Népújság, 1970. október (21. évfolyam, 230-256. szám)
1970-10-11 / 239. szám
Mérlegre tett oklevelek A párt-vb-n hangzott el Gyöngyösön, hogy a szakközépiskolát végzett mechanikai műszerészekre nem tartanai! igényt a város üzemei. Ezek a fiatalok szedhetik a sátorfájukat, és mehetnek szerencsét próbálni, amerre látnak, mert itt nincs rájuk szükség'. És ilyen körülmények között nyitotta meg a kapuit az új, tizenhat tantermes szak- középiskola, most szeptemberben. Társadalmunk huszonöt millió forintot áldozott ennek a intézménynek a létrehozására. Kiáltó ellentétek. Vajon ki a felelős, ha égyáltalán meg lehet a felelőst találni és nevezni? Az ember nem akar hinni a fülének. Az Egyesült Izzó munkaügyi csoportjánál kaptam a felvilágosítást, hogy ők évente legfeljebb tíz-tizenkét mechanikai műszerészt tudnak alkalmazni. Ezt sem feltétlenül, kellene tenniük, mert saját munkásaik közül is ki tudják nevelni azokat a mechanikai műszerészeket, akik a természetes munkaerőmozgás miatt szükségesek az üzemekben. Főként a félvezető gyártásában kellenek. De ha már itt van ez a szakközépiskola, akkor hadd jöjjön az a tíz-tizenkét fiatal évente. Ne mondják, hogy hiába tanultak. i Azon sem csodálkoztam már, amikor megtudtam, hogy tavaly az iskola érdeklődött a gyárban: milyen végzettségű fiatalokat szeretne kapni a középiskolától, és erre elküldték a választ — főként forgácsolókat és lakatosokat. Ennek ellenére is beiskoláztak műszerészeket, még az idén is. Értetlenkednek az Izzóban. Érettségivel odaállni a gép mellé, melózni a többivel, mintha nem is lenne középiskolai végzettsége — elképzelhető ez minden lelki megrázkódtatás és törés nélkül? Ennyire megnőtt volna a fizikai munka becsülete? Vagy talán kialakult két kaszt « gyárban? Az egyikbe tartoznak a hamisítatlan szakmunkások, a valódi melósok, a másikba pedig az érettségijükre kényes, éppen ezért kissé finnyás műszerészek? Csak mosolyognak a gyárban a kérdéseken. Meg is bocsátják, mert a kívülálló tapasztalatlansága húzódik meg mögöttük. Azt mondják elnéző hangsúllyal, hogy a gép mellett igazán nem lehet senkiről megállapítani, kinek a zsebében lapul az érettségi, kinek pedig „csak” a szakmunkás-bizonyítvány. Itt a teljesítmény és a minőség a döntő. A papír tizedrangú. Mit ér a jeles osztályzat esetleg, ha nem igazolja azt a munkadarab kiválósága? Az érvelés meggyőző. Akkor tehát minden a legnagyobb rendben? Nincs egyetlen csalódott műszerész sem, aki már százszor megbánta, hogy fölöslegesen érettségizett is? Ismét furcsa kettősség található a válasz mögött. A szakmunkásképzőt végzettek gyakorlati biztossága sokkal nagyobb, mint az érettségizett műszerészeké, de az utóbbiak „mozgékonyabbak”, jobban használhatók, ha nem csak a begyakorolt mozdulatokon múlik minden. Dr. Sereg József, a szakközépiskola igazgatója közli: az idén is ötször annyian jelentkeztek műszerésznek, mint amennyit fel tudtak venni. A gépészszakcsoport iránt már csak a felvehető fiataloknak a fele érdeklődött. Akik ezt végzik el, azok esztergályosok, marósok, köszörűsök és géplakatosok lehetnek. Éppen azokat a szakmákat űzhetik, amikre az Izzónak is igénye van. Dehát a szülők is válogatnak. Ahogy néhány évvel ezelőtt még értelmiséginek szánták a gyereküket, mert az volt a társadalmi emelkedés értékmérője, most már a szakmunkás megbecsült j személy falun és városon is } egyaránt, ha a családok na- j gyobbik részének az állás- í foglalását vesszük alapul. f Tanítónak menjen a gye- Ugyan, ott nem fizet-1 nek. Végezze el a gimnáziumot, hogy érettségije legyen? Értelmetlen, mert ezzel aztán semmire sem viszi. Mondják a szülők. A szakmunkásnak jól megszámítják az órabérét, akad prémium is, az év végén nyereségrészesedés: jól élhet, ha szeret dolgozni. Persze, kacsintgatnak a szülők az egyetem felé is. Dehát azt is jól tudják, hogy oda sém kerülhet be minden fiatal. Ha nem veszik fel, akkor jön jól a szakmunkás- bizonyítvány, ami együtt jár az érettségivel a szakközépiskolában. Ilyen gyakorlati érvek vezetik a szülőket és a gyerekeket, amikor a gimnázium helyett ezt az új iskolatípust választják. A gyöngyösi szakközépiskolában a tanítási órák kerete már ma sem az osztályterem csupán. Kabinetekről szólnak inkább. Ennek a lényege az, hogy minden szaktárgynak megvan a maga helyisége. Olyan tanszékféle ez. Erre mondta dr. Sereg József, hogy egy kicsit egyetemesdit akarnak csinálni. A kabinetben minden kéznél van mindig: eszközök, műszerek; tehát a kikeresésükkel. vámolásukkal nem kell baji'Vni. Az új iskola megadja a lehetőséget a kabinetek kialakításához, de az Idáin még csak félig tudják ezt a célt elérni. Szeretnék, ha jövőre beteljesedne az álmuk. Na>- gyon sokat számít, hogy már az épületen belül megtalálhatók a tanműhelyek, méghozzá kitűnően felszerelve és a különböző laboratóriumok, ugyancsak gazdag műszerezettséggel. Hogy mindez mit számit, a gyerekeken is le lehet mérni. Míg korábban, a régi épületben minden évben az elsősök voltak a legfegyelme- zettebbek, a legjobb diákok, most fordítva van: a felső osztályosok értékelik igazán a változást» a modem intézményt, ahol minden az ő nagyobb és alaposabb tudásuk biztosításáért van. A gyöngyösi szakközépiskolában tehát nem képeznek csupán olyan szakmára fiatalokat, ámiben nem tudnak elhelyezkedni. Átálltak a keresett szakmákra is. De most már nem adnak szakmunkásoklevelet az érettségihez. A műszerész-okleveleket tehát mérlegre tették és — elvetették. Most már semmilyen oklevelet nem adnak, de képeznek gépész-szakcsoportban is fiatalokat. Ahogy az üzemek igénylik. Érettségizett szakmunkásokat adnak. G. Molnár Ferenc Koppenhágai kvártélyom. Azo n sem csodálkoztam volna, ha kacsaláb on forog! dúlnak meg. Káprázatos búcsúebédet szerkesztenek, s a hatalmas hűtőszekrényből előkerül a tiszteletemre mindig behűtött Egri bikavér. Csak félmondatokat váltunk, melyek lényege, hogy okvetlenül meglátogatna!! majd Magyarof szagon, viszont ha én járnék megint Suomibcn, fejvesztés terhe mellett okvetlenül náluk kell megszállnom. Aztán lelkemre kötik, hogy hazaérkezésemkor első dolgom légyen értesíteni valaki megrángatja a takarómat. Egy barátságos szovjet vámtiszt volt — az első vámtiszt, akit az NDK óta láttam. Miközben teljesen felébredtem, barátságosan intett a többi utasnak, s minden figyelmét nekem szentelte, olyannyira, hogy aztán alig győztem a holmijaimat a helyére rakni. Ahogy jobban utánagondoltam, eszembe jutott, hogy egyes magyar 'turistatársam méltán megérdemelt „büntetése’.: ért utóU . Munkatársaink külföldön Skandináviai útinapló XIII. Természetesen: viszontlátásra! Az utolsó nap általában az idegessége, amikor menne is már az ember, maradna is, örül is, szomorú is, de a Nagy Valuta könyörtelen. Nem is beszélve arról a tényről, hogy csupán augusztus elsején repülhetek Leningrádból tovább, mert részint a maradóik tíz dollár — ahogy később ki is derült — édeskevés, részint, mert más gép majd egy hétig nem is akadt volna... Jaakko és feleség^ velem együtt izgulnak, bár mégiscsak nyugodtabbak, mint én, mivel egy vendégtől szabaPesten csiszolják a parádsasvári üveget Heves megyei részvevők a szakmunkástanulók országos kiállításán Országos jubileumi kiállítást rendeznek a közeljövőben szakmunkásképzésünk 25 éves fejlődéséről, a tanulók életéről, munkájáról Budapesten, a vásárváros Petőfi csarnokában. A seregszemle helyi jelentősége, hogy ez alkalommal Heves megye intézetei is képviseltetik magukat. Mint iskoláinkban értesültünk, a hatvani fiatalok bélyeggyűjtő szakköre a bemutatóra érdekes bélyegtérképet készített. A kiadott bélyegek közül válogatva, a térképen csupa olyan példányokat helyeztek el, amelyek hazánk egyes városainak, községeinek nevezetességeit, sajátosságait ábrázolják. Ilyenformán — egyebek mellett t- híres írók, költők arcképeit, a korábbi belföldi repülőjáratok emlékét őrző, vagy éppenséggel az illető tájegység termékeit, foglalkozási ágait, népművészetét ismertető bélyegek kerültek a tablóra, amely egyébként útrakészen várja a székesfehérvári testvérintézet képviselőit. A hatvaniak ugyanis a dunántúliakkal közös kiállítási területen szerepelnek az október 20-án nyíló „tárlaton”. S őket, miképpen sikerült felszöknöm a repülőire, s hogy rém ismert-e családom? És elbúcsúztunk... Felszálltam a lemingrádi gyorsra, aztán amig lehetett, integettem barátomnak, aztán csak az egy hét feledhetetlen finnországi emléke-; imnek. A másodosztályú hálókon csiban . négyen utaztunk együtt, egy angol és két finn fiatalemberrel. Bánatomban megágyaztam a felső fekhelyen, s lassan álomba ringatott a száguldó vonat. Arra ébredtem, hogy Reggel futottunk be a íe- mingrádi pályaudvarra. Tíz dollárral a zsebemben felfedező útra indultam a pályaudvaron, hogy pénzváltót keressek. A megszólítottal! azonban hírből sem ismerik. Javasolták, hogy a Nyevsakij Proszpektre menjek, ott mindent találok. A közelben van a buszmegálló. Igen ám, de a buszon nem hiszem, hogy tudnak visszaadni a dollárból — rubelt ... Így hát fogtam egy taxit, és a sofőrnek elmutogattam kívánságomat: menjünk egy bankba, pénzt váltani. majd robogjunk ki a repülőtérre. Az egyik szálloda pénzváltójában aztán kaptam nyolc rubelt, s vidám perceket szereztem a hivatal- noknőnek, amikor forintot is felajánlottam. Miután jót derült, közölte, hogy ezt nem váltja be. Erre keletnémet márkát kínáltam, de ennek is csak a humoros oldalát méltányolta. — Ujjé! — gondoltam. — Itthon vagyok... És letörten kiszáguldottunk a repülőtérre. Leningrad szépségeit csak futólag láttam — majd egy alkalmasabb időpontban visz- szatórek. Arról a tíz óra hosszáról, amit a repülőtéren végigizgultam, kár lenne beszámolni. Elég annyi, hogy bár oroszul nem tudok, sikerült annyira megőrjítenem a repülőtér személyzetét, hogy pánikszerűen biztosítanak helyet a gépre, s megköny- nyebbüiten búcsút intsenek. Még a vámosok is azonnal túladtak rajtam. És felbőgött a TU 134-es gép turbinája, kigördült a gépmadár a futópályára, aztán hamarosan eltávolodott az anyaföld. Varsóban pihentünk egy fél órát, a tranzit váróteremben, míg a gépet feltankolták. A gyönyörű terem bazárjaiban ugyancsak jókat mulattak az eladónők, amikor rubellel, vagy hazám szép forintjaival akartam fizetni. — Csak dollár — mondták. — Ujjé! — gondoltam — Egyre közeledek haza ... S leszálltunk a Ferihegyen. ★ A több ezer kilométeres út véget ért. Fárasztó volt? Hát persze! De az ilyen fáradtságot bármikor szívesen vállalom, így természetesen: viszontlátásra Skandinávia! ...... (Vége) fi atal Gábor CSIGALÉPCSŐ (Fekete József — Füzesabony — felvétele 3 »eet# mert témájuk az audiovizuális oktatás gyakorlati alkalmazásával kapcsolatos: a fehérváriakkal felküldik Pestre az intézetben két észten- dő óta eredményesen használt epidiaszkópot is — szemléltetésképpen. Gyöngyösről már el is utazott a fővárosi kiállításra szánt mini műszerészeszterga.. radiálfúrógép (más néven: sugárfúró), s horizonteszterga. Ám ezeknél sokkal nagyobb érdekességgel, látványossággal is felvonul majd a gyöngyösi intézet: az ÜM. Parádi Üveggyárának tanulói — a kitűnő szakoktató, Selmeczi Mihály növendékei — a néhány napra gépeikkel együtt költöznek majd a Petőfi csarnokba, ahol az érdeklődők szemeiát- tára csiszolják a világhírnévre szert tett, márkás sasvári ólomkristályt. Főként a szerszámgép-mo- dellaket tömörítő kiállítási részen szerepelnek munkáik» kai az egriek, akiknek gyárt* mányai különben kivétel nélkül működőképesek. Az összes között talán a legértékesebb a sapkázó automata és az S—100. jelű eszterga, amelyek külön-külön 15—2ü ezer forintot is érnek. Eze'- ken kívül excenteres prés, marógép, másoló maró volt még az egriek szállítmányában különféle készülékek, szerszámolc társaságában. A modelleket, különféle munkaeszközöket az intézet hallgatói az utóbbi négy év alatt készítették — s már valamennyi megérkezett Pestre. A jubileumi kiállításnak nemzetközi rangot ad, hp'gy bejelentették már részvételüket a Szovjetunió, Bulgária, Románia, az NDKt Csehszlovákia, Lengyelország és a Vietnami Demokratikus Köztársaság ipari tanulói is. (gyónt) t ÖRZSE NÉNI (Kovács János — Gyöngyös — felvétele 5 pont)
