Népújság, 1970. július (21. évfolyam, 152-178. szám)

1970-07-11 / 161. szám

Ml A LEGNAGYOBB GOND MANAPSÁG FALUK? KI SOT, HOGTAA TESZ, MENY- NYI RÉSZT VÁLLAL MAGÁRA A KÖZÖSSÉG GONDJAIBÖL? MILYEN , PROBLÉ­MÁKKAL KÜZD FALUN EGY TANÁCSELNÖK, MILYEN OKOK NYUGTALANÍTJÁK A SZÖVETKEZEIT VEZETŐT, A PÁRTTITKÁRT, AZ IFJÚSÁGI VEZETŐT. MILYEN- DOLGOK IDEGESÍTIK LEGINKÁBB A MŰVELŐDÉSI HÁZ IGAZGATÓJÁT? MIRE PANASZKODNAK LEGTÖBBET AZ EMBEREK, A FÖLDMŰVELŐK ÉS AZ ÉRTELMI­SÉGIEK? MI NEM TETSZIK AZ ÖREGEKNEK ÉS MIT KIFOGÁSOLNAK A FIATA­LOK? AMERRE CSAK MEGFORDULOK. MINDENKITŐL MEGKÉRDEZEM: mitől faj esz ön feje .. . ? Fetervásárára előre meg­fontolt szándékkal jöttem. Éspedig azzal, hogy megtud­jam, hogyan találtak maguk­ra az emberek a sokakat megrázó „rangfosztás”, a já­rás es a járási székhely meg­szűnése, s a legutóbb végre­hajtott községtanacsi átszer­vezéseik után. A tanácsba««! a vb-elnök irodája üres. Ivadi László kint van a „területen’’; Erdö- kövesdem tart fogadónapot. A nyugalomba vonult kövesd i elnökkel, Ivadi Joachimmal járja a falut. — Nagyobb lett a gon­dunk, a feladatunk azzal, hogy a „portánk” is megnö­vekedett — mondja. — Meg­ismerni a helyi adottságokat, az itteni embereket, gond­jaikat, bajaikat tudni, most ez a legfontosabb. Erdökö- vesderi egész délelőtt a vízel­látás helyzetével ismerked­tem. Végigjártuk, ellenőriz­tük a kutakat. Rosszak az utak, sok helyen hiányzik a járda is. Báró . Keglevich Miklós Tama várához csatolt birto­kainak lö82-ből származó összeírásakor, a pétervásári földek tartozékaként említet­tek az okmányok „az Füzes nevű pusztát”. A Sóhegy és a Csengerárnyék alatt elterü­lő völgy az 1720. évi össze­Divat a panasz Az utóbbi időben mintha kezdene divatba .jönni a pa­naszkodás. Egy kis túlzással: mindenki sír. mindenki elé­gedetlen a jövedelmével, senki nemz.jön ki a fizeté­séből. A munkásnak kevés az órabére, a tsz-tagnak ala­csony a jövedelme, és bár­milyen munkát végző, bér­ből és fizetésből élőt hall­gat az ember, mindnek ke­vés a fizetése és egyálta­lán nines arányban — mondják — az árakkal. Tény, hogy vannak olyan . szakmák, olyan munkakörök, beosztások, ahol kevesebb a jövedelem az átlagosnál, de hogy minden dolgozónak, minden bérből élőnek jogos lenne a panasza, enyhén szólva is túlzás. Mert ha szétnéz az ember, mit lát? Egyre több új ház épül. egynémelyike falun egy kis palota, az utakon lassan annyi lesz a jármű, hogy nem férünk cl. Egyre jobban öltözködünk, a bútor évek óta hiánycikk, rádió­ból. tévéből, háztartási gé­pekből egyre több fogy, a kereskedelmi és vendéglátó- ipari szervek forgalma nö­vekszik, egyre többen üdül­nek, utaznak, az OTP-nél és a takarékszövetkezeteknél a betétállomány duzzad. Nem könnyű itt eligazod­ni. Régi. jó szokás és szó- lásmondás is, hogy az okos ember nem dicsekszik. De ez. még nem indokolja, hogy akkor is panaszkodjon, ha egyébként nem volna rá oka! Az is az, igazsághoz tar­tozik. hogy az utóbbi évek­ben nem is kicsit íelcsigá- z.ódtak az igények. Mindenesetre — anélkül, hogy a jogos panaszt, a jo­gos igényt nem látnánk, nem vennénk figyelembe — mégiscsak jobb lenne, ha legalább az nem panasz­kodna. akinek sem oka. sem joga. nincs a panaszkodásra. Egyébként ezekről a pa- naszkodókról egy régi anek­dota jut az eszembe: pa­naszkodik a kereskedő, szi- vét-lelkét a pultra önti. úgy bizonygatja: higgyék el. ó mindennap ráfizet az üzlet­re. De hát akkor miből él jóember? — Kapja a telje­sen jogos kérdést. „Abból uram. hogy minden vasár­nap zárva tarlók ". — hang­zik a „meggyőző” válasz. <P) írás szerűit is Pétervására pusztája volt, lakatlanul. A Kisfüzes néven ismertté lett, pár száz lelket számláló te­lepülés most — akárcsak Erdőkövesd — közigazgatá­silag visszakerült Pétervasá- ra fennhatóságába. — El tudna-e sorolni, mi mindenért fáj a feje? — Vegyük sorra: ott kell kezdenem, hogy az iparosítás gondosan elkerülte ezt a tá­jat. Az ipar hiánya aztán az élet minden területéit meg­látszik ... Rosszak az utak, „foghíjas", nem megfelelő a közlekedés. Sok utcában hi­ányzik a járda. Igen gyatra a közművesí­tés. A község csatornázottsá­ga — semmi. Legtöbb he­lyen. az utak mentén, csapa­dékelvezető árkok sincsenek. Egy-egy zápor, kiadós fel­hőszakadás idején az utakon zudúl le a víz. Megoldatlan az ivóvízellátás. Es nincs a községnek méternyi szenny­vízhálózata sem. A főútvo­nalakon. rövid szakaszon, már higanygőzlámpák világí­tanak. A többi utcákban ha­gyományos közvilágítás van. Minden második oszlopon vülanylámpa világít, de ezek is, az egész villanyhálózat erősen elhasználódott, sürgő­sen felújításra szorul. Jövőre, 1971-re elkészül a szenny vízhál ózat terve. A terv ugyancsak a főbb in­tézményekre vonatkozik majd, de számunkra ez is előrelépést jelent. Pénz és pénz kellene. Az a kevés összeg, ami rendelkezésre áll évente, csupán a „tűzoltó” jellegű munkák, a legsürgő­sebb, a legégetőbb problé­mák megoldására megy el. Az emberek elemi, alap­vető, mindennapi életéhez szervesen hozzátartozó igé­nyek, kielégítése jelenti a legnagyobb küzdelmet. Hány és hány rendelet, rendelkezés született pedig erre. Falun kell élni ahhoz, hogy ezek­nek a rendeleteknek és ren- delkezésáfcnék a „tolódási görbéjét” igazában érezni tudja valaki. S aki érzi, nyo­mon követi ezt az elmozduló vonalat. Az emberek a tette­ket. a megvalósítást kérik számon. Az emberek tudják a magyarázatokból, hogy az elmaradottság felszámolása, e feladat megvalósítása egy egész történelmi korszakot igényel, am még Látni sem lehet, hány évet vagy évti­zedet. S az emberek éppen arról nincsenek meggyőződ­ve, hogy ez szükségszerű-e? Csakis az anyagi erőn mú­lik, hogy valamelyest lerövi­düljön ez a „történelmi kor­szak’’. Példának említhetők a vízellátás gondjainak eny­hítésére tett erőfeszítések. Egy kútat fúrnak most: Pe- tervásárán. amely a törpe vízmüvet látja el. A 40 m mélységgű kút költsége 178 OOO forint. Amennyiben lenne elegendő pénz, nem­csak egyetlen 40 m-es kút készülhetne, s egészséges, jó ivóvízhez juthatna rövid i-dőn belül mindenki. Vannak helyzetek, amelyeket nem szabadna figyelmen kívül hagyni. És a pétervásári víz­kérdés ilyen „helyzet". A specializálódásról Is szólni kell. Ez most már na­pirendi kérdés, s ha lassan is, de megvalósítható. Koráb­ban az ember kimutatásokat készített, telefonálgatott, vo­nalazott, beszámolt és össze­sített. Minden lei szinte min­dennel foglalkozott, elaprózó­dott, s a fontosabb tenniva­lókra nem jutott ideje. Az emberek még gyakran ma is az elnöktől akarják. Am kez­dik megszokni az új szakve­zetés! rendet. ... Én csak úgy szeretek végigmenni az utcákon, hogy ne kelljen földre sütni a sze­memet. Segíteni az embere­ken a lehetőség és törvénye­ink szerint, nekem ez a leg­főbb gondom... S hogy ez olykor „fejfá­jást” is okoz? Könnyen el­viselhető, mert ott jár olda­lán a lelkiismeretes jóérzés, a megnyugtató és erőt újító öröm. Pataky Dezső Számítógépek egy lengyel tervező­intézetben A rohamléptekkel fejlődő lengyel ipar mind több kor­szerű berendezést állít elő. A kalowicei-vajdasághoz tar­tozó gliwicei tervezőintézetet ZAM—2 és ZAM—41 típusú lengyel gyártmányú szá­mítógépekkel szerelték fel és ezek segítségével készítik a vegyipari műszaki beren­dezések tervét. (Teiefoto — CAF—MTI—KS) HATÁRESET Idős asszony, a hetven­éves Balogh Bálintné írt szerkesztőségünkbe panaszos levelet Szűcsről. Levelében elsorolja, hogy 1960-ban, a Hegyi Csillag Termelőszövet­kezet alakulásakor lépett be a közös gazdaságba s azóta is dolgozik. Illetve most már az egercsehi termelőszövetke­zetben, mert a két gazdaság a közelmúltban egyesült. Ma is dolgozik, írja leve­lében, pedig ilyen korban már- nehezére esik a munka, legszívesebben pihenne. En­nek mindössze egyetlen aka­dálya van, ha abbahagyná a munkát, nem kapna nyugdí­jat, sem pedig öregségi jára­dékot. Igaz ugyan, hogy’ ez már a tizenegyedik esztendő, amit a közös gazdaságban tölt, s a nyugdíj már tíz ledolgo­zott év után jár, de az ő esete az a bizonyos határeset, amelyben rendkívül nehéz dönteni. Amikor ugyanis a termelő­szövetkezet felterjesztette a nyugdijkérelmét, a társada­lombiztosítási igazgatóság el­utasította, mert az 1966-os évben Balogh Béláné nem teljesítette a szövetkezetben a kötelező munkaegységet. Az Barangolás Bissau-Guineában 3. Miért nem őszülnek ? Furcsa .tréfacsináló a tör­ténelem. Portugália fél ez­redéve gyarmatosította Bissau-Guineát. Modern kórház azonban csak 1969- ben létesült az ország bete­gei részére, az is a szocia­lista országok, elsősorban Jugoszlávia segítségével. A ..Szolidaritás” kórházban 70 beteg ny erhet kényelmes el­helyezést. Szükség esetén to­vábbi 30 ágyat állíthatnak fel hosszú kőbarakkjaiban. Egyelőre azonban nincs olyan nagy igény. A felsza­badító háború frontjai az utóbbi hónapokban elég csendesek. A gyarmatosító portugálok nem hagyják el támaszpontjaikat, körkörös védelemre rendezkedtek be. A PAIGC felszabadító csa­patai is az erőgyűjtés álla­potában vannak. Így aztán dr. Gajko Milovity jugoszláv főorvos, a két kubai és két bissau-guineai szakorvos (utóbbiak neve: dr. Paul Medina és dr. Fernand Cab­ral), ha nehezen is, de győ­zi a munkát. Európai ember szemében alig hihető: éjjel­nappal szolgálatban vannak, a környékre is eljárnak, ha súlyosabb beteghez hívják őket — és mindezért nem fogadnak el semmit. A kór­házban esznek. Ugyanaz a kosztjuk, mint a betegeké. A kultúrteremben néznek mozit, a könyvtárban olvas­nak. Cigarettájuk, postájuk költségeit a kórház PAIGC- szervezete viseli. Mi köti őket a „Szolidaritás ’ kór­házhoz? A meggyőződés' és az orvosi hivatástudat. Bel­gyógyászat, sebészet, trau­matológia működik a „Szoli- daritás”-ban. De ha másféle beteg jelentkezik, azt is be­fogadják. A kórház sokféle felszerelésben szenved hi­ányt, a kelet-afrikai viszo­nyokhoz kepest azonban rendkívül korszerűnek mondható. Nem gyarmatosí­tók, hanem jó barátok épí­tették, és ez a tény minden lépésnél meglátszik. A szo­bák tágasak, az ágyak ké­nyelmesek, van társalgó, könyvtár, ebédlő. A franciák, angolok, olaszok által létesí­tett kórházak Afrika e% térsé­gében általában visszataszí­tóan elmaradottak, zsúfoltak es mocskosak: inkább a ha­lál előszobájának, mint a gyógyulást elősegítő intéz­ménynek tűnnek. A betegek jó része a há­ború folyamán sérült meg. Djanko Djazi erős testalka­tú parasztember. Faluja — szerencsétlenségére — egy portugál támaszpont közelé­ben épült. A portugál had­sereg az utóbbi időben he­likopteren folytatja a felde­rítést. Ha felszabadított' te­rület fölött száll a gép és lent mozgást észlelnek, azon­nal lőnek, vagy bombát dob­nak. Djazi elárasztott rizs­földjén kötözött, amikor a helikopterek meglepték. Nem tudott elég gyorsan kievic- kélni a vízből. A napalm el­érte es súlyos égési sebet ej­tett rajta. Hónapol: óta ke zelik a kórházban, de még nem tudták lábra állítani. Tonga Nagdu huszonkét éves katona. Ó Medina por­tugál támaszpont ostrománál sebesült meg. A portugál zászlóalj nem fejtett ki na­gyobb ellenállást. Három vé­delmi vonalat aknásított el. A PAIGC-egységek kiváló aknaszedökkel rendelkez­nek, akik jól ismerik az ak- násítás módszereit: Az ő esetében valami hiba történt. Mar felszedték a területen a bukó aknákat és robban­tásukra elhelyezett vékony drótszálakat is. Azt hitték, szabad az út. Egy taposó­akna mégis ottmaradt. Fel­robbant és letépte a fiatal­ember jobb lábát. A sebe még sajog. De jobban fáj a tudat, hogy' életét most már nyomorban éli maid le. A nemzetközi szolidaritás se­gítségével talán kap majd műlábat — ez a remény tart­ja benne a lelket. Ruki Szi­sze mindkét lábát amputálni kellett; géppuskagolyók ér­ték és a sebek fertőződtek. Az életét már megmentették, de az életkedvét nem; ugyan mihez kezdhet egy elmara­dott országban az ilyen csonka, tehetetlen ember? Tambate Sambe tizennégy esztendős kisfiú; napalm ér­te. Egy életen át viseli majd jegyeit. A fiúcskát már ko­rábban megbélyegezték a gyarmatosítók: kis kora’ óta tüdőbeteg. Nem is fekhet a többi hadirokkant közé. mert feló, hogy megfertőzi elutasítás jogos volt, mert