Népújság, 1971. május (22. évfolyam, 102-126. szám)

1971-05-23 / 120. szám

i4sty^>

Eűl BÁBÁNV

Uj Jancsó-film

: A Szegénylegényeknél lelkesedtem, a Fenyes szelek ki tárulkozó világa magával ragadott, a Sirokkónál már jjy anakodtam, míg most bejutatott új filmje, az Égi bárány vitathatatlan művészi kvalitásai ellenére nem tetszett.

Jancsó Miklós, hogy úgy- •mondjam, ismét föladta a leckét. A szakmabélieknek, a kritikusoknak és a közönségnek egyaránt. Jómagam az utóbbit, a közönséget, tehát a nagy többséget féltem, nem a filmtől, vagy a mondanivalótól, inkább az értetlenség bosszantó perceitől. A film láttán ugyanis valahogy az az érzése támad az embernek, mintha Jancsó és elválaszthatatlan szerzőtársa, Hernádi Gyula mindent számításba vett volna az alkotás közben, csak éppen maga a közönség került túl távolra gondolatviláguktól. Márpedig a nézőket nem lehet kihagyni « játékból.

E

Fő vonalában az Égi bárány egyértelmű alkotás, tala» éppen a legegyértelműbb a Jancso-filmek között. Az alkotók iitt is a hatalom, az erőszak, a terror mechanizmusát kutatják, ezt a sztereotip témát járja körbe és W»«4obien köribe a kamera, «sakhogy itt nem lehet téves, vagy sanda értelmezés, Vnigyein világos az alkotói szándék: az 1919-es fehér- terror, a horthysta ellenforradalom, sőt a kialakuló fasizmus szigorú leleplezéséről van szó. A film tehát nem kevesebbet vállal, mint azt, hogy a születés pillanatában ragadva meg a témát a jobb- oldaliság természetrajzát adja, mégpedig úgy, hogy szinte történelmi hitelességgel villantja jel az irracionalizmus néhány válfaját, első- sorban a vallásnak, a nacionalizmusnak és az anarchiának a szerepét, felelősségét. Természetesein mindez jan- esái stílusban, s nem egy könnyen elmesélhető történet keretében. Helyzeteket, kiélezett szituációkat perget a fűm, s így szánté gyorsított eljárással sűrít időt, történelmet egyaránt.

Ettől persze még lehetne jó film is az Égi bárány. Csakhogy Hernádi és Jancsó a hiteles alapszituációt történelmietlen mítosszal, a gyilkolás különböző rafinált mítoszával veszi körük Mintha egy középkori misztéri- úínjáték tanúi lennénk, úgy yglenniek meg előttünk a gyilkolás különböző raffinált módozatai. Igaz, a fehérter- ror valóban kegyetlen volt. Í5e megfontolt és számító is. Sőt, nagyon is számító, s nem megszállott és epilepsziás örültek gyülekezete. Mert ha így lett volna, akkor nem osztályharcról, hanem egyszerű — bár nem Könnyen gyógyítható — orvosi esetről beszélne a történelem.

f A film másik nagy kérdőjele a jelképrendszer. Jan- ésó már eddig is igyekezett kialakítani a saját szimbólumrendszerét. Űj filmjében azonban szinte halmozza a jelképeket. Biztosra \eszem. hogy minden mozzanatnak, jelképiségnek — ft kesztyűnek, a máglyánál,, a meztelenségnek, a csendes nyájnak, a zenének, a hegedűnek, a vonatnak, sőt a vonat irányának is — megvan a maga jelentése, funkciója Csak éppen a nézőközönséghez nem jut el ez a

jelentés. Természetesen nem

árt —, sőt, nagyon hasznos is! — gondolkodni a moziban, tovább vinni, éleszteni egy-egy szellemi szikrát, de nem szabad elfelejteni, hogy még a rejtvényfejtésfaez is

szükségeltetik néhány meghatározás.

Nem állítom persze, hogy megfejthetetlen ez a film, de azt igen, hogy valamiféle ’ kollektív bölcsesség kell hozzá. Olyan, amilyen ma még minálunk nem alakult ki. Sajnos, de így van. Hiszem, hogy napról napra formálódik a közönség, s képes megújítani önmagát. Gondolom, joggal elvárható ez a

tehetséges filmművészektől is.

Kende János „körforgós” felvételei nagyon szépek, helyenként a költőiség szintjére és hangulatára emelik a filmet. A népes szereplőgárdából a Vargha pátert alakító Madaras Józsefnek, a fehértisztet játszó lengyel vendégművésznek, Daniel Olbrychskinek, valamint Kozák Andrásnak, Széles Annának és Zala Márknak jutott jelentős színészi feladat, amelyet egyéniségüknek megfelelően oldottak meg.

Márkusz László

Hogyan robbantottam ki a második világháborút

Lengyel filmvígjáték

Franek Dolas közkatona, lengyel fiatalember elaludt és jóízűen horkolt 1939. augusztus 31-ről szeptember 1-re virradó éjszakán, a határmenti kis állomáson egy tolatószerelvényben. Honnan is tudhatta volna, hogy ezzel a horkolással kezdődött el számára a második világháború és egy kalandsorozat, amely a megfilmesítés előtt még Kazimierz Sla- winsky regényében elevenedett meg újra.

Franek Dolas életre való vagány, aki tiszta lelkiisme- rettel és minden helyzetben lengyel öntudattal megy az események elébe. Nyugtalan és nyughatatlan lélek, aki bárhol van, mindenütt barátokra lel, mert hisz ügyében és tesz is érte valamit. Népi hős. magatartásában egy nemzet legjobb tulajdonságait sűrítette bele az író. Sokan a cseh Svejket említik Franek Dolas láttán, de ez az összehasonlítás csak annyiban áll meg, hogy Franek harcol a fasizmus ellen, ember akar elsősorban lenni és lengyel ember, akit a temperamentuma akadályoz is. segít is céljai elérésében.

A filmet Tadeusz Chmie- lewsky rendezte. önálló szemlélete van, a fordulatos cselekményt nem színezi túl, mértéktartóan él a meglepetések adagolásával. Legfőbb értéke, hogy a humort és a

jókedvet szereti, ismeri is ezek természetét, képben és szövegben egyaránt hatásosan él a hősében megtestesülő, a jellemből fakadó vidámsággal. a film befejezése azonban mintha egy kissé édesre sikerült volna.

Rögtön, a rendező, dicsérete mellett említjük meg, hogy Jerzy Stawicky operatőri munkája kitűnően hozza az egyes epizódok lényeges mozzanatait, az arcokból is kiemeli azokat a fényes ámnyjátékokat, amelyek oly sokszor menevettefenek a filmben. De véleményünk szerint nagy vesztesége ennék a filmnek, hogy nem színesben készítették el. Ilyen filmeknél a takarékoskodás művészi veszteséget jelent.

A népi hőst, ezt a lengyel

hazafit, ezt a vagányt, ezt a robbanó temperamentumú kiskatonát Marian Kociniák játssza. Kitűnő jellemszínész, alá nemcsak bírja a film által diktált iramot, de mindig és mindenütt vezéralakja az eseményeknek.

A film bizonyíték arra, hogy az egyébként fekete témával, a háborúval és a

történelmi meghurcoltatással is lehet vidáman foglalkozni, ha a témát művészek őszintén és tiszta hittel élik át.

Farkas András

Az abesszin császár orvosa

rfh, MBnUjemg

1871. május 23* vasárnap

XVII.

„Fleurot!” — és majdnem hangosan felkiáltott. A felügyelő kúszott a kőkorlát felé. Marc visszafojtott lélegzettel figyelt és ingerült aggodalom kerítette hatalmába. Ráébredt, hogy ezúttal mennyire tehetetlen. Egyszerűen nem tud segíteni legkedvesebb emberén, ha azt netalán véletlenül meglépnék most a gengszterek.

Fleurot időközben a terasz falának tövéhez ért. Óvatosan, mint áldozata után leselkedő kobrakígyó, lassan nyújtotta felfelé nyakát, törzsét a mellvéd kőpilonos korlátjához. A kőlécek mintás réséin befele leselkedett,

majd egy gyors mozdulattal a korlát tetejéről leemelte az aktatáskát. „Bravó!” —szurkolt Marc, és izgatottan szemlélte az alagsori ablakokat. Fleurot öreg róka volt és nem kellett félteni. Ügy mozgott, hogy egyetlen ablak látószögébe se kerüljön.

Mindez pillanatokig , tartott. „Ravasz öreg kopó” — mosolygott magában Marc, akit a mesterség harminc esztendejének unott hétköznapjai sem tudtak érzéketlenné tenni és egy-egy produkció. egy ügyes és gyors detektívhúzás még mindig kiváltotta elismerését.

Fleurot tíz perc múlva fújtatva toppant be a to- ron^saohab*.

Fél óra délelőtt Balogh mester borbélyműhelyében. Séta a poros mezócsáti piacon, tejfeles ibrikek és kövéren pihegő kacsák között. Rövidre mért beszélgetés komákkal, régi betegekkel az egyetlen presszó sarokasztalánál. Otthon rádió, könyvek, s nagy nékifuta- modások régmúlt időknek emlékmezején. így telnek Mészáros Kálmán nyugdíjas orvos napjai immár másfél évtizede ebben a faluban.

És micsoda tűz, mennyi izgalom katlanja az a másik tizenöt esztendő, amit ifjan Afrikában békóborolt. S amelyről a szomszédok is alig tudnak valamit. Pedig két könyv őrzi már vadász- kalandjait, színes útirajzait. Egyik hazatérte után, 1939- ben jelent meg. A másikat,

Kittenberger-dökumentu- mokkal, tavaly karácsonykor adta ki a Gondolat magas példányszámban.

— Legtöbb embert kalandvágy visz messzi tájakra, ismeretlen világba. Bn másként kerültem a fekete kontinensre — emlékezik Kálmán bácsi — Gyulán félcseperedvén, s Kolozsváron, Budapesten töltött medikusévek után, orvosi diplomával a zsebemben, ott álltam munka nélküL Kísérleteztem mindenütt Tizennyolc kérvényemre jött elutasító válasz. Horthy Magyarországában ezek után mit tett a magamfajta, megannyi éhező munkással együtt? Fogta a vándorbotot, más hazát keresett. Kölcsönpénzeken így váltottam hajójegyet 1925 tavaszán, hogy meg se álljak Addisz- Abebáig, Etiópia fővárosáig. Jó rajtot vettem mindjárt. Visszaadtam az életnek egy negyvenéves asszonyt akit a varázslók hiába kuruzsol- tak. Futótűzként terjedt a hír: igazi orvos jött a városba. Megindultak a betegek, köztük a godzsami fejedelem minisztere, aki a tartomány székhelyére, Debra Markoszba invitált. Kórházat akar felállítani a fejedelem, mondotta, s minden’ támogatást megkapok, ha vállalom szervezését vezetését. Ráálltam, ötven fegyveresből álló karavánnal pár hét alatt Debra Markoszba is értem, ahol nagy szívélyességgel fogadott a fejedelem. Hanem ezzel vége minden jónak, amit róla mondhatok. Se kórházi célokra alkalmas épületet, se műszerre, gyógyszerre való pénzt nem kaptam tőle. Míg családját, kiterjedt rokonságát kellett istápolnom, addig néhány szolgát ugyan rendelkezésemre bocsátott, de saját pénzem feküdt a gyógyszerekben, amelyeket használtam. S mindehhez számítsuk

az embertelen körülményeket! Nem volt víz, hogy sterilizáljak. Ha kaptam, akkor meg a „tűzfőnöknek” rtf’ (Tóth Gizella felvétele.)

«lankadhattam, hogy szánjon meg parázzsal. Emlékszem, az idő tájt levélben jelentkezett néhány magyar cég, hogy segít gyógyszer- gondomon. Ennek fejében azt kívánták, hogy vegyem nyakamba egész Kelet-Af- rikára szóló képviseletüket. Válaszom: két diplomás

gyógyszerészt szívesen fogadok hazulról, de vigécnek nem csapok fel

__

E

gy esztendőt töltött Mészáros Kálmán Godzsamban. S ezer veszély közepette, szökve, munkabérét a fejedelem zsebében hagyva távozott a tartomány fővárosából. Hitegették, rászedtélc? Ném mondott lé a" gyógyításról: Kedvezett szándéka- •• nak .a császár, az Európából akkor visszatért Hailé Sze- lasszié meghívása.

Mint udvari orvos, szinte mindennapos vendég volt a négus rezidenciájában.

Gyakran vele ebédelt, megosztva sima javaknak minden keservét, gyönyörűségét. Mert kellemes volt a császári asztal mézbora, s a sörre emlékeztető erjesztett árpalé, amit nagy serlegekben szervírozott a pohárnok. De nehezen győzte le • undorát Mészáros doktor, mikor az előtte illatozó, vízzel habart kölespalacsintára markával merte a paprikás, fű— Színre heroin, főnök — lihegte.

— Ej, Fleurot! Nem a maga szívének való már ez a sok lépcső — válaszolta Marc.

— Ki mást küldtem volna? Ez volt az alkalmas pillanat.

— A táskát precízen tette vissza?

— Majd elválik, főnök. Ügy látom, a pasas visszatért.

A teraszon Amporeale jelent meg. Látszólag, érdek-, telenül szemlélődött, majd a korlátról leemelte táskáját és ismét eltűnt a bejárati ajtó mögött.

— Nyert, Fleurot! — tette le látcsövét a főfelügyelő. — Ha a végére értünk és újra Párizsban leszünk, két konyakot kap tőlem.

16.

Másnap a laboratóriumi vizsgálat is igazolta Fleurot gyanúját. A fehér por heroin volt.

— Eddig tehát meglennénk — me ...cg.a Marc és Fleurot-ía nézett. A felügyelő, főnöke kérdő pillantására azonban nem válaszolhatott, mert felberregett a telefon. A hallgatót Fleurot emelte fél és legnagyobb, meglepetésére a készülékből a palermói rendőrfőnök, Casetti hangját hallotta.

— Maga az, Fleurot? — kérdezte Casetti. — Ügy tűnt el, mint a kámfor. Még él sem köszönt,.

— Nem volt rá időm.'

És Fleurot intett Marc-nak, BSSÜ6 M a készülékhez kapcsolt ikerhallgatót. — De talán mégsem ezért hívott... Történt valami?

— Eltalálta! Párizsban keresésemre azt válaszolták, hogy az öreg bulldog Miiá nóban van.

Fleurot zavartan pislogott főnökére és ádámcsutkája idegesen liftezett fel-alá. Bosszankodott, minek is biztatta főnökét, hogy a be-« szélgetésbe belehallgasson. Tétova mozdulatot tett Marc felé, mint aki azt mondja: erről ő nem tehet,

A főfelügyelő azonban mosolyogva intett, folytassa csak.

— ... Mondja meg neki, hogy a szabadon eresztett madárkája, miután itt nálunk hat fickót leterített félórával ezelőtt felkapaszkodott a milánói repülőgépre és most észak felé szálldogál. Az öreg fiú biztosan csudamód meglepődne az örömtől, ha találkozna vele. Várhatnák a repülőtéren. Délután egy óra körül kell neki megérkeznie ...

— Jól van, vén csataló, ezt még meghálálom — reccsent Marc, repedt kolomphoz hasonló hangja.

— Mit mondott, Fleurot?

— Én, én ... semmit — dadogott a felügyelő.

— Nem Fleurot volt, hanem Marc... Érti ? Marc, a maga öreg bulldogja... De nagypn köszönöm az értesítést. Legközelebb visszahá- lálomJ

. -Jatrvuítkn ■.. (Folytatjuk)

szeres húsokat egy-egy felszolgáló.

Gyógyítómunkáját tekintve. elsősorban a malá- riás éj gilisztás megbetegedések csökkentése terén végzett igen hasznos munkát Afrikában a magyar orvos.

— Elképesztő méreteket ölt ezen a forró földrészen a pántlikagiiisztás betegség. Szinte minden bennszülött ebben szenved. Míg gyógyszerre nem kapattam őket, a koszófa fürtös virágjából főzött méregerős teákkal kúrálták magukat 2—3 hónaponként, napokig fájdalmas kínok közt íetrengve a természetes gyógymód káros következményeitől.

Mészáros Kálmán legnagyobb próbatételét a tizedik Afrikában töltött esztendő hozta. A gyarmatra éhes olaszok ekkor. 1935-ben támadták meg az olajban, rézben, horganyban gazdag országot, Etiópiát. S ő lett a császári seregek főorvosa, 35 ezer harcos egészségének legfőbb őre.

— Elképzelhető, micsoda gondjaim voltak, látván a gyógyító-, operálóeszközökben való hiányt, érezve a háború kilátastalanságát, az olasz hadigépezet fölényét. Fő tennivalóim közé tartozott, hogy neveljem a négus katonáit, ősi törzsi szokásaik azt parancsolták, hogy legyőzött ellenfeleiket csonkítsák meg. Én igyekeztem emberségre fogni őket, önmaguk érdekében is, mert tudtam, hogy az ilyesféle harcmodor szörnyű reakciót vált ki az olaszoknál...

Etiópia elvérzett ebben a háborúban, Hailé Szelasszié külföldre menekült. Mészáros Kálmán, a császári sereg főorvosa azonban maradt még néhány évig Abesszíniában, a vadászok paradicsomában, ahogyan első könyvének cime jellemezte, s jellemzi máig ezt az- országot Elíkör már többet vadászott. S puskavégre fogott jó néhány nagyvadat. Leopárdot, orrszarvút, krokodilt, elefántot. Es haláláig emlegetni fogja azt az oroszlánt, mellyel az ogadeni fennsíkon szembekerült.

— Éreztem, láttam, hogy ült az első golyóm, s ült a második. Mindkétszer megrángott az állat. A lendület azonban reám hozta. S ha nincs nálam a vadászkés, még volt benne annyi szusz, hogy megnyomorítson. Végül egy ölelésre futotta csak erejéből amit szívesen elhagytam volna.

Az afrikai föld szerelmesében, a hivatásának élő orvosban, a nílusi krokodilok veszélyes ellenfelében végül feltámadt a haza utáni vágj'. S a bizonyítás szándéka. Itthon tanúsítani, miként sáfárkodik a pesti egyetemen szerzett javakkal. Öszvéren, vonaton ért a tengerpartra, majd hajó következett, életének legemlékezetesebb műtétjével.

— Fedélközön, ócska kis

hajón indultam Európa felé. Második napon, ahogy elhagytuk Dzsibutit, jön hozzám lélekszakadva a kapi- ’ tány: Doktor, az egyik ste- wardom borzalmasan szenved, állandó hányiger gyöt- ri, jöjjön, nézze meg. Nem volt hajóorvos, mentem, s rögtön megállapítottam, hogy műtétre van szükség. A tünetek vakbélgyulladásra, utaltak. Két óra múlva, a parancsnoki kabin asztalánál hozzáfogtam. Súlyosabb volt, mint gondoltam. A gyulladás már átterjedt a

hashártyára. Nekem meg műszerem, érzéstelenítőm alig-alig. Mégis sikerült. És Seeduck levelére, melyet szülőföldjéről, Németországból küldött később, máig is

büszkébb vagyok minden

afrikai kalandomnál. Nem mintha nagyon jó orvosnak, tartanám magam! Mert

mindig több volt a szerencsém, mint a tudásom.

Moldvay Győző