Népújság, 1970. december (21. évfolyam, 281-305. szám)

1970-12-29 / 303. szám

Műidéi u utp karáe&jüMf r Az űr Szodoma és Gomora előtt állván -egyetlen igaz emberért megmentette volna e két vétkes várost. Az úr, mármint a tévé-előfizető úr szerencsésebb a karácsonyi műsort illetően: két igaz műsort is talált a háromna­pos műsorkavalkádban. Ket­tőt! Űj és önálló és jó tele­víziós programot kettőt. így aztán, már — ha jól belegon­dolok — az új aligha járt jobban, vagy lényegesen job­ban, mint az Űr. Talán még rosszabbul is, mert annak­idején mármíly romlott vá­ros is volt Szodoma és Go­mora, — televíziója nem volt! Kétségtelen, hogy a televí­ziónéző az ilyen kót-három napos ünnepen felfokozott várakozással ül a képernyő elé, azzal az igénnyel, hogy bármikor kapcsolja be „ő” a televíziót, az a számára mindig érdekes, az „ő” szá­mára érdekes és szórakoztató műsort sugároz. S miután manapság már a nézők száma gondolom eléri az öt milliót is, ennyi „ő” számára egyszerűen lehetetlen min­den műsor-programjában tetsző produkciót képernyőre vinni. Ezt a tényt tehát le kell vonni a kritika bíráló tö­ménységéből! Nem feltétlenül elítélendő, sőt bizonyos szempontból he­lyes is az ismétlések prog­ramba iktatása, — két okból is. Egyrészt mert valami miatt igen sokan nem tud- , tak megnézni egy-egy egyébé | ként arra érdemes, vagy leg; alábbi® érdemesnek tűnő műsort bemutatásuk idején: másrészt ebből adódóan ezek az ismétlések jelentős mér­tekben hozzájárulnak a program változatosságához, az igények differenciáltabb kielégítéséhez. És anyagilag is hasznosak, ami ugyancsak nem lebecsülendő tény. Tehát ezt is figyelembe kell venni, ha ikritikai meg­jegyzéseket kívánunk fűzni a televízió 1970 karácsonyi műsorához. Ezt is és termé­szetesen sok más problé­mát is, amire itt sem ok, sem mód nincs kitérni. Ám mindezek az okok nem adhatnak felmentést például arra, hogy a televí­zió műsoridejében, a prog­ram szerint is, a három ün­nepi nap alatt tizenöt ismét­lés legyen, kereken 900 percben! Még akkor is tűr­hetetlenül soknak tűnik ez, ha olyan műsor is szerepelt az ismétlések között, mint Lengyel József Igézője, vagy az ugyan pipafüst könnyű, de jó színészi játékával szó­rakoztató Légé nylakás című amerikai film. Külön is bosszantó, ha megfigyeljük azt a statiszti­kát, amely szerint a három nap alatt négy önálló „be­mutatója” volt a televízió­nak, s ebből kettő mélyen a színvonal alatti volt, sőt e kettőből egy számomra tel­jesen érthetetlenül, csak vé­letlenül {?!) kerülhetett á képernyőre. A TV zenés színházának bemutatója jó színészekkel játszatott el ré­gi és elnyűtt geggeket, ame­lyeken most az önmagát el­feledő Fényes Szabolcs ze­néje sem tudott mit segíteni. Tempótlan, invenciótlan, egy­szóval gyengén sikerült al­kotás volt a Tévedni isteni dolog, de legalább történt benne valami, legalább lát­szott, hogy mit akartak és hogy egyáltalán akartak va­lamit a rendező, az író, a színész, a zeneszerző. A Holt idő című tévéfilm azonban még a műkedvelői szintet sem elérő bemutat­kozásával rendkívüli módon meghökkentett: ilyet egysze­rűen nem szabad milliós : nyilvánosság előtt bemutat- 1 ni. Semmitmondó, de még abban is erőltetett történet- szála teljességgel alkalmat­lannak bizonyult, mindenfé­le művészi produkcióra, még azok számára is, akik eset­leg képesek leltek volna ilyesmire. Ám Csányi Miklós, helyenkint már nevette tőén modoros rendezése, s rende­zésének az unalom mocsará­ba fulladó vontatottsága. az operatőr teljes tanácstalan­sága, hogy mit is kezdjen a kamerával és a beszélni bi­zony alig tudó „fiatalok”,... — sajnos, aki képernyőre lép és vállalja a milliófejű cézárral való szembenézést, azzal szemben csak akkor tennék rossz szolgálatot, ha tapintatosak lennénk. <5, ír** sümmi nkimk. Öe kitűnő volt rendezésé­ben, játékában, pergő rit­musában a Világirodalmi Magazin. Tomanek Nándor mélységesen ostoba monar­chiabeli nyomozója túlnőtt és túlmutatott a szellemes capeki történeten. Dómján Edit, Mensáros László, Ga­ras Dezső és Vass Éva nyúj­tott a többiek mellett is em­lékezetes alakítást. És vasárnap este Básti Lajost láttuk a „főszerep­ben”. Remek színészi portré. A tudós színészé. A műhely titkait ma is kutató, a mű­vészet nagyszerűségében, az embert s a társadalmat for­máló erejében mélységesen hívő színészt mutatott be a televízió. Básti Lajos érett művészete, elemző, meditáló készsége, művészi eszközei­nek szinte átfoghatatlan gazdagságú tárháza méltán sorjázza őt legkiválóbb mű­vészeink közé. Az alig más­fél óra, amit nyújtott Zsurzs Éva „láthatatlan”-ul szerény és magabiztos rendezésében a karácsonyi műsor nagy és talán egyetlen igaz művészi élménye volt. I i Gyurkó Géza ŐK, TÍZEN Annyit tudtam róluk, hogy a családban egy kereső van, az apa. 2040 forintot visz haza havonként. Ehhez jön még a nyolc gyerek után 1360 forint családi pótlék. A legidősebb gyerek, az apja nevét viselő Sándor 11 éves; a legfiatalabb alig egy hó­napja múlt egyéves. A második karácsony, hogy tízen várták az ünnep esté­jét. De mi került a fa alá....? A városközponttól jó más­fél órányira laknak, a Sző­lészeti Kutatóintézet tangaz­daságában. A családfőt akar­tam otthon találni, ezért es­te kerestem őket. A benzin­kútnál elhagytak a fények; vaksötétben, félig taposott ösvényen baktattam. Mögöt­tem léptek toppantak, bi­zonytalanul. Visszafordul­tam, a magányban az ember 4 fafaragás művésze Serényi László, pécsi faragó iparművész új vonások­kal gazdagítja a baranyai fafaragást. Felhasználva az ormánsági pásztorfaragások motívumait, a mai kornak megfelelő dísztárgyakat készít. így többek között mint la,kásdisz megjelentek a busófejek, a pécsi dzsámira em­lékeztető díszdobozok, valamennyi dísztárgya régi hasz­nálati eszköznek a kicsinyített és gazdagon díszített mása, Képünkön: Busófejek, mint dísztárgyak. (MTI foto — Kácsor László felv.) Á Gestapo büntetőexpedíciójának kudarca — Magának egy szót sem hisznek! — szólalt meg majdnem kiáltva a német Andrej azonban félelmet rettegést, borzadást látott a szemében. Egérfogóbon — Hinni fognak! Kezünk­ben van a dossziéja, összes jelentéseivel és elismervé- nyeivel. Andrej karon ragadta Ger­iet és szinte erőszakkal a ke­resztutcába húzta. Néhány lépésre a csatornaíödél előtt megálltak. Taba egy nagy kulccsal az aszfaltot ütögietve derékig felemelkedett a esatornanyí- iásbóL Gert látta, hogy az utca végéről még két ember bámul rá szemrebbenés nél­kül. Megfordult, de az utca másik végén is két ember állt, meg egy kis csukott te­herautó. Minden út le volt zárva. A legjobb megoldás talán az lett volna, hogy belelő abba az emberbe, aki ilyen meré­szen hozzálépett az utcán — Gert azonban nem szánta magát akcióra. Andrej hanghördozásábam ugyanis a német nem érzett veszélyt. Nyilvánvalóan csak arról volt szó, hogy rá akar­ják kényszeríteni, hogy ismét együttműködjön egy idegen hírszerző szolgálattal. — A múlt nem tér vissza többé! — szűrte ki a német a fogai közül, s még mindig nem tért teljesen magához. — Miért ne? Hát még mindig nem értette meg, hogy egy hírszerző szolgálat­tal az ember egész életre szóló kapcsolatot teremt? 1 — Hogyan léphetett hoz­zám ilyen javaslattal? Az ön hazája elvesztette a há­borút, jöycyé^ől a ^ Eül^rei' fog — Még nincs vége a há­borúnak. Valójában csak most kezdődik — fogta meg Andrej ismét a feldühödött ezredes könyökét, majd hig­gadtan a szemébe nézve így folytatta: — Ezenkívül én orosz vagyok. Bennünket nem győztek le! Ön már tud­ja, milyen csapás érte hadse­regüket. a múlt hónapban Moszkva alatt. Ez csak kez­dete a végnek! — Maga... maga ... ma­ga ... orosz?! Hát hogyan került ide? —■ dünnyögte Gert zavartan. — Ne tegyen fel naív kér­déseket. Inkább beszéljünk a munkáról — felelte ugyan­olyan higgadt hangon And­rej. — Hogy a fenébe? — tört kí Gertből. — Azért, mert nagyon ne­héz egy legyőzött ország hír­szerző szolgálatának dolgoz­ni, még nagy pénzért is. Mi ezt megértjük — folytatta a szovjet kém a szarkazmus legkisebb jele nélkül. Csapataink Moszkvában van­nak •,. — Nyilvánvaló, ön azt hi­szi, azért jöttem ide, hagy arról vitatkozzak önnel, ki kit fog legyőzni. Nevetséges, sőt mondhatnám ostoba do­log lenne! Hát nincs egy szikrányi humorérzéke sem? Most józanul mérlegelnie kell a helyzetet. Ne hódítsák önt el a mostani győzelmek, gondoljon a holnapra, a csa ládjára, a jövőjére! Német­ország le lesz tiporva! Előbb- utóbb ön is fontolóra veszi, hogyan szökjön- külföldre ... Most azonban sem önnek, sem nekem, nincs időnk fe­csegésre. Kemény valutában fizetünk önnek, s az együtt­működés nemcsak anyagi szempontból válik hasznára. A segélyről, amit nekünk nyújt, nem feledkezünk meg a demokratikus Németor­szágban, amely Hitler biro­dalmát fogja fölváltani. Gon­dolkozzon ezen, és döntsön! Gert levegő után kapko­dott, idegesen forgatta egyenruhájának gombjait. Nagy igazság volt az orosz szavaiban, olyan igazság, amire titokban maga is gon­dolt. Elérkeztek hozzá a hí­rek a villámháború kudarcá­ról, az orosz fronton elszen­vedett súlyos vereségekről. Zavarban volt. És az orosz higgadt, meggyőző hangon folytatta: — Csak egy feltételt sza­bunk: becsületes együttmű­ködést megtévesztések, ki­játszások nélkül. Biztosítha­tom, hogy nem károsítjuk meg önt sem most, sem a jövőben. az idegenben is társat keres. Bizalmatlan csend úszott kettőnk között, a fiatalem­ber kezében idegesen vibrált a gyufaszál, percek múltán közeledtek a szavak. — Tavaszra a kilencediket várják... A férfi harminc- nyolc éves, fogatos itt a tan­gazdaságban ... Az iskola messze innen. Este még fel­nőttnek sem életbiztosítás erre járni. Ha az embert ne­tán leütik, azt se tudja ki­nek köszönje meg ... Három. Nagy gyerek pedig korom­sötétben rója a kilométere­ket, mert délután járnak is­kolába ... — Nem sok a nyolc? Érzem, nem először hang­zott a kérdés. — Ha az isten megadja a bárányt legelőt is ad hozzá. Apámnak is nyolc gyereke volt, mégis emberré nevel­te őket. Miért lennék én „más? Minden gyerek külön •( öröm, s ahol öröm van, ott »■a gondokat hamar felejtik. — 3300 tíz személyre elég? — Kétszer kapok fizetést havonta, így könnyebb be­osztani. Aztán hízót is ne­velek. Ezt is apámtól tanul­tam, még az Alföldön, Szen­tesen. Tehenész volt az Öreg, szenvedélyes jószágtartó. Egyébként sosem üres a kamra, mindig jut az asztal­ra falat. — A4 iskolás napközis? — Havi 104 forintot fize­tek értük. Persze azért az igazi falat a hazai. A fele­ségem itthon van a másik néggyel, úgyis főz; a családi asztalnál van csak igazán íze az ételnek. Kicsi konyha, négy-öt em­ber alig férne benne. Az apa verandából alakította át, hogy a 4x4-es szobához — ahol a nyolc gyerek alszik — a volt konyhából hálófül­két csináljon. Büszkén em­legeti, hiszen saját munká­ja. Figyelem, majdhogy csonkig szívja a cigarettát, fürkésző tekintetével mint­ha gondolataimban kutatna: — Meg kell nézni minden forintot... — Mozi? — Tizenhárom éve élek Egerben, egyszer voltam, altkor is csak egyedül. — Színház,’ — Soha. Túl sokba kerül, meg a gyerekeket sem lehet itt hagyni. — Televízió? — Amíg a gyerekek fel­nőnek elég a rádió is, majd aztán veszünk. Elég volt bú­torra spórolni a pénzt, aztán részletre venni mosógépet. — A lakástól nem messzi­re a pincesor, sosem érez kísértést? — Nem kedvelem a bort, ha úgy állunk pillanatnyilag anyagilag, altkor esetleg megiszom egy féldecit. Ennyi épp elég. Régebben, amikor csak két gyerek volt, jobban éltünk, el-eljártunk szóra­kozni a városba. Megbánni azért nem bántam, nem a szórakozásnak, a gyereknek voltam én bolondja mindig. Sötét ablakokkal nézek farkasszemet, pedig még csak kilenc óra. Megszokás­ból csengő után kotorászok, hiába. A kutya ébreszti a családot. Markáns arcú, korá­nál sokkal fiatalabbnak tűnő férfi nyit ajtót; természetes közvetlensége pillanatait alatt feloldja zavarom. — Megint baj van az ag­gregátorral. Nincs villany, azért csak jöjjön, majd ki­hozom a zseblámpát... Erika felriad az ismeretlen .hangra... — Mint a fürjecskék úgy ugrálják körül az embert. Dehogy kívánkozom én más­hová, itthon érzem jól ma­gam. Tudja ezt nehéz így szavakba foglalni, ezt érezni lehet csak. Nem irigylem én azok, akik elkujtorogják az estéjüket, szórják a pénzü­ket, s otthon rideg falak fo­gadják őket. Nincs nagyobb öröm, mint látni, hogy nő­nek az apróságok napról napra. így a szomszédok sokszor kínálgatják őket, ám ők szabódnak, mert tudják itthon is megkapnak min­dent. Ezt a szülői elégedett­séget sem lehet mással pó­tolni. — Mi kerül a karácsony­fa alá? — A feleségem vásárolt be ma délután. Mindegyiknek jut valami. — Mennyit költöttek? — Száznyolcvan forintot, fenyőfadísz, egy-egy tábla csokoládé. A fát majd hol­nap vészéin meg. — Mit várnak a gyerekek? — Ennél nem többet, ér­zik ők azt, hogy néha a ke­vés is több a soknál. A leg­nagyobb már nyaranta be­segít, havonta több mint 700 forintot keresett, a ruhára- való egy .részét már maga szerezte. Így becsülik meg a pénzt, meg az áldozatot is. — Kicsi ez a lakás tíz embernek. — Kértük már a gazdaság vezetőit, de eddig nem segí­tettek rajtunk. Talán január­tól elköltözik a szomszéd, s akkor a két lakásból egy kényelmeset lehetne csinál­ni. Ügy lehetne fürdőszo­bánk is, bár ehhez is lehet­ne toldani egy kis részt, de állítólag nincs rá pénz. — Nem biztosít a gazda­ság járművet a gyerekek is­kolába szállítására? — Amíg a vezetők gyere­keit kellett szállítani, eddig megoldottak a dolgot; most már nem. Ez se lenne baj, csak ne délután járnának, hiszen embernek se bizton­ságos bandukolni a vaksötét­ben. — A jövő? — Ahogy nőnek a gyere­kek, minden év könnyebb lesz, besegítenek majd, több lesz a pénz. — Taníttatja őket? — Amelyiknek kedve leszi Nézze, aki egyszer már hoz­zászokott a teherviseléshez, az már edzett. Meg aztán a vetés idővel érik.^1 Annyit tudtam róluk, hogy tízen vannak, s a családban csak egy a kereső. Látogatás előtt feljegyeztem a gyere­kek nevét, születési évszá­mát, számija vettem az össz­jövedelmet. Odamenet, bak­tatva a félig taposott ösvé­nyen próbáltam egésszé öt­vözni a mozaikokat. Nem si­került. Visszajőve! értettem meg, miért nem. Nem gondoltam tiz ember örömére... karácsonykor ott a fa körül... Pécsi István Csecsemőkelengye helyett késspénssegély GQaUmásM- 1 A dolgozó asszonyoknak juttatott 400 forint értékű csecsemőkeiengye-utalvány helyett', az új rendelet értel­mében, egyszeri 400 forintos segély jár. A segélyt az SZTK, — üzemi kifizetőhely esetében az üzemi kifizető- hely — folyósítja. A segély­hez szükség van érvényes biztosítási igazolásra, az új­ra, és a terhességi könyvecs­ke bemutatására. Átmeneti­leg szükséges egy írásbeli nyilatkozat is arról, hogy az anya nem részesült időköz­ben a tanácsnál kelengye- utalványban. Rendkívül indokolt esetben kaphatja meg a 400 forintos segélyt szociális helyzetére való tekintettel az az any% akinek ezt & helyi tanács

Next

/
Oldalképek
Tartalom