Népújság, 1970. július (21. évfolyam, 152-178. szám)

1970-07-19 / 168. szám

Száz ház a Szamosháton A képzőművészetről röviden A nagy stílusok nyomában Ne bonyolódjunk bele az ágas-bogas kérdésbe: mi is hát a stílus? Inkább kerül­jük meg kissé a szigorú fo­galmi meghatározást. Ealassi Bálint, Arany János, Ady Endre, József Attila mind­mind másképpen fogalmaz, mert más a szókincse, más az ismeretkincse, másféle társadalom fogja körül; más­féle feladat vár a költőre a XVI. században és más je­lenünkben, más a reform­korszakban és megint más a szocializmus építése közepet­te. Mindez nemcsak monda­nivalójának, hanem a monda­nivaló külső megjelenésének, formájának, mondjuk ki hát végre: stílusának is külön­böző ábrázatot ad. Más a dallamkincse, más a ritmu­sa az ázsiai sztyeppék lovas, vándorló magyarjának és megint más a dallamkincse, énekes fohásza annak a nép­nek, mely valahol Európá­ban öles várfalak mögött bú­vik meg. Más hangszíneket és harmóniákat használ a lipcsei Tamás templom mu­zsikusa és teljesen elütő hangot, harmóniát, színt, dal­lamot — egyszóval: stílust képvisel a romantikus kor embere: hiszen egyik az is­tennel társalog, a másik: ré- ges-rég kilépve a templom­hajóból — az embereknek énekel. Ami áll az irodalom­ra és a zenére, áll a képző- művészetre is. Az ember lá­tásélménye, az ábrázolás ki­fejező eszközei korok, társa­dalmi formale szerint változ­nak. Mi a képzőművészet stí­luskorszakait — mintegy a modem Európára vonatkoz­tatva — Bizánccal szoktuk elkezdeni. Ennek a képzőmű­vészeti stílusnak az anyaga javarészt mozaik, tehát kö­vekből összerótt kép, témája a világi uralomra jutott egy­ház, mely Krisztust, az apos­tolokat, az evangélistákat is besorolja abba a szigorú, bi­zánci ^rangsorba, amelynek alsó létrafokán az egyszerű hívő, legfelső fokán pedig a császár, a császámő és a Csá­szári rangot öltött üdvözítő áll. A stílus: a kirakott kő­kép merevségéből adódik. Ezt váltja fel a trecento (az 1300-as évek, magyarán a XIV. század) emberségesebb, humánusabb művészete. Már festenek a falra és nem meg­kövült szőnyegeket raknak fel, díszként. Az ábrázolásba beszivárog a való élet, érzel­meivel, fájdalmával, megren­dülésével, drámájával egye­temben. Ezeket a mestereket hívják később preraffaeliták- mak, jelezve, hogy a virágzó reneszánsz előtt működtek: stílusuk még nem ragyög a színek, anyagok pogány pom­pájában. Inkább egyszerű, bensőséges, mint azok a naiv legendák, amelyek a kor szentjéről, az assisibéli Fe­rencről szólnak. Ezt a kor­szakot váltja fel a quattro­cento és Cinquecento (XV— XVI. század) beérett rene­szánsz ragyogása. Központja: az ember. Még ha a szentek szárnyaival, az apostolok pa­lástjával, vagy az Üdvözítő töviskoszorújával ruházzák is fel. Anyaga: az ember, még­hozzá az a homo univerzális, aki fölfedezi a csillagászat, az anatómia, a távlattan, s ezzel együtt a klasszikus nyelvek csodáit (ugyanekkor nemzeti nyelveket teremt) kételkedni kezd, tehát önál­lóan gondolkodik, szűknek találja a világot — tehát fel­fedező utakra indul. Az érett reneszánsz stílusa valóságos csoda. Kompozíció, színhar­mónia, drámai erő, lebilin­cselő valóságismeret, mindez egyetlen nemes harmóniában egyesül. A színék és formál! valóságos túlburjánzása már a XVI—XVII. század ba­rokkjába vezet át bennünket. A hitviták korába. Az ellen- reformáció küzdelmeibe. A merész hajlatok, a szenvedé­lyek túltengése, a színek har­sány ellentétének stílusába; az ábrázolás mellett a hatás, az effektus is sokat számít. Hiszen ez nemcsak képzőmű­vészet, hanem hitvita is. A XVIII. század művészetét manierizmusnak, akadémiz- musnak és rokokónak nevez­zük. Három merőben külön­böző fogalom: a rokokó a ki­rályi udvarok gáláns hangu­latát idézi. Az akadémizmus a régi nagymesterek követé­sét tartja parancsoló normá­nak. A manierizmus a klasz- szikus festők-szobrászoli mo­dorát, vagy inkább egy-egy modorosságát kapja fél, ezt fejleszti tovább. A XIX. szá­zad nagy romantikája ezt a melegházi művészetet rob­bantja szét. Az őszinte embe­ri szenvedély, a realizmus je­gyében. Az impresszionisták ennél is tovább merészked­nek: kilépnek a műteremből a szabadba, szobavilágítás helyett a szikrázó napfényt választják. A reneszánsz sú­lyos, pompásan megkonstru­ált képed széthullanak. Az impresszionizmus nem épít­kezni akar, hanem a pillana­tot ragadni meg, a fény és a napsugárban átizzó levegő használja ezeket, pedig min­denki ezt érzi. ★ Az új iskola kisebb domb­ra épült. Az árvíz nem tehe­tett benne kárt. Itt találom a főhadiszállást. Csakugyan olyan minden. Ágyak sora­koznak a tanteremben, a kis A kert végében kis barakk. Itt laknak most az épülő ház tulajdonosai. Gúlán András- né azt mondja: most már bízik benne, hogy november elejére az új házban lakhat­nak. Néhány házzal arrébb, Mercz József portáján már Már az alap elkészült, a helybeliek is segítenek. (Foto: Szendrővári György) hogy a vállalkozás előkészü­letei gyorsan fejlődnek: „A tengemagyi hivatal közölte velünk, hogy hajlandó ügy­nököket partra szállítani az Egyesült Államok part menti vidékén. E célból több ten­geralattjárót bocsátott ren­delkezésünkre. A hadműve­let célja: kemény csapást mérni az amerikai gazdasági élet legérzékenyebb pontjá­ra, az alumíniumiparra”. És az Abwehr terve, amelynek kidolgozásában Canaris is, Lahousen is részt vett, s amely elsősorban Hitler pa­rancsát volt hivatott végre­hajtani, kezdetben valóban nagyvonalúnak indult. Hitler szándékáról, illetve parancsáról — a szabotázs­akciókról — tudomást sze­reztek a náci pártban, így a külföldi n érne téliét nyilván­tartó osztályon is, amelyet Bohle gauleiter vezetett. Bohle felkereste Lahousent, zsebében azoknak az ameri- iiás németeknek a névsorá­val, akik hajlandók szabo- tázseselekmónyeket végezni az Egyesült Államokban. S bár Lahousen nem sok bizalommal volt Bohle iránt, fogadnia kellett az ügybuzgó gauleitert, aki elmondta, kik állnak a rendelkezésére, hogy teljesíthessék Hitler paran­csát. Lahousen jobban sze­rette volna saját maga ki­választani az akcióra alkal­mas személyeket, végül is kénytelen-kelletlen megálla­podott Bohlével, hogy átkül­di valamelyik Amerikát járt tisztjét, bizonyos Werner Kappét, aki korábban a New Yorkban megjelenő német nyelvű napilap tudósítója volt Mint a front után, olyan e. pusztulás képe. Éppen ezért az emberek egy része még mindig valami átélt hitet­lenkedéssel néz szét maga körül: nem akarja hinni a nyüzsgést, a szorgoskodást, talán attól fél, hogy csal! ál­modja az egészet. A segítségnyújtás méretei is lenyűgözőek. Kisváráétól minden mozog, igyekszik, erejét megfeszítve cselekszik az árvízkárok mielőbbi el­tüntetéséért. ★ Penyige a Maros partjára épült. Éjfél után lepte meg a községet az ár. Órák alatt rájuk zúdult a töméntelen mennyiségű víz, és csak ab­ban menekültek az emberek, amit hirtelen magukra tud­tak kapni. Egy szál ruhában, cipőben. Még ma sem tudják an­nak az éjszakának a ször­nyűségeit felejteni, pedig _ a segítő kezek százai munkál­kodnak azon, hogy a pusz­tulás képét mielőbb eltöröl­jék a község útjairól. Itt dolgoznak a Heves me­gyei Állami Építőipari Vál­lalat emberei is. A Kossuth Lajos utcában építik a háza­kat. ★ Karnyújtásnyira vannak a porták egymás mellett. Min­den portán egy kis emberi hangyaboly. Közepükben az építőipari munkások. A Csapóék házán Bugyi Mihály dolgozik, a szomszédban Zsombor Béla hatodmagával a falazást végzi, ök Egerből, a Bereczki-brigádból jöttek Penyigére. Három nap alatt két ház falazását végezték el. Az ácsok közül a gyön- gyössolymosi Szabó Károly irányítja a brigádot. Ök ti­zenöten tartoznak a Gyánti- brigádhoz, eredeti helyük Gyöngyös. Egy nap alatt ha­tan egy tetőt készítenek el. A befedését a tetőknek Bo- zsik Józsefek végzik. Hár­man paláznak le egy tetőt egy nap alatt. irodában szinte mozdulni sem lehet, pedig ez a szerve­zés, irányítás központja. Varga István politikai meg­bízottként főként agitatív munkát végez. Figyel a han­gulatra, a megjegyzésekre, érvel, vitatkozik, ha erre van szükség. De most már egyre csillapodnak a lelkekben fel­kavart hullámok is. Novodonszky György a ki­helyezett építésvezetőség fe­je. Ötödmagával érkezett a községbe, még június végén, hogy az előkészítő munkát elvégezze. Anyagot kellett felkutatni és biztosítani, szállítóeszközöket kellett sze­rezni, segédmunkásokat tobo­rozni, szállást, konyhát, iro­dát kialakítani. Két szét­szedhető barakkal segítettek magukon. Az egyikbe a köz­ségi tanács költözött be, a másik az étterem ég a mun­kásszálló. Éppen július közepére ala­kultak úgy a dolgok, hogy most már egyenesbe jöttek. Segített ebben a vállalat ve­zetősége is, akik rendszere­sen eljárnak Penyigére és tartják a kapcsolatot a Sza­bolcs megyei párt- és tanácsi szerveikkel. ★ Ä házszám az egyik meg­maradt kerítésoszlopon lát­ható: Kossuth Lajos utca 18. sokkal előbbre haladtak a munkások. Itt is a háziasz- szony van otthon. Az ő hang­ja átmelegszik, amikor az építőkről beszél. Remeg a hangja a meghatottságtól, hi­szen nem gondolta volna, hogy az emberekben annyi jó szándék van. ök már né­hány hét múlva beköltözhet­nek az új házba, ami na­gyobb is lesz, szebb is lesz, mint a régi volt, de hát... Az a víz! Az ne lett volna mégse! ★ Az élet bonyolult, szoktuk mondani. Fájdalom, öröm együtt jár. Itt is. Az építők közül Bugyi Mihály pecázás- sal tölti a szabad idejét, amiből kevés van, inkább csak vasárnap jut belőle. A gyöngyösi Bognár István Tolsztoj Háború és békéjét olvassa, feléje se néz az itt­honi lányoknak, mert otthon várja vissza valaki. Azt mondták, ígéretüket teljesíteni akarják. Felépítik a közel száz család házát, tel­jesen, kivéve a külső vako­lást, és a november 7-i ün­nepséget már itthon akarják a munkatársaikkal társaság­ban eltölteni. Jelképnek is szép a novem­ber 7-i időpont. G. Molnár Ferenc Szabó László — Sólyom József: te a telefont, már a megol­dás módozatairól kezdett tár­gyalni Lahousennel. Ezekből a hetekből La­housen napló jegyzeteiben egy rejtélyes akcióról lehet né­hány mondatot olvasni. És néhány héttel később La­housen már azt jegyezte fel, 9. Hitlert — úgy látszik — nem hagyta nyugodni a veszteség, amelyet a náci Németország hírszerző háló­zata az USA-ban elszenve­dett, s ismét arról faggatta Canarist, mit fognak most tenni? Minden lehetőt megte­szünk, mein Führer. Éppen most tárgyalunk róla. Van­nak odaát különböző szer­vezeteink, amelyek a biro­dalommai együtt érző néme­teket tömörítik. Bár ezek a szervezetek nem működnek ma már nyilvánosan, azért még tudunk ott embereket találni... Igaz, az FBI ala­posan megfigyeli őket... — Arra kell felkészülni, hogy az amerikai alumínium- ipart adott alkalommal meg tudják bénítani! Ha ez meg­bénul, nem lesz repülőgé­pük... — recsegett a tele­fonba Hitler rekedt hangja. — Jawohl, mein Führer. És Canaris, mihelyt letet­Szokatlan a munka, hiszen otthon hatalmas épülettöm­bökhöz szoktak ezek a mun­kások. akik most néhány he­lyiségből álló családi házakat építenek. A normát mégis az otthoni állapotokhoz iga­zítják, bár ez a mostani fel­adat sokkal pepecselőbb, munkaigényesebb. Naponta tizenkét órában állapították meg a munkaidőt. Akár Mészáros István mű­vezetőt, akár Bendiák István művezetőt kérdeztem, mind­ketten azt mondták, hogy nem kell az embereket haj­tani, önmagukat serkentik a legjobban. Tudják, miért jöttek ilyen messzire el ott­honról. ■Mintha szégyenlősebbek lennénk az utóbbi időkben: bizonyos fogalmakat nem merünk használni. Itt is az deiül ki. Öntudat, emberség, segíteni akarás — senki sem 1970. július 19., vasárnap káprázatát. A XX. század embere túllép az impresszio­nizmuson is: a tárgyak csa­lóka látszata alatt a szilárd, geomentrilius vázat keresi (kubizmus), állókép helyett a bátor mozgást (futuriz- mus), az impressziók befoga­dásával szinte ellentétesen azt a képet keresi, amely mint expresszió az emberből vetül ki a világra, (expresz- szionizmus) a szétbomló kép­alkotás helyett a szilárd kép- építésben, konstrukcióban keresi hitvallását (konstruk­tivizmus). Ennek az útnak végét jelenti az absztrakció, mely a valóság tárgyias áb­rázolását teljesen elveti, pop­art (populáris művészet), amely bizonyos csoportelren­dezésben kirakatrendezői ba­bérokra pályázik és az opart (optikai hatásokra felépített művészet), mely nem ábrá­zol, csak optikai fény és vo- naltüneményekkel — jobb szót nem találok rá — szóra­koztatja a nézőt. A század egyik uralkodó stílusa: a szocialista realizmus. A va­lóság művészete ez anélkül, hogy a fotografikus hűséghez tapadna. Az embert és mun­káját idézi. Az építő etnber bátorságával és optimizmu­sával. Gál György Sándor iVAíVAA/WWWWVWWWWVWWW. Gyerekek \ a szülők közötti „Az első fokú bíróság a pe- , rés felek házasságából szüle- ! tett Csilla és László utónevű ; gyermekeket a felperesnél he- • lyezte el”. Ezzel tehát pont került egy ügy végére. Csak­hogy ez a pont nem lezáró, nem befejező pont volt. Két- , tőspont, amely után új mon- $ datok, új kérdések követkéz- nek. A férfi —, aki mellől egyik napról a másikra elköltözött a feleség és újból férjhez ment — tovább nevelte a két gyer­meket, s a visszatérő kérdés- \ re, ' hogy hol van ■ •&■■■ mamap- majdnem mindig ugyanazt a választ adta: elment. Az anya, aki nem nyugodott bele az el­ső fokú bíróság döntésébe, fellebbezett. Az Egri Megyei Bíróság azonban alaptalannak találta a fellebbezést és azt elutasította. A megyei bíróság 1 alapos környezettanulmányt végzett, megállapította, hogy a volt feleség az életközösség megszakítása után semmivel nem járult hozzá a gyerekek tartásához, nyugodtnak, ki- • egyensúlyozottnak találta Kri- sár Miklós körülményeit és leszögezte, hogy a gyerekek ! „környezetükből való kiszaki- • tása lelki megrázkódtatással járna”. Tasi Lászlóné ekkor kérte, hogy látogathassa gyerekeit. \ Ehhez megkapta az első fokú • gyámhatóság hozzájárulását. A látogatások azonban nem zaj- « lottak simán. Az apa szerint a gyerekek nem szerettek az • anyjukkal lenni, nem is szí- \ vesen vették a közelségét. Az anya szerint viszont a férfi \ befolyásolta a gyerekeket és ellene neveli őket. A gyerekek? Játszanak, él- • nek tovább és a legjobb eset­ben nem értik, hogy mi tör­ténik körülöttük és miért. Az anya további kérelmére a < gyámhatóság másodfokon úgy­nevezett rendkívüli láthatást • rendelt el, amelyben kötelezi < az apát, hogy július huszadi- • kától harmincadikéig adja át • a gyerekeket volt feleségének. A gyámhatóság megindokolja <, ; véleményét, mégpedig úgy, < hogy ha ,,a gyermekek kike- < rülnek eddigi környezetükből, < az a gyermekek fejlődésére \ káros hatással nem lesz, sőt az átmeneti távoliét szellemi felfrissülésüket és fizikai meg- ! erősödésüket szolgáljaHon­nan merítette ezt, az Egri Me­gyei Bíróság döntésével ellen- ! tétes véleményét a határozat ! meghozója? Nem lehet tudni, hiszen nem volt a gyerekek ! környezetében, nem ismeri a szűk családi körülményeket. Az apa ismeri. Talán na- ; gyón jól is ismeri és ezért várja aggódva a július húsza- \ dikát. A gyerekek — óvodások is várják ezt az időpontot, mert ha tetszik, ha nem, ak­korra jön a mama, aki elment, és elviszi őket tíz napra. Melyik szülő szereti igazán • a gyerekét? Lehet, hogy mind \ a kettő. De így kell-e bizony- 1 ságot tenni a szerétéiről? És ! kinek kell bizonyítania ezt a • szeretetet? A külső szemlélők- \ nek, vagy éppen a „hivatalos \ szerveknek” valamilyen ok­ból? Es a gyerekek érdekét va­jon észrcveszi-e valaki, a pa- \ ragrafusok és rendsietek kö- 1 zött bujkáló egyéb érdekek ! mellett? Sz. A, (folytatjuk)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom