Népújság, 1972. augusztus (23. évfolyam, 179-205. szám)
1972-08-19 / 195. szám
Péntek >politikai kommentárunk Embertelen intézkedések MINTEGY MÁSFÉL ÉVTIZEDDEL ezelőtt kezdődött > í el a — javarészt brit útlevéllel rendelkező — színes bő- $ <; rűek beáramlása Angliába. Jöttek elsősorban Brit-Guaya- nából és Jamaicából, azián egyre többen jöttek Kenya- £ ból, Nigériából. Ugandából, s más független országgá vált, c volt angol gyarmatról, jöttek Indiából és Pakisztánból is, s jöttek olyan indiaiak, pakisztániak, akik eddig afrikai lakosok voltak. A színes bőrűek száma az 53 milliós Angliában ma sem több még 2—2.3 milliónál, ám hosszabb ideje veszett kampány folyik ellenük Enoch Powe! konzervatív képviselő vezetésével. A fajgyűlölő Powellék addig ágáltak. amíg sikerült elemiek: a brit hatóságok bevándorlási kvótarendszert állítottak fel, hogy korlátozzák a színes- bőrüek angliai belépését és letelepedését. Ez annál is szégyenteljesebb dolog, mert a rendelkezés zömében — angol útlevéllel rendelkező, tehát brit állampolgároknak számító egyénekre vonatkozik. Azaz, nyílt bevallása annak, hogy őfelségének vannak másodrendű állapolgárai is, hogy őfelsége útlevele nem biztosít minden alattvalónak egyenlő jogokat. ID1 AMIN ugandai elnök bejelentése —, hogy 90 na- . pon belül száműzi az országban levő ázsiaiakat — zavarba hozta Angliát. Ezeknek az eddig Afrikában élt indiaiaknak és pakisztániaknak a zöme ugyanis Angliában kivári letelepedni, angol útlevéllel a zsebében. A brit kormány azért folytatott — eredménytelen — 'tárgyalásokat Aminnal. hogy legalább határidő-módosításit kapjon. Érzi ugyanis London, hogy a bevándorlási kvótarendszer ellenére sincs más választása, erkölcsi lehetősége, mint befogadni az Ugandából számüzötteket. Amin nemcsak határidő-módosítást nem adott, de most még bővítette és szigorította is eddigi rendelkezéseit. Kijelentette, hogy szemben korábbi közlésével, amely szerint bizonyos „szakemberek'’ (tanárok, diplomások stb.) az ugandai „ázsiaiak” közül maradhatnak — mégsem maradhatnak Azoknak is menni kell! Ezenkívül az „ugandaizálást” most kiterjesztette az Ugandában élő menekültekre is: mintegy 80 ezer dél- szudáni négerre és 100 ezer ruandaira. Ez még súlyosabb intézkedés. ! Az indiaiak és pakisztániak ugyanis, ha nehézségek árán, de végül csak letelepednek Angliában, sőt, 5 egy részüket — friss jelentés szerint — India is hajlandó befogadni. Ám a menekültekre, legalábbis egy részükre, ha vissza kell térniük hazájukba, halál, vagy jobb esetben börtön, de mindenképpen szenvedés vár. NEM VITAS, hogy alapjaiban és múltba nyúló gyökereiben a brit imperialista politikát terheli a felelősség, amiért ma ilyen helyzetek előállhatnak, hiszen mindez az egykor általuk manipulált volt gyarmatbirodalomban játszódik le. Ám nem lehet felmenteni a mai vezetőket. Idi Amin tábornokot és társait sem, embertelen intézkedéseikért. fíplíkonen Hazautazott Moszkvából Pénteken a szovjet fővárosból hazautazott Helsinkibe Urho Kekkonen finn köztársasági elnök, aki néhány napos pihenés céljából nemhivatalos látogatást tett a Szovjetunióban. A seremetyevói repülőtéren Alekszej Koszigin szovjet miniszterelnök és több más hivatalos személyiség búcsúztatta'a baráti állam : elnökéti Terrortámadás a VDK ellen Amerika! repülőgépek csütörtökön éjjel Hanoi elővárosait bombázták — jelentette helyszíni tudósításában az AFP hírügynökség. A detonációkat a VÖK fővárosának központjában is hallani lehetett. Terrortámadásuk másik célpontja Dong Hói észak-vietnami kikötőváros környéke volt. A péntek reggeli hírügynökségek jelentése szerint az amerikai stratégiai légierő gépei az elmúlt éjszaka összesen 26 bevetésben bőmLiverpool