Népújság, 1972. július (23. évfolyam, 153-178. szám)

1972-07-23 / 172. szám

Külpolitikai összefoglaló Egyiptom nemzeti ünnepe így látja a hetet Réti Ervin: DÉLKELET-.AZSIA és a Közel-Kelet — a most záró­dó héten ismét Földünk ekét feszültséggóca köré csopor­tosulnak az események, s jól­lehet a nyár derekán járunk, a világpolitikában, változat­lanul nincs üdülőszezon ... Viszont vannak véletlenek: A Genfi Egyezmények alá­írásának tizennyolcadik év­fordulója az idén éppen ar­ra a csütörtöki napra esett, amikor a 151. ülését tartotta a párizsi Vietnam-konferen- cia. Ezen az összejövetelen egyelőre nem látszott sem­milyen jele annak, hogy a meddő tanácskozás elmozdult volna a holtpontról. Az ér­deklődést fokozta, hogy a konferencia előestéjén .Le Dúc Tho és Kissinger több, mint hatórás magánjellegű, ha úgy tetszik bizalmas tár­gyalást folytatott. Az elnöki főtanácsadó egyenesen a ka­liforniai Fehér Házból, Ni­Jane Fonda világhírű ame­rikai filmszínésznő a VDK- ban tett kéthetes látogatás során, fogoly amerikai piló­tákkal találkozott. xom elnök „munkanyaralásá- nak” színhelyéről érkezett a francia fővárosba. Az Egyesült Államok két­ségtelenül szeretne valami­fajta kivezető utat találni, s ez különösképpen személyi törekvése Nixonnak, aki az ! elnökválasztási évben, a vi- I etnami háború ügyében érez- I heti magát a leggyengébbnek i HIcGovern-nel szemben. | Csakhogy a megoldás módját továbbra is a régi receptek szerint képzelik el. Folytató- í dik és fokozódik a bombázás, a héten több alkalommal tá­madták Hanoit és Haiphon- got A veszteségek nem je­lentéktelenek, főként a pol­gári lakosság soraiban. Ám bebizonyosodott, hogy a VDK elleni légiháborúval az ame­rikaiak nem fordíthatják ja­vukra a helyzetet, s ez nem szilárdítja meg a Thieu-re- zsimet sem. Az immár száz napja, természetesen külön­böző frontokon, különböző hevességgel folyó dél-vietna­mi offenzíva rávilágított a saigoni hadsereg gyengéire, a l.vietnamizálós” nehézségeire. (A támadássorozat a je­lek szerint, eleve nem nagyvárosok elfoglalására irányult, hanem az ellen­séges eliterők felmorzso­lása volt a cél. Kitűnt az is, hogy az amerikai légierő és 5 KAIRO: ’ Egyiptom bármiféle béke­kezdeményezést kedvezően fogad — jelentette ki HasA- szán El-Zajjat,- tájékoztatás­ügyi államminiszter szombati kairói sajtóértekezletén. Mint 1 mondotta, országa elutasítja a közel-keleti válság katonai rendezését és békés rende­zésre törekszik. Izrael és ba­rátai akarják Egyiptomra kényszeríteni a katonai ren­dezést, „mi azonban eluta­sítjuk ezt” — hangsúlyozta a miniszter. — Egyiptom azt kívánja, hogy minden lehe­tőségét felkutassuk egy olyan békének, amely megőrzi a közel-keleti országok terüle­ti integritását és tiszteletben tartja a palesztin nép jogait. „A mi célunk a béke. Meg­kíséreljük kinyitni azokat az ajtókat, amelyeket Izrael és kommentátorunk, hadiflotta erőteljes támogatá­sa nélkül a saigoniak képte­lenek tartani magukat...) HA VAN KIÜT az Egye­sült Államok részére, az a DIFK, és a VDK több ízben előterjesztett méltányos és ésszerű javaslatainak megtár­gyalása. Vietnámi részről ugyanakkor kijelentették, hogy hajlandók megvitatni minden olyan amerikai indít­ványt, amely új, reális ele­meket tartalmaz. Volt-e ilyesmi Kissinger diplomata­táskájában, arra — a szigo­rú titoktartás és a közle­mények szűkszavúsága miatt —, nem tudunk válaszolni. A súlyos bombázások, a VDK két legnagyobb telepü­lésének és a gátrendszerek­nek pusztítása nem ad okot túlzott derűlátásra. Igaz, Laird hadügyminiszter cáfol­ta a vízvédő rendszerek elle- 1 ni támadásokat, egy ismert amerikai szemtanú, Jane Fonda azonban a helyszínen járva beszámolt a saját sze­mével látottakról. Utalva a művésznő hazánkban is ki­magasló sikerrel játszott leg­utóbbi filmjére, feltehetjük a kérdést: a gátakat bombáz­zák, ugye..,? A Biztonsági Tanács közel- keleti témával foglalkozott. Jó egy hónappal ezelőtt, jú­lius 21-én a libanoni terü­letre betörő izraeli komman­dók magukkal hurcoltak hat szíriai és libanoni tisztet. A két arab ország az ENSZ-hez fordult, amely a foglyok fel­tétel nélküli szabadon bo­csátása mellett foglalt állást, sőt Waldheim főtitkár még a kulisszák mögött Is közvetí­teni próbált. Izrael viszont nem teljesítette a világszer­vezet felhívását, s olyan fo­golycserét szeretne, amelynek során az arab országokban fogva tartott tizenhárom pi­lótája visszatérhet. (Ezeket a A Biztonsági Tanács 14 szavazattal, ellenszavazat nél­kül, egy tartózkodással (Egye­sült Államok) jóváhagyta azt a határozati javaslatot, amely felszólítja Izraelt, hogy ha­ladéktalanul bocsássa szaba­don a június 2I-én, libanoni területen foglyul ejtett szí­riai és libanoni katonatisz­teket. harci repülőket, már a júni­usi háborút követően, akkor ejtették foglyul, amikor gé­püket arab terület fölött le­barátai jelenleg zárva tarta­nak. A feladat az, hogy a béke helyreállítása szem­pontjából előnyös légkört kell teremteni” — mondotta El-Zajjat. TOKIÓ: A Tanaka-kormány szom­bati döntése értelmében húsz százalékkal emelik a közlekedési díjakat a legna­gyobb japán városokban: Tokióban, Jakkohamában, Kiotóban, Nagojában és Ko- bezban. Tokióban például 32,2 százalékkal emelik a földalatti viteldíját. Az új közlekedési tarifák augusz­tus elsején lépnek érvénybe. A kormányhatározat annak ellenére jött létre, hogy a legnagyobb japán szakszer­vezetek és az ellenzéki pár­tok határozott tiltakozásukat fejezték ki a közlekedési dí­jak tervezett emelése ellen. ^AAWWWVWWSAAAAAA/SAAAAAAAAAAAAAÁMAAMMMAAAAAA/WWWVW Heti világhíradó HÉTFŐ: Készleges kormányválság Hollandiában — Waldheim ENSZ-íőtltkár moszkvai tárgyalásai KEDD: Szadat beszéde, TASZSZ-közlemény a szovjet katonai tanácsadók visszatéréséről Egyiptomból — Valutáris megbeszélések a közös piaci országok között SZERDA: U Ne Win burmai elnök elutazása hazánkból — Országos pártkonferencia Bukarestben CSÜTÖRTÖK: Le Due Tho—Kissinger találkozó, majd Vletnam­konferencla teljes ülése Párizsban — A szovjet—iraki szerződés életbe lépése PÉNTEK: Bombatámadások Hanoi és Haiphong eUen — A szíriai— libanoni panasz a Biztonsági Tanács előtt SZOMBAT: i Merényletsorozat Eszak-Irországban — A szovjet— 5 amerikai kereskedelmi vegyes bizottság ülése eAAAAA/WWVWVWVWWVSO/\AAAAA**WWWWWWWWWVA/VW'AOAO/W lőtték —, a szíriai tiszteket azonban libanoni látogatásuk során ragadták el.) A Bizton­sági Tanács ritka egyöntetű­séggel adott erkölcsi támoga­tást az arab országoknak, csupán egyetlen tartózkodó akadt az Egyesült Államok nagykövetének személyé­ben ... A NEMZETKÖZI SAJTÖ — sokszor nem a legtárgylla- gosabb formában —, hosszan tárgyalta és kommentálta Szadat egyiptomi elnök be­szédét és a TASZSZ híradá­sait. Kairó és Moszkva meg­állapodásra jutott abban, hogy visszavonják azokat a szovjet katonai tanácsadókat, akik teljesítették a rájuk bí­zott feladatokat. Eiz a folya­mat a hét közepe óta tart. Egyiptomban egyébként ün­nepélyes keretek között bú­csúztatták a hazatérőket. Szovjet résziről hangsúlyoz­ták, hogy a szovjet szakértők felváltása helybeliekkel olyan természetes intézkedés, amely gazdasági és katonai létesít­ményeknél előbb-utóbb meg­történik. A moszkvai híradá­sok nyugodt hangvétele éle­sen szembenáillt egyes nyu­gati lapok túlhajtott drama- tizálásával, különösen a be­jelentést követő első napok­ban. A szovjet és az egyip­tomi fővárosban több utalás történt a két ország szerző­désére, baráti kapcsolataira, amelynek fenntartása és erő­sítése közös érdek, az anti- imperialista front harcát mozdítja elő. A MOSZKVAI VENDÉG­KÖNYV lapjaira — képlete­sen szólva —, közben arab személyiségek iratkoztak fel. Nem sokkal Asszad szíriai el­nök és Szidki egyiptomi mi­niszter elnök látogatásai után, az iraki külügyminiszter ér­kezett meg, a szovjet—iraki megállapodás életbelépése al­kalmából, s Moszkvában tár­gyalt Arafat palesztin vezető is, nem tartozik a közel-kele­ti helyzet kedvező fejlemé­nyei közé Szudán kapcsolat­felvétele az Egyesült Álla­mokkal — újabb repedések következtek be a korábban SAIGON: A dél-vietnami felszabadí­tó erők gyalogsága és tüzér­sége szombaton a hajnali órákban ellenőrzése alá von­ta a Quang Tri tartományi székhelyet Hűé egykori csá­szárvárossal összekötő 1. számú főútvonal jelentős szakaszát, s ezzel elvágta hátvéd- és utánpótlási vona­laitól a június 28-a óta ellen- offenzívával kísérletező sai­goni ejtőernyős- és tenge­részgyalogos alakulatokat. A kormánykatonaság helyzete rendkívül válságos — jelen­tette szombaton reggel az AFP haditudósítója. A hazafiaknak ezt az újabb nagyszerű fegyverté­nyét a főútvonal Quant Tri­be igyekvő összes saigoni katonai járművek szakadat­lan és módszeres ágyúzása előzte meg. A népi erők a főútvonal mindkét oldalán elsáneolták magukat és állá­saikból szakadatlan tüzérsé­gi tűzzel akadályozták meg az ellenség minden hadmoz­_duiatá4| ..laTitii,...1 egységesen elfogadott Ameri - ka-ellenes aircvonalon. (Az egyiptomi sajtó bírálta első­ként a khartúmi elhatáro­zást!) Letette az esküt az új líbiai kormány is, de a kér­dőjelek maradtak: mennyire tényleges ura az észak-afrikai Angliában letartóztattak és börtönbe szállítottak öt dokkmunkás szakszervezeti bizalmit. A II. világháború óta most történt meg első íz­ben, hogy az angol hatósá­gok sztrájkotokat börtönöz- tek be. (Népújság-telefoto: — AP — MTI — KS) olajországnak Kadlhafj ezre­des, milyen nézeteltérések húzódtak meg a hírek és cá­folatok, a kormányalakítás, a katonai és polgári csoportok között... A z Egyiptomi Arab Köz­társaság nemzeti ün­nepe, az 1952. július 23-i for­radalom 20. évfordulója al­kalmából a magyar közvéle­mény is kifejezi szolidaritá­sát az egyiptomi nép iránt. A forradalom óta eltelt két évtized gyökeres változást hozott a Nílus partján. Az egyiptomi nép nemcsak ki­vívta függetlenségét, hanem meg is védelmezte az impe­rializmus minden aknamun­kája és két agressziója elle­nében. Megvédte jussát, a Szuezi-csatomát, amikor 1956-ban visszaverte az iz­raeli—brit—francia hármas agressziót, s az 1967-es há­borút követő helytállásával lényegében megakadályozta Izrael háborús céljának meg­valósítását, nem tudták meg- dönteni az egyiptomi rend­szert. A nemzetközi közvéle­mény és a magyar nép Egyiptom népével együtt kí­vánja az agresszió következ­ményeinek felszámolását, az igazságos és tartós béke meg­teremtését a Közel-Keleten. Egyiptom a nemzeti füg­getlenség megvédelmézésé- nek és megszilárdításának politikájával szoros összefüg­gésben sikereket ért el a gaz­dasági függetlenség megala­pozásában, a társadalmi igazságosságért vívott harc­ban is. Az iparban megszi­lárdult az állami szektor, földreformokat valósítottak meg, a dolgozókat fokozot­tabban bevonják a közügyek intézésébe, az Arab Szocia­lista Unió pedig a népi erők szövetségét hirdeti. Mindez fontos vívmány ezen az úton. Nasszer elnök, a nagy arab nemzeti politikus, aki felis­merte, hogy Egyiptom csak akkor folytathat sikeres füg­getlenségi, nemzeti politikát, ha ezt összeköti az antiimpe- rialista küzdelemmel, politi­kai pályafutásának minden jelentős döntésével arra fi­gyelmeztette népét, hogy a szocialista országokra, a bé­keszerető erőkre kell tá­maszkodni. Egyiptom számá­ra a nemzeti, érdekek védel­me annyit jelent, hogy to­vább kell haladnia a Nasz- szer megjelölte úton, követ­kezetesen folytatnia kell an­tiimperialista politikáját. En­nek a tanításnak különös időszerűséget adnak azok a fejlemények, amelyek pár nappal- ezelőtt játszódtak le Kairóban. Az Arab Szocia­lista Unió múlt heti ülésén a köztársasági elnök bejelen­tette. hogy az Egyiptomban ideiglenes küldetést vállaló szovjet katonai személyzet hazatér. Ezek a szakértők Egyiptom kérésére, Egyip­tom védelmi képességének növelése érdekében érkeztek Egyiptomba, és az volt a fel­adatuk, hogy segítsenek az egyiptomi katonáknak az oda szállított szovjet haditechni­ka kezelésének elsajátításá­ban. Az egyiptomi kormány eb. bői az alkalomból is leszö­gezte, hogy nagyra értékeli a Szovjetunió segítségét, amely megnyilvánult a há­borúban elvesztett fegyver­zet pótlásában, a gazdasági segítségben, a híres asszuáni nagy gát megépítésében, az új heluani acélkombinát lét­rehozásában és sok rnás gaz­dasági terv megvalósításá­ban. Az elnök hangsúlyozta, hogy Egyiptom a Szovjet­unióval kialakított barátság folytatására törekszik. Ami a Szovjetuniót illeti, a TASZSZ közleménye leszö­gezte, hogy a Szovjetunió a maga részéről továbbra is fejleszteni és erősíteni szán­dékozik kapcsolatait Egyip­tommal, mégpedig a szovjet —egyiptomi barátsági és együttműködési szerződés el­vednek és annak a közös harcnak alapján, amely az izraeli agresszió következ­ményeinek felszámolásáért, a Közel-Kelet békéjéért és biz­tonságáért folyik. A magyar közvélemény az egyiptomi nemzeti ünnepen megújítja rokonszenvét az egyiptomi nép iránt. Bízunk abban, hogy meg lehet talál­ni a közel-keleti konfliktus méltányos rendezésének mód­ját, meg lehet akadályozni az imperialista manővereket, biztosítani lehet annak a nemzeti forradalomnak foly­tatását, amelynek 20. évfor­dulóját Egyiptommal együtt barátai is megünneplik. R. í. Gépeladási hirdetményi f Az Eszak-magyarországi Állami építőipari Vállalat értékesítésre felajánlja VÁLLALATOK ÉS KÖZÜLETEK RÉSZÉRE AZ ALÄBB FELSOROLT, HASZNÁLT, DE ÜZEMKÉPES ÁLLAPOTBAN LEVŐ GÉPEIT: 1 db E—153. típ„ 0,15 köbméteres, szovjet gyártmányú gumikerekes kotrógépet, , g d'b műszakilag levizsgáztatott D-tip. 6 to-s dömpert, 20 db TSZ—1012. tip. 4 colos, 1000 1/perc telj. 1 kW-os, elektromotorral egybeépített szennyvízszivattyút. A fenti gépek megtekinthetők Miskolc, III., Herczeg F. u. 19. sz. alatt (Hámor étteremmel szemben) levő géptelepünkön. Áraks megegyezéses alapon Érdeklődők részére felvilágosítást ad a 34-323,2'’ számon: Bodnár Antal ügyintéző. t9?2. július 23., vasárnap

Next

/
Oldalképek
Tartalom