Népújság, 1970. szeptember (21. évfolyam, 204-229. szám)
1970-09-25 / 225. szám
Negyedszázaddal ezelőtt állt helyre ; a diplomáciai kapcsolat hazánk és a Szovjetunió között Negyedszázaddal ezelőtt, 1945. szeptember 25-én állította helyre diplomáciai kapcsolatait hazánkkal a Szovjetunió. Ezzel a gesztussal dokumentálta, hogy a magyar népet nem azonosítja egykori reakciós, hazaáruló vezetőivel, nem tekinti ellenségének a szabad társadalmi rend megteremtésének útjára lépett Magyarországot, a diplomáciai kapcsolatok felújítását a forma szerinti békekötés követte, s újabb gesztusként a Szovjetunió lemondott a számára megítélt háborús jóvátétel jelentős részéről. 1948-ban sor került az első, 20 évre kötött magyar— szovjet barátsági, együttműködési és kölcsönös segélynyújtási egyezmény aláírására. Nemzeti történelmünk sorsdöntő fontosságú okmányát 1067, szeptemberében újabb 20 esztendőre megújították. A két ország kopcsolatai- nak dinamikus és gyors- ütemű fejlődése érezhetők az élet minden területén. A gazdasági együttműködés fejlődése tulajdonképpen 1947- ben kezdődik: ékkor írták alá az azóta is érvényben lévő kereskedelmi és hajózási szerződést, amelyben a felek kölcsönösen biztosították egymásnak a legnagyobb kedvezmény elvét, rögzítették az egyenlő elbánás biztosításának módjait és Intézkedtek kereskedelmi ki- rendeltségek kölcsönös felállításáról. A kereskedelmi kapcsolatok fejlődését jellemző adatok: 1946-ban az árucsere értéke még a 19 millió rubel alatt maradt, 1947-ben már elérte a 25 millió rubelt, 1957-ben 308 millió rubelre emelkedett, 1967-ben meghaladta az egymilliárd rubelt, s ez idei esztendőre szóló szerződés már 1,4 milliárd rubel forgalommal számol — jelenleg hazánk külkereskedelmének egyharmadát bonyolítja le a Szovjetunióval. Ugyanakkor a Szovjetunió külkereskedelmében körülbelül 6 százalékkal részesedünk. A gazdasági együttműködés hatékonyabbá tételére 1964-ben miniszterelnökhelyettesi szinten megalakult a kétoldalú műszaki-tudo- márryos együttműködési kormánybizottság. A két ország ágazati minisztériumai között jelenleg 15 állandó együttműködési munkacsoport működik. A diplófttáílái kapcsolatok helyreállítását követően gyors ütemben fejlődött a szellemi javak kölcsönösén előnyös, gyümölcsöző eseté- lé. Az elmúlt két évtizedben csaknem 5000 magyar szakember, kuláló járt tanulmányúton, tapasztalatcserén a Szovjetunióban, hazánk pedig csaknem 2Ö00 szovjet szakértői fogadott. A magyar diákok ezrei sajátítják el leendő hivatásuk tudnivalóit a szovjet egyetemeken, s csupán az idén ezer magyar hallgató kezdte meg tanulmányait a Szovjetunióban. Rendszeressé vált a művész- delegációk, együttesek, társulatok csefelátogatása, vendégszereplése is. 1Ö45 óta a magyar mozikban csaknem 800 szovjet játékfilmet mutattak be, nézőszámuk jóval meghaladta a 407 milliót, a Szovjetunióban 116 magyar film pergett — 1 milliárd 806 millió néző előtt. Az élmúlt negyedszázad alatt a magyar könyvkiadás jelentős tétélét alkottak a szovjet irodalom remekéi, s évről- évre nő a magyar irodalom orosz, illetve a szövetségi köztársaságok nyelvén kiadott példányszáma is. (MTÍ) Kairói tárgyalások Magyar iavas'atol fogadon el a FflO-konferencia Csütörtökön folytatta tanácskozását a FAO 7. európai regionális konferenciája. A konferencia két javasla- tptt: fogadott el, közülük az egyiket a FAO magyar nemzett bizottsága terjesztett elő. A magyar javaslat lényegében felhívást tartalmaz arra, hogy a különféle —• főképpen az európai — országok mezőgazdasági munka hatékonyabbá tételére fokozzák és tökéletesítsék a . tudományos-műszaki együttműködést. Egy másik ajánlást a holland küldöttség terjesztett elő a fejlődő országoknak nyújtandó műszaki segítséggel kapcsolatban, a javaslatot szintén jóváhagyta a konferencia. A konferencián ülést tartott az erdészeti bizottság A bizottság ülésén a magyar képviselő is felszólalt. (MTI) KAIRO: A Kairóban tanácskozó arab államfők meghívták Arajatot, hogy utazzon Kairóba és működjön közre a jordániai válság rendezésének kidolgozásában. A Reuter egy tegnap kora délutáni jelentésében azt írja, még nem érkezett hír arról, hogy Arafat válaszolt-e a meghívásra. A Palesztina! Ellenállási Mozgalom központi bizottságának Kairóban nyilvánosságra hozott üzenetében Arafat a Kairóban tanácskozó arab vezetőket tette felelőssé a jordániai vérengzésekért, — írja az AFP. Az üzenet felszólítja a kairói csúcstalálkozó résztvevőit, hassanak oda mielőbb, hogy haladéktalanul véget vesee- nek a népirtásnak és létrehozzanak egy hatékony tűzszünetet. Arafat hangsúlyozva, hogy a palesztinalak semmiféle körülmények között sem teszik le a fegyvert. Az AFP egy bagdadi keltezésű jelentésében ismerteti azt a kiáltványt, amelyet Arafat a harcoló arab néphez intézett. A kiáltvány a harcok folytatására szólítja fel a paleSztinaiakat. A ÜP1 a tunéziai hirügy- nöliség jelentésére hivatkozva közölte, hogy egy Nimeri vezette misszió csütörtökön Kairóból ismét Ammanba utazott újabb békéltetésre. A küldöttségét Husszein király azonnal fogadta, amint az megérkezett. A tunéziai hír- ügynökség tudni véli. hogy a küldöttséggel együtt visz- szatért Ammanba két Palesztinái vezető is a négy közül, akik szerdán érkeztek Kairóba. (Reuter) Á Lima tó. sikeres útja A Luna 16. nagy sikere komoly lépéssel hozta közelebb azt az időt, amikor a Hold felszínén gyakori vendégek lesznek az automata űrállomások. Ezt ábrázolja Szokolov rajza a moszkvai Pravdában. (Tele foto — . TASZSZ—MTI-r-KS) 19ö9, január másod!kan, tékát nem egészen 12 éve startólt a Szovjetunióból a Luna 1., az első. a Hold kutatására szánt, ember alkotta mesterséges égitest. A Luna 16. — amely a 40. a szovjet és az amerikai Hold-kutató berendezések során — 1Ö70. szeptember 12-én kezdte meg útját a Hold felé. Nyolc nappal később — egy közbeiktatott parkoló —. majd ezt követő átmeneti pályáról — ereszkedett le égi kísérőnk felszínére, a Termékenység tengerében, a felénk forduló Hold-fél • gömb keleti pereménél. A leszállás időpontjában ezen a helyen éjszaka volt. Rövid ideig tartó hold- felszíni tartózkodása alatt a Luna 16. több műveletet hajtott végre. A sikere Holdat érés után a földi központ távméréssel felülvizsgálta berendezéseit, meghatározta pontos holdfelszini tartózkodási helyét, valamint a Holdra leszállt egység hossz- tengelyének a helyi vízszintessel bezárt szögét. Miután minden berendezés kifogástalannak bizonyult és ismert- tó váltak a Luna 16. helyzetére és elhelyezkedésére vonatkozó adatok, a földi központ utasítására — vízszintes és függőleges elmozdulások sorozatával — felvette a mintavételhez és a visszatéréshez szükséges helyzetet. Ennek megtörténte után került sor a talajminták ösz- szegyűjtésére. A TASZSZ hivatalos közleménye ezzel kapcsolatban kiemelte, hogy az önműködő mintavevő berendezés mind porból, mind kemény sziklából képes mintát veh- ni. Ennek alapján feltételezhető, hogy a berendezés olyan rriögfúrót is tartalmazóit, atnilyerWket a földi talajminták vételénél is alkalmaznak. Ez a szerkezet a talajba behatolva kosárszerű belső üregbe gyűjti a fúró éleinek előrehaladása során kivájt anyagot, s az a kosárból csak arinolt felnyitása után távolítható el. A fúróberendezés minden bizonnyal elektromos meghajtással működött. Ilyen fúró a burkolat megfelelő elemének felnyitása után daruszerű karon kinyújtható. A fúró éleinek a talajjal történő érintkezése és a behatolás mélysége egyszerű mechanikus elemekkel érzékelhető. A megfelelő mélység elérése után a fúró forgását megszűntetik, a tele kosarat kiemelik, majd tartalmát egy másik karral alá helyezett edénybe ejtik. Az edény bezáródik, és a tartókar beemeli azt a viszszatérő rekeszbe Ma már semmi akadálya nincs annak, hogy . ezt a művelet- sorozatot a Hóidra szálló egységben tárolt progi-anirtiíii vezérelve végrehajtsák. A Luna 16. áramforrásai — márcsak az éjszakai részen történt leszállás miatt sem lehettek napelemek. Akkumulátorokban pedig nemigen tárolható annyi elektromos energia, afni az említett műveletsorozat végrehajtásához, majd az. ezt követő hazainduláshoz szükséges. Igen valószínű, hogy a fedélzeti áramforrás nukleáris hajtóanyaggal működtetett izotópgenerátor volt. Ilyeneket — többek között űrkutatási célokra — a Szovjetunióban is sikerrel próbáltak ki. Közöttük kilowatt nagyságrendű elektromos teljesítményt szolgáltató berendezésék is voltak. Ekkora energiamennyiség pedig elegendő az adott feladatok végrehajtására. A, .küldetés egyik erdekgs és.;lyuúkvis..mozzanata a/bijL- zájérés. Korábban még rierp’ volt példa árra, hogy .a Hőid felszínéről fel.szállúbcrer)- dezés átmeneti parkolópálya közbeiktatása nélkül 'egyenesen a Föld felé vette volna útját. Az ilyen közvetlen indítások igen pontos irányítás esetén is kisebb eltérésekre vezetnek az elméletileg számított pályától. A parkóló- pályán keringő test hazaindításánál ugyanis, a tovább- ihdulás időpontjának alkalmas megválasztásával kiküszöbölhetők mindazon -irányítási hibák, amelyek a parkolópálya eléréséig felléptek. A Luna 16. esetében erre a közvetlen hazaindi- t^s miatt nem nyílott mód. Ezért viszonylag nagy kiterjedésű az a terület, amelyen a. berendezés leszállhatott. Érdemes emlékeztetni a kísérlet kapcsán árra is, hogy a Holdra ' leszállt egység Holdra szálló, és á felszállásnál stártasztalkéní alkalmazott. tehát hátramaradott része rnéréseket végez a környezet hőmérsékletéről és sugárzási viszonyairól. Mint ismeretes, a Luna 16. tegnap este sikeresen leszállt. A küldetés bizonyította, hogy a Apollo-program- ban szereplő feladatok automatákkal, az ember személyes részvétele nélkül is megoldhatók, úgy, ahogy azt a szovjet. űrkutatási szakemberek már hosszabb ideje hangsúlyozták. Ez a megoldás megnyitja az utat a Holdnál távolabbi célok, elsősorban a Venusra és a Marsra a hasonló vizsgálatok elvégzéséhez. Az indításra alkalmas időpontokban megfelelő hordozórakéta birtokában már a közeljövőben sor kerülhet Ilyen programokra évekkel, vagy évtizedekkel korábban. mint ahogy az ember személyesen is eljuthat valamelyik bolygószomszéd .iára. Sink a J óz te? Izraelt eszközül használják fel a neokolonialisták MOSZKVA: Viktor Majevszkij ,.Az ag- resszorűk védnökei" címmel a Pravdában elemzi azt a szégyenteljes szerepet, amelyet az Egyesült Államok tölt be a Közel-Keleten. Az Egyesült Államok agresszív körei, amelyek feltétel nélkül támogatják az izraeli agresszorokat. Izraelt eszközül használják fel az arab nemzeti felszabadító mozgalom éllen irányuló neokolo- nialista politikájuk céljaira Ezek a körök rágalomhadjáratot folytatnak az arab országok ellen, megpróbálják feltámasztani a hidegháború legrosszabb napjainak légkörét. Nem vetik meg a nyomás és a fenyegetődzás eszközeit, nem számolnak azzal a felelőséggel, amelyet magára vállal az. aki aláaknázza a közel-keleti békés rendezés lehetőségeit mutat rá a Pravda hírmagyarázója. Ha az Egyesült Államok valóban érdekelt lenne a közel-keleti helyzet mielőbbi politikai rendezésében. kétségtelenül hatni tiH szeptember 25., péntek Tel-Avívra, kényszeríteni tudná arra, hogy ne szabó- tálja* a kapcsolatok felvételét Jarrínggal. az ENSZ főtitkárának képviselőjével. De — mint látható — ez nem vág bele az Egyesült. Államok bizonyos köreinek terveibe. Ezek a körök Izraellel együtt kettős játékot folytattak és az események menete leleplezte őket. (TASZSZ) Találkozó Varsóban A volt magyarországi lengyel menekültek egy csoportja találkozót szervezett a varsói Magyar Kulturális Intézetben és felelevenítette a három évtized előtti emlékeket. Mint ismeretes, a második világháború idején mintegy 150 ezer lengyel menekült élt hazánkban. (MTI) \IPQRTJÍIINT[M/*K Az ankarai VB csütörtöki napján Magyarország párbajtőrcsapata világbajnokságot nyert. Magyarország—Lengyelország 7:7 (jobb találatarány- nyal nyert a magyar csapat). PITI) Harcok Jordániában A szeptember 16-a óta folyó, eddig több mint 15 ezer ember életét követelő harcokban a jordániai hadsereg 60 ezer katonája áll szemben a 30—40 ezernyi Palesztina! gerillával, akik azonban az Irbid környékén állomásozó 12 ezer fős iraki hadsereg támogatására is számíthatnak. A harcok kirobbanásához a közvetlen indítékot a jordániai katonai kormány megalakulása szolgáltatta. ennek a feladata ugyanis a gerillák mozgásának korlátozása volt. ■ A Jordántól keletre fekvő, sivatagi tábla feudális és törzsi viszonyok között élő nomád állattenyésztő, vagy oázisgazdálkodást folytató lakosságát képviselő konzervatív kormány és hadsereg, valamint a társadalmi reformokat követelő palesztinaiak szembenállása régi keletű. A belpolitikai feszültségek 1967 óta megnövekedtek, hiszen az izraeli megszállás alá került Ciszjoraániábói (a Járdán nyugati partjáról) a Palesztinái ak nagy tömegei menekültek a Jordánon túlra, ahol jelenleg számuk meghaladja a 600 ezret, míg az Izrael által megszállt 5600 négyzetkilométernyi területen hozzávetőlegesen 700 ezer lakos él (Jordánia összlakossága a megszállt területek lakosságával együtt 1969 év végén 2160 000 fő volt). A virágzó kertkultúrával, kézműiparral és intenzív idegenforgalommal rendelkező országrész elvesztése pedig a gazdasági nehézségeket is növelte. Husszein király monarchiáját csak az olajtermelő arab országok pénzügyi aegítsásfe mentette rncí, r. palesztinai gerillák tevékenysége következtében pedig Jordánia Izrael támadásainak egyik fő célpontjává vált. A megszállt országrész részesedése az ország területéből ,(97 470 négyzetkilométer) 6 százalék, megművelt területéből 46 százalék, mező- gazdasági termeléséből 37 százalék, feldolgozóipari termeléséből .19 százalék. .... — TERRA —