Népújság, 1971. szeptember (22. évfolyam, 205-230. szám)
1971-09-12 / 215. szám
Erdők vonr' ik ezüst piperéim Csuvasföldi jegyzetek Ä háromezer kilométeres híd Barátra nem csak lelni kell, de a barátot meg is kell ismerni. A barátság próbája a gyakori találkozás, az önzetlenség, amellyel átnyújtjuk magunk értékeit, hogy segítsünk, vagy átvesszük azokat az értékeket, amelyeket nekünk nyújtanak át barátaink, hogy ők is segítsenek. S a barátságon tűnődve az sem lehet közömbös, hogyan és hányszor találkozunk barátunkkal, barátainkkal, mert üres fikció az olyan barátság, amelyet ugyan hét pecséttel is ellátnak, de személyes kézfogással soha meg nem igazpecsételtek. Azok a szálak, amelyek mind szorosabbra és szorosabbra szövődnek népünk, és a Szovjetunió között, valójában úgy válnak „szövetté”, mesevilág szépségét hirdető, mintás hímzéssé, hogy nem általában „a” Szovjetunió, hanem nagyon is konkrét formában, egy-egy megye vagy város külön is megkeresi a mag^ kézzel és kézen fogható barátját a szovjet népek sorai, városai között Ismertek már azok a kapcsolatok, amelyek az utóbbi időkben, éppen e gondolat jegyében Heves megye és a Csuvas ASZSZK között kialakultak. A hivatalos kapcsolatfelvételen túl, megkezdődött, e két terület közötti térben nem is kicsi, majdnem háromezer kilométer távolság áthidalása. A pillérek: rendszeres cserék, baráti látogatások, a társadalom legkülönbözőbb rétegeinek ismerkedése egymással. Hogy ma már a technika és a valódi barátság korában mennyire leszűkülnek a távolságok, hogy a kilométerek ezrei nem elriasztanak, de inkább vonzanak, azt mi sem bizonyítja jobban, mint az immáron rendszeresnek tűnő utazások nagy száma. Ha figyelemmel kísérik lapunkat, mind gyakrabban találkozhattak és találkozhatnak olvasóink azokkal a hírekkel, amelyek egy-egy csuvas caopoet Heves megyei látogatásáról, arvagy valamilyen Heves megyei szakdele- gaciö, avagy IBUSZ-csopart cstrvasfökK látogatásáról adnak srámnt Éppen azűLt— a napokban. amikar « sorok írója «z IBUSZ szervezésében, egy a földműveeszövetkezetek szakemberedből álló túristacsoport tagjaként hazaérkezett Gso- vasiáből, indult oda az egri Finornszerelvénygyár delegációja, hogy azt majd még ebben a hónapban a Ho Si Minh Tanárképző Főiskola hallgatóinak egy csoportja kövesse. Igen örvendetes és csak helyesetei lehet, hogy messze túl már az „ünnepélyes protokollon”, különböző társadalmi rétegek és különböző szakmák, szakágak képviselői utaznak egymáshoz. A kölcsönös megismerésnek és egymás értékei közös fel-’ használásának csakis ez lehet az egyedüli helyes útja. A Heves megyei földművesszövetkezetek képviselői sem hivatalos delegációként jártak Csebokszáriban és Csuvasia számos más településén, sőt még a Tatár ASZSZK-ban is, ám az a fogadtatás, amiben részük volt, túlnőtt bármilyen protokolláris keretet Dr. Ha- vellant Ferenc, a MÉSZÖV elnökei mintegy hatvan főnyi, szövetkezeti csoport vezetője volt Csuvasiában, nem volt könnyű helyzet- bal, amikor igen gyakran kellett és illett köszönetét mondani a mindenütt megnyilvánuló, baráti fogadtatásért és a változatos, a csuvas élet mai ritmusát bemutató találkozásokért. A csoport útját végigkísérte a csuvas rádió és televízió is. amely természetesen jelen volt az érkezéskor, és nem maradhatott el a bensőséges búcsúzáskor sem. így tehát nemcsak jegyzetpapírok, fotók és pergő gazdagságú emlékképek őrzik e kis csoport útját végig a sajátos kis ország tájain, hanem őrzik ezeket az emlékeket a magnó- és filmtekercsek is. Meg vagyok arról győződve, hogy a nem kevés fáradságot is igénylő, de mindvégig gazdag programú és változatos utazás, a személyes találkozások, a pohárkoccin- tós, fesztelen beszélgetések, a hivatalos pohárköszöntőket is bearanyozó, belülről fakadó. népi derű valóban feledhetetlen élményt jelentett annak a hatvan Heves megyeinek, aki először járt a nagymúltú