Népújság, 1970. november (21. évfolyam, 257-280. szám)

1970-11-03 / 258. szám

Marie D’Agoult bemutatkozik Alkotók társaságában A Bűn és bűnhődés és a Szerelmi álmok bemutatójá­ra szovjet filmmművész de­legáció érkezett hazánkba. A csoport tagjai Egerbe is ellá­togattak.* Az alkotók társasá­gában töltött délután emlé­kezetes perceit elevenítjük lel... Klara Lucsko — Marie D’Agoult Nevét a magyar filmked­velők tábora jól ismeri, két évtizied során filmjeinek tu­Carolyne Wittgenstein — Adriana Seugelája A népszerű szovjet filmszí­nésznő a Szerelmi álmokban Sinkovits Imre partnereként alakítja Carolyne Sayn-Witt- genstein hercegnőt, Liszt egyetlen, igazi szerelmét. — A színész dilemmája? — Egyéni ízekkel fűszerez­ve életre kelteni a figurát. A vágyaknak, elképzeléseknek tuációt teremtett, amelyben ösztönösen fakadt a játék. A nagy zeneszerzőt különös­képp akkor „adta”, amikor a zongoránál ült. Ügy éreztem: a billentyűkön Liszt ujjai futkosnak. Csuhrai új filmje A világszerte ismert szov­jet filmrendező, G. N. Csuh- raj, aki» a Tisza égbolt egri bemutatóján részt vett — új filmjéről érdeklődtünk Borisz Vlagyimirovics Pavilonoktól, a Szovjet Állami Filmbizott­A szovjet liltuüeiegáeio tagjai — Rogym Nahapetov, Ariadna Sengelája és Klara Lucsko -í *= ismerkednek az egri vár nevezetességeivel. eatjaívsff Ssrnerkedhettütnk meg. Sajátos óraékkel kidol­gozott alakításai méltán sze­reztek népszerűséget számá­ra. Néhány nap múlva a Szerelmi álmok című kétré­szes, színes, szélesvásznú magyar—szovjet koproduk- ciós film egyik női főszere-; pében látják viszont a me­gye filmkedvelői. — Legkedvesebb filmje? — Az Ahogy tetszik. Ket­tős szerepet alakítottam, von­zott a feladat újszerűsége; sokszínűsége. Shakespeare-t játszani a színész számára a legnemesebb s egyben leg­nehezebb megbízatás. vétót mond a forgatókönyv, a három és fél órás idő. A legnehezebb kompromisszu­mot kötni. Ott voltam a szekszárdi bemutatón; néző­ként, kritikus szemmel fi­gyeltem alakításom. Ügy ér­zem — s ez az elégedetlen­ség jellemző vonásom —, hogy néhány jelenetet ár­nyaltabban is megformálhat­tam volna. Jó ez az önkont­roll, amolyan útmutató a kö­vetkező alakításokhoz. — A koprodúkciós munka milyen sajátos gondot jelent? — Hiányzik a közvetlen nyelvi kapcsolat; a fordító, a tolmács egyéniség, vagy transzformálja, vagy fokozza a kollégák meglátásait. — Milyen partner volt Sin- kovits Imre? — Valódi Liszt-alakítást produkált, olyan művészi szi­ság főosztályvezetőjétől. — A mű címe: Emlék. A rendező éveket töltött az anyaggyűjtéssel. Járta Euró; pa országait, embereket in­terjúvolt meg. Csak egyet kérdezett: Tudja-e, hogy mi történt Sztálingrádnál? A vá­laszok nemegyszer megdöb­bentők: az emberek többsége már nem emlékszik a II. vi­lágháború döntő csatájára. A dokumentumfilm emlékezés­re sürget, hangsúlyozza — a maga sajátos művészi for­manyelvével —, hogy nem lehet felejteni: az emlékezés kötelesség: a figyelmet a bé­ke védelmére összpontosítja. A riportokból ötvözött film méltó folytatása lesz Csuhraj világsikert siratott alkotásai­nak. (pécsi) VWWWWAAAAAAAA/TWWWAAőA' ' ' ­Búcsú Szabó Páltól „Erzem, tudom, hogy az én életem ma, vagy holnap, de holnapután egészen bizo­nyosan belelobban a végtelenbe. Hiszem, az én időm lejárt. Pedig csak most érzem határozottan, tisztán és igazán, hogy bármi­lyen égöv alatt jártam, voltam, éltem, léte­zésem folyamán, vagy az időnek bármilyen szakaszában, ritmusában, rendjében, vagy rendetlenségében: elválaszthatatlanul az enyém volt az egész világ” — írja egyik utolsó írásában az élettől búcsúzni készülő író. Akik ismerték szikár, szálfa termetét — bár villanásnyi időre megborzongtak az idé­zett sorok olvasásakor — rögtön elűzték még a gondolatát is annak, hogij a min­den körülmények között teljes életet bir­tokoló Szabó Pál itthagyhat minket. Pedig tudtuk, hogy súlyosan beteg — bennem is legyőzhetetlennek tűnt az öregen is friss mozgású, legényes tarlású Szabó Pál. Még legutolsó találkozásunkkor is annak hit­tem. Ma már tudom, önámítás volt, hiszen időtlenséget sugárzó arca szinte elfogyott, tekintete mélu szomorúságot őrzött — hosz- szasan nézett ' maga elé. Talán azt a vég­telent kutatta, amely végül belélobbant. .Péter is elment már” — tért vissza mind­untalan beszélgetés közben szellemi és osz­tályos sorstársára, Veres Péterre. Pali bácsi is elment — módosítom sza­vait, majd újra „enyém volt az egész világ” jut eszembe. Mert valóban övé volt: övé a szegény emberek tiszta hitével, emberségé­vel, még tisztább szerelmével, örömeivel és földhöz ragadt küzdelmeivel. Hogyne volna az övé, maga is a szegénységből in­dult el, jutott mind magasabbra, s vált szó­szólójukká, lett népének hűséges krónikása haladó harcosa. Mindvégig közéjük tarto­zónak vallotta magát, íróként és politikus ■ ként egyaránt mindig a szegények sorsára, népének életére tekintett, fölemelésüké: tartotta legfontosabb feladatának. Ennek érdekében szerkesztett lapot, vállalt politi­kusi funkciókat, s a felszabadulás után is ez a belső törvény íratja le vele a maga történelmét irányító nép újabb, de már sa­ját boldogulásáért folytatott küzdelmét. Szabó Pál írói nagyságát csak Móricz Zsigmond-i méretekkel lehet mérni. A mr gyár irodalom klasszikusai közé sorolták élő korában. Tanulságul egyik legjobb méltató- jának, Czine Mihálynak szavait idézném: ,,s ha minden más műve csak előkészület vagy epilógus lenne: a Talpalatnyi föld — vagyis a lakodalom, keresztelő, bölcső — egymagában is megőrizné századokra Szabó Pál nev$t. A tegnap magyar falujáról nem ismerek szebb regényt, szebb filmet sem láttam a Talpalatnyi földnél, a falu új életre indulásáról sem írtak nagyobb szív­vel. az Isten malmainál A Tavaszi szél, az Ahogy lehet, a Nyugtalan élet, a Most és mindörökké, s annyi máIp könyv igazolja: Szabó Pál a lehetetlenre vállalkozó egykori fiatalember élete során csakugyan győzött a lehetetlenségeken”. Halálát pedig művei győzik le. Tamás Menyhért Bemutatták az egri amatőrök a Szerelmem, Elektra című Gyurkó-tragédia pódiumválfozatát Szombaton este, a Megyei Művelődési Központ színház- termében mutatta be az Egri Megyei Színpad Gyurkó László Szerelmem, Elektra című tragédiájának pódium­változatát. A színfalait nél; leüli és csak a legszüksége­sebbekkel jelzett, — jelmez­re és a királyi trón lépcsőjé­re gondolunk — sallangtalan környezetben és világban tö­mören dübörögnek elő az antik sorstragédia által dik­tált és a konokul kegyetlen végzetek kapcsán fel­türemlő mondátok, viták, kifakadások, szerelmes val­lomások és jajveszékelések. Ki ne ismerné Elektra bosszúvágyát, a hosszú vára­kozást, amely szerelemmé erősödött, éhezvén a megtor­lás pillanatára, amikor majd jön Oresztész és véget vet Aigiszthosz trónbitorló aljas­ságának és törvényeinek, amelyekkel leplezi gyilkossá­gát és zsarnokságát? A megyei színpad érdeme, hogy a pódiumszerűséget meglátta és jól kihaszr.ílta e tragédia szövegében. Való­ban: nem fontos itt a görög királyi palota homlokzata, a kórus, a proszcénium, nem szükségszerű az sem, hogy a palota bejárata időnként el­nyelje a színészeket, a ki­rályt, feleségét, a lányt és a fiút, akik megtorolni és újat építeni jönnek. A tragédia mondatai, klasszikus ritmu­sok átfonásával áradó gon­dok, átkok, szidalmak és tö­rekvések. A lélek aljáról tör fel Gyurkó László mondani­valója, amikor a zsarnokot fogalmazza, amikor a lány hitével a konok megtorlást hirdeti, s akkor is, amikor Klütaimnésztra szavaival hirdeti a szerelem jogát minden tetthez, még a zsar­noksághoz is A legtisztább szólam Oresztészé, a legma­ibb is, mert az öldöklő és megtorló drámák, tragédiák helyébe valami olyasmit kí­ván, ami a hatalom és a pol­gárok harmóniájából való. A Gyurkó-darab csak az antik tragédiák keretét kéri kölcsön, az egyes sorsokban, jellemekben íelharsanó szó­lam nagyon is mai hangon figyelmeztet, a minden kor­ban és mindenütt jelenlévő gondokra: hogyan is kell él­ni a hatalmon lévőnek és a hatalom alatt állónak ah­hoz, hogy az állam üdve és jövője biztosított legyen. A jelentős pódiumfeladat bebizonyította, hogy érdemes belefogni súlyosabb erőpró­bákba is. Kelemenné Ráduly Margit orgánuma elegendő­nek látszik ilyen drámai sű­rítésekre is, fokozni tudott mindvégig, pedig az első mondatok után azt gondol­tuk, hogy az intonálás túl magasra sikerült. Virág Ti­bor Oresztésze hozzá képest líraibbra hangolt megoldást hozott, igaz, alkatilag is in­kább az érzelmek irányítják játékban és szövegmondás­ban is. Szívós József vissza­fogottan mondta el Aigiszt­hosz zsarnoki szövegét, in­kább az értelem, mint a dölyf beszélt vele és általa. Hidyné Lovass Tünde szerel­mes asszonya utolsó mono­lógjában hűen adta vissza a bűntárs vergődését. Nagy Edit, Jónás Zoltán és Hor­nyait István egészítették ki a tragédia szereplőgárdáját. Szívós József rendezése a szövegre koncentrált. Az egyszemélyes kórus helyett azonban jobb és több lett volna, ha valóban kar szól közbe a mondanivaló hang- súlyozására. Farkas István zenei betétei jó hatásfokozó tényezőknek bizonyultak. (farkas) — Mi a vélemény® a leg­újabb alaíkításáról?, i o. — Vonzott Marie D’Agloult egyénisége. Liszt munkássá­gát korábban is ismertem, ze­néjének varázsa elbűvölt, épp ezért izgatott az új szerep. A szőke, művelt grófnő alak­jában az egyéniségformáló szerelem motívumait akar­tam felvillantani. Szerintem Lisztből Marie D’Agoult for­mált zsenit, ő ösztönözte mind többre, ő formálta sok­oldalúan képzett emberré pygmalioni akarással. A min­dent egy lapra tevő, önfelál­dozó asszonysorsot igyekez­tem megjeleníteni, egyéni tragédiájában emberit, meg- kapót nyújtani. — Filmszínész számára mit jelent a színház? — Nem kis erőpróba más közegben más eszközökkel produkálni. Sajnos, elfoglalt­ságom miatt ritkán lépek fel a moszkvai filmszínészek színházában, talán ezért is izgalmas, újszerű minden megbízatás. 1970, november' 3., kedd 2. A kriminalisztikában lé­nyeges szerepet játszik a sze­mélyazonosság megállapítá­sának, az igazság kiderítésé­nek folyamata. Gyökerei mélyen visszanyúlnak a tör­ténelembe, s az a szükséges­ség hívta életre, hogy felfe­dezzék, elszigeteljék és meg­büntessék a társadalomra nézve ártalmas elemeket. Elsősorban is az ismeretlen gonosztevő kilétét kell meg­állapítani. Ki a tettes? — en­nek a kérdésnek a tisztázása volt mindenkor a rendőrség fő feladata. Másodsorban azt kell fel­deríteni, hogy nem vissza­eső bűnözőről van-e szó, akit már elítéltek, s aki ál­név mögé rejtőzve ismét bűnözik. A tüzes vassal va­ló megbélyegzés,. amelyet a múlt században még alkal­maztak, éppen e célt szolgál­ta. A tüzes bélyeg azt jelez­te, hogy az illető előzőleg már büntetett, visszaeső bű­nöző. A tüzes bélyeg — a személyazonosság megállapí­tásának megkönnyítése mel­lett — mintegy tetőzte, ki­egészítette a gonosztevőre mért ítéletet. ? Franciaországban a tolva­jokra V betűt (Voleur), a hamisítókra F betűt (Faux), a visszaeső bűnösökre pedig W betűt sütöttek. Jeremy Eenthan, a neves angol filo­zófus és jogtudós javasolta, hogy a személyazonosság megállapítása érdekében ne csak a gonosztevőket te­toválják, hanem az egész la­kosságot. Az angol közvéle mény azonban elutasítóiul Bentham indítványát, mint emberi méltósággal össze nem egyeztethetők Bentham rendszere különben sem ol­dotta volna meg a törvény- széki azonosítás kérdését. A tetoválást ugyanis módosíta­ni is, eltávolítani is lehet. Egyik sikertelen kísérlet a másikat követte. A kísérlete­zők arra törekedtek, hogy a visszaeső bűnösök azonossá­gának megállapítására haté­kony rendszert dolgozzanak ki. Az első. szinte általános elfogadott rendszer Alphon­se Bertillon módszere — a törvényszéki antropometria — volt. Alphonse Bertillon, a pári­zsi rendőrprefektus segéd­jegyzője, 1879. júliusában je­lentést terjesztett a rendőr­főnök elé. Ebben javasolt hogy a gonosztevők szemé! azonosságának megállapítás^ céljából alkalmazzanak bizo­nyos antropol'-giai mérése­ket. Bertillon elmélete ária a feltevésre épült, hogy nem létezhet azonos testrészekkel rendelkező ember, továbbá, hogy az emberi csontváz, méreteit tekintve, a változa­tok végtelen sorát mutatja. Bertillon módszerének alap­ját a test méreteinek meg­állapítása képezte. Tehát: a test és a fej méretei, a bal láb hossza, a bal kéz kö­zépső ujjának hossza, a bal alkar és a karok kiterjesz­tett hossza, a felsőtest mére­tei stb. Mint láthatjuk, Ber­tillon a test bal oldalán vé­gezte el a méréseket, mivel ez kevésbé van kitéve a fi­zikai munka okozta elválto­zásoknak, torzulásoknak. Bertillon ötlete a főkapi­tányság kicsiny és poros szo­bájában született, ahol mun­káját végezte: kartotékokra, törzslapokra vezette rá a gonosztevők ismertető jeleit. Hamar rájött, högy a sze­mélyazonosság megállapítá­sának ez a módszere sztereo­tip megfogalmazásokra épül (orr — ’kicsi, nagy, rendes; száj — mint előbb; szem — fekete, kék, zöld; áll — bo­rotvált cs így tovább), s mint ilyen, szinte teljesen értéktelen, használhatatlan, hiszen ezer és ezer ember is­mertetőjelei teljességgel azonosak. Bertillon anlropo- metríája olyan időpontban ■izületett, amikor a bűnöző . száma — nemzetközi vonat­kozásban is — szüntelenül emelkedett. A rendőrségek nyilvántartása, amely szerte a világon elavult személy- azonosítási rendszerekre épült, túl volt zsúfolva gya­korlatilag alig használható kartonokkal, bűnügyi nyil­vántartó lapokkal, kartoté­kokkal. A visszaeső bűnö­zésre és a száműzetésre vo­natkozó törvények következ­tében Franciaországban -és egyebütt is nagy számú go­nosztevő élt álnév alatt, kilé­tét elpalástolva. Bertillon 1879-ben nyújtot­ta be javaslatát, ámde kerek két esztendeig kellett várnia, amikor is a régi rendőrfő­nököt leváltották. Utódja megértőbbnek mutatkozott, s így Bertillon elkezdhette a munkát. Rövid idő alatt szá­mottevően megszaporodtak a kartotékok, s a személyazo­nosítások is. 1844-ben Bertillonnak si­került felderítenie 300 olyan büntetett előéletű személyt, akik a régi személyazonosí­tási módszerek rostáján egy­szer sem akadtak fenn. A rendőrnyomozók azonban korlátozottaknak tekintették az elért eredményeket. Jo­gosan tették fel a kérdést: A „rendszer jó, ha már le­füleltünk egy gonosztevőt. De hogyan alkalmazzuk a letartóztatás előtt, amikor a bűnözőt keressük, de mén nem kaptuk el?” (Folytatjuk? Asxódy János:

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom