Népújság, 1972. július (23. évfolyam, 153-178. szám)
1972-07-13 / 163. szám
VILÁG PROLETÁRJAI. EGYESÜLJETEK! AZ MSZMP HEVES MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS NAPILAPJA XXIII. évfolyam, 163. szám ÁRA: 80 FILLER 1972. július 13., csütörtök Hazaérkezett a magyar delegáció Moszkvában befejezte munkáját a HOST mi ülésszaka \ Július 12-én Moszkvában ' befejezte munkáját a KGST XXVI. ülésszaka. A záróülésen, amelyen Alekszej Koszigin, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagja, a szovjet Minisztertanács elnöke, a szovjet küldöttség vezetője elnökölt, megvitatták a napirenden szereplő kérdéseket. Ezekről a kérdésekről egyhangúlag határozatokat fogadtak el és elfogadták a KGST XXVI. ülésszakáról kiadott közleményt. Az ülésszak szívélyes, elvtársi légkörben, a kollektivizmus és a barátság szellemében végezte munkáját. ★ Szerdán a Kremlben ülést tartottak a KGST XXVI. ülés- Carlos Rafael Rodriguez miniszter, a kubai küldöttség ve- szakán részt vevő küldött- zetője, felszólal a szerdán véget ért KGST 26. ülésszakán, ségek vezetői. Moszkvában. Mint ismeretes, Kubát most felvették a A tárgyszerű, elvtársi lég- KGST-be. (Népújság telefoto — TASZSZ—MTI—KS) «as.:; körben megtartott ülésen megvitatták az együttműködés több kérdését, továbbá néhány egyéb, a feleket kölcsönösen érdeklő kérdést. ★ Július 12-én Moszkvában megtartotta 59. ülését a KGST Végrehajtó Bizottsága. A végrehajtó bizottság ülésszakának munkájában részt vettek a tagországok állandó KGST-képviselői: a tagországok kormányfőhelyettesei, valamint Jugoszlávia állandó KGST-képvise- lője: a Jugoszláv Szövetségi Végrehajtó Tanács (kormány) egyik tagja. A végrehajtó bizottság ülésszakán Frantisek Hamouz, a csehszlovák kormányelnök helyettese, aki most vette át a végrehajtó bizottság elnökének tisztségét, töltötte be az elnöki tisztet. A végrehajtó bizottság megvitatta, hogyan szervezzék meg a KGST XXVI. ülésszakán hozott határozatok megvalósítását, és megfelelő határozatokat hozott. Fock Jenő nyilatkozatot adott az újságíróknak Fock Jenőnek, az MSZMP Politikai Bizottsága tagjának, a Minisztertanács elnökének vezetésével szerdán délután hazaérkezett Moszkvából az a magyar delegáció, Dr. Bartha Tibor kitüntetése A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa dr. Bartha Tibornak a tiszántúli református egyházkerület püspökének, a magyarországi református egyház zsinata lel- sészi elnökének a magyar állam és a református egyház között kialakult jó viszony munkálása, valamint a nemzetközi békemozgalomban kifejtett eredményes tevékenysége elismeréséül, 60. születésnapja alkalmából a Magyar Népköztársaság Zászlórendje első fokozata kitüntetést adományozta. A kitüntetést Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke adta át. Jelen volt a kitüntetés átadásánál Cteterki Lajos, az Elnöki Tanács titkára, Miklós Imre államtitkár, az Állami Egyházügyi Hivatal elnöke és dr Zsebők Zoltán, a magyarországi református egyház zsinata világi elnöke. ★ A kitüntetés alkalmából Miklós In^re államtitkár fogadást adott dr. Bartha Tibor tiszteletére A fogadáson Biegjelentek a magyarországi református egyház püspökei, a Hazafias Népfront és az Országos Béketanács vezető képviselői. A fogadáson Miklós Imre és Szentistványi Gyuláné, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának titkára köszöntötte Bartha püspököt. amely részt vett a KGST XXVI. ülésszakán. A magyar kormányfőt — aki a KGST-ülésszakot megelőzően hivatalos, baráti látogatáson járt a Mongol Népköztársaságban — és kíséretét: Vályi Pétert, a Minisztertanács elnökhelyettesét, Szekér ■ Gyula nehézipari minisztert, Párdi Imrét, az Országos Tervhivatal elnökét, Marjai József külügyminiszter-helyettest, dr. Szita Jánost, a Nemzetközi Gazdasági Kapcsolatok Titkárságának vezetőjét és Káplár Józsefet, az MSZMP Központi Bizottságának osztályvezető-helyettesét a Ferihegyi repülőtéren Fehér Lajos, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Miniszter- tanács elnökhelyettese, Péter János külügyminiszter, Faluvégi Lajos pénzügyminiszter, dr. Várkonyi Péter államtitkár, a Tájékoztatási Hivatal elnöke, és Gál Tivadar, a Minisztertanács titkárságának vezetője fogadta. Ott volt V. J. Pavlov, a Szovjetunió és P. Sagdarszü- ren, a Mongol Népköztársaság budapesti nagykövete is. Fock Jenő, a Minisztertanács elnöke, a KGST XXVI. ülésszakán részt vett magyar delegációja Moszkvában, elutazása előtt fogadta a Moszkvába akkreditált magyar újságírókat és válaszolt kérdéseikre. Budapesten Leesett egy autóbusz a A Budapesti Rendőr-fő- kapitánvság központi ügyeletének tájékoztatása szerint, szerdán, 16 óra 45 perc körül a XI. kerületben a Budaörsi út 49—53. számú épülettel szemben levő felüljáróról a Budaörs felől közlekedő 140-es jelzésű gyorsjáratú autóbusz kerülés közben körülbelül 1,70 méter magasból az úttestre borult. A rendelkezésre álló adatok szerint, a baleset következtében 35 utas sérült meg, közülük egy belehalt sérüléseibe, hat pedig súlyos, élet- veszélyes, négy súlyos, iD könnyű sérülést szenvedett. A sérültek állapota iránt a 186-254-es telefonszámon lehet érdeklődni. Hadüzenet nélküli támadástól a háború „vietnamizálásáig” Á VDK nagykövetének sajtókonferenciája Július 20-a a Vietnamra és Indokínára vonatkozó 1954-es genfi egyezmény aláírásának közelgő évfordulója — alkalmából Hoang Cuong, a Vietnami Demokratikus Köztársaság budapesti nagykövete, szerdán sajtó- konferenciát tartott. Bevezetőben ismertette a vietnami nép több évtizedes szabadság- harcának fejleményeit, s azt, hogyan szabotálták kezdettől fogva az amerikai imperialisták a genfi egyezményeket, hogy megakadályozzák a vietnami és indokínai népek alapvető nemzeti jogainak — függetlenségének, egységének, szuverenitásának, területi sérthetetlenségének ,— érvényesülését. A nagykövet vázolta, miként terjesztették ki az amerikai agresszorok harci akcióikat a hadüzenet nélküli támadástól a háború ^vietnami- zálásáig”. — 1972. április I. óta a Nixor.-karmányzat a háború talán legsúlyosabb eszkalá- ciós lépését követte el Vietnamban — mondotta a nagykövet. — Stratégiai bombázógépeket — köztük B— 52-eseket — küld Észak-Vi- etnam falvai, városai, sűrűn lakott területei fölé, elaknásította és blokád alá vette a VDK kikötőit, bombázza az ország gátrendszerét, öntözőműveit, közben békés lakosok ezrei — köztük öregek, gyermekek és nők — esnek áldozatul az embertelen támadásoknak. A nagykövet a továbbiak5 ban elmondta, hogy az elmúlt három hónapban a délvietnami fegyveres erők és a lakosság offenzívája, általános felkelése hatalmas — stratégiai jellegű — győzelmeket aratott. A háború „vietnamizálása” súlyos kudarcot vallott. Az amerikai csapatoknak és a bábhadseregnek körülbelül a fele megsemmisült, vagy foglyul esett, s több mint kétmillió dél-vietnami lakos szabadult fel. A bábhadsereg és a Thicu-rezsim az összeomlás küszöbén áll. A vietnami népnek az in- ' dokínai probléma rendezését célzó álláspontja mindenki előtt világos: az amerikai imperialisták hagyjanak fel a terrorbombázásokkal, szüntessék meg az észak-vietnami kikötők blokádját, térjenek vissza a párizsi konferencia tárgyaló- asztalához, s vegyék komolyan fontolóra a vietnami kérdés végleges rendezését. Befejezésül a nagykövet köszönetét mondott a Magyar Szocialista Munkáspártnak, kormányunknak és népünknek a vietnami nép hősi harcához nyújtott testvéri segítségért, az amerikai imperializmus ellen — a végső győzelemig — folytatott harcának támogatásáért. Hogyan Haladnak a beruházások? Ellenőrző körúton jártak Borsod és Heves megyében a közelmúltban az Észak-magyarországi Vízügyi és Közműépítő Vállalat vezetői. A látottakról, a tapasztalatokról szól írásunk a 3. oldalon. CslSIaiásiok az 1000 éves városisán Hevesiek Székesfehérvárott elért sikereiről számolunk be a 4. oldalon. Tudósítóink jelentik Levelezési rovatunk összeállítása az 5. oldalon. Hazánkba érkezik U Ne Win barna! államié U Ne Win, a Burmái Unió Forradalmi Tanácsának elnöke, miniszterelnök, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának és kormányának meghívására csütörtökön baráti látogatásra hazánkba érkezik. Férfiaknál! tilos a belépés A hatvani kórház közelmúltban épült nővérszállója 66 dolgozónak biztosít kényelmet, pihenést, otthont a napi munka után. A nővérszálló földszinti halijába még bejöhetnek a látogatók, de az első emeleti terasz már tiltott terület férfivendégek számára. Munka után jólesik egy tollaslabda-parti, a délutáni műszak előtt pedig Angyal Valéria és Burik Judit merít frisseséget a napfürdőből. (Fent). Ez lesz aztán a pompás házi koszt! Török Mária a hűlőszekrénnyel és villany- tűzhellyel felszerelt konyhában „villásreggelit” készít magának — és kolléganőjének. (Balra.) (Foto; Tóth Gizella)