Népújság, 1970. május (21. évfolyam, 101-126. szám)

1970-05-13 / 110. szám

Vissza az iskolához Látogatóban egy fiatal faragóművésznél ' Véletlenül összetalálkoz­tam régi kollégámmal, aki­vel együtt jártuk annak ide­jén az általános iskolákat, hogy szaktárgyaink tanítását ellenőrizzük. Most egy nagy iskola igazgatója. — öregem, olyan boldog lennék, ha egyszer azt kér­nék számon tőlem, hogy mit csinálok az iskolában. De most is értekezlet. Ez el sem múlt, vár a másik. Az iskola pedig marad. Arra jut a leg­kevesebb időm. Üljünk össze egyszer, be­szélgessünk el erről a témáról — ajánlottam. Szívesen rá­állt, de egy kikötéssel: ha nem írom meg. Nem említem meg a nevét, ígértem. Erre sem változtatott merev el­zárkózásán. — Tudod mit? Elmegyek Hatvanba, Rozmaring István majd elmond nekem min­dent. öt mindenki úgy is­meri, hogy ami a szívén, az a száján. Valamikor egy igaz­gatói értekezleten érintette már ezt a témát. így kerültem Hatvanba, a II. sz. általános iskolába. Előbb egy feljegyzést adott a kezembe öreg irkalap, már szamárfület sodort rá a sok használat. Kimutatást tartalmazott. Dátum szerint, a különböző tanácskozások­ról, értekezletekről, amelye­ken az igazgatónak jelen kel­lett lennie. Másfél hónap alatt összesen harminc eset­ben. Vagyis: majdnem min­den munkanapon. Amikor visszaadtam a pa­pírt, már szóban folytatta a tájékoztatást, ami az akkori heti programját foglalta ma­gába. Ha nem is olyan mér­tékben, de jutott ezekre a napokra is elfoglaltság. Gyor­san hozzátette, az utóbbi években sokat változott a Az egri járás községeinek önkéntes tűzoltócsapatai a verpeléti sportpályán rendez­ték meg hagyományos ver­senyüket. A közel 150 csa­patból harminchárom ért el helyezést. A 800-as kismo- lorfecskendő szerelésében Mátraderecske. a 400-as-ban a férficsapatok közül Ter- pes, a fiúcsapatok közül Bá­tor, a női csapatok közül Andornaktálya és a leány­XIV. Liilácska. ezúttal seszínű tüskehajával, felsírt a ká- vegép mögött. Mindenki meghallotta. Lillácskának jól jött ez a hír. Ez a sírás már régen kikívánkozott belőle. Reggel hívta Karcsit az egyetemen. Visszaüzent, hogy nem haj­landó a telefonhoz jönni. Pe­dig Lillácska most tényleg ártatlan volt. Este tízkor ott­hagyta Zita társaságát, hogy otthon legyen, ha netán Kar­csi keresi, ha mégis eljönne. Zöldi felment Kovácshoz. — Drága, sógorom, ugye nem várod meg amíg kidob­lak? — kérdezte Kovács, mert rokoni minőségben a •zolgálati szabályzat sem til­totta meg a gorombáskodást. — Megyek ... Csak azt akarom mondani hogy kicsi­náltátok az öreget. május 13., szerda helyzet. Közel annyi meghí­vót sem kap, mint hajda­nán. Ez a nap, amelyiken a beszélgetést folytattuk, szin­te kivételnek Számított a ma­ga délelőtti és délutáni ér­tekezletével. Korábban mindenkit ki kellett szolgálni. Jött a ván­dorbűvész, pecsétes papírt hozott magával a megyei mű­velődésügyi osztályból, amely­ben az állt, hogy támogat­ják a fellépését: Aznap leg­alább két óra maradt el a tanrendből. Vagy beállított a fényképész, szintén engedélyt fcrtalmazó papírral, és akkor abbahagyták a tanítást, a nevelők fésülték, mosdatták a gyerekéket, hogy jól mu­tassanak az emlékképen. Cirkusz, mozi, bűvész és fa­kir, vándorköltő: mindenféle megfordult és otthonra lelt az iskolában. Mígnem kide­rült egy ingerült hangú igaz­gatói értekezleten, hogy a megyei művelődésügyi osz­tály csak nem ellenzi ezek­nek a személyeknek a fellé­pését, de hát az igazgató ma­ga döntse el: engedélyezi vágy nem. Mint ahogy a különböző könyvügynököktől sem kell feltétlenül vásárol­ni, ha pecsétes papírt húz­nak elő a zsebükből a neve­lői szobában. Hányféle megbízatása, vá­lasztott funkciója van az igazgatónak? Ma már nem sok, de valamikor a két ke­zének ujjain sem tudta vol­na felsorolni. Falun megint más a helyzet. Ebben az igazgatók maguk is hibásak, csapatok közül Felnémet ra­ja szerezte meg az első he­lyezést, míg a kocsifecsken- dő-szerelésben a makiári lányok bizonyultak a leg­jobbnak. Az üzemi önkén­tes tűzoltók között a Nagy­alföldi Kőolajtermelő Vál­lalat és a mónosbéli szénosz­tályozó csapata ért el első helyezést a 800-as. illetve s 400-as kismotorfecskendő szerelésében. A helyezettek értékes jutalmat kaptak. — Kicsodát? — Gergely bácsit. Amikor meghallotta, hogy mi tör­tént, infarktust kapott. — Azonnal odamegyek — ugrott fel Farkas. Kovács követte. — Kérem szépen az ura­kat ... Hagyják békén ezt az embert — sírt Kerekesné. — Ennek ez lesz a halála. Negyvenöt év óta csinálom mellette. Néha már azokat az asszonyokat is irigyeltem, akinek szoknya után kajtat az ura .. — Mi baj van, azt tessék mondani. —. < — Az orvos szerint semmi komoly Csak egy kis szív- idegesség. De én nem hiszem. Ha látták volna. Mintha az ő tanyával történt volna . .. — Jobbulást kívánunk ne­ki. Tessék megmondani, hogy Farkas őrnagy volt itt... — Kicsoda? Na várj csak! — harsant az öreg hangja és megjelent az ajtóban. — Atyus. . . Feküdnöd kell... Nem szabad felizgat­nod magad... mert nem szívesen válnak meg egy-egy tisztségüktől. Valahogy benne van a peda­gógusokban az, hogy haszno­sítani akarják magukat, ener­giáik mozgásra tevékenyke­désre kényszerítik őket. Egy adag romantikus, Gárdonyi Géza adta elképzelés él ben­nük — a falu lámpásai ők. . Világítani akarnak, mert addig van értelme az életük­nek, amíg ki sem látszanak a sok elfoglaltságból. Mond­ják, ilyen a Vérbeli pedagó­gus. Hívni sem kell, minde­nütt ott van, és az lenne a büntetés számára, ha eltilta­nák a közszerepléstől. A fiatalabbak között már kevés az ilyen, csupa feszült­ség személy. Főként a nők azok, akik nem is érnek rá annyira a családi gondok miatt. Nemrég az egyik új kollé­ganő megkérdezte Rozmaring Istvántól, hogy mikor szokott itt lenni munkadélután? Mi az? Érdeklődött az igazga­tó. Az olyan délután, amikor a tantestület minden tagja estig ott ül a tanáriban és egy témát feldolgoznak kö­zösen. Tanulnak. Erre azt vá­laszolta az igazgató, hogy ő csak a rendtartás szerinti ér­tekezleteket tartja meg, de azokat is ésszerű időtartam­ban. Ha egy év végi tanács­kozáson két-három óra alatt nem tudnak mindent meg­beszélni, akkor ott már csak üres szócséplés folyik. Annak pedig nincs értelme. Egy ér­tekezletnek a komolyságát, hasznosságát nem idővel mé­ri, állítja. Mikor volt a tanács és a pártbizottság vezetői közül valaki az iskolában ünnep­ségen kívül? Az egykori ta­nácselnök, Hatvani György, évekkel ezelőtt be-bekukkan- tott. Érdeklődött, személyesen győződött meg bizonyos dol­gokról. Hogyan fogadnák, ha akár a pártbizottság titkára, akár a vb-elnök hétköznapi munka idején bemenne egy órára, végigjárná akár az osztálytermeket, kíváncsi len­ne a gyakorlati műhelyre, a napközis elhelyezésre? Na­gyon örülnének neki. Mert más valamiről papíron olvas­ni jelentést, és megint más a személyes tapasztalat. Tudják, a város vezető em­bereinek rengeteg dolguk van, de jólesne a pedagó­gusoknak, ha rájuk is tud­— Hagyjál, anyus... Mondd, fiam, miért csapta­tok be? Nem bíztok bennem? Húsz évé nem tudom elhitetni veletek, hogy hozzátok hú­zok? Csak azért, mert értel­miségi voltam? Ma már hü­lyébb vagyok, mint egy se- sédmunkás... Ha netán ez lenne a baj ,.. Kttegyem nektek a lelkemet? — Mindent megmagyará­zok. Gergely bácsi ... — mondta Farkas és elfordult. Nern nézett vissza, úgy szólt hátra: — De most siet­nünk kell. Ha felkel, min­denképpen jöjjön be hoz­zánk ... — A fene egye meg a vá­rosodat — tört ki Farkas a kocsiban. — Én nem tudok egy személyben nyomozó, szárazdada, politikus, hírköz­lő lenni. Több bajom van az emberekkel, mint ezzel a nyomorult szatírral. Ügy néznek rám. mintha én len­nék a szatír. — öregem, ez a kisváros. Fent Pesten az egyik ember nának szánni néhány percet. Mikor dicsérték meg az is­kolai. munkájáért legutóbb? Április 4-re kapott rendkívü­li feljebbsorolást. De úgy „hétközben”, hogy valami „apróságot” jól csináltak? Olyanra nem emlékszik. Az ellenkezőjére sem. Még az öt­venes évek elején kapott egy kis fejmosást, de azóta. ..! Előveszi az ellenőrzési nap­lót. Adminisztrációs munká­ra való utasítást olvasunk ki a legfrissebb bejegyzésből. A gyerekek tanulmányi eredménye, a nevelés haté­konysága? Persze, ezekről is szó esik. Vannak átfogó, he­tekig eltartó ellenőrzések, amikor a pincétől a pad­lásig mindent megnéznek, de olyan még nem volt, hogy azt mondták volna: itt van ez a munkás származású gyerek. Nagyon ügyes, de a matematikában segíteni kel­lene neki. Miért nem ter­jedt ki erre az igazgató fi­gyelme? Vagy: miért nincs hozzászokva ez a fiú ahhoz, hogy az eredményért erőfe­szítéseket kell tennie? Az iskola a saját munka­terve alapján értéken a sa­ját tevékenységét, erről ösz- szeállítja a jelentést és el­küldi a felsőbb hatóságnak. Van ugyan felügyelői mun­ka, de ez rendszerint általá­nos jellegű, még akkor is. ha csak egy szaktárgyra vonat­kozik. Ki nézte már meg, hogy a munkaterv egyik vagy másik- pontját hogyan igyekszenek a nevelők gya­korlattá tenni? Csak egy részletet az egészből, mond­juk. Sok, fölösleges megterhe­lést levettek már a nevelők válláról, legalábbis a ren­deletek. Ezeknek egy részét azonban nem tartják meg, mert erre is, arra is még szükség van, mondják. Se­gítséget is többet kapnak a pedagógusok, mint valami­kor. De valahogy hiányzik a közérdeklődés elevensége, amely az iskolai oktató­nevelő munkának minden részletét egyformán komo­lyan venné, anélkül, hogy be- lekjtnyeleskedne a nevelők munkájába. De az élő, ele­ven társadalmi, igény su­gallná ezt — ünnepségeken, pedagógusnapon és orszá­gos konferencián túl is. G. Molnár Ferenc Nagyrédén, a tanácsház mellett szerényen húzódik meg a hepehupás Petőfi ut­ca. Itt lakik, alig egy do- básnyira a saroktól, Nagy József. A kapuk előtt süt­kérező öregektől tudtam meg „előzetesként”, hogy min­denkinek tetszett a kultúr- házban rendezett kiállítás., — Ügyes kezű gyerek a Józsi. Viszi valamire... — hangzott el a pipa mellől. Nagy József fafaragó népi iparművész családja éppen vasárnap délutáni pihenőt tartott. Meglepett az iparművész fiatalsága. Az ember nem 26 évesnek képzeli el a népi iparművészeket... — Korán kezdtem. — Hol...? — Budapesten, a Háziipa­ri Szövetkezetnél. Először ta- .karítóként dolgoztam, majd betanított faesztergályos let­tem. — Mi vezette ehhez a szakmához? — Mindig ehhez volt ked­vem. Már gyerekkoromban fúrtam-faragtam, ha alka­lom adódott. A szövetkezet­nél eleinte a selejtes da­rabokon gyakoroltam. — Hogyan lett fafaragó? — Sokat és nagy gonddal dolgoztam. Aztán zsűri elé kerültek a munkáim. Azt sem tudom pontosan, me­lyikre adták meg a népi iparművész címet. A szoba falain, a szekré­nyeken, népi motívumokkal díszített tányérok, dobozok, A Bartók-teremben hétfőn este tartották az egri zene­iskolások tavaszi hangvérse- nyüket. A jubiláris ünnep­ségsorozat és művészi ese­mények közepette is külön színfoltot jelent a kis zené­szeknek ez a komoly szárny­próbálgatása. Egy ilyen mű­sor nemcsak azért hat az élmény erejével, mert a meg­szólaltatott művek hangú­latot teremtenek, hanem kazetták. Majd^ egy telj« sakkészlet is előkerül a szek­rényből. Minden figurája dí­szítve. faragva. Valóban mes­teri, művészkéz által formált munka. — Most min dolgozik? — Cigarettáskazettákat ké­szítek a Budapesti Háziipari Termelőszövetkezet részé­re. Rutinmunka ... — Tervei ? — Készülök a balatonlellei népi iparművészeti kiállítás­ra. — Mivel? Mosolyog. — Még nem tudom ponto­san. Nem sietem el. hiszen az ottani siker már komoly rangot is jelent a szakmá­ban. Szeretne kapcsolatot te­remteni a megyében. Szí­vesen találkozna hasonló ér­deklődésű emberekkel. El­járna valamelyik képzőmű­vészeti szakkörbe. — Tovább kell fejlődnöm! — mondta. A figurafaragést kellene elsajátítanom. Ha valaki segítene ebben ... Akad segítség biztosan. De mást is szeretne. Pesten már ismerik munkáit, hiszen ezekre megkapta a fafaragó népi iparművész címet. Ám itt, a megyében is szeretné áttörni a falu határait. Szí­vesen rendezne kiállítást bárhol, ahol szívesen lát­ják. Érdemes felszínen tar­tani a gondolatot, már csak azért is, ‘ mert szűkebb pát­riánk egy fiatal, tehetséges emberéről van szó. haczik János azért is, mert a fiatalok is­merkedése a pódium világá­val, az, ahogyan egy-egy ilyen „fellépés” sikerül, már határozottan kibontakozó egyéniségeket vonultat fel az érdeklődők előtt. Ez alkalommal is megálla­píthattuk, hogy ezek a te­hetséges fiatalok kedvező pedagógiai és oktatási körül­mények között közelítenek a zene világához. A hallga­tóságot határozottan „be­folyásolja”- az a gondosság, ahogyan a tanárok végigkí­sérik növendékeik fellépését, segítenek a technikai részle­tek megoldásában és aho­gyan bevezetik létszámra ki­csiny, de nagyon fontos se­gítségükkel a növendékeket a pódium atmoszférái ába. A szereplés természetes lámpa­lázán kívül a meghitt lég­kör bátorítja a fiatalokat a fellépésben. Kecsmár László hegedűi á- téka lírai egyéniségről ta­núskodik, Gólya Erzsébet szorgalma és dinamikus egyénisége már második al­kalommal kerül feljegyzésre A zongoristák közül Gaál Andrea, a két Holló testvér muzikalitását dicsérjük, de Prokofjev-számával sikere volt Lőve! Ildikónak is.‘ Sárrtha Éva. Bőgős Beáta zongorajátéka is feljegyzésre méltó. A fúvósok közül a talpra­esett Kiss Katalin fuvolá- zása tetszett, de feltűnt, hogy a korábbi évekhez képest a fúvósmezőny mennyire meg­erősödött. Kassa István és Buchoiz Ferenc klarinéton, Gerlei Mariann oboán, ifj. Mándoki Béla és Báíori Bé­la ugyancsak klarinéton Je­leskedett. Szelényi János és Kiss Jó­zsef gordon kázása jól vá­lasztott zeneszámok rhegszó- laltatását hozta. (í. a.) nyugodtan . felfordulhat a másiktól... — Itt viszont még felfor­dulni sem hagyják nyugód- tan ... Ne haragudj, ideges vagyak. A kapitányságon Sípos az­zal fogadta a tiszteket, hogy itt volt az országgyűlési kép­viselő. Hagyott egy levelet: „Holnapután utazom Pest­re. Magyarázatot szeretnék kapni, mi volt az a megté­vesztő újsághír, hol van az a bizonyos Börzék? (A fele­sége egyébként a minisztéri­umhoz fordult panasszal, hogy jogtalanul tartják fog­va az urát.) Ha nem kapok megnyugtató választ, benyúj­tom az interpellációt. Elvtár­si Xidvözlettel: Bálint János országgyűlési képviselő”. — Vissza kell hozni ezt a Borzákot — mondta Kovács. , _ Kell a fenét! Legalább neki legyen jó .Ebben nincs semmi törvénytelenség. Bár­kinek tudok magyarázatot adni. De nem adok! — mondta és bevágta maga mögött az ajtót. Majd kior- dított: — Hagyjatok egy órát gondolkodni... Ezzel a húzásával Farkas megúszta azt a küldöttséget, mely követelte, hogy Borzák Józsefet engedjék szabadon. A küldöttség vezetője termé­szetesen, Ambrus úr volt. Tagjai: Terebesi úr és két egyetemista. Kovács megma­gyarázta nekik, hogy Borzá­kot másnap reggelre elenge­dik. — Szeretnénk megnézni a fogdát —- jelentette ki az egyik srác. — Most pedig kérem önö­ket, hogy maguktól menje­nek el, szeretném, ha eh­hez nem kellene segédletet adnom. Elsőnek Terebesi indult el, de az ajtóból visszaszólt: — Szóval, visszajönnek a régi módszerek? Kovács úgy tett, mintha semmit sem hallott volna. Sípos lépett be, kinyitotta a száját, de Kovács rászólt: — Ha nekem most enge­délyt kér... ■— Nem kérek.,; — Mit akar? — Beszélgetni.:: — Miről? — kérdezte gú­nyosan Kovács. — Mit tetszene szólni a szatír témához... — Na bökje ki. mit akar? — Azon gondolkoztam, hogy a fickónak mégiscsak az egyetemen kell lennie. A két lány egymástól függet­lenül mondta. Kérek enge­délyt, hogy még egyszer utánanézzek a hiányzóknak. — Tőlem — legyintett Ko­vács és beszólt az ügyeletes­nek: _ lemegyek a Leven­d ulába egy kávéra. — Csókolom, Lillácska . . . Egy kávét — lépett a gép eié. — Igen ... — mondta Lil­la, még minőig a seszínű tüskehajával és fel sem né­zett. — Haragszik rám? — kér­dezte Kovács. — A világra. Meg minden rohadt férfira! — Szerelem? Kiheveri... — Nyugi. Már kihever­tem ... — Akkor mosolyogjon! (A befejező rész MvetkesikJ Százötven csapat az egri járási tűzoltóversenyen Az egri zeneiskolások hangversenyéről

Next

/
Oldalképek
Tartalom