Népújság, 1970. július (21. évfolyam, 152-178. szám)

1970-07-19 / 168. szám

í. Reményűi Zsigmond emlékezete ^ z évfordulókhoz kö­tött emlékezést leg­többször hivatalossá mere­víti az alkalom. Megnö­vesztett írói nagyságok sem bírnak dacolni ezzel: bronzba öntött alakjuk bekerül az iskolai tanköny­vekbe, a kategorizáló szán­dék csoportokba és irá­nyokba sorolja az életmű­vet A megszokás így ront­hatja az élmény mélységét és erejét Vannak azonban írók, akiket aligha lehet ily módon megmerevíteni Életük és műveik annyira rendhagyóak, hogy ellent tudnak állni a sablonok­nak. Ezek közé tartozik Remenyik Zsigmond és életműve, a fegyelmezetten egybeszerkesztett Apoca­lypsis Humana, amelynek kiküzdött igazságait az el­múló idő sem tudta meg­cáfolni ... A hevesi táj bölcsőjétől, Dormándról indult életpá­lyája, majd az egri diákos- kodás után hosszú vándor- úton őrizte meg magyar^ ságát, és ölelte magához a két világháború között két­ségeiben és reményeiben vergődő Európát, az egész emberiséget Erre a ma­gyarságra és erre az em­beriségre tudott figyelni a dél-amerikai vándorlás so­rán, majd 1926-tól — ha­zatérése után — ennek az eszményt kereső emberi­ségnek lázadását és fegyel­mezett küzdelmét élte át. A huszas években a lá­zadás, a konvenciókkal béklyózott polgári életfel­fogást leromboló indulat az avantgardizmus útjára vitte: expresszionista pró­zaversei egy új emberesz­mény körvonalait rajzol­ták meg. Az általa szer­kesztett Üj Föld még a kor tiszavirág életű folyóiratai­nak sorsára jutott, de az-5 után másfél évtizedre el- ; kötelezte magát a marxista^ szellemű Korunk mellett.; A lázadás anarchiáját a 5 reális számvetés igénye ; váltotta fel: merész, for-5 mabontó drámák és a gyil-? kos irónia fegyverével tá-i madó regények (Bolhacir- ; kusz, Mese habbal stb.) i vezetnek el a Bűntudat és' a Sarjadó jü önvizsgálaté-i hoz. Ekkor már József At-5 tila harcostársa az elvaduló« világ ellenében a Szép5 Szó legszebb szándékai- < vai A háborúba lépő Európai apokaliptikus önpusztító- < sa ellen csak a hitét tudta) megőrizni: második ame- ; rikai útjáról visszatérve 5 Az atyai ház modern idő-; technikával komponált) dramaturgiája fogalmazta; meg űjra a jobbak jövőt) építő szép szándékait. A; negyvenes évek erkölcsi) törvényt kutató regényei; (Északi szél, Élők és hol-) tak, Ősök és utódok) az; életmű talán legnagyobb < vállalkozásában, az 1951-5 ben megírt Por és hamu < című regényében nyernek < magyarázatot A kegyetlen-^ kedés, a rettenetes emberi; elvadulás ellen az üldözőt-« tek, a szegények, a kizsák-; mányoltak és megalázótoké emberségét hirdette, jövő-; jük igazáért harcolt. Hite megőrizte akkor is,; amikor nem értették meg < életművének értékeit, a < modem epikus drámával < rokon dramaturgiai újítá-< sait és a sodró erejű, do-< kumentáló, de a paraboli-5 kus regények jelképességét; is alkalmazó prózáját. Megmaradt gondolkodó em- ; bemek, aki utolsó regényé-) ben, Az idegen címűben ; még egyszer felragyogtad < ta önemésztő életének hű-5 ségét 1900. július 19-én szü- < letett Dormándon, az idén« lenne hetven éves. Az év-« forduló emlékeztet és fi- J gyelmeztet Remenyik Zsig-< mond igazságára: arra,) hogy csak az emberi tisg^; taságnak van jövője, mert) a gonoszságot betemeti az; idővel leszálló por és ha­mu... E. NAGY SÄNDOR Bemutatjuk Laborcz Ferencet A művész egri kiállítása alkalmából közöljük az alábbi írást. Élet és művészet, jellem és stílus kevés alkotónál ké­pez olyan egységet, mint La­borcz Ferencnél. Szinte gyer­mekfejjel eljegyezte magát a' szobrászattal, s évtizedekig tántoríthatatlan céltudatos­sággal és szívós kitartással munkálkodott egyéni stílusa kiteljesítésén. Művészete modem a szó eredeti értel­mében: karunkból nőtt, napjaink valóságából, szel­leméből táplálkozik, az atom és az űrhajózás századának nyelvén és a kortársakhoz szól; így lett, lehetett csak kifejezője a mának és csak így tudósíthatja rólunk, ide­áljainkról az utókort A Munkácsy-díjas művész pályájának két stílusa ala­kítását meghatározó állomá­sa: Róma, hol fiatal ösz­töndíjasként megismerkedett az antik és a reneszánsz re­mekeivel, és 1957-es, kiállí­tással egybekötött párizsi út­ja, amely megerősítette mo­dern célkitűzéseit Jó isme­rője, értője és csodálója év­ezredek művészetének. A közelebbi és távolabbi örök­ség tanulságait magába szív­ta, szellemébe, idegsejtjei­be építette, s egyéniségéhez idomítva, alkotó módon fel­használta saját művészete kialakításában. A dunaújvárosi Szilágyi Erzsébet relief falhoz simu­ló mintázása egyiptomi pél­dákat követ, de a levegős kompozíció, a figurák aránya teljesen modem. A miskol­ci kórház könnyed mozdu- latű Lépő fiúja Itarcsúsága és komoly arca ellenére a korai görög művészet még nehézkes testű, ám mosoly­gó ifjú szobrainak a derűjét idézi. Felületes szemlélőnek tán antik mintákat sugall a gyöngyösoroszi Mátra Vé­nusz — neve és pompásan faragott márványanyaga ré­vén —, holott a román-gót Madonnák karcsúsága és szűziessége csendül vissza benne, földies életörömmé váltva amazok fájdalmas befelé fordultságát. De ép­pen így rokona az expresszi­onista szobrászat (ugyancsak középkori ihletésű!) aktjai­nak. Az egri míves vasko­vácsot, Fazola Henriket más művész bizonyára későba­rokk kosztümbe öltöztette volna. Laborcz Ferencet azonban nem a külsődleges „korhűség”, hanem a lényeg megragadása vezette: gyé­mántkemény króm-acélba kovácsolta minden volt, mai és eljövendő vasmunkást jelképező, modern figuráját. A budapesti Kígyóölő az ókori Róma művészetének férfias heroizmusát idézi, az ötödfél méteres, vörösmár­vány Ríngatóban pedig a kőkor arasznyi mesterművé­nek, a Willendorfi Vénusz­nak az ősereje feszül. Té­májuk, típusuk, kompozíció­juk és arányaik, méretük végletesen ellentétes, egyek viszont a képalkotás évez­redes alaptörvénye: a szo­borszerűség révén. Mert nem a stílus milyensége, hanem & jó megoldás, az esztétikai minőség jelenti az igazi mű­vészetet. Laborcz Ferenc a szobrá­szat minden anyagának, technikájának és műfajának jó ismerője és hivatott mű­velője. A jellem esszenciáját rögzítő, időtlen nyugalmú portrét és lírai érmét, kis­plasztikát, telt idomú aktot, egyes figurát és többalakos kompozíciót mesterien min­táz, farag, domborít fába, kőbe, fémbe. Munkáit a sa­játos arányok, tőmondatsze­rű gesztusok és a szigorú­an architektikus felépítés te­szi karakteressé. Zaklatott szenvedélyeket nem ismerő, csak derűt, erőt és harmó­niát tolmácsoló figuráinak mozdulatai, a kompozíció erővonalai teret kívánnak, parancsolóan meghatároz­zák annak kiterjedését, a né­zőpont irányait, — a leve­gőt, amely „életükhöz” szük­séges, hogy közösségi monda­nivalójuk maradéktalanul érvényesülhessen. Meste­rünk ezért elsősorban a mű- ralis és köztéri feladatok művésze; hazánk különböző városaiban álló ilyen alkotá­sai révén került modern szobrászatunk élvonalába. Munkamódszere az elhiva­tottaké. A mű gondolatát mindig a valóságból meríti. Ha megfogant benne a mű képzete — futó látvány, élet­kép, érdekes kövek, löszba- bak, gyökereik, száradt bo­gáncsok, ágak, amelyekbe belelátja, beleálmodja a so­sem volt konstrukciót — hosszan érleli magában, majd sok kis agyag-, drót- és rézlemez vázlaton át érle­li, alakítja a gondolatot, mignem megtalálja