Népújság, 1972. július (23. évfolyam, 153-178. szám)

1972-07-21 / 170. szám

Bgri nyár '72 Kishonthy ]enö budapesti biáltásáről AZ EGRI várszékesegyház fomkertjében. kitűnő időben, szerdán este lépett fel a työngyösi Vidróczki- együttes. A tízéves fennállását ünnep­lő öntevékeny tánccsoport a televízióban is jelentős ered­ményt ért el az országos és szoros mezőnyben. Nemegy­szer jártak már külföldön is, mindig szép sikerrel. így a közönség nem kis várakozás­sal tekintett egri szereplé­sük elé. A gyöngyösi táncosok meg­feleltek a felfokozott érdek­lődésnek. Elsősorban azzal a változatossággal, ahogyan a műsor tartalmában, anyagá­ban bemutatták tudásukat. Nem rekedtek meg a mátrai, Gyöngyös vidéki, észak-ma­gyarországi hagyományoknál, gyűjtéseknél és feldolgozá­soknál, bár kétségtelenül ezek a számok tették ki a műsor értékesebb és sikerül­tebb részét. A Rédei gyer- tyás, a Palóc körtánc, a Sum- mástánc, a Legényes és for- gatós, fel egészen a Szatmár- ökörítói fergetegesig — nem­csak a hosszú falunév teszi ezt a táncot megjegyezhető- vé! — a fiatal táncosok va­lóban önfeledten és vidáman megmutatták azt, ami ben­nük van: a lelkesedést, az ügy szeretetét, és azt a ne­mes szándékot, hogy a népi hagyományoknak ezt a réte­gét, a falusi egykor volt vi­lágnak ezt az ünnepi és ün­nepélyes liturgiáját, a cifra ruhákkal, a feszes léptekkel, a pattogó dallamokkal együtt érzik és vállalják. Már kérdés a táncok ho­gyanja. Ennek az erős gyöke­rű együttesnek működési te­rülete, lehetősége, formája, maga a színpad, ahol gyako­rolnak, élnek, mozognak, nem teszi lehetővé egy-egy kom­pozíciónak harminc-negyven táncossal való megjeleníté­sét. Itt, a várszékesegyhóz ál­tal adott színpad méretei kö­zött kissé idegenül hatott, hogy a lendületes táncok nem fogták át a betáncolható te­ret. Pedig a táncok sodró lendületét akkor érzi igazán a közönség, akkor kapcsoló­dik bele a gyors ritmusok­ba, akkor élvezl-veszi át a táncoló lányok és fiúk izgal­mát, ha a ritmus mellé a látvány nagyvonalúsága is csatlakozik. MINDEZ NEM CSÖKKEN­TI, nem rontja a gyöngyösi együttes teljesítményének értékét. Csak elismeréssel és megbecsüléssel , gondolha­tunk azokra a szakemberek­re és pedagógusokra, akik ezt a közös és fáradságos mun­kát, ezt a nevelő, rangja és szándéka szerint is komoly művészi hivatást így, ilyen eredménnyel végzik. A nagy­részt Sári József és Tímár Sándor műveiből összeállított műsorban a Fehér liliomszál lírája, a Kunsági pásztorbo­toló, vagy a Méhkaréki tap- sos szilajsága szolid koreog­ráfiával, a témát és a tyelyi ízeket éreztetően hatott. Pribojszki Mátyás citera- játéka forró sikert aratott. Holló Erzsébet kitűnő szólis­tája az együttesnek, ezúttal azonban a szokatlan szceni­kai környezet zavarta őt. Az együttes kamarazene- kara jól látta el a zenei kí­séret nem is mindig könnyű feladatát. Önálló számként való felléptetés így és itt, mű­sorszerkesztési hiba volt. Amikor a jókedvű táncosok már fáradni kezdenek, nem szabad egy még fáradtabb zenekarral finom szövésű ze­neszámokat, szinten alul elő­adatni. A KÖZÖNSÉG lelkesen tapsolt a gyöngyösi fiatalok­nak. Az Egri nyár eddigi kö­zönségcsúcsa azt bizonyítja, hogy megfelelő előkészítéssel lehet ezres közönséget is te­remteni úgy, hogy több száz külföldi lesz fénylcépezve- tapsolva is kíváncsi egy ilyen esti előadásra. Kishómthy Jenő nevét jól ismeri a művészetpártoló eg­ri közönség. Képed több itte­ni kiállításon szerepeltek, s megtalálhatók közintézmé­nyeink falain. A művész most kilépett megyénk terü­letéről. Munkáival Budapes­ten, a Kulturális Kapcsolatok Intézetének Dorottya utcai kiállítóhelyiségében vendé­geskedik június 30. és július 23. között. Ez a bemutatkozás fontos esemény. Először tör­ténik meg, hogy Heves me­gyében működő festőt ilyen rangos helyen, hivatalosan is megismerhet a szakma és a közönség. Mert bármilyen fej­lett némely vidéki városunk művészeti élete, még mindig tapasztalható bizonyos Bu- dapest-centrizmus. így az „igazi debütálás” — legalább­is a szakma részére —, a fő­városban történik! Kishonthy kiállítása: önle- mérés. Nekünk pedig alka­lom, hogy bővebben foglal­kozzunk a fiatal festővel. Az­zal az emberrel, aki az oly­kor mostoha körülmények el­lenére szívósan próbálja Egerben művészlétét megte­remteni, festő életmódját ki­alakítani. Egyébként 25 festményt, 6 rajzot, 4 plakettet vitt a mű­vész Budapestre. Ezek egy része már szerepelt tavaly januárban egri kiállításon. Az akkori és a mostani anya­got összehasonlítva kétségkí­vül egy szemléletbeli tágu­lási folyamatot vehetünk észre az alkotásokon. Kinyí­lást, s tartalmi bővülést konkrét értelemben, önarc­képektől, kettős arcképektől a több alakos kompozíciókig. A művész színskálája ugyan­akkor szélesebbé, festésmód­ja oldottabbá, lazábbá vált. Egyenes vonalban követ­hetjük ezt a folyamatot a Vízió, Ember és angyal című képektől — amelyek belső hangulatot fejeztek ki —, a legutolsó festményig, a Zsu­zsanna és a vénekig, mely már önmaga szűkebb prob­lémáitól való eltávolodást, ki­lépést jelent, s a kiállítás egyik legszebb darabja. E tá­guló szemléletnek példája, színesebb megoldásban, az Anya gyermekével című fest­mény és a Földessy-portré is. Kishonthy Jenő tárlatán látszik egyébként, hogy nem kiállításra dolgozó művész. Most három év anyaga, meg­annyi érlelt munka került a néző elé. Tartalmuk fő jel­lemzője az emberközpontú­ság. Tájak, csendéleti témáik kevéssé érdeklik, annál in­kább az ember. Gyakran pszlchologizál. modelljeinek belső énjét próbálja ellesni. Azonkívül még szükséges kimondanunk: festőnk nem dolgozik látványos eszközök­kel, nem a forma felbontá­sával akar modern lenni. Ám közérthetősége nem gondolat- szegénység, nem a mondani­való hiánya, hanem a lényeg meglátásából adódó szűksza­vúság. Színvilága pedig igen kiérlelt, harmonikus. Nagy erőssége a rajztudás. Némely grafikája szinte szobrászban plasztikus. Kishonthy Jenő vasárnap záruló kiállításának anyaga, hadd jegyezzük fel ezt is, Bu­dapest után Sírokban, a he­lyi művelődési házban, majd pedig Recsken, a bányász kul- túrotthonban kerül ismét be­mutatásra. Ezek a meghívá­sok, illetve szereplések első lépései, megvalósulási for­mái annak a szerződésnek, amelyet a Mátravidéki Fém­művekkel