Népújság, 1973. január (24. évfolyam, 1-25. szám)

1973-01-20 / 16. szám

Uj-hatvani látogatás Jó ebédhez szól a nóta? Ne fessék tSeéSttexíi a <*#- feot! Nem Pertís Pali vagy Magyart Imre zenekara húz- sza az ebédhez szóló nótát, s nem suhanó járású pincérek szorgoskodnak az asztalok körül A rádió muzsikál, s a nem éppen kifogástalan ebédet, ami ma tarhonya- ievesből, húsos kelkáposztá­ból áU, egy-két munkában megőszült nyugdíjas vasúti«, konzervgyári munkás szol­gálja fel társainak a Bajcsy- Zsilinszky utcai üregek nap­közijében, .. .j — Le is mtmdtnk az étkez­tetést a Búzavirágnál, elsejé­től a szociális otthon konyhá­járól jön az ebéd hozzánk! — jegyzi meg csendesen Mayer Sándomé, a szőke otthon ve­zető. — Hanem ami még tmegoldatlan kérdés nálunk: ■nincsenek biztosítva az ebéd utáni szieszta feltételei. Két heverő vagyon kellette « pihenőszobába,».! Hat esztendeje létesült A város második ilyesféle Intézménye, az öregek új- hatvani napközi otthona, hat éve létesüli Azóta hétről hét­re huszonnégy rászoruló idős embernek nyújt szórakozási alkalmat, étkezést, s minden egyéb jót, ami a magukra maradt idős emberek életé­ből egyébként hiányozna. — Kérem szépen, itt még mosnak, vasalnak is ránk! Hozzuk csak a szennyest, le­gyen fehérnemű vagy ágy­nemű, s két nap múlva tisz­tán, vasaltan vihetjük haza — mondja leves és főzelék között a nyolcvan éves Dózsa néni, aki férjével együtt a termelőszövetkezet elég cse­kély nyugdíjából tartja fenn magát. — Ügy bizony! Ha •nincs ez a napközi, nem tu­dom, hogyan jövünk ki any- nyi pénzből a tatával! Hyppolit, felolvasásban Érdekes, mozgékony egyé­nisége az eléggé sokrétű öre­gek napközijének a MÁV-tól nyugdíjazott Szabó Albert bácsi, aki ugyan alig öt hó­napja élvezi a közösség me­legét, de máris szinte kö­rülötte forog minden. Mert mindenhez ért egy kicsit, s mért mindenkihez van jó szava! Mavemé rendszeresen felolvas újságokból, folyó­iratokból a többnyire rossz szemű öregeknek. Imént a háború után elhunyt nagy színművészt, Csortos Gyulát idézte. OäMMM január* 20b swmb&t — ffdhő Csontost és IBBWfe egyszer a valóságos életbe** Pesten, a Piarista utcában. Hagy, derék, komoly nézésű ember volt, előttem van most ss. Filmjeit mind megnéztem az 1930-as években — fo­gódzkodik meg a témában a barna arcbőrű, csontos férfi­ember. — Hyppolitról olvas­tak nekünk. Hát abban na­gyon szenzációs volt. Tiszte­lettudó és tiszteletet pa­rancsoló. Lakáj, aki nagy­Alig kerül valamibe — S Banos nénf? Mitftú J&r Söe, hogyan érzi magát ebben a takaros, csinos otthonban? — Nagybeteg vagyok én, kedvesem. Szív, vese, magas vérnyomás. De azért két esz­tendeje alig mulasztottam. Tehetetlenségében olyan az ember, mintha második ap­rógyerek korát élné. Mindent keze ügyébe kell adni, min­denről gondoskodni keü kö­rülötte. Hát ilyesfélét min­dent megkapni itten, így az­tán elhúzzuk csendesen, bé­kés öregségben azt az időt* ami még kiméretett! Jár hoz­zánk a körzeti nővér, Veret­né is, s ha valamit észlel, \ küld bennünket a doktor úr­hoz. Szóval, mindenünk meg­van!1 Hogy ez a 'minden* mibe j kerül az otthon látogatóinak? • Túlnyomó hányadának fil­lérbe sem. Ketten kapnak ; 500 forinton felüli nyugdíjat, ■ az ő napi kosztjuk alig négy '■ forint, s havonta további ti­zenöt forintot kell fizetniük fenntartási díj címén. Egyéb­ként az intézmény közel két­százezer' forintos költségét a ! városi tanács biztosítja. Szeretne képesítést szerezni Rádió, televízió, sakk. do­minó, kártya, meg emlékez­tető disputa, olykor Mayerné ‘ eligazító szavai. így telnek a ; délelőttök, ilyesféle szórako­zással ütik el az időt délután ; az öreg „napközisek”. De : mivel, s mikor szórakoznak azok, akik életüket szentelik : e nemes ügynek? Akik fog­lalkoznak velük? — Ez nem foglalkozás, ha­nem hivatás, amire jól fel kell készülni — javít ki a vezetőnő. — Sajnos, a szük­séges képesítést még nem tudtam megszerezni, mert Pesten ebben az évben sem indult oktatás. De nem mon­dok le a dologról. Érzem, nagyobb szakmai felkészült­séggel, pedagógiai tudással még inkább haszonnal dol­gozhatnék az öregek között! A másik mindenes • A napközi másik mindene­sét özv. Baskóczi Zollánnét, a találóban érem et, Éppen fb£ * afféle hetesként Tóth Jánosné és Páli Mihályné segítkezik ne- . iá. — Netkütük rtáhéz is len­ne! — egyenesedik fel a mo­sogatótál mellett a konyha- vezető. — Mert e munkákon kívül reám vár fűtés, takarí­tás, mosás, s még csak azt Sem mondhatom, hogy majd szombattól hétfőig kifújom magam. Mert a napközi va­sárnap is működik, a vezető­nővel felváltva inspekció­zunk, így legfeljebb kéMe­zenként jut idő némi szusz- szanásra. Akkor meg ott az ■én családom! — S megfizetik legalább az áldozatot? — Lehetne több a bérünk, Qgaz. De a 'pénz nem minden. Itt mást kap többletként az ember. Viszontszeretetet, s annak az örömét, hogy eny- uyi öregnek szerezhet szép napokat... Kilincsen a kezem, amikor fezreveszem, hogy az egyik »helyettes”, talán Fóliné, gyöngéden, lopva megsimo­gatja tál fölé Visszagorbülö vállát, Moldvay Győző 9z ismereteit felfrissítéséért Az természetes, ha egy oktatási intézmény a fia­talokkal el akarja sajátíttat­ni a legkorszerűbb ismere­teket. Ezért iratkoztak be oda a tanulni vágyók. Ma már azonban a felnőttek, a már állásban levők ismere­teinek állandó felfrissítése, korszerűsítése is az oktatási tevékenység mindennap jaj­nak a része. Keveset ha® a kfizvéle mény például arról, hogy a gyöngyösi főiskola kiket és milyen beosztásban levőket fogad falai közé hosszabb- rövidebb időre azért, hogy az előbb említett feladatának elegét tehessen. Néhány adatot erről. Mér­nököknek rendezett tovább­képző tanfolyamot, nem is rövid ideig. Három csoport­ban fogadta a felsőszintű mezőgazdasági vezetőket, három alkalommal, összesen közel száz személyt, több héten át. öt tanfolyama segí­tette a közép- és alsó szin­tű vezetőket De nem fe­ledkezett meg a termelőszö­vetkezetek választott testü­letéinek tagjairól sem. Kö­zel 250 ilyen embert látott el okos tanácsokkal, kor­szerű ismeretekkel. A most kezdődő* naptári évben a gyöngyösi főisko­lán még az eddiginél is fo­kozottabb ütemben folytat­ják a továbbképzést Ha a számokat vesszük figyelem­be, akkor a tavalyi tevé­kenységüknek a megkétsze­rezését mondhatjuk ki Ezek a tanfolyamok álta­lában nemcsak időtöltést je­lentenek. A résztvevőknek alkalmuk nyílik ismereteik mélységéről is számot adni­uk. Mégis: szívesen jönnek az emberek az iskola hívó szavára, a szövetkezet veze­tőségének ajánlására, mert nemcsak korszerű körülmé­nyek között okosodhatnak, hanem korszerű ismeret- anyaggal is gyarapodhatnak. Jót, jól és kényelmes kö­rülmények között termi — önmagában is vonzó. Ez pe­dig így található meg Gyön­gyösön. ígmf) Nem kerül pénzbe A szó nem kerül pénzbe. Sem a jó, sem a rossz. A pa­pír is türelmes — szokták mondani. Mégis mennyi gond­nak, megbántásnak a forrása a durva, goromba hang. Ezek nyomán azután emelkedik a vérnyomás, kopik az ideg- rendszer. Egy asszonyka mutat egy levelet. Tv-ügyben írt a gyárnak. A sok javítgatás, lámpacsere ellenére sem műkö­dik kifogástalanul a drága készülék. — Nézze, kérem, ezt a levelet! Tulajdonképpen nem is az bosszant, hogy elutasítanak, hogy kioktatnak. Lehet, hogy nekik van igazuk. Hímem a hang, ahogyan ezt teszik. Nem kívánom idézni a sorokat, a rideg, rendreutasító hangot. Pedig nem került volna pénzbe