Népújság, 1972. július (23. évfolyam, 153-178. szám)

1972-07-12 / 162. szám

A MA 9 t 1972. július 12., szerda A Nap kel: 3.59, Byugsziis: 19.40 órakor A Hold kél: 5.44, nyugszik: 20.37 órakor Szeretettel köszöntjük névnapjukon IZABELLA nevű kedves olvasóinkat! _ Izabella az Elizabetha héber névből származik. Jelentése a keleti és nyugati nyelvekben különböző. A héber jelentése „istent imádó”, de spanyolban, franciában és olaszban a „szép”-re utal. Százhúsz évvel ezelőtt született Cegléden Várkonyi István, az agrárszocialista mozgalom harcosa. Fölcl- müvescsaládban született, harminc évesen Budapestre került, 1889-ben belépett a Magyarországi Általános Munkáspártba, 1890-ben pedig a szociáldemokrata pártba. Néhány év múlva beválasztották a párt ve­zetőségébe, ahol az alföldi propagandamunkát irányí­totta. Megindította a Földművelő című lapját, amely a mezőgazdasági munkások érdekeiért harcolt, a föld­osztást követelte és az aratósztrájk gondolatát nép­szerűsítette. A párt vezetősége azonban nem támo­gatta ezeket a követeléseket és szakításra került sor; kizárták a SZDP-ből. Ekkor hozzákezdett a Függet­len Szocialista Párt szervezéséhez. Ez nagy népszerű­ségre tett szert az Alföld szegényparasztsága sorai­ban. Várkonyi az első világháborút megelőző években visszavonult a politikai élettől, de 1916-ban fellépett a háború ellen. € 4Ü' § I § h Időjárás: Várható időjárás ma estig: nyugaton erősen felhős idő esőkkel, keleten időnként megnövekvő felhőzet ismétlődő záporokkal, zivatarokkal. A helyenként erős északi szél fokozatosan mérséklődik, a meleg keleten is gyengül. Várható legmagasabb nappali hő­mérséklet nyugaton 18—22, keleten 22—26 fok között. Román srästati vezetők látogattak megyénkbe Kedden a SZÖVOSZ ven­dégeként hazánkban tartóz­kodó román szövetkezeti ve­zetőkből álló küldöttség me­gyénkbe látogatott Busói Ni- colae és Popescu Viktor, a CENTROCOOP — a román szövetkezeti központ — osz­tályvezetőinek vezetésével. A vendégek délelőtt, meglá­togatták a megye több szö­vetkezeti áruházát, szaküz­leteit, majd ezt követően a, MESZÖV-székházban dr. Havellant Ferenc MESZÖV- elnök fogadta a küldöttsé­get. A MÉSZÖV elnöke tájé­koztatta a vendégeket a me­gye életéről és a fogyasztási szövetkezetek tevékenységé­ről. A délutáni órákban meg­ismerkedtek a VOSZK egri telepének munkájával és Eger város nevezetességeit tekintették meg. CsuYosok „Csebokszáriban” l1 ©iskolások építőtábora Egerben í . ^ ■ m; 1» a tanácsi munka ^vitásáért (Fehér János tudósitónk­’ól): A Hevesi járásban dolgo- :ó községi tanácsok elnökei­nek és a hevesi járási hiva- il osztályvezetőinek részvé­tével értekezletet tartottak ídden délelőtt Hevesen. A jndezvényen megjelent és elszólalt dr. Pápay Gyula, a leves megyei Tanács vb-tit- tára is. Grúz János, a já- "ási hivatal elnökhelyettese '.ájékoztatójában szólt az időszerű tanácsi feladatok­ról és értékelte a községi anácsok féléves munkáját. Dr. Pápay Gyula felszólalá­sában arról beszélt hogy a járásban igen fontos a taná­csok és a más szervek kö­zötti kapcsolat javítása, amelyhez minél előbb meg kell találnia megfelelő mód­szereket. Jó lenne — hang­súlyozta dr. Pápay Gyula —, hogy a másutt meglévő jó tapasztalatokon okulva, a helyi politikai célok elérésé­hez a tanácsok és más szer­vek hatékonyabb együttmű­ködése is hozzájárulna. Meoyei termékek miskolci kiállításon Július 14-én, pénteken nyitják meg az ötödik miskolci helyi­ipari termékkiállítást és vásárt. Az idén az új sportcsarnokban rendezik meg a kiállítást, s ez lehetővé tette, hogy a korábban csak helyi jelentőségű termék- bemutató országos jellegűvé vál­jék. A kiállításra Borsodon kívül a szomszédos megyék, többek között Szabolcs-Szatmár, Heves ís Nógrád is felvonul a helyi- is szövetkezeti ipar készítmé­nyeivel. Az országos vállalatok közül bútorgyárak, így a zalai és székesfehérvári, valamint a budapesti állítják ki szobaberen­dezéseiket. A Tiszai Vegyikom­binát, a Borsodi Vegyikombinát, valamint a Lampart Zománc- ipari Művek új gyártmányaik­kal szerepelnek. Mi múlik azon a pár méteren?! Végighaladva az egri utcákon, szomorú kép tárul elénk, főleg ha a járdák szélére nézünk. Sajnos, ez már régen így van, de újból és újból meg kell em­lítenünk, mivel változás nem történik. Itt is, ott is papír- hulladék. Választék van bőven. Található: csoki- és újságpapír, cigarettadoboz. Még a szemetes- láda környékén sincs tisztaság. Eger szépsége, sok műemléke vonzza a turistákat, de ha min­denütt papírhulladékra, szemét­re lépnek, akkor a városról al­kotott véleményük megváltozik. Mit lehetne tenni annak érde­kében, hogy Eger tisztább le­gyen? Csak a járókelőknek kel­lene annyi fáradtságot venniük, hogy a szemetet ne a láda mellé, hanem a ládába dob jaki Sárgadinnye — Kaiból (Tudósítónktól): A káli Egyetértés Terme­lőszövetkezetben évek óta foglalkoznak dinnyetermesz­téssel. A kedvező időjárás hatására a hét végén meg­kezdték a korai sárgadinnye szedését a földeken. Ennek eredményeként hétfőn az el­ső szállítmányt átadták a SZÖVTERMÉK káli telep­helyén. Az ízletes korai dinnyét további jelentős szállítmányok követik majd, és tervek szerint a közös gazdaság harminc vagonnal érlékesit a hazai és külföldi piacokon az értékes gyü­mölcsből. A közeli napokban meg­kezdik a korai görögdinnye- fajták szedését és szállítását is, ami ugyancsak jó termést és bőséges ellátást ígér. A napokban megjelenik a szabadföldi paradicsom és paprika is Egerben, ami ed­dig hiányzott az üzletekből. Az egri hűtőház felvásárló­telepének vezetője szerint a tavalyival ellentétben ebben az évben lesz elég új burgo­nya, s őszibarackkal is kel­lőképpen ellátják az üzlete­ket. Lassan már hatodik éve, hogy az egri tanárképző fő­iskola KISZ-bizottsága, kar­öltve a Heves megyei Álla­mi Építőipari Vállalattal, minden nyáron építőtábort szervez, ahol a legfontosabb és az ifjúságot is érjntő be­ruházásokon dolgoznak. Ezen a nyáron kéthetenkénti tur­nusváltással dolgoznak a fő­iskolai hallgatók az egri Csebokszári lakótelep épít­kezésén, A több mint 300 fő­iskolai hallgató közül az el­ső két hétben a már főisko­lás diákok, a másik három turnusban pedig azok a hallgatók dolgoznak, akik most nyertek felvételt az eg­ri Ho Si Minh Tanárképző Főiskolára. A diákok a lakótelepen napi hét órát dolgoznak, és munkájukkal — ahogyan ezt Jónás János művezető is el­mondotta — igen elégedet­tek. A főiskolások emellett dolgoznak a líceum restau­rálásán, valamint az ifjúsági lakótelep építésén is. Vasas Joachim, a főiskola KISZ- bizottságának titkára elmon­dotta, hogy a KISZ Heves megyei Bizottsága és a Komszomol 'Csuvas Területi Bizottságának közös szerve­zésében, sor kerül úgyneve­zett „építőtábor-cserére” is. Heves megyéből a hét végén hét diák utazik Egerből és Gyöngyösről Csuvasiába, hogy ott részt vegyenek egy ifjúsági lakótelep építkezé­sén. Ugyanakkor viszont a Csuvas ASZSZK-ból is ér­v .v?yA> ' ítr Képünkön: első éves főiskolások az első éves Csebokszáriban. (Foto: Kiss Béla) keznek diákok, akik két hé­tig az egri Csebokszári lakó­telep építkezésén dolgoznak majd. Természetesen az építőtá­bor munkájában részt vevő fiatalok számára a munka­idő után gazdag és változa­tos program is áll rendelke­zésre, a mozilátogatásoktól • a strandolásig, a sportren­dezvényektől az aktuális bel- és külpolitikai kérdések­kel foglalkozó előadásokig. Könyvtárélet Mátrafüreden Jelentősen nőtt a forgalom a TÜZÉP telepein Bár még tombol a nyári kánikula, mégis sokan igye­keznek beszerezni a téli tü­zelőt A TÜZÉP június 5-től — mint arról már lapunk.