. Te fogod ezt nyer­ni, mondta magában a fada­rabnak. Az utolsó döntök játszmát te nyered. Ügyes, és) fürge kis fadarab vagy. És< te fogod megválaszolni a \ megválaszolatlan kérdései­met. Mindent föltettem rád,) fadarab. > Mártára sandított. Márta) rámosolygott Kázmérra, az­tán egyszerre dobták vízbe a$ ladarabkákat. A lehuntott,) fehér színű, félig szikkadt,) rövidke bokorág azonnal ki­lőtt, és másfél méter előnnyel j rohant a szikla felé. Kázmér? a nagy hadvezérek diadalát) érezte. De csak egy pillana­tig. A szikla előtt egy méter-5 re Kázmér fadarabját egy$ vízből kiálló kő kibillentette) az irányból, s egy forgóba te­relte, ahonnan nem tudott ki-^ jutni. A másik szépen, nyu­godtan úszott, kikerülve a kö-í vet, és eltűnt a szikla mögött.) Kázmér a forgót nézte: mé­lyebb volt, mint máshol, sö-i tétzöld, nyugodt. Tetején ott? himbálózott a fehér bokorág-j darab. Szomorú lett. — Látod — mondta Mártá­nak — itt szeret a pisztráng.) Ilyenféle helyeken. — Igen — mondta Márta,) és az órájára nézett. Kázmér lassan emelte fei J a tékintetét. Végigsiklott) Mártán, az új kosztümön, a? blúzon, amit nemrég vett föl,? nyakán, száján, s végül meg-? állapodott. Tiszta vizű, gyors? sodrású patak volt Márta sze- 5 me, de Kázmér hirtelen bor-) zasztó pontosan tudta, hogyő? soha nem lesz pisztráng eb-) ben a patakban. Dél lett, mire a váróiba ér-: Ä -----------------------­* ■ " (Foto: Tóth Gizella) — Azért vannak itt ered* mények is — mondja meg­nyugvással Csonka Lajos. — Van a telepünkön 27 televí­zió, és rádió is szép szám­mal. Ahol nincs villany, ott táskarádiót tartanak. Nagy dolognak tartom, hogy nincs a telepünkön tetvesség. Sok lakásba szőnyegen megy be az ember. Tiszta, meszelt szobákat találni mindenütt. Van 12 OTP-lakás és ma­gánerőből is felépült 22. Szilárd, beton alapra épít­keznek. a vályog többé már nem építőanyag nálunk. A munkaképes emberek jelen­tős százaléka dolgozik. Csak az él alkalmi munkából, aki másutt nem tudja megállni a helyét. Vannak közülük , szakmunkások, iparosembe­rek. A cigányság a szocia­lizmussal igen elégedett. Én közöttük élek, sokat beszél­getek velük, s elmondják őszintén a véleményüket. Sajnos, a fizetések táján sok baj van a telepiekkel. A ci­gányok tisztességgel, jól dolgoznak és a munkájukért jó pénzt kapnak. Ám nem tudnak bánni a pénzükkel. Egy-kettőre elverik, elisz- szák és megeszik. Szeretném bemutatni egy család vasár­napi étkezését. Micsoda he­gyen-völgyön lakodalom ez, milyen hatalmas torkosság. Valaha az urak asztalára nem jutott olyan és főleg annyi ínyencfalat, ízes étek, mint amit most egy-egy ci­gánycsalád elfogyaszt. És tessék megnézni, hogyan, öl­tözködnek, mennyire diva- tolnak a verpeléti cigányok. Gyönyörű lányok nőnek fel itt... S azt is nagy elége­dettséggel állíthatom, hogy az új cigánygeneráció mű­veltebb és kulturáltabb is, mint a szülők nemzedéke. Mindjárt példát is mondok: a cigánygyerekek iskolai ta­nulmányi eredménye átlag­ban 3,2. Nagyon sok gyere­ket kézen fogtam magam is, cukrot, kiflit vettem neki, s elvittem az iskolába. A fel­nőttek között sajnos, na­gyon sok az analfabéta. Pe­dig meg lehetne tanítani őket. az írás-olvasás legalap­vetőbb ismereteire, ha szer­veznének ilyen tanfolyamot. üjabb cigarettagyújtás kö­vetkezik. Az utolsó Sym- phonia a veretes fémtárcá­ból. — Cigánybíró vagyok, a cigányság szószólója a ta­nácsban. Ez a közszolgálat gyakorta különleges felada­tok teljesítését is megkíván­ja. Például nemcsak az élő emberekkel, de még a hol­takkal is nekem van dol­gom. A cigányok ugyanis rendkívüli módon félnek a halottóktól. Hozzám jönnek segítséget kérni, én megyek és a halottat felöltöztetem. Homlokán elmélyülnek a ráncok. — Sokat munkálkodtam a cigányok érdekében, hogy javítsak, jobbítsak valamit is a helyzetükön. Most már én is lazulok, gyengébb va­gyok. Fiatalabbnak kell ha­marosan a helyemre lépnie. Falunk a nagyközség rang­jára pályázik. Ennek egyik feltétele a cigányok helyze­tének rendezése. Ügy gon­dolom, közös akarattal — gondjainkat megoldva — eh­hez megtehetjük a nagy lé­pést.^. Patak; Dézsa

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom