Népújság, 1971. január (22. évfolyam, 1-26. szám)

1971-01-26 / 21. szám

Pompidou—Brandt találkozó Sikerült kiküszöbölni a nézeteltéréseket? Brandt (balról) megbeszélést tart a francia államfővel India ünnepén A félévemként esedékes francia—nyugatnémet csúcs­találkozó hétfőn Pompidou és Brandt 80 perces megbe­szélésével kezdődött, amelyet Brandt kancellár távozóban „igen jó kezdetnek” neve­zett. Mint várható volt, az első találkozó csaknem kizárólag a nyugat-európai gazdasági integráció legidőszerűbb kér­dése, a gazdasági és pénz­ügyi unió Létrehozása körül forgott, amelyben az EGK decemberi brüsszeli értekez­letén ellentétbe került egy­mással a nyugatnémet és a francia álláspont. Brandt és Az egyiptomi kormány ülésén megállapította, hogy a Jarring ENSZ-megbízott Közvetítésével folyó közel- keleti béketárgyalások sem­mivel sem hozták közelebb a Biztonsági Tanács 1967. november 22-i határozatának végrehajtását Az egyhely­ben topogás oka az, hogy Izrael makacsul ragaszkodik expanziós, annexiós politiká­jához, s szembehelyezkedik a Biztonsági Tanács határo­sával. Mohamed Fayek tá­jékoztatási miniszter a kor­mány ülését követően kije­lentette, hogy a Jarring- misszió felújítása Izrael ré­Pompidou első tanácskozása után mindkét fél jó kezdet­ről beszélt és a jelek szerint sikerült kiküszöbölni a Kö­zös Piac továbbfejlesztésé­ben mutatkozó nézeteltéré­seket. Mint Rüdiger von Wechmar nyugatnémet kor­mányszóvivő mondotta, a két államférfi egyetértett abban, hogy a gazdasági és pénzügyi egység megteremtésében pragmatikusan kell eljárni és a kancellár kifejezte azt a reményét, hogy az EGK kö­vetkező miniszteri tanács­ülésein sikerül is megfelelő intézkedéséket hozni A szóvivők szerint a néae­széről csupán üres manőver, amely a nemzetközi közvé­lemény megtévesztésére szol­gái A minisztertanács Favzá kormányfő elnökletével be­hatóan elemezte a közel-ke­leti válság legújabb fejlemé­nyeit, az EAK általános po­litikai helyzetét, s a szüksé­ges következtetéseket levon­va meghatározta a követke­ző időszak főbb feladatait. A kormány megkülönböztetett figyelmet szentelt a múlt heti négyes arab csúcstalálkozó eredményeinek, a keleti front és a Palesztinái ellen­állás helyzeténeik. tek nagyfokú egyezéséről ta­núskodott a két külügymi­niszter, Schumann és Scheel első találkozója is. Ezt követően Chaiban-Del- mas miniszterelnök a francia külügyminisztériumban ebé­det adott Brandt kancellár tiszteletére. A kétnapos francia—nyu­gatnémet tanácskozások so­rán Pompidou és Brandt még két ízben találkozik és további megbeszéléseiken ke­rül sor többek között a kelet —nyugati kapcsolatok prob­lémájának megvizsgálására. Hrem bíznak .lixouiiau ••• Hétfőn tették közzé a Har­ris közvélemény kutató in­tézet legújabb felmérésének eredményeit. Eszerint a meg­kérdezettek 37 százaléka alig, 39 százaléka pedig egy­általán nem bízik abban, hogy Nixon elnök 1972-re megfékezi az árak emelkedé­sét és csökkenti a munka- nélküliséget. A felmérés adataiból ki­tűnik, hogy az amerikai gazdasági tevékenység lelas­sulása miatt a lakosság 40 százalékának csökkent az életszínvonala. Különös jelentősége van annak, hogy India nemzeti ünnepe nem az a nap, ami­kor alkotmányjogilag függet­lenné vált, hanem 1950. ja­nuár 26. évfordulója — azé a napé, amelyen az or­szág független köztársaság lett és saját alkotmánya ér­vénybe lépett. Január végét csupán egy hónap választja el február végétől — o köztársaság ün­nepét attól a naptól, ami­kor a köztársaság népe leg­fontosabb állampolgári funkcióját gyakorolja: az urnák elé járulva megvá­lasztja képviselőit, s rajtuk keresztül új kormányát. In­diában a választás általános és titkos, nők és férfiak, gaz­dagok és szegények egyfor­mán, megkülönböztetés nél­kül szavaznak. Ebben az ér­telemben a választás való­ban demokratikus: vala­mennyi játékszabályt betart­ják. Hogy azonban a jórészt ími-olvasni nem tudó, tanu­latlan százmilliók mennyire képesek érdemük, s nem csak a választási gyűléseken elhangzott szónoklatok sze­rint ítélni meg a pártokat, — ebben a tekintetben ez a demokrácia már igen csak korlátozott. Utoljára 1967-ben volt In­diában általános választás és az alkotmány szerint nem is kellett volna már az idén választaniok. A körülmé­nyek azonban úgy alakultak, hogy a kormány kedvezőnek látta a jelenlegi időpontot. Mindenekelőtt azért, mert Indira Gandhi az elmúlt hó­napokban végrehajtott intéz­kedései, politikai lépései a legszélesebb támogatást biz­tosítják számára. Indira Gandhi ma annak az ember­nek a jogán kéri a választók szavazatát, aki államosítot­ta a bankok jó részét, aki szakítani mert a nagytőke támogatását élvező jobbol­dali pártvezérekkel, aki meg­fosztotta a maharadzsálcat kiváltságaiktól. Az indiai helyzet igen bo­nyolult. Fő jellemvonása, hogy míg a jobboldali pár­tok összefogtak Indira Gandhi megbuktatására, a baloldal pártjai között nin­csen egység, sőt az egyik szociáldemokrata párt kész volt a szélsőséges jobboldal­lal is összefogni Indira Gandhi ellen. Áz az elhatá­rozás, amit a miniszterelnök bejelentett — mármint hogy pártja egyedül lép fel a vá­lasztásokon, nem alakít semmilyen más párttal vá­lasztási szövetséget — igen koclcázatos lépés, amely kitű­nő eredményt hozhat szá­mára, esetleg azonban bu­kását okozhatja. A világ országai, népei India nemzeti ünnepén évről évre megemlékeznek a ja­nuár 26-i évfordulóról. Eb­ben az évben azonoan az In­dia iránti érdeklődés sokké! mélyebb és komolyabb. A választásokon nagyon sok dől el. Mindezideig a válasz­tás Indiában voltaképpen azt jelentette, hogy a Kong­resszus Pártnak, amely nw- nopolhelyzetben van, alkal­ma adódott frissítésre, veze­tői és képviselői cseréjére, bizonyos mozgásra. Az 1967- es választás már a szó igazi értelmében választás volt, — ekkor a Kongresszus jelen­tősen veszített befolyásából. Azóta rendkívüli események sora történt, — a Kongresz- szus párt magja, Indira Gandhi vezetésével kísérle­tet tesz a tömegek rokon- szenvének visszahódítására, a kiábrándult, a Kongresz- szust tömegesen elhagyó vá­lasztók újra megnyerésére. A Kongresszus iránti biza­lom forrása a nemzeti füg­getlenségi harcban játszóit szerepe, az hogy független­séget plusz társadalmi re­formokat ígértek. A függet­lenség megvalósult, — a re­formok elmaradtak. Ahogy múlt az idő, s nem történt előrehaladás, úgy csökkent a bizalom. Sikerül-e Indira Gandhi kísérlete a Kongresz- szus feltámasztására, — ez most a kérdések kérdése. Most valóban választ In­dia — utat választ, politikát választ. S az ország barátai­nak nem közömbös, hogy mit választ, merre fog halgdni. Nem közömbös a nagytőke pártfogóinak sem, hogy olyan kormány lesz továbbra is Indiában, amely a szociális-_ ta országokkal szemben ba­ráti politikát folytat vagy olyan, amely lépéseit a kül­földi, mindenekelőtt az ame­rikai tőke érdekeihez igazít­ja. Most erről lesz szó s ahogy a január 26-i ünnep múltán közelednek a válasz­tás napjai, úgy foglalkoztat­ja a nemzetközi közvéle­ményt mindinkább India jö­vőjének kérdése. Kalmár György Hétfő esti külpolitikai kommentárunk Lövések és kérdőjelek Ugandában VOLT NÉHÁNY ESZTENDEJE Afrikának egy olyan időszaka, amelyben úgy tűnt: a „fekete kontinens” elhó­dítja a puccsrek'ordot az államcsínyek klasszikus térsé­gétől, Dél-AmerikátóL Ezt hosszabb szünet követte, Af­rika természetesen ez alatt is keservesen birkózott a ma­ga óriási problémáival, a gyarmati sors még sokáig le­küzdhetetlen örökségével, de látványos politikai robba­násokra egy ideje nem került sor ezen a sokat szesnve- dett földrészen. Az új hét első óráiban ez a szünet véget ért. A világ csak akkor kezdett felfigyelni arra. hogy Ugandában „valami nincs rendben”, amikor a legkülönbözőbb repülő- társaságok gépei jelezték, hogy különböző okokra hivat­kozva megtagadja tőlük a landolás! engedélyt az Ugan­dái fővárost, Kampalát kiszolgáló entebbei repülőtér. AZ ELSŐ csodálkozó pilótáknak még meteorológiai okokra hivatkoztak, de hamarosan kiderült, hogy nem a természeti, hanem a politikai időjárás teszi lehetet­lenné Ugandával a polgári légiforgalom zavartalan fenn­tartását, ezután szállingózni kezdtek a hírek, amelyek egycsapásra felelevenítették az emlékezetes afrikai puccs­sorozat valósággal sablonszerű „menetrendjét”. A kam- palai rádió csak katonazenét sugárzott, katonai alakula­tok szállták meg a stratégiai pontokat A nyolc eszten­deje független egykori brit gyarmat, a tízmillió lakosú Uganda közelmúltjának legsúlyosabb óráit éli át. A hírügynökségek legújabb jelentései szerint az ál­lamfőhöz, dr. Milton Obote elnökhöz hűséges erők harc­ban állnak a zendülő katonai egységekkel. Egyelőre te­hát nem ismeretes a harc kimenetele és ismeretlen va­lami, ami még ennél is fontosabb: a katonai puccs poli­tikai háttere. Elképzelhető — volt már erre is példa —, hogy a zendülésnek személyi vagy éppen törzsi okai van­nak, de az sem lehetetlen, hogy a lázadók alapvető vál­tozást terveznek az ország politikai vonalvezetésében. A HÍRÜGYNÖKSÉGEK eleinte arról számoltak be, hogy a puccs egy állítólag Amin tábornok, vezérkari fő­nök elleni merénylettel kezdődött, később azonban ugyan­ezek a hírügynökségek azt jelentették, hogy Amin alakí­totta meg a katonai kabinetet Minden jósolgatás korai lenne. Egyelőre csak annyi bizonyos, hogy dr. Obote a zendülés idején Singapore-ban tartózkodott, ahol — a dél-afrikai fegyverszállítások ügyében — élesen szembefordult a londoni tory-kor- mánnyal..| * <\AAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAlWAAAAAAAAAAAAA/WWW**AAAAAA*AAA^V Izrael részéről esuüán üres manőver a Jarr'ng-mlsszli Párizsban magyarnak maradni! Interjú Simonka György festőművésszel Párizs, Rue des Plantes 26! Ren­dezett, barátságos művészlakás a Montpamasse-on, távol mindattól, ami hazug romantika, olcsó illúzió ebben a többmilliós metropolisban, a művészetek fővárosában. Itt él, itt dolgozik évtizedek óta Simonka György festő, a magyar művészélet messzire szakadt követe. A hajla- mot örökölte, s örökítette. Idős Si­monka György, az édesapja, Cso- morkányi Pál néven népszerű no­vellistája a két világháború közötti évtizedeknek, Zsuzsa lányát pedig a francia operajátszás komoly ígé­retei között tartja számon a szak­ma. Mozgékony, deresedő, kreol bőrű, sovány ember a festő, alig néhány évvel túl az ötvenen, de innen min­denféle megalkuváson, amit csak művészi elveinek föladásával tehe­tett volna a könnyebb boldogulásért. Erősek a gyökerek! S az Alföld, a magyar táj olyan eleven benne, akár tegnap vette volna kézbe a vándor­botot. Az indulásról, művészpályá­jának első lépéseiről beszélgetünk. — Lehettem talán tizenöt éves. mikor az öreg Tornyai János eljött hozzánk Mátyásföldre, ahol akkor laktunk. Apám, akinek igen jó ba­rátja volt, mutogatta rajzaimat Já­nos bácsinak. Volt egy bogaram. Ap­ró pontokból indulva rajzoltam. Egyik ponttól a másikig húztam a vonalakat és ez nekem nagyon ér- tí-.aesnek tűnt. De Tornyai, mikor írjegnézte, azt mondta: Ne csináld ezt fiam, modoros dolog, ettől még nem leszel komoly művész, sem mo­dern! Később megkérdezte, hogy va­lóban festő szeretnék-e lenni, s ki­re-’, akarok tanulni. Rudnay mester­ül! Rudnaynál? Jó mester a Rudnay rnondta erre — dehát te is olyan >1 faragott királyfikat akarsz pin­ni? (Szóval az öregnek, annak el- :re, hogy nagyon jó barátok vol- Rudnayvai, fura véleménye volt . észtársáról.) — Végül kinél kötöttél ki? — Az iparművészeti főiskolára Cfrultem. Ez 1933-ban történt. Ak­kor volt ott tanársegéd Domanovsz­ky, aki nekünk nagyon tetszett. Le­hetett olyan 26—27 éves fiatalember. Körülvettük, rajongtunk érte... Majd jött Párizs! Egy társasutazásra befizetett értem a család 1935 hús- vétján, s a két hétből párizsi letele­pedés lett. Itt különböző szabadis­kolákon át az akadémiára kerül­tem, Luden Simon növendékeként. Ö nem volt nagy művész, de igen komoly mester hírében állt. — Hogyan sikerült az itteni vi­lágba illeszkedned? — Lassan bár, de beletörődtem a párizsi magyar művészek életébe, amely Paál László és Munkácsy óta nem sokat változott lényegében. Természetesen a lehetőségek ma na­gyobbak. A rádión, újságon, reklá­mon, a jóprotekción, az ügyeskedé­sen keresztül az ember aránylag ha­marabb érhet el bizonyos sikert. Egy bizonyos sikert, mondom, mert azok a festők, akik mégis csak a magyar lelket hordják magukban, akik nem tudnak teljesen asszimilálódni és feloldódni, azok akárhogy a párizsi iskola tagjaivá válnak, annak kö­vetői lesznek, végül mégis magya­rok maradnak! Erre legjobb példa Rippl és Czóbel. Rippl Bonnardnak volt a barátja és bármennyire pári- zsiassá vált, valójában magyar ma­radt. És az öreg Czóbel, aki a Fauve-okkal kezdte valamikor 1904- ben, az is csak hazavitte Magyaror­szágra, amit onnét hozott... A ma­gyar képzőművészetnek, a táj szug- gesztívitésából eredően, megvan mélyre ágyazva a maga karakteres vonása, színe, hangulata, s ennek meg is kellene maradnia! Lehet, hogy ez furcsán hangzik ma, ami­kor nagyon divatos nemzetközivé válni, de én így érzem! Később arról faggattam házigaz­dámat, hogy mit tud ma egy Pá­rizsban élő magyar festő a magyar- országi képzőművészetről? — Erről voltak viták és sok lehe­tetlen elgondolás született. Egyesek szerint teljesen vicinális vonalon ha­lad a magyar képzőművészet, má­sok szerint nagyon eleven. Én igyek­szem tárgyilagos lenni és ahol le­het, hangoztatom, hogy nemcsak ze­nében, irodalomban, hanem a kép­zőművészetben is kiváló, amit faj­tánk produkál. Több évtizedes tá­vollétem ellenére ezt így látom az itt rendezett magyar kiállítások, a hazulról kapott lapok, fotók, vala­mint tavalyi hazalátogatásom tapasz­talatai alapján. Egészségesen, minden hisztérikus kapkodás nélkül, s a ter­mészet szeretetében fejlődik a ma­gyar piktúra. S lényegeiben ez a legfontosabb. A képzőművészet nem lehet a természet nélkül, lévén vi­zuális megnyilatkozása az emberi szellemnek. Természetesen, mivel nincsenek a magyar képzőművészet­ben olyan csodás figurák, mint az olaszoknál, vagy a spanyoloknál Dali — csodás, ezt reklám szempontjából mondom — kevésbé ismerik őket! De Vásárhelyi sikere, Vasarelyé, igen méltánylandó dolog mind az otthoni, mind a kint élő magyar mű­vészek szempontjából. — Teljességgel elfogadod, amit Vasarely csinál? — Ha úgy tekintem Vasarely teóriáját, hogy ő a színeknek s a formáknak a világát többé nem a természet vissza ti kröződéséből ve­szi, hanem bizonyos egyensúlykere­sésből, ritm útkeresésből, ami nem teljes absztrakció, hanem demokra- tív művészet, akkor elfogadom! Ter­mészetesen Vasarely nagyon szára­zon szögezi le a teóriáját, amely egy kicsit szinte falakkal veszi körül az egyedüli üdvözítő művészetet, vagy­is az övét. Hát ezt tagadom! — Próbáld summázni, melyek azok a festői, művészi elvek, amelyek leg­inkább foglalkoztatnak? — Az ember a korában él és a korával! Engem is izgat, mint a fia­talokat: a modernség, a haladás. A XX. század második felében még­sem lehet úgy festeni, mint ahogy nagyon szeretett mestereink csinál­ták. Nem is hogy nem lehet, ha­nem az embernek a keze, a gondo­latvilága, az élete ritmusa már nem áll erre. De mivel egyelőre a kép­zőművészet biztosabb, s komolyabb új utakat nem mutatott, mint ame­lyeket a mi nagy elődeink bejártak, kénytelenek vagyunk törekvésein­ket többé-kevésbé hozzájuk fűzni. Fél lábbal a múltban, fél lábban a jövőben próbálunk tehát egy olyan forma- és színvilágot csinálni, ami azért az emberekkel megérezteti, hogy a művészet él még és élni fog. Arra persze nagyon nehéz felelni, hogy az új út micsoda. Hogy az új út az expresszionizmus, a for­mák dinamizmusa, vagy a téma szocialista tendenciája! Egy azon­ban bizonyos: a képzőművészetnek morális bázisának kell, hogy legyen, morális alap pedig a tömegek érzel­mi világának kihagyásával nem le­het. Az átlagembernek éppen olyan szüksége van a képzőművészetre, mint a zenére, vagy az irodalomra Tehát nem kizárólag egy kis ama­tőr körnek dolgozunk, nem kizáró­lag egy kis értelmiségi körnek va­gyunk kiszolgálói, mert akkor a kép­zőművészet tényleg vázába dugott 'ű’- 'g, amely lassan el fog hervadni. Ügy kell inkább folytatni a dolgot, hogy el ne szakadjunk attól a tö­megtől, amit otthon közönségnek ne­veznek, szóval tulajdonképpen az élő embertől, az élettől. Hogy ennek a művészetnek mi lesz az új formai megjelenítése? Esetleg Fejér Csabák, Németh Józsefek, Szalay Ferencek hozzák Kurucz D. Istvánok után? Vagy jön egy-két fiatal, akik meg­találják formán, színen belül en­nek a szellemét is, s olyan értékes­sé tudnak lenni, hogy az új forma az új mondanivalót tökéletesen fogja körül? Akkor megszületik az új ryű- űsszét! Ezt reméljük! Itt nyugaton persze ezt nagyon nehéz remélni, mert itt mi kis körnek dolgozunk, luxus cikk amit csinálunk, itt szó sem lehet arról, hogy prófétai jelle­ge legyen a munkásságunknak. Nem! Itt mi kiszolgáljuk a jó módú em­bereket. De odahaza más, ott más­képpen is fel lehet fogni a dolgo­kat. Ott elindulhat valami, amit a mexikóiak már megcsináltak. Igen, Magyarországon, ahol olyan hosszú évtizedék, talán évszázadok után végre a tehetséges ember különösebb protekció és különösebb talpalás nélkül is felütheti a fejét, kizárólag csak olyan alapon, hogy tehetsége van. — Gondoltál-e arra, hogy három évtizedes távoliét után Magyaror­szágon is rendezz önálló kiállítást? — Titokban mindig reméltem, a szívem legmélyén ma is dajkálom ezt a gondolatot. Az lenne érett fej­jel életemnek egyik legfontosabb eseménye, ha egyszer valamilyen retrospektív kiállítás keretében be­mutathatnám családom ősi fészké­ben, Hódmezővásárhelyen, vagy egyebütt mindazt, amit hosszú év- tizdeken át csináltam. A vásárhelyi múzeumigazgató, Dömötör János, valamint Pogány Ö. Gábor, a Nem­zeti Galéria főigazgatója legutóbb jóval biztatott, talán 1971. őszén sot kerülhet ezekre a tárlatokra. Izga lommal, várakozással tekintek elé jük... Moldoay Győri

Next

/
Oldalképek
Tartalom