Népújság, 1971. július (22. évfolyam, 153-179. szám)

1971-07-23 / 172. szám

.Jubileumi” nl"y?r*ta!fni tárgyalások IVDK külfigyminisztériumának nyilatkozata A VDK kfflügyminiszté- riurrva nyilatkozatot tett közzé az 1954. évi genfi egyezményeik aláírásának 17. évfordulója alkalmából. Az 1954. évi genfi egyez­mények véget vetették a francia gyarmatosítók ag- ressziós háborújának. s helyreállították a békét Vi­etnamban, elismervén a vi­etnami nép elidegeníthetet­len nemzeti jogát a függet­lenségre, a szuverenitásra, az egységre és a területi integritásra — hangzik a nyilatkozat Nixon elnök hivatalba lé­pését követően az amerikai imperialisták változatlanul folytatták a háborút, s láza­san hozzáláttak az úgyne­vezett „vietnamizáláshoz”. Fokozták „a különleges há­borút” Laoszban, s az ag­ressziót kiterjesztették Kam­szilárd elhatározással, hogy addig harcol, amíg teljes vereséget nem mér az ame­rikai imperialista agresszo- rokra. A „vietnamizálás” és a „Nixon-doktrína” teljes kudarcot szenvedett Indokí­nában. A vietnami nép igazságos harca nagy győzelmeket ara­tott a nemzetközi porondon is. A testvéri szocialista or­szágok állandóan támogat­ták a vietnami népet. Nap­ról napra szélesedik, erősö­dik a Vietnam támogatására létrejött nemzetközi front. Az Egyesült Államok szá­mára egyetlen egy útja van annak, hegy tisztességgel kikerüljön a vietnami hábo­rúból: az amerikai kor­mánynak komoly választ kell adnia a D1FK július el­sejei hétpontos javaslatára — hangoztatja végül a nyi­latkozat Start előtt az Apollo 15. Az Apollo 15. asztronau­tái befejezték az intenzív edzéseket és csütörtökön megkezdik a 12 napos Hold­utazásukat megelőző pihe­nési időszakot David Scott az űrhajó pa­rancsnoka és társa, James Irwin csütörtökön újból gon­dosan áttekinti a három Hold-kirándulását megelőző és követő időszakban el­végzendő feladatainak listá­ját. A harmadik űrhajós, Alfred Worden, a csütörtöki napot szimulátorban tölti. Mindhárom amerikai űrha­jós alapos orvosi vizsgálato­kon esett át, s az űrhajózási hivatal orvosai szerint mindhárman kitűnő egészsé­gi állapotnak örvendenek. Huszonötödik ©ősöket tar­tották csütörtökön a négy nagyhatalom nagykövetei Ny ugat-Berlinben, a volt szövetséges ellenőrző ta­nácsnak a Potsdamer Stras­sen levő egykori épületé­ben. Az ©ésen, amdy fél ti­zenegykor kezdődött és dél­után egy óráig tartott, a kö­vetkezők vettek részt: Pjotr Abraszimov, a Szovjetunió berlini nagykövete, Jean Sauvagnargues, Franciaor­szág bonni nagykövete, Sir Rogers Jackling, Nagy-Bri- tannia bonni nagykövete és Kenneth Rush, az Egyesült Államok bonni nagykövete^ aki az ©ésen elnökölt A nagykövetek tovább folytatták érdembeli megbe­szélésüket a napirenden lé­vő kérdésekről. Megálla­podtak, hogy legközelebb A kínai—amerikai titkos tárgyalásokról vallomást te­vő harmadik tanú Kenneth Young, veterán amerikai diplomata, aki a Foreign Affairs 1966. októberi szá­mában megírta: a követségi találkozók Varsóban egyál­talán nem afféle rutinmeg- bcszélésefc, hiszen a hivata­los tanácskozásnak szünetei is vannak — egy szendvics vagy egy pohár ital kell a fáradt partnereknek — és néha éppen a szünetek a legtermékenyebbek. „Ezeken a tárgyalásokon az a leg­fontosabb, hogy hatékonyan biztosítják a kudarcok csök­kentését, a szándékok és a javaslatok tisztázását. Az el­nöknek megbízható „kap­csolótáblája” van, amelyen keresztül bármikor beszél­het a pekingi politikai bi­zottsággal Vietnamról, a nukleáris leszerelésről, a kapcsolatok megjavításáról — bármely pillanatban kí­vánságuk szerint használ­hatják ezt az érintkezési formát. Jóllehet a véle­ménycsere a feszültséget nem csökkentette, mégis napvilágra hozta a hivata­los törekvéseket, megmutat­ta azokat a határokat, ame­lyeket egyik fél sem léphet át, és megakadályozta a ku­darcokat — írta 1966-ban Kenneth Young. 1966 volt a dátum, s ha most hirtelen öt esztendőt vissza kell lépnünk a Pe­king—Washington-kapcsola- tok történetében, ez azért van, mert a tizenhat esz­tendős tárgyalásban néha egy javaslatra adott felelet esetleg még egy évtizedig is eltart... 1961-et írtunk. Ak­kor még Csen Ji marsall volt Kína külügyminisztere, senki sem sejtette, hogy a Mao legrégibb fegyvertársai közé számító katonát elso­dorják a „kulturális forra­dalom” viharai. Csen Ji 1961-ben fogadta a Reuter angol hírszolgálati iroda igazgatóját, Walter A. Colét. Interjút adott neki, és a be­li arn. július 23., péntek július 30-án találkoznak, s közben szakértői szinten további konzultációkat tar­tanak. Most történt meg először, hogy a sajtó képviselőit be- bocsátották az épületbe, a négy nagykövet tanácskozó helyiségébe. A nagykövetek a csütör­töki megbeszélés után derű­látóan nyilatkoztak. Ken­neth Rush azt mondota, hogy a „jubileumi ©és igen jól zajlott le”. Arra a kér­désre, hogy „lesz-e 50. ülés is?” Azt válaszolta: „Nem hiszem”. Hasonló nyilatkozatot tett Jean Sau­vagnargues is. Roger Jack­ling szintén „elégedett” volt a csütörtöki megbeszé­léssel. Pjotr Abraszimov berlini szovjet nagykövet a 25. ta­lálkozó Mérlegével" kap­csolatos kérdésre válaszolta, hogy „Nincsen rózsa tövis nélkül!” Arra a további kér- •désre pedig, hogy vajon több rózsa, vagy több tövis lesz-e, a nagykövet moso­lyogva német© így vála­szolt: „Véleményem szerint sok rózsa lesz.. Az olasz rendőrség a To­rino közelében, Montanaro helységben titkos neofasisz­ta fegyverraktárt fedezett fel. A raktár névleges tu­lajdonosát, Pietro Brezza torinói nagyiparost letartóz­tatták. Brezza azzal mente­getőzött, hogy „szenvedélye” a fegyvergyűjtés. Az elkob­zott 40 géppisztoly, 35 pus­ka, számos revolver, rakéta­bodzsára is. Látva, hogy a Nixon- kormányzat halogatási poli­tikát folytat, fokozza és ki­terjeszti a háborút Indokí­nában — folytatja a VDK külügyminisztériumának nyi­latkozata — a vietnami nép a laoszi és a kambodzsai nép oldalára állt a pisztoly és kézigránát, va­lamint mintegy 15 000 töl­tény, több akna és robba­nószerkezet azonban azt bi­zonyítja, hogy Brezza állí­tása nem felel meg a való­ságnak. A rendőrség több olyan amerikai gyártmányú géppuskát is talált, ami­lyet az amerikai csapatok Vietnamban is használnak Fasiszta fegyverraktár A Nixon—Mao kézszorítás előtt (2.) George F. Hennán kimondja az igazai Csúcstalálkozó-javaslat — tíz évvel ezelőtt szélgetésnek volt egy olyan részlete, amely igazolja Ken­neth Young későbbi megál­lapítását az állandó magas szintű érintkezés lehetősé­géről. Csen Ji ugyanis — kínai—amerikai csúcstalál­kozót javasolt, igaz, azzal a feltétellel, hogy Washington kezdeményezzen... „Kína szívesen folytatna tárgyalásokat az Egyesült Államokkal któügyminiszte- ri szinten, mivel ezt a két ország közötti feszültség enyhítése felé vezető lépés­nek tartja. Varsóban már folytatunk ilyen tárgyaláso­kat nagyköveti szinten... Ami a csúcskonferencia le­hetőségét ©éti, erről nem konzultáltam kormányom­mal és csak személyes néze­temet mondhatom el. Kína úgy véli, hogy az új kezde­ményezésnek mindenképpen az Egyes©t Államoktól kell kiindulnia, mivel mi már mindent megtettünk, ami tőlünk tellett Az Egyesült Államok azt várja, hogy Kí­na legyen a kezdeményező; ez azt jelentené, hogy en­gednünk kell, mi pedig nem engedünk. Az elmúlt száz évben tói gyakran enged­tünk, ez nem fog megis­métlődni — nem hátrálunk meg többé senki előtt” — mondta az angol újságíró­nak Csen Ji. Most ne ele­mezgessük, hogy vajon , él- képzelhető-e, hogy a Kínai Népköztársaság külügymi­nisztere. akkor még a leg­magasabb, szűk körű kínai vezetés legbensőbb körének tagja .kormányával való konzultáció nélkül” ajánlja egy tőkés hírszolgálati iroda vezetőjének hogy az tegyen közzé egy egészen félreért­hetetlen, éppen csak a kez­deményezést a másik fél­től váró csúcstalá'ke-.A-i^­'aslatot. A lényeg: 1961 -u'?* Kína már kész volt a leg­magasabb szintű találkozóra az Egyesült Államokkal. Az alap erre az volt: Var­sóban kiderült, hogy lehet nagyon fontos kérdéseket konkrét eredményeket is el­érni. Ha a világsajtó elmúlt években megjelent Kína- cikkeit végigböngésszük, jó néhány, a titokban tartott tárgysorozatú varsói megbe­széléseken 6Z©etett megál­lapodást jegyezhetünk egy­más mellé. Nem sokkal a varsói nagyköveti tanácsko­zások megkezdése után egy­szerre csak elcsendesedett a Tajvan és a part menti szi­getek (Kimoj és Macu) kö­rül kialaktót, fenyegetően heves válság. Egy szándé­kos indiszkréció (egy kö­vetségi tisztviselő „elszólá­sa”) a világ tudomására hozta: a Myslinieczki-palo- tában megmondták a pekin­gi küldötteiknek, hogy az Egyes©t Államok nem tá­mogatná a tajvani aggas­tyán, Csang Kaj-sek esetle­ges partraszállási terveit.. Ma már bizonyos, hogy az 1961-es laoszi válság idején hirtelen megváltozott, el­csendesedett pekingi han­goknak az a magyarázata, hogy Varsóban, a tárgyalási szünetben „egyeztették a két ország álláspontját” és meg­állapodtak a konfliktus kor­látozásában. Az United Sta­tes News World Report egy (1966-os) cikke azt is elárul­ja, hogy tárgyaltak „az amerikaiak sorsáról Kíná­ban, valamint az Egyes©t Államokban élő k©földi ál­lampolgárságú kínaiak hely­zetéről. Jellemző módon az Egyesült Államok például hozzájárult, hogy azoknak a kínai nemzetiségű atom- és rakétaszakembereknek egy része, akik eddig közre­működtek az amerikai atom­fegyver- és rakétaépítés­ben, a Kínai Népköztársa­ságba utazhasson”. De hát miért? Az ameri- im'.orializmus ver-.Őpo-. laikusai hirtelen a bé'.s hí­veivé váltak, Megértettek valamit a világban végbe­menő változások történelmi súlyából, a szocialista rend­szernek a világfejlődést meg­határozó erejéből, és ehhez igyekeztek hozzáformálni po­litikájuk távol-keleti vona­lát? Ilyesmit gondolni egyet jelentene az imperializmus Lenin-megfogalmazta, mind­máig érvényes jellemzésé­nek teljes tagadásával! A miértre adandó válaszhoz hallgassunk meg újra né­hány amerikai véleményt. Elsőnek George F. Kennan 1964-eS cilakét (New York Times Magazin) — ebben a nagy tapasztalatai amerikai diplomata kimondta: Wa­shington—Peking. politikája idejét múlta. „A nemzetközi küzdőtéren megjelent a leg­utóbbi 20 esztendő legke­csegtetőbb fejleménye, Mao Ce-tung csoportjának új ál­láspontja. .. Ostobaság len­ne ölbe tett kézzel ülni és teljesen figyelmen kívül hagyni a kínai—szovjet konf­liktust és ki. nem használni a benme rejlő lehetőségeket” — mondta Kennan. És hall­gassunk meg másodikként egy igazán nem békeangyal­ként fellépő amerikait, Ni­xon alelnökét, Spiro T. Ag- new tavalyi ázsiai kőrútján éppen Tajvan fölött mond­ta a repülőgépén öt áhitato- san hallgató újságíróknak: „Nyolcszázmillió kínait nem lehet egyszerűen tudomásul nem venni.. S nem sóikkal az Agnew- mondat után Varsóban ér­dekes döntés született. A tárgyalófelek szépen megkö­szönték a lengyel kormány szívességét, a történelmi le­vegőjű palota rendelkezésre bocsátását a tárgyalásokhoz, de mint mondták, „ezután, ha sor kerül rá, egymás kö­vetségi épületeiben találkoz­nak”, mert „a tanár-'-^zás bizalmas légköre ú még jobb lehr:’. Százba .v...icö' találkozó után tehát „bizalmas” jelzőt kapott a párbeszéd G. M. La*... (Fdyiatiuk.1 As EAK nemzeti ünnepén Az 1952-es egyiptomi for­radalom évfordulóját az EAK népe a közel-keleti konflik­tus rendezésének reményé­ben és ugyanakkor a harc­ra való felkészülés jegyében ünnepli. Az