Népújság, 1972. október (23. évfolyam, 232-257. szám)
1972-10-31 / 257. szám
Hétfő esti külpolitikai kommentárunk A terror eszkalációja A MÜLT HÉT VÉGÉN és a hét elején ismét csak a terrorizmus eszkalációjáról közölték elszomorító tudó- , sitásokat a hírügynökségek. Vasárnap rabolták el terro- > risták a nyugatnémet Lufthansa egyik repülőgépét és \ ismét csak ártatlan, a szóban forgó üggyel semmilyen kap- ‘ csolatban nem lévő emberek — a gép utasainak élete forgott kockán. A nyugatnémet kormány, a vérontás elkerülésére, teljesítette a géprablók követelését és kiadta a müncheni terrorcselekmény három életben maradt és fogságban lévő elkövetőjét. Még fel sem ocsúdott a világ a Lufthansa ügyből, amikor hétfőn hajnalban — újabb terrorcselekményről érkezett jelentés. Ezúttal izraeli légitámadás történt Szíriái területek ellen, azzal az indoklással, hogy „arab gerilla-támaszpontokat” bombáztak. Csakhogy a sűrűn lakott területeken lefolyt bombázásnak számos ártatlan emberáldozata volt, köztük nyilván nem egy olyan halott is akadt, akinek semmi köze a gerillákhoz. A terror eszkaláció folyik, a világ szeme láttára. Ami a Lufthansa gép elrablását illeti: a nyugatnémet sajtó meglepő egyöntetűséggel helyeselte a bonni hatóságok döntését, tehát a merénylők szabadon bocsátását, mert így elkerülhetővé vált a vérontás. Sőt, egy lap, a Kölner Stadt-Anzeiger még arra is figyelmeztet: ne használják fel ezt az ügyet politikai tőkeként a pártok a választási küzdelemben. Persze akkor, amikor a nyugatnémet lapkommentárok íródtak, még nem tudták, hogy a vérontás mégsem kerülhető el, hogy néhány órával később Szíria lesz légibombázások színhelye, hogy a terror eszkalálódik. Mi tehát a megoldás? Ami a nyugatnémeteket illeti: egyik akciójuk sem vált be, lényegében sem a müncheni, a „mesterlövészes”-kísérlet, sem a mostani. Nehéz lenne nekünk válaszolni olyan kérdésre, amelyen az egész világ töri a fejét és keresi rá a feleletet. ANNYIT TÁLÁN mégis mondhatunk: ha a közel- keleti konfliktus rendezésére sikerülne végre valósággá tenni a Biztonsági Tanács 1967. november 22-i határozatát — amely Izrael állam szuverenitását éppúgy magában ftjglalja, mint a palesztin nép jogainak elismerését —, akkor talán nem találnának indokot terrorakciókra sem a gerillaszervezetek, sem az izraeli fegyveres erők. Y/ashington nem ír alá...! (Folytatás az 1. oldalról) Hazaérkeztek az elrabolt gép utasai Izraeli tiltakozás szóvivő vasárnap elismerte, hogy a Saratoga repülőgép- anyahajón tűz ütött ki és a legénység több tagja életét vesztette, sokan megsebesültek. Pontos számadatokról és a keletkezett kár nagyságáról nem volt hajlandó nyilatkozni. LAPZÁRTAKOR ÉRKEZETT: Ronald Ziegler, Nixon elnök sajtótitkára hétfőn kijelentette, hogy az Egyesült- Államok addig nem írja alá a 9 pontos vietnami békerendezési egyezményt, amíg nem rendezik további tárgyalásokon a „fennmaradó kérdéseket”. Mint mondotta, dr. Kissinger ezt „teljesen világossá tett” múlt csütörtöki sajtóértekezletén, amikor „még egy utolsó 3—4 napos tárgyalást” kért a VDK-tól „6—7 viszonylag kevésbé fontos probléma” megvitatására. Ziegler egy kérdésre válaszolva közölte, hogy dr. Kissinger jelenleg a Fehér Házban „várakozik”. A Fehér Ház szóvivője ily módon utalt arra, hogy Washington választ vár a VDK-tól a Kissinger által kért „utolsó tárgyalási menetre” vonatkozólag. „Eltérített” hercegi fehérnemű... A gépeltérítések, emberrablások korszakában üde színfoltot jelent a Londonból érkezett hír: „eltérítették” Fülöp herceg — négy rendkívül drága, kézzel varrott ingét. A tolvajok a nagyhírű, előkelő Harrods áruház szállító gépkocsijából emelték el az „ő királyi fenségének” jelzésű ingeket, amelyek közül egyet levél kíséretében eljuttattak a Daily Mirror című lap szerkesztőségéhez. A levél szerzői a fenséges fehérnemű visszaszolgáltatásáért nem mindennapi feltételeket szabtak: követelik Fülöptől, hogy vegye rá nejét, II. Erzsébet angol királynőt a következőkre: — léptesse ki Nagy-Brilan- niát a Közös Piacból; — rúgja ki Heath brit miniszterelnököt és tegye meg a királyi zenekar tamburma- jorjává, amely tisztség nem igényel különösebb képességeket; — emelje fel a nyugdíjak összegét. ba öltöztették, majd helikopteren a müncheni repülőtérre vitték őket. Csak a Zágráb felé vezető légiúton közölték velük, hogy kiadják őket a Boeing 727-es utasszállító repülőgép elrablóinak. Abba Eban izraeli külügyminiszter hétfőn magához kérette Jesco Von Puttka- mert, az NSZK izraeli nagykövetét és kormánya nevében hivatalosan tiltakozott a három palesztin terrorista szabadonbocsátása miatt — közölte a külügyminisztérium szóvivője. Eban, megdöbbenését és csalódottságát fejezte ki az ügyben. A külügyminiszter azt mondta, hogy Bonn kapitulált az arab gerillák előtt. A nyugatnémet nagykövet visszautasította a „kapitulálás” kifejezését. Az elrabolt gép utasai hétfőn hazatértek. Felvétel a római repülőtérről: megérkeztek hétfőn a vasárnap elrabolt, s a végén Tripoliba vitt Lufthansa gép utasai. (Népújság telefoto —AP—MTI—KS) Mint az várható volt, a palesztin fegyveresek által vasárnap reggel eltérített Lufthansa-gép végül a terroristáknak nyílt támogatást nyújtó líbiai kormány székhelyén, Tripoliban szállt le. A két géprabló álarcot öltött és egy várakozó csukott gépkocsiban a gép leszállása után azonnal ismeretlen helyre távozott. A müncheni olimpia idején elkövetett vérengzésért felelős három terroristát a Palesztin Felszaba- dítási Szervezet és a líbiai kormány képpiselői ünnepélyesen fogadták. Az utasok előbb a gépen maradtak, majd a személyzettel együtt úgy döntöttek, hogy Tripoliban töltik az éjszakát és csak hétfőn indulnak vissza Európába. A Fekete Szeptember Palesztinái szervezet müncheni börtönökből kiszabadult három tagja a tripoli repülőtéren újságíróknak elmondotta, hogy egészen az utolsó perceidig nem sejtették, mennyire közel van szabadulásuk. A nyugatnémet hatóságok előbb polgári rúháGyorslista 1 407 754 ruházati cikk 1 629 735 utalvány 1 635 411 mosógép 1 637 091 tv 1 638 565 utalvánv 1 645 786 tv 3 004 831 éléskamra ut 3 007 042 Ofötért-ut. 3 013 142 fényképezőgép 3 017 856 írógép 3 029 803 utalvány 3 058 149 utalvány 3 067 383 utalvány 3 068 308 éléskamra ut. 3 072 017 éléskamra ut. 3 089 181 bútor-lakbér. 3 073 158 táskarádió 3 104018 utalvány 3 108 221 magnó 3 116 245 éléskamra u: 3 168 840 éléskamra uí. 3 187 268 hűtőgép 3 191 526 utalvány 3 193 378 ki mit vál. 3 211 599 utalvány 3 214 388 varrógép 4 615 443 Ofotért-ut. 4 623 869 méteráru 4 624 791 éléskamra ut. 4 639 157 tv 4 642 0*11 ki mit vál. 4 644 262 lemezjátszó 4 675 304 háztart. gép 4 680 788 lak-tex. 4 683 376 éléskamra ul. 4 666 224 utalvány 4 904 409 butor-lakber. 4 912 381 utalvány 4 922 378 tv 4 498 024 utalvány Olasz lépések - kissé megkésve Magyar Péter, az MTI tudósítója jelenti: Andreotti olasz miniszter- elnök vasárnap este hazaérkezett hatnapos Szovjetunióbeli látogatásáról. Megérkezésekor nem adott nyilatkozatot. A látogatás mérlegének megvonásakor megfigyelők rámutatnak, hogy a Moszkvában aláírt szovjet— olasz dokumentum beleilleszkedik abba a sorba, amelyet az 1970-ben kötött szovjet— francia és az 1971-es szovjet —kanadai megállapodás jelent (a kölcsönös konzultá4972. október 31.. kedd dók intézményesítésével), elmarad azonban a szovjet— nyugatnémet szerződés (erőszakról való lemondás) és a Nixon és Brezsnyev által atá. írt „egymás mellett élési alapokmány” mögött a különböző társadalmi rendszerű országok viszonyának és együttműködésének nemzetközi jogi normákba foglalása tekintetében. Olaszország tehát nem tett egyebet most, mint hogy — kicsit késve — csatlakozott ahhoz a kelet- nyugati közeledési folyamathoz, amelyet szövetségesei már két éve megkezdték. Olasz politikai és gazdasági körökbe - e /éhként pozitívan érték az együttműködésről, a ország közötti gazdasági-műszaki kapcsolatok hosszútáv ú fejlesz keséről kötött jelenlegi megállapodást, amely a kölcsönös gazdasági előnyökön túl a békés egymás mellett élés tartósságát is szolgálja. Kiemelik annak jelentőségét, hogy Brezsnyev, az SZKP főtitkára, Koszigin miniszterelnökkel együtt elfogadta Andreotti meghívását olaszországi látogatásra. A mégtárgyal!, nemzetközi kérdéseket illetően — mutatnak rá a továbbiakban római politikai körökben — egyetértés mutatkozott a Szovjetunió és Olaszország között az európai biztonsági és együtt működési értekezlet alapel- veit illetően, hasonlóképpen a közel-keleti és vietnami béke ké. őrsében. (MTI) 4 948 480 éléskamra ut. 4 961 503 óra 4 963 602 .ruházati cikk 4 974 821 háztart. gép 4 982 547 utalvány 4 982 773 ki mit vál. 4 996 298 írógép 4 997 723 háztart. gép 4 999 208 utalvány 5 007 476 tv 5 042 916 tv 5 049 577 rádió 5 052 472 bútor-lakbér. 5 061 275 magnó 5 081 763 ruházati cikk 5 100 561 ruházati cikk 5 110 33t éléskamra ut. 5 116 881 hűtőgép 5 132 622 írógép 5 139 516 tv 5 142 317 utalvány 5 144 679 lak-tex. 5 150532 ruházati cikk 5151288 hűtőgép 5 161 521 élésikamra ut. 5 163 361 éléskamra ul. 5 168 426 utalvány 5 168 638 éléskamra ut. 5 168 834 Ofotért-ut. 5 188 066 méteráru 5 193 967 háztart. gép 5 203 020 lemezjátszó 5 206 112 ki mit vál. 3 216 723 lak-tex. 5 224 647 utalvány 5 241 699 fényképezőgép 5 244 972 utalvány 5 251 008 ki mit vál. 5 253 725 éléskamra ut. 5 255 638 tv 5 268 073 tv 5 276 621 lak-tex. 5 278 553 háztart. gép 5 280 307 hűtőgép 5 280 627 lak-tex. 5 294 933 ruházati cikk 5 300 763 írógép 5 301 955 utalvány 5 303 864 magnó 5 307 317 ruházati cikk 5 324 882 éléskamra ut. 5 333 278 táskarádió 5 344 723 varrógép 5 349 682 háztart. gép 5 360 663 utalvány 5 367 688 lak-tex. 5 372 042 hűtőgép 5 376 660 ki mit vál. 5 390 447 háziad, gép t A nyertes szelvényeket 1972. november 20-ig keil a totó-lottó kirendeltségek, az OTP-fiókok, vagy a posta útján a Sportfogadási és Lottó Igazgatósághoz (Budapest, V., Münrüch Ferenc ul 15.), eljuttatni. A gyorslista közvv den ül a sorsolás után készüli, az esetleges hibákért felelősséget nem vállalt«*. , CHILE Két hónap óta sztrájkok, tüntetések rázzák meg Ciliiét. A külső és belső reakció összpontosított támadássá! szeretné megbuktatni az 1970. szeptember 4-én hatalomra került Allende vezette népi egység kormányát. Chile 4500 km hosszú, átlagosan 180 km széles, 741 767 km- területű, 9,8 millió lakosú hegyvidéki ország. A nagy földrajzi kiterjedés változatos éghajlati különbségeket tesz lehetővé. Az ország sűrűn lakott vidékeit kedvező klimatikus viszonyok jellemzik. Az ország területének 15 százalékát művelik meg, 27 százaléka legelő, 28 százaléka erdő, és 30 százaléka sivatag. (Az egy lakosra jutó megművelhető terület körülbelül két négyzetkilométer, több, mint Dániában, az NSZK-ban és Franciaországban). Azonban a mezőgazdaság alacsony műszaki színvonala nem fedezd a lakosság élelmiszer- szükségleteit és behozatalra szorul. Az ország a közepesen fejlett államok csoportjába tartozik, az egy főre jutó nemzeti össztermék 569 dollárt tesz ki. Gazdasági életét a bányakincsek (réz, vás, salétrom) kitermelésére, feldolgozására és exportjára támaszkodó monokulturäs gazdálkodás jellemzi. Chile rendelkezik a világ ismert rézvagyonának 30 százalékával, a tőkés termelők sorában a harmadik helyet foglalja el, a világ réztermelésének 13 százalékát adja. Rézexportjából származik az ország bevételének 83 százaléka. Az Allende-kormány ez év elején kártérítéssel államosította a kitermelő és feldolgozó iparban érdekelt amerikai monopóliumokat. A pénzügyi életben a bank- részvények 51 százalékának megszerzésére törekszik. Az állami kezelésbe vett bányák rossz műszaki állapota miatt a termelés visszaesett, ezáltal 12—15 százalékkal csökkent az ország rézből származó bevétele. Az Egyesült Államok a rézirtport csökkentésével, a réz világpiaci árának leszorításával igyekszik az Allende-kor- mánynak gazdasági nehézségeket tereinteni, de nem tudja megakadályozni fontos iparágak államosítását és az agrárreformot, ahol sok tízezer föld nélküli parasztot juttatnak földhöz. A fizetési mérleg kedvezőtlen helyzete, az infláció, a piac ellátási nehézségei problémákat okoznak, de nem tudják » kormány szociális programjának végrehajtását megakadályozni. Az 1971—76 között megvalósításra kerülő hatéves gazdaságfejlesztési terv célul tűzi ki a munkanélküliség csökkentését, 1 millió új munkahely megteremtését, (1972. októberéig már 300 ezer új munkahelyet hoztak létre), új iparágak létesítését. Áz életszínvonal-emelési program több textília, cipő, háztartási cikk és lakás előállítását írja elő. Jelentős egészségügyi és oktatási beruházásokat is végrehajtanak. A chilei gazdaság fejlesztési célkitűzéseinek megvalósításához a szocialista országok — köztünk hazánk — 300 millió dollárral járul hozzá. A szocialista közösség chilei rézvásárlásai, gép-, berendezés- és élelmiszer-szállításai a chilei gazdasági élet fejlesztését segítik. — TERRA.— • Puerto Montt Sö M * £”i vl^sA Ré'írc* :— A llraiaum “ki----£*» W 9 vaikohíijif_ S y O ,S?ircsf«mhohí6«ir Gépipír v'9rparr~:<o— :zzrf¥ ÁW- • ,e,,iPirAzonttaü belépéssel felveszünk gáztüzelésű, középnyomású vizsgával rendelkező kazánfűtőket állandó jellegű munkakörbe. Jelentkezés: az Egri Ingatlankezelő-közvetítő és Lak&sberuhAzó Vállalat, Eger, Zalár J. u. 1. sz„ U. emelet, távfűtés üzemvezetőjénél.