Népújság, 1972. január (23. évfolyam, 1-25. szám)

1972-01-19 / 15. szám

DIKTATÚRA? C rdeklődéssel vegyes rossz ízekkel néztük r És hallgattuk végig Balogh Mária egyébként sok vonat­kozásban tanulságos és fi­gyelemre méltó riportját a televízióban — az üzemi de­mokráciáról. A győri Va­gon- és Gépgyár kollektívá­jának elképzeléseit és viszo­nyát vizsgálta ez a riport, mintegy fókuszba állítva — s így egy kissé szemben is a munkásokkal! — Horváth Edét, a gyár többször is kemény kezűnek titulált ve­zérigazgatóját. Az érdeklődés elsősorban a valóban rendkí­vül aktuális témaválasztás­nak szólt és nem utolsósor­ban azoknak a vélemények­nek, amelyek a munkások és vezetők száján formálód­tak állásponttá, s valóbati rendkívül izgalmas és tár­sadalmi rendünkben sarka­latos kérdést illetően. Nos, éppen mert e kérdés izgalmas és rendkívül fon­tos, s mert e témában sok még a „fehér folt”, a nem értelmezett, vagy ha úgy tetszik, rosszul értelmezett terület — óhatatlan volt, hogy bizonyos téveszmék ne fogalmazódjanak meg a ri­port keretein belül. Nem is ezekkel —■ például, hogy a munkás beleszólhat-e, vagy sem az export irányának megválasztásába stb. — kí­vánunk foglalkozni e riport kapcsán és okán, hanem egy olyan megfogalmazás­sal, amely ott és akkor a riportban úgy hangzott el, hogy nem kapott megfelelő és hangsúlyozott helyesbí­tést. S ezért a rossz íz! Mert tudniillik vannak és lesznek dolgok, amelyeknek helyességét sem egy riport­ban, de még egy szélesebb körű gyakorlati, vagy elmé­leti kérdéseket vizsgáló köz­vélemény-kutatás során sem kell és lehet azonnal eldön­teni, olyan kérdések merül­hetnek fel, amelyeknek lezá­rása csak hosszasabb és több oldalú vita után lehetséges és helyes. De az a megfo­galmazás, miszerint egy üzemben, legyen az akár a győri gyár is, ahol kemény­kezű az igazgató, 1972-ben, diktatúra kelletik-e, vagy sem bizonyos utasítások, koncepciók megvalósításához — az azt hiszem, manapság nem lehet hosszas vitára bo­csátott kérdés. Mert erre csak egyértel­műen és határozottan „nem"- mel lehet válaszolni. Nem óhajtjuk most e téma kap­csán és e hasábokon elmé­letileg újra fogalmazgatni azt, amit már zseniálisan megfogalmazott Lenin. Ügy véljük, teljesen szükségtelen részletesebben elemezni a diktatúra lényegét és osz­tálytartalmát, csak annyit kell itt leszögezni, hogy ha­zánkban a munkásosztály van hatalmon, s ha kell, ez az osztály gyakorol diktatú­rát a volt elnyomó osztá­lyokkal, illetőleg tagjaival szemben. És talán még any- nyit sem árt leírni, hogy a diktatúra történelmi kategó­ria, s egyben történelmi és időszaki eszköz az uralkodó osztály, jelen esetben a munkásosztály kezében. Használja, ha kell! A dikta­túra önmagáért: anarchia! Illetőleg fából vasbilincs le­het éppen azoknak a kezén, akik —• úgymond — a dik­tatúrát akarják gyakorolni úton-útfélen, vicsorgó el­szántsággal. Mindezek után nemcsak meghökkentőnek. hanem azonnali reagálásra készte­tőnek hangzott a gyár egyik vezetőjének álláspontja a diktatúra gyári szükségessé­gét illetően. S ezt ott és azonnal nem helyesbítette senki, a televízió riportere sem. Ügy érzem, nem is vé­letlenül : valahogy az egész, hangsúlyozom, érdekes ri­portban, mintha túltengett volna a keménykezűség feti- sizálása. Mintha az értel­mes és az érvelő szó, az agi­táció, a nevelés ereje ki­esett volna e riport, s a ri­portalanyok világából. Nincs és nem is lehet szükség „diktatúrára” egy üzemben a dolgozókkal szemben. A fogalmakkal nem lehet játszani egy ország nyilvánossága előtt — holmi diktatúra hangoztatása, vagy akár csak „helyenkénti al­kalmazása” a dolgozó osztá­lyokkal, de különösképpen a munkásosztállyal, s tagjai­val szemben olyan anakro­nizmus. amelyet a leghatá­rozottabban el kell ítélni és ahol ennek a legkisebb jele van, ellene fellépni erkölcsi és a kommunisták számára elvi kötelesség is. E téma — mint kiviláglik — messze túllép egy televíziós adás ke­retein, e megjegyzést és megállapítást, s arra a rea- gáció hiányát aligha lehe­tett volna valamiféle tévé­kritika keretein belül kifogá­solni. i mennyire jó és he­** lyes, sőt üdvözlendő a televízió nemes vállalkozása az üzemi demokrácia akár szociológiai alaposságú vizs­gálatát illetően, s amennyi­re hangsúlyozottan politikai tett is ez egyben, annyira kell vigyázni az elvek és a megállapítások tisztázottsá­gára, megalapozottságára. Mert lám, nem igaz, hogy a szó elszáll! A rosszul fogal­mazott elvek megmaradhat­nak, s ez veszélyes dolog le­het. . Gyurkó Géza Ez a vállalkozás — gazdasági kaland volt... Füzesabonyban is Sevonták már a tanulságot Illést tartott az országgyűlés ipari bizottsága (Folytatás az 1. oldalról) Az új gazdaságirányítási Rendszer bevezetése — húzta alá a miniszter — általában Batkentőleg hatott a közleke­dési tevékenységre. Hátrál­tatja viszont a közlekedés- politika eredményességét a jelenlegi tarifarendszer. A távolsági személyközlekedés díjszabásai 1951 óta változat­lanok, az önköltség emelke­dését az árkiegészítések fel­emelésével ellensúlyozták. Ez az árkiegészítés 1971-ben mar kb. ötmilliárd forint volt. Emelkedő tendenciájának alapvető oka az alacsonyan tartott fix árrendszer, a sze­mélyközlekedés önköltségé­nek óhatatlan növekedése. Az árufuvarozásnál 1968- ban új díjszabásokat vezet­tek be. Ez a tarifareform ak­kor meg kielégítette az árufu­varozás nyereségességét, meg­felelően ösztönzött a kapa­citások kihasználására. Ma már viszont ez a tarifarend­szer sem problémamentes. A közlekedéspolitikai kon­cepció lényeges feladatként jelölte meg a gazdaságtalan, kisebb vasútvonalak forgal­mának közútra terelését, a vasúti áruforgalom körzete­sítését. A program szerint felszámolandó 2240 kilomé­ternyi vonalból 1971. decem­ber 31-ig 586 kilométeren szüntették meg a forgalmat, s a körzetesítés előrehaladtá­val a kijelölt vasút állomások több mint 30 százalékán szűnt meg az úgynevezett kocsirakományú áruforgalom. A harmadik ötéves terv esztendeiben a vasúti közle­kedés korszerűsítésére 24 milliárd forintot költöttek. Növekvő tendenciát mutat a közúti közlekedés teljesítmé­nye is. A harmadik ötéves terv esztendeiben a sze­mélygépkocsik száma több mint kétszeresére emelke­dett. a negyedik ötéves terv végére a személygépkocsik mennyisége meghaladja majd a félmilliót, az autóbuszpark a tízezer, a teherautók pedig a 110 000 darabot. Bővült az autóbuszközlekedés hálózata, szaporodott a járatok száma. Dinamikusan növekedtek az Änült három évben a közt' áruszállítás esztendeiben Budapesten és kilenc megyében épült na­gyobb kapacitású szervizál­lomás, s ugyanez alatt az idő alatt 75 százalékkal nőtt az üzemanyagkutak száma. 1965 és 1970 között — a korszerű úthálózat-fejlesztési elveknek megfelelően — el­sősorban a legforgalmasabb fő utaíkat korszerűsítet- ték, körülbelül 2300 kilomé­ter hosszban. A mostani tervidőszakban az új főutak és hidak építésén, az országos fő és alsóbbrendű utak kor­szerűsítésén, a meg kiépítet­lenbekötő utak burkolásának befejezésén túl, meg kell te­remteni az útépítés korszerű feltételeit biztosító kutató- és tervezőbázist, s jelentékeny összegeket kell fordítani gé­pesítésre, illetve a minőség­ellenőrzés megszervezésére. A bekötő út építési program megvalósításával a 200 főnél nagyobb települések mind­egyike szilárd burkolatú, pormentes utat kap. A kor­szerűsítések célja, hogy a fő­hálózati utakon 80—100 ki­lométer, az alsóbbrendű uta­kon pedig 