Népújság, 1972. október (23. évfolyam, 232-257. szám)

1972-10-01 / 232. szám

Kincsek a múzeumban

KatonamD^szek egri vendégjátéka a Gárdonyi Géza Színilázban

zafiság, a haza fogalma, le' őszi szél vetkőzted a gyöngyösi Orczy-kastély

parkjának ősi fáit. A kastélymúzeum folyosóinak,

termeinek ódon boltívei alatt csend borong, léptek is ritkán Roppannak. Mai nap szünetel a látogatás. A muzeológusok munkájában

azonban most sincs szünet: az irodákban, raktárakban serényen dolgoznak. Lázas készületben, tevékenységben találtuk dr. Nagy Gyulát, _ a Mátra Múzeum igazgatóját es Molnár József kutatót is. Éppen a legújabb szerzemény darabjait, a múzeum új kincseit vették számba.

— Múzeumunk természettudományi arculatú, s ezen belül is a vadászattörténet és a vadászati kultúra a fő gyűjtőterületünk — mondottá dr. Nagy Gyula. — Éppen ezért legelőször az ezzel kapcsolatos anyagokat említem újabb szerzeményünkből. Széchenyi Zsig- mond felesége a múzeumnak ajándékozta a neves vadász és író pléhből készült, csatos bőtbevonatú bőgő- Jkürtjét, amelyet az „Ünnepnapok” c. kötetében sokat emlegetett híres tótmegyeri szarvasbika-vadászatoknál használt. Galambos Gáspár nyugalmazott főerdőmémök- től egy remek, páratlan 20- as szarvasbika-trófeát kaptunk. 1933-ban a bodonyi Pete-rét volt ennek a bikának a ravatala. Az 1937-es berlini vadászati kiállításon 216,4 nemzetközi pontszá- mot és aranyérmet kapott.

Birsalmafáboi faragott nyúiütő botot, tányércsap- dát, vörösrézből való lőportartót és adagolót hozott ajándékba a múzeumnak Hevesvezekényből Fenyves Sándor, régi hivatásos vadász. Ugyancsak a népies vadászat és vadfogás eszközeit gyarapította a gyöngyösi Rigó Endre ajándéka; tőle sima és rugós tányércsapdát, töltényperemezőt, gyutacsolót kaptak, s emellett értékes helytörténeti anyagot is hozott.

A múzeum féltett kincsei közé tartozik a XVII., es

XVIII. századból származó, az erdélyi fazekasság kivételes tehetségét reprezentáló, vadászati motívumokkal, jelenetekkel díszített boros- kancsó és habán váza.

— Természettudományi gyűjteményünk, állandó kiállításunk sokakat vonz. A, kíváncsi látogatók közül kerülnek ki a múzeum barátai, gyűjtői, aktív és önzetlen támogatói. Szerzeményünkben sok értékes anyag van, amelyeket ezek az emberek ajándékoztak múzeumunknak.

Dr. Móczár Pál XVIII. századból való, ismeretlen német festő alkotását küldte el Budapestről a gyöngyösi múzeumnak. A festmény haldokló szarvast ábrázol. Dr. Bokor Károlytól — ugyancsak Budapestről — szarvasvadászat színes nyomatait kapták, özv. Mály Lászlóné vadászati tárgyú rézmetszeteit, fényképeket és őzhívó sípot ajándékozott.

A Mátra Múzeum régi és lelkes gyűjtőjeként tartják számon Juhász Imre gyöngyösi nyugdíjas tűzoltót. Neve igen gyakran szerepel a múzeumi gyűjtemény lajstrom-könyvében. Idén a zsidó egyház pecsétjét adta át a muzeológusoknak. A pecsét a múlt századból való, évszám nélkül, Mózes két kótáblájával díszítve, körben német felirattal. Egy másik pecsét, a gyöngyösi tímár céllé, egy hatodikos diáknak, Simonyi Lászlónak köszönheti előkerülését. A tímárszerszámokat ábrázoló hitelesítő bélyegzőre kertásáskor bukkant. A nagyfü- gedi özv. Juhasz Jánosné kertjének földjében sokkal régebbről való lelet, egy át- fúratlan köbalta rejtőzött, amit krumpliásáskor fordított ki a kapa. A gyöngyösi Vértanú utcában pedig hatalmas — a neolitikumból származó — malomkövet ástak ki a csatornázó munkások.

Kovács József dekoratőr egy öreg kávédarálóval lepte meg a múzeumot A masinát nagyapja készítette, valamikor az 1880-as években.

Remek lakatosmunka.

Nem is olyan rég, hét határba is elhallatszott azoknak a rézkolompoknak a hangja, amelyet a nagyrédei Varbai Gábor több száz pengőért szerzett fiatalabb korában. A rézkolompok most a múzeumban hallgatnak. Remek díszítésükben bizonyára sokan gyönyörködnek majd.

Hortról néprajzi tárgyak — pruszlik, boroskancsó, tálak, mázas cserép, kuglófsütő ^— kerültek a gyöngyösi múzeum gyűjteményébe. Ezeket a tárgyakat Májer Istvánná könyvtáros gyűjtötte.

A múzeum birtokában vannak azok a dokumentumfümek, amelyeket 1367- ben és 1970-ben készítettek Gyöngyös városáról. Hazakerült szeretett városába, Gyöngyösre, Pataki János 1919-es veterán hagyatéka is. A munkásmozgalmi harcos igazolványait, fényképeit, személyes használati tárgyait a Munkásmozgalmi Intézet juttatta el a múzeumnak.

Hosszan sorolhatnánk még a Mátra Múzeum gyűjteményének legújabb darabjait, ám úgy gondoljuk, bizonyítéknak ennyi is elegendő. Bizonyítéknak arra, hogy a gyöngyösiek szeretik múzeumukat, s hogy önzetlenül gondoskodnak értékei gyarapításáról.

A Mátra Múzeum új szerzeményeit — a múzeumi és műemléki hónap során — kiállításon is bemutatják a nagyközönségnek.

Pataky Dezső

A Magyar Néphadsereg

Művészegyüttese pénteken este mutatta be az egri Gárdonyi Géza Színházban

„Együtt” című, kétrészes színpadi játékát. A fegyveres erők ünnepén, a színházi évad kezdetén érdemes felfigyelni erre az újszerű színpadra. A kétrészes játék első felében a mai katonáskodás jellemző mozzanatai elevenednek meg, az emberré válás érzelmileg is fűtött epizódjai, amiknek a hatására az alig húszéves fiatalból felelősségteljes állampolgár lesz. A Bevonulás, az Üj- módi verbunk, a Kiképzés, az Eskü, a Harcgyakorlat, a Találkozás, az Áradatban és az Avatás nemcsak életképek tarka sora, de bepillantást enged abba a metamorfózisba is, amely a fiatalok lelkében, agyában, gondolat- világában végbemegy. Az emberformáló közösség ereje, biztonságot, jövőt ígérő tartalma patétikus kifejezésre talál ezekben a táncokban, dallamokban.

A műsor második részében Dózsától indulnak az allegorikus mintázások az Ősök idézésével, a Csillagratörök- ben már a jövő század emberét, sorsát keresi-kutatja a vers, a dallam, a tánc, a mozdulatok szépsége, míg a Népek barátsága című énektánc egyvelegben a testvéri népek mai jókedve ölt testet és formát.

A nagy iramú színpadi játék, hibátlan eszmei alapról, lendületesen vitte egyre elóbbre-magasabbra a közönség hangulatát. A játék főrendezői tisztét Majos Tamás látta el, aki a zene, ének, vers és mozgás, líra es dráma pillanatait hívta-varázsol- ta a színpad atmoszférájába, hogy jobban megismerjük fiataljainkat, hogy kivilágosodjék az emberekben a havegője. Talán nem a legpontosabb szó rá, de valahogyan így kell summáznunk benyomásunkat: az öntudatról volt itt szó, minden életképben, hangban, mozdulatban, formában, fényben és harmóniában, arról az öntudatról, amely tettre vágyik és „eget kér”. Ezt a nemes pátoszt éreztük munkálni Major Tamás rendezésében.

Novák Ferenc koreográfiáival már nem először találkozott az egri közönség. Most ismét megállapíthattuk, hogy a témakör korlátái ellenére kitűnő munkát végzett, táncban és mozdulatban az energiát, az akaraterőt hangsúlyozta. Tanúbizonyságot szolgáltatott arra is, hogy az érzelmeket is értékként kezeli.

Drégely László díszletei, Witz Éva jelmezei annyi tarkítottak a kiskatonák zubbonyain, amennyit a hatás feltétlen megkívánt.

Az együttes művészeti vezetője, Görgei György kitűnő fiatal művészeket mondhat magáénak. A táncosok közül kiemeljük Zsila Gizellát, Bodorkos Mártát, Vadas Katalint, Urbán Enikőt, Gardner Istvánt, Eifert Jánost, Szó Istvánt, Szekeres Józsefet, Szűcs Elemért, Molnár Ernőt, Nddasdy Lajost, Kurta Andrást és Vásárhelyi Sándort. A szólóénekesek közül megemlítjük Kovács Jánosi, Beu- cze Istvánt, Magyar Belát, Mészáros Lajost, K. Nagy Bélát, Fadgyas Imrét, Máthé Mihályt és mindenekelőtt Németh Zsuzsát.

Major Tamás rendezése, az egész,műsor ismét és újból ráirányította a figyelmet a színpadi játékra, amelyben mozaikokból, irodalmi zenés tarkaságokból nagy hatású estet lehet kialakítani a min. dig újat kereső közönség számára is.

(faskas)

Széchenyi Zslgmrmd bőgőkürtje, az aranyérmes trófea, sa Mátra Múzeum féltett kincsei, a habán kancsó és váza. Képünkön (balról jobbra) Molnár József tanár, tudományos kutató, Budai József gazdasági vezető cs dr. Nagy Gyula igazgató az új szerzeményekkel. * (Foto: Tóth Gizella)

HATVANI DÁNIEL

Do k u me n tu m r e g é ny

1.

tele a teste. Hónapokat mulasztott, osztályt kellett ismételnie. S aztán történt, hogy anyja, a tarkófájások miatt, elvitte a körzeti orvoshoz. Az beutalta a kecskeméti SZTK-ba, onnan pedig a budapesti Heim Pál Gyermekklinikára küldték. Két héten át a fehér csend mint vattaburok vette körül, injekciókat kapott, körültapogatták fejét mindenféle szerkezetekkel. Legjobban a gyógyszereket utálta.

iemmi ggyanű ne maradjon

Motorzúgásra ébred. Horváti/ Zoltán másodéves villanyszerelő-tanuló szemhéja megrebben, keskeny résen át bámul a tanya mésztér- kép-repedéses mennyezetére, agyában meg percekig ösz- szekeveredik a motor kora reggeli túráztatása az iménti alom képtöredékeivel. Ott volt megint a hatalmas, ablaktalan betonpincében, apró lámpák tucatjai villogtak az egyik hosszanti falon, a kapcsolótábla előtt kis nyesz- lett emberke sertepertelt, fején fülhallgatóval. Aztán halk nyikorgással megnyílt a íotocellás ajtó, s egymás után bejött egy csomó arc nélküli ember, nem számolta őket. de tudja most is, így félébrenlétben is, hogy huszonheten voltak. Körülfogták mindkettőjüket, a hozzá legközelebb álló egy pisztolyt nyújtott feléje, a másik kezével a fülhallgatósra mutatott, hogy lője agyon... Nyúlt a pisztolyáért, de az koppanva hullt a kőpadlóra. Lehajolt, hogy felemelje, de másodszor is kiesett a kezéből. Aztán harmadszor, negyedszer, ötödször is. Mind sűrűbben hallatszott a kop- panás.

Apja — traktoros az Izsáki Állami Gazdaságban — most indul munkába. A felpörgő motorhang meglódul. elomlik a tanya előtti buckás legelő tágas térségein, s a kapcsolások után egyenletessé rendeződve mindinkább távolodik.

Aludni és álmodozni — eddigi életében e kettő volt fontos igazán számára. Mégis, most hiába próbál újból elaludni, nem sikerül. Szemhéja furcsa rángatózással nyílik fel újra és újra. Ez a rángatózás, anyja szerint, már kisgyermek korában is megvolt. Biztosan azért, tette hozzá, mert ideges természetű. Amellett nagyon érzékeny. Egy . könnyű nyakleves után is órákig sír, nem tudja abbahagyni a zokogást. De ilyesmi már évek óta nem fordult elő. Anyja szelíd, csendes asszony, keveset beszél, bánatos szemekkel jár-kel a tanya körül és majdnem mindig fáj a feje. Csillapítókat szed, meg nyugtatókat. Apja ritkán van odahaza, sokat dolgozik. De ót, Zolit talán a legjobban kedveli. Szófogadó és ügyes kezű gyereknek tartja. Vasárnaponként hosz- szasan, vesződséggel vegyes türelemmel borotválkozik, de hétközben siet, ilyenkor nem áll kezére a kés, gyakran megvágja magát Egyszer aztán Zoli azt mondta, ő is megtudná borotválni. Méghozzá úgy, hogy a keskeny, a felső ajakra simuló bajusz is érintetlen maradjon. Apja hitetlenkedett, össze fogsz vagdalni, mondta. Meglátja, hogy nem, felelte erre. Nagy könyörgésre megengedte. És a művelet sikerült, még egy karcolás sem esett az arcán, s a bajusz sem csorbult.

Apja, mióta traktoros, egy kissé mintha fáradtabb volna. Nagyokat hallgat odahaza, újságot olvas, elbóbiskol. Ha morgolódik: is olykor, őt sohasem szidja. Egyszer csúnyán kiabált rá, amiért szétszedte a biciklit, apróra, a hátsó tengelyt is kiszerelte, s az egészet otthagyta az udvaron, a porban. Zoli ijedten hátrált a pitvar kerítése felé, s mire odaért, összeesett Ügy kelAmikor hazajött, még sokáig szednie kellett volna a pirulákat de pár napon belül abbahagyta. Valahányszor lenyel egy tablettát, mindig eszébe jut két kis- húga, Aranka és Margit, akik pár évvel korábban majdnem gyógyszermérgezésben pusztultak el, ráleltek anyjuk papírzacskóba csomagolt drazséjára, s hamarjában ellett fellocsolni. Napokig lüktetett hátul a feje.

Felül az ágyban, kissé megrázza magát. Hátranyúl, fáj a tarkója megint. Ez sokat bosszantja. Mióta emlékezni tud, azóta van ez a fájás. Lehet, hogy anyjától örökölte. Különösen három évvel ezelőtt kínozta nagyon. Tizenhárom éves volt akkor, 1968-ban. A hatodikat járta, másodszor. Másfél évvel azelőtt, bent a faluban, Agasegyházán, a köves útra hirtelen kiforduló motor meglökte. Kisebb, de lassan gyógyuló húzódásokkal volt

fogyasztottak vagy hatvan szemet, mert azt hitték, hogy cukor.

Nem sokkal azután, hogy nagyobbik bátyját, Jánost három évre ítélte el a bíróság, betöréses lopás miatt, anyja a történtek súlyától ágynak dőlt. Ez 1970 októberének közepén történt. Zoli ekkor elsőéves volt a kecskeméti iparitanuló-isko- lában, az Ökollégiumban. Fiatalabbik bátyja, István, aki Székesfehérvárott szerzett malomipari szakmunkás-képesítést, akkor kezdett el dolgozni a kecskeméti Villa nymai ómban, A két lány kicsi, Aranka, a nagyobbik is csak hetedikes, rájuk nem lehet bízni a betegápolást. Apjának pedig, a megélhetés miatt, dolgoznia kell. így Zoli maradt ki az iskolából, jó máslel hónapra, s szorgalommal, gyöngéden ápolta anyját, amellett megcsinált sokféle házi munkát. Félévkor nem kapott osztályzatot, év végére pedig közepes bizonyítványt szerzett.

Valami parttalan büszkeség tölti el, ha arra gondol, h,ogy ő, Horváth Zoltán, leendő villanyszerelő, aki tanyáról jár be naponta Kecskemétre, tizenhat éves létére eligazodik a világban. Hónapról hónapra erősödik benne a hit, hogy ehhez különös képessége van. Hol kezdődött? Mármint a hit meggyökerezése? Erről még nem gondolkodott. Kételkedni pedig egyáltalán nem szokott, főleg ha a saját esélyeiről van szó.

Még az általánosban történt, hogy földrajzból egyest kapott: nem tudta felsorolni a Magyarországgal határos államok nevét. Emlékszilt, hosszan, mély utálattal nézett a tanárra, aki később is kerülte a tekintetét. Zoli ekkor gyűlölte meg először közvetlen környezetét, a falut S hogy ennek kifejezést adjon, egy este, amint az iskolából hazafelé tartott, sorra kiszurkálta az útjába eső parkírozó biciklik gumijait.

Hangja egy év alatt meg- férfiasodott, csak az arca maradt lányosán sima. „Szép, komoly fiúnak látszol, azt modták a lányok fent” — adta tudtára egyszer Kiss Aranka, amikor másfél órát várt rá Kisfáiban, a dísznövénytermesztő szakiskola bejáró útjánál.

Igen, Aranka... Meg kell őt szerezni, ha másképp nem, erőszakkal. Oly erősen gondol a huszonhét tagú bandára, hogy már-már elhiszi, hogy az a valóságban is létezik. Hogy mit szólnak majd

a szülei? Egy évvel ezelőtt még sajnálta őket: gürcölnek, robotolnak, kopnak évről évre. Csak azért, hogy legyen ennivaló, egy-két ócska rongy, bennmaradhassanak a vacak tanyában, és, amit a legtöbbször hangoztat az apja, hogy szakma legyen mind a négyőj ük kezében, ha már Jánosnak nem sikerült.

De ki figyel oda, hogy én vagyok a Horváth Zoltán? — kérdezgette magában sokszor, keserűen. Egy évvel ezelőtt még azt tervezte, ha felnő és szakmája lesz, vesz magának saját házat, motort, s Aranka is feleségül megy hozzá. Ez most már kevés. Ahogyan vágyai fokozatosan rugaszkodtak el körülményeitől, oly mértékben vetette meg mindinkább szüleit is. Majd ha rájönnek, hogy félrevezettem őket is, majd odafigyelnek rám, de akkor már későn lesz. Így örvénylettek benne a zavaros gondolatok, napok óta ’ immár, s azt vette észre, nem is esik nehezére az intézetben és a konzervgyári gyakorlati foglalkozásokon, amikor azt hazudja, hogy azért nem jár be, mert a szülei válnak.

Felöltözik, megreggelizik. Kezén a feher kötés elpiszkolódott. Nem baj, ma van november 5-e, péntek, Kecskeméten a Nagykőrösi utcai bőrgyógyászati rendelőben majd átcserélik. Sehol semmi gyanút nem szabad hagyni, hogy mire készülődbe A seb már jóformán begyógyult; három nappal azelőtt vágták kezéről a szemölcsöt.

Széles dűlőút vág keresztiig a legelőn. Ágasegyháza éS Izsák határát választja e! egymástól. Ahol a köves útba torkollik, buszmegálló van, Zoli itt szokott fel- és leszállni, innen érvényes 3 bérlete is.

A kanyarban feltűnik a busz. Mindjárt ezután egy szürke Volga dugja ki mö- güle az orrát. Villámtempóban húz el mellette a kocsi, a fiú mereven néz utána, szemhéja sem rángatózik.

______ (Folytatjuk