valóban így áll a helyzet. Pusztán annyit lehet hoz­zátenni, hogy az idős asz- szony abban az évben sokai betegeskedett, ez gátolta munkája végzésében. Igaz, nem olyan beteg volt, hogy huzamosabb kórházi ápolás­ra szorult volna, de annyó tény, hogy az évet végig- betegeskedte. S ekkor követ­te el azt a hibát, amely ki­zárja őt a nyugdíjasok sorá­ból. Amikor ugyanis az or­voshoz ment, a férje után — a férj ipari munkás volt — vette igénye a betegszolgálta­tásokat. Összegezve, ma nincs olyran dokumentuma, amely hitelesen igazolná akkori , betegségeit. Formailag tehát aligha le­het az ügyén vitatkozni. A humánum azonban mégis vé­tót emel. hiszen . hatvanhat . éves korában senki nem tud már olyan munkát végezni, mint fiatal korában, másrészt pedig, ekkor már a beteg­ség nagyon könnyen előfor­dul. Nem beszélve arról, hogy korábban már operálták is Balogh Bálintnét. A nyugdíj tehát nem ille­ti meg. Ugyanakkor az öreg­srm rv1“rt a fer~ je nyugdíjas s nyugdija .meg* haladja az ezer forintot. Eb­ben az esetben pedig öregsé­gi járadék sem jár. Formailag tehát egyetlen megoldás „ marad, hogy Ba­logh Bálintné nyugdíjat kap­jon: még egy* évet kell a szövetkezetben dolgoznia. A szövetkezet alapszabálya előírja, hogy a nőknek 110 tízórás munkanapot, kell évente ledolgozniuk ahhoz, hogy a nyugdíjjogosultságai, megszerezzék. S ez az, ami újból elgon­dolkoztató. Hiszen Balogh Bálintné ma már hetvenéves, s valljuk be őszintén, ilyen­kor már nem csupán sok, hanem majdnem teljesíthe­tetlen ez a mennyiség. Nem véletlen tehát az idős asszony elkeseredettsége saz sem véletlen, hogy mint egy­kori szövetkezeti alápító tag — mást várt. Hiszen fo’rmai- lag nem lehet az ügyintézés ellen szólni, hiszen a tíz év­ből -egy évben nem teljesí­tetté a kötelező munkaegysé­get. De az is bizonyos, hogy- azt sem számolta össze sen­ki — a többi évben hány munkaegységgel teljesíteti többet a kötelezőnél. (kaposi) A „Szolidaritás'-kórház. (A szerző felvételé) őket. Hatalmas vívmány ez a fekete-afrikai kórházak többségéhez viszonyítva. Azok nagy részében valószí­nű. hogy ha valaki sebe­sülten, balesettel befekszik, a szomszédtól tüdőbajt, vagy — férgek közvetítésével — maláriát szerez. A gyarma­tosítás elleni legsúlyosabb vádat az egészségügy'! sta­tisztikák emelik; a rossz táp­lálkozás, a nehéz munka, az éghajlat ártalmai, az orvosi kezelés hiánya egész népeket fenyeget pusztulással. Bis­sau-Guinea különösen fáj­dalmas példa erre. Száz megszülető gyermek közül 60 nem éri meg az első élet- évűt. Az átlagos életkor — a kis gyerekeket ügyeimen ki-, vül hagyva — 32 év. Innen származik az a tévhit, hogy a fekete bőrű ember nem őszül meg. Való igaz, Bissau- Guineában nagyon ritkán ta­lálkozik az ember ősz hajú öreggel. Mire íehéredni kez­dene a haja, megöli a ma­lária, a tüdőbaj. a vérhas, valamely más trópusi beteg­ség. És ha mindez megkí­méli, végez vele a gyarma­tosítók fegyvere. Máté György VEGE IÍ79, július 11.» szombat

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom