Népújság, 1971. július (22. évfolyam, 153-179. szám)
1971-07-13 / 163. szám
f SZERELEM A LÁDÁBAN. L,ehet-e a festményt lekot- tázni? Vagy a zenét lefesteni? Vannak, kik saját művészetük mindenhatóságában híve, vallják, hogy lehet. Sőt: van példa is, ami igazolja, hogy valóban lehet. Még altkor is, ha mindez valóban abszurdnak, tűnik. Az persze más lapra tartozik, hogy a színekben megérzeít, megkomponált mondanivaló ugyanazzal az erővel hat-e mondjuk a kotta nyelvén, s olyan irányba hat-e, mint az eredeti mű... Véleményem szerint: aligha. Megkapó és tiszteletre méltó Szántó Erika elszánt hite a televízió iránt, hogy képernyőre írta Ludvik As- kenazy kisregényét. Megpróbálta „lekottázni” a festményt. S a dirigens Makk Károly, Dobat Sándor operatőrrel maga is hozzáadta egyéni véleményét, stílusérzékét és vallomását az eredeti műhöz. Jó lett-e, vagy sem? — így nem is helyes feltenni a kérdést. Askenazy csendes, pasztellszínű lírája, kedves, kaján mosolyú gondolatai az emberekről és az emberkékről, hite és egyben javallata is: szépen és tisztán is végig lehet és kell játszani az életet, — nos, ebből nem sok maradt a képernyőn. Nem az maradt! Két bájos gyerekszereplő, a nagyon is tudatos, két- arasznyi voltában is már női tudatosságot megformáló Kiss Gabriella és a setesuta gyermekségében, az elemzőkész férfit is felvillantó, kétségtelen egyéniséggel bíró ifi. Korda György „játéka” kedves és szórakoztató volt. Kaptunk tehát egv kedves gyermektörténetet, néhány „görbe tükröt” az operatőr jóvoltából, hogy gyermeki szemmel lássuk mi magunkat is, — a felnőtteket. Aztán egy meghatározhatatlan kort, amelyben a századforduló keveredik a televíziózás korával... és kész. Nem is kevés ez. Nem is méltánytalan munka. Csak nem Áskenazy. Ha persze az írót és stílusát, világát és atmoszféráját nem kérjük számon az alkotókon, — akkor semmi baj nincs. Azazhogy csak annyi, hogy ebben az esetben elnyújtott és monoton a tévéfilm tempója. SUTTOGVA ES KIABÁLVA^ Tudom, hogy Kovács Kati műsora színesre készült, és éppen ezért minden mást mutat a feketefehéren. Azt is tudom, hogy fekete-fehérben, sem láttam az utóbbi időkben ennyi ötletet egy show-műsor rendezésében. De azt is tudom, vagy legalábbis vélem tudni, hogy szerintem hazánk egyik legjelentősebb, ha nem a legjelentősebb beat-egyé- niségé másod- sőt, harmadrangúvá devalválódott a színek, a formák, a díszletek dzsungeljében. Figyelmeztető dolog ez! Nehogy eldologiasodjon a művészet. Kovács Kati művész, értékes, saját varázsú művész lett az utóbbi évele alatt. Egyéniség. Igazolja, hogy üvegtechnikán, parókán, fényképezési trükkö- kön, fenemódi kosztümökön is át tudta süttetni hangjának és műsorának gazdagságát. El tudnám őt képzelni a legpuritánabb díszletek között is. Talán úgy lenne az igazi. Gyurkó Géza Arany diploma! Hazaérkezett az Egri Szimfonikusok kamaraegyüttese Balatonlelle, vasárnap délután. Farkas Ferenc Kossuth-díjas zeneszerző vendégeként a tóparti villában piheni előző napi fáradalmait az Egri Szimfonikus zenekar kamaraegyüttese. Már vége a nyársalásnak, hívogat a sma- ragzöld víz, a fák hűvöse. Most mégis mindenki a ház körül ténfereg. Várja a karmester telefonhívását Veszprémből, ahol a fesztivál zsűrije ülésezik. Közben folyik a tippelés. — Arany lesz. — Ezüst. — Ha nem jutottunk az első négy közé, kettéfűrészelem a bőgőmet! Utóbbit Roubál Tóni bácsi, a korelnök mondja, aki éppen olyan izgalommal lesi a hírt, mint a legfiatalabb. Érzik mindannyian, s szombaton sok volt a gratuláció is: önmagát múlta felül a társaság a kamarazenekarok negyedik országos fesztiváljának szombati versenynapján. Nemesen csengett Scarlatti D-dúr szvitje, szólisták és zenekar között tökéletes volt az összhang Bach D- moll kettős versenyénél, saz érzelmesen hömpölygő Air után szinte teljes csatanyerésnek számított Weiner Leó Divertimentójának két tétele. A Rókatáncot már ütemesen tapsolta a közönség, s még a szenvtelen zsűri is önfeledten, a muzsikában feloldódva mosolygott Fél négykor megcsörren a telefon. Egyszerre ugrik érte mindenki. Farkas Ferenc a legfürgébb. A drót túlsó végén a másik Farkas. — Aranydiplomát nyertünk! S bent vagyunk Dunaújvárossal, Péccsel, a csehszlovák Pisekkel az esti gálaműsorban. Induljatok! összeborulás. Csók. Kap belőle a házigazda is, aki öt percen belül ragyogó ötlettel szolgál. — Megtárgyalom a Somogy megyei illetékesekkel, s a lellei tanáccsal. Jövőre eljöttök hozzánk koncertezni. Merni fog, a diplomával megnőtt nagyon az ázsiótok. A hangversenyt itt, a villám parkjában rendezzük. S ha beválik az első, évente ismételjük ... ★ Gyors szedelőzködés, indul a busz vissza Veszprémbe Le kell fürödni a szálláson, meg át kell öltözködni. Mikor ezt mondja a zenekar technikai főnöke, kicsit félreállnak a szájak. Felötlik: milyen szépen, egyöntetűen öltözött volt mind a 16 zenekar, a kétnapos minősítő fesztiválon. Csak nekik kellett különböző fazonú ruhákban szerepelniük. Igaz, mecénásuk, a Megyei Művelődési Központ kilátásba helyezte már az „egyenruhák” elkészíttetését, de hát ezt Luca-székének vélik. S egyébként is: most kellene. A legnagyobb siker alkalmával. A Vegyipari Egyetem aulájában, ahol a gálaest lesz. Az ilyen gond azonban hamar elmúlik. Elűzi a friss öröm. Mire Veszprémé érvelünk a busz, már csak az esti muzsikálás körül csaponganak a gondolatok. ★ Hatalmas terem az aula. Visszhangos is. Nem a legalkalmasabb zenekari estekre. De hát hol lehetne elhelyezni most az érdeklődők népes táborát? Gereben Zoltán, a fesztivál intéző bizottságának titkára vezeti a műsort. Dunaújváros muzsikál előbb, s Eger zárja az első részt. A Divertimentóval szerepelnek. A siker óriási. Kívülük csak Pécs kap hasonló vastapsot az est folyamán. Szünetben néhány szakértői véleményt kérek. Mikor mondom, hogy Egert tudósítom, felderül a nyilatkozók arca. — Remekelt az önök együttese. Gratulálok karnagynak, muzsikusoknak egyaránt — mondja Sulyok Tamás, a zsűri elnöke. — Én egyébként nagyon jó véleménnyel vagyok az egész fesztiválról. A megnövekedett érdeklődés, a sok magas színvonalú produkció azt Igazolta, hogy jó úton járunk a kamaramuzsiika népszerűsítésében. — Very well! Ha ilyenek a magyar amatőrök, akkor világszínvonalon állhat a hivatásosok muzsikálása. Igyekszem mind többet megismerni a maguk művészetéből — rázza a rendező bizottság egyik tagjának kezét George Denver, aki egy hazánkban turnézó amerikai énekkarral végighallgatta az estet. Ebben maradjunk. Moldvay Győző Régészkedő fiatalok ÍST i,™0”äSS gimnazisták, vakációidejüket az egri várban töltik: napi* hat órát dolgoznak. Nemcsak fizikai munkában, de régé- i, szett feltárásnál és a restauráláshoz tartozó munkákban fai tegítenek. Zámbori Ágnes és Vass Valéria a leletekei j tisztogatja, | (Foto: Tóth Gizella) | . _____________________________________ 2 1. Hoüeben és a bérviszonyok Vendégeink: Hofi - Koós Á népszerű duett szombaton este egy sikeres show- műsor keretében mutatkozott be — az egri Dózsa-sta- dionban — a humorkedvelő közönségnek. Előadás előtt az öltözőben kerestem meg őket, munkájúikról, terveikről érdeklődve. Hofi Géza egyéni ízű humorát a tv-nézők és a rádióhallgatók százezrei élvezik: Koós Jánossal együtt új színekkel gyarapították a könnyűműfaj kelléktárát. Hofi nehezen érett, sokáig talált saját hangjára, annak idején Debrecenben a főszerepeknek még közelébe sem kerülhetett. — Hogy sikerült befutni? — Idővel az ember — a sok sikertelen hatására — megtanulja önmagában is keresni a hibát, s kutatja egyéniségének új vonásait, így kezdődött, a többi már viszonylag símán ment: kezdtem érezni, hogy tudok valami sajátosat adni a közönségnek. A duett másik tagja, Koós János így idézi a kezdés, a közös munka első hónapjait: — A táncdalénakes számára felüdülést jelent, ha többet produkálhat a megszokottnál. Ezzel nem magam akarom értékelni, mindössze a lehetőségre célzok. S mit mond erre Hofi? k. W?l. július 13., kedd* — Koós kitűnően ismeri1 a kottát, jó humora van, sí színészi képességekben sem'] szegény. Nem véletlenül vá-1 lasztottam öt éve partnerül. ] — Mit jelent a paródista i számára a közönség? ] Válaszuk egyértelmű: — Lehetőséget ad impro-j vizációra, megadhatja a kéz- j dő lökést, s egyik ötlet utáni születik a másik. jj — Legkedvesebb zeneka-1 nik? i — Az Expressz, jó muzi-1 kalitásuk, zenei • tudásuk) miatt csak velük dolgozunk l szívesen. 1 j — Hogy alkot a paródis-’ ta? * — Számunkra a paródia ( nem azonos a szimpla után-1 zással, hiszen ez csak tech-1 nikai kérdés, jó érzékkel j bárki elsajátítja. A parodis-j tának néhány jellemző vo-i nással kell karaktert for-1 málnia. A kritikusok sze-1 rint ez eddig sikerült. !j — Hogyan képzelik a foly- !j tatást? 1 — Természetesen tovább- 'j ra is együtt dolgozunk, de | szeretnék önálló alkotópart- j névként játszatni a zenekart, t Éljenek ők is a zenei paró- j dia lehetőségeivel, úgy érzem, ez az együttműködés; feltétlenül színezi, kifeje- 3j zőbbé teszi produkcióinkat.! A zenekar tagjai közüli valaki a jellegzetes Hofi-szó-!] lássál rákérdez: i — Ó, igen?... jjgpfF" i. .iJm. mmm Holleben nyugatnémet nagykövetet a kis szobában őrizték, a kormány emberei már megismerték és a rádióban részben közölték a Santa Monica templomban egy levélben letett kiáltvány szövegét — s néhány órával később, az elnökhöz hasonló módon újabb gerillaüzenet került a hatóságok kezébe. Ennek szövege így kezdődött: „Mivel a diktatúra elfogadta feltételeinket, itt küldjük a negyven fogoly névsorát — őket kell a nagykövetért szabadon bo- I csátani. A kormánynak kell számukra menedékjogot szerezni Algériában — esetleges visszautasítása esetén sorrendben vagy Mexikóban, vagy Chilében. A sajtónak igazolnia kell valamennyi fogoly szabadlábra helyezését, mégpedig fényképük és nyilatkozatuk közlésével. A kormánynak minden szükséges intézkedést meg kell tennie, hogy a szabadon bocsátás, az utazás előkészítése és maga az utazás minden zavaró körülmény nélkül, gyorsan megtörténhessék. A foglyok utazásáért a kormány felelős. Az utazásnak sugárhajtású repülőgépen kell történnie. Ha a nagykövet szabadon engedéséig a rendőrség bárminő incidenst provokál, ha von Holleben szabadon engedése közben valaminő baleset vagy más történik, azért a kormány felelős...” A gerillák üzenete ezután felsorolta azt a negyven foglyot, akiket a kormánynak szabadon kell bocsátania, minden név után közölték, melyik börtönben tartják fogva az illetőt. Kilencvenhat "órával Holleben nagykövet elrablása után katonai és rendőri ké: szültség jelent meg a Rio de Janeiró-i Galeao nemzetközi repülőtéren. A fegyveresek elhelyezkedtek a betonon, körülvettek egy Boeing 707Az algériai repülőtéren a es sugárhajtású gépet és közölték, ezen a gépen utaznak majd a szabadon bocsátott foglyok — a kormány ugyanis elfogadja a gerillák feltételeit... Néhány órán át még k^; okból ij nagy izgalom uralkodott a repülőtéren összegyűlt újságíróik között. Az egyik ok az volt, hogy a kormány nem hozta nyilvánosságra az algériai kormány távirati válaszát, amelyben az állt, hogy a brazil _ szabadságharcosok mindegyike politikai menedékjogot kap Algériában, indulhatnak. A másik ok sokkal különösebb volt. A kormány rendkívüli közleményben tudtul adta: nem találják az egyik politikai foglyot ... Az igazságügy-minisztérium megpróbált kapcsolatot teremteni a gerillákkal, hogy megtudják, tulaj donképoen hol van a keresett Admauro Guerra Freitas. Órákba telt. amíg kiderült: a minisztérium általa börtönökhöz intézett kör- táviratban hibásnak írták Freitas nevét és azért nem találták. Végül őt is útba indították a tengerészeti minisztérium épülete felé. ahol az utazásra váró foglyokat összegyűjtötték... Von Holleben nagykövet eközben három levelet is küldött családjának és a brazil kormánynak; minden levél gyorsan és pontosan került a- címzettek kezébe. Á nagykövet, mint később elmondotta, jó élelmezésben részesült, ellátták Coca-Co- lával. udvariasan megkérdezték, mire van szüksége, és még az ingét is kimosták» előzőleg új inget hoztak neki. Június 16-án hajnalban ért földet Algériában a negyven volt foglyot szállító brazil repülőgép. A fotóriporterek először azt fényképezhették, hogy két férfi egy hordágyon fekvő nőt hoz le a lépcsőn: két szabadság- harcos társa hozta le Vera Silvia Aran jót, akit néhány nappal szabadon bocsátása előtt mozgásképtelenné vil- lanyozták a börtönben. Ott volt a szabadon bocsátottak között Antonio de Carvalho, a Brazil Kommunista Párt egyik alapító tagja, volt spanyolországi önkéntes, a Nemzetközi Brigád egykori tisztje, Barcy Rodrigues, volt brazil őrmester, Carlos La- marca gerillavezér legközelebbi harcostársa. Kommunisták, polgári csoportok tagjai, katolikus elenzékiék, anarchisták egyformán voltak a szabadon bocsátottak között. Egyikük, Antonio don Reis elmondta még az algériai repülőtéren, hogy néhány órával szabadon bocsátásuk előtt még iszonyú játékot játszottak velük a börtönben. „Tizennyolcad- magammal levezettek az udvarra. Ott' bekötötték szemünket, falhoz állítottak és azt kiáltozták, hogy mindjárt kivégeznek bennünket. Csend lett, halk vezényszavak foszlányait hallottuk, majd azt a jellegzetes zajt, amikor sok puskát egyszerre biztosítanak ki, lövés előtt. Egy tiszt még harsányan azt is megkérdezte, van-e valakinek valami utolsó kívánsága. Mindannyian arra gondoltunk: néhány másodperc múlva már nem élünk. És akkor a tiszt röhögve közölte velünk, hogy csak tréfa volt az egész...” — mondta dos Reis. A barbár, kegyetlen lelki tortúra után a tiszt azt is elmondotta: 40 foglyot fognak szabadon bocsátani, mert „barátaik elraboltak egy követet és csak akkor engedik szabadon; ha magukat külföldre szállítjuk” — folytatta dós Reis a történetet. Boeing-ből kiszálló volt foglyok között három nő volt. Az egyik neve: Maria do Carmo de Brito. Annak a Juarez Guimares de Brito gerillacsoport parancsnoknak a felesége, akit májusban tartóztattak le és a hatóságok azt jelentették, öngyilkos lett a börönben. De országszerte tudták: de Britót megölték kihallgatói. A 40 fogoly szabadon bocsátását követő gerillacsoportok egyike de Brito nevét vette fel... Néhány órával azufán, hogy a brazíliai Űrállomások rádiófényképet közöltek a repülőgép algériai leszállásáról, a Rio de Janeiré-i Maracana-stadion mellett, az éppen akkor véget ért futballmeccsről kiözönlő tömegben feltűnt valakinek egy ismerős arc. Egy fiatalember megszólított egy férfit, aki taxit keresett. „Uram, nem ön a nyugatnémet nagykövet? Mintha az ön képét mutatta volna már többször is a televízió” — mondta a fiatalember. „Ehrenfeld von Holleben vagyok, hogy tudnék a nagykövetségre vagy a lakásomra jutni?” — felelte a férfi. Néhány pillanat múlva már autóban ült Ehrenfeld von Holleben udvariasan megköszönte a brazil kormánynak, hogy mindent elkövetett kiszabadítása érdekében. Amikor a külföldi újságírók megkérdezték tőle, hogy mi a véleménye a gerilláknak arról a kiáltványáról, amelyben bejelentették elrablását és a brazil belviszonyokról súlyos vádakat hangoztattak, a nagykövet egyetlen mondattal felelt: „Diplomata nem nyilatkozik vendéglátó országa belviszonyairól.” Néhány órával később közölték, hogy Holleben idegei olyan megviseltek, hogy valószínűleg máshol fogja ezután képviselni hazáját. (Következik: Bucher nagykövet 40
