Népújság, 1970. augusztus (21. évfolyam, 179-203. szám)
1970-08-18 / 193. szám
Előtérben a tantárgycsoportom oktatás, az Iskolák közötti szintkülönbségek csökkentése „Előzetes” az új tanévről Egy elhangzott riport és egy el nem hangzott nyilatkozat Az 1970—71-es tanévben — az oktató-nevelő munka továbbfejlesztése jegyében — újdonságok egész sorát vezetik be a tanintézetekben. Az egyik legfontosabb „újítás” az úgynevezett tantárgycsoportos oktatás. A módszer lényege — amint azt a Művelődésügyi Minisztérium közoktatási főosztályán elmondották —, hogy az általános iskolák alsó tagozatán a harmadik és a negyedik osztályban nem egy pedagói- gus tanít minden tárgyat, hanem ketten megosztják a munkát egymással: egyikük az anyanyelvi, másikuk a nagyobb szakismeretet igénylő tárgyakat (számtant, a kömyezetismeretet, a testnevelést stb.) oktatja. A kísérleteket szeptembertől folytatják és a tantárgycsoportos oktatást tanév közben kiszélesítik, mivel az elmúlt év tapasztalatai azt bizonyítják, hogy ezzel a módszerrel fokozhatok az eredmények. A minisztérium illetékesei hangsúlyozzák: az új tanévben minden iskolatípusban lényeges feladatnak tekintik a pedagógiai módszerek további korszerűsítését, az oktatás eredményének pontosabb mérsét, a fizikai dolgozók gyermekeinek fokozott pedagógiai segítését. Központi feladatnak tekintik az új tanévben az iskolák közötti szintkülönbség csökkentését is. Ezért a minisztérium olyan irányelveket adott ki, hogy a tanácsok i költségvetés összeállításakor elsősorban a tanszerekkel gyöngén ellátott, az átlagosnál rosszabb feltételek között működő oktatási intézmények zavartalan munkájának biztosítására fordítsanak minél nagyobb ösz- szeget. További pedagógiai újdonság, hogy az 1970—71-es tanévben szélesítik a központilag készített feladatlapos ellenőrzést az iskolákban. Általános tapasztalat, hogy az úgynevezett összevont osztályokba járó vidéki gyerekek tanulnak különösen nehéz körülmények között. Ezért a tervek szerint a rádió külön előadássorozatot indít az ilyen tanulócsoportok részére. Kiváló elméleti szakemberek és gyakorló pedagógusok működnek majd közre a sorozat tematikájának és anyagának összeállításában. Változást jelent a korábbi évek gyakorlatával szemben, hogy jó néhány nagyobb vidéki városban is külön tanulócsoportokat szerveznek az iskolaéretlen gyerekekből, azzal a céllal, hogy — a Vasárnap, az egri stadion környékén, az Egerben megrendezésre kerülő nemzetközi Dobó István ökölvívó emlék- verseny alkalmából röplapokat osztogattak. Hogy egy nemzetközi ököl vívó-mérkőzés előzeteséhez ízléses dolog-e az Állami Biztosítótól, hogy azt közölje, miszerint a sport nemcsak öröm és szórakozás, hanem hetekre, hónapokra szóló veszélyt is jelent — ez a propaganda világába tartozik, ahol amúgy is állandó harcban áll egymással az ízlés és az ízléstelenség. Az azonban már mindenképspeciális oktatás eredményeként — ne veszítsenek évet. A kis létszámú kollektívákkal ugyanis intenzívebben foglalkozhatnak majd a pedagógusok. A kisegítő (azelőtt gyógypedagógiai) iskolákban ősztől napirendre kerül a hallásfogyatékos gyerekek oktatásának, nevelésének korszerűsítése: bevezetik az új kisegítő iskolai tanterveket és tankönyveket. E dokumentumok megkönnyítik a tanulók aktivizálásának növelését az órákon. A szakközépiskolák számára kidolgozzák a végleges érettségi vizsgaszabályzatot. Az első és a harmadik osztályos