Népújság, 1972. július (23. évfolyam, 153-178. szám)

1972-07-22 / 171. szám

Évaflnvitás Szegeden A hét végén kettős pre­mierrel indult a 14. szabad­téri játékok programja Sze­geden A péntek esti fanfár- sztgnnl Erkel Hunyadi Lász­lóiénak szereplőit szólította a hatezres nézőtér elé. cím­szerepben: Simándy József­fel, akinek partnerei a szege­di Horváth Eszter (Gara Má­ria) mellett az Operaház ki­tűnő művészei. Agai Karola 'Szilágvi Erzsébet). Palcsó Sándor (V. László). Szalma Ferenc (Gara). Miller Lajos (Czillöi) vullak. Tömegjelenet a 11. felvonásból. SZTROGOF MIHÁLY Bolgár—olasz—francia— NSZK-film A híres Verne-regényt most négyszeres koproduk­cióban filmesítették meg. A cári futártisztnek ez a ro­mantikus útja kiváló alkal­mat adott Verne írói kép­zeletének, hogy kiszínezze azt a valóságot, amely egy ilyen küldetéssel jár. Mi, akik annak idején mohón ol­vastuk ez* a nagy-nagy ka­landot, csak emberfeletti ki­adásban tudtuk magunk elé varázsolni a Sztrogofot. Eb­ben természetesen segített nekünk a megfilmesítés is, a negyvenes évek táján, ahol a tatár kán ázsiai ud­vara, pompája és hatalom­éhsége nagy szertartással elevenedett meg. Ez a film nem a roman­tikát hangsúlyozza. A moz­galmas útiélményt és külde­tést kibontja azokból a rész­letekből, amelyek a rende­ző, Eriprando Visconti és a népes forgatókönyvíró-gárda szerint feleslegesek, vagy el­hanyagolhatók: marad a cselekmény váza, a külde­tés, a Nadia és Sztrogof kö­zött kibomló szerelem, Oga- ref és Sangarre kettőse, a sikeres és egy keserü-édes befejezés. De hogy ez a ha­talmi vetélkedés ne legyen ennyire mezítelen, jelentő­ségénél jóval élesebb képi megvilágítást kap az. angol és a francia újságíró. ök együtt és külön-külön alkal­mat szolgáltainak a szóki­mondásra, a véleményadás­ra. Kevés túlzással azt állít­hatnánk, hogy a rendező ezt a romantikus témát minden romantika nélkül vitte a mai közönség elé. Ez így igaz. És mégis hat a film Értjük a szinte sza­vak nélkül kibontakozó sze­relmet, a helyzetek adta kényszerek finom és ízléses feloldását. Mindez talán azért van, mert a művészi elképzelés a harsogó roman­tika helyére a lírát emelte. Nemcsak azzal, hogy ez a Sztrogof egy kellemes kül­sejű, sihederfermájú fiatal­ember itt, hanem azzal is, hogy a tájat, ezt az ezer­arcú változóan szeszélyes világot a fákkal, a folyók­kal, a sziklákkal, a virá­gokkal és a hegyekkel oda­fonja a szereplők köré. A kompon való utazás a leg­szebb példa erre. A napsza­kok váltását, a mozgást, a cél felé törést a színek sze­líd harmóniájával érzékel­teti az alkotó, s közben nem feledkezik meg arról sem, hogy a tájnak ez a lebegés­szerű líraisága a hősökben, a hősök ruházatán, mozdu­latain is érződjék. így szü­letett meg ebből a nemzet­közi vállalkozásból a szab­vány kalandfilm helyett egy lírával átszőtt, hatásos já­ték: az orosz témát francia író írta meg. olasz rendező angol, német, olasz színé­szekkel játszatta el. A filmet bolgár földön forgatták Luigi Kuveiller felvételei megörökítenek jel­legzetes épületeket, remek tájakat, amikben percekig elgyönyörködhet a néző. A Turgenyev- és Csehov utalások ugyancsak erősítik a film lírai hangulatát. A csatajelenetek inkább csak kiegészítik az eseményeket A kitűnő szereplőgárdából OMbMíM IS12. július 22., «ómba* megemlíthetjük John-Philip Law, Mimsy Farmer, Hiram Keller, Delia Bacaro, Kurt Meisel és Elisabeth Bergner nevét. Csak rá kell nézni! Olasz film Korhatáros film, tehát ok­vetlenül meg kell nézni — mondja a filmrajongó, aki tudja, hogy az olasz filmekre érdemes beülni. Ez alkalom­mal ez a néző azonban hop­pon marad. Butácska mesét kap arról a kis falusi 1 .TÓI, aki plébános bátyja -Hői és a jó erkölcsök világából bekéredzkedik a revü, a lo­kál, a színpad festett, kulisz. szás valóságába. A mese jel­lege és hatósugara nyilván­való, ezen senki fenn nem akadhat, legfeljebb azt nem érti a néző, miért, kell eny- nyit vándorolnia ennek a kislánynak ezen a celluloid­szalagon, hogy végül is győz­WWWWVWWVVWvAAAAWvVvVVWV, v SZÜTS DÉNES: zön benne és általa a tiszta, szűzies szemérem, falusi tá­jakról pattant, megrontha- tatlan szerelem? Azért ez a film sem egy­szerűen gyenge vagy szel- emtelen. A női bájakat fel­tűnően hangsúlyozza, az ér­zelmes dalokat igyekszik diszkréten ránk erőszakolni — nem is rosszak! — a jel­lemábrázolással is kísérletet tesz Luciano Salce, a ren­dező, Az élet kontrasztjaira épít, pillanatokat, mozdula­tokat les el, örökít meg, amik szatírának sem elve- tendők. Talán ha ez a film né­hány száz méterrel rövidebb és a mesécske nem ennyire naiv, realisztikus részletei miatt és vígjátéki hangvéte­léért többre becsülnénk. Maria Grazia Buccella va­lóban vonzó és dekoratív je­lenség. Mellette a két férfi, a szerelmi partner és a zsa­roló inkább a szatíra irányá­ból érkezik. Franco Pisano érzelmes zenéje javára szolgál a tör­ténetnek. (farkas) XXX. Alfred Flessburger egy még kibontatlan palackkal fogla­latoskodva. orrhangján egy régi kupié szövegét dúdolta szobájában: „Wenn, die Elisabeth, nicht so schöne Beine hat.. A sláger gyakran eszébe jutott. Bizony, ha nem len­nének _ Elisabethnek olyan szép combjai.. Flessburgert a jól sikerült este felvidította. A háború el­ső évében a Sicherheitsdienst átkórte a megszállt Párizsba, mert egy Richard Heiss nevű nyomorult árulót ott kaptak el. aki korábban Budapesten a VDA részére kiutalt pén­zeket sikkasztotta eí. és meg­szökött. Flessburgernek pár napos kirándulás volt az egész, de kitűnően érezte magát. Heiss már a Gestapo pincéjében ült. Addigra meg­dolgozták. csupán arra vár­tak. hogy Flessburger megje­lenjék az anyaggal és bizo­nyítsa, azonos azzal a férfi­val, aki a magyar szekcióban volt beosztva. Gruber Strum- bahnführer nagyon szolgálat- kész volt, szivarral, konyak­kal kínálta, és ő csak egy fu­tó pillantást vetett a szélien összekötözve ülő Heissre: — Ez az! — mondta. — Azt hiszem, Herr Frisch — mondta Gruber —, a jó munka után megérdemlőnk egy kis párizsi kikapcsoló­dást. Flessburger az emlék fel­tűnésekor nagyot sóhajtott. t — Hej, azok az esztendők! <i Az épületből kilépve ragyo­gó napsütés fogadta. A kö­vek, az aszfalt csak úgy on­tották a hőséget. A város tele volt német csapatokkal. Flessburger elnézte a kato­náikat; mind jókedvű voltt, büszke és öntudatos. Gruberrel kocsiba ültek. A Place de rOperáin keresztül a Ponte-Saint-Denis felé in­dultak. Egy szűk, nagy koc­kakövekkel kirakott utcá­ba kanyarodtak be, s hatalmas megfeketedett bá­doglemezzel burkolt ka­pu előtt álltak meg. Gruber jókora vasgombot húzott meg, bent, valahol a ház