tovább sztrájkol bázták Észak-Vietnam lakott térségeit, és Dél-Vietnani felszabadított területeit.' Dél-vietnami akcióik fő célpontja Saigon. Hűé és Binh Dinh körzete volt A dél-vietnami főváros környékét, hat hullámban bombázták. A dél-vietnami forradalmi erők az elmúlt 24 órában sikeres akciókat hajtottak végre Quang Tri tartományi székhely környékén és a Da Nang-i nagy támaszpont ellen. Quang Tri-nél visszaverték a két irányból előretörő saigoni tengerészgyalogosokat. Több rakétájuk csapódott be a Da Nang-i támaszpont területére és a támaszpont körüli egyeb katonai létesítményekbe. Több épület és hat amerikai repülőgép elpusztult —, ismerte be egy amerikai szóvivő. A Mekong deltájában, Dinh Tuong tartományban is fellángoltak a harcok. A legsúlyosabb ütközet Ben Tranh, a Saigontól mindösz- sze 48 kilométerrel délnyugatra, a 4. számú stratégiai fontosságú főútvonal mentén fekvő tartományi székhely térségében volt. A Heves megye! Tanács Gyógyszertári Központja, Eger felvételre keres 1 fő asztalost és 1 fő segédmunkást azonnal! belépéssel. Tervező, bonyolító, beruházó vállalatok! Szabad kapacitással rendelkezünk jó állapotban lévő Nysa 501 típusú Heves megyei Ruházati Ipari Vállalat, Gyöngyös, Bornemissza u. 1. Telefon: 21-24. víztornyok kivitelezésére RENDELÉSEKET ELFOGADUNK: 25—50—100—200 m3 űrtartalmü ludrogló busókra, 50—100—200 m: űrtartalmú agroglóbusokra, 50—100—200—300 m3 űrtartalmú aquaglóbusokra. 1972. évben beérkezett megrendelésekre a víztornyok, tervek adaptálását díjmentesen elkészítjük és a víztornyokat 1973-ban üzembe helyezve átadjuk. SZAKTANÁCS ADAS, RÉSZLETES FELVILÁGOSÍTÁS! ÜGYINTÉZŐ: CSTE MIHÁLY. TELEFON: LAJOSMIZSE 70. TELEX: 22-4812. Annak ellenére, hogy a dokkmunkás-szakszervezetek képviselői a munka újrafcl- vétele mellett döntöttek, több brit kikötő munkásai folytatják a sztrájkot, a képen: a liverpooli dokkmunkások a sztrájk folytatása mellett fog' lalnak állást. Kozmosz 515. A Szovjetunióban pénteken Föld körüli pályára bocsátották a Kozmosz 515. mesterséges holdat, hogy folytassák a világűr kutatását a régebben meghirdetett programnak megfelelően. »' A szputnyik berendezései szabályszerűen működnek. Kissinger Tokióba utazott Henry Kissinger, Nixon amerikai elnök nemzetbiztonsági főtanácsadója pénteken reggel újabb megbeszélést tartott Nguyen Van Thieu saigoni bábelnökkel. A két politikus csütörtökön csaknem három óra hosz- szat, pénteken reggel pedig három es fél órán át tárgyalt. A megbeszélésen jelen volt Ellsworth Bunker, az Egyesült Államok saigoni nagykövete is. Kissinger és Thieu tárgyalásait változatlanul teljes titoktartás övezi. A UP1 amerikai hírügynökség azonban jólértesült saigoni köröket idézve azt írja, hogy az indokínai háború és a párizsi négyoldalú tárgyalások legújabb fejleményeiről volt szó. Az amerikai elnök nemzetbiztonsági főtanácsadója pénteken délután Saigonból Tokióba utazott. Usztasák szökése STOCKHOLM: Rolovics stockholmi jugoszláv nagykövet elítélt gyilkosai pénteken hajnalban megszöktek a kumlai fegy- házból. A két usztasa: a 21 éves Miroh Baresics és a 23 éves Andjelko Brajkovics 15 svéd fogoly társaságában „lépett meg”: nyomukra eddig nem akadtak. A börtönhatóságok nem a. és tudják, miként sikerült magánzárkákban őrzött, „rendkívül veszélyeseknek” minősített foglyoknak kijutniuk, de feltételezik, hogy kívülről jött számukra segítség. Baresics és Brajkovics 16 hónappal ezelőtt gyilkolta meg Rolovics nagykövetet. Mindkettőjük életfogytiglani fegyházbüntetését töltötte. Jogi inmeretterjesztéé Alkotmányfejlődésünk és a szocialista demokratizmus Megrendelés: Vízgépészeti Vállalat Acélszerk. víztornyok, ivő-1 iparivíz-ellátási és szennyvíztisztító berendezések gyára. TERMELÉSI OSZTÁLY. LAJOSMIZSE, GYÁRTELEP. 3. AZ ALKOTMÁNY FELÉPÍTÉSE Népköztársaságunk alkotmánya felépítésének — az államélet, a szocialista demokratizmus fejlesztése, politikai rendszerünk állandó szilárdítása és stabilitása szempontjából — különös jelentősége van. Az első fejezetbe foglalt §-ok fogalmazzák meg a Magyar Népköztársaság társadalmi rendjét. A szövegezés jól kifejezi, hogy államunk a proletárdiktatúra funkcióit tölti be, s egyértelműen utal arra, hogy a Magyar Népköz- társaság — szocialista állam. Az új szövegben — ezzel összefüggésben —, kiemelkednek azok a változások, amelyek 1949. óta társadalmunk osztályszerkezetében bekövetkeztek. Kimondja: „A Magyar Népköztársaságban a társadalom vezető osztálya a munkásosztály, amely a hatalmat a szövetkezetekbe tömörült parasztsággal szövetségben, az értelmiséggel és a társadalom többi dolgozó rétegével együtt gyakorolja. „Kimondja továbbá: az állampolgárok munkahelyükön és lakóhelyükön közvetlenül is részt vesznek a közügyek intézésében. Különösen kiemelkedő elvi és gyakorlati jelentősége van annak, hogy alkotmányunk 3. §-a alaptörvényi megfogalmazásban rögzíti; '„A munkásosztály marxista— leninista pártja a társadalom vezető ereje”. A módosított szövegben helyet kap az is — újszerűén —, hogy népköztársaságunk biztosítja a társadalmi szervezetek részvételét a szocialista építőmunkában. A Hazafias Népfront tömöríti a társadalom erőit a szocializmus teljes felépítésére, a politikai, gazdasági és kulturális feladatok megoldására, közreműködik a népképviseleti szervek megválasztásában és munkájában. • A szak- szervezetek védik és erősítik a néphatalmat, védik és képviselik a dolgozók érdekeit. A társadalmi renddel foglalkozó fejezetben került megfogalmazásra az is, hogy a Magyar Népköztársaság állama védi a dolgozó nép szabadságát és hatalmát, az ország függetlenségét, harcol az ember ember általi kizsákmányolásának minden formája ellen, szervezi a társadalom erőit a szocializmus teljes felépítésére. Az alkotmánytörvény internacionalizmusát emeli ki az a megállapítás is. hogy népköztársaságunk állandóan fejleszti és erősíti, barátságát a szocialista országokkal, a béke és az emberi haladás érdekében együttműködésre törekszik a világ valamennyi népével és országával. A társadalmi rendről szóló fejezet magába foglalja a szövetkezetek alkotmány-értékelését is. Az alaptörvény 'kifejezésre juttatja, hogy a szövetkezetek a szocialista társadalmi rend része, s a: állam támogatja a dolgozói önkéntes társuláson alapúk szövetkezeti mozgalmát. ígér fontos megállapítása az alkotmánynak az is, hogy a: állam elismeri a kisáruter- melők társadalmilag haszno: gazdasági tevékenységét, t magántulajdon és a magánkezdeményezés azonban nerr sértheti a köz érdekeit. Elv jelentőségű az is, hogy az alkotmány a társadalmi renddel foglalkozó fejezetéber foglalkozik az ifjúság érdekeinek védelmével, az állampolgárok életének, testi épségének, egészségének védelmével, a házasság és a család intézményének védelmével és a társadalmi haladás szolgáló tudományos műnk. és művészet támogatásával. Alkotmányunk másodM fejezete a Magyar Népköz- társaság országgyűlésével és a Magyar Népköztársasáj Elnöki Tanácsával, a harmadik fejezet a Minisztertanáccsal, a negyedik fejezet í tanácsokkal, az ötödik és hatodik fejezet a bírói szervezettel, illetve az ügyészséggel foglalkozik. Kiemelkedő fejezete az alkotmánynak a hetedik, amely az állampolgárok alapvető jogait és kötelességeit foglalja össze. Alkotmányfejlődésünk fc elvi tételeinek realizálódása tűnik ki abból, hogy az 1972. évi I. törvény általános állampolgári jogként szabályozza azokat a jogokat, 18516269