60—80 kilométer óránkénti sebesség legyen el­érhető. Dr. Csanádi György refe­rátumát élénk vita követte. Dormándon, a régi „kisis­kola” hegyes tetején galam­bok tollászkodnak, búgnak békésen a téli délelőttben ... Valósággal idillinek tűnne a hangulat, ha az ember kinn, a főutca szélén nem találná szemben magái, a zárt kapu­val, nem várná hosszan s hasztalanul, hogy valaki elő­jöjjön az üzemmé átvedlett házból. Az épület, az udvar azonban kihalt, csendes, nyo­ma sincs benne az életnek, a munkának. Igaz a hír: néhány hete felszámolták a TERMOSZIG Vállalat tele­pét, kiadták a munkakönyve­ket, szélnek eresztették az egykori dolgozókat... A galambok nagy-nagy bé­kessége mögött a békétlen­ség, az országos beszédté­mát keltett vihar: a fantasz­tikus módon született bot­csinálta nagyvállalat, amely saját sorsa rossz kovácsának bizonyulva, végül is önmagát bunkózta agyon. „'ki­zárva a füzesabonyi rendeltség” is. Néhány házzal arrébb az ÁFÉSZ főkönyvelője, Gál Jó­zsef meséli: — A vállalat tulajdonkép­pen egy társulásból termett, s terebélyesedett. Az ötletet pedig a sarkadiak adták hozzá, miután náluk, a Lenin Tsz-ben már volt némi ha­gyománya a melléküzemág­ban folytatott hőszigetelő­gyártásnak, amire aztán a TERMOSZIG jövőjét alapoz­tuk. Amolyan „részvényes­ként”, a példán felbuzdulva mi is „beszálltunk” az üzlet­be, mert fantáziát láttunk ezekben a panelokban, s re­ményünk volt arra, hogy a gyártó üzemet éppen itt, a községben sikerül majd ki­alakítani. Száz embert foglal­koztató, háromműszakos üze­met szerettünk volna ide, évi 15 millió forintos termelési értékkel, ami azon túl, hogy kenyeret ad az állást kere­sőknek, nyereséggel dolgozik, bizonyos fokig Füzesabony iparát is változatosabbá te­szi, községünk hírét viszi, öregbíti... A kumulált nye­reségre, a kapható állami hi­telre és a késztermék érté­kesítésének fejében több ér­deklődő vállalat műszaki fejlesztési alapjának áten­gedett hányadára építettünk. Részünkről is 50 ezer forint lett volna a „beugró”, de mi mindjárt 72-t fizettünk, majd hamarosan 150 ezer forintos kezességet is vállaltunk a TERMOSZIG-ért az AGRO- TRÖSZT felé, a si"'“" érde­kében. — Mi lett az üzemből? — Csak az a dormándi kis te­lep ... Viszont a sarkadiak, meg a kecskeméti Kossuth Tsz mellett mi voltunk a „fővállalkozók”: mi viseltük a legtöbb terhet... Mi adtuk ♦például a TERMOSZIG-nek az augusztus 20-i jutalma­zásra kért 170 ezer forintot, s a kecskemétiek helyett azt a 200 ezer forintos „előleget”, amelynek fejében ígéretük szerint ellátták volna Füzes­abonyt házi füstölt áruval, hússal, kolbásszal, sajttal. De becsaptak bennünket. Előle­geztünk, fizettünk ínások he­lyett is, s' viszonzásul nem kaptunk hasonló szívességet. A vállalat — mint hallottuk — csak egyre duzzadt, de nyoma sem volt olyan tö­rekvésnek, hogy az üzem vé­gül is felépül majd és itt dolgozik Füzesabonyban. lékezik a füzesabonyi fő­könyvelő. — És a pénzük? — A pénzünket persze nem hagytuk, ugyanis annak fejé­ben a vállalat különféle mun­káltat végzett szövetkeze­tünknek is. Nincs követelé­sünk a TERMOSZIG-tól, sőt, még mi tartozunk neki vagy 200 ezer forinttal. Már kér­ték is, mert nem tudnak fi­zetni a dolgozóiknak. De hát a számla, amire adhatnánk, még kollaudálatlan. És ép­pen 200 ezer forintot vá­runk a kecskemétiektől... Ez a vállalat — amely ta­nácsi engedéllyel egyébként füzesabonyi székhellyel ala­kult, s a későbbi gyakorlat során Budapestről, majd Gö­döllőről irányíttatott — úgy­szólván mindenfélével fog­lalkozott. Közben pedig úgy alakultak a dolgok, hogy az egyik napon ... holtan fogták ki a főkönyvelőt a Dunából, vizsgálatod kezdődtek, s letar­tóztattak néhány vezetőt... — Mi még idejekorán ész­revettük, hogy előbb vagy utóbb baj lehet a vállalko­zásból, kezdett számunkra nem tetszeni a dolog, s ezért amikor az október eleji igaz­gatói tanácsülésén a "többiek'.' maguktól kérték, hogy a vál­lalat prosperitása érdekében lépjünk vissza, hagyjuk csak együtt a tsz-eket, amelyek így „tisztán” lényegesen ked­vezőbb jövedelemszabályo­zást élveznek, gondolkodás nélkül elköszöntünk — em­A vállalatot most — mint hírlik — felszámolják. S ez­zel véget vetnek egy ritka, különös történetnek. — Ez a vállalkozás tulaj­donképpen egy gazdasági ka­land volt — pillant visz- sza rezignáltan Gál József, a füzesabonyiak főkönyvelője — s roppant restellj ük, hogy mi is benne voltunk... Min­denesetre sokat tanultunk belőle: mindenekelőtt azt, hogy soha többé nem társu­lunk tsz-ekkel, s idegen, fő­leg pesti szervezőkkel, veze­tőkkel. Visszahúzódunk, majd teljesen eredeti területünkre, s boltjainkban áruljuk to­vábbra is a „szatyingot” — mondja csöndesen... — Leg­feljebb még az új autószer­vizünket építjük meg a ré­gi és az új 3-as út deltájá­ban, a makiári elágazás szé­lén. Merészebbekre nem is gondolunk... Dormándon galambok tol­lászkodnak az elhagyott kis üzemépület tetején, s a vál­lalat füzesabonyi bérlemé­nyének — egyetlen szobács- ka v«lt ,ia egész — helyet adió épület, a hajdani „köz­pont” falán árván szunnya- dozák a cégtábla. Ezt. a táblát ittfelejtettélk. Lehet, hogy itt is marad. Emlékeztetőnek. . Tanulság­nak ... Gyónl Gyula Tatabányai „széngyár Törökországba A Tatabányai Szénbányák központi műhelyéből folya­matosan szállítják Törökor­szágba azokat a gépi bérén­VB-Ulés után Atkáron EZEN a végrehajtó bizotte sági ülésen még csak. arról döntöttek, hogy milyen elő­terjesztést fogalmazzanak még a tanácstestület részére az idei felújítási munkák­ból. A vita mégis eléggé el­húzódott. A nézeteltérés általában abból szokott adódni, hogy nehéz eldönteni: milyen fel­adatokat jelöljenek ki. Hi­szen az elképzelés többféle. A pénz pedig általában ke­vesebb, mint amennyi kelle­ne mindenre. Az atkári vb-n nem a pénzről, nem is a fel­adatokról folyt a szóváltás, hanem arról: csakugyan annyiba fog-e kerülni a munka, mint amennyit pa­pírra írtak. Költségvetés nem készült a munkákra, csak a tapasztalatok alapján állapí­tották meg a várható kiadá­sokat. Ha azt vesszük, nem nagy tételekről esett szó. Ötven­ezret szántak az orvosi la­kás felújítására, harmincat az óvodára, húszezret az is­kola használna fel. míg tar­talékban megmaradna nagy­jából húszezer. Általában nagyobb össze­gekről szoktak beszelni, ami­kor pénzügyi terveket emle­getnek, de Atkáron ezek a számok a reálisak. Ennyi jut a község pénzéből a felújí- teljesítmé- j tásokra. ennyivel kell gaz­#4 a harmadik ötéves fiery I dalkodnl Lehet, hogy néhányan mo­solyognak ezen a vb-vitán. Miért kell. ilyen kis össze­gekből olyan nagy ügyet csi­nálni? Kérdezik esetleg. Az élet azonban, rákényszeríti az embereket a realitások tiszteletére, mert a valóság csak ennyi Atkáron. És ez is éppen olyan fejtörést okoz­hat, sőt: okoz is a község vezető testületének, mintha más fórumon milliókkal kell megfontoltan gazdálkodni. Talán olyan is akad, aki úgy vélekedik: no, csak ne panaszkodjanak az atkáriak, ott lakik a képviselő, Gyön­gyösi József aki egyben az iskola igazgatója is. Mégis­csak közelebb van ő a tűz­höz, mini: más emberfia. Bi- ' aonyára elég csak odaszólnia a pénzügyminiszternek, és máris gurul a forint Atkáira. Amikor a községi tanács végrehajtó bizottsági ülése után szóba hoztuk a képvi­selői teendőket, csak mosoly r gott a naiv feltételezésen Gyöngyösi József. Mellesleg: ő a tanács elnökhelyettese is. Még egy funkció a töb­bi mellé. NEM önigazulásul. de n tények miatt elővett egy dossziét. Rajta Gyöngyös- oroszi neve. Benne egy levél az egyik választótól. Hozzá­csatolva egy másik levél, amelyet viszont a megyei ta­nácselnök: írt alá a Tisza istaó. folyása vidékére eső székhelyén. Minden község­ről egy dosszié, minden ügy­ről feljegyzés. Munka és megbízatás tehát akad bő­ven, de protekció a pénz­ügyminiszternél — egy szik- rányi sem. Atkár sem kivé­tel, hiába odavaló az ország- gyűlési képviselő. Furcsa tény az is, hogy a választások óta jóval keve­sebb ideje jut az otthoni ügyekre, mint a választóke­rülete más községeire. Egye­dül még Gyöngyössolymoson nem járt képviselői minő­ségben, de máshol már jól ismerik. Az atkári gondok közül még a vízműépítést említi. A községbeliek nem értik: miért vitatkoznak annyit a szakemberek azon, kell-e vastalanító a vízműhöz vagy nem kell. Döntsék el végre, kívánják tiszta szívből, ha nem is türelmetlenül. És ha kell, akkor csinálják, hadd legyen minél előbb vize min­den családnak. A vízügy még más dolog­ban is központi téma. Ugyan­is a hozzájárulást telkek alapján állapították meg. Ez igazságosnak is látszik. Ahány telek, annyi tétel. Jó is volna ez, ha a valóság­ban egy telken egy ház len­ne. Miután a régi világban, még szépapáink idejében a ■zsi -11 értei kék el feldaraboltak, utóbb már több telek kellett annyi helynek, hogy rajta tisztességesen elférjen egy házacska. Nem egy család otthona két nyolcvan négy­szögöles telket i;s magába foglal. Rájuk tehát duplán vetik ki a hozzájárulási ősz- szeget. Mert két telek az két telek. Ha pedig az újabb, nyolcszáz négyszögöles tel­ken is csak egy ház urizál, akkor is csak egy részt kell fizetnie a tulajdonosnak. Zsörtölődnek az érintettek, mondogatják, hogy elvétet­ték a mércét. Különösen, hogy a volt parányi telkecs- kék általában idős emberek tulajdona, akik már nyug­díjból tartják fenn magu­kat, ezért nekik minden fo­rint számít. Bizonyára tesznek is vala­mit az atkári vezetők az igazságosabb teherviselés ki­alakításúért. Ezt mutatta a végrehajtó bizottság akkori ülése, ezt emlegették a vb- ülés után is, ahogy erről szólott — többek között — az országgyűlési képviselő is. A HÉTKÖZNAPOK nem­csak Atkáron állnak össze apró-cseprő dolgokból, mert nagy jelentőségű ügyek álta­lában máshol is ritkán for­dulnak elő. Különben is, az érdekelteknek minden gond nagyon .fontos es jelentős, ísv kell ezt megítélniük az at'-'.rí oknál is. G. Molnár Ferenc dezéseket, amelyeket egy törökországi meddőfeldolgo­zó üzem részére készítettek. A Tatabányai Szénbányák és a NIKEX külkereskedel­mi vállalat szerződést kötött a török állami szénbányák­kal több százezer dollár ér­tékű meddőfeldolgozó üzem berendezéseinek szállítására. Az új létesítmény terveit a Tatabányai Szénbányák hal- dex részlege dolgozta ki, a gépi berendezések a szénbá­nyák központi műhelyében, és a Jászberényi Aprítógép­gyárban készülnek. A tatabányai szakemberek szabadalma alapján ezekkel a berendezésekkel vonják majd ki a rendkívül értékes fekete kőszenet a törökor­szági Üzülmesz bányatele­pülés környékén évtizedek alatt felhalmozódott meddő­hányókból. Az új üzemet olyan ma­gas fokon automatizálják, hogy fizikai munkára egyál­talán nem lesz szükség. Mindössze 6 ember irányítja majd a korszerű, óránként 190 torma meddőt fogyasztó ■ „széngyárat”. Az uj mepdőfeidolgozó mintegy 50 vagont megtöl­tő berendezéseinek szállítá­sút március végéig befejezik a hazai gyárak. Magyaror­szág, Lengyelország és Ang­lia után Törökország lesz a negyedik ország, ahol a ta­tabányaiak ötletes találmá­nyát hasznosítják a meddő­hányók gazdaságos „eltünte­tésére”. MSmimii fi ty »972, januar 19,, merú* {

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom