Népújság, 1971. május (22. évfolyam, 102-126. szám)
1971-05-01 / 102. szám
FAZEKAS LAJOS: Faikas András: TÍNAGY SÁNDOR: Májusi ének Kay«. fényt a földnek. Málna! — A hegyek annalra tűad U lobogóid; hirdesd ki mindenütt győzelmedet, tengertől i bűvé, kis folyó i*. A aranka honfoglalói nyomda •— kawsóaok vágják a azénarendet — Illattal cxáll. Jár a aaéL mint a lány, • levágott, kis virágok lebegnek. Itt a béke; s mintha csak Jelét akarná föltrnl as égre, úgy villan föl a messzeség egy galamb ******* kápa KX5S DSNS: Májusi tűzijáték Felgyújtotta a májas a dombok oldalát (három-tűzvészben égnek a tik Tűzijáték a fákon! A csillagok hada léből tűzött a földre májas éjszaka Mint kicsi szellő . . . Mint kiesi szellő, Surran a pere, szán, Röppen a hurkom. Tarka selyemszál. Hogy lekötözzem Rendre a szárnyát, Sí sose tűnne. Bárhova várnák — Mint csuda-fontos, Nagy-nagy ügyekben. Nem sikerül most, Báva, ügyetlen Ujjaim újra Rendre kidobják Szépen a hurkot. Ámde a foglyát Nem leli madzag, Szélre kötötten Messzire tűnik, Semmibe röppen, Mert ami perc van, Testtelenül már Semmise más r Mint egyedül-léi. Várom a jöttét', ó, a tudatban Mik megelőzik? S én a tudatlan, Tétova lélek Nagy riadalmat Sejtve bevárom — £* tovaballag — Ennyi a pere estik, Ennyi egészen, Jön, tudom, itt van, Testemen érzem. Mint buja illat. Éteri látvány, Máris a múlté — Bár sose látnám — Mert mikor itthagy, Rendre felissza Könnyemet és fáj, Hogy sose vissza — Nézeget, inkább Távoli tájat Hív a szemével, Azt, ami tágabb, Mert igaz is már, Nálam a térnek Száz a lakatja, Itt, ha beférnek Almok, a gondok Csontos agyamba — Egyre lemondok — Mert btrts tánc-ez! Pere ide elszáll, Vetve a hurkom, Szőke selyemszál, És mire fogna, S végre elérné, Válik a szép perc Holtra, fehérré. Vagy feketévé. Azt se tudom már, Lényege volt-e, Hol-valahol jár, S Így megy előre Egyre az élet. Es az is érdem, Hogyha remélek REGGEL Arenr.kon most reggel van, fényes ébredés, ablaknyitás. Talán valahol madár is szól, valamilyen madár, valamilyen csirregésseL Puha érintésű a szemed, mini a legfinomabb törülköző illatos kezedből kisiklik a Nap s Qckándozik saját habjaiban. Talán boldogok vagyunk, talán csak vagyunk. Reggel van. surrogó. Gyönyörű külvárosa kettőnk magányának: arcunkon munkába indul a gond. szalad a megállóig és felszáll a tegnap esti örömre. ANTALIT ISTVÁN: Fúrótorony a hegytetőn Az ablakbői — hová leültem — kilátni, épp a hegytetőre. A hegytetőn fúrótorony. Magabiztosan néz előre. Odafenn, lám, emberek élnek. s dolgoznak, sárban, fémsisakban, útjában az északi szélnek Csörren a vas. mind hangosabban, a fúró a mélybe nyomul, egyre mélyebbre, konokul, hogy, ha a cél percei jönnek, érezzék ízét az őrömnek, feltárva titkait a földnek. A z asszony álla alatt bogra kötötte a kendöt. Időnként odakapott, és az állát előre tolva, a nyaka felé húzta a bogot Fészkelődön, feszengett a férje mellett Túl voltak már az ötvenen mind a ketten. A férfi kapatoson fecsegett Tíz-tizenöt villany- pózna mellett is elrobogott a vonat, míg a zsebe felé indult kese előkotorászta a gyűrött cigarettásdobozt Feltolta homlokán a slides bársonysapkát, g mintha nagy munkát végzett volna, magában motyogott valamit és az asszonyra mosolygott Ne bagózz már annyit — mondta az asszony. — Mást se csinálsz egész úton. — Miért, odakint nesn bagóznak? — Bagóznak hát, de nem folyvást —i Én ee mindig, csak most... — mondta az öreg és mosolyogva átkarolta az asszonyt — Ej, hagyd már ezt — szisszent az asszony. —. Magamban voltam mostanáig, miért baj ez — mondta az öreg, aprókat hunyorítva. Az egyik karjával az asszony vállát ölelte, amelyen furcsán feszült egy világoskék külföldi pulóver, a másikkal a kezét szorongatta. Halkan gügyögött is valamit, egész közel hajolva az. asszony füléhez. — Hagyj már, te — mondta az asszony. — Ittál és részeg vagy. Szépen vártál, mondhatom. — Várnak a többiek is az állomáson. Mondtam nekik, ma jössz haza. Kint vannak az állomáson mind. — És kezdte a neveket sorolni, ISII. májuk U szambái akik az állomáson az aszszonyt várják. — A disznót kifizetted? — kérdezte az asszony, mintha nem is érdekelné, ki várja az állomáson. — Ki — mondta az öreg. — Meg a padló is kész már az új házban. A nyárra be lehet költözni. Most aztán egész nap a lányod körül kujtorognak — és az öreg nevetgélve megpaskolta az asszony kezét. — Egész nap kujtorognak körülötte — mondta még egyszer, aztán váratlanul összerándult szemöldökkel kérdezte: — Az Imréről miért ztam BÓlss] - ■ -,, , , | — Mit szóljak? Majd otthon, sorjában... — mondta az asszony és az ablaküveg felé fordította a fejét. — Jól vannak? — Jól. Házuk is van, meg autójuk. Az öreg nem kérdezett tovább. Csendes rázkódás zárta össze őket. Bár csak a testüket: az asszony az üvegen át töprengve a szántók felé meredt, az öreg maga elé bámult, aztán mintha bóbiskolásból ébredezne, visszakanyarodott ax iívdu- lattalan fecsegéshez. — Egész nap a lányod körül kujtorognak — mondta, és alig észrevehetően csuk» lőtt — Szépen vártál — mondta az asszony, visszafordulva az ablaktól — Minek jöttél elibém? Otthon nem ittál volna. Ha vonatra szállás, mindig iszol — A lányod is elmegy. A nyáron biztos elmegy. Este mindig ott kujtorag körülötte valamelyik kölök. De a Sanyit, azt nem engedem be. — Milyen Sanyit? — Hát a Bótáék Sanyiját Lop. Én mondom, lop. — De miért lopna? — Mert lop. Azt mondják. Ez a betegsége. Lop. Pedig az apjának, a Bótának most tanúskodtam. — Mit mondtál, te? — Hát volt az a pere a házért Hogy a négy gyerek örökölte a házat A Sanyi apjáé is volt egy rész belőle — Tudom — mondta az asszony. — Hát most eladták a többiek, neki meg nem akarthk pénzt adni. Én is láttam annak idején a papírt. A Sanyi apja is örökösödött Neki is jár. — Minek ártod bele magad ilyesmibe? Ha nincs melletted az ember, mindig beleütöd valamibe az orrod. — Mert ki akarták tagadni. hát én nem engedtem. Vagy öten is tanúskodtunk ott — Minek neked mindig mással törődni? — kérdezte az asszony és fészkelőévé kibújt az öreg karja alóL — Mert kell — mondta az öreg dühösen. Az egész kocsiban lehetett ha’lani, amint megismételte: — Mert kell — Ej, nem beszélek veled — mondta az asszony. — Részeg vngy — és ismét az ablak felé fordult Az öreg felállt —: Hová mész most meg? Megint inni mész, te? — Az öreg válasz nélkül eldülöngélt az ülések között Az asszony egy ideig az ablakon nézett kifelé, aztán átcsúszott az ülés másik oldalára, ahonnan csak vosz- sza kellett fordulnia, hogy az ajtót lássa. Egy idő múlva felállt A két ülés között toporgott, a támlába kapaszkodva, nehogy a rázkódó kocsin elbotoljék. Aztán elment az ajtóig, de nem lépett ki a peronra. Az üvegen át figyelt kifelé, át a másik kocsiba. — Hát nem jön — mondta félig magának, kicsit meg annak a férfinak, aki közvetlen az ajtó mellett ült — Nem jön. Három hónapig nem látott, most meg elmegy inni. — A férfi mosolygott és bólogatott — Ilyen ez a férfinép mind — folytatta az asszony a férfi arcába nézve. — A fiamnál voltam odakint. Itáliában, Az is részeg volt, mikor eljöttem. Ez meg így vár itthon .., Isznak, mind isznak. — És az asszony még egyszer kinézett a peronra, aztán visszament és leült a helyére. Lendült az ajtó, jött az öreg. Az asszony nem szólt hozzá. Az öreg átkarolta. — Magamban voltam mostanáig, te boszorkány. — Hagyj már békét nekem! — mondta az asszony és eltolta a vállárai a férfi kezét. Az öreg őszülő, borostás szakállú álla megrándult, és a szeme furcsán összehúzódott. Megint esetlenül a zsebe felé tapogatott. — Szépen vártál — nond- ta az asszony. A férfi csak tapogatta a zsebeit és összehúzódó szemeivel egyre gyorsabban pillogott. az asszony, mert nem érkezett válasz arra, amit mondott, az öreg felé fordult Egy pillanatig az arcába nézett, aztán megfogta a kabátzseb körül kotorászó kezet Széles, nagyon rövid körmű ujjas voltak az öregnek. és amint az asszony puffadt pámás kezével átkulcsolta őket egy pillanatig, tüstént megnyugodtak. — Ne rfjj már — mondta az asszony és zavartan mosolygott — Ekkora ember, aztán rí, mint egy gyerek Mint a fiad. Mikor az állomáson felléptem a vonatra, az is rítt Mert részeg volt mint te. Mind ilyenek' vagytok. Rítok és isztok. Az öreg kihúzta kezét az asszonyéból, és tovább kotorászott a zsebe körül — Itt a cigarettád — mondta az asszony, és felvette a dobozt az ülésről — Még a bagóját se találja. Szépen vártál, mondhatom. — Kész van már a padló is — mondta az öreg és rágyújtott, rövid körmü, széles ujjaival takarva a lángot, mintha szélfújta utcán állna. — A nyárra kész az egész. Jöhet a fiad is a családdal. Lesz helyük. — Nem ígérte biztosan — mondta az asszony. — Pedig jöhet. Meg aztán maradhat is, ha akar — mondta az öreg. Az asszony nem szólt Kifelé nézett az ablakon, s tapogatózva babrált az álla alatt. A bogra kötött kendőt igazgatta, aztán hirtelen könnybelábadt szemét kezdte dörzsölni Az öreg megint átkarolta t • egész közel hajolt az arcához. Kifelé néztek az ablakon, időnként egymáshoz ütődtek, és nem szóltak egy szót sem. ___