szakközépiskolai matematikai tankönyveket olyannal cserélik fel, amely könnyebben tanulható a jelenleginél. Szerepel a tervek között a dolgozók szakközépiskolai rendtartásának elkészítése is, amely előreláthatólag az 1971—72-es oktatási évben lép érvénybe. pen elgondolkodtató, hogyan kerülhet ilyen felháborítóan primitív fogalmazásban, a nyelvtan és a nyelvhelyesség legelemibb szabályainak megsértésével akár még csak egy osztogatott röplap is a nyilvánosságra — ez talány. Olyan talány, amelyre azonban feltétlenül választ adhatnak e röplapot kétségkívül finanszírozó Állami Biztosító, a sportkör, avagy méginkább a nyomda, amely e selejtes termékkel állított ki önmagáról nem éppen hízelgő bizonyítványt. <-ó> A jó riport „felveri a port”, s ha jó riporthoz jó riporter is járul: a siker el- maradhatatlannak tűnik. Mégsem tetszett Vitray riportja az elmúlt héten, amelyben azt próbálta — ez nem rajta múlt — kevés sikerrel bizonyítani, hogy nemcsak a Balaton van a világon. Illetőleg, hogy nem tudta bebizonyítani, ez volt jó a riportjában, hiszen éppen azt akarta bebizonyítani Vitray, — hogy manapság nem lehet bebizonyítani, miszerint másutt is jó, nemcsak a Balatonon. Vitray Tamás könnyed, csevegő stílusa, finoman, vagy ha úgy tetszik kulturáltan „szemtelen” közbekérde- zései igazán „képernyőképessé” teszik a riportot önmagában is, — ha az riport. Különösen, ha az jó riport. De Vitray műsora műsornak riport, riportnak show, televíziós programnak öszvér volt, így aztán még azt sem mondhatta a néző: nem ilyen lovat akartam. A televízió népszerű munkatársa úgy látszik nem bízott témája sikerében, vagy önmagában, vagyis ami paradox voltában is valószínű lehet: túlságosan bízott saját népszerűségében, így aztán hiába volt Hoffi és társai, annyira elvitte Vitray a műsort, annyira feleslegessé tette Hoffit és a pécsi balettet — ami a jó riportban valóban felesleges is lett volna —, hogy az egész műsorból nem maradt más bennem, csak a kis Vitray. S ez bármilyen sok, — mégis csak kevés. Páncsics nem nyilatkozott. A televízió nagy nyilvánossága előtt nem nyilatkozott a sajtónak. Páncsics, akinek igazságát firtatni nem állt és nem áll módomban, aki valóban kitűnő labdarúgó, Páncsics, akinek nevével egy hónapja zsongiőrködik a magyar sajtó, mint közéletünk legfontosabb problémájával, — nem nyilatkozott vasárnap a televízióban. Mert Páncsics megteheti. Ha jól emlékszem a magyar kormány miniszterelnöke Bécsből tért haza, — és természetesen nyilatkozott a magyar sajtónak, eszébe sem jutott, hogy ne nyilatkozzon a közvélemény előtt, a nagy nyilvánosság számára. A parlament elnöke is nyilatkozott például a finnországi látogatása nyomán. Nyilatkoznak a televízióban és a magyar sajtóban miniszterek és miniszterhelyettesek, bányászok. szövetkezeti parasztok, kül- és belpolitikusok, megyei párttitkárok és Kos- suth-díjas tudósok. Páncsics nem nyilatkozik. A Magyar Televízión keresztül nem nyilatkozik a magyar közvé’emények. Egy miniszter nem tehetné ezt meg. Egy magyar labdarúgó igen. Hja kérem..; (gyurkó) Kiállítás a Galériában Százhetven művész 300 alkotását mutatja be a Nem ti Galériában az a k,iállítá amelyet kedden nyitnak m . a közönség előtt. Mint a hé • fői sajtótájékoztatón az illetékesek elmondották: SZOT által hazánk felszab dulása negyedszázados évé dulója tiszteletére meghirci tett képzőművészeti és ipa. művészeti pályázat feltete között első