ország jelentős területeit, a Sinai-félszigetet még megszállva tartja az iz­raeli agresszor, a Szuezi-csa- tornát, amely oly fontos sze­repet játszik az egyiptomi nemzetgazdaságban, még mindig zárva tarjták. Súlyos csapás érte az ag­resszió során Egyiptomot és általában az arab nemzeti felszabadító mozgalmat, de bármilyen konokul is töre­kedett rá Izrael, az agresz- szió fő célját nem érte el: nem sikerült megdöntenie sem a kairói, sem a damasz­kuszi haladó rendszert. Sőt, ma már elmondhatjuk: Egyiptom helytállt a gazda­sági és politikai nyomással szemben, volt ereje arra is, hogy a szocialista országok segítségével újra fölszerelje hadseregét. A kairói hadügy­miniszter méltán mondhatta legutóbb: a „hatnapos” há­ború nem ismétlődhet meg. Amikor 1952-ben Egyiptom népe megdöntötte a korrupt és maradi monarchiát, elin­dulhatott a függetlenség út­ján. De a volt gyarmatosító hatalom nem nyugodott bele a brit megszálló csapatok el­távolításába — amikor Egyiptom kezébe vette jus­sát, a Szuezi-csatornát, tá­madást indítottak ellene, amelyben Izrael oldalán részt vett az angol és a francia imperializmus is. Egyiptom azonban helytállt, s nemcsak visszaverte a támadást, ha­nem hozzálátott a társadalmi átlakulás programjához is. A szovjet nép segítségével meg­építette az iparosítás és ön­tözés programját lehetővé te­vő nagy nílusi vízi erőművet, a piramisoknál tizenhétszer nagyobb Asszuáni gátat. Az évek folyamán nagyokat lép­tek előre a függetlenség megszilárdításában, a társa­dalmi fejlődésben. Államosí­tották a bankokat, a biztosí­tó társaságokat, az ipar többségét. Földreformokat hajtottak végre, a dolgozó tö­megeket mind nagyobb mér­tékben vonták be a közügyek intézésébe. A haladó nemzeti politikát következetes antiimperialista külpolitika kísérte. Ennek a politikának jegyében ke­rült sor legutóbb a szovjet- egyiptomi barátsági és együttműködési szerződés aláírására is, amelyet mi is melegen üdvözöltünk. A magyar és az egyiptomi nép gyakorlati szolidaritása ölt testet azokban az egyez­ményekben, amelyek gazda­sági és kulturális kapcsola­tainkat szabályozzák. Tovább léphetünk ezen a területen is, s mint Mahmud Riad egyiptomi külügyminiszter pár nappal ezelőtt mondot­ta a magyarországi látogatá­sáról beszámolva: a kölcsö­nösen gyümölcsöző kooperá­ció nyomán új távlatok nyíl­nak kapcsolataink kiszélesí­tésére, áttérhetünk a távlati tervezésre, a hosszabb idő­szakra szóló ipari együttmű­ködésre. Az említett látogatás so­rán ismét megnyilvánult ha­zánk és az EAK teljes egyetértése a nemzetközi helyzet legfontosabb kérdése­it illetően. Az EAK támogat­ja a szocialista országok kez­deményezését az európai biz­tonsági konferencia mielőbbi összehívása érdekében, mi pedig támogatjuk azokat az egyiptomi erőfeszítéseket, amelyek a közel-keleti vál­ság méltányos rendezését, a térség tartós békéjének biz­tosítását célozzák. Az a véle­ményünk: a Biztonsági Ta­nácsnak nagyobb erőfeszítést kell tennie saját határozatá­nak érvényesítése érdekében. Kifejezzük együttérzésünket az EAK és az arab népek igazságos harcával. Azt ki­vájunk Európa népének, hogy sikerrel vívja ki a tar­tós és igazságos békét. S en­nek gyümölcseit élvezve, folytassa a társadalmi átala­kítás nagy müvét, tegyen újabb lépéseket az általa vá­lasztott úton, amely a szo­cialista építés felé vezet. ..'Vájc’-expressz katasztrófája L7" vsútállomás közelében kisiklott a Bázel és ppenhága Között közieke lő „Svájcé’-expresszvonat. A szerenesetlenség­nek 25 halálos és 100 sebesült áldozata van A légifelvé­telen jól láthatók a kisiklott vagonod és annak a lakó­háznak romjai, amelyet a töltésről legurult kocsik rom­boltak földig. ... ...... (Teletöm — AP—MTI—SB

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom