Népújság, 1970. október (21. évfolyam, 230-256. szám)
1970-10-25 / 251. szám
V Lehet. Kettőezerre! is. Igen, any- nyival is lehet több, mint .amennyiből nem is kevés háromtagú család él, sőt talán még ötödmagukkal is. És mégis lehet ennyivel több jövedelme, meg még többel is több jövedelme annak. — aki megdolgozik éfte. Megdolgozik? Én ezt nem tartom „kifejező” kifejezésnek. Minden bizonnyal sokan akadnak olyanok, akik megdolgoznak a szó fizikai, szellemi erőfeszítését jelentő értelemben is a kevesebbért, vagy a néhány száz esetleg akár néhány ezer forint többletért. Ám, mi a haszna a társadalomnak abból, ha valaki mázsás csillárokat kovácsol, napi tizenhat órai szakadatlan és megfeszített munkával és ezért csilláronkint húszezer forintot kér és kap. Egy csillár egy hónap: ha kiszámoljuk órabérre, nem is kell elájulnia senkinek, hogy mit keresett a csillárkovács. Hiszen megdolgozott érte! De minek? De kinek? Egy nagyüzemünk korban még fiatal, de szakmai tudásban és gyakorlatban már korántsem annak mondható művezetője több százezer forintot vett fel néhány újításáért Nem évtizedek alatt, — talán ha két esztendő alatt. Havi jövedelme, legalábbis e két évet figyelembe véve elérte tán a harmincezer forintot is. És nem is állítanám, hogy a szó „fizikai” értelmében megdolgozott volna ezért a pénzért. Az agy, az emberi értelem töprengése persze nem kis erőfeszítést követelt az újítótól, s ennek eredménye lett, hogy KOKTÉL Lehet ezer forinttal több ? a gyárnak sok-sok milliós hasznot hozott. Nos, persze, önmagának is néhány százezret! E több milliós haszon az üzem minden dolgozójának bérben, év végi nyereségében ott tükröződött és ha korántsem ennyire kimutathatóan, de hozzájárult az egész népgazdaság fejlődéséhez, a nemzeti vagyon és jövedelem gyarapodásához. Lehet-e ezer forinttal több ? Lám, ebben az esetben még a kérdés feltevése is indokolatlannak tűnik. A két példa — tudom — szélsőséges; a két példa, a két határeset között számtalan variáció fordul elő, még az is, hogy a hasznot hozó újító egy vasat sem kap, de a csillárkovács feltétlenül, sőt az is, hogy egyikük sem kap pénzt, míg egy harmadik, aki jóváhagyta az ötletet, az annál inkább. Az érdekes azonban az, hogy gyakran a gyári, vagy a termelőszövetkezeti közvélemény egy kalap alá veszi az ügyeskedő harácsolót, a más elől mindent elkaparót, a törtetőt, a hatalmi visszaélésből gyarapodót azzal, aki a maga hasznára, a közösség gyarapodására dolgozik, s teszi ezt úgy, hogy a fejlődés szolgálatába állítja szellemi, fizikai erejét, szakmai rutinját. Nem a természetes — sajnos még mindig természetes — emberi irigységről van szó, hanem inkább egy hibá^ szemléletről, amely ellen valamiféle álszeméremből nem nagyon veszik fel a pártszervezetek sem a küzdelmet: többet keresni az átlagosnál, feltétlenül gyanús dolog. De' legalábbis messzemenően illetlen! Aligha lehet és kell azon vitatkozni, hogy a lehetőségek sem adottak ahhoz, és a további finomításra kétségkívül rászolgáló adórendszerünk azért jelenleg is gátat vet annak, hogy valaki horribilis pénzösszegekhez jusson, hogy — bár a pénz maga nem tőke! — felpumpált pénztárcájára épülő szemlélete amoralitássá változzék és jogos megütközést váltson ki, — magatartásával, „zsákmányolja", ki közTeilen, vagy távolabbi környezetét;. És azon is aligha kell vitatkozni, hogy néhány, inkább csak szórvány esetet nem lehet és nem szabad általánosítani, hogy valóban legfeljebb néhány ezer, de nem tízezer az, amivel „lehet több”, s a leggyakrabban néhány száz forint az, amelyet szemérmesen elhallgatnak a gyári, szövetkezeti vezetők a közvélemény előtt. Ahelyett, hogy igenis felhasználnák, széles körben használnák fel, a hangsúlyozott erkölcsi impulzusok mellett, a hatékonyabb, a töprengőbb és eredményesebb munkára — a köz javára. És ha akad, mert akad olyan ember, aki szereti a pénzt, mint eszközt élete gyarapításához, s aki ehhez az eszközhöz nem a sikkasztó ujjaival nyúl, hanem a szellem, vagy a fizikai erő termelő készségével, — annak nincs mit szégyenkeznie és még kevésbé nincs oka arra, hogy pironkodva rejtegesse több, jobb, érdekesebb munkával szerzett forintjait. Akár ezer forintjait sem! Ezer forintot is lehet munkával, pluszként megkeresni és egy forintot is lehet érdemtelenül! E bölcsesség — tudom — már közhelyszámba megy. És lám, mégis kell, mégsem árt ismételni! rjTSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSS." Hiányzik tizenötmillió Még egy olyan nagy vállalatnál is, mint amilyen a Heves megyei Állami Építőipari Vállalat, amely százmilliókkal számol évente, nagyon észrevehető, ha a kasz- szából hiányzik tizenötmillió fórint. Ennyivel lehetne több a bevétele, ha minden rendben ment volna. Miért nincs meg a tizenöt- millió? Kiket kell felelősségre vonni a hiányzó milliókért? Hég bizonyítvány sincs Ha volna valaki, aki legalább igyekezne a bizonyítványt megmagyarázni, valahogy könnyebben lehetne elviselni a dolgokat. De most egyszerűen személytelen okokat találunk. Szidni ugyan lehet azokat a cégeket, amelyek a megrendelést visszaigazolták, de azt ennek ellenére sem teljesítették. Ezzel mégsem lesz jobb semmi. Pedig „csak” olyan tételekről van szó, mint félmillió darab tégla, másfél ezer tonna cement, húszezer köbméter kavics, majdnem kétezer köbméter salakblokk, közel harmincezer darab födémbé- léstast, kilencszáz tonna mész, kilencszáz négyzetméter panel. A sort még mindig lehetne folytatni. Mondhatnák: minden vállalatnak kell bizonyos meny- nyiségű tartalékkal rendelkeznie. Az építők is inkább ehhez nyúljanak hozzá, semmint másokban keressék a hibát. Ezt a tanácsot már késve adhatnánk csak, mert szorult helyzetükben csak a tartalékokhoz tudtak nyúlni. Nem is maradt azokból semmi. És a szervezetlenség ? Bizony, jócskán hátráltatja a teljesítményt a szervezetlenséggel jelölt fegyelmezetlenség is a vállalatnál. Az emberek nem dolgoznak úgy, ahogy kellene, a nyolc órát nem töltik ki termeléssel, álldogálnak. cigarettázgatnak, beszélgetnek. Ezt még a munkahelyi vezetők közül is sokan elnézik, de a középvezetők sem mindig figyelnek oda, ha ilyet látnak. Van ennek olyan oka is, hogy néhányan nem akarnak vitázni, idegeskedni, a nagyszájúakkal perlekedni. Kényelemszeretet, nemtörődömség, a népszerűség féltése és még egy sor más oka is van ennek a magatartásnak. Aztán olyan oka is van, hogy — nincs anyag. Hiába serkentené a művezető a munkást, ha nem tud téglát *dnl a falazáshoz, kavicsot a betonozáshoz, meszet a vakoláshoz. Ha csak egy sze- kérnyi mennyiségű tégla van az állvány mellett, minek kapkodjon a kőműves? Mit csináljon aztán, ha elfogy a tégla? Elkezd tehát kényel- meskedni. Húzza a mozdulatokat, húzza az időt. Ilyenkor pedig minden vezető tehetetlen. Akik pedig egyébként is hajlamosak a „jószívűségre”, most fellélegeznek, mert nincs miért korholni a lazsálókat. Hiszen gyakran álláspénzt kell a munkásoknak fizetni, mert nem tudnak nekik munkát adni. Ezért fordulnak elő na- gyón idegesítő hajrázások is, ha megérkezik az anyag. Az egyébként is megtalálható fegyelmezetlenséget az anyaghiány csak fokozza. Ember legyen a talpán, aki ebből kilábol. Már majdnem csak ábránd Lemaradás, lemaradás. Itt is csúszik a határidő, ott is csúszik. Szinte meg sem lehet állítani. A Finomszerelvénygyárban egyhónapos késés keletkezett a galvanizáló üzem munkáinál a téglahiány miatt. Hatvanban a Vöröshadsereg úti lakásokat már- augusztusban át kellett volna adni. De a tégla csak augusztusban jött meg. Ugyanez vetette vissza az egri Faiskola úti lakások befejezését három héttel. A blokk hiánya a gyöngyösi Mérges utcai építkezésnél két épület határidejének eltolódását idézte elő. Hiába állították össze a terveket, amelyekben közel ötvenmilliós fejlődést irányoztak elő erre az évre, ennek csak legfeljebb a felét lehet számítani. Megnövekedett a kiadás is, mert például csak a szállítás több mint ötmillió többletet követelt, mert a szerződött anyag nem érkezett meg, máshonnan kellett szerezni, drágábban, nagyobb költséggel. A gondokat tetézi még, hogy a téliesítéshez szükséges anyagmennyiség sincs meg. Kavicsból például húszezer köbméter kellene. De nincs. A nehéz helyzetben nem minden főépítésvezetőség viselkedett egyformán. Szívesen beszél az egriekről Réz János igazgató, hiszen ők segítettek magukon. Nemcsak a nehézségeket emlegettek. Hincs megoldás? A teljes megoldást csak a hiányzó anyagok pótlása adná. Enélkül azt teszik, hogy csak a kiemelt munkákra és a lakásépítkezésre fogják össze az erejüket. Az idei kötelezettségeiket igyekeznek teljesíteni mindenképpen. A vállalat vezetői minden munkahelyet kéthetenként meglátogatnak, és ott a helyi vezetőkkel együtt ellenőrzik, hol tartanak a programban, ki, hogyan teljesítette a fel adatát, milyen intézkedésre van szükség. Ez a módszer nem tartózik az átlagidők módszereihez, de ebben a mostani helyzetben, amikor az árvíz okozta anyaghiány is közrejátszott a nehézségek fokozódásában, a legcélravezetőbb módszereket kell alkalmazni. A hiányzó tizenötmilliót nem lehet elővarázsolni, de azért még sokat lehet és kell is tenni, hogy az idei vállalati terveket minél nagyobb mértékben teljesítsék. Ha az anyaghiány gátolta is a vállalatnak ezt a törekvését, a fegyelmezettebb és termelékenyebb munkával, a minőség fokozásával még sokat lehet javítani a pillanatnyi kedvezőtlen körülményeken. Régi mondás: az ember előbb a saját portáján nézzen szét, mielőtt a szomszédot marasztalná el. Ennek igazsága ma is érvényes. G. Molnár Ferenc Pierre Cardin, francia divattervező ajánlja ezt a kreációját a divathóbortokat kedvelő hölgyeknek, 1970—71 őszi-téli szezonjára. A fekete gyapjúruha combközépig teljesen normálisan halad, majd egy hirtelen, bolondos ötlettel szinte kalitkába zárja viselője lábait, kivillantva a „rácsok” között a formás idomokat. A térd és a boka között a rendhagyó maxi szoknya újból folytatódik, a férfiak legnagyobb bánatára ... Effektiv és fiktív... (?!) A címül adott két idegen szót a következő mondatból emeltük ki: „A könnyűipari termékek önköltségi árainak 34 százaléka az anyagmozgatásra fordított effektiv és fiktív költségekből tevődik ösz- sze”. Ez a mondat egy vállalati lapban megjelent cikk részlete. Éppen ezért jogos a kérdés, szükséges-e az idézett két idegen szó használata. Mivel nemcsak szakmai, ha- ' nem általánosabb jellegű tájékoztatás volt a célja a megjelent cikknek, ki lehetett volna iktatni ezeket az idegen szavakat, annál is inkább, mert több megfelelő magyar szóval, kifejezéssel válthatjuk fel őket. A latin eredetű de német közvetítéssel nyelvünkbe került effektiv és fiktív szavaknak a következő magyar kifejezések felelnek meg: valódi, valóban létező, a valóságban meglevő, valóságos, tényleges, rendelkezésre álló, valóban felhasználható, illetőleg kitalált, feltételezett, névleges, elképzelt, képzeletbeli stb., stb. Azt természetesnek tartjuk, hogy a tudományos stílus kifejezései, szavai között szerephez jutnak az idézett idegen szavak. A szűkebb értelemben vett szaknyelv is élhet vele, de a szóban forgó cikk nem tartozik az említett stílusrétegekbe. Általában elég gyakran tapasztalhatjuk, hogy idegen eredetű szaknyelvi szavakat feleslegesen használnak egyesek. Ezeknek az idegen szavaknak általában nincs egyértelmű jelentésük, így félreértést is eredményezhetnek. Ilyenkor leghelyesebb, ha a megfelelő magyar szavakból, kifejezésekből válogatunk helyettük, vagy az idegen szakszót és a magyar megfelelőt együtt használjuk. Ha egyetlen mondatban halmozzuk az idegen szakszavakat, mondanivalónk, közlésünk szinte értelmetlenné válik. Az olvasónak nincs ideje arra, hogy szótárral a kezében próbálja „magyar-, ra fordítani” a halmozott idegen szavakat. Ugyancsak egy vállalat lapjában olvastuk a következő mondatot: „A koncentrált effektivitás realizációját kell szorgalmaznunk’’. Ezt a mondatot sem csak a szűkebb szakmai körnek szánták, ezért felesleges az idegen szavak halmozása. Ilyenkora vállalati lapok szerkesztőinek kell „beavatkozniuk”. Ha van az idegen szónak magyar megfelelője, akkor egyedül az kapjon nyelvi szerepet, ha úgy érzik, szükséges az idegen szaknyelvi szó használata, akkor próbálják magyarul is értelmezni. Dr. Bakos József Spitzbubi minden mennyiségben — ... és végül ebben a korszerű üzemben állítjuk elő a spitzbubikat — intett színpadias mozdulattal körbe Kelep Ede termelési főnök, hogy elfogott az irigység, miért is nincs nekem ilyen korszerű üzemem otthon, vagy ha már nincsen, miért nem tudok ilyen elegánsan körbe mutatni. Még félkörben se tudok elegáns lennit _ ...gondolja el az elvtárs, hogy valamikor egy ember egy egész nap másfél spitz- bubit készített átlagosan. Ebben benne volt az is, aki felet, sőt, csak negyedet tudott készíteni, s az is, akinek keze nyomán három, sőt négy spitzbubi készült naponta. Transzmissziók, uram. öreg gépek elvtársam. Manuális munka. Hatvan ember és a napi termelés nem érte el még a száz spitzbubit sem. Még a százat sem! — karolt belém könnyedén a termelési főnök Kelen Ede, és szinte táncléptekkel vitt körbe a szájtáti-modern gépek között. Ember alig. Gépzaj alig. Fotocellák, képerősítő televíziós kamerák, automaták gyártották itt a spitzbubikat. — Az egész üzem — folytatta fejből Kelep Ede termelésfőnk — száz négyzetméter... Itt dolgozott annak idején a hatvan ember és rám könyörögve, hogy nem tudtam ellenállni a kérésnek... — Tízezerötszázhuszonhat! — vágtam ki egyből. — Honnan tudja? — nézett rám szájtátva Kelep Ede, majd gyanakodva összevonta a szemét... — Nem ipari kém maga, uram? Miután sikerült megnyuggyártott, mint mondottam, legfeljebb száz spitzbubit. Most öt ember van és harminc korszerű gép és a kapacitás... Hit gondol az elvtárs, mennyi a napi kapacitás? — nézett rám Kelep Ede úgy, mintha azt kérdezte volna... hol a piros? Itt a pirosI — ...nos, mennyi? Mondjon egy számot. Na, mondjon egy számot — nézeti tatnem, hogy az ipari kémkedés területén nem érek egy lyukas ipari titkot sem, bár még mindig csóválva fejét a véletlenek ily nagyszerű összejátszása felett, tovább cipelt, körbe-körbe az üzemben: — ll.és nézze az elvtárs. Ez a gép piros. Mit gondol, miért. Mert ehhez kell egy kis emberi erő és a pszichológus szerint a piros szín vadít... Látja, ez a gép meg lágy pasztellkék. .. Itt csak finom, szinte ujjhegynyi érintésre van szükség. Hetvenöt millióba került ez az üzem, elvtársam, de ehhez foghatóan korszerű spitzbu- biüzem talán a világon sincs... Na látja, kérem, megírhatja nyugodtan, hogy ebben az üzemben mindent megtesznek a tudományostechnikai forradalom sikeréért, a termelékenység növeléséért, az emberi munka hatékonyságáért. Leírta? — kérdezte aggódva Kelep Ede... ■— Le, kérem szépen — mondtam illedelmesen... Csak még egy kérdést, ha meg tetszene engedni. Menynyi a magyar ipar és kereskedelem napi szükséglete spitzbubiból? — Hogy mennyi? Várjunk csak — tűnődött egy pillanatig. — Ha jól emlékszem a számokra, elnézést, hogy nincs nálam a hivatalos dokumentáció .,. Szóval, ha jól emlékszem, akkor 92 darab! És előreláthatólag az ötéves terv végére ez az igény 102- re fog emelkedni! (egri) 1970. október 35., vasárnap