helyen szerepe, hogy a művészek foglalkc - zanak a szocialista építés I rmáival, a dolgozók életének, környezetének megjelenítésevei. A pályázat élénk visszhangra talált. Mintegy 400 festő- és szobrászművész, grafikus és iparművész ezernél több művészi alkotást küldött be, s a zsűri ezekből válogatta össze a kiállítás anyagát, örvendetes, hogy az idősebb és tapasztalt művészek mellett számos fiatal alkotó is jelentkezett fontos társadalmi mondanivalót kifejező alkotásokkal. A kedden délben nyíló tárlat szeptember 20-ig tekinthető meg. A kiállított alkotásokat az érdeklődők a helyszínen a Nemzeti Galériában is megvásárolhatják. ★ A SZOT felszabadulási képzőművészeti és iparművészeti pályázatának díjait hétfőn Virizlai Gyula, a SZOT titkára adta át. A festészet-kategóriában első díjat nyert Berényi Ferenc „Földmunkás csoport” a szobrászati kategóriában Vasas Károly „Felszabadulás” a grafikai kategóriában Raszler Károly „Váci Mihály emlékére” című alkotása. Az ipar- művészet-kategóriában az első díjat nem adták ki, a második díjat Búzás Árpád „Miénk a gyár” és Juris Ibolya „Építés” című alkotásának ítélték oda. (MTI) Az szles ess a stílus hiánya vöaö&Köy JA Mas: I 12Beke úgy tervezte, hogy útja minden tekintetben pontos másolata lesz a gyakorlatra vonuló tüzérek útjának. A kitérő miatt azonban időt vesztett, így pár perccel később ért a vasúti sorompóhoz, mint a katonai gépkocsioszlop, amely május 8-a hajnalán megállt ott. Az oszlophoz képest késett, de a sorompó csak érkezésekor zárult le. Az őrnagy a műszerfalra pillantott: negyed öt volt. A gyakorlat hajnalán a sorompó ilyenkor már pár perce elzárta a tüzérek útját, várakoztatta a gépkocsikat! Furcsa, sajátos eltérés. Május 8-án a vasúti őr talán túlzottan óvatos volt? Vagy a vonat érkezett korábban? Lehet. De ha az őr azon a hajnalon is csak ilyenkor engedi le a sorompót, akkor a gépkocsioszlop nem áll meg útközben. Simán keresztülhajt a vágányon, és a sorompó csak olyan kocsikat vág el tőle, amelyek leszakadtak. Késnek, például azért, mert az elágazásnál befordultak az erdei útra, s a kitérő pár percet elrabolt tőlük... A gyors, észrevétlen csatlakozás így lehetetlenné válik: felfedezik a lemaradást, és rájöhetnek a céljára is. Mert mi lehetett a cél? Az, hogy a sorompónál megállított, várakozó gépkocsioszlop utolsó, fedezetlenül maradt kocsijához valaki hozzáférjen ! Az időbeli különbség tehát, a sorompó akkori és mostani lebocsátása között, esetleg nagyon is fontos lehet... Miközben Beke mindezt végiggondolta, elrobogott a menetrendszerű személy. Szerintem — vélte az elhárító tiszt, a villogó ablaksort nézve —, a személyvonatok inkább késni, mint sietni szoktak ... S hogy ez a járat 8-án valóban sietett, nem nagy probléma ellenőrizni. Ha megtudtuk, majd elbeszélgetünk a vasúti őrrel. A sorompó magasba emelkedett, de Beke nem hajtott tovább. A motort meg a világítást már korábban kikapcsolta, s most csendben, az ajtót sem kattantva be, kilépett a harmatos út menti fűre. A sorompóhoz sétált, maid kocsinként felbecsülve az tszlop hosszát, visszament addig a pontig, ahol, elképzelése szerint, az utolsó, lőszert szállító teherautónak állnia .tellett. Ezen a helyen egy extra hosszúságú cigaretta hevert a fŰtaffl^Mo11etf.ey^yinannák?a.márkának.a-cslkkje^;A-két cigaretta közül az egyiket végigszívták, a másikból alig néhányat szippanthattak. Beke mindkettőt fölvette, tárcájába csúsztatta, aztán beszállt a Skodájába, és tovább indult. ... A Vadgalamb turlstaházhoz épp olyan békés, napfényes reggelen érkezett meg, mint öt napja, amikor életében először járt ott. — Éppen százhúsz órája várok a kávémra! — kiáltotta nevetve a szőke büféslánynaik, aki meglepve meresztette rá nefelejcs színű szemét. — Remélem, ma nem ejti el a fe- ketéstálcát... A kislány már perdült is, futott a kantinba. Kisvártatva valamennyien előjöttek: a házaspár meg a fia, végül a lány is, tréfásan billegetve a könnyű fémtálcán álló feketés pohárkát. — Látom — szólt mosolyogva az őrnagy — mindnyájan túljutottunk a megrázkódtatáson. De úgy lenne igazságos, ha azt is megtalálnék, aki njegtréfált bennünket. Ügy értem, aki megcélzott azokkal a kellemetlen golyóbisokkal... Már csak a cica miatt is! Maga biztosan nagyon szerette... — Beke a lányra pillantott. — Mit tegyünk? Mi nem tudunk semmit.!. — A szemei elkomolyadtak: a kislányt bántotta az elpusztult cica említése. Beke egyenként, lassan, tíz fényképet tett az asztalra. — Nézzék meg őket, hátha ismerősre akadnak köztük. Talán látták már valamelyiket. I Szorongva várt: kevés esélyt adott magának. Aztán kinyúlt egy ujj, a fiú ujja, és rámutatott egy képre: — Ez, azt hiszem, járt itt. Mit gondolsz, Mari? — Igen — mondta a lány is. — Itt volt. — Helyes. A napra nem emlékeznek? — Harmadikén vagy negyedikén lehetett. Szóval, néhány nappal az eset előtt, talán kora délután. Éppen nem volt más vendég. A férfi csak beugrott, vermuthot meg szendvicseket vett, és sietett vissza az erdőbe. Motorral volt, de a rendszámát persze nem tartottuk fontosnak megjegyezni. — Igen — erősítette meg a fiú — azonnal elrobogott. Talán várta valaki. A barátnője, például..." — Köszönöm — mondta Beke. Miközben összeszedte a fényképeket, futó pillantást vetett a kiválasztottra. Király őrmester fényképe volt. Beke virágos kedvvel érkezett Násfára. Ébert és Paál, akik a politikai helyettes irodájában várták, ezt már az udvarra néző ablakból észrevették. Az őrnagy, a kocsiból kiszállva, oly barátságosan fogadta az udvaron átvágó Király őrmester tisztelgését, mintha egész éjjel vele álmodott volna, csupa vidám és biztató dolgot... — Nos, mi újság a könyvesboltokban? — kérdezte a belépő őrnagy. Paál savanyú arcot vágott. •— Azt hiszem, nagyot tévedtem . 1 — Emberi dolog! — mosolygott Beke. — Halljuk, hogy mivel kapcsolatban? — Amiben a legjobban bíztam! A bükkfán megtalált nyomokkal... Nemcsak a tüzérbemérő, a löveg kezelő- személyzete is azt állítja, hogy az első lövésig a fán szakadatlanul burukkoltak a vadgalambok! Mármost, ha a lombok között, különösen a megjelölt ágon, a fészek közvetlen közelében ember rejtőzik, a galambok nemcsak hogy nem turbékolnak, hanem a legkisebb mozdulatra is felrebbennek, és elszállnak. Az embernek pedig, aki feltételezésünk szerint ott tartózkodott, nyilván mozognia kellett: felhúzni, meg lengedni a lőszeres ládát. Hát nem mozgott! Nem mozgott, mivel nem is volt ott! A liftmegoldás, ahogy a lőszercserét eddig elképzeltük, eszerint képtelenség. A nyomok, természetesen, valóságosak, s nyilván arra szolgáltak, hogy becsapjanak bennünket. Sejteniük kellett, ahogy a fát meg fogjuk vizsgálni, és remélték, hogy be is- óoiónk a „trükknek. Az ágat nyugodtan elégethetjük.,. Beke egy nappal korábban, még leverten fogadta volna a hírt. Hajnal óta azonban nagyon is összevágott az elképzeléseivel. — Rendben van — mondta. — Fő, hogy tisztázódott a dolog. Menjünk tovább. Milyen híretek van még? — A legfontosabb — kezdte Ébert százados — Tárnok és Zalay elvtárs találkozásáról szól. A hajnali találkozásról, az utolsó lőszeres kocsinál. Mindketten azt állítják, hogy az oszop megállásának pillanatában kiszálltak, s elindultak. Zalay hátra, Tárnok előre. Mi következik ebből? — Hogy nagyjából az oszlop közepén kellett volna találkozniuk. Félúton. — Ügy van. De Zalay az utolsó kocsikig jutott. Tárnok pedig csak a hátulról számított második teherautóig. Nem furcsa ez? Beke, bár az új adat alátámasztotta saját elképzelését, óvatosságból ellentmondott. — Zalay talán lassabban ment. Egy-két kocsinál megállt... Ébert vállat vont. — Ebben az esetben Tárnok egy tőle távolabb álló kocsinál találkozik az alezredessel, mert ideje van előresétálni. De nem volt. A lényegen az sem változtat, ha Zalay egyenesen cammogott volna. Mert Tárnok ugyanakkor messzebb, előrébb jut. De. tegyük fel, lestoppol ott, az utolsó lőszeres kocsinál. Mi történik? Várnia kell, időbe telik, amíg az alezredes odaér hozzá, A valóságban viszont azonnal találkoztak! — Helyes! — bólintott Beke. — Kertésznek, úgy látszik, igaza volt: a találkozás, amely látszólag megoldhatatlanná tette a rejtélyt, valójában egérfogó lett. Csapda, amelyben már ott vergődik a vad!... Ébert elégedetten folytatta: — Van még egy fontos adat. Kiszálláskor mindketten rágyújtottak. Tárnok ugyanarra az extra hosszú bolgár cigarettára, amit Zalay szív: az alezredes kínálta meg, még Násfán, az induláskor, de Tárnok akkor nem gyújtott rá, eltette, s csak a sorompóhoz érkezve vette elő. Szóval, állítólag egyszerre kezdtek dohányozni. Zalay mégis végigszívta a cigarettát: a sorompó felhúzásakor egy csikket hajított el. Tárnok viszont nem. Azt mondja, a GAZ-ban nem akart dohányozni, mert a sofőrje nem szereti a füstöt. így aztán az indulás pillanatában, mindössze pár szippantás után, a fűbe dobta a cigarettát, és rá taposott... — Azt hiszem — mondta Beke —, ezt dokumentálni tudjuk. Nem hinném, hogy az országúinak ugyanazon a pontján, ugyanabból a márkából mások is eldobtak volna. Ezzel megmutatta az éjszaka felszedett „bizonylatot”. Ébert folytatta: — Sokat töprengtem, hogy mi következik mindebből. Nos, azt hiszem, rendkívül fontos dolog! Ha Zalay hosz- szabb utat tehetett meg, és tovább is dohányozhatott, mint Tárnok, akkor nyilván több ideje is volt. Tárnok eszerint később szállt ki, és később is gyújtott rá, mint az alezredes. De miért? Erre csak egy magyarázat van: kocsija később állt meg. A GAZ-nak, illetve az előtte haladó élelmiszeres kocsinak ehhez le kellett szakadnia az oszloptól. Annyival később érkezett meg az előtte haladó farához, amennyivel Zalaynak több ideje volt, mint Tárnoknak. E pár perc alatt az oszlop csonka volt. a lőszeres kocsi háta fedezetlen. Ekkor, a sötétségben, valaki kiugorhatott az árokból, le- emelhetette a lőszeres ládát, és kicserélhette egy másikkal. Azzal, amelyben a két éleslövedék volt! — Ügy látszik — mondta Beke — a tegnapi napét a nyomozás aranynapjának tekinthetjük! Nem lepne meg, ha kiderülne, hogy a löszeres kocsin nem stimmelt valami. Valami apróság... — Ügy van. — De mi? i ; *1Ü — A visszapillantó-tükör. Az őrnagy felszabadultan mosolygott. — Sejtettem ... Ahhoz, hogy az élelmiszéres kocs. észrevételnül leszakadhasson, erre szükség is volt. . .. ífoijtfatjuQi
