Népújság, 1970. augusztus (21. évfolyam, 179-203. szám)
1970-08-30 / 203. szám
f Tudós nép vagyunk. Megtudós § nép. Az évszázadok, vagy tán az | évezredek belénk fojtott és soha ki | nem elégített kíváncsisága ezekben | az években tör ki elementáris erővel belőlünk: mindent tudni, megtud* § M akarunk, s bármit tudunk meg, S az mind kevés és valahol lelkünk hetedik bugyrában úgy érezzük, még mindig elhallgatnak előlünk sok mindent. Amilyen Jó ez, olyan rossz is, illetve amilyen rossz, olyan jó is. Nehezen hinném, hogy akadna néÍ pünknél — bármennyit ostorozzuk érdektelensége miatt?! — kíván- csiabb, furton-fúrtabb nép, amelyet olyannyira érdekelne az ország, a felső, középső, alsó vezetés, a megye, a Járás, a város, a község, az üzem legkisebb ügye is, mint bennünket Ha akad — most akad, persze — nem sok legalábbis. Nevezhetem ezt közéleti érdeklődésnek, s miért ne tenném, amikor § az. Miért ne mondhatnám, hogy e ^ szellem burjánzógazdag kiteljesedé- ^ sében legfőbb érdem a párt poiitiká- | jáé, amely titok tudója helyett, az ^ ország dolgát tudatosan intéző köz- | szellemet akart megteremteni ebben | az országban? Miért ne, amikor meg- S teremtette. § Am az is igaz, hogy a jó értelem- $ ben vett közéleti érdeklődésnek, a $ nyíltságnak, a „kapom a szót — J adom a választ” őszinte1 levegőjé- § nek, imitt-amott megvan a maga I ásatag pinceszaga — vagy Inkább kriptaszaga is. Ahonnan a múlt szaglik fel: a pletyka bizalmatlan- s sága és a bizalmatlanság pletykája: s az érdektelen jólértesültség mohósá- 5 ____ W ySJPSSSSSA'SSSSSS/SSSsSSSSSSSSSSSSSSSS*, wjwsssss^jrsrsssswrfsssssssssssrsssssssss/sssss/ssssssss, v//^////////////zwa* még a csali is műlégy, de kétség- ^ kívül ügyes kéz tartja a botot. Vitán felül, van valami elismerés- ^ re méltó abban a hanyag és magaA $ biztos tartásban, ahogyan nyugati $ kormányférfiak, gazdasági és politi- $ kai potentátok, a manipulált sajtó ^ úgy mondanak lényegtelent, mintha $ lényegest mondanának, s akad ab- ^ bán valami bosszantó, amilyen J szemérmes, néha suttogó szerénységgel mondunk ml olyan lényegest, amilyet egyszerűen nem merne elmondani saját sorsa, dolga, országa ügyében saját közvéleménye előtt egyetlen nyugati potentát sem. És az emberek — sajnos — köny- nyen bedőlnek a vásári harsogásnak, s követendőnek vélhetik azt, ami elvetendő. Mégis, úgy érzem, hogy az igazság és a tények ereje, amelyek eddig is legjobb szövetségeseink és toborzóink voltak, ezután sem hagynak cserben bennünket — sőt. Ha a népünk „tudós” nép akar lenni, legyen, mert erre az akaratra a kommunisták nevelték és ezt íz akaratot szolgálni, formálni, nevelni és növelni tovább, nem kevés- >é továbbra is a kommunisták elsőrendű feladata. ... ám ne legyünk feledékenyek: udni, megtudni kölcsönös dolog, a kölcsönös bizalom dolsa' Hangok a csiszolódból Férfimunka, női munka Az 0. M. Parádi Üveggyára csiszoldájában — pontosabban: feldolgozó üzemében — nők és férfiak dolgoznak együtt, s a korongok előtt vagy fölött látszólag hasonló munkát végeznek. Feladataik egyaránt szakértelmet, figyelmet, ügyességet kívánnak, hiszen csakis mindez őrizheti rangját, öregbítheti hírét a mátrai termékeknek. Rangot, hírt ad a munka a mátrai üvegnek. Régi, ismerős mondat. Kevésbé ismert viszont, hogy az üveg rangjáért, híréért mit kap a munkás? — Természetesen: munkája válogatja — válaszolják már beszélgetésünk elején az üzemirodában. — A jók többet kapnak, a rosszabbak kevesebbet ... Logikusnak tűnnek a szavak, ám mindjárt az első kádnál kétséget hagynak az emberben. Ennél a kádnál ugyanis egy házaspár — Juhász Antal és a felesége — szorgoskodik ugyanazon a feladaton. Éppen reglettét csiszolnak. Most reglettét, máskor mást. S munkájáért a férj általában 2400—2500 forintot kap havonta, asszonya pedig csak 1300—1400-at, jobb esetben is legfeljebb másfél ezret. Pedig mindketten szakmunkások, jól dolgoznak, s ráadásul egyikük sem most kezdte a csiszolást. — De nem ám! — mondja a férfi. — Én már ezerki- lencszázharminchattól itt vagyok az üveggyárban, s a. feleségem is lehúzott az üzemben öt esztendőt... Szakértelmén kívül a hosz- szabb szolgálat, a nagyobb gyakorlat kétségkívül a férj mellett szól, sokat megmagyaráz az ezer forintos kere- setkülönbségből. Sőt! Már- már eloszlatná a korábbi kételyeket is —, de néhány méterrel arrébb, a Juhásszal valamikor együtt kezdett Sidla Cyörgyné, Szlovencsák Ferenc aranykoszorús szocialista brigádjának egyik szorgalmas tagja, 2100—2200 forintos fizetést emleget. Juhászénál kevesebbet. A nők és a férfiak bérezésében mégsem lehet minden teljesen rendben ... négy ember brigádvezetője is. Ezért pedig mindenképpen megilleti az a bizonyos pótlék, ami már anyagiakban is a társai fölé emeli. Másrészt Juhásznak bármilyen más munkát is adhatnak itt az üzemben, egyformán jól elvégzi mindet. S általában így van ezzel majd minden férfi... Hasonlóan vélekedik Asztalos Ferenc üzemvezető is. Azonban mindjárt hozzáfűzi, hogy nemcsak a szakértelemben megnyilvánuló különbségek okozzák a párszáz forintos differenciákat. A ne- hebb, a szennyesebb munkától eleve húzódoznak a nők, s egyszersmind óvják is őket tőlük a vezetők, inkább a férfiakra bízzák. Jellemző, hogy például egyetlen női elővágó sem akad az üzemben, jóllehet ez a munka közismerten többet fizet. Megnézünk egy elővágót. — Pabolkov József a nevem — nyújtja a kezét a fiatalember. ' — Mióta szakmunkás? — Negyedik éve. S ennyi ideje vagyok elővágó is. — Mennyit keres? — Legutóbb ezerkilencszá- zat kaptam. De átlagosan kétezer körül viszek haza. Szemre is fárasztóbb munkát végez, mint a vele együtt szabadult Ficsor Erzsébet. | Mondja is a kislány, hogy ő ugyan „csak 1400—1500 forintot kap havonta, de bizony nem cserélne egykori tanulótársa feladatával.. Csakis a fizetésével. fiúk keresetei közötti, csaknem egyformán hét-hét forintos különbséget, hiszen ez inkább csak sértő megkülön böztetés, mintsem a rokonszenvesebb teljesítmény elismerése. Nem lehet igaz, hogy egy lánytól egy fiú hét forinttal végezzen eredményesebb munkát, miként az is lehetetlen, hogy sem a fiúk, sem pedig a lányok között nem akad a társainál érté kesebb ember. Bosszantó ilyenféléken gondolkodni, töprengeni, mérgelődni már az indulásnál, idegesítő olyan asszonnyal beszélni, akinek fizetését legutóbb hat évvel ezelőtt emelték, furcsa hallani, hogy a nőknek még a különböző ünnepi pénzjutalmai is jóval a férfiaké alatt maradnak. Mindezek ellenére persze — legalábbis láthatóan — nincs harag a férfiak és a nők között. Úgy tűnik, hogy az évek során elpárolog az emberekből a sértődöttség, elmúlik a korábbi érzékeny fájdalom, ki-ki beletörődik a sorsába, végül is azt hiszi, hogy így van ez rendjén. Pedig szó sincs erről! A csiszoldában — a nők és férfiak megbecsülésén, a béreken, jutalmakon is akad még csiszolnivaló ... Gy. Gy. Sághi Gábor szakszervezeti bizalmi kezdi a magyarázatot: — Juhász Antal például, azonkívül, hogy gyakorlott, igyes csiszoló, egyben tizen— Azért csak próbálunk valamit javítani a béreken. Az idén például, ha jól emlékszem, tíz nő fizetését emeltük. Különben az az igazság, hogy mi, férfiak sem vagyunk túlságosan elkényeztetve a fizetésekkel! — folytatja a szakszervezeti bizalmi. Bizonygatják, hogy próbálkoznak a nők fizetésjavításával, ám egyenlősdire — a már említettek miatt — sohasem kerülhet sor. Az érdemtelen egyenlősdi- nek persze maguk a nők sem hívei. Azt azonban — mint hangsúlyozták — talán elvárhatják, hogy az egyenlős- di elleni harc nem feltétlenül a nők és a férfiak közötti határvonal élesítésében nyilvánuljon meg. S akár csak az idén szabadult szakmunkások első havi fizetéseire hívátkozva is joggal kifogásolhatják a lányok és a Tényleg! Miért? Jelentős ideje jelentős időt fordítok ama kérdés megoldására, hogy miért jöttünk mi, emberek, le a fáról. Illetőleg emberősünk miért döntött úgy, hogy faképnél hagyja a majmokat, a gallyakat, képnél a fát, vagy faképnél az ágat és lejön a földre? Miért? A válasz ugyanis nem olyan egyszerű. Gondolják el, kérem, hogy mi baja volt ott fenn a fán ősünknek? Semmi. Ügyszólván semmi. Képzeljék el, amint mi és most kinyúlunk a jobb kezünkkel az ablakon és letörünk egy darabot az ereszcsatornából, s azt az ízes darabkát jókedvűen becsámcsogjuk. Abszurdum. Ma. De akkor? Abszurdum ma, mert először is hol van az ereszcsatorna? Helyettünk régen szétette már a rozsda. Abszurdum ma, mert másodszor is ki szereti az ereszcsatornát? Még rendesen festve sincs! Volt egy ismerősöm, aki az ereszcsatornát nem szerette ugyan, de a friss vakolatra, arra esküdött. Mondanom sem beli, Reklám, vagy közlekedési rendőr? (Helsinki). (MTI Külföldi Képszolgálat) I Miért jöttünk le a fáról? oly értétien ez a világ, hogy azóta is ápolják. Am egy ősember, egy majomős, csak kinyúlt a gallyak közül, s letört egy darab izét a házának oldalából, tetejéről, aljából, ahonnan kedve volt, — s már evett is. Piaci árszabályzók, primőrök, standok, üzemi konyhák és minden egyéb oly modern tényező nélkül, amelyek legfeljebb csak el-, de nem megsózzák ételünket. Es mégis lejött a fáról! Miért? Eszembe jutott annak lehetősége is, hogy talán nem volt lift. Gondolom, elég nagy dög fák lehettek abban az időben, s mondjuk a harminckettedik ágról lift nélkül lejönni még egy majomnak is sok. Az ám: embernek is. Hány házban nincs lift, s hány házban van, bár inkább ne lenne, mert nincs is, lévén mindig rossz. S az embere’- 'önnek az emeletről, mint annak idején ősünk a fáról, s aztán az emberek visszamennék az emeletre, amit ősünk nem tett meg. Nem, kétségkívül nem a liftprobléma a titok nyitja. De hát akkor mi? De hát akkor végtére is miért jött le a majom a fáról? Hogy ember legyen. No hiszen, jó lejött nekem akkor. Hogy kiegyenesedve, két lábra állva, megnőjön a koponyatérfogata. Örüljenek ennek és örülnek is a kalaposok. Magyarázat ez sem lehet. Töprengtem, töprengtem a dolgon, míg végül kialakítottam magam a fáról lejövés egyetlen lehetséges modelljét, legvalószínűbb alternatíváját. Valahogy így történhetett: Ak Ku odakurrogott Mák Kának, a feleségének: — Mondd, ha tudsz már egyáltalán beszélni, nem kellene feltalálnunk az atombombát? Delikatesz A vendéglátóipar jóvoltából eddig is több idegen szót tanulhatott meg közönségünk. A leggyakoribbak a következők: a francia származású bisztró, butik, büfé, az angolból eredeztethető: bár, drinkbár, grill s az olasz eredetű eszpresszó. Egerben egy új idegen: elnevezés jelentkezett. Megszűnt a Zöld Hordó, s megnyílt a Dell- kateszl Félreértés ne essék, nem. a Zöld Hordó magyar megnevezést sírjuk vissza, nagyon is örülünk az új üzletnek, mert feltétlenül gazdagodást jelent a szolgáltatásban. A névadással kapcsolatban azonban fel kell vetni néhány kérdést. Mi indokolja ezt az új idegen elnevezést? A külföldiek kedvéért kapta ez az új üzlet ezt a nevet? Ha igen, akkor sem célszerű ez a névadás, mert nem minden külföldi tud franciául. A franciáknak pedig szokatlan a cégtábla felirata, mert ők a délícatesse írásformához vannak szokva. Az üzlet szerepére vonatkozólag nyújt talán értékes adatot ez az elnevezés? Valóban, a francia eredetű hangsor utalhat önmagában véve is arra, hogy a francia konyha termékeit, ínyencségeit kínálják az új üzletben megvételre De a francia délícatesse (delikatesz!) szónak igen tág a jelentésköre. A következő jelentésváltoza- tokat nevezhetjük meg vele: csemege, ínyencfalat, finomság, ételek jó íze, ízletesség, ínyencség, finnyásság, de megnevezhetjük ezzel a szóval még a következő jelentéstartalmakat: gyengédség, könnyedség, törékenység, ctz érzés, a gondolat finomsága, az ízlés kényessége, a lelkiismeret érzékenysége stb., stb. Így azok, akik jól ismerik ezt a francia szót, és jelentésváltozatait, pontos tájékoztatást, egyértelmű eligazítást nem kapnak az új üzletről e megnevezés alapján. Akik pedig nem ismerik ezt a francia szót, az idegen elnevezésből semmi tájékoztatást nem nyernek az üzlet jellegéről. Akkor mi indokolja ezt a névadást? Csak a divat követése. A vendéglátóipar illetékesei jelenleg, szinte központilag, úgy irányítják az új üzletek, vendéglők, falatozók elnevezését, hogy még akkor is az idegen megnevezésnek adják a pál- . mát, amikor megfelelő jó magyar szó is teljesíthetné a megnevezés szerepét. Az is igaz azonban, hogy a megfelelő magyar nyelvművelő szakirodalomnak is többet is kell tennie: az új üzleteknek adandó új elnevezésekben olyan tanáccsal kell szolgálnia, amelyet a vendéglátóipari szakemberek is elfogadnak, alkalmasnak találnak. Ez a törekvésünk csak akkor számíthat elfogadásra, ha kiszabadulunk az idegen szavak, az idegen elnevezések bűvületéből. Dr. Bakos József — ö, Ak Ku, hogyne tudnék beszélni, én mint feleség, már egysejt koromban is tudtam beszélni. Azért is lettem nő és feleség, mert egysejtesen is tudtam beszélni ... — Te jó atyaúristen, akit majd még csak ezután találunk ki magunknak — vicsorogta Ak Ku —, pont ettől az ostoba, fecsegő njém- bertől kell ezt kérdeznem. S mit kell kérdeznem? Fel fogjuk igenis találni azt az atombombát, hogy kiemelkedjünk az állatvilágból... — Ö, Ak Ku és ha feltaláltad és leejted innen a magasból? — aggályoskodott az örök nő Mák Kában. — No, most az egyszer okosan, emberszabású majomhoz méltóan makogtál... Leszállunk a fáról a földre! — mondta elszántan Ak Ku és leszállt. így kezdődött az emberré válás folyamata, amely azóta is tart, (egri) 1970, augusztus 30., vasárnap f töprengünk, érdeklődünk, konzek- 1 venciákat vonunk le, mondjuk a i magyar külkereskedelem vezetőinek c külföldi útjaiból — a magyar átlagembert érdekli, hogy mikor, hol és r mi történik a legfelsőbb párt- és r állami vezetésben is. b Baj ez? li Baj lenne, ha fordítva lenne. a És nem kap minderről tájékozta- 6 tást? (leszámítva persze a hivatalos s államtitkokat, vagy olyan kérdése- s két, ahol egy hazai nyilatkozat be- '< avatkozást jelenthetne más nép r ügyeibe például). Általában és mind- a inkább részletes és gyors a tájé- v koztatás! Miért, hogy sokan mégis b úgy beszélnek a nyugati információs ri szolgáltatásról, legyen az a sajtóé, televízióé, vagy rajtuk keresztül ti bankvezéré, avagy miniszteré, mint- ^ ha az lenne a mintakép, az őszinteség és nyíltság igazi fokmérője. Nos, el lehetne intézni egy kézlegyintéssel: ostobaság! Csak hogy a a kézlegyintés nem intéz el semmit és ez nem ostobaság, hanem „kapás” egy olyan horogra, amelyen ' ga; az intim pistéskodó lefetyelés ‘ Idegesítő fülsértése, vagy egyszerűen a minden ok és jog nélküli követelődző pimaszság gyomorrántó hány- \ tatása. Mégsem ez a jellemző azon- [ bán, s mégsem ennek kell megszabnia a nyíltság és őszinteség holnapi útjait. Elgondolkodtató azonban, hogy a milliónyi fórum — Fórum a televf- . zióban, újságok, értekezletek, megbeszélések, viták —, mellett és után, miért kaphat időnkirrt teret a csámcsogó bizalmatlanság a még józan értelmű emberek körében is. Kétségtelen belejátszhat ebbe, hogy néha az igazság hitele miatt szükséges alaposság, máskor bizony az aggályoskodó, vagy a tájékoztatást lebecsülő szűklátókörűség miatt űr marad a dolgozó népet érdeklő és érintő tény és az erről adott tájékoztatás között. Ám az is igaz. hogy például mit érdekli a francia átlagpolgárt, mit és mennyit tárgyalt a francia gazdasági élet minisztere, mondjuk Dániában?! De mi tudós, azazhogy megtudós nép vagyunk, mi „Tudós" nép
