Népújság, 1971. február (22. évfolyam, 27-50. szám)
1971-02-25 / 47. szám
Kinek dolgozik a farkas? AZ ÚJSÁGÍRÓT sofefelé hajtja témakereső kedve. Ahány termelőszövetkezetben megfordul, fgy, esztendő elején: a fejlődés jegyeit összegzi, az újabb terveket tudakolja. Mindenütt előbbre akarnak lépni, többet belerakni a bőség közös kosarába, jusson abból még több a csűrbe, a szín alá, a kamrába, az emberek zsebébe. Hogyan, miként törekednek célt érni? Korszerű agro-és zootechnikai vívmányok alkalmazása, fokozottabb gépesítés, a gépi erők kihasználása, beruházások, szakmunkásképzés stb.. stb. Tóth József (Tiszanána, Petőfi Tsz) és Kassa József (Tar- nabod, Tarnagyöngye Tsz) egyet még hozzáadott e kategóriákhoz: ..Természetesen. lelki tartalékainkra is tá- maszkodunlcl” Igen, nem feledkezhetünk meg szövetkezeti parasztságunk lelki tartalékairól sem. Mert munkakedv, belső hozzáállás, felizzó akarat, lehetőségek és távlatok okos számbavétele is szükséges a továbblépéshez, a szövetkezeti gazdálkodás újabb feladatainak teljesítéséhez. Nem kétséges: szorgalmas parasztságunk rendelkezik e kiapadhatatlan energiaforrásokkal. Am, felmerül a kérdés: mindig és mindenütt jól sáfárkodnak-e a kincset érő tartalékokkal? Sok közös gazdaságban kutattam: mi serkenti vagy lohasztja a munkakedvet, mi lobbantja fel vagy köti gúzsba a körös cselekvés szándékát, mi sietteti vagy késlelteti a szocialista termelési viszonyok kiteljesedését? Erről ejtek néhány szót, példázatokkal... C.TRA ÉS ÚJRA megerősítenek, meggyőznek a tapasztalatok arról, hogy nagy előrelialadást lehet elérni egy gazdaságban, ha jó a kormányos; hogy a korszerű agrotechnika, a jó üzem- szervezés mellett az elnök és a vezető testület rátermettsége, erkölcsi feddhetetlensége szükségszerű feltétele a gazdaság felvirágzásának. Micsoda lelki energiák aktivizálódnak ott, ahol a vezetők a kommunista munkastílus és az emberség lelkesítő erejével képesek hatni a tagságra és irányítani őket a közös gazdálkodás útján. Am az élet nem csupán emlékezetes szép példákat, de furcsa kirívó dolgokat is produkál, negatív, visszahúz zó, elkeserítő jelenségeket. . Ilyesmi történt az egyik, szőlőtermő dombok közé ékelt faluban. Elmondom, mart általánosságban is megszívlelendő tanulságul szolgál, s mintegy ellenpontként tkzonyítja, mennyire döntő súllyal esik latba a vezető •' ,'kölcsi tisztasága. Történt . dig, hogy a szövetkezet élűiké házépítésbe fogott. incs ebben semmi különös. Építkeztek a faluban sokan. Az elnöknek is megvolt minden joga, hogy a réginél lakályosabb, egészségesebb, korszerűbb hajlékhoz jusson, A házépítés szépen haladt, nőttek magasodtak a falak. Csakhogy menet közben annyit változ- tatgattak a terven, annyi plusz kiadás jelentkezett, hogy látható volt, jóval túllépik majd a költségeket. Mit tesz ilyenkor az ember? A nadrágszíjat szorosabbra húzza és zsebéhez igazítja a tempót. Legfeljebb fél évvel vagy még később kerül a falak fölé tető. De hát végtére is ki az elnök? — morfondírozott a mi emberünk. — És meddig vagyok, elnök? Amíg le nem váltanak. De a házat nem válthatják le, csak az elnököt. Legyünk hát eszeseik! Anyagot kell .szállítani, metszet, cementet, téglát. Szállít a tsz teherautója A homokhordáshoz , elég két lovas kocsi. A sofőr meg a fogatosok nem beszélik ki a dolgot. Tudják, hogy megéri nekik, ha hallgatnak. Jó tett helyébe jót várj! U»7L február 2&. csütörtök Szólni kéül néhány embernek is, legyen ki a maltert kavarja, a téglát hordja, adogassa a kőművesek keze alá. Ki tagadná meg az elnöktől, hogy egy kicsit segítsen? Hiszen az elnök őértük töri magát, az egész tagságért! EGY SZÓVAL: nem kellett húzni a nadrágszíjon, nem kellett zsebhez igazítani a tempót, megállás nélkül folyt az építkezés, idő előtt beköltözésre készen állott a remek, pompás villa. És közben mi történt a lelkekben? Sokan pusmogtak a faluban, „fekete dolgokat”, szabálytalanságokat emlegettek. A suttogó szavak az elnök fülébe is eljutottak. Szaladt a feletteseihez: gyertek, védjetek meg! Rendőrséggel, bírósággal, feljelentésekkel fenyegetőzött. Pökhendi demagógiával igyekezett alátámasztani omladozó tekintélyét. Ha valaki fogatot kért tőle, mereven megtagadta, s még kioktatást is kapóit ráadásul a kérelmező. Hát mit gondolunk, jótékonysági egylet a szövetkezet?! Ne járjanak hozzám koldulni, a jó istenit neki! A merészebb, szókimondóbb emberek emlékeztették, hogyan és miből építette fel az elnök elvtárs a házát olyan rlpsz-ropszra, ezeket, nagy hangú magabiztossággal lehurrogta. „Ne fájdítsa senki a fejét, majd én megfelelek, ha tőlem számon kérik!...” SZÁMON KÉRTÉK, és meg is felelt. Csakhogy a válasza nem elégített ki senkit. Ügy leváltották, mint a pinty. És menesztették a vezetőségből a hasonszőrű társakat is. De lépjünk vissza megint ahhoz a lényeges kérdéshez, hogy az ilyenfajta vezetői magatartás milyen reakciót váltott ki a tagság egészéből, a bomlás milyen folyamatát indította el. Az öntu- datosabb, szélesebb látókörű tagok erélyesen bírálták, határozott szavakkal elítélték a korruptság határát súroló szabálytalanságokat. A többség azonban — a gazdaság és saját érdekeivel szemben — a rezignáltság, a lemondás, csüggedés, a passzív ellenállás lelkiállapotába jutott. A vezetés, a gazdasági ügyvitel hibáinak reális áttekintésére, elemző értékelésére való készség és szellemi pallérozottság hiányában hamis optika áldozata lett. „Mindig az melegszik jobban, aki a tűz mellett van”, meg „aki a húsosfazék mellé kerül, azé a zsírosabb falat” — ilyeneket mondogattak közömbösen. Persze, a közömbösségnek más forrása is volt A céltalan és haszon nélküli munkavégzés. A gyümölcsösben a barackcsemeték törzsét lehajlííot- ták, lekötözték. Másnap, utasításra, feloldozták az apró szárakat, és az ellenkező oldalra hajlítva lekötözték újra. Végül az egészet kiszántották, mert a bicskák elszáradtak. A tagság úgy látta, hogy a fejetlen kapkodás, a rossz gazdálkodás miatt munkaegységei keveset érnek, s nem dolgoztak odaadással. És ennél még furcsább dolgok is történtek ebben a szebb napokat látott szövetkezetben, Az elnök viselkedése, az elkövetett szabálytalanságok valóságos láncreakciót indítottak el a lelkekben. A kisebb fegyelmezetlenségeket egyre nagyobbak követték. Végül már hozzányúltak a közös vagyonhoz, tulajdonhoz, szegy önérzet nélkül dézsánál iák a határt. Az egyik szakvezető például erős. munkabíró asszonyokat kért az egyik brígádvezetőtől. „Meliorációs” munkára. Talajjavításra. Az asszonyuk „melioráció” helyett gyógynövényeket gyűjtöttek, ezt a tsz gépkocsija vitte az átvevőhelyre, s amit fizettek érte, a szakvezető szépen zsebre rakta. Mások a réti szénát hordták haza, udvarukba, a csűrjükbe. Ha az elnöknek maga felé hajlik a keze, és a vezetőség se különb, miért ne lenne szabad nekünk is magunkra gondolni? — vélekedtek jó néhányat, Egy elbocsátás margójára Szinte valószínűtlennek tűnik, hogy mennyit rombolhat egy szédült vezető. Ki tudná kiszámítani, hogy mennyi érték veszett oda, mennyi jövedelem szállt füstbe, csak azért, mert az önkényesség, a pökhendiség kedvét szegte az embereknek, sorvasztotta szorgalmukat? A MUNKAEGYSÉG értékéből ma már nem1' következtethetünk a szövetkezetek gazdálkodásának színvonalára — hangoztatják sokan és sokszor, főként ott és akkor, ahol és amikor keveset ér a munkaegység. Rendszerint kimutatható, hogy ahol alacsony a munkaegység értéke, ahol zúgolódik, elégedetlen a tagság, ott mindig baj van a vezetéssel, ott nem odavaló elnök áll a kormányrúdnál. Ka a tagság elmaradottabb, önös szemléletű rétegeinél még enyhítő körülménynek foghatjuk is fel a tudatos és logikus látásmód hiányát, a vezetőséggel szemben már sokkal nagyobb igényeket kell támasztanunk. Ma már legkevesebb, amit egy szövetkezeti elnöktől elvárhatunk: az átfogó gazdasági koncepció és a tisztakezűség. S talán a közvagyon tisztelete, gyarapítása szempontjából ez az utóbbi adottság a legfontosabb, mert olyan morális, erkölcsi tényező, amelyre leghamarabb, legközvetlenebbül és legérzékenyebben reagálnak az emberek. ... Egyik hegyvidéki faluban, kies fekvésű erdei tavon, kacsatenyészetet létesített a szövetkezet. Hamarosan beszüntették az egészet, mondván, hogy ráfizetéses, sok kacsát elhord a róka. A SZÖVETKEZETI TAGOK másként vélekedtok. — Ne fogjuk a dolgot a Tálcára, mert farkas a tettes, kétlábú farkas — mondta egyikük. — De nekünk miért nem dolgozik a farlcas? — tette hozzá hunyorítva Személy szerint nem vádoltak senkit. De ebből a „nekünk miért nem dolgo- zik”-ból kiértődött, hogy kire és mire gondolnak valójában. Alig egy hónapja, hogy a hevesi kesztyűüzemből elbocsátották a tizenhat éves Oravecz Katalint. A fiatal lány elkeseredett hangú levéllel fordult szerkesztőségünkhöz, majd szóban' is tájékoztatott panaszáról. Arról beszélt, hogy azért vállalt munkát, mert családjának anyagi gondjain akart segíteni, ugyanis öten élnek- havi 1800 forintos fizetésből, s nagyon be kell osztani a forintokat, hogy a legszükségesebbre is jusson. Véleménye szerint indoklás nélkül küldték el azután, hogy négyhónapi tanulóidő során elsajátította a kesztyűvarrás fortélyait. Volt vezetői másképp vélekedtek, elmondták, hogy ha írásban nem is, de szóban többször figyelmeztették, hogy dolgozzék selejtmente- sen, magatartásával ne sértse a munkahelyi fegyelmet. Ezzel szemben Oravecz Katalin szubjektivitásra, rosszindulatra hivatkozik. Nem feladatunk vitatni főnökei véleményét, hiszen a fiatal lány munkáját, magatartását ők hivatottak megítélni. Épp ezért elképzelhetőnek tartjuk, hogy Oravecz Katalin valóban nem a kívánalmaknak megfelelően dolgozott, s valóban sértette a munkafegyelmet. Ez azonban az éremnek csak egyik oldala. A hevesi kesztyűüzemből ugyanis rendszeresen bocsátottak és bocsátanak el dolgozókat. Az indok mindig ugyanaz, mint a fiatal lány esetében. A részlegvezető szerint a képzett dolgozóknak több mint harminc százaléka jut ilyen sorsra. Ezt a ktsz vezetői természetesnek tartják, hiszen — mint mondták — exportra dolgoznak, s lyen kézügyességet igényi szakma. Az utóbbit nem vitatjuí azt azonban igen, hogy ész szerütlenül, antihumánusa szervezték és szervezik ma i a szakemberképzést. Egy dől gozó betaníttatása 2400 fo rintba kerül a ktsz-nek. H. a képzettség megszerzése utáj nem válik be, akkor elbo csátják, magyarán: fejenkén 2400 forintot kidobtak az ab lakon, a közös forintokból, tagság pénzéből, nyereségé bői. Arról nem is beszélünl — pedig joggal lehetne — hogy mekkora csalódást kel a képesítéssel rendelkezi dolgozókban az, hogy a szakmai ismeretek megszerzési után minősítik őket alkalmatlannak. Kopogtathatnak máshol, kezdhetik ismét előíró a próbálkozást, a céltalanu, pazarolt négy hónap után. A ktsz dolgozóinak jó része fiatal lány vagy asszony aki életében először válla' munkát, legtöbbje azért, hogy családja anyagi gond j air, enyhítsen. Mnden pályakezdés gondokkal, buktatókkal jár, minden kezdő bizonytalan, bátorítást, segítséget igényel. Nem könnyű megszokni a munkafegyelmet, különösen olyan állandó figyelmet, igénybevételt jelentő munkahelyen, mint a hevesi kesztyűüzem. Az első hetek feszültségét nem elsősorban adminisztratív eszközökkel kell „feloldani”, hanem megértő tanácsadással. Az elbocsátás a legdraszti- kusabb — természetesen esetenként valóban nélkülözhetetlen — fegyelmező eszköz, amellyel csak a legvégső esetben — szóbeli és írásbeli figyelmeztetések, megrovások után — illik élni. E téren kellene mértéktartóbbaknak lenniük a hevesi kesztyűüzem vezetőinek, mert a túl merev álláspont kizárja mindennapi életünk nélkülözhetetlen motorját: az emberséget. a kesztyűvarrás nem akármiPataky Dezső Vietnami televíziósok A NUSZ nemzetközi újságíró iskoláján 6 hónapig vietnami tv-szakembereket képeznek. Néhány hónap óta kezdték meg Vietnamban a kísérleti televízió adását. A tömegkommunikációknak ez a rendkívül fontos eszköze sok új szakembert kíván. A Magyar Televíziónál 15 vietnami tv-s gyakorol. (MTI foto — Tannal Andor) (pécsi) * ^WWWUW,‘-VWWWWWWWWIIMMHWW«IIWMMM«IIM«M rnmmmmmmmmmm rvr -JTjmnju, DANIEL LANG i MAGASLATON X. A helyzet éleződött. A repülő erődök immár csakugyan a körzet fölé 'érkeztek, motorjuk viharos zajt támasztott, alíu onyan lebegtek, legénységük az ellenséges katonák után kémlelt. Ideiglenes rejtekhelyükről kiüzetve, a Vietkong-katonák elszántan tovább hátráltak, és lesből leadott lövésekkel igyekeztek visszariasztani támadóikat, akik a patak mindkét oldaláról nyomultak feléjük. Megérkeztek a könnyűtüzérségi megfigyelő gépek, jelezve, hogy hamarosan a földi tüzérség is bekapcsolódik. A bírósági jegyzőkönyv szerint az egyre jobban köréjük záródó lármában Meserve rá dióösszeköttetésbe lépett Reilly hadnaggyal, mégpedig csak azért, hogy közölhesse: „egy Victkong harc közben eles *tt”. Meserve hadbírósági tárgyalásán Reilly, mint a védelem tanúja, a keresztkérdésekre válaszolva így vallott: „Meserve őrmester felhívott, és a tűzharc kellős közepén közölte, hogy egy lány van menekülőben felfelé a hegyoldalon. Utasítottam, hogy fogja el. Néhány perc, talán két-három perc múlva visszahívott, és közölte, hogy nem tudta elfogni a lányt, le kellett lőnie. Visz- szahívtam, és megdicsértem teljesítményéért, s a hírt továbbítottam a azázad parancsnokságra”. Meserve jól harcolt azon a napon. Maótól megszabadulván, minden figyelmét a harci helyzetre összpontosíthatta, embereit a többi osztaggal együttműködve irányította, jelzéseket adott a repülő erődök bukórepüléseihez, immár semmi sem zavarta örömét, hogy légi segítségre érdemesítették. Végül is —állapította meg Eriksson —ez a jelentős erő a barlang- rendszer felé nyomultában mindössze egyetlen Vietkong- katonát tudott megölni, egy másikat pedig megsebesíteni. Ketten elmenekültek, és az ötödik elérte a barlangrendszert, ahol is felkészült, hogy a végsőkig védekezzék. Nem is tudták elfogni, pedig a repülő erődök rakétatüzének és a gyalogosok golyóinak- gránátj ablak egyedüli célpontja lett. Sőt, még meg is sebesített néhányat a kétszáz méter hosszú, több bejáratú barlangrendszer felé közelítő gyalogosok közül. Amikor az ötödik Vietkong-katona behatolt a barlangba, emlékezik Eriksson, osztaguk már egy ideje nem tartózkodott a különös formájú sziklaképződmény közelében, olyan mélyre ereszkedtek a völgybe, hogy szinte megérintették a barlangrendszer vastag, durva külső falát. Meserve, Clark és Manuel a többi osztagokba tartozó katonákkal együtt váltig lövöldöztek a magános Vietkong-katonára, alti egy beugró mögül védekezett, amely nem lehetett tizenöt centiméternél szélesebb és néhány centiméternél magasabb, öt, Erikssont, az őrmester egy sziklaperemre küldte, ahonnan be lehetett látni az egész barlang- rendszert. Gránátvetőjét két nyílásra irányította, amelyek közül ss 5: mester sscrir.t bármelyik kijáratul szolgálhatott a körülzárt katonának. Rafe számára egy órával korábban végződött az akció — még jóval azelőtt, hogy az osztag elérte a barlangrendszert Ahogy sietve, kapaszkodva, csúszva siettek lefelé, Rafe megcsúszott, lezuhant egy sziklaperemről, megrándította a könyökét és a vállát Egy mentőhelikopter szállította a Qui Nonh-i kórházba. A mentősök egy zászlóaljtiszt mellé fektették, akit ismert és szeretett. Rafe hadbírósági tárgyalásán kiderült hogy a két sebesült hosszú napokon át beszélgetett a legkülönbözőbb témákról, Rafe mégsem tett említést MaóróL Rafe azt hozta fel védelmére: „Féltem szólni a tisztnek, mert talán én lettem volna az egyedüli, aki szóba hozta volna a dolgot Nem tudtam, hogy Eriksson már jelentést tett róla. Először meg akartam tudni, mit tesz majd Meserve és dark.” A tűzharc több óráig tartott a szurdokban, a támadók csak sötétedés után hagytak fel a küzdelemmel. A befészkelődött Vietkong- harcos (másnap reggel elmenekült) öt amerikait sebesített meg. Meserve jókora bátorságot tanúsítva mentette meg a legsúlyosabb sebesültet, egy közkatonát, akinek tölténytáskája egy találat következtében felrobbant a lágyékánál. „Szegénynek kilógtak a belei” — mondta Eriksson. „Ügy festett, mintha két tárat magába eresztett volna”. A sebesült ma- gatehetetlenül hevert közvetlenül a Vietkong-harcos rejtekhelye előtt. A golyózáporral dacoló Meserve előre kúszott, és kivonszolta a sebesültet a Vietkong-katona lötávolából. Ezért a cselekedetéért bronzcsillagra terjesztették faL ,, SFalytatjukl
