Népújság, 1970. augusztus (21. évfolyam, 179-203. szám)

1970-08-02 / 180. szám

\

LÁZADÓ IFJÚSÁG?

JV11KL TÖREKSZIK AZ IFJÚSÁG A SZOCIALISTA OKSZAGOKBAN? IGYEKEZETÜKÉT ALAPVETŐEN AZ HA- l'AROZZA MEG, HOGY SZEMBEN A KAPITALISTA ORSZÁGOK ifjúságával, nem tagadjak, hanem igenlik

A RENDSZERT. A SZOCIALIZMUS IDEOLÓGIÁJÁT, POLITIKÁJÁT. Érthető viszont, HOGY A NÉPI DEMOKRATIKUS RENDSZER VÍVMÁNYAIRA TÁMASZKODVA SOKSZOR KRITIKUSAN — KRITIKUSABBAN, MINT A FELNŐTTEK — LEPNEK FEL GYAKORLATI ÉLETÜNK FOGYATÉKOSSÁGAIVAL, ESETLEGES TORZULÁSAIVAL SZEMBEN, BÍRÁLVA A HIBÁKAT, KÖVETELVE BIZONYOS DOLGOK JOBB .MEGOLDÁSÁT. EZT ÉN ÜGY FOGNÁM FEL. HOGY SOK KONKRÉT KÉRDÉSBEN JOBB SZOCIALISTA GYAKORLATOT IGÉNYELNEK”.

(Kádár János felszólalása az MSZMP Központi Bizottságának 1970. február 18—

19-i ülésén.)

Fél év telt el az MSZMP KB gyakran emlegetett, a párt ifjúságpolitikájának kérdéseit megtárgyaló, februári ülése óta. A sajtón keresztül megismerte az ország a Központi Bizottság véleményt, érveit ifjúságpolitikánk megújításának

ügyében.

Miért vált szükségessé az ifjúság problémáinak napirendre tűzése? A válasz egyszerű. Hazánk, a világgal együtt, olyan, rohamosan fejlődött, hogy bár korábbi ifjúságpolitikánk sikeresnek értékelhető, a megváltozott körülmények szinte kényszerítenek a felülvizsgálásra.

„Lázadó ifjúság” — szoktak mondani a fiatalok mostani generációjára. A lázadó szó első hallásra talán azt sugallja, hogy fiataljaink minden ellen lázadnak, ami számukra megszokottnak, réginek értékelhető. Még forradalmi hagyományaink ellen is. Hogy ez így nem igaz, azt mindenki tudja. Mégis jó a „lázadó” kifejezés. Ez a lázadás a hibák, és visszásságok megszüntetéséért, az' előrelépésért, a fiatalokkal szembeni bizalmatlanság ellen született.

A lázadás, — a hittel és néha hangos szóval kimondott érvek — nem jelente- ' nek ellenzékiséget hazánkkal, a párttal és annak céljaival szemben. Persze akadnak, akik a divatos, de többnyire felszínesen értelmezett nonkonformizmus páncélja mögül az ellenzékiség pózában vitatkoznak. Velük egy dolgunk van: rábírni őket a vitára, meghallgani őket, de úgy, hogy elérjük: ők is hallgassák meg érveinket. A meggyőzés csak a teljes szókimondás, a demokratizmus és őszinte vita segítségével lehetséges. •

Fél év telt el a KB határozatának megszületése óta és fiatalok százezrei várják,

hogy társadalmi szervezeteink miképp és milyen gyorsan követik a párt határozatának szellemét munkájukban. Rengeteg a konkrét feladat. Döntő kérdés, milyen mértékben sikerül, megjavítani ifjúságpolitikánk kommunikációs hatékonyságát, vagyis azt, hogy hírközlő szerveink a fiatalok nyelvén, az ő ízlésüknek megfelelő formában ismertessék és hatásosan megértessék céljainkat. Közvetlen feladat a KISZ napilapjának létrehozása.

Ha sikerülne — és minden jel erre mutat — a közvélemény-kutatás, a szociológiai és más tudományok módszereivel állandóan feltérképezni a fiatalság véleményének változásait, akkor politikai, — de kulturális és szórakoztató munkánk is — sokkal hatékonyabb lehetne.

(H- E.)

NAPJAIN K

IFJÚSÁGA

Hódit a női futball

— Ma már az egész világom

hódít a női futball, s ezt öröm* mél Könyvelem el — mond fa Páljai János, a Magyar Labdarúgás szakfelügyelője. — H« népszerű a női kézilabda, a ko- sarlabda, vagy a röplabda, miért ne lehetne a futball is az? A nőknek tehetségük van a játék technikai elsajátításához, s, bizonyos, hogy a taktika megismerése és az erőnlét megszerzése nem lehet akadály. Ä szabályokon azonban változtatnék a „gyengébb nem” védelmében, így nem engednem meg az „angolos” futballt, tehát a keményebb, a test elleni játékot, hanem ugyanúgy. mint a kosárlabdában, már a kisebb itikö? zést is szabálytalannak kellene minősíteni. A svédek például, ahol ugyancsak már teret nyeri a női futball, engedélyezték, hogy a játékosok kezükkel védjék a mellüket. :

Magyarországon az első kéz- dem.ényezés már több mint k(%t; évtizede megtörtént,. s a negyvenes évek végén a Latorca utcai Elektromos-pályán egy nő- csapat barátságos mérkőzést játszott, egy fiú ifjúsági együttessel. Azóta csak itt-ott lehetett hallani érdeklődésről. A Test- nevelési Főiskolán viszont a nőt hallgatók szabad idejükben szívesen fociznak, s a tanárok ezt meg is engedik. Néhány iskolában, üzemben is hallani érdeklődésről, s az „új sportág” egyik lelkes hazai patrónuso Fülöp János író.

— Mostanában elég sokan telefonálnak a szövetségbe és kérdezik, hogy teszünk-e lépéseket a női labdarúgás meghonosítására . — tájékoztatott Börzsei János, az ' MLSZ főtitkára. — Ügy tudjuk, két csapat rendszeresen kijár a BRSC-pályára edzésekre, de hivatalos bejelentést nem kaptunk.

Arra a kérdésre, hogy milyen álláspontra helyezkedik a szó- vétség, illetve több csapat megalakulása esetén kiírnák-e a bajnokságot, a főtitkár ezt mondta:

•— Nem vagyunk ellenzői, s he felmerül a bajnokság igénye, azt az MTS-sel megvitatjuk. Mindenesetre érdekes lenne a magyarországi női futball

is.

Magyar

tengeri

gondok

Hat vidéki fiatalember vív életre- halálra — és egy-egy üveg sörre — fe- jelőpartit a füredi campingben. Sátorban laknak, májkonzerv-undoruk van, a kerítésen ugranak be a „Vitorlás” kerthelyiségébe. Jól nyaralnak, de azért nem túl elégedettek: „állati drága minden, a camping kényelmetlen, a közstrand koszos ....

Tévedés ne essék, eszem ágában sincs az idegenforgalmat támadni. Más ügy. Van azonban valami, ami nagyon ehhez a témához tartozik. Konkréten az, hogy a. luxusszállók, minigolfpályák, lovaglóiskolák és egyéb „Cote d-azur”-i intézmények építgetése közben nem feledkeztünk-e meg saját fiatalságunk igényeinek kielégítéséről, nem támasztottunk-e túl nagy szakadékot, számukra is érthetetlen kiváltságokat a Balaton-parton.

„összeszedtük a pénzt, szombat este úri mulatozást akartunk csinálni. A Marina bárja volt programon — ki volt kalkulálva a három üveg bor, egye fene — osztályon felüli borravalóval. Nem engedtek be: „nincs hely, meg rövidujjú garbóban egyébként sem . . . .” Azért az ajtón belestünk. Mondanom sem kell, gyenge fél ház volt, rövidgarbós külföldiekkel...”

„A »Vitorlás’ kerthelyiségébe szerintem 10 éve nem raktak be egy új széket. Mindig itt nyaralunk, le tudjuk mérni: annyit nem korszerűsítettek rajta,, mint a Szigligeti várromon. Ha iszom egy sört, azonnal kasszíroznak, ha ötször rendelek, ötször fizetek. Nem valami nagy a bizalom a kedves belföldi vendég iránt. . .” „Vállalati üdülőben vagyok, olyan a kaja, njint egy napközi otthonban. Főzelék, burgonyapüré, „könnyű” ételek minden mennyiségben. Egy gumilabdát nem lehet kölcsönkérni, a pingpongasztalnak hiányzik az egyik fele, magnózni csak délelőtt lehet, — délután az öregek szundítanak, este korán lerakják a gyerekeket. Vitatkoztunk a gondnokkal, mire megígérte, hogy hazazavar bennünket. A pénzemért, a havi szakszervezeti bélyegemért, meg a jó munkámért, mert állítólag arra adták a beutalót. . .”

A Füreden nyaraló fiatalok panaszait magam is jócskán ki tudnám egészíteni, a campingekben, ifjúsági táborokban hiánycikknek számító felszerelési tárgyak, egyáltalán a kulturált üdülés hiányzó előfeltételeinek hosszú listájával. A fiatalok közül nagyon sokan — először jutnak el a magyar tengerhez, esemény ez számukra, hosszú hónapos előkészületekkel. Ne ábrándítsuk ki őket, ne okozzunk csalódást az újonnan érkezőknek. Hogy a fejlesztés lehetőségei korlátozottak, azt mindenki tudja, de hogy nem mindig használjuk fel jól a pénzt, azt is... B. M,

A japán fiatalok éppúgy szeretnek hosszú hajat növeszteni, mint a magyarok vagy a belgák. Szinte egyszerre váltja fel a minit a maxi Firenzében és Sao Paulóban. A beat zene különféle irányzatai sem maradnak meg egy ország határain belül — ugyanazok az együtteseknek a nevét emlegetik áhítattal a tizenévesek szerte a világban, átveszik a távoli ízlés- és magatartásmintákat, és ez az egyöntetűvé válás sokakban kelti azt az illúziót, mintha valamiféle „tinédzser-internacionalizmus” alakult volna ki.

Nem lehet kárhoztatni a fiatalság ízlésének egyöntetűvé válását — divatok mindig voltak. Manapság csupán terjedési sebességük növekedett meg a rádió és a televízió segítségével. Felesleges bírálni azt is. hogy a fiatalok egységes karaktert igyekeznek kialakítani és így hangsúlyozzák összetartásukat. Ez nem feltétlenül párosul társadalomellenes

Tinédzserhazaszeretet

Kisvárosi „aranyifjak"

Két kis történet. Látszólag össze sem függenek. Mégis, egyvalami közös bennük. A megdöbbenés, amit kiváltanak, f őleg azzal, hogy a huszadik század harmadik harmadában, a szocialista építés második évtizedében történtek...

Tóparti üdülőhely. De nem szezonban. Télen. Este — mit lehet ilyenkor tenni — az egyetlen, véletlenül télire is nyitva felejtett „reprezentatív” cukrászdában próbáltuk az időt agyonütni — néhány helybeli ismerőssel. Tíz óra lehetett — hangulat, az már volt. Egy hangos ifjú, szép szakállal felemelkedett, és sztentori hangon — kihirdette —, hogy aki „ebben a sárfészekben” el tudja járni a szirtakit, annak ő fizet két üveg pezsgőt. Néma csend. Persze, senki sem jelentkezett. Azt hiszem, a kikiáltó is így gondolta. De, amilyen balszerencséje volt, sikerült rábeszélnem a társaságunkban levő egyik kislányt — és, mit tesz a véletlen — hibátlanul eljártuk a néhány napja Pesten megtanult új táncot. A nagyhangú elkenődve ajánlotta fel: ha. megengedjük, koccint velünk a pezsgőből. Nem fogadtuk el a „nyereményt”, iffleg azért, mert nem akartuk, hogy valaki egy mondatnyi könnyelműségért talán egyheti keresetével fizessen. Csak később lettünk idegesek. Akkor, amikor szabályszerűen körülkacagott minket néhány ismerős, mondván, hogy mi vagyunk az elsők, akik nyert fogadást visszautasítottunk a „császárnak”. És hogy a mellényzsebéből ki tudta volna fizetni, kétnaponként rendez ilyen „bravurstikliket”: unatkozik ...

★

A másik emlék. Ismerősöm kocsiját járattuk be. Az éjszaka egy Duna menti városka főterén ért minket, javítás közben. Eszembe jutott, hogy egy volt egyetemi kollégám itt dolgozik, atsz- nél. Lementünk a — némi nagyképűséggel bárnak nevezett — eszpresszóba, és név szerint kérdezősködtünk barátunk iránt. Egy ezüstlamé inges, Pali Mailt szívogató szépfiú világosított fel, hogy nemigen fogjuk megtalálni,

mert tegnap annyi whiskyt ivott, hogy részegen fel akart mászni az egyik középület bejárati díszoszlopán, leesett, es eltörte a lábát. Hm . .. whiskyt... és pont ő. aki •mindig is ellene volt a nagy- zolásnak ...

★

Mindez nemrég jutott eszembe. Amikor társaságban arról vitatkoztunk, hogy igaz-e az, hogy a vidéki ifjú értelmiségi nem tud magával mit kezdeni? Az „ifjú , értelmiség” általánosítás idegesített egy kicsit. Mert ha jobban utánágondolunk, az ..aranyifjak” elsősorban nem az értelmiségiek közül kerülnek ki. Azoknak éppen elég baj a távol megszerzett diploma után beilleszkedni, megteremteni a saját élet alapjait, és bebizonyítani a. munkában (jórészt a nyolc órán túl), hogy érdeqriesek a bizalomra, a kapott tisztségre.

A „császárok”? Azok, akiknek helybeli, jómódú szülei „készen tálalják” a jólétet fiuknak. Vagy az a néhány, városból . elcsalogatott ifjú szakember, akit „kárpótolni” kellett a főváros otthagyott légköréért, és nyújtani nekik mindazt, amit egyes helyi hatalmasságok szerint a városban elérhettek volna. A „pénzes szakmákban” dolgozók is keresnek annyit, hogy bőven marad pénzük.

Ami a legszomorúbb: sokan vágyakozva néznek fel rájuk, el is fogadják az ilyen társaságot „elitnek”. Hm- hm, KISZ-szervezetek ... Nem voltunk kicsit túlontúl is elnézőek az ilyesmi iránt, abból a tévhitből kiindulva, hogy ne akarjuk „elriasztani” a városból ide költöző értelmiséget?

Feltétlenül ilyen elnéző- nek kell lennünk?

Ha más nem, hát mi. azaz a kommunista fiatalok szervezete próbáljunk tenni valamit. És ha mást nem, hát annyit, hogy magunk közül — nemcsak szavakban.és papíron kiközösítjük az ilyen, a dzsentri világot idéző „aranyifjakat”, és ha kell, a közhangulat ellenére is megpróbáljuk őket elszigetelni. Ez valóban politikai munka lenne és még ráadásul „romantikus” is.

Egy biztos: könnyen nem

megy.

Szatmári Jenő István

magatartással, sőt, csak nagyon ritkán.

Helytelen azonban, hogy sokak számára az összetartozás érzése saját nemzedékükkel kapcsolatosan alakult ki. Fontosabbá vált a korosztállyal való külsőséges hasonulás, mint a valóságos szőkébb és tágabb környezet, amelybe beletartoznak a felnőttek is. Tágabb környezet: az ország, amelyben élünk,

— a haza.

Ezt a szót a mai magyar fiatal jóformán csak akkor ejti ki, ha kötelező verset mond fel az iskolában. A tartózkodás érthető, vagyis inkább magyarázható. A szó a romantika kora óta nemcsak megkopott, hanem az utóbbi fél évszázad folyamán hamis hordalékjelentések tapadtak rá.

A NÉKOSZ-ban kapta meg a fiatalok hazafisága azt a jelentést, amely lényegében példamutató lehet a mostaniak számára is. A népi kollégisták a tennivaló, a mozgalom oldaláról közeledtek a magyar valósághoz, amellett tudatában voltak a még tágabb közösség, az emberiség, a szocialista világ- rendszer jelenlétének is. Azóta a tennivalók megváltoztak, veszítettek látványosságukból, de tartalmuk és keretük ugyanaz marad: a szocialista haza.

Egy tanár ismerősöm arról panaszkodott, hogy mennyi értetlenséggel találkozott a hazaszeretettel foglalkozó osztályfőnöki óráján. Néhá- nyan kötelességüknek tartották, hogy elmondják az idevonatkozó frázisokat, mások ellenfrázisokkal gúnyolták ki az előbbieket (a többség hallgatott). Ilyen vélemények hangzottak el: „Nem fontos, hogy melyik országban élsz. Én például egészen jól el tudnám képzelni magam Indiában vágj- Francia- országban.” „Felesleges dolog hazaszeretetről beszélni.

— Akár szeretjük, akár nem, itt élünk.” „Ha az országhatárok majd egyszer úgyis eltűnnek, miért pont ezt a földdarabot szeressem, amit úgyis csak a térképen láthatok egyszerre?”

Ki vagy mi okozza est a

káros sokdioptriás „távollátást”? A beat? Az ízlés nemzetközi kiegyenlítődése?

Semmiképpen. A hibát elsősorban a hazafias nevelés hiányosságában kell keresni. ■ A kis közösségekben kel) először megteremteni a kötődés, az összetartozás érzését. Ezen keresztül vezet az út a nagyobb közösségekbe tartozás megértéséhez. A NÉKOSZ és a munkásmoz galom — például — olyan alapvető összefogó erőt jelentett, amely tartalmat tudott adni az egyének életének. Aki tudja, hogy személye milyen szerepet tölt be egy szervezeten belül, a szervezet pedig az össztársadal mon belül, annak nem szükséges magyarázni, miért rendeltetésszerű, hogy „itt élned s halnod kell”.

Ez az összetartozás-élmény hiányzik a fiatalok egy részéből, illetve korlátozódik egy nehezen körvonalazható, képlékeny és széthulló tömegre a „tinédzser-közösségre”. Ahhoz, hogy hazájukhoz hű emberek váljanak belőlük, elsősorban bizalom szükséges, — hasznos feladatokat bízni rájuk az ország építésében, meghallgatni, megvitatni észrevételeiket és nem gyanakvással közeledni esetleges túlkapásaikhoz. A főszerepet ebben a kérdésben a KISZ-nek kellene vállalnia. Ennek s KISZ-szervezetnek olyannak kell lennie, amely nem szaporítja az ifjúságtól idegen bürokráciát, nem iktat a társadalom és a fiatalok közé felesleges „közvetítőket”, válaszfalakat.

Életszínvonalunk és fogyasztási lehetőségeink ma még alatta maradnak a legfejlettebb tőkés államokénak — ez azonban nem jelenti azt, hogy nosztalgiává1 kell figyelnünk a Nyugatra Nálunk az életszínvonal növekedése mellett társadalmi program az erkölcsi értelemben vett emberi „gazdagság”, a tartalmas értelmes emberi élet. Ezt kellene megértenie minder) fiatalnak — ezt kellene megértetni minden fia* tailal...

Bogárát Ivém