egy tisztességes megszólítás, egy elköszönő mondat a levél végén. Főleg nem az udvarias hangvétel, hiszen ez a család pénzt, drága pénzt fizetett e gyár termékéért és ha valakit, őket igazán bosz- szanthatná, hogy hatszor javították a rakoncátlankodó ma­sinát Ök véleményt mondtak, segítséget kértek, de megbán­ták. Kisült, hogy ők a hibásak, a vétkesek. Nekik kell szé- gyenkezniök... Szép, modern benzinkút az út mentén. Nemrég adták át. Szinte örül az ember, amikor melléáll. Büszke is egy ki­csit, hiszen néhány évvel ezelőtt ilyeneket legfeljebb külföl­dön lehetett látni. A megelégedés, a gyönyörködés tetőfo­kán egy öblös hang töri meg a csendet — Mikor tanulja meg már a rendet »puskám? Nem lát­ja, hogy ez a benzin nem a maga kocsijába való? Riadtan nézek a kiírásra. A benzinkutasnak igaza «an. Szégyenkezve állok a következő kúthoz. •— Ke haragudjon! Elnéztem a kiírást — Pedig ezekhez a számokhoz még szemüveg sem kell. Ä második fordulótól is lehet látni őket... Az ember bele- dögiik, amíg rendhez szoktatja magukat Naponta tízszer mondóm, mutatom, de falra hányt borsó... Mintha belém rúgtak volna, indulok tovább. Már nem Is tűnik olyan szépnek a benzinkút már elszállt az örömem és megfogadom, hogy inkább tolom a kocsit, de amíg ez a »kellemes” ember itt lesz, addig itt nem tankolok... Egy idős bányász sorólja az alábbi esetet: •— Tudja, mostanában sok a beteg a rendelőkben. Iga­zán nem tóiét irigyelni az orvosokat A miénket — tudom biztosan —, még éjjel is rángatják.-— Valami mégsem stimmel? Csak néz és közben vörösődik az arca. — Van az orvos mellett egy új asszisztensnő. Ügy, olyan hangon dirigál kívül az ajtói, hogy kétszázra megy tőle a vérnyomás. Én már öreg vagyok. Restül is hallok, amióta a bánya... De ez a hang felháborít! Istenemre, a csendőrvi­lág jót az eszembe. Ha a doktor urat nem néztem volna, tegnapelőtt már képen vágtam volna a taknyost™, Sordtei lehetne sajnos a példákat Olyan eseteket ami kor embereket önérzetükben sértenek meg. Pedig semmit sem kellene tenni, csőik tisztességes hangon beszélni. A nyugodt légkörhöz ez a legjobb befektetés: még pénz­be sem kerül-™», # I | Szalay István teVWVVWWWSAéVVVVSAAAAAAAAAA/’VSAAA/VV Gotyár Gyula: Hősök regénye (*.) — Most vajön merre fúr­hatunk? Molnár János a mellette ülő Nógrádi Sándorra nézett, tőle várta a választ. Az alez­redes egész úton csendes volt keveset beszélt. Lefoglalták a gondolatok, hogyan fog hozzá a párt Külföldi Bizott­sága utasításának megvalósí­tásához. De mégha csak ez lett volna, mellette ezer apró gond gyötörte Hiszen a Douglas típusú katonai szál­lítógép fedélzetén volt Tánya Szamszonyenko, a fiatal szov­jet rádióslány is. „Minek hall­gattam Kassovszkij ezredes­re” — gondolta, most azután főhet a feje, hogy vigyázzon a lányra, miközben fontos pártmegbizatásokat hajt vég­re és nem is otthon, hanem a szlovák hegyek között. Ezekből a gondolatokból térítette vissza a valósághoz Molnár János kérdése. Elő­ször az órájára nézett. Éppen egy órával ezelőtt szálltak fel a kijevi repülőtérről. Ha terv szerint haladnak akkor... — Most a Kárpátok felett repülünk, talán éppen a Vi­torlák' van alattunk. — Akkor még két óra — mondtä Papp Béla és bele­temette arcát a tenyerébe. Pihent. Áz utóbbi napok megfeszített kiképzési prog­ramja először Obarovban, majd pedig Kijev mellett alaposan kifárasztották. A gép motorjának egyen­letes zúgása elálmosílotta a társaságot. Jase Sandoval, a spattfol is aprókat .pislogott. Most a zsebébe nyúft és Shymphóniát vett elő. Oda­mutatta Nógrádi Sándornak. Az alezredes tiltóan emelte fel ujját. Itt most nem sza­bad dohányozni! Kicsit ne­hezére esett „nem”-et mony dani a spanyolnak, aki 1936 —37-ben Münnich Ferenccel, Rajk Lászlóval, Szalvay Mi­hállyal együtt verekedett az Ebró-fronton és 1944-ben jött el azokhoz, akik annak idején az ő népét segítették. De hát a szabály az szabály. A pilóta hátraszólt. — Közeledünk! Nógrádi Sándor úgy érez­te, hogy álomból ébred. Az utolsó félórában őt is elnyom­ta a fáradtság, az út és a megbízatás izgalma. „Hát akkor elkezdődik!” — és fel­állt. A pilóta mellől jól látta az alattuk kibontakozó he­gyeket. Ismerős táj, hiszen Füleken született, Losoncon járt gimnáziumba és Besz­tercebányán végezte el a felsőkereskedelmi iskolát. Mindez egy villanásnyi idő alatt végigfutott az agyában. Lám, visszatér ifjúsága he­lyére, oda, ahonnan elindult, hogy eljegyezze magát a mozgalommal. — Ott jobbról a Polána — magyarázta a pilótának és mögötte, ha nem is látta, de tudta, hogy ott van a Vepor, a Slovenske Rudohorie egyik legszebb hegysége. A gép Detva felett kezdett ereszkedni és már látszott a Slatina ezüstös csíkja alat­tuk, ....... ... ........... D e hol vannak a jefcaőtü- zek? Kijevben azt az utasítást kaptáit, hogy Zólyom mellett egy ideiglenes katonai repü­lőtéren ereszkednek le. Mi­vel a helyzet szinte óránként változott és az augusztus 30-án győzedelmes Szlovák Nemzeti Felkelés még nem tudta teljes egészében uralni az ország középső területét, bizonytalan volt a Douglas- gép megérkezése, földre szál­lása. Hosszú percek teltek el így, várakozással és bizony­talansággal, amikor a pilóta szinte felkiáltott; — Tüzek! És valóban alattuk megje­lentek a lobogó, a széltől téx pázott lángok, az ideiglenes repülőtér négy sarkában. Eb­ben a négyszögben kell most fődet érniük. És ha nem a szlovák partizánok gyújtot­ták a tüzet? Ha Úszta Gyula és magyar csoportja még nem érkezett meg, vagy elfogták a németek? Mind megannyi izgató kérdés, ami csak fo­kozta a feszültséget a gép belsejében. Molnár János tréfával pró­bálta feloldani az izgalmakat'. — Szerelvényt igazíts! — mondta nevetve. — Lássák a szlovák partizántestvérek, hogy nem akármilyen társa­ság érkezett hozzájuk. És mintegy vezényszóra valamennyien — még Nógrá­di Sándor is — a zubbonyu­kat, a derékszíjukat igazítot­ták, mintha ezekben a per­cekben éppen ez lenne a legfontosabb feladatuk. _ _ — Leülni! — szólt hára a pilóta, és erősen figyelte a terepet Gyorsan közeledett feléjük a föld, a szlovákok földje, ahová igyekeztek. Ap­ró rázkódás, azután még egy és a kis csoport már tudta, hogy szerencsésen földet ért A Douglasból Nógrádi Sán­dor szállt lei- elsőnek. Jelsza­va volt akkor is, később is ezt vallotta, hogy az elöljá­ró parancsnok mindenütt és mindenben mutasson példát, legyen első. Hát nem tétová­zott. Amikor földet ért a lá­ba, felengedett benne a há­romórás repülőút minden iz­galma, feszültsége. Otthono­san nézett körüL Távolban a zólyomi vár sziluettje bonta­kozott ki a felhős ég hátteré­ből. A közeli házak még ál­mosan sötétek 'voltaik. Távo­labb az erdő feketéllett, min­den olyan új volt és mégis ismerős. Innen kell hát elindulnia, hogy „visszafoglalja” rég el­hagyott hazáját. A szürkületből emberek csoportja bontakozott ki és lassan, katonásan közeledett feléje. Ekkor már mögötte álltak a törzs tagjai, Jose Sandoval, Tánya Szamszo­nyenko, Molnár János, Papp G. Béla és Kerekes Béla. Nógrádi Sándor néhány lé­pést tett a fogadócsoport fele, aztán szinte egyszerre kö­szöntötték egymást: — Jó reggelt, elvtársakJ —- Isten hozta nálunk — és megölelték egymást az isme­retlenek, az új barátok, mos­tantól harcostársak. A fogadócsoport parancs­noka csak most mutatkozott be az érkezőnek: — Pável Barborják va­gyok, partizánkapitány...

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom