Népújság, 1970. július (21. évfolyam, 152-178. szám)
1970-07-19 / 168. szám
Dj mgvon siet. Stef/ke. Randevúra jöaz ? Valami jóképű fiatal- ebi bérrél. — ELTALÁLTA,PORTÁS BACS/ Y/SEONTíÁTÁSRA HO/NAPi nos REGGÉL. A A LEGJOBBKOR ÉRKEZErr, ŐRNAGY ELVTÁRS ' PONTOS KÖZLENDŐIM VANNAK. A! A TITKOS OBJEKTUM ■■ j Rajzolta NE ur.'Nem volna jó, ha meglátnának.. BENNÜNKET EGYÜTT. Schneider kisasszony \ Heinrich Guoe vagyok. X MABEOSZ körlevélben hívta fel a bélyeggyűjtő köröket, hogy az árvízkárosultak megsegítésére ajánlják fel a köri vagyon nélkülözhető részét, és kérjék fel a gyűjtő társakat is az önkéntes adakozásra. — Nemcsak hazánkban, számos más országban is sokan javasolják, hogy az 1970-es esztendő I súlyos természeti csapásainak aj károsultjai javára adjanak ki — lehetőleg xeláras — bélyegeket. * . Nagy érdeklődéssel várják a magyar bélyeggyűjtők az elkövetkező félév bélyegeit. Az előzetes közlések szerint leghamarabb a rakéta és űrhajós bélyegek gyűjtői örülhetnek, mert rövidesen megjelenik a Szojuz 9. tiszteletére kiadandó bélyeg. Nem maradnak bélyeg nélkül a művészeti témájú és a bélyeg- hapi bélyegeket gyűjtők sem, az Idei 43. magyar bélyegnap alkalmából négy bélyeget tartalmazó sorozatot és ugyancsak négy bélyegből álló blokkot hoznak forgalomba. Érdekessége lesz a sorozatnak, hogy mind $ nyolc feláras bélyeg a híres Corvinák iniciáléiból való. * Üjdonságok: — Szovjetunió: A győzelem 25. évfordulójára 5 értékből álló sorozat. — Francia- ország: A második világháború -ugyverszünete aláírásának negyedszázados évfordulója alkalmából Lattre de Tassigny tábornok arcképével, aki a szerződést francia részről aláírta *0-Hlo centes jelent meg. — island: 50 éves a beteggondozó egyesület egy érték. — Olaszország: A Róma-—Tokió első remits félszázados jubileümára J iyegpár. — Spanyolország: ^Jélyegvilágnap. 2 pts. Az ábra íz .i860* évi 12 cuartos bélyeg rosti! bélyegzővel. — Az EAK postája 80 m névértékű bélyegjei emlékezett meg Lenin 100. ihletésének évfordulójáról. Németi 7. a vasárnapi sportműsorból Si: Nyári Kupa második forraló ja. Gyöngyös, Kitérőgyári >álya, 19.30 óra. Sportlövészet: Felnőtt és ifjú- ;ági, női és férfi, csapat- és •gyéni verseny. Mátravidéki Erő- nű, (?) Sakk: Mátra Kupa esapatbaj.okság. Gyöngyös, Szénbányák irodaháza, 8.45 óra. Tájékozódási futás: Dobó Istán nemzetközi verseny. Büki: legység. Vízilabda: Egri Dózsa—BVSC, >3 I-es mérkőzés. Eger, 17 óra, ír. Salamon. Üszás: Területi békadelfin yermekseregszemle harmadik ordulója. Eger, uszoda, 9 óra. 8 óra. OSN Nyári Kupa mérkő- ések: Kampóit—Stromfeld SE 7, Füzesabony—Szihalom 17, Ti- zafüred— Besenyőtelek II. 17, Iái—Mezőtárkány 17 óra. Labdarúgás: Skloplast Tmava -ZFK Novézárhky, csehszlovák Iső ligás női bemutató mérkő- és. Hatvan, MÁV HAC-pálya, ^Kiegyensúlyozottabb szerepléssel feltétlen előbbre léphetünk** A tapasztalatokról és a tervekről nyilatkozik Kovács Ferenc az Egri Dózsa edzője Augusztus 9-én az új bajnoki rendszer kiírásának megfelelően elkezdődnek a küzdelmek a labdarúgó NB I. B-ben is. Az Egri Dózsa labdarúgói az 1970/71-es bajnokságot idegenben. Soroksáron, az Egyetértés ellen kezdik, majd rá egy hétre a Székesfehérvári MÄV ellen mutatkoznak be a hazai közönség előtt. JÉ rajt időpontja tehát rohamosan közeledik. Éppen ezért az új bajnoki évadra való felkészülésről, célkitűzésekről a tavaszi félfordulós bajnokság tapasztalatairól stb. beszélgettünk a minap Kovács Ferenccel, az Egri Dózsa labdarúgócsapatának edzőjével. — Először a tavaszi félfordulós, úgynevezett Felszabadulási Kupa-mérkőzések tapasztalatairól szeretnék szólni — mondotta az edző. — Amikor átvettem a csapat szakmai irányítását, öt fő célt tűztünk ki magunk elé, mégpedig: a fegyelem megszilárdítását, a magasabb intenzitású erősebb edzésanyagra való átállást, fiatalok kipróbálását, és beépítését, a megüresedett posztok betöltését, s a csoporton belül az 1—3 hely valamelyikének megszerzését. — Mit sikerült ezekből megvalósítani? — Jelentős eredményeket értünk el a fegyelem megszilárdításában. Különösen a magánéletben volt nagy a javulás. Problémák merültek fel azonban a taktikai fegyelemben, valamint a játékon belül az egymáshoz való viszonyban, ami további megszigorítást követel. Ügy érzem, a második célkitűzésünket is teljesítettük, mert kemény munkát végeztünk. ;£iz a .kemény edzésmunka tavasszal nem mutatkozott meg eredményesen — érthetően —, mert a játékosok szervezetének és életmódjának átállása e munkára hosszabb • időt igények — A fiatalokról szólva összegezve elmondhatom, hogy nem keltettek csalódást. Szonda, Vígli, Ambrus, Czeczeli, Tóth T., szóhoz jutattak az év során. Fejődés mutatkozik náluk. Sajnos azonban úgy néz ki, hogy a tavaszi idő rövidnek tűnt és a sérülések is zavarták, hogy a játékosok végleges posztját megtaláljuk. A csapatot, mint ismeretes, komoly veszteségek érték az átigazolások során. Nem kevesebb mint hat játékos kiválását kellett egyik napról a másikra pótolni. Olyanokat akik rutinosok és a csapat erősségei voltak: Berán, Winkler, Bakinger, Salcza, Kovács F. kapus és Kovács Gy. Várható volt, hogy pótlásuk zökkenő nélkül nem fog sikerülni. A további veszteség' — a helybeli fiatalok közül, akik az utánpótlást adták volna: Bartha, Veres, Tóth, Baczkú stb. katonai szolgálatra vonulta^ be — csak nehezítette a helyzetet. — A megüresedett balhátvéd poszton Szondával, Temesvárival és Czeczeli- vel próbálkoztam. Állíthatom, hogy ha jelenleg nem is kifogás nélkül, de hosszú távon Czeczeli személyében megoldható ez a probléma. A beállás szerepkörben Berán utódját nem sikerült megtalálnom, bár itt is próbálkoztam több játékossal, Irta Az ÖREG MOSOLYOGVA NÉZ A TÁVOZÓ LÁNY UTAK BÁJOS JELENSÉG. NEM CSODA, HA A FÉRFIAK SZEME MEGAKAD , RAJTA-ÉS NEMCSAK SZÉP. AZT MONDJÁK NINCS MÉG Eüv | OLYAN ÜGYES MŰSZERÉSZ A KARLSLUSTÍ! mCFONKÖTTONTSM, MIMI 0.1 A LÉNY A KÖZEI/ PARK PELÉ VE TÉNY EGY KÉPTELEN PONTJÁN.. ÚTJÁT A SÉtalán Rajna volt közülük a legjobb megoldás. A támadósorban Vígh, Ambrus és Tóth Tibor kapott helyet az újak közül. Vígh és Ambrus teljesítményével elégedett vagyok. Tóth T. térdsérülése makacsnak és hosszúnak tűnt, ezért az előkészületi mérkőzéseken mutatott áztató játéka ebben a félévben elmaradt. Az újak közül meg kell -.még, cmlí tértem Szondát, Őnála ís fejlődés mutatkozott, hátráltatta viszont tehetségének kibontakozását a több poszton való szereplés, amely kényszerkörülményekből fakadt. — Célkitűzés volt az 1—3 hely megszerzése csoporton belül, ami nem sikerült. Az idény megkezdésekor az alapelképzelés az volt, hogy a csapat hátsó alakzata, ahol a legtöbb NB I-et .is megjárt játékos van, stabil lesz. A támadósorban három olyan játékos volt, aki az NB I-ben is megállta a helyét: Bánkuti, Tóth M. és Szűcs. Ügy nézett ki, ez a tengely elég erős lesz ahhoz, hogy az időközben leigazoltakkal együtt -megfelelő csapattá alakuljon. Sajnos a valóságban nem így történt. Pont az,a csapatrész — a védelem — amelyet erősségnek hittem, menet közben kellemetlen csalódásokat okozott. Ezek közé sorolom többek köpött a kétszer ötgólos vereséget és az idegenbeli negatív szereplést. Természetesen nem volna helyes, ha csak bennük ke- rensém a hibát. Itt kell megemlítenem, hogy tavasszal1 Toth T., Tóth M., Rajna hosszabb sérülése is hozzájárult m idezekhez. EzohkU vül a szerencsével is hadilábon álltunk. BekéScSaaán az utolsó Derében kapiArík ki, Szolnokon pai^jíttző „meszese be" az egyenlítő gólt. 3 Bp. Spartacus elten öngólül veszítettünk. A vég- elszámolásiéi ezek a pom- tok nagyon hiányoztak. Ezek ellenére még mindig végezhettünk volna az I. helyen is. Egyetlenegy gólon múlott, a Szállítok ellen, idegenben. Az 5. hely végül is rosszabb gólarányunk számlájára írandó. összegezve, ha a tavaszi idényt értékelni akarom, osztom a szurkolók véleményét, a csapat teljesítményével én is elégedetlen vagyok. — Hogyan értékeli egyénileg a játékosok teljesítményét? — A fiatalokról már beszéltem. A két kapus telje- sítrnényét figyelve, külön- külön is több esetben a legjobb 11 között szerepeltek, ennek dacára súlyos pontokat kell rovásukra írni. Kárpáti teljesítménye hullámzó volt. Egész jó teljesítményét gyenge napok követték. Kiss játékára rányomta bélyegét az, hogy nem volt mellette megfelelő beállós, kitámadás esetén védelmünk tengelyében sok esetben űr keletkezett. A fedezetpár csak a hazai mérkőzéseken elégített ki. Hiányzott az ütközni, fejelni és szerelni tudó fedezet. A támadósorban Tóth M. kiválása még a jobb oldali védelemben is érezhetővé vált. Bánkúti játéka üsz- szességében, s különösen a második időszakban jó volt, végig bírta erővel. Szűcs ragyogó kezdés után erősen visszaesett. Kovács F. játékán megmutatkozott az edzéshiány, súlyfölösleggel bajlódott. A tavaszi szezon kellemes meglepetéseként említhetem meg viszont Mészárost, aki becsületes, egyszerű játékával is ki tudott a ta-' lálkozókon tűnni. — Mikor kezdték el a felkészülést az új bajnoki évre? — A 14 napos nyári szabadságot három rávezető edzés követte július 8—9—lü- én, majd julius 13-val kezdődött egy kéthetes ciklus, amely napi két edzéssel 25-ig tart. Ez idő alatt igyekszem az állóképességet, gyorsaságot, technikai és taktikai képzettséget magas,, ..szintre emelni. Ennek érdekében délelőtt technikai és' taktikai egyéni és csoportos gyakorlatokat tartok, a délutáni foglalkozásokon pedig a fizikai felkészítésen fáradozom. Július 27-től visszaállunl: napi egy edzésre, amely az időszaknak. megfelelően, kombinált' lesz, majd augusztus 9-ével átállunk versenyidőszakra. Tervem tavaszi, szezon alapján a hátsó alakzatunk megszilárdítása a Játék- és taktikai fegye lem szigorú megkövetelése mellett, valamint a csapat küzdőképesebb játékra való rág'zorítása. Ennek érdekében a kalória és a prémium korábbi rendszerén változtatni kívánok. Elvein: csapaton belül a magasabb teljesítményért magasabb dotációt kell adni!.. — Szereinkre a Szurkolók megértését, türelmét és további támogatását kérni csapat átszervezéséhez. Azt akarom elérni, hogy a gár da lelkes, odaadó játékával ismét visszaszerezze szurkolóit, akik a korábbi években a csapatot sok sikerhez vezették. Ennek érdekében magam is mindent elkövetek. — Kik kezdték el a munkát? — Tizenkilenc fő: Bandi, Bulyovszky, Kárpáti, Temesvári, Kiss, Mészáros, Czeczeli, Rajna, Tátrai, Szonda, Berán, Tóth M., Vígh, Bánkúti, Ambrus, Tóth T., Kovács F., Szűcs, Faliszek. Sajnos, szólnom kell arról, hogy Bandi komoly térdsérülést szenvedett a minap, s úgy néz ki, hogy húzamosabb ideig nem állhat majd rendelkezésünkre. Az augusztus 9-i rajtig a programunk következő. Július 22-én Egerben a Zalka SE-t fogadjuk, 26-án Mátranovákra látogatunk. Július 29-én az MVSC, augusztus 2-án pedig az SBTC látogat Egerbe. Az utolsó előkészületi mérkőzésre augusztus 5-én Egerben kerül sor, ekkor az NB Illas Egercsehivel játszunk. — A jelenlegi keretről szeretném még azt is elmon dani, hogy a keretben megfelelő létszámban osztozik a védők és a csatárok száma, amely egy egészséges ver senyzés alapja lehet. Ha ez létrejön. — bár jelen pillanatban tekintélyesnek tűnik a hátrányunk a táblázaton, — véleményem szerint kiegyensúlyozottabb szereplés sei feltétlen előbbre léphetünk. Nem vetettük el azt a gondolatot sem — bár nem ez az elsődleges fő cél, hogy az 1—2. hely valamelyikén végezzünk, — mondotta befejezésül Kovács Fe renc edző. Fazekas István MAGYAR 9.148 Csak gyerekeknek! — Hétszín virág ■— Csipkerózsika — Foxi Maxi kalandjai. 10.50 Hétmérföldes .kamera. 11.95 A Tenkes kapitánya. 3. Buga Jakab. 11.30 Üj évad az Operában ... 14.58 Az Orion űrhajó fantasztikus kalandjai. 1. Támadás a világűrből. 16.00 Tervekről Pannóniából. 16.30 Üszás.~ Budapest-bajnokság. 13.10 Állami díjas tudósaink. 18.50 A világ térképe előtt. 19.00 Kelta. 19.25 Esti mese. 19.35 VOS Titkosszolgálat. S. Férfi rózsákkal. 20.00 Tv-híradó. 20.20 Világszámok cirkusza. 21.15 Nyitott könyv. 22.25 Az érem harmadik oldala... 22.35 Tv-híradó. POZSONYI 9.25 Természetfilm-sorozat. 10.55 A múlt tanúi. (Tv-film.) 14.00 Csehszlovákia—Olaszország Franciaország vízi ugróverseny. 15.30 Nemzetközi teniszverseny. 17.20 Tv-játék gyermekeknek. 19.00 és 22.05 Tv-híradó. 20.15 A fáraó. (Lengyel uira. hl jész.) R&& KOSSUTH 8.10 Édes anyanyelvűnk. 8*15 A lengyel kultúra hete. 9.50 Olvasmányélmények. 10.03 Bizet: A gyöngyhalászok. Részi. 10.30 Vasárnapi koktél. 12.10 Népi muzsika. 13.00 Jegyzet. 13.10 Operettrészletek. 13.30 Tudósaink fóruma* 13.50 Művészlemezek. 14.30 Pillantás a szocialista világba. 15.08 A lengyel kultúra hefce 17.05 Faluról falunak -= muzsikával. 17.55 Üj lemezeinkből. 18.28 Költők albuma. 18.43 Operettdalok. 19.10 139-660. Automata közönségszolgálat Varsóból. 22*15 Mozart—Verdi-operaest. 23.15 Verbunkosok. 0.10 Könnyűzene. PETŐFI 7.00 Evangélikus félóra<, 7.30 Orgonamuzsika. 8.00 Operakalauz: Wagner; Trisztán és Izolda. 9.00 Arany: A Jóka ördöge. Rádióváltozat. 9.36 Zenei anyanyelvűnk. 9.46 Thomas Mami: Lotte Wel~ marban. R.-változat. 10.32 A jövő hét műsoraiból. 11.02 Százados szenzációk« 11.32 Hangverseny« 13.03 Mesejáték. 14.00 Táskarádió. 15.00 Mit üzen a Rádiói 15.35 Schubert: Négy impromptu 16.05 Muzsikáló fák. Uangjáték. 17.13 A dzsessz kedvelőinek, 17.30 Tessék, a mikrofon! 18.05 A mikrofonnál az irodaim' szerkesztő. 18.15 Népi muzsika. 18.38 Könyvek és századok. 19.03 Verdi: Aida. Négyfelv« opera. 22.13 Riport. 22.33 A Stúdió U játszik. 23.10 Gluck: Don Juan. Balett. EGRI VÖRÖS CSILLAG3 (Telefon: 22-33) Az előadások, kezdete vasárnap. 3. fél 6 és S órakor, hétköznap fél 6 és 8 órakor Egy taxisofőr halála Lengyel, bűnügyi filmj Én, te és a telefon Szovjet film. 20-án: Én. íe és a telefon Szovjet film. EGRI BRÓDY: (Telefon: U-07) Az előadások kezdete vasárnap: fél 4, fél 6 és fél 8 órakor, hétköznap: fél 6 és fél 8 órakor Dr. Holst fantasztikus esete Dán film. 20-án: A 24—25-ös nem tér vissza Szovjet, bűnügyi *ilm, EGRI KERT MOZI: AZ előadás kezdete: 8 órakor Harc Rómáért (Dupla helyárak) Színes, román—NSZK film, EGRI BÉKE: Kezdő katonakoromban GYÖNGYÖSI PUSKIN: Dajkamesék hölgyeknek GYÖNGYÖSI SZABADSÁG: Mezítláb a parkban GYÖNGYÖSI KERTMOZIS A sex és a hajadon HATVANI VÖRÖS CSILLAG: Én, te és a telefon 20-án: Örök fiatalság birodalma HATVANI KOSSUTH: A kis lovag l—II. (Dupla hely árak) 20-án: Egy taxisofőr halála HEVES: Verseny a javából I—II. (Dupla hely árak) 20-án: Gyöngyvirágtól lombhullásig FÜZESABONY: Jöttem, láttam, lőttem PÉTERVASARáI: Flórián kapitány 1—11. (Dupla hely árak) lÖMEl ÜGYELET Egerben: szombaton délután 2 órától hétfő reggel 7 óráig s Bajcsy-Zsilinszky utcai rendelőben. (Telefon: 11-10.) Gyermekorvosi ügyelet szombaton 16 órától 17.30 óráig, vasárnap délelőtt 9 órától 10.30 óráig. Délután 16 órától 17.30 óráig az Egészségház utcai rendelőben. Rendelési időn kívül az általános orvosi ügyeletén (Bajcsy Zsilinszky utca). Hétfőn 19 órától kedd reggel 7 óráig a Bajcsy-Zsilinszky utcában. Gyöngyösön: szombaton H órától hétfő reggel 7 óráig. Az orvosi ügyelet helye Jókai utca 41. szám. Telefon: 17-27. Gyermekorvosi ügyelet: vasárnap délelőtt 10 órától 12 óráig a Puskin utcában. (Telefon; 16-36. 16-44.) Hatvanban: szombaton 12 órá* tói í hétfő reggel 7 óráig a rendelőintézetben. (Telefon: 10-04.) Rendelés gyermekek reszére fc.