mélyén csengő kolom- polt. Nemsokára sietős léptek hallatszottak, s egy kövér, undorítóan olajos képű, ko­szosán összeragadt hajú asz- szony nyitott ajtót. — Áh, Stunmbahnführer úr! Éppen h legjobbkor. Új kis bogárkák érkeztek .. Pszt... és egy fiú is ... Na­gyon helyes, mint egy nyu­lacska. Gruber félretolta a mada- me-ot és elindult a világos­kék tapétával borított fo­lyosóra. Egy hallszerű helyi­ségbe értek. Az asszony 1935- ös évjáratú Vouvrey-t bon­tott neki. Gruber állandóan lovaglópálcát, hordott magá­nál, azzal ütögette a csizmá­ját, s közben a francia kup­lerájok otthonosságát ecsetel­te. — Végigjártam már Brüsszel, Amszterdam, Hága és Varsó hasonló intézménye­it, de ekkora választékot se­hol sem talaltam!... A ne­(Enyedi Zoltán felv.) — Olyasmit akarunk mon­dani a darabbal, ami itt és most aktuális lehet, — nyi­latkozott a rendező, Szinetár Miklós. — Anélkül, hogy a hagyományos látványközpon­tú szemléletről lemondanánk, az opera politikai jelentés- tartalmát szeretnénk felidéz­ni, férfias karakterét, sűrű­ségét, drámaiasságát. Vérre megy a játék, hatalomért fo­lyik a harc, s a színpad sem térhet ki előle, hogy bizonyos értelemben katonai küzdő­térré váljék. A szombati produkció a szegedi játékok egyébként változatos műsorlapján is unikumnak számít. Az Új- Szegeden lezajlott szakszer­vezeti néptáncfesztivál köz­reműködői, hét külföldi és hat magyar csoport összesí­tett együttese rendezte meg gálaestjét közös tematika, egységes koreográfia szerint, „Hegyen-völgyön lakodalom” címmel. Az előadás kerete egy magyar lakodalom volt, ahová meghívót kaptak a vendég országok fiai, lányai, s olyan lakodalmi táncokat mutattak be, amelyek Euró- pa-szerte általánosak. A for­ró sikerű gála rendező ko­reográfusa Novak Ferenc, komponistája Daróczy Bár­dos Tamás volt. N. 1. met nők túlságosan nehezek ezekhez képest, Gruber elő­adást tartott a mór stílusról, az arab lánykákról, akik r.e rmokéra meg is ielentelk. ... Flessburger töltött ma­gának. — Ez a Gruber jól kifogta magának Párizst, bezzeg őne­ki csak Pest jutott. Ott sem volt azért éppen rossz, de Párizs mégiscsak ' más. El kellene mennie most Párizs­ba. Vajon áll-e még az a ház, és mi van benne?... Mind­egy. előbb ezt az ügyet kell rendibe raknia. Ez az asszony remek nő, kitűnő szerető lenne belőle. De az árukap­csolást nem szereti. Szászné azzal állít elő, hogy vigyék magukkal a bárónőt és talán a férjét is... — Ho- hó! — Flessburger el nev ette magát. — Még mit nem? ... Franciásan szólva: egy pe­tite liaison. Egy kis friss ke­leti fűszer, az még megjár­ja, ha már ilyen peches volt, de nem keveredhet egy olyan ügybe, aminek nem lehet lát­ni a végét. Bármennyire is kellemes dolog lenne viszonyt kezdeni ezzel az asszonnyal, sajnos nem teheti. Olaszor­szág! Még mit nem! Éppen az hiányozna neki, hogy eset­leg egy rendőrségi hajó fel­tartóztassa. Alfred Flessbur­ger kölni gyógyszerész, amint embereket csempész pont Jugoszláviából... Teljesen elment a nő esze? ... Ha már a bárónő felismerte és itt kel­lett maradnia, eljátszogatott az unokájával... Flessburger csettintett a nyelvével. Az öregasszony követelését dehogy teljesíti, ha most ad neki pénzt, holnap azzal jön, adjon még. Ez képes a bulM dogfejű újságíró révén meg­kerestetni Kölnben is. Ludger Westricket a háború után nem vonták felelősségre, bár a neve szerepelt a háborús bűnösök listáján. A bonni kormánykoalícióban a gazda­sági államtitkárságig vitte, később a kancellári hivaital államtitkára lett. Jó kis hecc lenne, ha Ludger megtudná, Ehrenburgi Baypr Olga él még és piszkálódik. Mit ten­ne Westrick? Nem fizetne, hunom magejjitú'ekiie a fele­lősséget a Gestapóra kenni. Flessburger arca egyre zor­dabbá vált a lehetőségek la­tolgatása során. A _ szerelmi 0;-* fafoeQ Szabadságon — Édes fiam! Megmondtam ezerszer, hogy nem cipe­lem a nagy bőröndöt. A két kis táska untig elég. — Tones!! Te megőrültél. Hogyan akarsz abba a két vacak kézitáskába mindent bepakolni? Fürdőnadrágok, na­pozók, pulóverek — ha hűvösebbre fordul az idő —- es még ki tudja mi nem ... Pillanatnyi csönd, majd kivágódik az ajtó — Anyuci! Ugye levisszük a nagy Macit? Meg a hajas­babát? — Fantasztikus ez a gyerek! Hallod. Tones!' Még hogv a Macit meg a hajasbabát! Jó, hogy háromkerekű bi­ciklit nem .. . — De a néger babát legalább... Újabb ajtócsapkodás, köhö°m krákogás, üvegcsöröm­pölés az erkélyről. — Toncsi fiam! — Parancsolj, szívem! — Nem kellene mégis megkötnöd a Cascót? Tudod, so­hasem tudhatja az ember! Elvégre a külföld az nem Ma­gyarország. — Butaság, édes fiam, amit beszélsz. Újabb kiadás len­ne. Különben is, mi az, hogy Magyarország nem külföld? Hát persze, hogy nem! Mert ugye, azt minden kisiskolás tudja, hogy az elefánt nem zsiráf, az alma az nem körte... — No és ha mégis? — Mit mégis? — Ha mondjuk ráesik valami? Megkarcolják, feltörik a campingben, vagy — még gondolni is rossz rá — ha netalán ellopják? — Elég legyen, fiacskám! — Gyógyszereket szereztél be, szivem? — Még te kérded? Hát nem neked kellenek a Dédalon- tabletták? Mi lesz veled nélkülük a Gyilkos-tónál? — Hol? Hiszen már a múlt héten eldöntöttük, hogy semmi Gyilkos-tó, meg Hargita. Kőrös-, Maros-vidék, Nagy­várad, Kolozsvár és slussz! — Szóval, így állunk! Ezért akarasz te külföldre jönni? Lusta vagy Dédalont íratni és én a hányigered miatt hagy­jam ki a legszebb tájakat. A havasokat, a medvéket. Valaki csönget. A szomszéd bácsi kérdezi, hogy tegnap hoztak-e Népszavát, mert az új postás ... — Kisfiam! Szóltál az Emma néninek? — Miért szóltam volna az Emma néninek? — A virágok miatt. Kétnaponként meg kell ugyanis locsolni a lakásban a. virágokat. — De hiszen pont te mondtad, hogy Emma nénit már nem fáraszthatjuk. Meg hogy tavaly véletlenül nyitva felej­tette az ajtót. Harsog az erkély, az udvar. Szó, szót követ. Újra csen­getnek, hosszan, kitartóan. — Ti vagytok azok, drágám? Fáradjatok beljebb! — Nem zavarunk? — Ugyan, dehogy! Mától kezdve ugyanis mindketten szabadságon vagyunk ... Szalay István kaland édes sóvárgása las­san megszűnt, és helyébe a józan ész követelése lépett. Ludger, Gerhardt Ruter és a társai mindent Clodiusék és dr. Werner Daitz, valamint Húgénberg nyakába varrtak. Maga Veesenmayer is u tál­kozva jelentette ki: — sem­mi (közöm a Gestapóhoz. Bez­zeg a pénz meg a hatalom, az kellett. A gesitapósok közül pedig, akii nem tudott idejé­ben eltűnni, azt kiadták, hogy saját bőrüket mentsék. Jól nézne ki ő is, ha ebbein az ostoba helyzetben Ludgerre lenne utalva. — Nocsak Frisch, kit szedett maga ösz- sze külföldön? Egyáltalán mi a fenének jár