a legjobb megoldást. Aminek a megle- lése, persze, nem megy la­tolgatások, vívódások nélkül. Kész művei azonban nem árulkodnak a keresés, kísér­letezés — gyakran gyötrő — szellemi-érzelmi izgalmairól. Csak a végső eredményt, a tisztán csendülő formai kife­Kctszáz évvel ezelőtt, 1770-ben kezdte meg Fazola Henrik a diós­győri vasgyár elődje, az ómassai kohó építését. A magyar vasgyár­tás úttörője egyben kiváló művész is volt. Közismert remeke, a megyei tanács egri épületének kapuját díszítő míves rácsozat. Mél­tán kapott helyet a városban Laborcz Ferenc kitűnő, krómacélból kovácsolt Fazola-szobra. jezést láttatják. Ennek ská­lája sokrétű. A mikro- és makrokozmoszt egyszerre jelképező kozmikus formák absztrakt megfogalmazásától az „irodalmi” témák olyan újszerű, egyéni megragadá­sáig, mint a rákoshegyi is­kola bartóki ihletésű Canta­ta profana-kompozíciója. Laborcz Ferenc fiatalos munkakedvvel, mindig űjra törekedve alkot rákoshegyi otthonában, amelynek kertje kis múzeum, műterem: agyag- és gipszszagú mű­hely. De nem elzárkózva a világtól. Több művészkör­ben tanít. Számos tanítvá­nya bejutott a Képzőművé­szeti Főiskolára, s ki közü­lük diplomás művésszé lett,: azóta is a mesterének vall- ja, felkeresi, útmutatásokat 1 kérve tőle. Jó néhány műve ! került gyűjteményekbe, mű- I zeumokba; — több alkotását I őrzi a Nemzeti Galéria. I Munkái rendszeresen szere-1 pelnek a hazai és külföldi• tárlatokon. Emlékezetes si- j kerű műcsarnoki kiállításé-« nak anyagát megismerte; Székesfehérvár, Várpalota, ; Nagykanizsa, Kaposvár és; Pécs közönsége. Legutóbbi; alkotásainak, terveinek vá­logatott gyűjteményét —; Debrecen után — most ; Egerben és Salgótarjánban mutatja be a mester. Artner Tivadar REMENYIK ZSIGMOND: SHElie&iSO FŰ • •. így gondolkodom, kifordulva a Rózsa utcából, végighaladva a Vörösmarty utcán és befordulva a Hatvani-temető sarkán álló rozoga láncos kút mellett a Király utcába. Bekötött szemmel járhatom végig ezt az utat, hisz jó ismerőseim a fák, melyek sze­gélyezik az utat, kissé ugyan az elmúlt, évek alatt megemberesedtek, de furcsa ágaikat, görcsös törzsüket jól ismerem. Akár­csak a kis házakat is, amelyek egymás mel­lé lapulva állanak, még mindig változatos különféleségükben, szegénységüket és meg- hurcoltságukat inkább szemérmesen leta­gadva, mint azzal hivalkodva. Nem kell különösebben keresnem a házat, ahol ne­velkedtem, a tizenkettes szám alatt. Sár­gára fröcskölt ház ez, négy ablakkal az ut­cára, kis és nagy kapuval, hosszú kőfallal és mélázó nepumoki Szent Jánossal egy kis fülkében az ablakok között. Lépcső vezet fel az utcáról a kiskapuig, éppen nyitva a kapu, talán kiszaladt egy cseléd, vagy nem szól a csengő, hogy nyitva hagyták így szo­katlanul. Mert idegenek lakják most a há­zat, amióta nagyanyám falusi házukba köl­tözött, bérbe adva ezt az állandóan repede­ző, gonosz földcsuszamlásokra oly szívesen reagáló épületet, amelyet évenként kell ta- taroztatni, javíttatni, nehogy falai egymás­tól végleg elváljanak. A falba épített szent hiába őrködik híven a ház állapotára, ter­mészeti erőkkel szemben ő ís tehetetlen — ... Nos, hát ez az a ház, amelyben ne­velkedtem és amelyet ezen a világon a leg­jobban ismerek. Itt töRön-n el álmélkodő gyermekkoromat, már az első iskolai évek óta, itt növekedtem fel jótékony és szigo­rú felügyelet alatt, itt éltem át, ha a világ megismerésének nem is, de sejtésének első borzalmait. Ez a Király utcai ház, őrködő szentjével, vadon burjánzó bokraival, forró- ságot, szelet és esőt visszaverő falaival, ha­rangzúgást és trombitajeleket szívesen be­fogadó készségével lett számomra az a haj­lék, ahová még messzi földrészeken is visz- sza-visszatértem békülékeny és fáradt pil­lanataimban, ha kapargattam összegubanco­lódott gyökereimet. Nem mintha elválaszt­ható és kihámozható lett volna valaha is számomra a városka egységes burkából, majdnem mondhatnám, hogy egyet jelen­tett számomra mindég ez a ház és ez a vá­ros, akár erőimet kutattam, akár gyengesé­geimet. Akár éreztem az emberi létezés fontosságát, akár annak a nyomora ltságát éreztem, akár boldog voltam, akár boldog­talan, akár hittem, akár tagadtam, mindig erre a városra és mindég erre a házra em­lékeztem ... ... Forgalmas utca volt ez, nyilván ma is az, hisz az embereknek, halni kell, ha már hogy méltón éljenek, az meg nem ada­tott. Nem csupán különösebb ünnepeken, de az év minden napján vonultak ezen az ut­cán kesergő látogatók a temető felé. Igaz. hogy errefelé pincék is vannak, lenn a Szépasszony-völgyben. Szomjas torkú, gon­dos pincetulajdonosok is vonultak erre még semmiházi és ingyenélő barátaikkal. Szerel­mespárok is vonultak ezen az utcán, le a völgy felé, elfoglalandó bokrokkal körülvett rejtekhelyeiket. Furcsa, furcsa utca volt ez, alakjára nézve, akár egy lefektetett A-betű, vízben, sárban és lucskos agyagban bővel­kedő, fuvarosoktól ezerszer megátkozott, de mindég újra és újra felkeresett. A térség közepén vasráccsal kerített ker- tecske közepén magas Szűz Mária-szobor állott, amit időnként, ősszel pedig naplón­ként jámbor és hívő népek felkerestek. Űri népek alig, hisz ez természetes. Melyik úri­hölgy gázolta volna át fénylő cipőjével a sarat, hogy a tér közepiéig érjen —, melyik polgár térdelt volna le a latyakos fűbe, ke­zében gyertyával, együtt énekelve a sze­gény iparosokkal és parasztokkal. Az úri népek „szagos misére” jártak, illő ifiben, vasárnapokon fél tizenkettő felé, finom templomokba. Még ha temetés volt is, ha elhullott egy úr vagy tehetősebb polgár, a halotti kocsit konflisok vagy magánfogatok kísérték, az urak illendően és finnyásan emelgették csak lábukat a Hatvani-temető ’vs«"'- - ' m A parasztok, iparosok, fu­01;, áj, szőlőmunkáMk mentek csak gyalog, és cipőjükkel térdig belégázolva a sárba. Olyan sár volt ezen a vidéken, hogy még a pap és a kántor is kocsin haladt a gyászmenet előtt, paraplét tartva eső ellen fejek fölé, felhúzott reverendában és szo­morú pillantással szemében ... ... Íme, ilyen a város, mór legalább is az a kisebbik harmada, amit eddig beba­rangoltam és amire visszaemlékeztem. A hét év alatt, mióta innen másodszor és talán végleg elkerültem, bizony sokat változott, ha nem is külső díszeiben és tárgyi kellé­keiben, de méreteiben mindenesetre. Az ut­cák, melyeken annak idején végtelennek tűnt az út, míg végigugráltam, mint gyerek, apró lépteimmel, amiket később, mint nö­vekvő siheder, végiglődörögtem, és amiket most mint érett férfi végigbarangolok, rö­vidnek tűnnek, játékra valóknak, ha bájo­saknak is, de nevetségesen komolykodók­nak. Sokszor úgy érzem, hogy a prágai al­kimisták utcáját rovom apróra fogott lép­teimmel, különösen a vár alatt, a zegzugos kis utcák tekervényeiben. Itt is, ott is sok mindenre emlékeztetett a múlt, ha külön­böző lendülettel és melódiával is, de emlé­keztetett, elsősorban egy letűnt, ha el nem süllyedt, de konzervált világra, eszmék ala­kulására. e világ nyomorult állapotára, és nem utolsó sorban a magam fejlődésére is, amely ebben az öreg, aluszékony városban kapott értelmet és lendületet, hitet is bizo­nyos értelemben s rugalmasságot is, hogy emlékezve és sokszor bizony tiszteletlenül most felesegessen ... (19*f)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom