Népújság, 1972. december (23. évfolyam, 283-307. szám)
1972-12-12 / 292. szám
Hétfb fittI küiaohti <a Kommentárunk Japán az urnák elült AZ UTÓBBI NÉHÁNY HÉT során több olyan vac-ziásra került sor a világon, amelynek jelentősége kétségtelenül túlterjedt a szóban forgó ország határain. A sorozat n )vembe;1 7-tel, az amerikai szavazással kezdődött. Ebben az esetben az eredmény nem lehetett vitás, az alanyokra éberen figyelt a közvélemény. November 19. volt a második és igazán izgalmas dátum. Mint ismeretes, ezen a napon cáfolta meg a Brandt—Scheel kormánykoalíció az előzetes jóslatokat és egyértelmű, világviszonylatban is fontosnak mondható győzelmet aratott. Hétfőn este pedjg értesülhetett a nemzetközi közvélemény a legújabb, a vasárnap megtartott japán általános választások immár, hivatalos végeredményéről. EZT A SZAVAZÁST nem kísérte olyan feszült izgalom, mint a nyugatnémet erőpróbát. De senki előtt nem volt kétséges, hogy kimenetele kisebb-nagyobb mértékben nemcsak a Japán, hanem az ázsiai helyzet alakulását is befolyásolhatja. Az amerikaihoz hasonlóan a felkelő nap országában is a papírforma diadalmaskodott —, némi meglepetésekkel tarkítva. Lássuk előbb a papírformát, a liberális demokrata párt győzelmét. Ez a Tanaka miniszterelnök vezetése alatt álló, a mammut-monopóliumokkal összefonódott konzervatív politikai formáció 491-ből 271 mandátumot szerzett, vagyis magáénak mondhatja a biztos többséget. Csakhogy Tanakáék ennél többet, sőt jóval többet vártak — a várt és beharangozott „Nixon eredményére emlékeztető földcsuszamlás” elmaradt —, olyannyira, hogy az új nemzetgyűlésben huszonhéttel kevesebb mandátum van Tanaka pártjának, mint a régiben volt. Hogy mégsem lesz ugyanennyivel kevesebb képviselője, az annak a nyilvánvaló költséges trükknek köszönhető, amelynek során több „függetlenként” indult képviselő megválasztásakor bejelentette: a parlamentben csatlakozik a li- bei. ti. demokrata frakcióhoz. TANAKA NEM TAGADJA, hogy az eredmény „elgondolkoztatja” annál is inkább, mert a kormányfő elsősorban a kínai nyitás miatt várta a monstre-sikert és ez nem következett be. Ugyanakkor a Peking által any- nyit bírált, sőt támadott Japán Kommunista Párt — és ez a választások igazi szenzációja —, csaknem megháromszorozta mandátumainak számát és harmincnyolc képviselőt küld a parlamentbe. Növelte szavazatait a légyig,' 'bb ellenzéki erő, a Japán Szocialista Párt is és ez ‘s er'«siti az összképből levonható következtetést: a japán ’ ' vélemény polarizálódik és elfordul a középutas csőtöktől (Komeito Párt, Demokratikus Szocialista Párt), ■'“Ivek a választás legnagyobb vesztesei. , . v. \ ■/» s,'WwWWWWWWVWVWWWWVWyA/WWVAAWWVAAAAAW Szocialista országok konstruktív javaslatai a helsinki tanácskozáson A szocialista országok több javaslatot terjesztettek hétfőn Helsinkiben az európai biztonsági és együttműködési konferencia előkészítésével foglalkozó nagyköveti tanácskozás elé. A javaslatok általában kedvező fogadtatásra találtak s diplomácia) megfigyelők szerint ösztönzőleg hatnak a tanácskozás további menetére. A hétfői ülésen a tanácskozás elé terjesztették azt a magyar munkaokmányt, amely a biztonsági konferencia résztvevőinek összetételéről szóL A javaslat szerint, amelyet Rónai Rudolf nagykövet nyújtott be az összehívandó konferencián részt vesz valamennyi európai állam, továbbá az Egyesült Államok és Kanada. Ugyancsak hétfőn terjesztették elő hivatalosan Lengyelország javaslatát, amely a konferencia három szakaszos megrendezésében mányoz eló megállapodást. Adam Wili- rnan lengyel nagykövet hangsúlyozta : máris egyetértés van abban, hogy az első szakaszt a külügyminiszterek részvételével kell megrendezni, a második szakaszban a munkabizottságok tanácskoznak, a harmadik szakaszban pedig a lehető legmagasabb szintű részvételt kell biztosítani. Bulgária nagykövete a tanácskozás további munkamenetével kapcsolatban tett előterjesztést. Ez javasolja, hogy a nagyköveti tanácskozás az egyes kérdéseket egymással összefüggésben, időAllende Havannában Vasárnap éjjel hivatalos látogatásra Havannába érkezett ér. Salvador A11 ende chilei elnök. A kubai főváros Jósé Marti repülőterén a vendéget Osvaldo Dorticos elnök és Fidel Castro miniszterelnök köszöntötte. Az államfőnek kijáró tiszteletadás mellett a szabadság szigetének sokezer lakója részesítette forró fogadtatásban a chilei nép képviselőjét, afci mostani látogatásával Fidel Castro tavalyi emlékezetes chilei látogatását viszonozza.. Salvador Allende négy napot tölt Kubában, s mint hivatalosan közölték, hazatérőben még megszakítja útját a venezuelai fővárosban, hogy rövid eszmecserét folytasson Caldera elnökkel. beli meghatározás nélkül vitassa meg. A lengyel, a bolgár és a magyar munkaokmányt több küldött javasolta elfogadásra. A nagyköveti tanácskozáson délután, megállapodás jött létre a további munkamenetről. Eszerint a nagyköveti tanácskozás plenáris üléseit december 15 és január 15. között szüneteltetik, a nagykövetek azonban ebben az időszakban is kapcsolatot tartanak egymással, s nemhivatalos jelleggel — folytat- ját a két- és többoldalú konzultációkat. Diplomáciai megfigyelők jelentősnek tartják a hétfőn elért eredményeket, s annak a véleményüknek adtak kifejezést, hogy még néhány kérdésben december 15-e előtt közös vélemény alakulhat ki. .A szocialista országok kezdeményezései — hangsúlyozzák a megfigyelők — konstruktív jellegűek, azon a módszeren alapulnak, hogy a viszonylag egyszerűbb kérdések megoldásával segítsék elő a nehezebb problémák rendezését. Ko?:rai* vasúti katasztrófa Vasárnap hajnalban súlyos vasúti szerencsétlenség történt a bulgáriai Várna megyében, egy személyvonat bélére hant egy tehervonatba — hu :onhatan meghaltak, ti-, zen megsebesültek. A közzétett jelentés szerint a katasztrófát az okozta, hogy Ivan Mitev Ovcsarov, Vencsan állomás ügyeletese „durván megsértette a biztonsági berendezések kezelésének szabályait”, helytelen kezeléssel működésképtelenné tette ezeket a berendezéseket. A katasztrófát gyors intézkedések követték: a sérülteket a kórházba szállították, a helyszínre utazott a közlekedésügyi miniszter, valamint Várna és Tolbuthin megye számos vezetője. Megegyezés a kasmírt tűzszünet» ellenőrzi) vonal módosításáról India és Pakisztán katonai megbízottai egy határrnenti helyőrségen aláírták a megállapodást a kasmírt tűzszü- netí ellenőrző vonal módosításáról. Ez a lépés, amely többhónapos tárgyalások eredményeképpen született, megnyitja az utat Indira Gandhi indiai kormányfő és Bhutto pakisztáni elnök júliusban kötött számlái megállapodásának maradéktalan gyakorlati végrehajtása előtt. Hosz- saabb távon lehetővé teszi az indiai és pakisztáni csapatok kivonását a tavaly decemberi háború során elfoglalt területekről, továbbá a hadifoglyok kölcsönös hazatelepítésére, a diplomáciai kapcsolatok újra felvételére és esetleges kasmírt vita végleges rendezésére vonatkozó tárgyalások megkezdését. Mint ismeretes, a kasmírt kérdés húzódik meg India és Pakisztán csaknem 25 éve tartó ellenségeskedésének hátterében. A két ország katonai megbízottai a megállapodást és a hozzácsatolt térképeket — amelyeket nem hoztak nyilvánosságra — az illetékes kormányok elé terjesztik jóváhagyás végett. Megfigyelők szerint lehetséges, hogy a ratifikálásra már a hét végén sor kerül. A KILÓRA JZKÖNYVEKLuL és a bédekkerekből tudjuk, hogy a „Felkelő Nap” országa, Japán négy nagy és mintegy ezer kis szigeten terül el. Ennek ellenére tíz éven belül egységes szárazföldi közlekedési hálózat egyesíti majd ezt a jelenleg még széttagolt országot. Simonoszeki és Modzsi között már megépült a Ki- usura vezeíő tenger alatti alagút, s rövidesen véglegesen elkészül az egy kilométer hosszú, 61 méterrel - a tenger felett függő közúti híd is. Tovább épül a Hok- kaidóra vezető 36 kilométeres alagút, a Sikokut Honsu- val összekötő óriáshidat pedig 1977-re fejezik be. Az országot át. meg átszelik a pompás, hatsávos autósztrádák, amelyeken már most amerikai méretű a forgalom és ötször annyi a halálos közúti baleset, mint az Egyesült Államokban. (Japán az autógyártásban és az autóexportban már megelőzte az NSZK-t!) A sok szigetből és az „anya”-szigetből álló országnak érdekessége még, ahogyan lakossága elhelyezkedik. Tokiótól valamivel északra kezdődik egy mintegy 600 kilométer hosszú, 40 —60 kilométer széles sáv, ahol ma él Japán 102 milliós lakosságából 63 millió ember A Csendes-óceán menti sáv 30 éven belül a világ legna”'1^vb összefüggő városi települése lesz. benne olyan csomópontokká’ mint az addigra 35 milliós Tokió, a 16 milliós Nagoja és a 18: milliós Oszaka. Tokió és Ószaka között csúcs- forgalom idején jelenleg is 30 percenként indul az órán:*A4i44Lv 1912. december 12.. kedd lijabb „Meidzi borszak" kezdete Japánban?! ként 250 kilométeres sebességgel száguldó villanyvonat. Ezt a vonalat az 1970-es évek közepéig 1700 kilométer hosszúságúra építik ki, hogy az északi Hokkaido szigetétől a déli Kiusuig átszállás nélkül lehessen utazni. Az említettek is azt mutatják, mennyit változott a világ a hóval borított 3775 méter magas Fudzsijárna tövében. A kétszemélyes „öngyilkos” tengeralattjárók személyzetének emlékét, amint körülköti haját a hagyományos fehér szamurájszalaggal, már csak a filmszalagok őrzik, ugyanúgy, mint a japán emberideált, a bombaterhével magát és gépét az ellenséges hadihajóra vető pilóta, a „kamikaze” cselekedeteit. Hirosima és Nagaszaki, a két atombomba sújtotta város lakói közül még mindig szedi áldozatát a sugárbetegség. A második világháború óta eltelt 27 év alatt a japán nép alapvető nézetei lényegesen megváltoztak és a vallásos és politikailag elmaradott japán közemberek többsége is szívből gyűlöli, meggyűlölte a háborút, a katonáskodást. Ezek után érthetővé válik, hogy miközben Japán a maga évi 140—160 milliárd dolláros nemzeti jövedelmével ma már a gazdasági világhatalom rangjára tör, katonai célokra a többi nagy országokhoz képest elenyésző összeget költ: a nemzeti jövedelem 1,1 százalékát. Erre kötelezi őket az 1946-os alkotmány 9. paragrafusa, amely szerint Jaoán örökre lemondott a háborúról, mint a nem/e‘ ellentétek egyetlen megold sí módjáról. EZ A DÖNTÉS IS nagy ban hozzájárult ahhoz, hogy a nyersanyagban szegény, sűrűn lakott ország elinduljon a fejlődés útján, amely azt jelentette számára, hogy a világháborúban szétvert gazdaságot a legmodernebb technikával, technológiával szereljék fel és eljussanak (ahhoz a ponthoz, hogy „japán csodáról” szóljanak az ország fejlődését értékelő ja- pánológusok. Az olcsó munkaerő, főleg a nők bekapcsolása a termelésbe, a minimális hadikiadás, a szilárd beruházási piac, a tőkekivitel betiltása, sőt, még a jóvátétel törlesztése is segítette a .japán csoda” megteremtését. Az 1951- es koreai háborútól kezdve meggyorsult az ország fejlődése. A meggyorsult tőkekoncentráció és -centralizáció, a kialakuló szupemagy- ságú monopóliumok is azt eredményezték, hogy a fejlődés üteme a leggyorsabb volt a tőkés világon belüL A túlhajszolt beruházások azonban 1965-re tőkeszegénységet okoztak és az USA-tól kapott 5 milliárd dollár kölcsön még jobban az Egyesült Államokhoz kötötte gazdaságát, szinte diktálni tudta gazdasági és külpolitikai lépéseit az országnak. A legutóbbi időben azonban jelentős változások álltak be a két ország viszonyában. A fennálló gazdasági kapcsolatokon túl a japán politikai élet vezetői igyekeznek szabadulni az amerikai nyomás alól és egyre in- . kább önállóbb politikával akarnak ők is nyitni Északkeleti-e, a Szovjetunió felé. Az olaj. a földgáz, a fa és más ásványi nyersanyagok közelsége a Szovjetunióban egyre inkább sürgeti a kapcsolatok felvételét és azok meggyorsítását. A NIXONI KÜLPOLITIKA a közelmúltban sokszor hozta kellemetlen helyzetbe Japán partnereit A legutóbbi kínai látogatás, az ott elfogadott közös nyilatkozat egykét pontja váratlanul érte az ország vezető köreit A megingott bizalom az amerikai „csendestársban”, de maga a realitás is közelebb vitte közeli szomszédjához, a Szovjetunióhoz. A „kétarcú” ország, Japán, a fejlett tókés országok csoportjába tartozik, a második helyen áll, de belpolitikai életében magán viseli még —, főleg társadalmi vonatkozásaiban — a fejletlen ország vonásait is. Szinte azt lehetne mondani, hogy a tudományos-technikai forradalom megvalósításának korszakában középkori viszonyok uralkodnak a társadalomban, ahol még mindig az ojabun (apa) -kobun (fiú) kapcsolat uralkodik, falun még mindig megkülönböztetik, ki melyik ije-ből (házból) származik, vagy netalán eták (jogfosztott rabszolgák) voltak ősét E belpolitikai viszonyok között indultak újabb választási harcra december 10- én az országban levő pártok, hogy talán újabb Meidzi (felvilágosult) korszakot nyissanak az ország életében. E nagy csatában a Liberális Demokrata Párt, a Buddhista Part (Komeitó), a Demokratikus Szocialista Párt és a Japán Szocialista Párt mellett harcba indul az 1922-ben alakult, 300 000 taggal legálisan működő Japán Kommunista Párt, amely az 1969- es decemberi parlamenti választásokon 3 200 000 szavazatot kapott és 14 képviselői mandátumhoz jutott. Az 1971-es márciusi önkormányzati választások előtt a párt megállapodást kötött a Japán Sanriaiista párttal, és ennek eredményeként több prefektúrában közös jelöltet állítottak. A községtanácsi választásokon a párt 50 százalékkal növelte képviseletét a helyi önkormányzati szervekben, míg a prefektúrákban háromszorosára nőtt a kommunisták száma: a városi tanácsokban pedig, ahol eddig nem volt a pártnak képviselete, 70 kommunista foglalt helyet A VÁLASZTÁSI akcióegységre törekvő Japán Kommunista Párt, kihasználva az ország életében végbemenő változásokat, a párt erősödő befolyását, újabb reformokért indul harcba a decemberi választásokon, amelyek ha mindjárt nem is olvasztanak havat a Fudzsijámán, de biztosra vehető a szavazatok számának növekedése. S ez továbbra is erősíti a balra tolódást, előbbre vetheti az újabb „tavaszt” a cseresznyefa-ligetek fölött. Kovács János TEL AVIV: Henry Kissinger,* az amerikai elnök nemzetbiztonsági főtanácsadója a közeljövőben Izraeli.« látója*. —, jelentene ki Milton Shapp pennsylvaniai kormányzó, aki vasárnap érkezeit 11 napos látogatásra Te! Avivba. „A Közel-Kelet kiemelt helyen szerepel Kissinger bé- ketervében” — mondotta a repülőtéren újságíróknak. „Hamarosan eUulogai Izraelbe is” — fűzte hozza. BEJRUT: A libanoni sajtó szerint Szaeb Szalam miniszterelnök és Jasszer Arafat, a Palesztin Felszabadítási Szervezet vezetője megegyezett, hogy felszámolják a feszült helyzetet Dél-Libanonban. Ezzel egyidőben a übanoni hadsereg vezetői más geril- laparancsnokokkal találkoztak, hogy elejét vegyék minden további lövöldözésnek. HANOI: A Vietnami Demoktwtitaw Köztársaságnak nyújtandó térítésmentes szovjet gazdasági és katonai segítségről, valamint a jövő évi kétoldalú árucseréről Moszkvában aláírt megállapodás, továbbá az állandó kormányközi gazdasági és tudományos- műszaki együttműködési bizottság létrehozása újabb ragyogó példája a két ország barátsága, szolidaritása és kölcsönt» segítsége szüntelen fejlődésének — hangoztatja vezércikkében a Nhan Dán, a Vietnami Dolgozók Pártjának lapja. Ezek a dokumentumok — mutat rá a lap <—* ismét szemléletesen bizonyítják, hogy az SZKP, a szovjet kormány és nép továbbra is eltökélten támogatja a vietnami népet az amerikai agresszió visszaverésében és a szocializmus építésében. BEJRUT: A DPA bejrúti tudósítója szerint Kabusz Omani szultán, aki nemrég Tripoliban járt, egyezségre lépett Kadhafi líbiai elnökkel. Megállapodtak, hogy Kabusz ha- zaküldi brit katonai tanácsadóit, s ennék fejében Líbia pénzzel és fegyverrel látja el őt a dhofari gerillák leveréséhez. PÁRIZS: A Figaro hétfőn közű a legújabb közvélemény-kutatás eredményét, amely a baloldal további térhódításáról tanúskodik. A megkérdezettek 45 százaléka ugyanis úgy nyilatkozott, hogy a baloldali egységfront pártjaira adja szavazatát (egy hónappal ezelőtt még csak 43 százalék foglalt állást a baloldali pártok mellett). Azoknak aránya, akik a kormány- koalíció pártjaira készülnek szavazni, a közvélemény-kutatás szerint az előző havi 42 százalékról 38 százalékra csökkent, végül a megkérdezettek 15 százaléka úgy válaszolt, hogy a „reformer* mozgalom” jelöltjeire szavaz majd a választásokon (előző hónapban 13 százalék), két százalék pedig a kormány- koalícióhoz nem tartozó jobboldali pártokra készül szavazni. , Tokiói munkások a hétfői ebédszünetben a még nem végleges eredményeket mutató villanyújság híreit olvassák. fleleíoto — AP—MTI—KS.)