Jugoszláviába? Megőrült maga? ... Ahelyett, hogy örülne annak, hogy Alfred Fles&burgerként, egy reges-régen halott ember ne­vével, igazolványaival új éle­tet kezdhetett, összevissza mászkál Európában, és bajt kever. Ludger egyből azt monda­ná, semmi közöm Frischhez, alias Flessburgerhez. Elhatá­rolná magát tőle, ő pedig bevonulhatna egy cellába, ha nem tudna időben kereket oldani. Flessburger ijedten csapott a homlokára. Hát ő itt csak szórakozik, szerelmeskedik, játszik, mintha újra övé len­ne a világ. A hosszú évek alatt kifinomult ösztönei el­tompultak volna? Képtelen lenne időben megsejteni a veszélyt, ami fenyegeti? Hát ez a karvaly arcú, de még mindig kemény akaratú bá­rónő kitörheti a nyakát? Elég lenne egy bejelentés, egy te­lefon, aztán ezek a szerbek, akik amúgyis alig várják, hogy egy német tiszt a ke­zükbe kerüljön, még akkor is lefognák, ha semmi sem lenne a füle mögött — és ez eddig eszébe se jutott?! Clodius, Daitz meghaltak. Keserű sors jutott Hugen- bergnek is. Berlin ostrománál a bunkerjukat telibe találta egy szovjet bomba. Bár ez nem is rossz, él viszont Bru- mer, Nümbergben tölti nap­jait a 427-es cellában. Mi sem egyszerűbb, mint szembesíte­ni vele, aztán ha Brumer köpni fog?..: Flessburger homlokát las­san kiverte a verejték. Lud­ger Westriak mit mondott 1838. margins Béniiig ben, amikor dr. Werner Daitz-cal és Hugenberggel tanácskoztak ? ... — Uraim, úgy érzem, még mindig túl­értékeljük az emberi élet fontosságát. Csupán hiúság­ból. Az egyén pedig semmi. Clodius röhögött. De hol van Ciodius és Werner? Ki em­lékszik majd erre? Ludger nem ismer el semmit, mei't az élet mindaddig semmit sem ér, amíg a mások életé­ről van szó. De ő megmentet­te a sajátját... Ludger ' azt is letagadta, hogy bármikor köze is volt Balátai ügyéhez. Azt állította, hogy az egész bauxit kérdés egy Frisch ne­vű gestapósra volt bízva. — De ez a Frisch már nem él. Mit hát a megoldás? Mit lehet tenni, hogy az utolsó szemtanú, Ehrenburgi Bayer Olga — aki jól ismerte Frischt — hallgasson? Pénz­zel csak elodázhatja a dol­got. És ha ennek a vénasz- szonynak — mert nem ad ne­ki pénzt —, eszébe jut, hogy Szásznak elmondja, ki ö és főleg ki volt ő Magyarorszá­gon? ... Flessburger agyában egy­mást követték a gondolatok. Még semmi sincs veszve, de gyorsan cselekednie kell. Mit tud tenni, hogy a gyanú ne terelődjön rá? Meg nem szökhet. Ezt azonnal felfede­zi a két nő, s még a határ előtt elkapják. Az exbárónő a maga 76 évével egészséges, mint a makk ... Azaz de­hogy egészséges! A gyomra. Tegnap is panaszkodott, el­rontotta a gyomrát a zsíros, emészthetetlen húsokkal. Szívroham érhetné ebben a nagy hőségben ... Képzelet­ben már rohant is a motor­csónakhoz ... — Csak feltű­nés nélkül — mormogta. „Segít” a kellemetlen öreg­asszony kellemetlen gyomor- bántalmain. Flessburger megnyugodott. Van egy speciális, saját ké­szítésű szere ... Ebből ad a bárónőnek. Ha meghal, nem rendelnek el boncolást. A hő­ség kiváltotta szívroham szin­te mindennapos halál. Milyen szerencse, hogy a bái-ónő teg­napelőtt kért tőle orvosságot. Azokat nyugodtan megvizs­gálhatják. Árt-jlmatlan. köz­ismert szerek. De amit ő sze­mélyesen fog beadni neki, azt nem ereszti ki a kezéből. (Folytatjuk.)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom