Népújság, 1972. április (23. évfolyam, 78-101. szám)

1972-04-02 / 79. szám

A Béta Poíytól — az egymagvú cukorrépáig Foglalkozása: növénynemesítő Harmonikusan egyszerű dolgozószoba. A sarakban íróasztal, mögötte hosszú, fa­keretes üvegszekrény. Az egymás fölött emelkedő pol­cokon szakkönyvek, kézi­könyvek sorakoznak. Közé­pen kis asztal, két fotellel. A dolgozószobától néhány lé­pésre mikroszkópokkal és egyéb műszerekkel felszerelt laboratórium nyílik. Itt dől. gozik a tudás, a kutató, dr. Varga András cukorrépa-ne­mesítő. Több mint egy évti­zede vezeti a Sopronhorpá- csi Növénynemesítési és Nö­vénytermesztési Kutatóinté­zet hatvani telepét O O O. Q A férfi megjelenése halk, szerény. Kemény nyugalmú, bő gondolatú ember. Életét csillagként kísérő szenvedél­lyel a növényekhez láncol­ta. Elsősorban a cukorrépá­hoz, mert ez volt a legked­vesebb, ennek a nemesítését vállalta évtizedekkel ezelőtt, s ezzel foglalkozik ma is. — Egyetlen parányi mag­ban önálló élet szunnyad, amely számtalan tulajdon­ságot hordoz —magyarázza közvetlenséggel. — A tulaj­donságokat megváltoztatni és jobb tulajdonságokat kiala­kítani, ez a nemesítő felada­ta. Űj fajták, új tulajdonságok, új természeti feltételek. A tudás, lelemény, a munka kö­zös gyümölcsei. De hogyan jutott ezek birtokába Varga András? — Tiszabercel — Soproa- horpács — Hatvan. A nyírségi homokvilág a szülőhazám. Innen kerül­tem, serdülő gyermekként, a sárospataki népfőiskolára. A véletlen szerencsének kö­szönhetem, hogy növényne­mesítő lettem. Egy alkalom­mal Patakon tartott előadást Móricz Miklós statisztikus, közgazdász, Móricz Zsigmond testvére. Az előadás után hosszasan beszélgettünk. Tőle tudtam meg, hogy a Móricz család és a mi családunk ro­konságban van. Akkor ő azt kérdezte: f — Te, öcsém. 1.' — így ne- . vezett — nem lenne kedved mezőgazdász lenni? — Té­továzva adtam igenlő választ Varga András ekkor 18 éves volt, s Móricz Miklós ösztönzésére, 1943-ban, Sop- ronhorpácsra került, s talál­kozott későbbi nagy tanító- mesterével, dr. Sedlmayr Kurttal. Az intézet már ak­kor is nevezetes volt cukor, répa-nemesítéséről, melynek alapjait, a 30-as években, ép­pen Sedlmayr teremtette meg, s tette később világ­hírűvé. , — Az volt a vágyam — meséli Varga András —, hogy Sopronhorpácson meg­ismerkedjek a korszerű gaz. dálkodás gyakorlatával. Messziről érkeztem, Szabolcs, ból, ahol más volt a termelés szerkezete, és más répákat termeltek. Láttam a horpá- csi tájat, a földeken dolgo­zó parasztokat, a korszerűbb módszereket Mindez nagy hatással volt rám... o o o o Mély emlékek ébrednek benne, s felködlik az ifjúié? messze égéből néhány ked vés emberal'ak. — A Mosonmagyaróvári Mezőgazdasági Akadémiára iratkoztam, ahol Willax Ödön professzortól kaptam az elméleti oktatást. Nyáron pedig ide. Hatvanba, Nagy- telekre jártunk gyakorlatra — ahol ma is dolgozom — a Legény Ödön. a neves nö­vénynemesítő tanított ben­nünket a szakma sok-sok kü­lönlegeséire. Azután jött a háború és mindembe/ bele­szólt. ., Var®n András azonban e nehsz időkben sem tétlenke­dett. Villává, a kockázatot, a frontvonalról ment vissza Sopi • sra. ahol Sedl­mayr -ti.'.l mc'mentették a pu ztuiástól az intézet könyv!árat, az ér''érés mű­szereket és a már nemesi tett répamagv-.'-at. — Ott. Som ’ -coon, a kutatóintézetben me? • felszabadulást. Mindent újra kellett kezdeni. A tudat­lanság bátorságával láttam munkához, a gyakorlati ta­nácsok, útmutatások alapján, melyeket Sedlmayr doktortól kaptam. Abból indultunk ki, hogy Magyarország kis nép, országunk nyersanyagsze- gény. Nekünk elsősorban nem aiannrynent. bonem tu­dást, mimikát kell exportál­nunk. S ehhez az intézetünk is hozzájárulhat új, nagyter- méshozamú cukorrépafajták, kai. ©GO© Hogy ez mennyire sike­rült Varga Andrásinak, annak az utóbbi, három évtizedes munkássága szép bizonyíték. 