Népújság, 1970. december (21. évfolyam, 281-305. szám)

1970-12-19 / 297. szám

Véget értek a SALT-tárgyalások Véget ért a SALT-tárgyalások jelenlegi ülésszaka Helsinkiben. Képünkön (balról jobbra Smith amerikai fődelegátus, Szemjonov, a szovjet delegáció vezetője és Kekkonen finn köztársasági elnök a záróülésen. (Telefoto — AP — MTI — KS) ENSZ-közgydlés Mint jelentettük, befejező­dött az Egyesült Nemzetek Szervezete közgyűlésének 25., idei ülésszaka. Háromhóna­pos intenzív munkáját első­sorban a szocialista és fejlő­dő országok értékelik hasz­nosnak, a nyugati országok részéről csalódottságot tük­röző megnyilatkozások hang­zottak el. A 127 tagot számláló köz­gyűlés ülésének zárónapját két téma töltötte ki: a „hato­dik kontinens”, a tengerfe­nék — és a világszervezet pénzügyi helyzete. Megszavazott a közgyűlés egy nyilatkozatot, amely rög­zíti a tengerfenék használa­tának nemzetközi jogi alap­elveit. Hangoztatja a nyilat­kozat, hogy „a tengerfenék felhasználása kizárólag bé­kés célokra történhet, ám minden állam — akár ten­gerparti, akár szárazföldi ország — megkülönböztetés nélkül felhasználhatja kin­cseit a megállapítandó nem­zetközi jogi szabályozásnak megfelelően”. Washington válasza az izraeli követelésekre Joseph Sisco, amerikai kül­ügyminiszter-helyettes há­romnegyedórás megbeszélést folytatott Yitzhak Rabin iz­raeli nagykövettel a Jarring közvetítésével megkezdett béketárgyalások felújításá­nak problémájáról. Ugyan­ezen a napon az izraeli fő­városban Golda Meir mi­niszterelnöknő Walworth Barbour amerikai nagykö­vetet fogadta, aki átnyújtot­ta Washington válaszát arra az izraeli követelésre, hogy tisztázzák az Egyesült Álla­mok álláspontját a közel- keleti helyzet bizonyos vo­natkozásaival kapcsolatban. A Jerusalem Post angol nyelvű izraeli napilap pén­teki számában azt írja, hogy Kogers washingtoni látoga­tása során biztosította Da- jant: az Egyesült Államok hajlandó beleegyezni állás­pontjának módosításába, a tárgyalások újra felvétele esetén. Ezek a módosítások a következők lennének: __ támogatnák azt az Iz­raeli követelést, hogy az 1967-ben megszállt gazai övezet ENSZ-felügyelete alatt „önkormányzati terü­letté” váljon; — „korlátozott” izraeli je­lenlétet biztosítanának Sharm el Sheikh erődben, amely az Akabai öböl feletti ellenőrzést jelenti; Cyrankiewicz: „I maca iie'vsií nriHfeiiM az orzág és az diára iránt ér* ei» ifceöiségge: szánon szembe az aiaicb'sta me?mozda<áso!<kai Jozef Cyrankiewicz len­gyel miniszterelnök rádió- és televízióbeszédben for­dult az ország lakosságához. A miniszterelnök leszögezte, a gdanski eseményeket anarchista, huligán, bűnöző elemek, a szocializmus és j Lengyelország ellenségei használták ki. Mégha az ut cai tüntetés szervezőinek j nem js volt rossz, kalandor szándéka, de ellenséges anarchista és bűnöző elemek csatlakoztak hozzájuk és a tüntetést rablásra, gyúitopa- 1 fásra, esztelen pusztításra használták fél. Támadást in­téztek és lőttek a közrendet és közvagyont védelmező, a polgárok biztonsagát védő rendőrökre és katonákra. A miniszterelnök utalt arra, hogy a tragikus összeütkö­zések során a közbiztonsági erők kénytelenek voltak fegyverüket használni és hogy az összetűzés mind a közbiztonsági erők, mind pedig a polgári személyek között súlyos áldozatokat követelt halottakban és se­besültekben. A lengyel miniszterelnök beszédében az ország min­den polgárát felszólította ar­ra, hogy legyen meggondolt, megfontolt, tanúsítson fele­lősségérzetet, vegyen tevéke­nyen részt a közrend és az állampolgárok nyűge Imának biztosításában, a maga he­lyén mindanüd az ország és az állam iránt érzett felelős­Ma várható ítélethirdetés a baszk hazafiak ügyében séggel szálljon szembe az j anarchista megmozdulások­kal. keljen a közrend, a tár-1 sadalmi fegyelem védelmére. * Még mindig nem hozták nyilvánosságra a burgosi ka­tonai törvényszék ítéletét a baszk hazafiak' ügyében. A bíróság tagjai gyakorlatilag december 9-e óta egyfolytá­ban üléseznek. A védőügyvé­dek szerint az ítélethirdetés most már csak szombatra várható. Az ítélethirdetés után pedig mindenképpen minisztertanács dönt az eset­leges halálos ítéletek meg­változtatásáról, Az ügyész hat halálos íté­letet kért, megfigyelők sze­rint legalább kettő várható, a többi vádlottra összesen több mint hétszáz év börtön- büntetést fognak kiszabni. A spanyol hatóságok által szervezett csütörtöki kira­kattüntetés résztvevői kar­jukat fasiszta köszöntésre lendítve vonultak fel Franco tábornok előtt, aki a jól megszervezett demonstráción megjelenteknek megköszönte „hűségük és lelkesedésük robbanásszerű megnyilvánu­lását” és a sponyolországi problémák megoldását ígér­te. Hírügynökségek megál­lapítják, hogy Franco 1046 óta nem jelent meg tömeg­gyűlésen. tehát ebből is le­mérhető a burgosi per okoz­ta balpolitikai válság súlya. A barcelonai értelmiségiek egy csoportja — pedagógu­Robbanás veszély Tartsák szemmel Cape Kennedy-t... Egy névtelen telelonbeje- lemtés nyomán a floridai rendőrség tövirol-hogyire át­kutatta a Kennedy - foki űr­hajózási központot, robbanó­szerek után nyomozva. A rejtélyes telefonáló arth figyelmeztette a FBI Naytorta Beach-i irodáját, hogy két, dinamittal megrakott gép­kocsi van úton a központ felé. ,,Az éjszaka folyamán tartsák szemmel Cape Kennedy-t, máskülönben holnapra már híre-hamva sem lesz” — tette hozzá. A telefonhívás után két otával a központ közeiéiben letartóztatták a 27 éves Ro­bert Wayne Murray-t. Gép­kocsijának rendszáma meg­egyezett a telefonáló által bemondott adattal. A rend­őrség nyomozást folytat a másik autó után is. A köz­pont személyzetét riadó- készültségbe helyezték. A Kennedy-folton már ki­lövőállásra helyezték azt a Satumus 5. óriásrakétát, amely január 31-én a Koz­moszba juttatja majd aa Apolló 14. űrhajót. Az Ó is a Népújság 1971. naptára sok, papok , és apácák — huszonnégy Óyás ülősztfájk után pénteken nyilatkozatot tett közzé, amelyben elítélik a burgosi terrorpert, a rend­őrség módszereit, s követe, lik a halálbüntetés eltörlését. Világszerte folytatódik a tiltakozás, a párizsi reíidőr- főnök megerősített rendőri egységeket, vezényelt a fő­város stratégiai jelentőségű pontjaira, tekintve, hogy a burgosi ítéletek kiíiirdetését követően újabb tüntetések várhatók. Bordeaűx-ban a tüntetők megütköztek a rendőrökkel. A felvonulók nem egy .he­lyen elégették Franco tábor­nok képmását. A belga szenátus „mély aggodalmának” adott kifeje­zést a spanyolországi ese­mények miatt. Tüntetés volt NyugatrBer- linben is, ahol többezren vo­nultak tel, közöttük Nyugat- Németországban dolgozó vendégmunkái sok. A felvonu­lók vörös zászlókat vittek. Az Olasz Szocialista Párt vezetősége nyilatkozatban adott kifejezést felháborodá­sának. Zürichben közel ezren vo­nultak a spanyol főkonzulá­tus elé és horogkereszteket mázoltak az épület falára. Az Osztrák Szocialista Párt országos végrehajtó bizottsá­ga táviratban tiltakozott Franco tábornoknál. Tárgya nak a brazil kormány illetékesei ? A brazil hivatalos szeriek továbbra is hallgatásba bur­kolóznak, nem nyilatkoznak arról, hajlandók-e eleget tenni a gerillák legutóbbi követelésének: Bucher sváj­ci nagykövet szabadon bocsá­tásának fejében kienged­nek-e az országból hetven politikai foglyot. Jóllehet a hivatalom csend még tart, kiszivárgott érte* sülések szerint a brazil kor­mány illetékes szervei fel­vették a kapcsolatot Algéria és Chile követségeivel A gerillák ezt a két országot jelölték meg, mint olyat, amely befogadhatja a sza­badon bocsátott politikai fog­lyokat. Ilxf»n-Téío Nixon elnök megvétózta az amerikai kongresszus tör­vényjavaslatát, amely a munkanélküliek megsegítésé­re indult Az egyes államok hatóságainak és a városi ön- kormányzatoknak a kong­resszus pénzt akart adni, hogy munkát biztosítsanak azok számára, akik az ipari termelés egyre jelentősebb csökkenése következtebon váltak munkanélküliekké. Közgazdászok számítása szerint még ennek a szűkre- szabott törvényjavaslatnak az eredményeképpen is csak 300.000 embert tudtak volna munkával ellátni. Mint is­meretes, jelenleg az Egyesült Államokban 4.6 miliő mun­kanélküli van. Favorit tv előleg SOS fi Inter-Favorit, előleg 573 Ft Fortuna előleg 570 Ft Sztár előleg 583 Ft Intereetár előleg 640 Ft Staasfnrt eWleg 198 Ft \í eg'ékz családnak őrömet szere« egy új televízióval! Régi készülékét becserélheti az egri és gyöngyösi RÁDIÓ-VILLAMOSSÁGI -zaküzlotben. Nagy választékból, szaküzleteinkbOl vásároljon TÉVÉT! Rádió-villamossági szaküzlet, Eger, Cyöngyös, Hatvan, Gyöngyös lakótelep. Ház tartási műszaki bolt. Petőfi bánya: Kultúrcikk&olt. Recsk és Belapatfaiva: Sterrtut aaidnMt |---- . ■ 4

Next

/
Oldalképek
Tartalom