Népújság, 1971. október (22. évfolyam, 231-257. szám)
1971-10-31 / 257. szám
Küzdelmes mérkőzést ígér a mai Egri Dózsa-Tatabánya találkozó ' Sűrített fordulók, majd tiagy szünetek. Ez jellemzi íi labdarúgó NB I. idei ősa fordulóját. Mondhatjuk azt -is. hogy szerencsiére, mert a válogatott és a klubcsapatok .Nemzetközi kötelezettsegei miatt gyakran kell megszakítani a nemzeti bajnokság folyamatosságát, ami arra bizonyíték, hogy a magyar labdarúgó-élvonal kezdi tnegállni helyét a nemzetközi porondon. Most is. szerdán még a magyar válogatott eredményes srzereplésé- gri szurkol tunic valameny- nyien a norvégok ellen, ma és tegnap pedig már a bajnoki találkozók felé fordult a figyelem. Az Egri Dózsa ma otthonában fogadja a Tatabányai Bányászt Az előjelekből ítélve izgalmas, de há- romesédyas kimenetelű, küzdelmes mérkőzést láthatnak majd a nézők a stadionban. Mindkét együttesnék ugyanig szinte egyforma esélyei yannab a győzelem kivívásához, éppen ezért döntő lehet majd a pillanatnyi jobb forrna, helyzetfelismerés és -kihasználás a pályán. Az egriek mellett a lelkesedés és a hazai pálya előnye áll, míg a vendégek jó védelmükkel, rutinosabb játékosaikkal, érettebb csapatmunkájukkal. dicsekedhetnek. Mindent összevetve tehát szoros mérkőzés, döntetlen körüli eredmény várható a mai összecsapástól. Most pedig nézzük, mi a Véleménye Kovács É erenc edzőnek csapata Bp. Honvéd elleni mérkőzéséről, a felkészülésről, és a mai találkozóról. Kovács F.: „Nehéz 90 perc előtt állunk” — A Bp. Honvéd elleni találkozókon a csapat lényegében teljesítette minimális célját, azt, hogy ne szem vedjen nagy góilkulönbsegű vereséget, hogy trsztesseges eredménnyel vonuljon le a pályáról — mondotta az edző. — Bar a szünet miatt régen volt a mérkőzés, s mi a?:óta minden idegszálunkkal á mai találkozóra készültünk, elmondhatom, hogy a Honvéd eilend mérkőzésen már láttunk a csapattól néhány szép támadást, ügyes megoldásokat, amelyek a velünk közel egyenrangú együttesek ellen biztatóak lehetlek. Sajnos, Kispesten ia lé ütköztek azonban azok a jfibák, amelyektől elsősorban védelmünk nem tud thegszabaduhú. Több játékosunk nehezen tudta betartani a taktikai fegyelmet, megfeledkezett az elleniéi őrzéséről, „elaludt”, területet Védett, lassan fordult, nem ínért bátran ütközni, nem ment fel fejelni ^stb., ami Végső soron döntően befolyásolta a 3:2-es vereségün- fciGt. • v —- A rendelkezésire állő szünetet mint máskor, most is sűrített programmal töltöttük el. Az első héten % a szokásos kondicionálás, erőnlétfejlesztő foglalkozásokat tartottunk, ezen a héten pedig a versenyidőszaknaiv megfelelő edzés folyt a pályán. Zavarta felkészülésünket viszont a sok sérülés. Az elmúlt héten .például hatan bajlódtak kisebb-nagyobb Sérüléssel, betegségekkel. Bánkúti kivételével azonban, a hétre mindenki rendbe jött, csapatkapitányunk viszont szinte biztos, hogy ma nem tudja vállalni a játékot, ugyanis lábát operálták, pontosabban sebészi beavatkozásra volt szükség nála. Még a Vasas ellen kapott egy nagy rúgást, amelyre a Bp. Honvédnál „rátettek” és-yegül a Sportkórházban kelíétt kisebb műtéttel közbeavatkozni. '- — Mindezek'a problémák nehéz helyzetbe hozták a csapatot, de engem is. Nagyon tartok attól, hogy a kitűnő erőket felvonultató .^Tatabánya eme hiányosságainkat ki tudja majd használni, s maga javára fordítja a mérkőzés sorsát. Egyébként is úgy gondolom, hogy a dunántúli gárdát nem kell különösebben bemutatnom szurkolóinknak. Kapujában a válogatott Rothermél van, a védelme Kovács í-gyel az élen sziklaszilárd, elöl pedig két olimpiai válogatott játékos, de a többiek is alaposan feladathatják a leckét Kárpátiaknak. Meggyőződésem, hogy a Tatabánya ellen sakkal nehezebb dolguk lesz, mint volt a Bp. Honvédnál. Csak önfeláldozó, a 90 percet végig rohamozó, a taktikai utasításokat maradéktalanul betartó játékkal lehet valamit .keresni” a Tatabánya tóién. Ezt elmondtam a játékosoknak is, mint ahogy azt is, hogy a Tatabánya, ha szerez egy gólt, képes nemcsak a döntetlent elérni, de a két pontot is elvinni Egérből. Remélem, hogy a Búk áténzák a találkozó rendkívül nagy jelentőséget és úgy küzdenek majd a pályán, amely tovább öregbíti az eddig kivívott jó nevünket — Jelen pfflanatbae még nem tudok kezdő ll-et_ mondani, csupán csak 15-ös keretet sorolhatok fel, akik együtt készültek a mai találkozóra. Közülük a mérkőzés előtt jelölöm majd csak ló a pályára lépőket A kieret tagjai: Deésy, Bttlyovszky, Kárpáti, Mészáros, Czecze- li, Rajna, Berán, Patvaros, Tóth M., Vígh, Kovács F„ Szűcs, Simon, Tóth T, Ambrus. „Lakat Károly dr.: Minden idegenben szerzett pont aranyat ér .. .* Lakat Károly dr., nemcsak jó edző, hanem mint ember is rokonszenves egyéniség, Rendkívül jó beszélgető partner, s ha labdarúgásról, vagy pláne csapatáról, a Tatabányáról van szó, szellemes megállapításai, a társaságban mindig élénk derültséget kelteinek. Amikor azonban a hét v égén az Egri Dózsa elleni mérkőzésről faggattuk, kicsit elkomolyodott'. ■ — Nehéz lesz-e az egri 90 perc? — Mindig az a legnehezebb, amelyik soron következik. Most Egerbe megyünk, tehát az a legnehezebb... A nagyon rokonszenves egriek ellen a legjobbak sem mehetnek biztosra. Jól együtt van a lila-feherek csapata, s eddigi szereplése azt bizonyítja, hogy mint minden visszakerült együttes, a korábbi tapasztalatokat ő is hasznosítja. — Mi az, amit az egriek legfőbb értékének tart? — Megmondom őszintén: bátor támadó játékuk. Alig akad csapat, amely nemcsak otthonában, hanem idegenben is olyan bátran támad, mint az Egri Dózsa. Amelyik 11 pedig ezt megenge- heti magának, az azt is tudja, máért csinálja. Pontosabban: mert tudja csinálni. Még valamit: érettebb lett a híres város labdarúgógárdája, s ez sokat jelent az NB I-ben. — Mit csinálták a tatabányaiak a szünetben? — A válogatott mérkőzések mindig szüntet , jelentenek, s ilyenkor sókkal nehezebb a formák ellenőrzése, mint máskor. Csapatunk azonban nem pihent, hiszen nem kisebb ellenféllel szemben kellett helytállnia legutóbb, mint a Gomik Zabrze. A fennállásának negyedszázados jubileumát ünneplő lengyel csapat győzött ugyan 2:l-re, ez azonban nem vészes. Íriszen köztudott: ilyen mérkőzés elsősorban a hazai csapat számára presztízs-mérkőzés. Ügy gondolom, nem volt haszontalan számunkra a lengyel fefeúúSás, „jssezt csapat ellen játszott a Tatabánya, s az eredmény miatt sem kell szégyenkeznie... — Mi i véleménye saját csapatáról? — Az eddigi mérkőzéseinken elsősorban védelmünk nem nyújtotta azt, amit vártunk tőle. Remélhetőleg Egerben már újra a régi harcos, rutinos bányászvédelem állja majd útját az egri rohamoknak. A csatársor a legutóbbi mérkőzéseken már sok helyzetet teremtett, de ezzel meg is elégedett. Azaz: kihagyta őket. Mint minden edző, én is remélem, hogy az egri kapu előtt most már határozot- tabbak lesznek. Ez esetben pedig?... — És mi a tippje, valamint kikből áll majd- pályára lépő együttese? — Annak ellenére, hogy a legutolsó mérkőzésünkön, a Szombathelyi Haladás ellen nem mindenki játszott úgy, ahogyan azt vártuk, a kialakult csapaton nemigen változtatok. Valószínűleg az „egypontos” szombathelyi csata csapata veszi fed a küzdelmet Egerben is. Remélem, érdekes, színvonalas mérkőzést látnak majd a szurkolók.. Az eredményt illetően? Szeretnénk a pontgyűjtést Dobó városában is folytatni..- A csapat: Rot- hermel — Kovácshegyi, Kovács L, Laczkó, Horváth L, Hódi, Horváth F., Szabó, Takács, Kőmíves, Tóth Kálmán (Hernádi). Tartalék: Cse- pecz, Nagy /„ Arany. Egri rádió-villamossági, valamint a vasszaküzletünkbe felveszünk. iparcikk Kisker. munkaügy Széchenyi utca V. 1«. Egyedülálló, szakképzett KÁVÉFŐZŐIN ÖT azonnali belépéssel felveszünk. Jelentkezés személyesen, SZOT-üdüló, Galyatető Á vasárnap iporfműi&t'áhél KMbUt: Megyei L osztály, férnek: Gyöngyöosolymoe—Gáspár SE 26, Egri Tanárképző— Egri PinoeamechanUta 11, Dobó BE—Gyöngyösi Építők 9.S0, Füzesabony— Egeresein 1«. Nők: E. Kinizsi H.—H. Kinizsi (í). Hatvani Vörös Meteor—Gyöngyösi Vaeas Ebsö ».3Í, Sírok—Egri Spartacus, 8.30. Kosárlabda: Egri Tanárképző —Bp, Spartacus, NB X. női mérkőzés, Eger, Szilágyi Girnn,, 10.40. Természetjárás: Bükki természetbarátok találkozója, Bánkút, turistaház. Labdarúgás: Egri Dózsa—Tatabányai Bányász, NB X. mérkőzés, Eger, stadion, 14. Zsolt. Előtte 12 órakor a tartalék csapat találkozójára kerül sor. NB in-as mérkőzések: Zalka SE— Királdi Bányász, Gyöngyös, 14. Csere játékvezető. Bervai Vasas —Rudabánya, Eger, 10.30, Bre- zovszki. Megyei I, osztály: GYESE—Füzesabony, 14, Koncz I. Tárnáméra—Karikás SE 14: Falcsik. Petőfibanva—Selyp 13.30 Szécsényi. MÁV HAC—Heves 14 Eli. Dobó SE—Recsk 9.30, csere játékvezető. Egri Sparateus—Ró zsaszentmárton ,12. Fenyvesi. Teljes forduló a megyei n. osztály keleti és nyugati csoportjában. A labdarúgó Honid kupa eredményei: Egri. Dózsa sportiskola —MÁV HAC 2:0, Gyöngyösi Spartacus—Egri Dózsa ifj. 3:2. A döntőbe kerültek: Egri Dózsa Sportiskola, Bervai Vasas, Gyöngyösi Spartacus, Petőűbánya. A döntő mérkőzéseket november 8—9- ón rendezik meg Egerben, a bervai pályán. A füzesabonyi járási labdarúgó-bajnokság eredményei: Mező- tárkány—Mezőszemere 1:2, Gagarin SE—Poroszló 7:0, Feldeb- rő—IKáli Tsz SK 1:3. A bajnokság élmezőnyének állása: l. Mezőtárkány 10, 2. Gagarin SE 9, 3. Kál 8, 4. Mezőszemere 7, 5. Bankó LK 6 ponttal. Figyelem! A DÉL-ALFÖLDI ERDŐ- ÉS FAFELDOLGOZÓ GAZDASÁG SZEGEDI LÁDAÜZEME rövid szállítási határidővel vállalja zöldség-, gyümölcs- és borosrekeszek, élelmiszeripari, mindenféle ipari és kereskedelmi ládák gyártását, szabványos és szabványon kívüli méretben, minőségben és mennyiségben, exportcsomaguláshoz is, fűrészáru- és farost lemez felhasználásával, előnyös árajánlattal, állami vállalatok, mezőgazdasági és kisipari termelőszövetkezetek, valamint magántermelők részére. Cim; Dél-alföldi Erdő- és Fafeldolgozó Gazdaság, SZEGED, Budapesti út I. sz. Telefon: 11-081, 11-082. Telex: 08-2287. Ügyintéző: Halmon Gáborné. üzemünkbe felveszünk női dolgozókat, 2 és 3 műszakos fonoda! munkára. Betanulási idő 1 hónap. Betanított és segédmunkára férfi dolgozókat is keresünk. Bővebb felvilágosítást levélben is adunk. Pamuttextilművek Fonógyára, Budapest. KI, kerület, Bocskai űt 90. Munkaügyi osztály. IE.GJ0BB. Az Építőipari Gépesítő Vállalat beiskoláz 1972. január 10-tol 3 hónapos tanfolyamra TORONY-, LÁNCTALPÁN- es AUTÓDARUkezelői munkakörbe, dolgozóikat. Jelentkezhet mindenki, aki katonaviselt, a munkakör betöltésére egészségileg alkalmas férfi dolgozó, aki 40 életévét még nem töltötte be, és legalább 8 általános iskolai végzettséggel rendelkezik. Jelentkezés: Budapest, XX., Maira Károly u, 255. *es&afigya szakoktatási előadónál. KOSSUTH 8.10 Édes anyanyelvűnk . 8.13 Hang — kép. 9.30 Szerkesztői üzenetek. 10.011 Játsszunk együtt: 11.08 Az MRT GyermekkOrusa énekel. I 11.24 tij lemezeinkből. 12.41 Jegyzet. ■12.51 Luxemburg grófja. Részletek. 13.20 Rádiólexikon. / 13.50 Gyámatya pácban ... 14.40 Pillantás a nagyvilágim. 15.08 KürkapcsoláA a labdaru.jj- mérkőzésekról. 16.00 Irodalmi összeállítás. 17.05 Nótakedvelöknek, 17.50 Költők albuma. 18.08 Müvészlemezek. 19.15 A hónap slágerei. 19.50 Eljött a tavasz. Színházi közv. 22.20 Hangverseny, mesefeidol- gozásokból. 22.20 Verbunkosok. 0.10 Operarészletek. PETŐFI 7.00 Református félóra. 7.30 Bacli-orgonaművek. 8.00 A jövő hét műsorából. 8.30 Miska bácsi lemezes, ládája. 9.00 Zenei anyanyelvűnk, 9.10 Élő szó. 9.40 Lemezgyűjtők; húsz perce. 10.00 xvm. századi operákból. 10.30 Vasárnapi koktél. 12.00 Jó ebédhez szól a nóta, 12.40 Táskarádió. 13.55 Körkapcsolás labdarúgó- mérkőzésekről. 14.50 Mesejáték. 15.26 Debussy-müvek. 16.05 Irodalmi jegyzet. 16.15 Zongoraművek. 17.08 Jelenidőben. 17.38 Verdi: Aida. Részi. 18.10 Tudósaink arcképcsarnoka. 18.25 Könnyűzene. 18.45 Szép magyar novella. 19.00 Népdalok. 19.15 Nagy mesterek — világ' hírű előadók. 20.51 Jegyzet. 21.01 Lecocq: Angot asszony lánya. Operett kél részben. 22.43 Monteverdi-korusmüve, 23.10 Zongoraművek, 23.21 Szimf. hangverseoju hirdetés SMmpjm ♦ EGRI VÖRÖS CSILLAG (Telefon: 22-33) Fél 4, fél 6 és este 8 órakor Hangyaboly Kaffka Margit regényének színes magyar filmváltozata EGRI BRÓDY (Telefon: 14-07) Fél 4. fél S és este fél i órakor Kés Színes szinkronizált angol film GYÖNGYÖSI PUSKIN Ragyog i. ragyogj csillagom GYÖNGYÖSI SZABADSÁG A kétéltű ember HATVANI VÖRÖS CSILLAG A cár tisztje és a komisszár HATVANI KOSSUTH Sötét pillánál l-én: Csapda a tábornoknak FÜZESABONY A nagy zsákmány (Felemelt helyárak) HEVES Pygmalion XII. l-én: Kitörés . Kongresszusi ifjúsági fllmnapok PÉTERVASARA ■Folytassa doktor! Sgerben, délután fel 4 órakor: segítség, nyertem: CVörosmarly-bérieí) Este, 7 árakor: SEGÍTSÉG, NYERTEM: ' íSéileíssftnaiM MAGYAR 8.28 Felsőfokú matematika, 9.15 Alapfokú angol nyelvtani. 9.30 Német nyelvtani. 10.00 Flipper. 6. rész. 10.25 Közv. a Hatvani Konzerv- és Cukorgyárból. 10.55 Közv. a Femina—M. Kábel SK női labdarugó- mérk.- ról. 18.23 A korszerű pedagógia műhelyéből. M.OO Nótasző. 14.20 Tárlatról — tárlatra. k 14.4Í) Kollanyi Ágoston műsora, 15.35 Műsorainkat ajánljuk! 16.00 Magyar nemzetközi, asztalitenisz-bajnokság döntői. 17.35 Deíta. 18.10 Magilla gorilla, .7 18.1& Sporthírek. 1*8.45 Esti mese. 19.00 A „Hét”. 20.00 Hírek. 20.05 Rózsa Sándor. 11. rész. 20.55 Kicsoda — micsoda? 21.40 Közv. a magyar nemzetköz! asztalitenisz-baj nokság döntőiről. 28.35 Hírek. Sporthírek. IKfl ÜGYELET Egerben: szombaton délután 2 órától hétfő reggel 7 óráig, a Bajcsy-Zsilinszky utcai rendelőben. (Telefon: 11-10). Gyermekorvosi ügyelet szombaton 16 órától 17.30 óráig, vasárnap délelőtt 9 órától 10.30 óráig. Délután 16 órától 17.30 óráig az Alkotmány utca! rendelőben. (Telefon: 17-74) Rendelési időn kívül az általános orvosi ügyeletén (Bajcsy-Zsilinszky utca); Hétfőn 19 órától kedd reggel 7 óráig, a Bajcsy- Zsiünszkí/ utcában. Gyöngyösön: szombaton 14 órától héttő reggel 7 óráig A2 orvosi ügyelet helye: /ókai utca 41. szám (Telefon: 17-27) Gyermekorvosi ügyelet: vasárnap délelőtt 10 órától 12 óráié, a Puskin utcában. (Telefon: 16-36. 16-44) Hatvanban; szombaton 12 órától hétfő reggel 7 óráig, a rendelőintézetben. (Telefon: 10-04). Rendelés gyermekek részére is. Gyermékorvosi ügyelet: vasárnap 10—12 óráig, a rendelőintézet gyermekszakrend^LéíSéii. (TelöJXKli. ~ ~