Népújság, 1972. július (23. évfolyam, 153-178. szám)
1972-07-30 / 178. szám
Külpolitika! összefoglaló rsAAAA^s/SAA/VV^AAA/WWVAAAAAA»AAAAAAAAAAAA/WVWW\AAAAAAAAAAAAAAA> |»y látia a hetet, kommentátorunk, Réti Ervin: AZ AMERIKAI választási harcban úgy látszik megkezdődtek a szokásos „övön aluli” ütések. A jobboldali bulvársajtó Eagleton szenátort, McGovern alelnökje- löltjét vette tűz alá. Előszedte a hat esztendővel ezelőtt idegkimerültséggel kezelt politikus orvosi papírjait, s igyekszik azokból minél messzebb menő következtetéseket levonni. A zajos kampány, amely kétségkívül bizonyos zavarodottságot keltett a demokraták soraiban, mintha rendelésre jött volna: a komoly sajtótermékekben és a nemzetközi közvéleményben ismét felfigyeltek a Fehér Ház álláspontjában jelentkező szavahihetőségi szakadékokra — Washingtonban a héten négy alkalommal ígértek „meggyőző dokumentumokat” arra vonatkozólag, hogy az amerikai légierő nem bombázza a VDK gátrendszereit. Ám az amerikai cáfolatok minden esetben épHeti világhíradó HÉTFŐ: v A három olasz szakszervezeti szövetség egységes csúcsvezetőséget, alakít — A kora őszre tervezett Nixon—-Tanaka találkozó bejelentése KEDD: Tömegtüntetés Santiagóban az Allende-kormdny támogatására — Nagy visszhang Waldheimnek, a gátak bombázását elítélő nyilatkozata nyomán SZERDA: Golda Meir beszéde, Szadat elutasítja a közvetlen tárgyalásokat — Súlyosbodik a brit sztrájkhelyzet CSÜTÖRTÖK: Az európai kommunista pártok párizsi értekezlete — Összpontosított sajtókampány McGovern alelnök jelölt je ellen PENTKK: Finnország és az NDK megbeszéléseket kezd a teljes diplomáciai kapcsolatok felvételének előkészítésére — A Biztonsági Tanács rhodesiai vitája SZOMBAT: Négy fronton támadnak a dél-vietnami szabadságharcosok ívVVWVWvVVVVV' \A-VVVVVVVNA/SAAAAA/VVW>AAAAAA/VV\/V\AA/>AAA/NA/V'/\AAé Moszkvában és Washingtonban egyidejűleg okmányt írtak alá a két ország tudományos együttműködéséről. pen az ellenkezőjéről győzhették meg a világot.. Miért esik annyi szó a gátak csatájáról? Délkelet Ázsiában most tartunk a monszun csúcsidőszakánál, s az olyasfajta esők, amelyek az elmúlt hetekben annyi beszédtémát és gondot jelentettek itthon — a távoli tájakon mindennaposak. A Vö- rös-folyó, s a Vietnamot átszelő más folyók ilyenkor mértéktelenül megáradnak, biztosítják' a rizsföldek öntözési szükségleteit, de a pusztító árvíz veszélyét is magukban hordozzák. A vietnamiak nemzedékei évszázados kemény munkával ezért építették lei a hatalmas gá’ takat, vízvédelmi berendezéseket. Az amerikaiak három hónap alatt százharmincszor intéztek bombatámadást a VDK 58 fontos gátrendszere ellen és ha a károkat kijavították is, kérdéses, meg tud-e annyira szilárdulni a töltések talaja, hogy ellenálljon az esős évszak megnövekedett víznyomásának. Külön lapra tartozik, hogy több ízben repeszbombákat szórtak a gátak helyreállítóira — s Thanh Hoában ezernél több fiatalt sebesítettek meg egy ilyen rajtaütés során. A gá1 tak elleni roham végső soron milliók életét, otthonát, élelmét fenyegeti... ! AMERIKAI RÉSZRŐL ezért próbálják tagadni a gátbombázást, pedig elég sok más agresszív cselekményt elismernek, sőt kérkednek azokkal. A most záruló héten azonban egyre több kellemetlen bírálóval kellett szembenézniük. Waldheim ENSZ-főtitkár, a a funkciójából eredő pártatlansággal is összeegyeztethe- tőnek találta, hogy szót emeljen, mire Washingtonban a világszervezet első emberét is tűz alá vették. Nyilatkozott később Carson Blake, az egyházak világtanácsának elnöke, hosszan idézhetnénk a sajtókommentárokból. Az érthetően leghatározottabb szolidaritási állásfoglalás Párizsban hangzott el, azon a csütörtökön, amikor százötvenkettedszer ült ösz- sze a Vietnam-konferencia. Értekezletet tartottak Európa kommunista pártjainak képviselői, s felhívták kontinensünk közvéleményét, hogy tegyen meg mindent az indokínai népek igazságos harcának támogatására. Ez a felhívás olyan időpontban hangzott el, amikor a négy fronton megindított, újabb szabadságharcos-támadások bizonyíthatták: a n§pi erők „nem fulladtak ki”, s az Egyesült Államok vietnami- zálási elképzeléseit nehéz valóra váltani. A VDK és a DIFK azonban kész a tárgyalásokra, s hajlandó fontolóra venni minden ésszerű rendezési javaslatot. szövetség, első ízben sikerült tehát szervezetileg is egységet teremteni a több, mint húszéves szakadás után. Nyilván A halmajugrai Béke Mg. Tsz vezetősége azonnali belépéssel keres megfelelő szakmai képesítéssel rendelkező üzletvezetőt a helyi Erich Honecker, a NSZEP KB első titkára (jobbról) fogadta Kurkotkin vezérezredest, a Németországban állomásozó szovjet hadseregcsoport távozó főparancsnokát (középen) és utódját, Ivanovszkij vezérezredest (balról). AZ EURÓPAI pártértekezletet a résztvevők széles köre jellemezte, az albánokon kívül földrészünk minden számottevő kommunista pártja képviseltette magát. Három esztendővel a moszkvai nagy tanácskozás után, ez a találkozó is annak szellemében, az antiimperialista egység jegyében fogant. Aminthogy a hét az egység és a szolidaritás jeleit hozta más területekről is. Olaszországban csúcsvezetőséget alakított a három nagy szakszervezeti Jelentkezni lehet a tsz központi irodájában. Észab-írországba megérkeztek az újabb oda vezényelt 4 ezer főből álló angol katonai alakulatok első egységei, (Népújság telefoto — AP—MTI—KS) lesznek még viták, ezek elkerülhetetlenek, de új elemről szólhatunk az olasz munkás- mozgalomban. Angliában a sztrájkmozgalom, s az a tény, hogy 1926 óta az első általános sztrájkkal fenyegettet, meghátrálásra kényszerítette a konzervatív kormányt. A pentonvillei ötök (az ottani börtönerődben őrizték a dokkmunkások vezetőit) visz- szanyerték szabadságukat, a harc azonban folytatódik. A fontválság után, a közös piaci belépés bizonytalan légkörében, a tömeges munkabeszüntetések máris olyan helyzetet teremtettek, hogy egyes angol lapok rendkívüli választások kiírását is lehetségesnek tartják. Kontinensünk krónikája nem lenne teljes, ha nem szólnánk egy nagy fontosságú bejelentésről: Helsinki és Berlin tárgyalásokat kezd a diplomáciai kapcsolatokról. VÉGEZETÜL távirati stílusban a Közel-Keletről, ahol két eseménysorozat került előtérbe. Golda Meir hangjában mérsékeltebb, de tartalmában változatlan beszédet mondott. Ismét közvetlen tárgyalásokat javasolt Egyiptom, nak — ez az ENSZ-közvetí- tés, a biztonsági tanácsi határozat kikapcsolását jelentené, Szadat azonban visszautasította ezt. Még nem lehet tudni, hogy mit válaszolt Kairó a líbiai- indítványra, hogy azonnal egyesítsék a két országot. Az arab egység lét- fontosságú, de a tapasztalatok szerint, az elhamarkodott döntések legalábbis eddig, többet ártottak mint használtak... Jelentés a vietnami harcokról Az amerikai B—52-es ne- hézbomoázok pénteken két légitámadást hajtottak végre a VDK területe ellen. Ezenkívül 25 hullámban bombázták Dél-Vietnam területét. Tizenhárom támadás jutott Quang Tri tartományra. A felszabadító fegyveres erők tüzérsége összpontosított támadást hajtott végre szombatra virradóan a Quang Tri-től 50 kilométerrel délebbre fekvő Hue egykori császári főváros külső védelmi vonalának saigoni állásai ellen A dél-vietnami Felszabadulás Hírügynökség a Quang Tri és Thua Thien (Hue) tartományokban az utóbbi napokban lezajlott összecsapásokról írva jelenti, hogy a felszabadító erők 575 ellenséges katonát tettek harcképtelenné PALYAZAT: Gyöngyös a 214. sz. Ipari Szakmunkásképző Intézet, pálpézatoí hirdet felsőfokú végzettségű épületgépész felvételére A felvételre kerülő gyakorlati oktatásvezetői beosztást nyer. Követelmények: 3 éves üzemi gyakorlat, jártasság vízgáz, fűtésszerelői, villanyszerelő és hegesztő területen. Fizetés: a 210/1971. (Mk. 13.) MM. Mü. M. számú együttes utasítás alapján. A pályázatokat írásban kell benyújtani a fenti intézet igazgatójának címezve. TERMELŐSZÖVETKEZETÜNK azonnali belépéssel alkalmaz tgk-vezetőt, motor- és mg-i gépszerelőt, valamint T—100 traktorra erőgépvezetőt. Fizetés megegyezés szerint Jelentkezni lehet a tsz központi irodájában. BCKE MG. TSZ, HALMAJUGRA, Augusztus 15. szeptember 2. között nyári szünet a megyei könyvtárban IGAZGATÓSÁG. Fonodái munkára felveszünk fonó szakmunkásnőket és 16 EVET BETÖLTÖTT NŐKET betanulonah Betanulási idő 1 hónap. Bérezés betanulási időre 1200 Ft Betanulási idő után: 1900—2500 Ft kereseti lehetőség. Kéthetenként szabad szombat Vidéki dolgozók részére szállást és ágyneműt biztosítunk. Bővebb felvilágosítást levélben is adunk. Cím: PAMÜTTEXT1LMÜVEK FONÓGYÁRA, Budapest xl, Bocskai u. 90. Munkaügyi osztály. Az Országos Gumiipari Vállalat Cordatic Gumigyára (Budapest, VIII., Kerepesi ú. 17. Keleti pályaudvar mellett) felvesz szakképzetlen 18. életévét betöltött férfi és női dolgozókat Jelentkezni lehet a munkaügyi főosztályon. A szovjet hadiflotta napja A Szovjetunióban július 30-án iinneplik a haditengerészeti flotta napját. 1917. októberének történelmi napjaiban a forradalmi tengerészek az első sorokban harcoltak a szovjet hatalomért. A honvédő háború éveiben a kitartás és a hősiesség valóban egyedülálló példáit mutatták a haditengerészek Szevasztopol, Ogyessza, Tallin és más területek védelmében, majd a megszállt országrészek felszabadításában. A Szovjetunió hadiflottája ma úgynevezett óceáni flotta, gerincét korszerű víz alatti és víz feletti hadihajók, repülőgépek képezik. A flotta haditechnikája a szovjet tudomány legújabb vívmányain alapul. Az atommeghajtású tengeralattjárók nagy hatósugarú rakétákkal és önirányító torpedókkal vannak felszerelve, nagy mélységben, nagy távolságokra tudnak eljutni és a legbonyolultabb feladatok megoldására képesek. A víz feletti rakétahordozó hadihajók nagy erejű rakétákkal rendelkeznek, amelyek rendkívüli pontossággal fedezik fel a nagy távolságú tengeri és légi célpontokat és ugyanilyen pontossággal hatásosan le is küzdik azokat. A korszerű harc követelményeinek színvonalán állnak a tengeralattjáró-el- hárítók, partra szálló és aknaszedő hajóegységek. Szüntelenül növekszik a rakétahordozó és tengeralattjáró repülőgépekből álló egységek ereje. A flotta büszkesége, mint korábban, a tengerészgyalogság, amely a korszerű harc bármely feladatára, képes. Magánosok, közületek, FIGYELEM! Az Eger, Faiskola utca 7. sz. alatt most megnyílt korszerű ayíDjosífanian rövid határidővel vállaljuk ; mindennemű gépkocsik \ szervizét, futó-, közép- és j nagyjavítását. Közületek felé Csepel Diesel, Gaz, Zill gépkocsik j nagyjavítását 30 napon belül. Várjuk kedves ügyfeleinket. Heves megye! Finommechanikai Vállalat, Eger, FULL-szerviz. Közgazdasági egyetemi végzettséggel, kereskedelmi gyakorlattal rendelkező számviteli osztályvezetőt felvesz a Heves megyei Iparcikk Kiskereskedelmi Vállalat, Eger, Széchenyi utca 16. Észak-magyarországi Vízügyi és Közműépítő Vállalat alkalmaz: magas képzettségű autószerelőket, karosszérialakatost, autóelektromost, csoportvezetői beosztásokba, valamint gépjármű- és gépalkatrész-anyagbeszerzőt. Jelentkezni lehet a vállalat gépészeti osztályán, Eger, Lenin üt 142/C.