Népújság, 1971. május (22. évfolyam, 102-126. szám)
1971-05-18 / 115. szám
Érettségizők Euripidész: IpSaigeneia a tauruszok földjén Y' Xmikor az első osztályt kezdték a füzesabonyi gimnáziumban, még negyvenhaton voltak; az érettségivel már csak huszonheten próbálkoznak. Eperjesi László osztályfőnök a végletek osztályának nevezi a IV. b-t. Tizenkét tanuló épp, hogy eléri a minimumot jelentő elégségest, tízen alkotják a közepes átlageredményű derékhadat, s mindössze öten azok, akiket, ha nem is eminenseknek, de stabil jóknak lehet minősíteni. Ez az osztálytagozódás magyarázza a viszonylag alacsony 3,1-es átlageredményt, s azt, hogy az érettségitől, az eiső nehezebb erőpróbától majd minden IV. b-s tart, s mint válaszúton levő, jövőjéről dönteni készülő szintén bizonytalankodik. Ennek a sajátos érzésnek jellegzetes összetevőit villantják fel mondataik. Dolgozni — valahol A kötni® Garacz Mária édesapja gépkocsivezető, őa családban egyetlen gyerek. Tanulmányi eredménye még a három egészet sem éri el. — Miért nem jobb? — Sosem szerettem tanulni, elégedett vagyok a 2.8-as átlageredménnyel is. Érettségi után is dolgozni szeretnék. — Van már munkahelye? — Jelentkeztem azAKÖV- nél, az egyik barátnőm dolgozik ott adminisztrátorként, ő mondta, hogy érdemes próbálkozni. — Mit kell majd csinálni ott? — Pontosan nem tudom, úgy hallottam, menetleveleket kiállítani, egyszóval papírmunka, én pedig szeretem az ilyesmit. — Miért végezte el a gimnáziumot? — Ma már mindenkinek kell az érettségi. — Ha nem sikerül bejutni az AKÖV-höz? — Valahol csak dolgozni lálok munkát, az a lényeg, hogy dolgozzak, idővel úgyis férjhez megyek. — Fizikai munkára nem gondol? — Akkor minek az érettségi? A könyvtár bűvöletében A poroszlói Nagy Mária Debrecenben — magyar- orosz tagozatos osztályban kezdte középiskolai tanulmányait, akkor úgy gondolta, hogy idővel feltétlenül hasznát veszi a nyelvtudásnak. Később búcsút mondott a városnak, túl nehéznek találta a tagozatos osztályt; a füzesabonyi gimnáziumba került. Itt mindig tartotta a 3,5-es átlageredményt. — Nem kevés ez könyvtár—népművelés szakra? — A humán tárgyak nagyon tetszenek, azokból mindig jeles voltam, de matematikából, fizikából, kémiából épp hogy elégségest értem el. — Miért a könyvtáros— népművel® hivatást választotta? — Gyermekkorban sokat olvastam, szóval megtetszett, magam döntöttem igy. — Sikertelenség esetén? — Képesítés nélküli nevelőnek megyek. — Akkor valószínű matematikát és fizikát is kell tanítani ... — Valahol csak dolgozni kell. — Elmehetne kereskedelmi eladónak, tanulhatna szakmát. — . Ilyesmit nem tervezek. — A képesítés nélküli ne- velőség sem biztos. — Ha most nem, majd jövőre sikerül. Akit a tét riaszt ördögh Balázst régen ismerem, akkor beszélgettem vele először, amikor az iskolaújság ügyében jártam a gimnáziumban. Jó tollú, ügyesen verselő, majd jeles tanuló fiú. Apja erdőgazdasági segédmunkás. Némileg keserűen tájékoztat: — Tisztiiskolára jelentkeztem, nem vettek fel, még azt sem közölték az elutasító értesítésben, hogy miért. Annyira biztos voltam a dologban. — Miért ezt a pályát választottad? — Szerettem volna, nyugodtan indulni érettségire, akkor a siker biztos lett volna, így viszont nyugtalan vagyok; ha tét, ha kockázat van, akkor kevesebb reménnyel indulok. — Űjább döntésed? — Debrecenbe, a Kossuth Lajos Tudományegyetemre jelentkezem, orosz—magyar szakra. — Ha nem vennének fel? — Tartalékostiszti-isko- lára megyek; ha elvégzem, újra próbálkozom, ám addig sem érdemes céltalan tölteni az időt. Tizenéves polihisztor Amíg a füzesabonyi Hegedűs Árpád elkísér osztályfőnöke lakására, jóformán mindent elmond magáról. Különös egyéniség: egyaránt ért a humán és reál tárgyakhoz. Ügy ért el négyes átlageredményt, hogy otthon négy év alatt egyszer sem vett kezébe tankönyvet. Fejlett gyakorlati érzékű, kiváló sakkozó, járási szinten nincs vetélytársa e téren; ért a villanyszerelő-, a kőművesszakmához, egyszóval tizenéves polihisztor. — Kecskemétre jelentkeztem, az automatizálási főiskolára. A rádióban hallottam róla, senki nem javasolta, magam választottam. Mintha megsejtené kérdésem: — Ha nem vesznek fel, akkor sem omlik össze avilág számomra, nem törekszem, hogy íróasztalhoz jussak, inkább esztergályos szakmát tanulok, további két évemről a honvédség gondoskodik; utána ismét jelentkezem, de már csak levelező tagozatra. Közben dolgozom, hiszen a szüleim termelőszövetkezeti tagok, s kell otthon a pénz. Beszélgetés közben arra gondolok: mennyivel biztosabb eséllyel indulna Árpád, ha csak alkalmanként is kezébe vette volna a könyvet, ha ritka adottságait fejlesztette volna. ♦ Négy arc, négy különböző sors; mindannyian fizikai dolgozók gyermekei, akárcsak az osztály nyolcvan százaléka. Válaszúton álló maturánsok, gondjaik a vidéki gimnazisták sajátos problémái. Ügy búcsúztam tőlük, hogy egy év múltán találkozunk, számvető beszélgetésre. Pécsi István A klasszikus drámák hívei, a görög verses sorstragédiák szerelmesei várták ezt az előadást a televízióban. Egyrészt azért, mert Euripidész gondolatai, szenvedélyei közel állnak hozzánk, másrészt a mai zaklatott idegrendszerű színházi világban jólesik egy magas szárnyalá- sú gondolatsort végiggondolni, a megtisztító játékot úgy végigélni, hogy közben magunk is együttérezzünk az egykor volt hősökkel. Iphigeneia szerencsétlen sorsú lány. Hiába az istenek ilyen vagy olyan kedvezése, a belül forralt bosszú, a külső világ megannyi kegyetlen adottsága hazugságra kényszerítik ezt a lányt: a kisebb rosszat vállalja azért, hogy a nagyobb értéket, a testvér életét és önnön szabadságát megmenthesse. S milyen jellemek tárulnak itt fel, az önzetlenségnek és a nemes önfeláldozásnak melt- kora példái? Horváth Jenő ezt a har- madfélezer éves tragikus játékot állította a televízió színpadára. Iphigeneia rendkívüli helyzetét és végzetes sorsát a bevezető monológ mozgással is tördelt, zaklatott és zaklató elmondása is érzékeltette. Ez az önfeltárás azonban csak bevezetett, előkészített a nagy élményre* arra, hogyan lesz a féktelen bosszúból a testvéri szeretet hatására kegyes csalás, szökés es újra' éln! rágyÉfc Iphigenia nagy átváltása, • lélekben végbemenő nagy- nagy megújulása viharként száguldott végig az arcán, a gondolataiban, a tetteiben és ,a néző érzékelni igyekezett a csaknem az eszelősség határán járó lány mozdulataiban; tekintetében, bontott hajában, hogy a sors, az isteneknek ez a kegyetlen ajándéka hogyan tud változni, hogyan formálódik, hogyan csap önmaga ellentétébe át. Ami a játékmesteri elképzelést illeti, maradéktalanul egyetértünk a rendezővel. A méltóságteljes mozgás a kai- esetében, s ahogyan a szereplők ritmikus taglejtésekkel közlekednek — mintha Jane só vezette volna a karmesteri kezet! —, kifejezték azt a tartalmat, amit a vera hordoz. Van azonban a verses szövegnek egy hallatlan nehéz buktatója: aki nem érzi a vers ritmusának finom feszességét, az nem tud mit kezdeni vele. így aztán — mint ebben az esetben is —» a vers bosszút állt: zörgött és kolompolt, ahogyan Kozák András Oresztész jelmezében deklamált. Béres Ilona egész alakításában érezni lehetett valami idegenséget, mintha Iphigeneiát nem tudná, vagy nem akarná elfogadni olyannak, mint amilyennek Euripidész megírta. Persze nem tudni, mennyire vette át a színész a rendező elképzeléseit és utasításait a jellem megformálásában, mert például az Oresztészre ismerés pillanataiban olyan extázist játszik, amit a testvéri szeretet címén és okán az el- csukló félig értett szöveg birtokában sem tartunk egészen természetesnek, Ügy éreztük, hogy a rendező némely jelenetben engedett az extázisábrázolás csábításainak, anélkül, hogy észrevette volna a szöveg ellen forduló látvány hatását. A két főhős vitatható megformálásán túl a többi hős és a kar hibátlan produkciót nyújtott. Örömünkre szolgált. hogy mennyi elsőrangú jellemszínészünk van, akár Sinkó László, Szilágyi _ Tibor. Haumann Péter, vagy Drahota Andrea. Gyöngyössy Katalin, Moór Mariann, Kál- dy Nóra, Csűrös Karola, vagy Esztergályos Cecília szöveg- mondására és fegyelmezett játékára gondolunk. Ez az előadás hibáival együtt is tv-szerű volt és élményt adott a nagy klasszikus mítoszokat is érintő világából. (farkas) JUBILEUMI LOVASTÜRA. Tíz évvel ezelőtt rendezte első „Hungária Lovastúráját” az IBUSZ. A jubileumra négy útvonalon huszonöt lovastúrát szerveznek. Képünkön az eger—szilvás varadi túra résztvevői a Tardos fogadó előtt. (MTI foto — Benkő Imre felvétele) Az Országos Műemléki Felügyelőség a szervezett magyar műemlékvédelem 100. évfordulója tiszteletére pályázatot hirdetett műemléki témájú amatőrfilmek készítésére. A pályázóknak az ország fontosabb műemlékeit, régi városait, jelentősebb tájegységi emlékeit 1971. május 18., kedd és a helyreállításokat kell megörökíteniük felvevőgépükkel. A nevezési lapok már átvehetők az Országos Műemléki Felügyelőségnél (Budapest, I., Táncsics utca 1.), s az elkészült filmeket ugyanide kell beküldeni, legkésőbb 1972. január 8-ig. A legjobb amatőrmunkákat a bírálóbizottság díjazza. A nagydíj 5000, az első díj ■>2í)b. a második 2000 és a madik díj 1000 forint A bíráló bizottság 1972. január 22-én hirdeti ki a pályázat eredményét. XII. „Pedig nem lehetett valami utolsó fickó” — töprengett Fleurot, valahányszor a különböző összefüggésekben belebotlott Matranga nevébe. Fleurot csoportjának nyomozói már hetek óta utazgattak Nyugat-Európa és Észak - Ol aszors zág között. 30 —40 gyanús fickót követtek eddig. Ö maga nyolc napja tartózkodott Palermóban és ez alatt áttanulmányozta az összes fellelhető iratot... És sehol sommi, ami arra utalhatott volna, hogy a maffiának köze van a mostani kábítószerüzlethez. Két embere és Casetti detektívjei ugyan a parti őrséggel és a vámhivatal tisztjeivel együtt nyomára akadtak egy bizonyos Di Pisa nevű fiatal vagánynak, de mielőtt elkaphatták volna, valaki az orruk előtt lelőtte. Casettiék most a gyilkost keresik... A maffia kezét sejtik az ügy mögött. A nyomozás során a gyanú árnyéka rávetődött egy köztiszteletben álló idősebb úrra, Manzellára is, aki a palermói főpolgármester szoros baráti köréhez tartozott és a város előkelőségei közül a legbőkezűbb adományozó volt minden karitász- megmozduláson. Manzellát ez ideig sem kihallgatni. sem letartóztatni nem lehetett. Nem volt rá törvényes alap, de még csak ürügy sem. Casetti most a fejét verte a falba, mert hiszen addig-addig kerülgette a macska a kását, mígnem Manzella, tegnap, villája kapuja elöl odébb akarta tolni a bejáratot el torlaszoló ásott üresen parkírozó sport Giu- liettát... Az eredmény: Casettiék a robbanás után csak Manzella táskáját találták meg a közeli fa tetején. A robbanás ugyanis autóstól, kapustól és a gazdája segítségére siető inasostól eltüntette az „ájtatos manónak” becézett öreg milliomost. Hogy a palermói rendőrség gyanúja nem volt alaptalan és helyes nyomon járt, amikor Di Pisára gyanakodott, kiderült a Manzella táskájában talált feljegyzésekből Casetti szerint arra is találtak utalást, hogy a közelmúlt napokban Manzella villájában valamilyen okból a maffia nagytanács ülésezett ... Az események elemzésére egyelőre nem maradt idő, mert a palermói rendőrséghez tegnap óta egymás után érkeztek az elhagyott és felrobbanó sportkocsikról szóló bejelentések. „Valaki újított” — mondta Casetti. Ez az újítás Fleurot szerint a maffia modernizálásának folyamatába illeszkedett be és feltehetően valami üzleti nézeteltérés tisztázása kezdődött két egymással rivalizáló banda között. Fleurot felügyelő töprengéséből az ügyeletes tiszt megjelenése zavarta fel. Rádió- gramot tett az Interpol képviselője elé. Fleurot rápillantott, és mint akit a kígyó mart meg, felugrott. — Mikor megy a legközelebbi repülőgép Milánóba? — kérdezte izgatottan. — Félóra múlva indul egy gép Nápolyba és annak közvetlen csatlakozása van Róma—Milánó felé — válaszolta a rendőrtiszt, miközben a kopott faliórára pillantott. — Kérjem az ügyeletes kocsit? — Igen — bólintott Fleurot, miközben a fogasról sebtében magára kapta felöltőjét és kalapját. — Legyen szíves, adja át embereimnek az üzenetemet is: Milánóba mentem, a csoport továbbra is működjön szorosan együtt a palermói hatósággal... ... Már magasan a város fölött keringett a repülőgép, amikor Fleurot lenézett a kéken fénylő öbölre, a parti sétány medúzafejű pálmafáira és eszébe ötlött, hogy ide- felé hajón jött, kényelmesen és lassan és most, mintha csak menekülne erről a sejtelmektől terhes, elátkozott szigetről. „Talán Milánó több szerencsét hoz”, vigasztalta magát Maga elé képzelte főnökét, a jó öreg Marc-ot. A párizsi központ padlásszobának is beillő második emeleti kuckóját, ahol egy lomha keresztespók mozdulatlanságával ül a háló közepén és vizsla szemekkel pislog át a falon, át Párizson, át Európán és mint egy keleti mágus, bűvöli ellenfelét: jöjjön, jöjjön végre már. ... A milánói repülőtéren a helyettese és a milánói rendőrség bűnügyi csoportvezetője fogadta Fleurot-t. — Estére várjuk a nagyfőnököt is — hadarta helyettese, a gyors beszédű Jannot. „Marc tata is befut?” meditált Fleurot, .akkor ezek elkapták a madzag végét”... — Nos, mi újság? — kérdezte hangosan, miután a milánói kolléga maga vezette gépkocsijában elhelyezkedtek ... — Azt hiszem, nyomon vagyunk, főnök — kezdte Jannot — sikerült egy szálat kihúzni a gombolyagból... azt maga is tudja, főnök, hogy a Liggio-csel nem sikerült... Hágj tűk meglépni Svájcból és vissza is ment Szicíliába, ce amint hallom, ott most valami vendetta tombol es ebbe belekeveredett a mi Liggiónk is... (Folytatjuk.) Amatőrfilm-pályázat a műemlékvédelemről
