Népújság, 1971. május (22. évfolyam, 102-126. szám)
1971-05-16 / 114. szám
Megyénk ax irodalomban Remenyik Zsigmond KÜLÖNÖS SORSt EMBER és rendkívüli író volt. Sorsa messzire sodorta nagyon, írói művészete pedig egyedülálló vállalkozás a huszadik század magyar irodalmában. Dormándról indult elete, de Egert is eszmél tetó emlék« közé sorolta: „Ez a két település, Dormánd és Eger az én swilöfoldem, testi és szellemi, ha ugyan ezt a kettőt egymástól így durva kezekkel szétválaszthatjuk —hisz egyik sem létezhetik a másik nélkül, és főként — kettéválasztva, fiket — sem életem, későbbi Jövőm, de főként szellemi fejlődésem aem nem *rthető, sem nem magyarázható. ,. Dormánd ét Eger egymástól elválaszthatatlan, együvé tartótnak, •kár a földet bebontó szárazföld es tengerek...” — olvashatjuk egy kese! IrásáDormánd jelentette a szO- MSföldet, a mindig hazaváró kedves otthont, amelynek bűneit is az elkötelezett író szeretet evei ostorozta. A ^magyar vidék” volt ez, amely lenanyatló úri életével és széthulló erkölcseivel, valamint a nép nehéz sorsával a változást váró magyar világ jelképévé nőtt szemében. Itt eszmélt azonban apra is, hogy a sárba fulladó aranyat, a népi tehetséget fej lehet és fel kell emelni az őt megillető helyre. Világosságot kell vinni az apró ablakú házakba, valóságost és szellemit, hogy épülhessen az emberibb jövő. Igazságai ott forrnak a Bün'udat szenvedélyes vallomásában, Az atyai ház modem dramaturgiájában és • Por és hamu nagy lélegzetű epikájában. Eger már egy másik világ volt: az egri diák Remenyik Zsigmond itt a századelejl polgársággal találkozott. Lehangoló élménnyel járt ez • találkozás. Bátortalan életekre tudott csak figyelni, az tUtól rettegő nyárspolgárl vegetáció szomorú valóságat Ismerhette meg. De itt gyulladtak ki benne az szellemi vágyaik: a papi gimnázium tudós tanárai — ha sokszor konzervatív szemléletükkel is —, arra ösztönözték, hogy messzire tekintsen, s hogy *N'ietzsche lázadásától eljusson Marx Igazságáig. Mindig tisztelettel emelékezett a városra, szertelen lázadásainak ifjúkori színterére. Műveivel hálálta meg ezt az indítást: az Északi szél Egerben kezdődik, itt játszódik a Por és hamu egy része, utolsó szép regénye, Az idegen is kapcsolódik hozzá, és ha valaki - még akarja írni a századeleji Eger történetét, a Sarjadó fű kulcsfontosságú könyv lesz számára. AZ ÍRÓ MESSZIRE SODRÓDOTT az első élmények színhelyétől. Az első világháború után eljutott egészen Dél-Amerikáig. Vándorlásának indítékairól műveiben vallottá a forradalmait elvesztő ország kilátástalannak tűnő jövöje riasztotta, az élet megismerésének vágya hajtotta, és Kassák Lajos pesti avantgardista körének széthullása ösztönözte a menekülésre. Argentína, Chile és Peru ráki »lőtt, forrongó világa úiabb élmény körrel gazdagította. A földművelő indián peonok nyomorúságos kiszolgáltatottsága és a bevándorlók szenvedései ültették el benne a megalá- z»>ttak szolgalaténak hitét M<Hd nemcsak a hatalmas fó’drész lakóinak szokásait és életszemléletét közvetítik hűseggel az európai olvasónak, de egyetemes érvény- nyK fogalmazták meg harcukat a szabadságért és as emberi Jogokért A tiszta humánum szépségé teszi felejthetetlenné a dél-amerikai vándorlás élményeiből született müveket a Vész és kaland forró vallomását • Vándorlások könyve és az Őserdő történetét Remenyik Zsigmond • nyugtalan írók közé tartozott Amennyire egyedinek látszik különös élményvilága, annyira rendkívüli művészete is. Prózájában felfedezzük a klasszikus elbeszélés sodro erejét de ezt az izgalmas. cselekményes epikát gazdagon színezi a mély gondolatiság, gyakran az elvont jelképesség és a merész parabola. A negyvenes években írott regényei (Élők és holtak. Északi szél, Ősök és utódok) a háborús embertelenségek poklában merészen élnek a laza szerkesztésű lélektani elemzéssel, amelynek hitelessége és a történelmi korhoz kötödő szenvedélye páratlanná teszik ezeket a műveket egész Irodalmunkban. Prózájának legsikerültebb teljesítménye mégis a Bűntudat személyessége és modem idő- szemlélete, vagy a század- forduló korabeli Magvaror- szág körképét nyújtó Por és hamu. KÜLÖN HELY ILLETI meg irodalmunkban a drámaíró Remenyiket. A színházakból méltatlanul mellőzött művei a magyar drámaírás gazdag és színes kísérletei a modem újítások vállalására és hazai megvalósítására. Epikus drámái (Blőse úrék mindenkinek tartoznak, Saroküzlet) szinte Brecht műveivel egyidőben ösztönözhettek volna a magyar epikus színház megalkotására, későbbi művei pedig az európai és az amerikai lélektani dráma eredményeivel kapcsolhatók ösz- sze. Az atyai ház a múlt és a jelen egyesítésével állandóvá teszi a történés idejét, és O’Neill drámátechnikpjá- hoz hasonlóan szimultán módon, egyidejűleg < képben jeleníti meg a szereplők gondolatait. Az Akár tetszik, akár nem című drámának kiábrándult és „elidegenedett” hőseinek sorsában’ pedig nemcsak az egzisztencia! ista életérzés villan fel, de Pirandello példázatainak hatását és ThomAMT ALF V ÍSTVAN: Éhség Most már nem tudom; mi az éhség. Hogy milyen, azt is elfeledtem. Jóllakom reggel, délben, este, ha akarok. Nem kell éheznem S már ott tartok: az éhezés emlékét kell idézni, Iám, mert elrontom a gyomromat, ha sfiltkrumpll a vacsorám ... ton Wilder színpadi megoldásait is felfedezzük benne. (Wilder egyik drámáját Reményűt Zsigmond le is fordította magyar nyelvre, Hosszú út címmel.) Igazán csak sajnálhatjuk, hogy a felszabadulás után Remenyik Zsigmond színpadi művei közül csak a Kard és kocka került színre, valamint a Sa-oküzlet egy félreértett értelmezéssel megrövidített sikertelen előadásban. Az fró hatalmas fvü életművet egyetlen ciklusba fogta össze. Az Apokalipszis Humana elnevezés azonban nem a balzaci és a zolai regényciklus műfaji egységét mutatja, hanem írói szemléletet hordoz. Regény, dráma, pamflett és vers egyaránt annak kifejezésére szolgál, hogy az emberiség a huszadik században válaszút elé érkezett. Vagy belepusztul bűnös kegyetlenkedéseibe, magára szabadítva az elembertelenedés apokalipszisét, vagy pedig helyt tud állni önmagáért, és boldogabb jövőt teremt magának. Ért fejezi ki a nép és emberiség egysége, a magyarság és európaiság Remenyik által többször megfogalmazott eszméje. Az Apocalipszis Humana műveinek tanulsága szerint az író keserűségeit legyőzve, rendíthetetlenül hitt a boldogabb jövőben. REMENYIK ZSIGMOND a századdal volt egyidős. 1962-ben halt meg, és a halála óta eltelt évtized egyre jobban arról győz meg bennünket, hogy életműve az egyetemes magyar irodalom értéke, így megyénknek is megbecsült irodalmi öröksége. NAGY SÁNDOR PAFF LAJOS; UTÓPIA Ba a tavaszi díszszemléken nem lánc-fogakat csikoritó tankok nem alligátor-formájú kétéltű rohamlövegek, nem viperaként ágaskodó rakéták, tekintetnél sebesebb, szuperszonikus archeopterixek tülekednének dübörögve és dermesztő menetekben. O, ha minden háború úgy kezdődnék, hogy a legfegyelmezettebb kiskatonák az előírásoknak megfelelően végrehajtott „hátra arcr után kézenfognák a fehér bottal tapogatózó világtalanokat Hogy átvezessék őket elsötétített nappalaik mérges-alattomos futóárkain a városainkba sereglett szirénák biztató rivallgása közben. Ba majd minden haditámaszpont hét végi kirándulóhely lett, sárga-piros vtkendházakkal és fenyőillatú, dúsított levegővel és a vízpart homokjában játszadoznak későbbi városok falához sorozott kőművesek, továbbszolgáló technikusok és törzsszolgálatot teljesítő mérnökök, statisztikusok. Bs aztán letáboroznának négyen-öten Is a legforgalmasabb, csattogó-dörömbölő útkereszteződéseknél, bogy megállíthassák mind a robogó járműveket, amikor egy kisfiú sebesen guruló, tarka labdája után szalad ki a kapu alÓL Egy novembervégi szürkületben, ügy délután 6 óra körül át nem fogható világtengerek óriás bűvárharangjaí alól, hegyek gyomrában Izzított azéntelepek fehérre hevülő energiáiból, vízesések szikra-ívéből hirtelen föllobog majd a megálmodott, második verőfény as égen. MÁTYÁS natBÍG; Üi látóhatár 'A <MTHáton, hol megyék; pipiske-por száll, jön egy dömper, a föld remeg ás tzéttépi a fellegék lebegő rongyát. Szalad a múlt « itgáttal át árkon és bokron, húzza, löki a gyávaság, egy ürge két lábára állt, s figyel a dombról. Vályogviskók, ólak, tanyák; a régi Ázsia tálkája vándorol • láp felé, a homokszaharát el kell hagynia. Nem egy akác; egész fasor ágaskodik már ki a homokból, — s Napközeiben egy fán elhagyott rossz fészekben remény kukucskál. Most születnek mindannyian a falucsecsemök. — Nagy bádogléggömb-viztorony áll a templomhoz, — gondolom - szoptatni a csecsemőt. — Tulajdonképpen nem olyan nagy dolog az egész. és mégis fáj — mormogta maga élé. Mert azért kimondhatatlanul rosszul esett, hogy ötven évi munka után, amit egyetlen gyárban töltött, nem jött el az igazgató. Járt volna neki, hogy eljöjjön, és azt mondja: „Matula Mihály bácsi...” Vagy valami ilyesfélét. — Ejh! — legyintett Mi a csodát kesereg annyit. Ne mérgelődjön, aki pihen. Egye a fene azt az igazgatói kézfogást. Inkább nézze a rügyekre váró fákat, a tavaszra vetkőző folyót. A fia ugyanis kint van, korán kelt, hogy kihasználja a szabad szombatot. Azt mondta, hogy a szokott helyre megy horgászni, meg levegőzni, jót tesz a vegyigyár mérgeit ki- fújatni a tüdejéből, beleharapni a szabad levegőbe. Talán már fogott is valamit, akkor hal lesz ebédre. Toporgott, nem bírt nyugodtan állni. Üjra az jutott eszébe; hogy mit mondhatott volna az igazgató. Talán azt, hogy „Mihály bátyám...” — Szabad? — felnézett, magas nőt látott, és nem értett hirtelen semmit. A nő inger ültén mondta. — Le akarok szállni! Elállta az utat az ajtónál. Teljesen elfeledkezett róla, hogy hol van. Talán még hangosan is beszélt? Töprengett és bocsánatkérően nézett ki az ablakon a magas nőre, mert az sem állta meg, hogy vissza ne nézzen és ne dobjon az üvegnek egy mérges fintort A villamoson többen voltak, mint ahogy az elmúlt hetekben megszokta. Amióta nyugdíjas, másképpen nézi a hétköznapi dél »lőtlpket Az is szokatlan, hogy Matula Mihály hétk«>nap délelőtt ennyit ül a villamoson. Utoljára talán csak tizennégy éves korában vüiatoo6oaott apunyit délelőtt Akkoriban ri1> kán fizetett A külvárosi fiúkkal, de sokat potyáztak. Egyszer egy ellenőr kétszer is elkapta ugyanazon a napon. Kapott két pofont Dehát nem volt más mód, ingyen kellett utazni, a pénz kenyérre ía kevés volt Vajon ma is potyáznak a srácok? Nahát, miken jár az esze! Talán Jancsika, az unokája is megpróbálj a, ha másért nem, hogy bátoi^ágát bizonyítsa. Felderült az arca, amikor a kisfiúra gondolt Délután találkoznak és akkor meghallgatja, hogyan hegedül. Valamikor még ő kezdte tanítani egy öreg jószágon, de most a kisfiú régen túltesz rajta. Már nehéz kottákról játszik, ö sose tudta megtanulni a kottát, nem volt ideje rá, de most az unoka miatt, titokban nézegeti a vonalakon ülő jegyeket. Az egyszerűbbeket néha mintha értené is. Ha tizennégy éves korában nem kellett volna kifutónak menni a gyarba és előtte évekig a piacokon segíteni, talán többre jutott volna. De mindez már hol van! Mintha egyetlen Zuhanással futott volna el feje felett az idő. Amikor leszállt a villamosról, fölnézett az égre. Most is olyan, mint ötven éve volt? Nem tudta, akkoriban talán sose nézett így fel az égre. Legalábbis úgy rémlett most Milyen is lehetett akkor az eg? Vett egy újságot. Kinyitotta. Lám, a gyár hirdet, munkásokat keresnek. Vajon az ő helyére is kell ember? Valahol azt olvasta, hogy minden ember pótolható. Tényleg így lenne? Pótolható ő is? Nem. Megrázta a fejét. Bizonyos volt abban, hogy senki sem pótolható, ö sem. De talán még az díjbirkózó sem. akivel annyira összebarátkozott a gyárban. Mikor is volt? Harminc éve? Pedig nem bírta ott a sarokosztályon a munkát. Pokolnak hívták a többiek is azt az üzemet. Csak Matula bírta. Az a marhaerős ember csak a tenyerére vette és egy kézzel felemelte. Aztán kilépett egy hét múlva. Kiléptek, eltűntek sorban az emberek, ö maradt, biztosabban állt, mint a gépek. Nem győzte le a gyár. Es most’ mégis vesztes lesz. Megint eszébe jutott az Igazgató. Hiába, itt volt, jött veié .és saggott a csalódás, A főosztályvezető jött el pú-