és még nagyobb jövőjű csuvas nép földjén. Jómagam nem az útikrónikás tollával jártam az „ezüst piperébe” öltözött er- dejű, széles hátú Volga anyácska hab mellére boruló országot Ügy igyekeztem körülnézni, hogy felgyújtsak múltja kincséből is éppen úgy, mint jelenéből, hogy munkámmal hozzásegítsem a csuvas költő, Peder Huzan- gáj álmának megvalósítását. Nos, egy-agy láncszem szeretne lenni néhány úti írásom, semmi több. És ez a „semmi” nagyon is sok. (Következik: A SZÍV ALAKÜ EEVÉL) l Gynrkó Géza Darátok gyűrűjében és a rádió mikrofonja előtt a magyar vendégek a megérkezés után. Dr. Havellant Ferenc nyilatkozik a csuvas rádiónak. Az idén kilencven lakás A televízió itt... ott... mindenütt. A csuvas televízió munkatársa nyomon követte a Heves megyei csoport egész csuvasföldi útját Ha minden úgy sikerül, ahogy a város vezetői szeretnék és ahogy az állami építőipar ígéri, akkor Gyöngyösön az idén kilo-reven lakást vehetnek birtokukba az új lakók. Érvnek alapfeltétele, hogy a befejezéshez közeledő két lakóépületet valóban át is adják az idén az építők. Határidőként két időpont is elhangzott már, mást említve a. vállalat vezetője és mást egy hivatalos fórumon a vállalat, képviseletében tárgyaló osztály- vezető. A tanács végrehajtó bizottsága már elfogadta a lakások elosztásának tervét, amit a következőkben terjeszt majd a tanácsülés elé: A szénbányának biztosítani kell 26, a MÁV-nak, az ércbányának és a rendőrségnek 4—4 lakást, a Nemzeti Banknak egyet, a járásbíróságnak pedig kettőt Két lakással az érvényes rendeletek szerint a megyei tanács elnöke rendelkezik. Hat lakást fenntartanak arra, hogy a Csató-kertben levő, meg nem felelő lakásokból átköltöztessenek családokat. Négy családot már kiválasztottak, olyanokat, amelyekben á család feje ötéves munkaviszonnyal rendelkezik, a munkaadója pedig elismerően értékeli szorgalmát, helytállását. Huszonnégy lakást fenn kell tartani azoknak, akiknek otthonát lebontják, hogy még ebben az évben munkaterületet tudjanak biztosítani a felszabaditott helyeken az építőknek. Egy lakást jogerős bírói ítélet végrehajtásához kell adni. Marad tehát tizenhat lakás, amit ki lehet utalni. Ebből kilencet szánnak fizikai vagy a termelés közvetlen irányítását végző dolgozók igényének kielégítésére. Három lakást kapnak meg fiatal házasok, négy lakás pedig a minőségi csere lehetőségét szolgálja. A lakáskiutalást szintén a végrehajtó bizottságnak kell jóváhagynia. Még a minőségi lakáscseréket is ez elé a testület elé terjesztik. Természetesen a lakásügyi társadalmi bizottság javaslatát is meghallgatják a névre szóló jegyzék összeállítása előtt., A tanács-vb javasolja a tanácsnak azt is, hogy a kiutalható lakásokra való jogosultságot a családban egy személyre jutó havi 1200, a szövetkezeti lakásra való jogosultságot pedig a havi egy személyre jutó 1600 forintos maximumban állapítsa meg. Még annyit: a vállalatok részére fenntartott 41 lakást, amelyek elosztását fentebb már részleteztük, az Ingatlankezelő Vállalat tartja majd fenn, csak a bérlőkijelölési jogot kapja meg az a cég, amelyik a lakás megépítésének költségeit biztosította. Ezeket a lakásokat tehát nem valami nagylelkűség folytán kapják meg. Végső fokon a lakásokra a vállalatoknak a szakemberszükségletük kielégítése végett van igényük. Hogy a lakásélosztási tervet nem hosszabb időszakra készítette el a városi tanács, annak az építkezésben tapasztalható bizonytalanság az oka. Hogy ezen változtatni tudjon, az építőipar folyamatos és ütemes termelésére ■ van szükség. Reméljük, erre sem kell sokáig várni. * (gmf) Forró nyár a selypi malomban Hemcsak a harminc fokon felüli hőmérséklet miatt volt melegük Selypen a Zsófva-malorri vezetőinek az idén nyáron. Jó néhány forró percet okozott az épülő ezervagonos siló és a járulékos építkezés is. Az idén 1030 vagon kenyér- gabona érkezett tengelyen Selypre, s a Zetorok, pótkocsis teherautók hosszú sorban vesztegeltek a malom bejárata előtt, míg át tudták adni féltve őrzött terhüket, hogy a kenyérnek való biztos helyre kerüljön. A két esztendővel ezelőtti rekordterméskor mindössze nyolcszáz vagon búza érkezett be a malom portájára az országúti járművek karavánján, az idén szeptember elsejéig 1030 vagonnal kellett átvenni a termésből, úgy hogy a malomban nem tudtak mérlegelni, mert a mérleg már lutsználhatatlan volt a területen folyó építkezések miatt, az új pedig még nem állt készen, így aztán a gépkocsik bonyolult úton tekeregtek a cukorgyár mérlegelője és a malom között. Az idén 11 termelőszövetkezet és 3 állami gazdaság szállította a termését d Zsófia-malomba, s mindegyik közös gazdaság a várt mennyiségnél jóval többet hozott. A rózsa- szentmártoni termelőszövetkezet három vagon híján megduplázta a várt tételt A régi silóba háromszáz vagon termény fért. Az új ezervagonos, hatalmas méretű búzatároló jövőre készül el, így ponyva alá került a kenyérgabona egy része. Jelenleg 225 vagon búza fekszik Selypen az út mentén ponyvával lebontva, amelyből folyamatosan végzik az őrlést, hogy minél előbb félszájmólják a kényszer-tárolóhelyet. Az ezervagonos silónak a tervek szerint már fogadni kell a jövő év termését. Jelenleg még a kőművesmunkák utolsó simításai folynak az épületen, holott már régen a technológiai szerelést kellene végezni a gabonatárolóban. Az építők viszont még nincsenek kész a munkával, nem adhatják át a területet a szerelőknek. Az építők viszont azért nem tudtak időben elkészülni a munkával, mert a drégely- palánkiak nem megfelelő minőségű vastölcséreket készítettek a silótornyokba. A szokásos, sajnos szokásos verkli beindult. Az építkezésnek pedig nagyon fontos lenne időben elkészülnie, hiszen itt nem másról, mint kenyérgabonáról van szó, amelyet régebben „élet”-nek is hívták. —szy— Egy ísz-asssony monológja Tizenkét esztendeje léptem be er, szövet- kezeibe. Az emberemmel együtt írtuk alá a belépési nyilatkozatot. Nem soká huzákod- tunk, amikor a faluban a többiek is beléptek, azt mondtuk egymásnak, hát ha ez a sorsunk, vállalni kell. Majd meglátjuk, mi lesz velünk. Az emberem két évre rá meghalt, én meg ott maradtam három nagyocska lánnyal. Iskolások voltak még. Felnevettem őket becsülettel, iskoláztak, mind a hárman kertészek lettek. Azóta már férjhez is adtam őket, egyedül, magam teremtettem elő mindent. Én meg itt maradtam. De azért nem panaszkodom. Jól fordult az életem, olyan tele még soha sem volt a padlásom, mint mióta szövetkezeti tag vagyok. Mondom is a gyerekeimnek, halljátok, ennyit látni Sem láttunk egy vasárnap, amennyit csak magam megeszek. Mert mi szegények voltunk. Apámnak tizenkét gyereke, elgondolhatják, nem dúskáltunk a jóban. Nem volt nekünk könnyű az urammal sem. A három gyerek egymás után jött. Én'tizenkét esztendős korom óta dolgozom, mondhatom, azóta nekem meg megállásom nem volt. Most, hogy a lányok rnár férjnél vannak, kevesebb bet mehetnék a szövetkezetbe, de nem tudom megállni. Meg a gyerekeknek is csak jól jön, amikor adhatok nekik. Azért érzem évről évre nehezebb. Most már betöltőm az 55. évemet. Nappal még megvagyok az asszonyok között, de éjszaka sokszór azt sem tudom, hová tegyem a ke- zem-lábam. Zsibbad, fáj. Mondom is magamnak minden évben, na, még ezt végigdolgozom, aztán jövőre már nem vállalom. Elég lesz csak a ház körül. Mégis, mindig újra meg újra kimegyek. Nem érezném már jól magam' mxinka nélküli Most ugyan megint csak azt mondogatom, jövőre már nem megyek a földre, csak néha. Mert kapni fogok az uram után valami kevéske özvegyi nyugdíjat. De lehet, hogy jövőre mégiscsak kijárok minden héten öt napot. Ügy dolgozunk együtt tizenkilencen. Asz- szonyok. Tavaly még harmincon voltunk, az idén már csak tizenkilencen. Elmentek a többiek a szőlőbe, meg az állattenyésztésbe, mert ott jobban lehet keresni. Mi is, amikor a szőlőben segítettünk, 120 forintot kerestünk egy nap. A kertészetben meg 58-at. Pedig most már ez a legnehezebb munka a szövetkezetben. Az aratást kombájn végzi, a szőlőben gép kapál, permetez. Csak mi görnyedünk még egész nap. Tavasszal, amikor palántálunk, térden csússzak végig a földet. Később kapálni kell, aztán itt a szedés. Tűz a nap, ver az eső bennünket, de nekünk csak menni kell. Nem állhatunk ki, ami le van jelentve, azt le kell szedni, hogy szállíthassák. Mégis mi keresünk a legkeve-. sebbet. Mondtuk is az elnöknek, amikor kint járt, hogy jövőre ennyi pénzért nem vállaljuk. Azt mondta, akkor legfeljebb nem lesz kertészet. Pedig nem jól gondolja. Jani, a brigádvezetőnk, mondta, az idén is 150 ezer forinttal többet adott a kertészet, mint ahogy tervezték. Mi mégsem kapunk többet. Megyünk mi is inkább a szőlőbe, mert ott gép után kapálunk, a kötözés is könnyebb. A pénz meg több. Reggel hétkor kezdjük a munkát Már régen így van. Azért, hogy akinek családja van, elláthassa, meg amit kell a ház körül a jószággal, azt is elvégezhesse. Este ötig dolgozunk. Jó lenne korábban kezdeni, és a déli nagy hőségben pihenni, de az asszonyoknak nem lehet. Esrte menni kell vacsorát főzni, ellátni megint a családot. Tizenkét év bizony szép idő. Azóta nem volt olyan nap, hogy hiányoztam volna a munkából, csak akkor, amikor eltörött a lábam, meg amikor úgy megfáztam, hogy tüdőgyulladásom lett. Azonkívül nem maradtam ki egy napot sem. Eljárogatok a gyűlésekre is. Meghallgatom amit mondanak, de sokszor úgy vagyok vele, mire végére érnek a sok számnak, már jóformán azt sem tudom, mi volt az eleje. Amikor kérik, hogy szavazzunk, hát felemelem a kezem, mint a többiek. A vezetőségnek tudnia kell, mi a jó. Meg, tudja, őszintén megmondom, falun kevés még az asz- szonyok szava. Az elnök meghallgatja, mit mondunk, aztán továbbmegy. Mi pieg elvégezzük a munkát akkor is, ha nem adja meg, amit kérünk, mert a munka nem állhat, a föld nem várhat, míg mi vitázunk. Azért jólesne, ha néha meghallgatnának bennünket jobban. De nehezen szokik rá erre a falusi nép. Az emberek még csak elcsatáznak, de mi, asszonyok, hallgatunk. Majd eligazítják a sorsunk az okosok. Meg én magam úgy vagyok vele, öreg vagyok már ahhoz, hogy beleszóljak. Nem tanulom én azt már meg, amit a vezetők tudnák, öfc megmondják, hogy legyen, mi g dala» zunk reggeltől estig, így kerekedik ki a sorsunk. Nem panaszkodom, nincs miért. Ha felmegyek a padlásra, csak elnézem, mennyi mindenem van. — Na, jövőre már nem lesz ennyid, — mondogatom magamnak, amikor úgy gondolom, hogy tényleg nem megyek többet a kertészetbe. Majd vállalok én is egy darabot az új szőlőből, megdolgozom, amikor nekem jólesik. Dei ha mi tizenkilencen nem megyünk ki, akkor mi lesz a kertészettel? A többiek is úgy vannak, mint én. Mondják a magukét, de csak visz ki a lábunk, mert nem tudunk otthon maradni. Kell a kereset, meg jól együtt is • vagyunk. Összeszólalkozunk, kibékülünk, s megy minden a maga rendjén. De sok idő eltelt, amióta először mentem ki a tsz-be. Tudja, akkor bíztam is, rheg nem is. Azóta felnőttek a gyerekeim, s a szövetkezet is egészen más. A nehezén túl vagyunk. Jövőre talán mégiscsak megadják a kertészetnek is a napi nyolcvan forintot. A briyádvezetőnk ígéri, hogy kiharcolja. A szövetkezet mégsem maradhat kertészet nélkül. Meg mi sem szövetkezet nélkül. Megszoktuk, beleszoktunk, egymáshoz törődtünk. Azért az még jó lenne, ha egy kicsit többet adnának az asszonyokra. Van itt még sok munkabíró fiatal. Nekik több szavuknak kéne lenni, ök még hasznát is látnák. Én meg, ígérem magamnak, hogy jövőré már nem megyek ki annyit, mégis, amikor eszembe jut, hogy tavasszal nélkülem indulnának, megfájósodik a szívem. Mégiscsak hozzánőttem én ehhez a szövetkezethez tizenkét esztendő alatt... Btmomdta: GALAMBOS JÖZSEFNE peak nozu ..