- ban beszámoltunk — ked­vezményes akciót indított. Nőtt-e a forgalom az ak­ció után? Erről érdeklőd­tünk az Eger—Salgótarjáni Tüzép Vállalat központi iro­dájában. Kérdésünkre el­mondták, hogy eddig 40 szá­zalékkal emelkedett a for­galom: mintegy 1100 vagon szenet adtak el. Az olcsóbb tüzelő vásárlásával a lakos­ság közel egymillió-százezer forintot takarított meg. A tüzelőanyag házhozszál­lítását is szervezetten vég­zik a VOIÁN tehergépkocsi­jai és a termelőszövetkeze­tek járművei. Ennek ellenére az idén. a fűtőanyag vásárlása 10 szá­zalékkal csökkent az elmúlt évihez képest. Mindez az enyhe télnek* és a gáz-olaj - fűtés elterjedésének tulajdo­nítják. Az elmaradás pótlá­sára a TÜZÉP ebben az esz­tendőben már 6 millió liter olajat hoz forgalomba, a kö­vetkező évben pedig 10 mil­lió liter olajat kívánnak el­adni. (Baranyi Imre tudósítónk­tól): Sokak személyes ismerőse Mátrafüreden Kovács Lász­ló, iskolaigazgató. Harminc- három éve tanítja betűvetés­re, számtani alapműveletek­re a gyerekeket. Iskolai munkája mellett szívesen és hozzáértéssel foglalkozik más tudományterületekkel is. Az olvasóvá nevelés problémája gyermekeinknél című dolgo­zatával előkelő helyezést ért el a könyvtárosok pályáza­tán, s gyakran olvashatni ne­vét az „Élet és Tudomány”, valamint a „Könyvtáros” fo­lyóirat hasábjain. Kovács László 1960 óta vezetője a hegyi település közművelődési könyvtárá­nak. Szorgalmas, lelkiisme­retes tevékenységének kö­szönhető, hogy ez a kör­nyék leglátogatottabb kultu­rális intézménye, ahol kiváló összetételű anyagból válogat­hatnak a helyi lakosok és az itt üdülő vendégek egyaránt. Évről évre emelkedett az az összeg, amelyből gyarapí­tani lehetett a kötetek szá­mát. Jelenleg év; 8 ezer Ft- ot tesz ki a könyvbeszerzés­re fordítható összeg, s ez azt jelenti, hogy arányait te­kintve, megelőzi Gyöngyös központi könyvtárának ke­retét. Az itt üdülő vendégek szí­vesen keresik fel a könyvek otthonát, hisz mindig akad itt számukra is új, érdekes olvasnivaló. Még a Tudomá­nyos Akadémia beutaltjai is gyakran megfordulnak az in­tézményben, kölcsönzések idején. Sok híres vendége volt már eddig Mátrafüred könyvtárának. Olyan írók és költők fordultak meg itt, mint Jobbágy Károly, Fábián Zol­tán és Fehér Klára. A köz- tiszteletnek örvendő Kovács László fáradhatatlanul végzi sokoldalú népművelői mun­káját. Gondol mindenkor a jövő olvasó nemzedékére is, ezért iskolai munkájában gyakran ajánl irodalmat a könyvtár anyagából. A könyvtár vezetője az év első hat hónapja során 250 új ol­vasót vett nyilvántartásba, akik ötezer kötetet olvastak el a fél esztendő alatt. Kovács László lassan nyug­díjba készül. Azt tervezi, hogy nyugalomba vonulása után, leköszönve a katedrá­ról, teljesen a könyvek szol­gálatára fordítja majd életét. Nem lesz hiány tanszerekben A televízió terveiből A televízió stúdióiban számos új tv-produkció fel­vételeit készítik elő. A kö­zeljövőben kerül képernyő­re Házasságtörés címmel az a tv-játék, amelyet Móricz Zsigmond novellájából írtak képernyőre, s amelyét Ne­mere László rendez. Tamási Áron születésének 75. évfor­dulójára készült A világló éjszaka című tv-játék. A forgatókönyvet Csák Gyula írta. Rendező Zsurzs Éva. A főszereplők: Szemes Mari, Mészáros Ági, Vallai Péter, Rajz János, Garas Dezső, Páger Antal. Lírai, helyen­ként ironikus hangvételű Katkó István öt férfi ko­moly szándékkal című film­je. Bibó Lajos, Mihály lovat akar és A kenyér című no­vellájából ugyancsak tv-fel­dolgozás készült. A rendező Szőnyi G. Sándor. Sarkadi Imre kisregényének tv-vál- tozata a Bolond és ször­nyeteg, amelyet Esztergá­lyos Károly rendez. A ma is élő spanyol szár­mazású Emanuel Robles Az erőd című novelláját Gaál Albert alkalmazta a t^ví- zió sajátos nyelvéi-e. A spa­nyol polgárháború utolsó napjaiban játszódó történe­tet ugyancsak Gaál Albert rendezte. Radványi Dezső és Szemes Marianne a szerzője a B 21 című, mai környezet­ben játszódó drámának a kilenc fordulatos históriát Szemes Mihály rendezi. Mulatságos krimiparódia a Fekete macska. Sólyom László művét Nemere Lász­ló irányítása alatt vették fel Dayka Margittal, Madaras Józseffel a főszerepekben. Illyés Gyula 75. születésnap­jára Félix László rendezésé­ben Haza a magasban cím­mel készül összeállítás, amelyben A puszták népe szerzője maga számol be gyermekkoráról, párizsi évei­ről, a Márciusi Frontban va­ló részvételéről. A program­ban elhangzanak a Kegyenc, Az ebéd a kastélyban, Ma­lom a Séden részletei. A szá­zadvég kevésbé ismert nagy írójának, Tölnay Lajosnak művei A megjavult adófel­ügyelő és más történetek címmel kerülnek képernyőre az író halála 70. évforduló­jának alkalmából. Ady End­re 1905-ben írt Tóth Gasz- ton rúg című novellájából Malmai András készít fil­met. A diákok még élvezik a nyár örömeit, a kereskede­lem viszont már felkészült az új tanévre. Vértes Endre a PIÉRT eg­ri lerakatának vezetője, el­mondta, hogy bár még jú­lius eleje van, a szakboltok azonban már teljes áruvá­lasztékkal várják a vásárló­kat. Az idén lesz elegendő famentes papírból készült füzet, s krétából is megfele­lő ellátásra lehet számítani, ellentétben a múlt évivel. Iskolatáskákból is bő vá­lasztékra van kilátás, mely­ből az elmúlt esztendőben még a bőrdíszmű-üzletek­ben is vehettek a tanulók, az idén már csak a PIÉRT szakboltjaiban kaphatók. A diákok így egy helyen meg­vásárolhatják a tanulmá­nyaikhoz szükséges tansze­reket. A közkedvelt műszálas kö­penyből is ki tudják elégíte­ni az igényeket. Több fa­zonból választhatnak a fia­talok. Autó a járdán Még nem fejezték be Gyön­gyösön a toronyház mellett hú­zódó járda építését teljesqn. De egy billenős teherautó vezetője már azon akart átmenni az épí­tők székházához. — Azelőtt mindig itt jártunk be — adta magyarázatát az el­határozásának. Igazolva ezzel, hogy a megszo­kás, milyen hatalom. Az a meg­szokás — többek között —, hogy ezeknek a billenős monstru­moknak a vezetői átvágnak ár- kon-bokron. Hozzászoktak, hogy az építkezéseken nem lehet ke­resni az utat. mert olyan nincs. A betonnal vagy sóderral megra­kott hatalmas gép felbögö mo­torral vág neki az összetört földnek, csapásnak. Mit számít? Megszokták. Aztán, ha egy járda kerül elé­jük, akkor sem sokat teketóriáz­nak. Rá a járdába. A soktonnús gép alatt összetörik a beton, kiszakadnak a szegélykockák, a fáradsággal és tetemes költség­gel megépített járda pillanatok alatt tönkremegy. Mit számít? (-ár) A Magyar Szocialista Munkáspárt Heves megyei Bizottsága és a megyei tanács napilapja; — Főszerkesztőd PAPP JANOS, — Kiadja a Heves megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: TÓTH JÓZSEF. — Szerkesztőség és kiadóhivatal: Eger, Beloiannisz u. S. (Pf.5 23.) Telefon: Szerkesztőség: 12-73.. 20-29.. 24-44. Lapkiadó Vállalat; 12-6®. Gyöngyösi szerkesztőség: 16-97. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizetési díj egy hóra: 20,— Ft. Előfizethető bármely postahivatalnál és kézbesítőnél, index: 20 06®, ^ ______________________ Heves megyei Nyomda - Vállalat, Eger, Bródy Sándoputca 4« szám, -igazgató; SÓLYMOS JÓZSEF.

Next

/
Oldalképek
Tartalom