Népújság, 1971. november (22. évfolyam, 258-282. szám)

1971-11-12 / 267. szám

A fi AP 1971. november 12., péntek A Nap kél: 6.43, nyugszik: 16.12 órakor A Hold kél: 0.54, nyugszik: 13.41 órakor véti Szeretettel köszöntjük névnapjukon JÖN ÄS nevű kedves olvasóinkat! Jónás név a magyarban olyan mulatságosan hat, s ezért nem is tudott gyökeret verni,-azonban a nyu­gat-európai nyelvekben Junah, Giona, Jonas formá­jában ma is használatos. A név óhéber eredetű, amely nyelvben a „jcnah” „galamb”-ot jelent. * Tizenöt évvel ezelőtt halt meg Lestyán Sándor író, újságíró. A felszabadulás előtt a Világ, Az Est, az Üjság, a Pesti Napló szerkesztőségében dolgozott; majd a Friss Üjság szerkesztője, 1949—50-ben főszer­kesztője volt. 1945 után a Szabadság, a felszabadulás után megindult első budapesti napilap munkatársa­ként is dolgozott, majd a Kis Üjság szerkesztőjeként. Mint várostörténész, sok könyvben állított emléket a régi idők Budájának és Pestjének. Rendkívül termé­keny szerző volt. hm. II szociális gondoskodásról és a lakás- elosztásról tárgyalt Eger, illetve Hatvan város tanácsának végrehajtó bizottsága f­I ' Időjárás: Várható időjárás ma estig: felhős idő, ország­szerte esővel, mérsékelt, napközben megerősödő . északnyugatira forduló szél. A nappali felmelegedés gyengül. Hajnalban néhány helyen köd. Várható leg­magasabb nappali hőmérséklet: északnyugaton és az északi hegyvidéken 5, máshol 10 fok körül, délkeleten aelyenként még 15 fok közelében. Eger, illetve Hatvan város tanácsának végrehajtó bizott­sága Egerben — többek kö­zött —, a szociális gondosko­dás helyzetéről, a szociális otthon és az öregek napközi otthona működésének tapasz­talatairól, Hatvanban pedig a lakások elosztása, építése, a lakbérekre vonatkozó jogsza­bályok végrehajtása szere­pelt a városi tanács végre­hajtó bizottsága üléséinek na­pirendjén. Egerben a végrehajtó bi­zottság megállapította, hogy az elmúlt három évben az idős emberekről való gondos­kodás terén jelentős eredmé­nyeket értek el. Egerben az idős emberek körében egyre népszerűbbé és közkedvel­tebbé vált az öregek napkö­zi otthonában történő gondo­zás. A napközi otthon meleg, családias környezetet, napon­ta kétszeri étkezést és gondo­zást biztosít. Ezzel gyakor­latilag bebizonyította, hogy ez a gondozási forma ameg­A rendőrség felhívása A Heves megyei Rendőr-főka­pitányság felkéri mindazokat, okik 1971. november 7-én, 23 óra és 23 óra 30 között az egri Szá­lúid, Szederkényi, Szépasszony- völgy. illetve a Bacsó Béla úton tartózkodtak, bogy Jelenjenek meg Egerben, a Kossuth Lajos utca 2. szám alatti épületben. Az említett 'időpontban a Szederké­nyi Nándor u. 41. szám épületé­ret szemben egy ismeretlen gép- jánnű paláira gázolta az úttes­ten fekvő Fazekas András egri lakost. A nyomozás sikere ér­dekében szükség van minden olyan tanúra, akik az adott idő­pontban az elhaladó gépkocsit látták. Társadalmi munka Makiáron Nemrégiben adták át Mak- láron azt a közei ötszáz mé­teres járdaszakaszt, amelyet