1946-ban kezdte meg a po- liploid répák nemesítését; amelyet hosszú, szívós ne­héz küzdelem után, 1957-ben államilag is elismertek. A Béta Poly-fajtákkal elsőként ) a szocialista országok közül, Magyarországon Varga And­rás nemesítette, amelyek ma­gas cukortartalmukkal már az első években 240 millió forint többletbevételt ered ményeztek népgazdaságunk­nak. Már az ötvenes évek kö­zepén húsz országba jutott el a Béta Poly, Japántól Chiléig. Kínában például ezekkel a fajtákkal ötver. százalékkal nagyobb termést értek el, mint korábban a hagyományos fajtákkal. Varga András azonban ez­után sem nyugodott, kérlel­hetetlen meggyőződéssel foly. tatta kísérleteit Üjabb faj­tákat nemesített, amelyeket ma is termesztenek az or­szágban. Amikor arról érdek­lődtem, hogy most mivel fog­lalkozik, apró, szürke színű drazsékkal töltött üveget tesz az asztalra. — Ez a jövő — mutat a magvakra —, újabb cúkor- rápafajta-jelölt Mindenegyes drazséban, egy cukorrépa­mag van. ,Ez az egymagvú fajta, amelynek óriási előnye, hogy a répatermelés legne­hezebb munkáját a hagyo­mányos kézi egyelést meg­szünteti. Bízom, hogy a hazai cukorrépaprogram eredmé­nyes megvalósításához ezzel én is hozzájárulhatok o o o o Eddig kilenc répafajtáit ne­mesített. Munkásságát isme­rik az egész világon. — A nemesítés nem lát­ványos munka — emlegeti — Rendkívül hosszú, időigényes tevékenység. A legszebb mégis az egészben, hogy ne­héz. De milyen lelkesítő, amikor egy új fajta közter­mesztésbe kerül. A nemesí­tés tulajdonképpen alkotás. Csak egy kicsit nehezebb, mint a festészet vagy a szobrászat mert nem holt anyaggal kel bánni Élő anyagot kell alakítani, ami nagy művészet Mentusz Károly „Beszélnek on5k esrperantónl 7* Egy hét az Északi-sarkkörön túl. Finnország északi részén — ezeregyszáz kilométerre Hel­sinkitől —, a • Pyhätunturi hegycsúcs egyik faházakkal körülvett apró tisztásán még este hétkor is vidáman za- jongtak a röplabdázók. A mérkőzés a vége felé tartott a résztvevők egy csoportja már elindult az itt elmarad­hatatlan szauna felé- Az út széléről ekkor egy fiatalem­ber szólította meg őket: — Cu iu el tH párolás es- perante? (Beszélnek önök eszperantóul?) Egy idősebb férfi odalé­pett hozzá, kezet nyújtott és válaszolt: Ni párolás. (Be­szélünk.) — Mi estas Stefané Btro, mi venis el Hungario — mu­tatkozott be a Magyarország­ról érkezett fiatalember. Bí­ró István. • • •/ — Több éve tanultam már akkor eszperantóul, letettem a felsőfokú nyelvvizsgát, s éppen a nyelvtanári tanfo­lyamra készültem, amikor megkaptam az értesítést, hogy egy győri orvossal együtt én képviselem a ma­gyar vasutas ©szperantistákat a finnországi találkozón. Ké­sőbb kiderült, hogy a társam valamilyen közbejött akadály miatt nem tud eljönni, így egyedül vágtam neki a több ezer kilométeres útnak. Égy szerdai napon indultam Bu­dapestről. Pozsonyon és Var­són át jutottam el a szovjet határig. Az átkelőhelyen olyan sokan vártak a vám­vizsgálatra, hogy alig hittem él. Egyszer megláttam, bogy többen előrevágnak, 'szól­nak valamit a lengyel vámo­soknak, s nem sokkal később már mennek is tovább. Én is szerencsét próbáltam, oda­mentem hozzájuk, és azt mondtam, hogy „esperanto de- legitó”. Erre néhány perc alatt túlestem a formaságo­kon. Leningrádba húszórás vo­natozás után, másfél órai ké­séssel futottunk be. A csat­lakozó vonatom egy fél órá­val előtte ment el a Finnor­szági pályaudvarról. Ahogy várakoztam, magyar beszéd ütötte meg a fülemet: pécsi főiskolásokkal hozott össze a sort, Éppen városnézésre in­dultak, velük jártam végiga várost, s közben megint le­késtem egy vonatot! — Vasárnap reggelre ér­keztem Helsinkibe, ahol ta­lálkoznom kellett volna az eszperantista csoporttal. Per­sze, sehol senki. Akkor úgy éreztem, soha nem jutok el a . táborba... Még szerencse, hogy tudtam a találkozóhely nevét. S akkor egyesegyedül az eszperantó tudásommal, nekivágtam Finnországnak. Ezeregyszáz kilométert utaz­tam, s Rovaniemiben, alig 60 kilométerre a célomtól, senki sem tudta megmonda­ni, hogy hal van az eszpe- rantisták tábora. És hétfőn este, három órával a nap­nyugta előtt kezet szorítot­tunk a csoport idős vezetőjé­vel... • • • Egy hét az Északi-sarkkö­rön túl. Közelebb az északi pólushoz, mint az otthonhoz. — Melyek a legmaradan­dóbb élményei ennek a né­hány napnak? — Az egyik mindjárt a megérkezés utáni óra. A lel­kes fogadtatás után ugyanis azonnal a szaunába vittek, egy kis felfrissülésre. Az izzó köré ráöntötték a jéghideg vizet, amitől aztán az egész helyiséget betöltötte a sister­gő, forró gőztenger. Egy fél­óráig hősiesen tűrtem oda­benn, aztán kirohantam az épület előtti hideg vizes me­dencébe. Egyébként naponta egyszer szaunáztunk, a végén már egészen megszoktam. — Élményszámba mentek a kirándulások is. Minden­nap bejártuk a Pyhätunturi egy részét. Útközben teáz­tunk, beszélgettünk, termé­szetesen eszperantóul, ér­deklődtünk egymás életéről, munkájáról, országáról, s nem utolsósorban az eszpe­rantó-mozgalomról. Este, a késői vacsora után még röp- labdáztunk, sportoltunk nap­nyugtáig, úgy tíz óráig. Eze­ken túl Helsinki vált a leg­csodálatosabb: a híres futó, Nurmi szobrától kezdve min­den érdekeset lefényképez­tem színes diára. — A Finnországban töltött egy hét alatt sok új isme­rőst szereztem. Többükkel most is tartom a kapcsolatot. Így levelezek azóta a finn vasutas eszperantisták veze­tőjével, Matti Volttival, aki­vel még Helsinkiben barát­koztam össze a városnézés utáni órákban. Pillanatnyilag hét ország tíz eszperantistá- jával levelezek, újságot, könyveket kapok és küldök. Szép az az összetartás, ame­lyet az eszperantisták között tapasztaltam. S jó, ha minél több országban van ismerőse az embernek, mert Így megis­merheti egy nyelv segítségé­vel az egész világot! • • • — Az északi utazás után hová készül le^cözelebb? —- Áprilisban szeretnék ki­jutni a Szlovákiában meg­rendezendő eszperantó kong­resszusra. A nyáron egy cseh barátomat és levelezőpart­neremet látom vendégül Két év múlva pedig szeretném megvalósítani a régen dédel­getett vágyamat: felkeresnia spanyolországi levelezőtársa­mat Barcelonában, a Földkö­zi-tenger partján... — Mi deziras al Vi bonon veturadonl, .(Jó utazást!)^ Szilvás István Egy kormánybiztos emlékeiből A tettek őrzik meg az embert EGY VOLT FÖTOLMÁCS mondta nekem: — Konyev vezérőrnagy, a várost felszabadító szovjet csapatok parancsnoka, há­rom névvel jött Egerbe: Dancza János, Simon Ferenc és Szabó Sándor... Szabó Sándort már akkor jól ismertem, amikor még személyesen nem is találkoz­tunk. Levéltárak és múzeu­mok iratain, kordokumentu­mokká érett okmányokon, régi falragaszokon olvastam a nevét. És olvastam újsá­gok fejlécein, ahol őt hirdet­ték főmunkatársnak, a szer­kesztő bizottság tagjának és szerkesztőnek is. ő volt meg- alakítója, felelős szerkesztő­je lapunk, a Népújság előd­jének, a Heves népének. Ki­törölhetetlenül áll Szabó Sándor neve a felszabadulás krónikájában. A hatalom megszerzéséért vívott harc­nak, a népi demokratikus küzdelmeknek egyik legtevé­kenyebb pártkatonája volt. Megalapító és vezetős ági tag­ja a kommunista pártnak, egyik létrehozója — közvet­lenül a felszabadulást köve­tő napokban — az újjáépí­tési bizottságnak, ahol a közellátás megszervezését bízzák rá. megyei titkára a Nemzeti Bizottságnak, majd újjáépítési kormánybiztosnak nevezik ki. Később a MA. DISZ megyei titkára, az or­szágos központ vezető mun­katársa. Vezetőié volt az Or­szágos Fllmhivatalnak la ölvenhnnmdik éve vesz részt mur'"''nr"oz'T"ito’nbnn. Vál- ‘v'-T-‘05, viharos élet áll mö­götte. A TIZENHATODIK évét lapossá, amikor a prolr tár- forradalom kirobban. Oda- '’aev'fi a középiskolát, vörös- ’ ' ik áll, s részt vesz a • • ;a vi ./.íilogialnsábah is. Vasutas nevelőapja oldalán ott van azok között az em­berek között, akik értékes anyagokat mentenek meg a megszállók prédálásaitól. Nyolcvanhat vagonból álló szerelvény rakományát (híd­építési anyagok, váltók, sor rompók gtb.) rejtették el a putnoki -vonalon, Mónosbél és Királd között. Szabó Sán­dor a szerelvény egyik féke- se volt. Sok alázatoskodás, hajlon- gás és kézcsók után felve­szik az egri érseki katolikus 4 évfolyamú felsőkereskedel­mibe, a harmadik osztályból azonban eltanácsolják, mert mindig elkésik a templom­ból. Kitanulja a műszerész mesterséget, még műhelyt is nyit Gyöngyösön, de a vál­lalkozásba belebukik. Kese­rű, ténfergő évek következ­nek, sehol nem kap állandó munkát. Hosszas inslanciálás után végül bejut az egri város­házára, díjtalan napidíjasnak. Dolgozhat annyit, akár bele is szakadhat, de fizetség nincs. Véletlen fordulat, az egyik becsüs sikkasztása se­gíti rendes álláshoz, a váro­si adóhivatal II. osztályú műszaki altisztje lesz. Becsüs létére végrehajtói feladatot- is végeznie kell. Nem volt nyüzsgő és túlbuzgó a mun­kájában, emiatt gyanús elem­nek számít, főnökei figyelte­tik, szinte mindennapos rendőri zaklatás éri, de be­avatkozásra való indokot nem tudnak felgyújtom elle­ne. Amikor a második világ­háború kirobban, hivatali főnöke mindjárt az Interná­lását javasolja. Az első bün­tetőszázaddal a frontra vi­szik. Később a kormányzói születésnap szímára is am­nesztiát hoz, de marad a frontszolgálat, ahol ugyan­csak szemmel tartják min­den lépését. Teljes megvál­tásnak érzi a hadifogságot. Am Szabó Sándor nem le­het hadifogoly, az igazi pró­batétel csak ezután követke­zik életében. Feladattal bíz­zák meg: jöjjön haza Eger­be, helyezkedjen él a hadikór­házban, s lépjen kapcsolatba elvtársaival, fel kell készül­ni az élet demokratikus be­rendezésére. Hosszú, keser­ves és viszontagságos az út­ja hazáig, de teljesíti a fel­adatát. — Orvos barátaim segítet­tek — mondja most Szabó Sándor. — Lajos Győző meg­állapította, hogy a jobb fü- lepire süket vagyok. Balázs S uidó azt, hogy a jobb sze- amré nem látok, Besznyák doktor pedig a „szívmüködé- si zavaraimat” konstatálta. — Hogyan indult a békés élet? ROM ÉS ROM VOLT min­denütt. S mi néhúnyan, már december másodikén, meg­alakítottuk az újjáépítési bi­zottságot. Konyev elvtárs ke­restetett és három nap után rám is akadtak. Kinevezett Heves megye közbiztonsági főnökévé, aztán 24 práig pol­gári hadbiztos is lehettem. Az újjáépítési bizottság volt a békés élet megindulásának, rendezésének a motorja. Én­rám a közellátás megszerve­zése tartozott Bevezettük a jegy rendszert, .élelmiszer­tartalékokat kutattunk fel, s legelőször is a városok és a bányavidékek ellátását biz­tosítottuk. 1945 július else­jén kineveztek újjáépítési kormánybiztosnak és meg­szerveztem az eg er—putnoki vasútvonal újjáépítését Két hónap múltán, szeptember­re, már Szilvásváradig közle- . k a vonn,'-k. Az ú; , É! Si feladatok mellett sok egyéb, politikai- társadalmi megbízást telje­sített Szabó Sándor. A tevé­keny közéleti ember fárad­hatatlanul járta a megye fal- vait, gyűléseken- szónokolt, újságot írt, szerkesztett, agi­tált, szervezte a kommunista pártot. Ott volt a bölcsőnél, az első pillanattól fogva az élvonalban járt, magas tiszt­ségek viselője volt. Párttag­sági könyvében a tagság kel­tezése mégis nem 1944, Eger felszabadulásának esztende­je, hanem 1956. november 8. SZABÓ SÁNDOR minden sejtjével és idegrostjával en­nek a kornak a fia. Elszeli- dült már benne minden ör­vénylés a régi keserűségek miatt. — A „ki kit győz le?” jel­szó idejében teli volt bukta­tókkal a mi utunk, saját so­rainkon belül is meg kellett küzdenünk a szennyet felka­varó örvénylésekkel. A pozí­cióharc olyan helyzetet te­remtett nálunk, hogy azt a felsőbb fórumokon is meg- kallták. Az észak-magyar­országi területi pártvezetés­től Nógrádi Sándor és Szkla- dán Ágoston jött el hozzám, hogy teremtsünk rendet a portánkon. Ez meg is tör­tént: azokat az embereket, akik széthúzást szítottak so­raink között, kisepertük a pártból. A tisztulásnak ez a módja nem volt mindenki ínyére, sok ellenséget szer­zett nekem. Amikor 1948- ban a két párt egyesült — éppen Pesten tartózkodtam — engem szépen kihagytak az MDP-ből, nem vettek át Közben letartóztattak, mert a Filmhivatal elnökeként többször is jártam Belgrád- ban, ahol jugoszláv szakem­berekkel tárgyaltam, közö­sen forgatott filmek tervei­ről. Igaz, négy hónap után elengedtek, de párttagságo­mat nem adták vissza, mert megbízhatatlan embernek tartottak. Dolgoztam tag­könyv nélkül is, de mindig kommunistaként. 1956-ban fegyverrel vettem részt az fo-rt’/y1 ri'nm 1ovgvr>AcAVvDvA s olt . ' ''j’M a párt, az MSZMP megalakításánál. 1958. december 8-án a me­gyei pártbizottságba is koop­táltak. Egri lakásának dolgozószo­bájában rengeteg dokumen­tumot őriz Szabó Sándor, ., ezek életének tartozékai, őr­zi az újjáépítési bizottság közélelmezési tanácsának jegyzőkönyveit, a közellátási hivatal tisztségviselőinek névjegyzékét, a közszükség­leti cikkeket előállító és for­galmazó iparosok és keres­kedők szakmai bizottságá­nak névsorát, az eger—put­noki vasútvonal újjáépítésé­nek mérnöki rajzát, a MÉK alapítása jegyzőkönyvét és sok-sok történeti okmányt, iratot, őriz néhány levelet is — a Cserépfalvi, a Révai, majd a Szépirodalmi Könyv­kiadótól. Az 1300 lapos, „Az Ige testté lön” c. regényének kiadásáról személyesen Cse­répfalvival tárgyalt. A re­gény ugyan kiadatlan ma­radt, de a kiadási jogért ezer pengőt kapott. Szedő­asztalon, matricákban állt a Révainál „Tisztul az út” c, regénye, amikor letartóztat­ták, s így ez is kiadatlan maradt. Egy paraszti tárg- ú regényéért viszont a SZOT kütöndnát kanta meg. HATVANNYOLC ÉVES most Szabó Sándor. Nyug­díjas pihenőidejét teljesen az írás töltt ki. Naponta több órát tölt íróasztala mellett és dolgozik. Merít abból az életismeretből, amelyre szert tett változatos, viharos élete során, s írja azokat a hősko­rt időket, amelynek munká­sa és tanúia volt. — Kiadásra kész kézira­tom van 11 kötet, 55— 60 kö­tetre való novella, élmény­anyag és jegyzet... Az a 68 év egy égés* ki­meríthetetlen tenger. Patak) Dezső 1972. április 2„ vasárnap i

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom