Népújság, 1972. szeptember (23. évfolyam, 206-231. szám)
1972-09-03 / 208. szám
CU*, S'~ ■.. hogy ki kit győz le? Pontosabban ki kit győz meg? Hosszú évek óta folyik a nemes küzdelem a tankönyvellátásért, felelős illetékesek és a szülők között a tankönyvek ügyében. A dolgok természetéből adódik, hogy e küzdelem ilyenkor, iskolakezdés, új tanév idején válik a leghevesebbé, a frontok átmenetileg öszekuszá- lódnak, s e harcnak a győztesei rendszerint vesztesek, s a vesztesei végül is mégis valamiféle győzelmet aratnak. Nos, hogyan lehet a vesztes győztes és a győztes vesztes? — erről szólunk most. Mert miről is van szó? Arról, hogy egy évszázadnak tűnő idő előtt, egy, a mai gyermekek számára soha nem volt világban ilyenkor, iskolakezdés előtt, azok a szerencsés szerencsétlen dolgozó ember szülők, akiknek gyermeke első gimnáziumba, vagy második polgáriba — lám, azt se tudják már sokan, mi az, hogy polgári —, mehettek, álmatlanul töltötték az éjszakákat. Drága volt a tankönyv, drága a füzet, az írószer és drága volt a „jó” használt tankönyv is. A rossz használt tankönyvből, amelyet rendszerint a végleg kibukott, vagy kimaradt diáktól vett meg a szülő gyermeke számára, nos, ebből a salátából jóformán lehetetlen volt a tanulás. A használt tankönyv a gyerek számára — bennem is így él ma is — mézzel bekent fakockácska, míg másnak a valódi, a bélül is édes, igazi cukorka juthat. A használt tankönyv bennem és gondolom más szülőben is a rántott leveses reggelivel, s annak a szégyennek az emlékével járt együtt, amikor az emberfiát hazazavarták az óráról, mert nem fizette be a tandíját. A használt tankönyv egy elhasznált, elnyűtt, keserű társadalom emlékeként kelt reminiszcenciát és különben is..; J"la ruháit sem veszem használtan. Adjanak M élég tankönyvet Ki hallott még olyat, hogy egy szocialista országban minden évben harc legyen a tankönyvekhez jutni...” — így (egy háborgó mama és egy helyeslőén rábólogató apa. Ez a front egyik oldala! *"' ’rrvpr'"! A másik oldalon is ott e logika: áü-é olyan jól ez az ország, ahol évente keréken kétszázezer diák tanul, hogy évente minden tantárgyból minden tanuló számára új könyvet adjanak 3d? Nyomdai kapacitás, papír, adminisztráció, elosztás, szállítás... S minden évben dobja el kétszázezer tanuló, mondjuk kétmillió tankönyvét? A jó, a használható könyvek miért kerüljenek zúzdába még, miért legyen értékük filléres, amd- kor még forintos lehet, miért dobjunk ki évente, holmi szülői rátartiságiból millióidat? Jogos és okos kérdések ezek. S ha még azt is hozzávesszük, hogy kis- és nagy- családosok Időzött egyaránt akadnak ma még olyan családok, ahol az Iskolai tankönyvek teljes és új garnitúrájának beszerzése egyáltalán nem luffchaUon teher a vállakon — a front másik oldalán az igazság teljes fegyverzetében látszik tündökölni e harcoló fék Csakhogy két igazság nincrf :rt':'-vU!SiCTWtnpP!*,s De van és lennie kell bölcs és okos kdmpromiisz- szumnak. S ez az a kompromisszum, amelyben a vesztes győztessé és a győztes — nem vesztessé válhat. Különösen, ha megteremtjük az ilyen bölcs kompramisz- szumhoz a társadalmi légkört Azt, hogy nem szégyen használt tankönyvet venni, sem eladni, hogy oktalanság erőn félül költekezni akkor, amikor józan keretek között is mindent megkaphat a gyerek. És különben okos dolog az effajta kompromisszum, mert segítséget nyújtanak éhhez a legértőbbek: a pedagógusok. Akik szervezhetik, irányíthatják, mint ahogy teszik is —, a használt könyvek „börzéjét”, vigyázva az árakra és a minőségre egyaránt A végül ugyanis rendszerint a tankönyvellátásért illetékesek győznék, mert néhány nappal azután, hogy megkezdődött az iskolaév és jó néhány diáknak, jó néhány tantárgyban újból nincs tankönyve, megindul a keresés és a kereskedés. S mire eltelik az első egy-két hét, lám mindenkinek van tankönyve. Győzött a tankönyvellátó illetékes, kevesebb új könyvet kellett kiadnia és kevesebb még jó tankönyve került a zúzdába: de győzött a vesztes is, mert végül is van tankönyve, jó állapotban van tankönyve és olcsóbban is jutott hozzá. Az természetesen, más lapra tartozik, hogy ez a nem kellemes és nem is bölcs barikádharc, amely évről évre megkeseríti a szülők, különösen a „kezdő” szülők életét — szükséges-e, kell-e: aligha! Jó időben és kellő formában még a megelőző tanév keretein belül, egyértelműen és világosan meg kell állapítani: miből mennyi új tankönyv lesz. (Nem a valóban új tankönyvekről, hanem csak a nyomdai újakról van szó most. ' Persze, már hallom a szülő hangját." '„'■■■ miért akarnak engem arra kötelezni, hogy hasznait tankönyvet vegyek? Nincs jogom olyat venni, amilyet akarok?” ... és szégyenszemre én nem tudok végül is válaszolni rá. Vagy, hogy inkább nagyon is tudok! AAA/WV\WvVAVWVVWWMAA^WA^ViMAAAáiAAáWAAAAA< Az 1840-63 években egyre jobban és gyorsabban megélénkült politikai érdeklődés indította el 1846. augusztus végén Petőfit is erdélyi útjára, hogy megismerje, tanulmányozza a megyék politikai életét. Kőitőtársával, Ober- nyik Károllyal, Szatmár megyébe utazott barátait meglátogatni, ahol az akkori megyeszékhelyen, Nagykárolyban adminisztrátori beiktatást és tisztújító megyegyűlést rendezték. ,i„..„.,...,1 ; Szeptember 8-án tartották a megyebált, amelyre Szend- rey Ignác, a Károlyi gráfok erdődi uradalmának jószág- igazgatója is elvitte nagyabbik leányát, Júliát, akit Petőfi délután 6—7 óra között látott meg, majd este barátai mutatták be néki. Petőfi nem volt barátja a táncmulatságoknak. Ez talán az első és utolsó volt, amelyen részt vett, de jövőjét meghatározta és bearanyozta. Az a rövid idő, amíg együtt társalogtak, élég volt ahhoz, hogy egymást megértsék. Amikor a bálteremben bemutatták Júliának a híres fiatal költőt, akinek költeményeit már olvasta, a leány kacérkodó hiúsággal fogadta a szenvedélyes udvarlást, Júlia nem sejtette, hogy sorsa már eldőlt, nem sejtette, hogy mennyi boldogság és mennyi boldogtalanság lesze nap következménye. Még nem gondolta, hogy ezzel belépett az irodalomtörténetbe, a halhatatlanságba, a Beatricék és Laurák körébe. Nem sejtette még akkor, hogy az irigység es kíváncsiság megfigyeli minden tettét, minden szavát, minden levelét megőrzik, hogy bizonyítékot szerezzenek ellene, a midőn megteved, tévedéséről, annak következményeiről könyvet írnak. Petőfi a forrongó, ideális hevületú ifjú meglelte Júliában a keresett, vagy keresni vélt leányt. A nagykárolyi találkozás után Petőfi tíz nap múlva elment Erdődre is. Barátja mutatta be a Szendrey családnak, ahol a költőt akkor még igen szívélyes fogadtatásban részesítették. Petőfi ugyanakkor barátjának egy ízben kijelentette, hogy szándéka meghazasodni, és 9z ifjú férj: Petőfi Esküvő az erdődi várban Szendrey Júlia lesz a felesége. Ez az elhatározás akkor még mindenki számára lehetetlennek és képtelenségnek tűnt „Kettőnk között kellett választania: szGlei közt és köztem. Engem választott.J' A költő azonnal megszereti, de Júlia tartózkodóbb. Petőfi hónapokig küzd a leány határozatlanságával, az ismerősök pletykáival. A harmadik erdődi látogatásakor a feudális gögü apával is összetűzött, akkor kijelentette, leányát nem adja hozzá féleségül. Mivel Júlia meg nem volt hajlandó vele megszökni, úgy váltak el egymástól, hogy nem találkoznak többé. A lány az utolsó pillanatban az erdődi vár faláról mégis kendőt lobogtatott a távozó Petőfi után. A küzdelmes udvarlás időszakának hosszú hónapjaiban hol bizakodó, naív hangulatú dalokat írt, hol pedig töprengő elégikus költeményeket. Lassan verseiben is kibontakozik szerelmi kapcsolatuk mélyebb tartalma. Mindkettőjüknél csak egy hangra, egyetlen jeladásra volt szükség, hogy elszakíthatatlanül egymásra találjanak. Amikor Júlia az Életképekben olvasta a Reszket a bokori, többé már nem bírt magával. A Sass Károly Petőfihez intézett leveléhez be- toldott „1000-szer”-ben Júlia kihívja a sorsot. Petőfi 1847. május 16-án amint megérkezett Erdődre, az apához sietett. Heves összeszólalkozá- suk után Szendrey Ignác, az apa, a végső válaszára egy heti határidőt kért. Május 26-án Petőfi ünnepélyesen felöltözött, az apától újra megkérte leánya kezét; „Dicső, dicső leányt Kettőnk között kellett választania: szülei közt és köztem. Engemet választott 111 jj Végül, de nagy nehezen megállapodtak abban is, hogy megismerkedésük első évfordulóján esküsznek: 1847. szeptember 8-án. Előtte, augusztus 5-én megtartották eljegyzésüket is. „Szabadság, szerelem! E kettő kell nekem. Petőfi határtalan boldogságában ujjongott: „Szeptemberben házasodom, barátom, házasodom. Drágán szerzett függetlenségemet, még drágábban adom el. Hol kapok érte drágább árt, mint Juliskám?...” — „Esküvőnk középkori regényességgel ment végbe: az erdődi vár kápolnájában, 1847. szeptember 8-án kora reggel — írta: az Üti Leves- lekben. Amint az esküvési hókusz-pókusznak vége lett (az apa nem vett részt!), rögtön kocsira ültünk, s vágtattunk ide, Kohóra. Ez egy kis falu Kővár vidékén, a Lápos-völgyben, Nagybányától egy órányira délre. A táj olyan szép, mintha az én képv- zeletem után alkotta volna a természet. Egy kis kalandunk is volt az útban... Nagybányán túl Miszlátfaluban eltört a kerekünk. Feleségem csak mosolyogta a bajt, de én dühösen dühödtem, s félre mentem, hogy felesegem ne halljon, és ott kedvem és rangom szerint kikáromkodtam magamat. Egyéb következése nem lett a dolognak, csak hogy az itteni késedelem miatt másnap érhettünk Kohóra. Az éjt Nagybányáin töltöttük a fogadóban... házasságom első éjét a fogadóban! Nem hiába vagyok a csárdák költője!” Júlia mennyegzői ruhája hosszú fehér selyem, fején fátyollal, és mirtuszkoszorúval, kebelén tearózsa. Petőfi tiszta feketében, ezüstgom-* bős moiré atillában volt. Mindkettőt a Nemzeti Múzeum őrzi, Petófiék mézesheteiket 1847. szeptember 9-től október 20-ig „druszájának” Teleki Sándornak koltói udvarházában töltötték, s hogy zavartalanul ' lehessenek, azt teljesen az ifjú pár rendelkezésére bocsátotta. A kastély délkeleti sarkán volt a költő írószöbája, ebből nyűt északra felesége szobája, nyugatra meg az ebédlői Sok is volt ez nékik. Rendszerint csak az írószobában tartózkodtak, ültek, tréfálkoztak, beszélgettek, Dickens- George Sande-, Dumas-regé- nyéket olvastak, kirándultak Nagybányára és környékére. Néhány napig még verset sem írt, de szeptember végén megnyílt benne a dalok forrása, s tizenkilenc csodás költeményt írt. Szerelmi költészetében teljesen kibontakozik a házas-, a családi élet boldogságának minden szépsége és gazdagsága. Petőfi olyan férj, aki szerelmét a házaséletben még jobban, szenvedélyesebben szerette. „Szerettelek leánykorodban Szeretlek most százszor jobbaú Nem százszor, de ezerszerte”..-. (Feleségek felesége) Szeptember végén látnoki szemével a jövőbe látottj megérezte: „Ha eldobod egykor az özvegyi fátyolU Fejfámra sötét lobogóul akaszd; ki könnyedén elfeledéd hívedet; ... ki téged 1Még akkor is, ott is, örökre szereti S amikor „Beszel a fákkal a bús őszi szél”, a szerető férj mellett megszólal a világszabadság prófétája is. „Vérpanoráma leng előttem eh A jövendőkor jelenései, Saját vérök tavába fúlnak bé A szabadságnak ellenségei!...* Nászútjukról ír Petőfi: „oly édes heteket töltöttek; amilyen boldogságot hálandó álmodni és elbírni csak képes." Dr. Csernik József
