Népújság, 1971. május (22. évfolyam, 102-126. szám)
1971-05-05 / 104. szám
PITYPANG Darvas vígjáték egri színpadon A szkeptikusok szerint az •mber előbb tanul meg sírni, mint nevetni. Lehet. De az biztos, hogy a nevetés a legemberibb vonás. Még a néma is tud mosolyogni. És egy jóízű nevelés meg tud gyógyítani, de ölni is képes. A mosoly, a kacagás, a vidámság, a kaccintás, a nevetés, a röhögés, a derű, a somj'.ygás olyan komoly dolog, a nevettetés nagy mivelője és tudósa, Karinthy Frigyes szerint, hogy abban ő sem ismert tréfát. Valljuk be őszintén: ki és rá vagyunk éhezve egy jó kis vidámságra, az se baj, ha hallva, látva és megnevetve, magunkat nevetjük ki és a végén talán pironkodva osonunk ki a színházból: mégiscsak borzasztó, hogy milyen jót röhögtünk saját magunkon. Becsapott minket az iró, hogy az isten áldja őt meg ezért! És valljuk be azt is őszintén, hogy mindenütt a világ színpadain, nem kevésbé a magyar színpadokon is, ritka holló, fehér holló a vígjáték, a magyar szerzőtől fo- gantatott, jó és a mai valóságot tükröző vígjáték. Nem elég előkelő, rangos dolog vígjátékot írni? az író attól író, ha a nézőtéren szájtát- va alszanak a komorságtól a nézők, vagy ha fuldokló és dermedt rémület az úr, avagy, ha úgy szorongatják a tisztelt néző könnyzacskóit, mint a kéj gyilkos a naiv áldozata torkát? Ne bonyolódjunk most bele egy áldatlan, ma is, gondolom, holnap is és még sokáig tartó vitába, jelentsük csak ki, immáron ha közhelynek tűnőén is, de mégis mindig szükségesként: tisztelet és elismerés annak, aki e hazában vígjátékírásra meri adni a fejét. Ezt tette Darvas József, sok és nagy sikerű dráma szerzője. Ha valaki megkérdezné tőlem, mondjam meg. milyennek tartom az új Darvas- vígjátékot, jónak-e, vagy rossznak, meg kellene mondanom őszintén — meg is teszem im és most — én rossznak tartom Darvas vigjáté- kát. Rossznak ‘ és sikerületlennek. legalábbis két okból: ... hiányzik belőle a víg- ság és a játék; ...sem az író sem a dramaturg, sem a rendező nem tudta eldönteni, szatírát-e, vagy 1.' sadalmi vígjátékot, bohózatot-e. vagy uram bo- csá’. valamiféle mai korra modernizált népszínművet akar-e csinálni. És ha egy vígjáték unalmas, már eleve elrendeltetett a sorsa. Az unalom gyilkos mérge és vírusa minden alkotásnak, de hadd kaján- kodjam egy kicsit —, amíg egy tragédiánál a hozzá nem értők és a sznobok, az éppen betévedők és a vá.itfülűek egyaránt úgy vélhetik, hogy unalom nélkül nincs nagy és modem tragédia, addig az effajta ostobaság úgy pereg le a vígjáték testéről, mint pacsuli a zsíros bőrről. A Pitypang — sajnos —, nem pergő ritmusú alkotás, s ami különösen nehézkessé és naivvá is teszi —, az a minden problémát összesűrítő üveg- tehén-modell: korrupció, melléküzemág kiskirályoskodás, sógorság—komaság, dacos kiáll.ás és furfangos helytállás. a szerelem és a megbecsülés hiánya. És még sok minden más. Mintha az állatorvosi főiskola üvegtehenén mutatnák be, hányfajta baja lehet egy szarvasmarhának. Pedig, hogy Darvas József érti és érzi e műfaj sok-sok lehetőségét, hogy kitűnő az ember- és jellemteremtő ereje. ha komolyan veszi a „tréfát”. arra nagyszerű példa Rozi néni remekbe talált, ízig-vérig vígjátéki és mégis realisztikusan igaz aiakja. Ha Rozi néni a színpadon van, akkor az élet valósága pezs- díti a nézőt, ha kilépett a színpadról, esetleges figurák csetlenek-botlanak a színpadon. néha még egymásra is rácsodálkozva, hogy mit is keresnek itt és egymás között. Nyilassy Judit rendezése ezt a belső stílusbeli egyenetlenséget csak tovább mélyítette. Az egri előadás, mint előadás is unalmas volt, fáradt és reménytelen. mintha a szereplők nem is a végszóra, hanem a hangosbemondó hangjára vártak volna: személyvonat a hármas vágányról, végre azonnal indul. Ahány szereplő, annyi stílus, ahány kép annyi műfaj. Paláncz Ferenc, valamiféle megmo- gorvított. acsarkodó Mágnás Miska, Vajda László agronó- musa pedig úgy tűnt. véletlenül maradt itt a színpadon a közelmúlt valamelyik operettjéből. Nem találta helyét és hangját, sőt játékát Ko- petty Lia sem, aki szemmel láthaóan nem tisztázta sem magával, sem rendezőjével, hogy operettnaiva-e, avagy egy faluról szóló vígjáték hősnője? Fehér Tibor, a máskor oly jó Fehér Tibor bohózatot játszott, Csiszár Andrással vállvetve, míg Fü_ zessy Ottó — az elmaradhatatlan népi író és deus ex machina — Molnár Ferenc-i eleganciát próbált ..színre vinni”. Csapó János András bácsija elfogadható és emberi volt, míg Máthé Éva volt az, akiért mint az „egyért” az Űr megmentette volna Sodomátés Gomorrhát! Igaz, az ő figurája jól megírt. alkotó temperamentumot árai el, s ehhez tette hozzá a maga varázslatos egyéniségét. Ha partnerei lehettek volna a drámában megirtan és a színpadon megjátszottán — most kitűnő vígjátéknak örülhettünk volna. Sajnos: volna! Gyurkó Géza i.. 1950. július 4-én Luca ezredes vá illanni visszavonta Castelvstranóban állomásozó csendőr!: ülőn: t menyének valamennyi tagját. Ezzel egy időben, az esti órákban Pis- ciotta is elindult, hogy a testvérárulás ógörög tragédiájának első jelenetében színre lépjen. Kísérője Pe- renze csendőr százados és néhány markos csendőrlegény volt. A castelvetramói körzet parancsnokának, Paolantonio ezredesnek és beosztottjának, Lo Biancónak Castelvetrano előtt kellett volna csatlakoznia Pisciotta vállalkozásához. Már a megbeszélt hely köze-' lébe értek, amikor az ezredes megállította az autót, és így szólt Lo Biancóhoz: — Utunk végén, Castelvet- ranóban sem férfias harc, sem dicsőség nem várhat ránk. Közönséges gyilkosságról van szó, méghozzá egy áruló bandita közremüködém,3$UÚ£MM sávéi.:: Az ügy csúnyára fordult, de * sem maga, sem én nem változtathat a dolgok menetén. Ezért leghelyesebb, ha visszafordulunk és hazamegyünk. Castelvetrano Falermótól 60 kilométernyire délre fekszik. Castella Maré után az út elágazik és rövidebb szára a Kopár Hegyek „zenélő” mészkőszikláin vezet a déli pai’t keskeny síkságán épült városkába. Castelvetra- no lakóinak ősidők óta a Kopár Hegyek lábánál elterülő fennsík a Pignatelli-Monte- leone hercegi családok birtoka adott megélhetést. A városka, ezer esztendővel alapítása után, ma sem különb az Atlas hegység berber hegyi törzseinek keoske- és birkaszagú településeinél. Jellegzetes nyugat-szicíliai hegyi városka. Vaksi ablakok, hullámbádog és sás fo- natú lapos háztetők. Mindenfelé fátlan kopárság. Rejtett udvarok, ahonnan az összezsúfolt állatok savanykás is- tállószaga árad a sikátorokba... Az egyetlen Európára emlékeztető utca, a Fő uL és a városka peremén a fenn síkig emelkedő domb oldalá- featsép&ett- klinika, ahol a hirhedtté vált mafiozó orvos, dr. Allegra a szó szoros értelmében élet és halál ura volt... Azon a fülledt nyári estén, július 4-én, Pisciotta kilenc óra tájban érkezett előkelő kíséretével a városkába. A Via Manmomen, néhány száz lépésnyire De Maria ügyvéd házától, ahol a maffia utasítására Giuliano rejtőzött, Pisciotta megállíttatta az autót. A koromnál sötétebb, szinte valószerűtlenül fekete mediterrán estét nem világította be a hold. A Cassiopeia kettős v betűt formázó csillagai észak felé nyújtották képzeletbeli nyilaikat. A csillagkép egyik szára De Maria háza fölött lógott. Pisciotta a fénytelen utcán, a csillag mutatta úton lépkedett óvatosan. Ismerte már a csillagok járását, s ha nem néz a földre, csak az égre tekint, az utat akkor sem tévesztené el. A nehéz eédruékapum lógó vaskarikával hármat koppantott és nem érziett semmit. Se szégyent, se szorongást. Géppisztolya jobb válláról, fekete pelerinje alatt rövid szíjon csüngött. Az elmúlt hetekben annyiszor hallotta és ismételte maga is a varázsigét: ennek meg kell lennie, hogy szentül hitte is, az isten ujja lett, Szent Mihály arkangyal léngpallosa, aki most isten nevében sújt le a gonoszra. A második kopogásra halkan nyikorgott a kukucskáló nyílás fedőlapja. — Nyissa már, Dob Aw- catu — türelmetlenkedett Pisciotta: — Honnan tadod, 9áI nagyok? — hangzott * halk kérdés. — Hűt nem ismer meg? Gaspare vagyok. A fivéremet akarom látni Fontos. — Ki küldött? — szólt a további gyanakvó kérdés. Magamtól jöttem és a 'étreméltó férfiak üze- i..; ét hoztam. — Hanyadmagaddal vagy? A művelődés hétköznapjai Értelmiség, olvasás, könyvtár Az Országos Széchenyi Könyvtár könyvtártudományi és módszertani központjának olvasáskutatási osztálya az elmúlt évben érdekes, országos szintű felmérést végzett. Az alapos vizsgálódás célja az volt, hogy fényt derítsenek az értelmiség és a könyvtárak közötti kapcsolatnak az utóbbi években formálódott sajátos vonásaira. Célszerű a reprezentatív felmérés statisztikai mutatóit felidézni, s számba venni ezek kulturális vetületet, mert irányjelzőként szolgálnak könyvtár- ügyünk fejlesztéséhez, ahhoz a mértéktartó és realista, de mégis nagyszabású programhoz, amit az elmúlt év decemberében ülésező 111. országos könyvtárügyi konferencia az elkövetkező tíz évre megszabott. Mit olvas az értelmiség? A felmérés eseményeit figyelembe véve markáns portrét lehet formálni az értelmiségi olvasóréteg érdeklődéséről, igényeiről. Általános tapasztalat az, hogy a vidéki értelmiség körében a tv-nézés és az olvasás a legkedveltebb szabadidőtöltési forma; a megkérdezettek 76 százaléka a könyvek adta művelődési és szórakozási lehetőségeket részesíti előnyben más tevékenységekkel szemben. A kedvelt- ség mértéke szerint természetesen lényeges különbségek mutatkoznak az egyes értelmiségi rétegek között. Legtöbbre értékelték az olvasást az általános iskolai tanárok, legkevésbé kulti- válta a műszaki és mező- gazdasági értelmiség — mezőgazdasági vonatkozásban ez sajnos, megyénkre különösképp jellemző — a közép- és magasabb szintű káderek egyaránt. Érdékes és ezzel némileg rokon képet kapunk, ha a családi könyvtárak állományát vizsgáljuk. A legtöbb könyv — átlagban 434 kötet — a kö— JEgyedül... Nézze meg föntről, hazudok-e? Sápadt villanyfény gyűlt és nyikorogva fordult a vaslemezzel borított kapu kisebb szára. Pisciotta köszönés nélkül, hatái'ozottan indult az udvarház hátsó emeleti traktusához vezető lépcsőhöz. Az ajtót nyitó házigazda a boltíves folyosó végéig settenkedett és még hallotta védence, Giuliano ingerült kérdését: — Mit keresel itt? Ki küldött? A jövevény bűnbánóan, szinte alázatosan válaszolt: — Ne légy hozzám ilyen, bátyám. Nem érdemiem meg a neheztelés és gyanakvás szavát. Ez fáj nekem. — Ellenségeimmel szövetkeztél és azt mondod, nem szolgáltál rá megvetésemre... Minek küldött kenyéradó gazdád, a híres Luca? Mondd gyorsan és tűnj el, amíg meg nem gondolom magamat — Fáradt vagyok. Engedd, hadd üljek le és adj szállást . -. Egyébként hazudik, aki azt mondta rólam, hogy elárultalak Lucának. Bátyám, nehéz a helyzetünk. Magunkat megvédeni már nem tudjuk.« 2. Dömgve csapódott egy ajtó. A sötét folyosón halk beszédfoszlányok haltak el az ódon falak között. A házigazda megkönnyebbülten sóhajtott és visszacsoszogott szobájába. Pisciotta színpadias mozdulattal térdelt Giuliano elé. Körgallérját és géppisztolyát a heverőre dobta. — Bátyám* Minisét rőtül rászedtek. Huszonnégy emberünket már Róma mellé, Viterbóba szállították. Pert, törvényes komédiát akasztanak a nyakunkba. A barátod, Verdian: kapitány hazudik ... hónapok óta ígéri az útlevelet... és hol az útlevél?' folytatjuk) zépískolai tanárok, s a legkevesebb a mezőgazdasági értelmiség otthonában található. Érdemes számba venni a lakóhely szerint mutatkozó eltéréseket is: városokban a családi könyvtárak kötetszáma átlag százszáztízzel magasabb mint a kisközségekben. Az értelmiségi olvasók olvasási és tájékozódási színvonala a vidékiek viszonylatában az átlag körül - mozog; a városiaké magasabb szintű, míg a kisközségekben élőké az átlagtól mesz- sze elmarad. Leginkább tájékozottak, legjobban tudnak információkhoz jutni a középiskolai tanárok. Ez érthető is, hiszen minden napi színvonalas munkájukhoz elengedhetetlen a bibliográfia, és szakirodalmi búvárkodás, nem is beszélve esetleges tudományos ambícióikról. Sajnos, a tanítók, a mezőgazdasági és a műszaki értelmiség olvasási és tájékozódási kultúrája elmarad az átlagtól is, mind szépirodalmi, mind szakmai vonatkozásban. A törzsgárda — hatvan százalék A felmérés azt is kimutatta, hogy az értelmiség igényes olvasó, szívesen lesz könyvtári tag, ám csak addig, amíg hozzájuthat az őt érdeklő kötetekhez. A könyvtárhoz való ragaszkodást alapvetően meghatározza a könyvállomány mennyiségi és minőségi szintje. Az intelletetuelek 88 százaléka volt valamikor könyvtári tag, ám idővel a beiratkozottaknak csak hatvan százaléka maradt hűséges olvasója könyvtárának. Mi a lemorzsolódás magyarázata? Erre egyrészt, fényt derítenek a település jellege, valamint a rétegek szerinti lemorzsolódások százalékos mutatói. Leginkább az orvosok (68 százalék) és a kisközségekben lakók (45 százalék) mondtak búcsút a könyvtárnak. Indokaik is figyelemreméltók: nemcsak a mennyiségi és minőségi kínálatot hiányolták, hanem kifogásolták a könyvtárak felszerelését, a szolgáltatások alacsony színvonalát, az információs igények bizonytalan, olykor felszínes kielégítését, a megfelelő helybenolvasási lehetőségek hiányát. Mi a tennivaló? Célszerű ezeket a jelzéseket figyelembe venni, mert korszerű kívánalmakat ösz- szegeznek, olyan elvárásokat, melyeknek maradéktalanul eleget kell tenni előbb-utóbb, mind a kisközségi, mind a városi könyvtáraknak, hiszen az értelmiségi igényekkel párhuzamosan — sőt néha gyorsabb ütemben — növekednek a munkásolvasók igényei is. Elgondolkodtató az is, hogy az értelmiségi olvasók SS százaléka szükségesnek tartotta és tartja az olvasmány adási tanácsadást. Még inkább nélkülözhetetlen ez a kisvárosi munkás és a falusi termelőszövetkezeti olvasók számára. A megnövekedett igényeknek csak ’jól képzett, szakmailag tájékozott könyvtárosok tudnak eleget tenni. Minél hamarabb meg kell szüntetni azt a korábbi gyakorlatot, hogy még nyolc általános iskolai végzettséggel sem rendelkező emberek lássák el — sógorság-komaság alapján — a kisközségek könyvtárosi teendőit. Sajnos, zázalékos arányuk megyénkben is túl magas: a könyvtárosok összlétszámá- nak harmada. Ilyen mostoha körülmények között nem lehet csodálkozni azon — s ezt is kimutatta a felmérés —, hogy könyvtáraink csak töredékesen, esetlegesen tudnak megfelelni még az átlagos olvasói igényeknek is, nem is beszélve a legfejlettebb olvasói kívánalmakról. Helytelen lenne ennek magyarázatát kizárólag abban látni,. hogy az utóbbi években lényegesen csökkent a könyvvásárlásokra fordított összeg országos szinten is. Az állományon belüli aránytalanságokat ugyanis a beszerzés szemléleti tényezői is lényegesen meghatározzák: egyes könyvtárosok — megfelelő áttekintés! és képzettségi szint hiányában — sem a- beszerzendő művek valódi irodalmi értékét, -sem.pe- dig keresettségét nem veszik figyelembe. Erről már nem először beszélünk, korábbi megjegyzéseinket, bíráló mondatainkat még inkább nyomatékül ja az Országos Széchenyi Könyvtár könyvtár- tudományi és módszertani központja olvasáskutatási osztályának reprezentatív felmérése. Hasznos lenne levonni a következtetéseket, s a jelen-' léginél határozottabban, gyorsabb ütemben megvalósítani korunk könyvtárügyi reformját. Pécsi István Kitüntették Szabó Lászlót és ifj. Kátai Mihályt A Szakszervezetek Szolnok megyei Tanácsa művészeti díjat alapított a közelmúltban. Plakettel s magas pénzjutalommal tüntetik ki minden május elsején azokat a színészeket, írókat, képzőművészeket, akik kiemelkedő munkát végeznek Szolnok megyében. Május elsején első ízben ítélték oda ezeket a díjakat, s örömünkre szolgál, hogy a kevés díjazott között találjuk az egri születésű, sokáig Hevesben munkálkodó Szabó László szobrászművészt. A díjkiosztás után rövid interjúban arra kértünk választ Szabó Lászlótól: milyen közvetlen feladatok előtt áll, milyen új műveken dolgozik? — Számomra legtöbbet jelent, hogy rövidesen felállítják szülővárosomban, Egerben, a Gólya utcai lakótelepen „Vízbe lépő leány” című életnagyságú kőszobromat — válaszolt a művész. — Leleplezésére szeretnék hazai á togatn i, hogy egy esetleges ményes kiállítás lehetőségét a helyi vezetőkkel megbeszéljem. Egyébként most vár zsűrizésre másik munkám is, Kállai Éva portréja, amely Békéscsabára kerül, s dolgozom annak a fiatalon hősi halált halt repülőtisztnek a mellszobrán, amelyet szülőfaluja, a Borsod megyei Cigánd község ikíván felállítani a helyi ál-« talános iskola udvarán... A munka ünnepe másik kitűnő művészünknek, a zománcfestés hazai úttörőjének, ifj. Kátai Mihálynak is szép elismerést hozott. Alkalmat a kitüntetésre az L országos zománcművészeti biennálé szolgáltatott, melyet vasárnap nyitottak meg a salgótarjáni József Attila Művelődési Központ üvegcsamokában. A kezdeményezés e bien- náléra Nógrádból indult, s a megye sok szép, értékes díj felajánlásával emelte meg a seregszemle jelentőségét. A megyei tanács által alapított fődíjat ezúttal, 28 kiállító művész közül, !f~ú Kátai Mihály, az egri rmazású fiatal festőm»" vész kapta. panfttnniB