kötött a művész. A gyár, fejlődésével járó gondjai közepette, vállalta ezt a kötelezettséget, helye­sen ismerve fel a tényt, mi­szerint a termelő üzemek anyagi lehetőségeikkel köte­les résztvevői a szocialista kultúra megteremtésének. Persze az sem lebecsülendő, hogy e kapcsolat által a fes­tő számára is új témákat, művészi problémákat nyújtó világ nyílik ki, festészetének, további tematikai tágulást te., remfcve. F. Ladányi Gabriella (farkas) Képünkön: a nagy sikerű szatmárökörítói fergeteges. £ ’ (Foto: Tóth Gizella) SZÜTS DÉNES: XXIX. A Tervhivatal elnökhe­lyettese nagy tisztelettel és szeretettel fogadta Balátai Jenő lányát, és a kölcsönös udvariasságok után azt mondta, hogy az a grandió­zus terv. amiről édesapja álmodott, a megvalósítás út­jára került. Egyezményt kö­töttek a Szovjetunióval, és nincs már akadálya a ma­gyar alumíniumipar gyors fejlesztésének. — Nemrég kötöttük meg és írtuk alá az egyezményt — magya­rázta az elnökhelyettes, és barátságosan hunyorgott Évára. A bauxitból Itthon timföldet csinálunk. Ezt ki­szállítjuk a Szovjetunióba, •hol olcsó vízi energiával a timföldből tömbalumínium készül, s ezt a tömbalumí­niumot vízi úton visszahoz­zuk. Magyarországra. Mi eb­ben az üzlet? A Szovjet­unió nekünk az áramot vi­lágpiaci áron számítja fel. Ugyanakkor hatalmas vízi­erőműveiben a világpiaci ár alatt tud elektromos áramot előállítani, ök tehát ebben megtalálták számításukat. július 21., péntek Mi pedig szintén jól járunk, mert elektromos áramot ve­szünk az alumíniumgyártá­sunkhoz, s bauxittal fize­tünk, tehát azt csináljuk, amit a kedves édesapja akart! Évente mintegy 80—100 ezer tonna tömbalumíniumot kapunk vissza, s ebből fe­dezzük az autóbuszgyártási programot, az építkezések alumíniumszükségletét, mű­szer-, híradás- és elektro­technikai iparunk óriási alu­míniumigényét. Ezért épí­tettük fel Székesfehérvárott és másutt a további feldol­gozó egységeket. Hazánk így Európa egyik legnagyobb alumíniumíeldolgozó államá­vá válik ... Az elnökhelyettes végül megkérdezte, miben lehetne Évának segítségére ? Éva szeme felcsiílant, és már majdnem kimondta, amire gondolt, amikor az elnökhe­lyettes közbevágott: Balátai Jenő lánya, ha geológus, ak­kor biztosan kutatni akar, s ő bármelyik intézetbe szí­vesen felvéteti Évát, ha ilyen kérése lenne. Éva megje­gyezte, a kutatás helyett a bányászati tervezőnél osz­tályvezető. és többet keres, mint két kutató együttvéve. Ezen jót nevettek, és a fo­gadásnak vége lett. Szász a szállodai szobában könnyű mozdulattal fellib­bentette Éva ágyán a taka­rót, mintha valaminek a helyét keresné. Szíve heve­sebben vert. Éva parfümje úgy ölelte körül, mintha egy test melegét az érzékiség más hullámhosszára hangol­ták volna át. Éva illata tik­kasztó édességgel töltötte meg torkát és tüdejét, néma átkokat szórt a szeretett nő­re, hogy nincs itt és nem csókolhatja puha ajkát, nem ölelheti át kissé nőietlenül erős, de mégis kívánatos testét. A zajra később figyelt fel, s talán ha felkészül rá, ak­kor nem éri ilyen váratlanul, összerezzent. Az ajtón nem kopogtak, hanem valaki be­lerúgott, nekiesett. A zaj az előszobán át tompa puffa­násokkal ért el hozzá. Ki­rohant. Kinyitotta az ajtót. Éva majdnem a karjaiba zu­hant. — Drágám, mi történt ve­led? — kérdezte, mert azt hitte, felesége rosszul van, beteg, baleset érte.