Népújság, 1973. január (24. évfolyam, 1-25. szám)

1973-01-07 / 5. szám

„Delei harangoztak'' és zúgtak a pálmák... Gondolatok Remenyik Zsigmond sírjánál Verőfényes téli dél... A aap csodálatosan bearanyoz­na a Farkasréti kolumbáriu- mot... Es fönt a magasban, a 161-es szám alatt tündököl egy név: Remenyik Zsigmond 1900— 1962. Szegfűk, fenyőgallyak, la- gyöngyök borítják el.,. Es hárman állunk alatta: a ked­ves szavú özvegy, a törékeny szépségű Sylvia, az író lánya és jómagam, az egykori 'fia­tal barát. Egy ideig csak hallgatunk, csak hallgatunk... Csak hár­man vagyunk. Senki több... Es akkor belemar szívembe valami éktelen nagy fájda­lom; miért csak ennyien?... Hát ezt érdemli tőlünk? Mi csodálatosan tudunk fe­lejteni, élőket éppúgy, mint holtakat... Es fogadkozni is tudunk, hogy majd igy, majd úgy... De aztán minden marad a régiben.., Am ekkor — borongó*, saj­gó gondolataim közepette — felém fordul az özvegy: — Éppen delet harangoz­tak és ilyen szépen sütött a nap, amikor mosolyogva meg­halt az uram... Szép halála volt. Megborzadok... Hát lehet egyáltalán szép a halál? De mégis el kell fogadnom a tényt... El kell fogadni az elfogadhatatlant, hogy nagy barátom, a dormándi kúriá­ból világhódításra Indult íróművész, immáron 10 éve halott.. — Mennyit alkothatott vol­na még napjainkig — forga­tom fejemben a fájó gondo­latot De aztán el is hessegetem! ö betetőzött, kerek, egész művet hagyott hátra. — Mintha korbáccsal haj­tana valaki, úgy igyekszem írni — mondotta egyszer. Meglepetve néztem rá. — Úgy értem, hogy min­den lehetséges időm erre for­dítom. .. Mert ki tudhatja a jövőt? — igazította ki. Ereztem, hogy a kiszabott küldetést el kell végeznie. . . Erezte: az idő is kiszabatott számára. . .. Aztán lassan hazafelé indlunk a téli verőfényben. Es ekkor — a távolból egy­re erősödve... és egyre han­gosabban pálmák zúgását vé­lem hallani. .. Majd hajókürt búg és csobban a tenger ár­ja. Sós illatot sodor arcomba a szél... Már látom az Ande- selc hacas csúcsait. (Pedig még sosem láttam.! Lomha léptű indiánok ballagnak mellettem. De aztán hirtelen elsül­lyednek. .. Váratlan szemembe villan a dormándi út jegenyesora. (Amit már többször láttam). Vásáros parasztok igyekez­nek haza Egerből... Nóta is szól, fel-felharsanó kurjan- tások. Malacok sírnak a sze­kérre rakott ketreceken... Aztán a hirtelen feltámadt szél a hideggel elvegyülten egri harangok szavát sodor­ja a napsütötte Farkasréti te­metőbe. A hangok, a színek, az il* iaiok itt kavarognak körút öl­tem és könyvcímek vibrSí- nak emlékeim suhanó leme­zein, . Vész és kaland, Őser­dő, Északi szél, Élők és hol­tak, Por és hamu, Sarjadó fü, .Vándorlások könyve. . Majd hirtelen emberalakp- kat látok feltűnni; a csala­finta Perkins Fondort. az öreg Carmelót, a szerencsét­len Lénárt Gyurit. . Es még ki tudná mennyit a sok-sok remenyiki figura közül. .. Pedig még mindig jönnek és csak egyre jönnek. Szen­vedő, nehéz sorsú emberek közelednek felénk. . Aztán elmennek mellettünk, hogy majd megálljának a magas­ban lévő sírhely előtt. Megtelik az egész kolum- bárium előtere. .. Aztán az egész térség a kaputól a síro­kig. A gyászkocsik leállnak, a jövő-menő emberek elámul- nak. Nem értik, mi történik itt? Elmosolyodom... A boldog­ság mosolya ez... Tudom, hogy eljöttek tisztelegni ők, akikkel együtt élt, együtt szenvedett, vagy akiket a tol­lával életre keltett... Meg­teremtett! ! ! Van-é ennél nagyszerűbb és tiszteletet lerovó, méltó sereg? Nincsen, bizony mon­dom, nincsen... Közben a Farkasréten egy­re tovább süt a nap. Az örök nap, a halhatatlan­ság örök fényforrása. Balogh Béni IWÜkozástifc Olyan véletlenei? történt, amilyen a szerencsés lot­tójárás. Mégsem lehetett csodálkoz­ni ezen. Kiszámíthatatlan az em­beri élet útja, állomásait gyakorta rajtunk kívüli erők jelölik ki — legfeljebb a szabad akarat segítsé­géve! választhatunk olykor a le­hetőségek között —, s ha lerajzol­nánk, magunk is elcsodálkoznánk fura kacskaringóin, pedig hajla­mosak vagyunk arra, hogy nyíl­egyenesnek higgyük. DCszter George Sabn, azazhogy Szabó Gyurka se gondolta, nem is egy hónapja, hanem egy hete. hogy a bécsi küldetése három nap­pal tovább tart, mint a dolga, az osztrák cég négyezer schillinggel hálálja üzletszerzői jóindulatát, s az útiszámlába még egy hazai ki­rándulás is belefér. Ha már így történt, elhatározta, megszellőzte­ti a Hamburgban bérelt frisstípu- su Fordot, meglátogatja Rákoslige­ten lakó öregjeit, meggyámolítja őket. néhány tetszetős nyugati ol­csósággal, és good by Hungary, várhatsz megint tizennégy eszten­deig. Persze az nem volt benne az útitervben, hogy a mama esengeni fog a beteg húga, meg a nagyszü­lők sírja után, a fathemak eszébe jut a témplomzugi kert, amit visz- szaadott a tanács, el lehetne adni, s ha már itthon a gyerek evvel a nagy kocsival, miért ne híresked- nének vele otthon, Kőrösmarton is egy kicsikét. Nem árt azt fino­man a falu értésére adni, most már lehet is, hogy: Elvettétek a földe­met, házam, tanyám, most. mégis saját villában lakom Rákosligeten, a nyugdíjam ezerkettő, nem há- ormhatvan öregségi az asszony százasával együtt, mintha itthon maradok, s a fiam, akit kiajánlot­tatok az egyetemről, akkora ko­csin jár, mint a tanácsháza. Több volt ebben a honvágy, amit leple­zett, mint a gyűlölet — az talán nem is volt benne —, parancsnak sem hangzott, pedig valamikor Szabó Gyuri bácsi ugyan szeretett parancsi 1 ni. inkább kérelemszám­ba ment: Hazaszaladhatnál velünk, fiam! De a bagorágta hangszálak olyan mélyen orgonálták, hogy a bérelt Ford útnak eredt tőle, Mr. Sabo, azazhogy Szabó Gyurka ha­zaérkezésének másnapján az alföl­di szülőfalu felé. Ha George Sabo nem gondolta >zt, az otthoni Szabó Gyurka a Rákóczi M. T. Sz. gépkocsivezetője — ragadványnevén Béres Szabó —, se gondolta, hogy miután csü­törtök—pénteken egész nap szállí­totta a nedves répaszeletet Szol­nokról, szombaton reggel majd ezt mondja néki az elnök: Állj be a garázsba, öcsém, és MtfSn regge­lig ne is lássalak! Nem gondolta, de szót fogadott Hazament a Gaz­da Szabóéktói vett portára épített háromszobáa, új házába, megfür- dött és lefeküdt aludni. Tudta, hogy nem zavarhatja senkt Fele­sége a postán dolgozik, a kisebb gyerek az óvodában, a nagyobb az iskolában, a szülei pedig a len­ti kisházban, ahová már jövetben beszólt: — Délig nem vagyok itt­hon! — Nem Is háborgatták. A harangszora is idegeinek láthatat­lan vekkere ébresztette feL Ebé­delt, és hogy múlassa az időt, be­járta a portát, letépd es te a hó­naljhajtásokat a lugasról, kiseper­te a hízók betonos kifutóját, a starkingfákról lenyírt néhány szö­vőlepkefészket, és azon vette ma­Otvenhat végén nyugatra Indult: — Gyere velem! Nem ment, most se menne, de azért haverság volt Ugyan mit csinálhat most Gyurka? Éppen befordult a falu túlsó vé­gén honvágya* szüleivel, meg a Hambungban bérelt Forddal, hogy pár órára a véletlenek útjába áll­jon. Mert az már nem volt vélet­len. hogy éppen Béres Szabóéknál tülkölt, a háziak, meg a vendégek körülftrvendezték egymást. Béres Szabóné törülte alájuk a széket, Béres Szabó megkocogtatta a bor­lopó t, és Mr. George Sabo, azaz­hogy Szabó Gyurka ezt kérdezte elsőnek: — Hát Gyurka? S meg­tudván, beszállt a lágyan rugózó Fordba, végiggurult a megkiseb­bedett falun, odafarolt a Trabant mellé, és mar bemenet illesztette a bő Gyurka lehervadt szájáról a how do you do, s ennyi lett belő­le: — Jó napot Gyurka. Szervusz. Csak másodsorban szervusz, úgy megfeküdte az idegenség. A vendéglő is más lett, modem, tiszta, az emberek is mások, is­meretlenek, s Gyurka is más. Nyí­rott bajszos, vállas valaki, testére szabott angolszövet ruhában, sváj­ci óravaf a karján, de szappantaga­dó olajfoltokkal a keze fején. És a szeme is idegenül vibrált kevés­két, míg az értelmére mérte, és fo­gadta a köszönését. — Jó napot Gyurka szerbusz. Hazajöttél? — Hazahoztam a fathert, . szó­val, az öregeket. — Ülj le. Mit kérhetek? Sört? T-i/u* gát észre, hogy unatkozik. Pedig a belsőség szép valósága ott tükrö­ződött a szemén: Egy szót sem szólhatsz a sorsod ellen Béres Sza­bó Gyurka! Házad, kerted, két családod, Trabantod van. Az asz- szonnyal keresed a négyet, a ház­táji a ráadás. Gondoltad volna ezt, amikor Gazda Szabóéknál szolgál­tatok? Az apád volt a béres, te meg a kondásgyerek. Ugye nem gondoltad? Nem, bizony nem. In­kább azt, hogy hosszú lesz hétfőig, s hogy megvész egy pohár sörért Beleült a Trabantba: — Ha keres­és gyerünk! Útközben — talán a nek, a nagy vendéglőben vagyok, kanászságról —, Gazda Szabó Gyurka jutott eszébe. Ugyan mi lehet véle? Azóta se volt olyan cimborája, pedig gazda fia volt. Röhögött is a katonaságnál, amikor evvel sámfázták a fejét, hogy- Így a kulák. meg úgy a kulákl Egy percig sem érezte annak őket Meló az volt, istentelen sok meló, olyan vaskalaposság, hogy a BocM is megvészne tőle, de a gazdáét is vélük húztak. Voltak persze bitang kény éradók is, de Gazda Szabóék? Tőlük vették a portát is, az apja most a templomzugi kertre alku­szik, levélben, és Gyurka is kihí­vatta a kaszárnyakapuba, nm'1 száját: — How do you do, Mr Sza­bó? Csakhogy azonnal eltévedi az arcok között... Utoljára katonaruhában látta Gyurkát, ennek is tizenötödik éve, azelőtt se sűrűn, mióta felnőttek, egyetemre járt, bányában dolgo­zott, s ahogy ő változott, nyílván változott a cimbora is. Alit az ajtóban, modern vonalú napszemüveg rejtette a szemét, ru­hája szinte ordította az idegent, s bár szívével otthon is érezte ma­gát, meg nem is, a centes küzdel­mekben köszörült agya ezt zaka­tolta: Nem vagy te már itthon Mr. Sabo, csak itt születtél! Szőke pincérfiú lépett hozzá, és meghajolt: — Tetszik parancsolni? — Szabó Györgyöt keresem — Olyan sok van, kedves ven­dég, a másik nevét is! — Ügy em!ékszem, hogy Béres Szabónak hívták. — Béres Szabó? A pincérfiú tizenhét éves volt, érteimét sem vette a szónak. Se­gélykérőn körülnézett, míg egy si- lószagú öreg, igen, igen, olyan, mint Csősz Lakatos bácsi, mankót nem adott a hóna alá: — Azokat most Sofőr Szabóék- nak hívják! — Sofőr Szabó Gyurka bácsi ott ül a cimbalom mellett — mondot­ta erre a kamaszpincér, és odakí­sérte. De mire odaért Gazda Sza­— Vlszkít szoktam, de talán . .. — Brandy jó lesz? Mert én a sörnél maradok. Ittak, és nézegették egymást, keresvén a mostaniban a régit, a cimborát, és udvarias kérdésekkel várták, hátha elővillan az eszten­dők mögül. — Remélem, milliomos lettél? — kérdezte a sofőr. — Mert én csak motorkocsis... — Milliomos? Egy frászt! Agent vagyok a National Companynál... — Az mi? — Ügynök .... — hirtelen kija­vította —, képviselő ... — és hogy ne kérdezhessen a másik, úgy foly­tatta, mint valami leckét. — Kasz- szagépekben utazom, bejártam már a félvilágot... New Yorkban há­zam van, feleségem ... olasz, Ludynak hívják, két fiam, Jim and Joe, egyszóval oké az egész... Es te? — Nekem is van egy házam a tietek helyén, két fiam, Gyuri meg •lancsi, feleségem Csősz Lakatos Margó, azt már mondtam, hogy so­főr vagyok, — s huncut mosollyal —, egyszóval nekem is oké az egész. Az amerikás harangozott a poha­rával: — Hát akkor oké, szervusz! — Szerbusz! Iszunk még egyet? — Azt majd én.i. Kérte, itták, a sofőrhöz többen odaköszöntek, elment mellettük a körzeti rendőr is, és az újjával tréfásan megfenyegette a sörért, de az a régi cimborasag sehogyan sem jött vissza, csak integetett a múlt­ból, mint egy távoli íejfa, amire ez van írva: Miért? Pedig, ha bár­melyiküket kérdik, szavával hitelt, hogy rendes ember a másik. — Először nem mondom, nehéz volt — öklözött a fagyos csendbe George —, osztrák láger, kikötő­munka Hamburgban. Sokszor a zsákokon aludtam. De azután ki­kerültem, és all right lett, hát most oké! Itthon tudod mi volt? Az öreg börtönben, én a bánfá­ban... Én nem voitam te, én u iák voltam.. Mit mondjak neki? — találgatta Béres Szabó. —Azt nem mondom, mert nem is érzem, hogy amikor te gimnáziumba jártál, én meg a trá­gyát tapostam, én sem voltam te... — Eljösz hozzánk? — kérdezte, csak azért, hogy szóljon. — Apámék ott vannak ... Hangolt a cigány, lassan estele­dett, és az éttermet, mint valami leeresztett függöny, úgy fátyolozta a füst. — Te, Gyurka — kérdezte Geor ge jó idő múlva —, volt a fathe- réknál a padláson néhány birka - kolomp, meg tehéncsengő, nem ta­láltátok meg? — Dehogynem .. — Nekem adnád? — Szívesen. De minek; uyujork- ban nincse csordajárás! — A, gyerekeknek... hazulról. Sokszor eszembe jut. Olyan szé­pén szólt, amikor legeltettünk a tarlón. — Elviheted az egészet. — Thank yoú ... majd küldök érte valamit. — Szóra sem érdemes — mondta Sofőr Szabó, és elfeledte, hogy a fia állandóan Lee farmernadrágért nyúzza. Felálltak és fizettek. — Hazaviszlek — mondta Geor­ge a hamburgi Ford mellett, de Gyurka nevetve a Trabantjára mu­tatott. — Nekem is van, igazhogy csak mutatja! A koraestben úgy fónylettek a lámpák, mint a búcsújáró szent­jánosbogarak. Magasan az oszlopo­kon sók-sok, lenn a földön kétszer kettő egymás után. Az első kettő mögött Szabó Gyurka mosolygott: Megint murizik majd az asszony, s a másik kettő mögött Mr. Geor­ge Sabo éppen cigarettára gyújtott. Tulajdonképpen oké az egész — gondolta, csak azt nem tudta, mi az a parányi, motoszkáló fajdalom s szív® alatt >r n/LÍLAA/l/l/tJlflA »0 OftiTVWIJWTln in B WWW iVV^^^SAWWW vr - VW WVVW^/VVVVV**#

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom