Népújság, 1971. január (22. évfolyam, 1-26. szám)
1971-01-04 / 2. szám
Nyitásra kész a Fővárosi Nagycirkusz Egy évben egyszer szilveszter Kutya nehéz a kritikus 'dolga: most írjam le, hogy tetszett a televízió és a rádió közös szilveszteri műsora? Mennyien szidnának, ■kik már hetek, sőt talán hónapok óta készülnek úgy a« óév búcsúztatására, hogy ■ „főprogram” ebben a televíziót s a felfokozott várakozást nincsen olyan kitűnő ötlet, rendezés, színész, amely, vagy akik akár csak merftöaelítőieg is kielégíteni Vagy írjam le, hogy a televízió és a rádió közös «öveszterí műsora nem sikerült úgy, ahogy maguk a «program tervezői, szervezői -SÍés kivitelezői is szerették volna, hogy a televízió alig Y nyert a rádióval való közös- ködésea vagy vesztett, mert a „képiségeí?’ volt kénytelen feláldozni e frigyért, de vesztes a rádió is, amely az elmúlt évékben messze gazdagabb és ötletesebb műsort adott. . Jí Isméit Jönne M JbgOS & nem egy ízben nagyon is okos érvelés: ugyan kérem,^ ez Szilvi . er éjszakai műsor, amil vtés, ivás közben, társa: á :an néz sex ember. Nem kell minden számot „komolyan” venni. Az a lényeg, hogy legyen mindenki számára, aki nézi, néhány olyan műsorszám, ami neki tetszik, ami még nem idegesíti és kész. Különben is öt-mQlióan nézték ezt a műsort: gyerekek és öregeik, egyetemi tanárok és nem egyetemi tanárok, városiak falun étófc. Az Úristen, ha televtrtó* szerkesztő lenne, sem *»■»(■>& ezt az égy darab szilvesztert programot úgy szétosztani, hogy mind az ötmilliónak kOIön-kűlön is a legjobb és kielégítő meny- nyiségfi falat jussoo! agyasával tehát nemcsak hálátlan feladatnak, hanem lehetetlennek is tűnik a számomra, hogy kritikát Írjak a szilveszteri műsorról. Egy tény: lassú és kissé vontatott kezdet után a vége felé lendült igazán hangulatba Horváth Ádám néha bizony gigászi erőfeszítéseket igénylő rendezésében a műsor; másik tény: ha eltekintünk az erőltetettnek érzett vetélkedőtől, akkor Szepesi és Vitray nullrnulla, s e döntetlen mögött jobbára kellemes, szellemes és elegáns műsorvezetés húzódott meg; újabb tény: Hofi, aki messze kiemelkedett a programból sajátos egyénisége varázsával; s az is tény, hogy bízvást felsorolhatnánk még jó néhány közreműködő művészt, alti derűt, mosolyt csalt az újévet váró televíziós nézők arcára. Tudom, sőt biztos vagyok benne, hogy jól tudom: hatalmas teher a televízió vállán, hogy népi-nemzeti szokássá alakult nálunk Magyarországon, — a televízió szolgáltassa minden örömét és derűjét a szilveszternek. Ilyen teherrel és felelősséggel néha bizony nyomasztóan nehéz a lépéstartás az igényekkel, gyakori inkább a megbotló botorkálás. Szálljunk egy kicsit lejebb az elvárással, emelkedjen kissé feljebb önmaga túlzott felelősség-komplexumán a televízió, s ott ahol e kettő találkozik, 1971. szilveszterén az ideinél jobb műsor „terem”. Amit majd me$nt szidhatunk!? Sose fagyunk meg A tévéfilmet Somogyi Pál és Viktor Gereon írta, Sző- nyi G. Sándor rendezte és én nevettem végig. S azt is meg kell mondanom őszintén, hogy egy dramaturgiai lag teljesen felesleges, az eseményt jóformán semmiben előre nem vivő, voltaképpen alakjában a cselekményből teljesen kilógó figura jóvoltából nevettem végig Mert nekem, különösképpen nem a szituáció tetszett a hűtőszekrényes villával, az egyértelmű félreértések kimagya- rázásával, amiben a szereplőik még a maguk műfajában jó alakítást