Népújság, 1970. november (21. évfolyam, 257-280. szám)
1970-11-24 / 275. szám
(Folytatás a 6. oldalról) köthettük a szükséges megállapodásokat. A Központi Bizottság úgy véli, hogy a. IV. ötéves terv fö előirányzatai helyesek: 1971 és 1975 között a nemzeti jövedelem 30— 32 százalékkal emelkedjék, s a felhalmozás aránya 23—25 százalék, a fogyasztásé 75—77 százalék legyen; az ipari ternjclés öt év alatt 32— 34 százalékkal emelkedjék, aminek 75—80 százalékát a munkatermeié-' kenység növekedésével kell elérni; a mezőgazda- sági termelést 15—16 százalékkal kell növelni. A terv többi fő mutatója is megfelel a párt gazdaságpolitikájának, és reális. A IV. ötéves tervben figyelmünket és erőinket néhány fő feladatra összpontosítjuk: a népgazdaság ener- giaszerkezetének korszerűsítésére; az alumínium- és ai vegyipar fejlesztésére; a kémia széles körű felhasználására; a közúti járművek és szállítóeszközök gyártására; a modern építési módok és épületszerkezetek elterjesztésére; a ruházati ipar rekonstrukciójára; az állattenyésztés és a hústermelés fellendítésére; az egész népgazdaságban a szállítás korszerűsítésére, a számítástechnika alkalmazására és számítógépek gyártására. Gazdasági fejlődésünk fontos feltétele a nemzetközi munkamegosztásban való intenzív részvételünk. Korunkban nemcsak a termékek, hanem a termelőerők, a tudomány és a technika fejlődésének eredményéképpen nemcsak a termékek, hanem a termelőerők, a termelés folyamatai is, mindinkább átlépik az országok határait. Tovább kél] erősítenünk nemzetközi gazdasági kapcsolatainkat elsősorban a Szovjetunióval, a KGST-országokkal. a többi szocialista országgal, a fejlődő országokkal; és a kölcsönös előny élve alapján fejlesztjük gazdasági kapcsolatainkat a tőkés országokkal is. A szocialista országok gazdasági együttműködésének fejlődésével megnőtt annak lehetősége, hogy az együttműködés formáit magasabb színvonalra emeljük, s ez mind politikai, mind gazdasági szempontból különleges fontosságú. A szocialista országok olyan gazdasági integrációt hozhatnak létre, amely nagy anyagi előnyöket, a fejlődésben pedig időnyereséget nyújthat minden résztvevő számára. A Magyar Népköztársaság teljes mértékben támogatja azt a munkát, amely a KGST-ben jelenleg folyik, és arra irányul, hogy minél sokoldalúbban valósuljon meg országaink között az önálló nemzetgazdaságokon alapuló szocialista gazdasági integráció. A gazdasági munka, a szocializmus, az embert szolgálja. A szocializmus építésével együtt kell járnia o dolqozók életszínvonala rendszeres emelkedésének, Pártunk ennek megfelelően alakítja életszínvonal- és jövedelempolitikáját, árpolitikáját, és szociális politikáját. Fejlődésünkkel, gazdasági előrehaladásunkkal arányosan emelkedett az utóbbi években népünk életszínvonala, javult-'- nyei. Örst'" s dfí’ ?’ "n />' év alatt a munkások és al- Icalmázottak reáljövedelme mintegy 30 százalékkal, az egy keresőre jutó reálbér 1" szárait''Mai emelkedett, íkezeti paras'*- - ’ n— : ,os átlagban • elérte munkásosztályét; kiterjesztettük a társadalombiztosítást, fejlesztettük a családipótA X. kongresszusról jelentjük lék-rendszert, bevezettük a gyermekgondozási segélyt. Az iparban és az építőiparban általánossá vált a 44 órás munkahét; mintegy kétmillió munkás és alkalmazott dolgozik rövidített munkaidőben. 1966—1970 között 320 ezer lakás épült, több mint eddig bármelyik ötéves tervben; keréken egyvnillió ember költözött új lakásba. Az új, IV. ötéves terv az egy főre jutó jövedelem 25— 27 százalékos, az egy keresőre jutó reálbér 16—18 százalékos növelését irányozza elő. A terv tartalmazza 400 ezer új lakás, kórházak, üdülők, iskolák, kulturális létesítmények építését. Űj ötéves tervünknek számos más olyan részlete van, amelynek rendeltetése, az, hogy javítsa az emberek életkörülményeit. A munkaidő-csökkentés folytatásával a népgazdaság más területein is meg kell kezdeni az áttérést a 44 órás munkahétre. Az életszínvonal-politikai intézkedéseken belül a legfontosabb a szocialista bérezési elv érvényesítése és a szociális gondoskodás fejlesztése. Más szavakkal: az egyéni kereseteket Illetően a végzejt munka társadalmi hasznosságától, a teljesítménytől függő fokozottabb differenciálásra kell törekedni, a családi jövedelmeket pedig közelíteni kell egymáshoz. A Központi Bizottság, a kormány, ismeri és vizsgálja egyes olyan dolgozó rétegek helyzetét, amelyek nyilvánvalóan bérpolitikai intézkedést kívánnak. A IV. ötéves terv során a reálbér tervezett emelkedése mellett a dolgozók életszínvonalának emelkedéséhez jelentősen hozzájárulnak az olyan tervezett intézkedések, mint a minimális bérek, a régi nyugdíjak, a családi pótlék, a táppénz emelése. A párt az elmúlt négy évben is azt az elvet követte, hogy a szocializmus építésével7 a dolgozók életszívonala rendszeresen emelkedjék; Így lesz a jövőben Is. Ugyanakkor ismét hangsúlyozni kell azt is, hogy ezután sem lehet semmiféle meg nem termelt nemzeti jövedelmet elosztani, de még a megtermelt nemzeti jövedelemből is csak annyit, amennyi belőle fogyasztásra fordítható. A második, ugyancsak sok éve követett — és a dolgozók érdekében meg nem változtatható — elv, hogy nem növekedhet^ a lakosság jövedelme, keresete annál nagyobb mértékben, mijjt amekkora a fogyasztási javakban megvásárolható árufedezet a piacon. A Központi Bizottság meg van győződve róla, hogy a gazdasági munka megjavításával; céltudatos és valóban odaadó munkával a IV. ötéves tervnek a nemzeti jövedelem növelésére tervezett • előirányzata túlteljesíthető, s akkor az életszínvonal növekedése is magasabb lehet a tervezettnél. Népgazdaságunknak van számos olyan problémája,, amelyet még mindig a kapitalista múlt örökségeként visel az ország. Érezzük azoknak a nehézségeknek a maradványait is, amelyek a szocializmus építésének kezdeti szakaszában elkövetett hibák nyomán keletkeztek. Az 1956-os ellenforradalom anyagi és erkölcsi rombolásai sem múltak el nyomtalanul. Végül, mi is követtünk el hibákat a gazdasági munkában az azóta eltelt idő, alatt. Vannak, akik gazdasági életünk egyelőre megoldatlan vagy nem kellőképpen megoldott problémáit szeretnék a szocialista rendszer, vagy — újabban — a gazdaság- irányítási reform számlájára írni. Sz a magatartás, a kérdések ilyen megítése a jobbik esetben az összefüggések nem ismerése, a rosszabbik esetben ellenséges indulatú rágalom. A szocializmus minden tekintetben, anyagilag is, felemelte az országot és a népet. A reformról a Központi Bizottság hangsúlyozottan megmondta, hogy csupán egy eszköz a jobb, a hatékonyabb gazdasági munkához, amely önmagában nem oldja még feladatainkat, de segít azokat jobban és gyorsabban megoldani, — és ez nem csekélység. A Központi Bizottság most, három év tapasztalatai alapján állíthatja, hogy ezt az eszközt ugyan még csak most tanuljuk használni, sőt még nem keveset kell javítani is rajta —, de máris hatásos eszközünk, amely segíti pártunkat, népünket a gazdasági feladatok megoldásában, szocialista törekvéseink megvalósításéban. Igaz, a reformnak, a gazdaságirányításra ■ kidolgozott és bevezetett új módszernek megvan az a sajátossága, hogy népgazdaságunkban régtől meglévő problémáinkat sokkal élesebben mutatja meg, mint korábban láthatók voltak. Ha most követünk el hibákat a gazdasági munkában, akár országo- ' síin, akár helyileg, ezt azonnal és sokszor igen kellemetlen módon jelzi, de mi ezt nem a reform hibájának, hanem előnyének, munkánk segítőjének tartjuk. A reform célkitűzéseinek érvényesülését spk esetben munkánk fogyatékosságai gátolják. A gazdaságpolitikánk végrehajtásában, a gazdasági építőmunkában elért jelentős eredményekre támaszkodva a következő időszakban határozottabb intézkedéseket kell tenni a hibák kiküszöbölésére, a gazdasági építőmunka javítására, továbbfejlesztésére. A gazdasági munka széles körű és tartós fellendítése, a gazdálkodás hatékonyságának számottevő növelése, sokirányú és kitartó erőfeszítéseket kíván. A Központi Bizottság végrehajtó szerveinek, amelyek a gazdaságpolitikai elvek és a reform kidolgozásában jó munkát végeztek és végeznek, erősíteniük keli a pártellenőrzést, mert az eddig háttérbe szorult. Rendszeresen és konkrét esetekből kiindulva ellenőrizni kell, hogy megfelelően érvényesülnek-e a gyakorlatban, a végrehajtás során az elfogadott elvek. A tapasztalatok alapján intézkedéseket kell tenni a gazdaságpolitikát eltorzítók ellen, s ha az utasítások és rendelkezések nem megfelelőek, akkor azokat kell megjavítani. A középfokú pártszerveknek és a pártalapszervezetek vezetőségeinek hasonlóan kell eljárniuk. Fontos vonatkozásokban ellenőrizzék az üzemük, vállalatuk, szövetkezetük vezetőségében dolgozó párttagok gazdasági munkáját. Ha szükséges, szólítsák fel őket intézkedéseik módosítására, vagy ha saját instrukcióik bizonyulnak hibásnak, azokat helyesbítsék. Ha saját hatáskörükben nem tudják korrigálni a párt gazdaságpolitikájával, az állami rendelkezésekkel ütköző helytelen gyakorlatot, kérjék a felettes pártszeryek segítségét. A minisztériumoknak, amelyek nagy és jó munkát végeztek és végeznek a gazdaságpolitika és a reform elveinek megfelelő, állami rendelkezések kidolgozásában, rendszeresen és egyedi esetek alapján ellenőrizniük kell az üzemek gyakorlatát — amit eddig nem megfelelő mértékben tettek —, vajon az állami rendelkezések alapján, s azok szellemében végzik-e mindennapi gazdasági munkájukat. Ha az ellenkezőjét tapasztalják, irányító jogkörük alapján intézkedjenek; ha személyek a hibásak, vonják felelősségre őket, ha a rendelkezések és felső utasítások hibásak, akkor helyesbítsék őket saját hatáskörükben, késlekedés nélkül; ha meghaladja hatáskörüket, akkor tegyenek jelentést a Minisztertanácsnak. Le kell küzdeni azt a jelenséget is, hogy egyes állami, minisztériumi szervek, mintha megállt volna felettük az idő, tétováznak, várnak, és már régen alaposan leltárt problémák megoldásában késlekednek az intézkedésekkel. Szakítani kell az önmagukban véve helyes gazdasági szabályozók fetisizálásával, s nem szabad tétlenül várni az eredményt akkor is, amikor már nyilvánvaló, hogy újabb intézkedésekre volna szükség.. Az állami, ipari és kereskedelmi vállalatok tevékenységi körében nagyobb számban és területen bukkannak fel alkalmi társulások, álszövetkezetek, magánosok és tesznek szert jelentős jövedelemre. A minisztériumok, főhatóságok kötelesek a szocialista köztulajdon, az állam jogainak és bevételi forrásainak érintetlenségén őrködni. Ezt — jogkörükkel élve — az eddiginél hatásosabban. kell tenniük a népgazdaság egész területén. Megfelelően ellenőrizni kell, hogy az állami külkereskedelmi monopólium — amibe beleértendő az önálló külkereskedelem jogával felruházott vállalatok tevékenysége — csorbítást ne szenvedjen. Most nem . a vállalatok önálló külkereskedelmi jogainak kampány- szerű kiterjesztése és bővítése hanem az eddig tapasztaltak elemzése és a tanulságok hasznosítása a sürgős. Az irányítás decentralizálása, a vállalatok nagyobb önállósága igen ' jelentős eredményeket hozott. Nem utolsósorban azért, mert a vállalatok, intézmények, az ipari és mezőgazdasági termelőszövetkezetek vezetői nagy többségükben megértették feladataikat, megnövekedett hatáskörükkel helyesen éltek, támaszkodtak a dolgozó kollektívákra, s jó vállalati eredményeket elérve, fejlesztették üzemüket. Változatlanul helyeseljük a vállalatok nagyobb önállóságát, saját alapjaik és eszközeik növelését, a közhasznú kezdeményezéseket Helyeseljük a csoportos érdekeltség elvét, elismerjük a dolgozó kollektívák- jogosultságát a magasabb jövedelemre, ha a többletnyereséget az össztársadalmi érdekkel összhangban, a munka jobb megszerzésével, a termelékenység növelésével, az önköltség csökkentésével érik el. Vannak azonban olyan gazdasági vezetők, sőt vállalatok, amelyek a közösség érdekeivel nem törődve, olcsó eszközökhöz nyúlnak, és különböző manipulációkkal a népgazdaság, vagy a vásárlóközönség rovására irányítják a' vállalati gazdálkodást. Elítéljük a spekulációra alapozott jövedelem- szerzést, a vállalati érdek szembeállítását a társadalmi. érdekkel. A minisztériumoknak, a felügyelő hatóságoknak ellenőrizniük kell azokat a vállalatokat — mégpedig nemcsak a repdelkezések formai megtartását, hanem gazdálkodásuk lényegét illetően is.— amelyekre a kooperáló vállalatok, vagy a lakosság részéről panasz érkezik. Ahol a közösséget károsító gazdálkodást találnak. avatkozzanak be a közérdek védelmébe, és törvényes jogkörük alapján járjanak el az Ilyen vezetőkkel és vállalatokkal szemben. A Központi Bizottságnak az a véleménye, hogy az árpolitika helyes és azt, tovább tökéletesítve, a jövőben is érvényesíteni kell. Népgazdasági és közérdekből meg kell tartani a fix, a kötött és a szabad árak rendszerét az ismert három kategóriában. Az úgynevezett szabad áras kategóriában azonban, a termékek felhasználóinak, fogyasztóinak védelmében,, szükséges, hogy a vállalatok Utal megállapítható árak képzését megjavítsák, a haszon mértékét állami norma- tívákkal hatékonyabban szabályozzák, és az 'árképzés gyakorlatát hatóságilag, ”ndszeresen ellenőrizzék. Az árpolitika helyességé- le hangsúlyozásával egyide- űleg, a központi Bizottság támogat minden intézkedést, amely a társadalmilag indo- kolatian mértékű jövedelmet, a jogtalan haszonszerzést hivatott meggátolni. Elítél minden olyan árváltozást, amelynek célja és egyedüli alapja a puszta nyerészkedés. A nyilvánvaló gazdasági visszaélések — harácsolás, árdrágítás, csalás • — . esetében a szükséges tennivaló egyszerű: gazdasági szankciókat kell alkalmazni, a törvénybe ütköző cselekmények esetén pedig büntető eljárást kell indítani. Népgazdasági terveink megvalósításának egyik alapvető feltétele a jó munkaerőgazdálkodás. A népgazdaság érdekei igényelnek bizonyos munkaerő- átcsoportosítást. Az elmúlt három évben a munkaerő- mozgás a dolgozók 20—25 százalékára terjedt ki. A vizsgálatok azt mutatják, ennek 60—70 százaléka elfogadhatóan indokolt, a fenn- mai > 30—40 százalék egeszségtelen. A munkaerő- mozgás jelenlegi, a népgazdaság oldaláról nem indokolt magas aránya anyagilag és a munkafegyelem szempontjából egyaránt káros. Többirányú munkát kell végezni a rendellenes helyzet megváltoztatására. — A munkaerőmozgást a központi tervező szerveknek befolyásolniuk kell; egyrészt támogatni azt, ami közgazdaságilag indokolt, másrészt, intézkedésekkel megakadályozni a nem kívánatos spontán folyamatokat — Megfelelő érdekvédelmet, anyagi és erkölcsi megbecsülést kell nyújtani a vállalatok értékes dolgozóinak, az üzemi törzsgárda tagjainak. — A bérezésben a közgazdasági tényezők automatizmusa mellett szükség van szabályozásra is. Így, többek között, megfelelő szabályokat kell kidolgozni arra, hogy az egyik állami vállalattól kilépő dolgozó menynyivel magasabb bért kaphat új munkahelyén, hogy ez ne lehessen több, mint amennyit új munkahelyének azonos munkakörben foglalkoztatott régi dolgozója kap. Ki kell dolgozni azokat a szabályokat, amelyek meghatározzák, hogy ugyanazon munkáért mennyivel; fizethet többet a szövetkezet és a magánvállalkozó, mint az állami vállalat. , , — A törvényes rendelkezéseket megszegő munkaerőcsábítókat felelősségre kell vonni. A népgazdaság és a becsületesen dolgozók érdekeinek védelmében javítani kell a munkafegyelmet, amely résiben a termelés elégtelen szervezése, részben bérpolitikánk gyenge pontjai miatt, a ml hibánkból is sok helyen fejlazult. Értük Is, az S holnapjukért is. Mindenekelőtt a vállalat- zetőknek kell magasabb színvonalon megszervezniük a munkát, és biztosítani a technikai, technológiai fegyelmet. A minimum, amit a dolgozók elvárnak a vezetőktől, hogy biztosítsák mun kájukhoz a feltételeket. E nélkül nincs erkölcsi alapja egyetlen vezetőnek sem, hogy jobb munkát várjon a dolgozóktól, akik joggal kifogásolják, ha anyag-, alkatrész- és szállítási eszközök hiánya miatt, időszakonként nagymértékben kihasználatlan a munkidejük, más időszakokban viszont rohammunkában, Mértéktelenül sok túlórában kell dolgozniuk. Minden dolgozó érezze azonban kötelességének, hogy ne csak számonkérje a kollektív szerződésben megfogalmazott jogainak teljesítését, hanem ő maga is teljesítse a kollektív szerződésben vállalt kötelezettségeit. . (Folytatás a 8. oldalon) HM, november 24., keen
