Népújság, 1970. december (21. évfolyam, 281-305. szám)
1970-12-25 / 302. szám
Heted 20 országból jelentjük A moscbe* hetedhét as*. OBÁghan jártak ét járnak • történetek hőset A valóságba* két esztendő alatt tósa országban, s ha nem. is tíiZ ea óperemetán, de „hetedhét országom és túr jártaié a népújság onmkatársai — e külsőket is beleértve. Pontosabban, nem is egésze* kéé éo alatt, húzz ország majd negyven városából számosaink be kisebb-nagyobb n> portsorozatban, megismertetve az illető ország népének Iéletét, történelmi múltját és jó néhány ország történelem, emel felérő jelenét. Utaztunk vonaton, hajkti autón és repülőgépen, terepjárón, sőt még öszvér- és teve* háton is. Eljutottunk az EU» rúzsai kontinens egyik vé* gétól — Barcel&nától, majd» nem a másik, végéig — Után* bátorig. Megtettünk több mint M ezer kilométert ma OUg két esztendő alatt, s as űrhajózás korában ezt nyn* godtan átszámíthatjuk ez t9 ■mértékegységre: a Pöld—* Tiold távolság majdnem féle m! Vagy, ha úgy tetszik, négyszer kerülték meg as bgyenlftöt a Népújság man határsas Sértünk MongSfidbam fe Bpanyolországban, Svédországban ás a Szovjetunióban, Csehszlovákiában és T^engpeiortzáyban, Bulgáriában és Dániában, TörökEs lám, most kezdjük újabb beszámolónkat újabb két távoli országról, amely tőlünk annyi kilométerre van, hogy oda-vissza . . Nem, a kilométereket is hagyjuk! Hiszen éppen azt akartuk be* bizonyítani, hogy sem országok, sem világrészek között ma már nincs távolság. Kilométerekben. Csak társadalmi berendezkedésben. Ma még! önződben és JvgmMtMbm$ Romániában és az Egyesült Arab Köztársaságban, Cipruson és a Koreai Népi Demokratikus Köztársaságban, az NDK-ban és Görögországban, Ausztriában és Finnországban, az NSZK-ban és — egy világrész egy ország* bau — Szibériába«. Oly városok szerepelnék « Népújság munkatársai útibeszSmottöbart; mM Phenfmt és a szibériai Komarovó, Szuhebator és Madrid, Moszkva, Leningrad és a csuvasiai Csebokszárl, Stockholm és Bukarest, Krakkó, Bélgrád és Bécs, Kairó és Athén, Drezda, Lépese, HaUé hogy most utánaszámolva a dolgoknak elmondhassuk: nem is negyven, de talán száz város Is szerepelt lapunlt munkatársainak útinaplójában. Kis ország Magyarország? Kétségkívül, Kis megye Heves megye? Semmiképpen sem tartozik a nagyok közé és a Népújság sem országos lap. Es mégis, fejlődésünk — nemcsak társadalmi és gazdasági életünk, hanem lapunk fejlődése — nyomán egy viszonylag kis ország kis megyéjének nem világot formáló lapja — alig két esztendő alatt — hetedhúsz országból jelenthetett. Incselkedik a gondolat, hogy egy kicsit nagyobb távot vegyünk figyelembe, amikor Brazília és Kuba, az Északi-sark és , de nem, ne hencegjünk feleslegesen. Elég a húsz ország több mint negyven, majdnem száz városa... Szfics Uniói Vietnamban jártunk ; B rövid cikksorozat a magyar Művelődésügyi Minise» tórium négytagú pedagógusképző delegációjának vietnami ét rövid kínai útjáról szól A delegációban helyet kapott az egri Ho Si Mi nh Tanárképző Főiskola két vezetője is, akik a vihni testvér- főiskolán tett első látogatásukkal elvitték Vietnamba az egri főiskola baráti üdvözletét Az Metrássserű — hiteles élményt nyújtó — sorozat szeretné legalább részben átadni az olvasóknak azt a sole impressziót, mellyel e Ida delegáció egyhónapos útja során találkozott L Átrepüljük Ázsiát 1970. október 7-én tndat- tünk eL Nem lennénk őszinték a tisztelt olvasóhoz, ha azt állítanánk, hogy szorongás nélkül búcsúztunk október 7-én délelőtt a barátoktól és családtagoktól a Ferihegyi repülőtéren. A kötelező mosoly, melyet a vám és fegyvervizsgálat után a TU—104-es lépcsőjéről, integető barátaink felé küldtünk, inkább az önfegyelem jele volt, mint az önfeledt boldogságé. Szerencsés embereknek vallattuk magunkat. Nagyon vártuk az út érdekességeit és szépségeit, de aggódtunk a hosszú utazás, a beígért légifolyosó, a 30 000 kilométeres repülőút, a hu- szaohatszori le- és felszállás, az ismeretlen, de sokat sejtető világrész, a nem éppen európai klíma, szervezetünk stabilitása és még sok-sok be nem látható bizonytalanság miatt. S amikor gépünk alatt elúszott a főváros csodás panorámája, kimondatlanul ugyan, de mindnyájunk MS», éecmabar Sä« ©éaseefc léjébe befészkelte magáit egy gondolat: „Ugyan mikor és hogy térünk vissza?” Csodásán sziporkázó kék Sevegőtengerben úszott gépünk Moszkva felé. Aggódásunkat kezdte feloldani aa igen csinos szovjet stewar- desek által felszolgált kitűnő ebéd, melyet Ukrajna felett fogyasztottunk eL De a kép változni kezdett Szitáló, hűvös esőben ereszkedtünk Se- resnetyevó betonjára és Moszkva csak plusz 8 fokkal fogadott Töméntelen csomagjainkat nagy nehezen a megőrzőben elhelyezve, be- kocsízűink Moszkvába, hiszen csak tranzitvendégei voltunk e rohamosan épülő hatalmas városnak és lakói a légi átutazók Aerofl öthatéi jenek. Tikettjeinkre szép kétágyas szobát vacsorát és reggelit kaptunk. S mivel szovjet barátaink a Szűcs László és a Szűcs Gyula két név azonosságán könnyen elmenni nem tudtak, úgy oldották meg, hogy a Szűcs név elé egy kettest írtak és „2 darab Szűcs” néven utaztuk át egész Ázsiát Megszavazott, „pénzügyminiszterünk”, Somos János, kiosztotta első napidíjunkat és ki tudja, hogy mi lesz velünk felkiáltással, egy nagy vacsorát csaptunk moszkvai módra. Átsétáltunk az impozánsan kivilágított Vörös téren. Lehet hogy nekünk is szólt ez a díszkivilágítás, hisz’ Pompidou elnökkel együtt, voltunk Moszkvában. Másnap reggel expressz- busz röpített újra a reptér felé, ahol vártuk a hanoi különjáratú gép indulását Többször alakult úgy. hogy indulunk, de újra visszaballagtunk a kijárattól. Végre egymásra nézhetett a Hanoi felé tartó körülbelül 25 utas, s kézi poggyászainkat cipelve, egy különkijáraton kilépve, elindultunk a speciális légkondicionálással ellátott IL—18-as gép felé. S amikor a motorok félbőgtek, egymásra néztünk tr.oaaiypen és azt mondtuk: most jön a „nagy ugrás”. Elindultunk Vietnamba, október fián, délelőtt fél tizenkettőkor Moszkvából. A gép bemondónője őtórás repülést ígért Délre, Taskent felé tartottunk. A tipikus és nagyon ízletes orosz ebéd elfogyasztása után á zümmögő gép . karjaiban szundikáltunk. A verőfényes földön körülbelül a negyedik órában kilencezer méter magasból megpillantottuk a kazal» föld homokjában az Arai-tó égszínkék vizét és a Szir-Darja ezüstösen kanyargó csíkját. Ez volt az első lenyűgöző légilátványunk. A napfényes délután per- eek alatt sötétedett és délután fél ötkor Taskent városát millió fényéről ismertük féL öveinket bekapcsoltuk, s ereszkedtünk a 30 fokos hőmérsékletűnek bekonferált Uzbég Köztársaság fővárosa fölé, Kiléptünk a gépből, a levegő meleg volt, de nem kellemetlen. Tüzetes útlevél- vizsgálat után kellemes vacsora a stabil földön, de egy óra múlva újra a kifutópályán állt a gépünk. Közel egy órás repülés után elhagytuk a Szovjetunió légterét. Afganisztán felett elrepülve Pakisztán felett szunyókáltunk a hátra döntött üléseken és háromórás éjszakai repülőút után Karacsl repülőterének betonjára gurultunk. Az itteni órák éjszaka fél tizenkettőt mutattak. Ahogy a gépből kiléptünk, azonnal éreztük, hogy a Ráktérítő mellett vagyunk. Bár csak plusz 26 fokot konferáltak, de ruháink pillanatok alatt felmelegedtek, mintha áram fűtötte volna fel a szövetet. Elöntött a verejték bennünket és szabályszerűen „mellbe vágott” bennünket a trópus mosókonyhaszerű, párás fülledtsége. Szaporán léleeeaünig éh. egymástól kérdezgettük: Ml is történt velünk? Mit érzel? Tényleg süt a beton? A fehér ruhás, sötét bőrű katonák a légkondicionált tranzit váróba vezettek, ahol beszálló kártyáinkra jeges coca-colát kaptunk. Kellemes szívogatása közben a. keleti pompa csodás bazárjait szemlélgettük. Sajnos, a levelezőlap is csak dollárért vásárolható, így a vásárlástól eltekintettünk. A hosszúnak tűnő egy óra pihenés után szinte menekültünk vissza az oázisként ható hűvösre kondicionált IL— 18-asunk foteljeibe. Űjra felszálltunk. A kivilágított Indus-deltája már alattunk volt és India felett repültünk. A „nagy ugrás” közepe ez. Pontosan a Ráktérítő vonalán több mint háromezer kilométert tettünk meg a titokzatos India felett Már a harmadszor felszolgált finom és bőséges vacsora sem segített rajtunk Fáradtan, törődötten szunyókáltunk. Tizenhárom órája repültünk. Hajnalodott. Egy kis derengés és a becsatolás felszólítása ébresztett fel. Kalkutta repterére ereszkedtünk. Kíváncsian nézegettünk e nagy indiai városra. A piciny, nyomorkunyhókkal körülvett repülőtér, meleg, permetező esővel, alig kibírható pálmaházi levegőjével fogadott és újra ennünk kellett. A modern, szép váróterem márványpadozatán sovány, kétes tisztaságú emberkék aludtak fehér lepedőbe burkolva. A cigarettát kéregető, nem éppen tiszta kezű pincéreik nem fokozták étvágyunkat Örül» tünk a továbbrepülésnek, bár a repülőteret ellepő varjak és néhány lézengő fehér tehén miatt, gépünk alig tudott felszállni. Űjra csillogó reggel volí és csodálatos panorámát nyújtott a Gangesz deltája, valamint az Indiai-óceán Bengáli-öblének kifejezhető tlen szépsége. Burma felett voltunk. A menetrendtől eltérően Vien dánéban — Laosa fővárosában — nem szálltunk le. Csak hazaérkezőé sunk után tudtuk meg, hogy Laoszt átrepülésünk után 1—2 órával egész nap bombázta az amerikai légierői' Jobb volt erről itthon értesülni Negyedik órája repültünü már, amikor méregzöld rizs- földek felett ereszkedni kezdtünk. A 14 000 kilométeres út utolsó leszállása következett. Hanoiban landolj tunk. Megérkeztünk. A kH csíny repülőtér egyszerű, de bájos kis épületekkel fogáé dott. Az utasok közül mindenkit vártak. Minket egy hat főből álló kis fogadóba- zottság. Amikor gépünkből kiléptünk, egy pékkemenca melege fogadott. Hanoiban dél volt és legalább 35 fok árnyékban, párával telítve. Régi ismerősként ölelt át bennünket Han Qui elvtárs, a Vihni Tanárképző Főiskola fizikus dékánja, aki itt voll a névadó ünnepségünkön isi A magyar követség kultúr- attaséja elvette csomagjainkat és máris ittuk az első forró virágteát az épület szalonjában, természetesen keserűen. CTolytatju*| , A hanoi egylábú pagoda előtt. a