két utca — a Kerecsenéi és a Béke út — lakói építettek társadalmi mumeaban. Az építéshez a községi ta- «ács biztosította az anyagot, míg a két utca lakóival együtt a körzet tanácstagjai szervezték meg a társadalmi munkát. A több mint húsz­ezer forintot, amelyet ezzel az összefogással megtakarí­tottak, más fontosabb feladat megoldására fordíthatják majd a makiáriak. Megyei tanácstagi fogadónap Hatvanban Ma délelőtt 9—12-ig dr. Pá­pay Gyula, a megyei tanács vb-tiikára, Hatvan város megyei tanácstagja, a városi tanács székházéban fogadó­napot tart. A délutáni órákban dr. Pápay Gyula a város KISZ- szervezeteinek képviselői előtt a korábban hozzá in­tézett, a hatvani fiatalokat érintő és érdeklő kérdésekre válaszol. A műszaki hőnap mai eseményei A műszaki hónap prog­ramjában. ma délelőtt 10 órai kezdettel „Az új mezőgaz­dasági gépek garanciális el­látásának fejlesztéséről” Tö­rök István, a MEZŐGÉP Vállalat igazgatója tart elő­adást Egerben, a Technika Háza kiselőad ó-termében. Délután 3 órai kezdettel a „Mátravidéki Fémművek mű­szaki, gazdasági tevékenysé­géről, távlati feladatairól Marsai Ferdinand, a válla­lat gazdasági igazgatója tart referátumot a Technika Há­zában. A lőrinci műszaki klubban az Olajtüzelésre való átállás­ról Molnár Gyula főenergeti­kus tart előadást. — IDŐS EMBEREK köszöntése Csányban. Kedves és megható esemény színhelye volt a napok­ban a csányi művelődési otthon, ahol a faluban élő öreg embere­ket köszöntötték. Elsőként Szi- lasi József tanácselnök üdvözölte az idős embereket, majd a zene­barátok klubjának tagjai, vala­mint a helyi általános iskola út­törői adtak műsort. Az öregek hete alkalmából holnap, szomba­ton a szociális otthonban is ün­nepséget tartanak, s köszöntik az idős 'lakókat. * — talAEKOZÖ a fiatalokkal. Ma, pénteken délután Egerben, a Heves megyei Tanácsi Építő­ipari Vállalatnál tanuló mintegy 200 fiatal leendő szakmunkás ta­lálkozik a vállalat igazgatójával és vezetőivel. A találkozó során megvitatják azokat a problémá­kat, amelyek gondot jelentenek az ipari tanulók képzésében, munkájuk elvégzésében. PlhCl^^rt Burgonya kilója 2,70—3,50 fo­rint, burgonya 2 kg-os csomago­lásban 8,20 forint, takarmány­burgonya 1,50 forint, vöröshagy­ma 4—4,40 forint, vöröshagyma . 2 kg-os csomagolásban 10 fo­rint, fokhagyma 8—15 forint, fe­jes káposzta 3 forint, kelká­poszta 3.30 forint, vöröskáposz­ta 4 forint, karfiol 7,50 forint, gyökér 7 forint, sárgarépa 2,50 forint, zeller 5,70 forint, karaláb 3,60 forint, cékla 4 forint, zöld­paprika 3—9, ecetes uborka 13— 15 forint, savanyú káposzta 8 forint, körte 6,50—9 forint, alma piros 4.70—8 forint, alma fehér 2,50—5,50 forint, mák 4.8 forint, lencse 26 fdrint, dió héjas 13—*17 forint. Egy dohánygyári fiatal képei az üzem pinceklubjában A hetvenöt éves Egri Dohánygyár ünnepi rendezvényei, nek sorába érzékletesen, a gyárvezetés kulturáltságához mél­tóan illeszkedik az a kis képzőművészeti kiállítás, amelyet csütörtökön délután Kishonthy Jenő festőművész nyitott meg a KISZ-szervezet pinceklubjában. Az üzem fiatal laka­tosa,. az évek óta művészeti stúdiumokat végző Mérai Jó­zsef állította ki festményeit, grafikáit néhány hétre a klub- helyiségben, hogy érdeklődő munkatársai elé tárja lelké­nek,' alkotó kedvének rezdüléseit. Azoknak a pillanatoknak megragadott . hangulatát, amelyek elhatározciak életében. Ilyen szempontból vizsgálva mintegy 20—25 munká­ját, hatásosan tudósítanak az üzemi élet sokszínűségéről a tusvázlatok, amelyek fürdőző, vagy éppen uzsonnázó munkatársait örökítik meg. Természetszeretetéről tesz ta­núságot néhány szép csendélete, melyek közül mély lilá­ban tartott ;,öszi táj” című munkája előtt kellett hosz- szabban időznünk a megjelenítés szuggesztív volta miatt. Rézkarcai közül pedig „Marianfca” lágy vonalakkal felvá­zolt, poétikus leányfejét kell az elismerés hangján regiszt­rálnunk. Valamire figyelmeztet is ugyanakkor Mérai József ki­állítása! Vétkes mulasztás, hogy évek óta nem működik a megyeszékhelyen szakkör, képzőművészeti stúdió, ahol a munka különböző területén, dolgozó fiatalok szakmai tudás­hoz. juthatnának. Jó lenne ezt a hiányt mielőbb pótolni. (m. gy.) levő problémák megoldásá­ra alkalmas. E témakörhöz kapcsolódó­an. a Lajosvárosban nyugdí­jasok elhelyezésére alkalmas ház megépítéséről is szó esett. Ezek egyszoba-össz- komfortos lakások lennének és a lakásalap terhére épül­nének. E lakásokiban karsze- • rű körülmények között él­hetnének az arra rászoruló idős emberek. Az épületen belül közös ebédlőt, kultúr- és szórakozóhelyiségéket ter­veznek. E kezdeményezést az egész­ségügyi állandó bizottság is egyhangú helyesléssel és örömmel fogadta. A Hatvani Városi Tanács végrehajtó bizottsága csütör­tök délelőtti ülésén megálla­pította, hogy a lakások el­osztása, építése és a lakbé­rekre vonatkozó jogszabályok végrehajtása tekintetében mind a városgazdálkodási vállalat, mind a városi tanács igazgatási osztá­lya megfelelő intéz­kedéseket hozott. Megala­kult a lakásügyi társadalmi bizottság; amely 1972-ig el­készítette a városi lakásel­osztás névjegyzékét. Az igények — más lakás- építési formákban is —, na­gyok. Telek kell. Ezzel kap­csolatban a végrehajtó bi­zottság megfelelő intézkedé­seket hozott, s ugyanakkor elhatározta, hogy a fejlesz­tési alapból megfelelő támo-. gatást nyújt azoknak a ki­vitelező vállalatokinak, ame­lyek a lakásokat határidőn belül átadják. A végrehajtó bizottság ülésén szóba került a szociális körülményeknek meg nem felélő lakótelepek felszámolása is, s intézkedé­si terv született ennek vég­rehajtására. Ma este 8 érakor kezd a színház A ma esti előadás során A bolond lány című vígjáték Marie-Dominique Beaure- vers szerepében Máthé Eta betegsége miatt Máthé Éva Jászai-díjas színművész mu­tatkozik be az egri közön­ségnek. Miután a művésznő délután még Miskolcon Dosz­tojevszkij A félkegyelmű cí­mű művéből készített szín­padi változatban Filipovna szerepét játssza, ezért az elő­adás Egerben este 8 órakor kezdődik. RlSZ-vezetöh továbbképzése Gyöngyösön Csütörtökön délelőtt Gyön­gyösön, a MÁV Kitérőgyártó Üzemének KlSZ-klubjában háromnapos továbbképzés kezdődött öt helyi üzem, vállalat — a Kitérőgyártó Üzem, az ÉMÁSZ, a Vendég­látóipari Vállalat, a Kenyér­gyár és a FŰSZERT — KISZ- alapszervezetének vezetői részvételével. A továbbképzés megnyitásakor jelen voltak a rendező üzem vezetői, vala­mint a városi KlSZ-bizottség munkatársai is. Az ifjúsági vezetők a há­rom nap alatt több aktuális témát beszélnek meg: az if­júsági törvény végrehajtásá­val kapcsolatos feladatokat, az ifjúsági versenymnzgal- mak továbbfejlesztésének le­hetőségeit, vezetéselméleti kérdéseket, a VIII. KISZ- komgresszus tiszteletére vég­zendő feladatokat és még más egyéb tennivalót. A továbbképzés utolsó programjaként a résztvevők ellátogatnak a gyöngyöstar- jáni területi KlSZ-saervezet- hez, ahol megismerkednek az ott végzett ifjúsági munka jelenlegi tapasztalataival. Klubot avattak a boldog! fiatalok Regi vágyuk teljesült a boldogi fiataloknak altkor, amikor a művelődési otthon­ban felavatták az ifjúsági klubjukat, s megtarthatták az 'ismerkedési estjüket. Az első foglalkozásokat újabbak követték, s ma már heti há­rom alkalommal jönnek ö&z- sze, hogy közösen töltsék el estéiket. Legutóbb például a község történetével foglalkoz­tak, amelyet bizony nem is­mertek mindannyian. Az ifjúsági klub mellett nemrégiben alakították meg a legfiatalabbak klubját, ahol szintén több foglalkozást tar­tottak már. Az ezekben a napokban állítják össze a község jövő évi művelődési tervét, amelyben már helyet kap e két klub munkájának terve is. ■II Ma: Pártuapok megyéül* ben Tanárképző főiskola, Eger, 15.00 órakor: Oláh György, Eger város pedagógusainak, 16.00 órakor: Kruppa László, Petőfibánya központ: 14.00 órakor: Virág Károly, Vécs, 18.00 órakor: Veres Tibor, Nagyfüged, 18.00 órakor: Szeksziusz Mihály. Apc, 18.00 órakor: Varga Antal, Atkár, 18.00 órakor: Széles Jánosné, Domoszló, 18.00 órakor: Ju­hász József. Gyöngyöstarján, 17.00 óra­kor: Oláh István, Gyöngyös, Gépjavító Vál­lalat, 15.00 órakor: Lukács Benedek, Gyöngyös, Építőipari Ktsz, 16.00 órakor: Boros Vince, Gyöngyös, Gabonafelvásár­ló Vállalat, Állami Pincegaz­daság, összevont, 15.30 óra­kor: Klippan József, Tarnaszentmiklós, 12.30 órakor: Misi Vilmos, Bodony, 18.00 órakor: Szi­geti Károly, Bükkszenterzsébet, 18.00 órakor: Kovács Bertalan, Biikkszentmárton, 18.00 órakor: Boros István, Bükkszék. 18.00 órakor: Vancsó Jenő, Erdőkövesd, 18.00 órakor: Bacsó István, Fedem es, 18.00 órakor: Du­dás József, Parádfürdő, SZOT-korház, 15.00 órakor: Dr. Gajda Mar­git. Nagyvisnyő, 18.00 órakor: Berecz Miklós, Noszvaj, 18.00 órakor: Gön. czi Balázs. No vaj, 18 órakor: Varga Miklós, Ostoros, 18.00 órakor: Far- kasdi Gyula, Párád, 18.00 órakor: Varga Sándor, Parádsasvár, Üveggyár, 14.00 órakor: Panyik Sándor. Pétervására, 18.00 órakor: Szakács József, Recsk, Rézércmű, kg., 18.00 órakor: Juhász István, Sírok község, 18.00 órakor: Gotyár Lajos, Szajla, 18.00 órakor: Koska Ottó, Szentdomonkos, 18.00 óra­kor: Vincze Kázmér, Szűcs, 18.00 órakor: Mor- vay Miklós, Hatvan, ÁFÉSZ, 16.00 óra­kor: Bocsi László, Sirok-Kőkútpuszta, 18.00 órakor: Jcbelóczki Béla, Sirok, Mátravidéki Fém­művek, 13.30 orakor: Gubán Dezső, Kőolajterm. Fúrás, 14.00 órakor: Simon Sándor tart pártnapot. Hármas karambol Villáminterjú Centrum-ügyben A régi, Dobó téri nagy­áruház helyét körülölelő deszka>;alánk mögött sűrű állványerdő emelkedik a magasba. Időnként megáll egy-egy járókelő, hogy be­kukkantson a sebtében ösz- szetákolt kerítés hasadéka- in, hiszen Egerben manap­ság már közügy lett az épü­lő Centrum Áruház. — Sokakban felvetődik a kérdés, hogy a hosszas ter­vezés, tárgyalás és készülő­dés után végül is melyik vállalat szakemberei kezd­tek hozzá az új áruház fel­építéséhez? — kérdeztük Koppány Jánostól, az egri Centrum Áruház áruforgal­mi vezetőjétől. — A tervek valóban ré­gen elkészültek, s a közel­múltban a Heves megyei Állami Építőipari Vállalat egri építésvezetőségének munkásai kezdtek hozzá a munkálatokhoz, s azóta is a helyszínen dolgoznak... — Hogy halad jelenleg az építkezés? — Az épület alapozását nemrégiben teljesen befe­jezték az építők, aztán hoz­zákezdtek az első szint be­tonozásához. Ezzel előrelát­hatólag november 20-ra ké­szen is lesznek. Ezután pe­dig három hétig várni kell, hogy a beton megfelelően megszilárduljon, s hogy a területet ismét az ácsok ve­hessék át. A következő hó­nap során elkészítik az el­ső emeleti rész zsaluzását, s ha az idő engedi, folytat­ják a fal betonozását is. — Véleménye szerint, mikor léphetnek be az első vásárlók Eger új Centrum Áruházába? — Egyelőre csak annyit tudok mondani, hogy mind az építőipar, mind pedig az áruház vezetői mindent el­követnek azért, hogy ez a jelentős beruházással épülő központi aruház 1973. má­sodik felében elkészüljön. Ezután a nyitás, az első vásárlók fogadása ehhez képest már csak napok kér­désbe lesz... (szilvás) Csütörtökön délelőtt hármas karambol történt a kápolnai benzinkútnál. Egy R—iO-es típusú gépkocsi tankolni készült, s jelezve balra fordulását, megállt, elengedte a szembejövő tehergépkocsit. Eközben hátulról egy YC 81—09 rendszámú tehergépkocsi beleszaladt a Renault mögött ugyancsak le­álló Warszawa típusú gépkocsiba, amely nekivágódott az el­fordulni készülő Renault-nak. Képünkön a „bűnös”. (Foto: Kiss Béla) a Magyar SzociaUsta Munkáspárt Heves megyei Bizottsága és a megyei tanács napilapja. — Főszerkesztő: PAPP JANOS. — Kiadja a Heves megyei G.apk1adö Vállalat. Felelős kiadó: TÖTH JÓZSEF. — Szerkesztőség és kiadóhivatal: Eger. Beloiannisz u. 3. (Pt.: 23.) Telefon: Szerkesztőség: 12-73., 20-29., 24-44. Eapkladó Vállalati 12-08, Gyöngyösi gzerkeastőség) 16-5)7, Terjeszti a Magyar Posta. Előfizetési díj egy hóra: 20,— Ft. Előfizethető bármely postahivatalnál éa kézbesítőnáL gn t£á! 5 «mask WynjBdi) Vállalat. Eger. Brógy éSáados utca U gähn, igazgatói gOLYMOg júzsgC,

Next

/
Oldalképek
Tartalom