is nyújthattak. Ami tetszett, az Suka Sándor alakítása volt Évek óta találkoztam vele már színpadon, televízióban, moziban, kisebb-nagyobb szerepekben, mindenesetre kisebbekben inkább, mint nagyobbakban. De most egy olyan sajátos, megszállottan esett, de esettségében is makacsul kitartóan küzdeni kész figurát teremtett meg ebben a tévéfilmben, amilyennel alig-alig találkoztam még a legutóbbi években magyar filmen, vagy színpadon. Groteszk és mégis emberi, csetlő-botló, de mégis célhoz érő, tipikus szívós kisember lett Suka Sándor alakítása nyomán az egyszerűen bohózatba illően ostobácska figurából. Valami egészen furcsa, belülről fakadó humor rej törik — s ebből ez még csak most talán Ízelítő volt — Suka Sándorban. Valami olyan, hogy a legnagyobb nevetés közben meg tudnám siratni. t Gyurkó Géza 1971. január 14-én tartja díszelőadását, illetve nyitja meg kapuit a Fővárosi Nagycirkusz. A Középületépítő Vállalat mintegy 45 millió forintos költséggel alakította át és tette Európa egyik legkorszerűbb cirkuszává a budapesti szórakozóhelyet. Képünkön: rivaldafénypróba a porondra. (MTI foto — Mező Sándor felvétele) Egy sors több tételben Nyolc évtized, töretlenül 1925-ben kérvényt írt, úgy érezte jogos, indokolt kérése, a konszolidálódott fehér hatalom uraihoz címezte. Nem is késett a válasz: „Márpedig Medák Alajos vöröskatona volt, mely ténykörülményt a folyamodó maga sem tagadta, sőt beismerte; miért is o fennírt bizonyítvány kiállítását megtagadnom kellett.”1 Trak Géza polgármester*. Évék múltán, a Gömbös- éra idején a főispán környékezte meg, arra kérte levélben, hogy legyen az Egységes Párt egyik vezetője, szervezője. Körmönfont diplomáciával fogalmazták a levelet, teljességgel kizárva a visszautasítás lehetőségét. Egyre nem számítottak, hogy a választ nyers őszinteséggel írják: — Nem politizálok... a megbízást nem fogadom el_ 1953. Dombrádi Alajos még hatvanegy évesen is fiatalos ambícióval oktatott — nevelt, él sem tudta volna képzelni, hogy egyszer eljön a nyugdíj ideje is. Nem ez, hanem rosszabb történt, a kollegális intrika és féltékenység félreállította, minden különösebb indoklás nélkül elbocsátották, nyugdíjjogosulton a bizonytalanságba. 1960. 'A Művelődésügyi Minisztérium szakmai kiadványt ad ki. A kötet szerzői közt találkozunk a már 61 éves pedagógus nevével. 1967. Egy köszönőlevél, melyben a budapesti XIII. kerületi általános iskola igazgatója méltatja a már aranydiplomás pedagógus érdemeit. Dombrádi Alajos ugyanis túl a hetvenen, mezőgazdasági szakkörvezetést vállalt el, s csinálta lelkeA Gestapo büntetőexpedíciójéraak kudarca — Figyelem! Körül vagytok véve! Céltalan az ellenállás! Adjátok meg magatokat, ellenkező esetben nincs kímélet — kiáltotta oda a németeknek a fordító. A németek egérfogóba kerültek a kis mauzóleumban, amelynek egyetlen alacsony, szűk bejárata volt. Igaz, hogy az agyagfalak megvéd- ték őket á golyóktól, de elég volt csak egyetlen kézigránátot is bedobni, és végük lett volna! Egymás mellett szorongva a padlón, mindinkább hatalmába kerítette ókét a kiúttalanság érzése. A fordító ismét megszólalt: — Öt perc gondolkodási időt adunk. Utána lövünk. Ha ellenállás nélkül megadjátok magatokat, garantáljuk, hogy életben maradtok! Bauer felült: meg volt döbbenve és mélyen hallgatott. — Nincs más kiütünk, mx. Január U hétfő hadnagy úr! — szólalt meg az egyik rádiós. Schule altiszt is helyeselt. Lehet, hogy a hadnagy éppen erre várt — nem akarta elsőként említeni a megadást — Kérdezd meg őket, mit kell tennünk! — adta ki a parancsot a rádiósnak, majd lecsatolta revolvertáskáját és odébb lökte lábával géppisztolyát. Rodenek nem kellett^ kétszer mondani. A kijáratig kúszott és kikiabált: — MiJ tegyünk? — Dobjátok ki a fegyvereteket és felemelt kézzel gyertek elő! Bauer elsőnek hajította ki a revolverét és nyögve fel- emelkedett a földről. Alárendeltjei is sietve eldobálták géppisztolyaikat, tölténytáraikat és kézigránátjaikat. — Ez minden! — kiáltotta a rádiós. — Kifelé! Elsőnek Bauer hadnagy lépett ki, felemelt kezel. Arca sápadt volt, nem tudta levenni a szemét a rámeredő fegyverek csövéről. Márkin küíönlges egységekben szolgált a fronton, volt tehát már tapasztalata, hogyan kell bánni a foglyul ejtett németekkel. A háború első hónapjaiban a német hadifoglyok, különösen pedig a tisztek, gőgösek voltak, de a kudarcok idővel megpuhították őket. Bauert, miután a fronttól oly messze a sivár pusztaságban foglyul esett, pánik kerítette hatalmába, annyira, hogy titkolni sem tudta. S ugyanezt érezték társsá Kezdődik a kihallgatás Markin különválasztotta a foglyokat és megkezdte a vallatást. Nem sok ideje volt erre. Leült a síremlék mellett egy kőre, térdére fektetted oldaltáskáját és néhány kérdést tett fel Bauernek: — Neve? Rangja? — Walter Bauer, hadnagy. — Kora? — Huszonhárom év. ' — Melyik egységben szolgált? — A Luftwaffe IV. légiflottájának yiIL szállítási hadosztályában. — Embereivel együtt milyen céllal ereszkedett le tegnap éjjel ezen a vidéken? Bauert villámcsapásként érte a kérdés. Felszállás előtt, a gyakorlatok idején többször is bizonygatták neki, hogy ebben a sivatagban, amelyet a térképen fehér folttal jelölnek, nem kell tartania semmilyen találkozástól. A kiképző tisztek azt mondták, hogy nem kell félniük, nem ütközhetnek meg ott semmilyen fegyveres emberekkel — a szovjet kém- elhárítók senkinek nem jutottak az eszébe. Ezért Bauer nem készített elő semmilyen, akár némileg is meggyőző mesét, amivel leplezhette volna küldetésének célját Másrészt meg volt döbbenve, sehogy sem tudta összeszedni magát. Riadtan bámult maga elé, a ráirányított géppisztolyra, amit a Markin mellett álló szovjet kémelhárítós tartott Bauer hallgatott Markint ez idegesítette. 11. — Nincs időm sokáig beszélgetni magukkal. Kész vagyok megkönnyíteni a válaszolást Először is még két kérdést teszek fel. Az első: megtalálták-e azt a helyet, ahová leszállhat két Focke— Wolf—200 típusúi gép? Másodszor: ha megtalálták, jelentették-e Rowel ezredesnek és kaptak-e tőle választ? És, kérem még egy kérdés: nem gondolják-e, hogy a hadifoglyok helyzete minden tekintetben kellemesebb, mint az olyan háborús bűnösé, diverzánsé, akit a bűntett színhelyén értek tetten, mélyen a hátországban. (Folytatjuk.) sen, eredményesen éveken át. 1970. december végén, közel a nyolcvanadik évtizedhez tervekről beszél: versenyfelhívást akar közzétenni, társait keresi, az 1913-ban végzett tanítókat, tizenkétpróbás vetélkedőre, országos erőpróbára invitálva őket Közben tanulmányterveken dolgozik. Egy sors több tételben... • • • Á papírok megsárgultak, az írás megfakult évtizedek koptatták a lapokat; ám altiról vallanak, az közel a nyolc évtizedhez is töretlen fiatalos, mintha nyomtalanul suhantak volna el felette az évtizedele, érvel, vitázik, friss memóriával idézi pedagógusélete emlékeit. Vitalitása titkairól faggatom. — Talán az, hogy semmi sem ment könnyen, mindenért busásan kellett adóznom. • • • Alig szerzett diplomát, alig kóstolt- az annyira várt tanításba már behívót kapott. Hiába hivatkozott arra, hogy tanítás mellett rendes hallgatója a Budai Pe- dagógi kuninak, mint német —magyar szakos; az érvek nem számítottak, a regula győzött. Aztán a háború jött, negyvenkét hónap a fronton, első vonalban. A hajdani százados érezte az emberpusztító viaskodás értelmetlenségét, megrendítő képeket őriz az agyonhajszolt, kiéhezett, rongyos katonákról. Nem véletlen lett belőle vörös tiszt, nem állt meg félúton, továbbjutott, mint az Őszirózsás Forradalom híveivé szegődött kollegái. A fehér terror idején az egri várba internálták. Amint szabadult kizárólag a pedagógiának élt: szenvedélyévé lett a mezőgazdasági oktatás és a testnevelés. Ám ezzel sem zárult a kör. Parasztfiatalokból dalárdát és színjátszócsoportot szervezett Egerben, többször sikerrel léptek fel a városi színházban is. S mennyire futotta még akarásból, kitartásból: éjjelenként tanult, több oklevelet szerzett, tanulmányokat írt. többek közt neki köszönhető —, országos vitát Indított ez ügyben —, hogy a zsinórírás helyett az állóbetűk lettek elfogadottak. Mint a Kertész utcai állami elemi iskola igazgatója nem egyszer került összeütközésbe az egyházi hatóságokkal, mert elveiből, pedagógiai elké pza* léseiből jottányit sem engedett. Eger sportélete rendkívül sokat köszönhet a jó szervező és irányító készségű szakembernek, ám ugyanúgy hálás lehet a városi népművelés is. A Magyar Szó írja 1922. június 13-án egy országos tornaünnepélyről: „... ezen az ünnepélyen Medák (Dombrádi) Alajos is letette a vizsgát, mint kiváló tomapedagógus.” A népművelő agilitását dicséri ez a lap egy év múltán: „Nem vagyunk hívei a személyi kultusznak, de... E névhez fűződik ma Egerben a népművelés terén legtöbb eredmény és legnagyobb siker.” Mindig izgatta az új, a reform, Egerben még sokan emlékeznek a volt tanítványok közül arra, hogy Dombrádi—Medák Alajos vezette be országosan elsőként, valóban úttörőként a nyolc osztályos oktatást, polgári iskolai tanterv alapján. A Kommunista Párt igényelte a hajdani vörös tiszt segítségét, érdeklődéssel fogadta gyümölcsfatermesztési, kezelési és ellenőrzési elképzeléseit, valamint konzervgyár létesítésével kapcsolatos terveit. • • « Az intrika mégis közbeszólt. Ám a Pestre „emigrált” ember érdemeit a 1IL kerületi tanács vb elnöke és művelődési osztályának vezetője méltatta korántsem szokványos szavakban. Nyaranta sporttáborókat vezetett és vezet ma is, országos fórumok dicsérték pedagógiai, pszichológiai és szakmai hozzáértését. Csoda, ha ilyen körülmények közt — a tanítás szenvedélyétől, tiszta emberségétől sarkallva — feledte a jogtalan sérelmeket is. Ha az ősi pátriába hazatért, úgy viselkedett, mintha mi sem történt volna, kevesek kiváltsága ez a nemes nagyvonalúság. Ám ő mindig önmagát kérdezte és kérdi.* — Megtettél-e mindent, ami képességeidből, erődből telt, vagy csak annyit dolgoztál, amennyiért megfizettek?” S ő spártaian szigorú bírája volt és marad önmagának. Ezért lett szépívű élete töretlen pálya. Életének minden tételében három vezérelv dominált: A hivatásérzet, a szókimondó egyenesség és a szívós kitartás. Kevesen büszkélkedhetnek ennyi erénnyel... Pécsi István
