Népújság, 1972. október (23. évfolyam, 232-257. szám)
1972-10-15 / 244. szám
Pillantás a Kolos$zeum közeperß i Kétezer éves története során először lezárták a rtagyközönség elől a Kolosszeumot. A döntést egy szakértőkből álló bizottság hozta, amelynek feladata megvizsgálni a régi amfiteátrum állapotát. Megállapították, hogy számos boltozat megrepedezett, több mint Sü kő levált vagy meglazult a felső emeleteken. A falat valóban kikezdték az Időjárás viszontagságai, a szennyeződés és a gyom. A forgalom és a metró által okozott rezgések szinten megingatták az épület stabilitását. A turisták számára sovány vigasz: egy keskeny folyosó megnyitását tervezik, amely majd lehetővé teszi számukra, hogy legalább egy pillantást vessenek az épület centrumába. A Kolosszeumot Vespasiaiius Idején kezdték építeni, 75-ben és Títus fejezte be, 80-ban, de már az ötödik és kilencedik század földrengései idején károsodást szenvedett, majd a r^mai hercegek idején is, akik a reneszánsz korában itt rendezték be palotájukat. KETTESBEN? NÉGYESBEN? (Foto: Vie Nouve) Változó szelek Baranyí Ferenc új versei Baranya Ferenc, a hatvanas évek elején jelentkezett fiatal költőnemzedék sokat ígérő, tehetséges'tagjaként in dúlt költői pályáján. Hamar népszerű lett, költészetének frisseségével, bátor közéletiségével széles olvasótábort szerzett magának. Egyéni hangú lírikusnak ismertük meg, aki fiatalos lendületével, a kialakuló új társadalmi erkölcs belső ellentmondásait indulatosan feltáró költői mondanivalójával bátran merte vállalni a magyar líra évszázados közéleti, politikai elkötelezettségét. Számára a tiszta szó, a pontos költői kép és a félreérthetetlen eszmeiség mindennél fontosabb volt. Kitűnt ez a költői magatartás és szemlélet az elmúlt évtizedben, amikor költészetünk fő fejlődési iránya inkább a huszadik, századi európai líra modem képi absztrakcióját a nemzeti hagyományokkal eggyé ötvöző elvontabb versszerkesztés felé mutatott. Az új verses kötet, amelyet Változó szelek címmel a Magvető Kiadó jelentetett meg. lényegében megőrizte Bárány! Ferenc költői hangvételének eddigi sajátosságait. Most is felfedezzük a fiatalos, vonzó komolyságot, amellyel kutatja az új társadalom ellentmondásait (Hej, proletár!, Nem ö a kispolgár, Metamorfózis stb.), fejlődésének visszahúzó erkölcsi konfliktusait. Ez a közéletiség jól megfér ebben a kötetben is azzal a játékosain évődő sokszor fanyar hangvétellel, amely annyira egyéni színt adott Baranyi Ferenc eddigi verseinek. A szerelmes versek kamasz villanásait azonban egyre jobban tompítja a felnőtt felelősség. SMzöfra éves a fényilép Joseph Nicéphore Niepce készítette 1822-ben az első, — csendéletet ábrázoló — fényképet. A fényképezés elterjedése azonban Louis- Jacques Mandéz-Daguerre nevéhez fűződik, aki 1829-ben társult Niepce-szel. A da- guerrotipia azonban csak nyolc évvel később született meg. A fényképet higanygőzbe helyezett ezüstlemezre rögzítették. Daguerre-nek köszönhető, hogy a fényképezés többé nem tudományos érdekesség, hanem mindenki számára elérhető tevékenység. Kezdetben a fényképezés csupán arcképek megörökítésére szorítkozott. Manapság Richard Wagner, Vincent Van Gogh, Lamartine, í Rimbaud, Chopin, Tolsztoj 1 és Victor Hugo fényképei felbecsülhetetlen értékű dokumentumanyagot képeznek. 1904-ben — a Lumiere- testvérekkel — megszületett a színes fénykép. A két fivér élete Jules Verne tollára lenne méltó. Louis és Auguste Lumiére 1904-ben rögzítette első ízben üveglemezre a tárgyak színes képét. A Lumiére-család archívumából előkerülő, dokumen- tum-jellagű fényképek segítségével egy elfeledett Franciaországot fedezhetünk fel. Az első riportfelvétalek közül meg kell említenünk a krími háború során készült képeket. Az angol Roger Fenton fényképezi végig í 855-ben a szevasztopoli ostromot. Akkoriban a fényképezés még olyan vállalkozás volt, amelyhez türelemre, segédszemélyzetre, s mozgó laboratóriumra volt szükség. Roger Fenton laboratóriuma és sötétkarnrája egy sátorban volt. Abban az időben még csak mozdulatlan jeleneteiket fényképeztek. Hat évvel később az amerikai Brady elkíséri Sherman tábornok csapatait, az Elfújta a szél színhelyére. A helyszínen készített riportfotó ekkor már szokásossá vált. Bradynak számos versenytársa volt, akiknek nevét mindmáig homály fedi. Furcsa, de ezek a dokumentumok sohasem jelenteik meg a korabeli újságokban. Az első pillanatképek J889- ben készültek. És ezzel született meg tulajdonképpen a mai értelemben vett riportfénykép. Miniatűr könyvek A legutóbbi időkig azok a japán mesterek tartották a könyvmiiiiatürizálás rekordját, akik 3x3 milliméteren nyomtatták ki az olimpiai eskü szövegét. Ezt a csúcsot döntötte meg most a lengyel Zigmund Szkocni Katowicéi építészmérnök, akinek ez a győzelem 35 évi munkájába kerUIt, Nem szó szerinti értelemben — hiszen minikönyvén (Kopernikusz életrajza 2x2,5 milliméteres formátumban) mindössze félévig dolgozott, 35 évvel ezelőtt kezdett el viszont foglalkozni ezzel a különös hobbyval. Ez idő alatt 30 miniatűr könyvecskét készített, amelyek között kiemelkedő személyiségek életrajzait és számos verseskötetet találunk. Számvetésnek is készült ez a kötet, olyan összegzésnek, amely a költő eddigi életének eseményeiből és tapasztalataiból vonja le a továbbhaladás lehetőségeit kimutató következtetéseket. Különösen látszik ez a Kergetőzés a változó szelekkel című szép versciklusban, amely az önéletrajz időrendjét követve az egyéni sors és a népi sors' összefonódásáról vall megejtő őszinteséggel és fegyelmezett költőiséggel. Baranyi Ferenc egyéni utakon haladó költő. A lírájával fémjelezhető, közéleti-politikus költészet egyneműségét gyakran hibáztatják, illetve nem tartják elegendőnek. A korszerű költői kifejezés nevében színesebb, dúsabb képszerűséget, merészebb elvonatkoztatást kérnek, vagy követelnek tőle. Van is ezekben a kifogásokban valami: éppen Baranyi Ferenc eddigi költői pályája mutatja, hogy az effajta egyneműség gyakran fenyeget az egysíkúság veszélyével is. Sajátos dolog azonban, hogy a költő még bírja hittel és belső hevülettel. Mert tudja és vallja, hogy „verset írni olyankor szabad csak, mikor nem ismert, szép erők ragadnak”, amikor művészien eggyé kovácsolódik a kifejezendő mondanivaló és a megjelenítő fonna. A Változó szelek nem jelent előbbre lépést Baranyi Ferenc költői pályáján, de eddigi költői eredményeit sikerrel őrzi meg. Lírájának kedvelői emlékezetes élménnyel gazdagodva teszik le kezükből ezt a szép kötetet. E. NAGY SÁNDOR iyy>1^/^^/y^V\AWVAAMA/WVVMAAAAAWWWyAAAA/WVWWVVWW'A/VAAM/WW'/vVvVW/A/v'«/A' /■///sAa/ZsAAA/'/ V S A'1///AAAVWAW .W/»' A/vAAAAAAAAA#V\AAA/WWWWWVVVV'^VVVW»M«AAÁAAA^ O rbán négy teljes évet várta kocsikiutalásra. Kitartóan, némán, egy szerzetes türelmével. És keserűen fortyogó gyűlölettel a világ valamennyi autó- tulajdonosa iránt. Pedig ez a négy év igazán semmi... Semmiség ahhoz a tíz évhez képest, amennyi idő alatt a kocsi árát gyűjtötte össze. Mennyi lemondás! Mennyi remény, mennyi elfojtott indulat, bizakodás! De érdemes volt. Ezen az aranyfényfi, kora őszi délutánon végre ott csillogott szeme előtt a halványszürkére lakkozott vadonatúj kocsi, a legfrissebb rendszámmal, antennával, rádióval. Krómlécein, mint megannyi tükörben. ott ragyogott az egész világ! S amint belebújt, a mattfényű üvegablakok elhatárolták Orbánt az egész világtól, csak szelíd, simogató visszfényét engedve be mindannak, ami oly szorongatóan nehezedett rá. S amikor elindult, amikor a tér, a távolságok, a színek csodálatos kavargásban vették körül! Mintha új életre született volna ebben a pillanatban. Néhány perc alatt kiért a város házai közül. 'Nem volt gyakorlott, vezető; bár öt éve szerezte a jogosítványt. Kevés alkalma nyílt az autóvezetésre. Nem kért kölcsön kocsit senkitől, hiszen jól ismerte a közmondást: fogkefét; autót, feleséget... S ezt az íratlan törvényt, amely annyi megalázó. fájdalmas pillanatot szerzett neki, most, hogy életében először, saját kocsijából pillantotta meg az orszí ’út napsütötte, végtelenbefutó b :toncsíkját, diadalmas örömmel tette magáévá. Már a legelső kilométeren megfogadta, hogy kincsét senkinek, de senkinek nem adja kölcsön! Ügy fog a kérelmezők arcába nevetni, ahogy az övébe nevettek volna valaha ... 1 *1 zt a fekete ébenfényben csil- ’ lógó volánkarikát, ezt a te- ■ nyérbemászó sebességváltó- kart, ezeket a szűz-érintetlen kapcsolókat, ezeket a sokáig csak re- nenytelen messzeségből csodált Lugossy Gyula: AZ ÚJ KOCSI műbőr üléseket nem érintheti idegen kéz. Nemsokára lefékezett, az útszélre kanyarodva, egy sohasem látott vidéken. Leállította a motort, és hosszan szorongatta tenyerében a slusszkulcsot. Újra meg újra saját kövérkés, piszeorrú arcára bámult a visszapillantó-tükörben, mintha kívülről látta volna most önmagát, a többi ember szemével: bámulattal és irigységgel. Nem, most már soha többé nem lesz magára hagyatva, magába börtönözve. Ujjaival végigtapogatta a kárpitot, az üléseket, a sebességmérő csillogó üvegkorongját, a kapcsolókat, a pedálokat. Bedugta, kihúzta, megint bedugta megint kihúzta a slusszkulcsot,.. Szinte lihegett a gyönyörűségtől, olyan mérhetetlenül boldog volt. A kocsirádióból réges-régi, Csodaszép melódiák áradtak. Minden az övé, minden, minden ... A kocsi az utolsó fillérig kifizetve, biztosítva. És ő kivett három, régóta tartogatott szabadnapot, hogy bejárassa, hogy megismerje, hogy összenőjön vele. Végképp megmámorosodva kiszállt a kocsiból, s végigtapogatta a lakkozott bádogtestet, a lökhárítókat, a reflektorok okosan figyelő szemét. A süllyedő nap bíborfényt szórt e megvalósult álomra. Aztán visszaszállt a kocsiba, és továbbhajtott. S mind jobban meg- ittasulva az alatta rohanó földfelszíntől, a semmitől se korlátozott mozgás őrjítő varázsától, egyre sebesebben hajtott. Fél szemével figyelte a sebességmérő mutatóját, hogyan kúszik számjegyről számjegyre ... Nyolcvan, kilencven, száz, száztíz, százhúsz... Mintha az ember megszabadulna saját teste annyiszor megutált súlyától is. Fél kezével fogta a kormányt, így gyújtott cigarettára. Saját arcába mosolygott a visszapillantó tükörben. Aztán szomjasan újra az úttestre. Még mindig gyorsíthat, még bírja a motor... Már közeledett a Balaton-vidék- hez. Túlságosan nagy lett a forgalom. Orbánt zavarta a sok autó, inkább elkormányozta a kocsit, egy másik irányba. A széles betonon újra dombok, erdők között futott, a távolban valahol egy vár bukkant fel az egyik dombtetőn. A nap elérte a horizontot, és lángoló fényekkel lövellte tele az égboltot. Sehol egy jármű, sehol egy emberi lélek... Csak az örökösen elforduló földfelszín, messzi futó egyenes betonsáv. Hát nem a végtelen szabadság ez? Orbán nyílegyenesen haladt a kocsival, mozdulatlanul tartva a kormányt. Nem nézett semerre, csak az útra. Végtelen Idő, boldog idő telt már el az indulás óta. ...Amikor egyszer csak valami furcsa történt. Valami megmagyarázhatatlan. A kocsi jobbra lendült a farával, mintha motorcsónak lenne, és oldalt ragadnák a hullámok. Orbánt nem hagyta el lélekjelenléte. Finoman balra húzta a kormányt, hogy visszavigye a kocsit az út közepére. De az akkor még veszedelmesebben csúszott az út széle, a feltérre meszelt kőcövekek felé. O rbán halálos hideget érzett a torkában. Tudta mit kell tennie, kormányzott is, de a kocsi nem engedelmeskedett. Hirtelen megperdült a tengelye körül, és háttal fordulva a menetiránynak, Orbán újra megpillantotta azt az útszakaszt, amelyen eddig jött az erdészéit, amelyet pár pillanata hagyott el. Felardított, és eszeveszetten csavarta a kormányt, hogy visszaforduljon, de a kereket ekkor már ellenállhatatlan erő ragadta ki a kezéből, őrülten csattant valami, s a gyomrába, gerincébe hatolt... Már nem látott semmit. Mintha iszonyú kalapácsütések csattognának a kocsi törékeny bádogtestén, mintha ellenállhatatlan erő emelné fel, dobná, forgatná, taszítaná mint egy pelyhet... Orbánt össze-vissza dobálta a kocsi belsejében, megszűnt a fent, a lent, a jobbra, a balra... Aztán hirtelen csend és mozdulatlanság. Magához tért. Talán csak néhány pillanat telt el, hiszen furcsa közelségből jól látta a nap bíborfényét a fűtömegen. Amint visszanyerte az öntudatát, fél is kiáltott, eszelős rémülettel. A kocsi szűk belseje megszázszorozva verte vissza ezt a magányos hangot. Végképp feleszméli, és megértette, hol van... Hanyatt feküdt az összetört üléseken. A kocsi mennyezetéről hatalmas horpadás meredt a szemébe. Derekába vad fájdalom hasított, de tudta, hogy sérülésé nem komoly. Még egyszer felkiáltott, rémült megkönnyebbüléssel. Kibámult az ablakon. A kocsi félredőlve állt, de a kerekein, pontosan az útmenti árokban, bizonyára jó néhány bukfenc után. Odafenn a töltésen az országút, a fehér cöveksor, időnként elszáguid egy-egv autó, csak fényes villanásukat látni... És körül-körül a mező, valamiféle szántóföld, távolabb az erdőszél mintha integetne a halványuló napfényben. Madarak keringenek, szellő mozgatja a fűszálakat. Csend és mozdulatlanság, ember sehol. Orbán észbe kapva megpróbálta kinyitni az ajtót. Először az egyiket, aztán a másikat. De nem sikerült. A bal oldali ösz- szehorpadt, a jobb oldalira félig rádőlt a kocsi. Ekkor gyorsan letekerte az ablakokat. De hiába pró- 11 álkozott, egyken sem fért ki. V árt, hátha észreveszik az országúiról. De nem vette észre senki. A rádió nem szólt, hiába kapcsolta be, a motor nem gyulladt be... Orbán egyedül maradt, rettenetesen egyedül. A nap VVWWWWWWWVVV </V<\ S.'SS. IV vW* /, /.VvV^V.V^V^vWW\',%r/v .'AV.V.'. egyszer csak eltűnt a horizont mögött, s a vidéket elborította a szürkület és a hűvösség. A félelem hullámokban támadta Orbánt. Újra meg újra próbálkozott az ajtókkal, de hiába. Végül öklével verte a bádogfalat, a tetőt, a szélvédőt. Fogoly lett. Aztán elveszítve a fejét, azt se nézte már. hová üt, taj- tékozva, szorongva, dühöngve, kiabálva és sírva... Hiába, nem jött senki. Honnan is jött volna? Csak a sötétség sűrűsödött könyörtelenül, mintha végtelen mélységű tengerbe süllyedne alá az egész földfelszín. Odafent felragyogtak a csillagok, előbújt a hold ... Áthatóan finom tücsökzizegés áradt mindenhonnan. Aztán bagolyhuhogás, békabrekegés, távoli, öblös, viszolyogtaló hangok ... Közeledett az, éjszaka. És le is szállt az éjszaka. Semmi se történt. .Orbán dideregve, megdermedve, elhagyatottan gubbasztott abban a bádogroncsban, amit délután még autónak neveztek. Átláthatatlan feketeség vette körül. És vérfagyasztó, a képtelennél is kép- telehebb mozdulatlanság. Valamikor felvirradt. Valamikor rá is találtak Orbánra a következő nap folyamán. Egy darus autó kihúzta a roncsot az országúira, .és feszítővassal felnyitották az ajtaját. Orbán kimászhatott végre a börtönéből ... Hazaszállították a roncsot, az emberek az utcán megbámulták és ujjal mutogattak rá. Jobban megbámulták, mint új korában ... A biztosító és a szerviz kisütötték hogy a bal hátsó gumi defektet kapott. De az is lehet, hogy gyári hiba okozta a balesetet. Orbánnak minden kárát kifizették. Vadonatúj kocsit kapott, megszólalásig hasonlót az elsőhöz. Ö azonban tudta, egyedül ő tudta, hogy ez már nem az a kocsi, ez már nem az a szerelem. Nem erre vágyott, nem erről álmodott. Feléje sem tudott nézni jó ideig. Hogyan is felejthetné el azt a délutánt, azt az éjszj-rít? So^. nagyon sok időnek kell még eltelnie, amíg újra rászánja magát, hogy beleüljön ... De meglehet, s lelke mélyén attól is tart, hogy soha többé nem lesz képes a magáévá tenni... Úgy, mint egy igazi vezető, egy igazi férfi. ^/'/UV^VWVWvVW/WWWWWWk i