-i- Ne vágj, Dániel, ilyen bamba képet. — Az asszony megfordult sarkain, kilódult Dániel kezéből és az egyik heverőre zuhant. Szász fele­sége fölé najolt. Arcába ko- nj’akfelhő csapott. — Ügy, szóval ivott — állapította meg keserűen. Éva imbolygott, kezével tétova mozdulatokat tett. Irányérzékét is elvesztette már, mert a cigarettájára sem tudott rágyújtani és öngyújtójának lángját két­szer is elfújta, de az agya kifogástalanul működött. Tudta, mit beszél, csak leg­feljebb tömörebben, éleseb­ben fogalmazott, mint más­kor. — Dániel — szólt újra a férjére. — Főzz nekem egy kávét, mert sokat ittam. — Látom: — Szász jelen­tőségteljesen nézett rá, és tekintetéből, ha az asszony olvasni tudott volna, meg­láthatja saját mély, kari­kákká 1 ánvókoH szemét, puftridtan lángoló arcát, vas­tag ajkát, amelyen elmasjv- tolódott a festék, tia most úgy tesz, mintha semmi sem történt volna, akkor Éva iránti szerelmét hazugsággá változtatja. De vajon mit tett Éva és meddig mentei? Ahogyan kinéz, abból egy cseppnyi jóra sem lehet kö­vetkeztetni. De nála éppen az ellenkezőjét is fel lehet mindennek tételezni. Szász haragja nem párol­góit el, amikor Éva megkí­sérelte az esetet magyaráz­ni, hogy milyen jó, hangula­tos társaság verődött össze, motorcsónakáztak, s kirán­dulásukat az egyik spliti bárban fejezték be ... egy­szóval isteni volt, csak ki­csivel több konyakot ivott a kelleténél. Szász hallgatott. Az asszony hangja, testtar­tása arra várt, hogy Dániel kiabálni, dühöngeni kezd, talán még meg is pofozza, de mert ez elmaradt, s helyet­te csak férje szikár, cson­tos arcát, fürkésző hideg szemét látta, benne a meg­vetés apró fintorával, ő kezdett méregbe jönni. A baljós hallgatás idegeire ment. Nincs szemrehányás, nincs szenvedélyes jelenet, csak lehangoló csend. Erre kitört belőle a düh. — Nos, ha igazán tudni akarod, jóképű, stramm fér­fiakkal voltam. Nem két lá­bon járó tranzisztorokkal. Nem az életnek csak kibice- löivel... Flessburger pedig úgy vezeti a motorcsónak­ját, mint egy őrült, de ne­kem tetszett, elragadott, re­pültem ... Az asszony felkelt és az erkélyajtóhoz ment. Sokáig forgatta a kilincset, mire az ajtó zárját ki tudta nyitni. A szabadból eles levegő ha­tolt be, meglibbentve a füg­göny alsó szárnyait. — Tudd meg! Amíg te a papírjaidat bújod, addig én... A kávéfőző csövén siste­regve folyni kezdett a ká­vé, de Szász nem vett róla tudomást. Éva utóbbi meg­jegyzésére fojtott hangon reagált: — Nos. addig te? Mit c. — Mit csinálnál, ha meg­mondanám? Szász közelebb lépett, fe­leség* Jtggját szorítva, ma­ga felé fordította az asz- szonyt. — Éva! Ez már igazán nem tréfa. Mi történt veled? Beszélj! — Szász előtt fel­villant a kölni gyógyszerész ferdemosolyú képe, táskás, szemöldök nélküli szürke szeme, békaarca, de ezzel együtt mindaz, ami ezt a férfit körülveszi. A kocsi, a pénz, a jacht, a fényűzés, és az előzőleg teljesen képte­lennek tartott gondolat las­san vészterhessé vált: Éva és Flessburger... mint ’ nő és férfi ? Nem, ez abszurdum! Szász arca komorrá vált és sokkal jobban tükrözte a belső feszültséget, semhogy Éva ne vette volna észre. Ezt akarta, tessék, Dániel jó úton járt ahhoz, hogy olyan képet vágjon, mint egy torreádor a mérkőzés alatt, amikor a bika már egyszer felöklelte. De a tor­reádorokkal nem szerencsés dolog tréfálkozni, és amit akart, végeredményben már elérte. Szemével engedéke­nyen, békülékenyen kacsin­tott, és Dániel fejét esetle­nül keblére vonta. — Dániel, ne légy. ff <-e eddig jutott el, aztán a már a padlóra folydogáló kávéra pillantott, s ez az aprócska szabálytalanság megszakította gondolatainak fonalát: — Jaj, a kávé — sikol- totta. Szász felugrott, kihúzta a főző zsinórját, kiöntötte a kávét, és amikor Évának át­adta a csészét, csendesen hangsúlyozott minden szót: — Éva! Megbocsáthatatlan hanyagság lenne a részem­ről, ha az időmet szórako­zásaid ellenőrzésére kellene fordítanom, különösen most, már az üdülésünk végén. Ne rontsd el a ... Az asszony félbeszakította: — Ugyan, Dániel, csak egy kicsit szórakoztam és ittam. Az az olasz srác olyan dagadt, mint. egy dip- le... aipt,e ... acpioaocus. Szász felkelt, kiment az erkélyre, ahonnan egyfelől a tengerre, a keskenyebb szögből sédig, a távoli..meg a lámpák gyenge fényében is fehéren világító sziklára, házakra, teraszokra lehetett látni. Várakozó némaságba burkolódzott. Évát feldühítette férje hallgatása. Szeretett volna most már jól odamondogat­ni Dánielnek, de ereje csa­pongó gondolatai között szó­ródott szét. Viaskodott az alkohollal. Igyekezett em­bernek maradni, és egyben leplezni a valóságban meg­történt dolgokat. De miért magyarázkodjon? Nem csal­ta meg a férjét, csak flör­tölt. Ha megkérdezné Dá­nieltől, kimenne-e vele Nyu­gatra, kint maradna-e, va­jon mit válaszolna? Fless- burgert rá tudná venni, vi­gye ki mindhármójukat. Mi­ért ne?... Áh, Dániel nem jönne. De nem is a férje ér­dekes, hanem ő, a saját akarata. Érdemes lenne egy ilyen férfival élni? Mit tud már beváltani az ígéretei­ből? Dániel képtelen lenné bármilyen munkát másra át­hárítani. Ez egy komplett őrült... Mos, főz, varr. Meg­leckézteti, meg bizony. Ki-, hozza még majd egyszer ab-, bői az átkozott nyugalma-, bői. Ó, Dániel, ítéletei a vi­lágról... plakátsorok... Éva feltápászkodott és a fürdőszoba felé tartott. Ki­húzta magét. Kereste azt a szót, mondatot, amivel fér­jét _ lesújthatja, megalázza, ami felforralja a vérét, de, mert túlságosan fáradt volt, kezével legyintett: — Ne add a nagyot, Dá­niel! Rám gondolsz... A ré­gi magamra... A tengerre gondolj, Dániel... jobban teszed... A tengerre! Szász hallotta, amint a fürdőszobában megereszti a zuhany csapját. Aztán a zaj megszűnt, nagy csend lett. Szász hirtelen elhatározással a szekrényhez ment, másik inget húzott, nyakkendőt kö­tött és zakót vett. Az ajtót halkan tette be maga után. Azzal a gondolattal távo­zott, semmit sem rendezett el, semmire sem jött rá, semmit sem tisztázott. vl,MáÍH ifolytatjuk.) A Vidróczki együttes fellépéséről

Next

/
Oldalképek
Tartalom