Népújság, 1970. április (21. évfolyam, 76-100. szám)
1970-04-14 / 86. szám
A színházi kamarazenei hangversenyről Az Egri Zeneiskola tanárai a színház előcsarnokában megrendezett jubileumi kiállítást kitűnő alkalomnak ' és keretnek találták arra, hogy kamarazenei hangversenyt adjanak. Vasárnap délelőtt, intim hangulatban került sor a szólisták műsorára. A közreműködő tanárok — Asztalos Lóránt fuvolán, Mezei László trombitán, Miklovitz László oboán és Szepesi György klarinéton — szólaltatott meg egy-egy művet. Már a két Mozart-szám után kialakult az a jó hangulat a hallgatóság sorai között, amely az élő zene hatására ébred a zene kedvelőiben. A klasszikusok mellett Hidas oboaversenyének harmadik tétele és Kurcz trombitaver- senye modernebb reminiszcenciákat hozott, míg a műsort záró Bach-szám . ismét Temetni jöttem Gugyerákot, nem dicsérni h (gyurkó) Megmondom őszintén, legfeljebb eltűrtem, de sohasem szerettem Gugyerákot. Tudomásul vettem, mint létező valamit — és nem valakit! —, aki egy színésznek haknilehetőséget, egy írónak pihentető órácskát és a nagyérdemű közönség egy részének, ha nem is éppen igényes, de néhány perces szórakozást nyújt Ügy vélem, hogy aki megismeri azt a Gugyerákot, aki Bárdi, az megszereti azt a Bárdit is, aki mondjuk Antonius. Hoz- zátartozik az igazsághoz az is, hogy ez a Gugyerák, akárhogy is figyelem, hallgatom vagy nézem — inbe- cil alkat Az a beszédtechnika, bocsánat: beszédtechnikátlanság — amivel ez a Gugyerák rendelkezik, minden logopédus számára izgalmas feladat pszichológus szgmára elmélyült tanulmányozni való, „az szép magyar beszédet” tisztelők szá^; mára, enyhe idegbaj. De sebaj, mondtam voM magamnak, ha Gugyerák nem is éppen a legsikeresebb „kisember’ -figura, amit az elmúlt mondjuk negyedszázad alatt megalkottak, havonta egyszer kibírom, még akkor is, ha beszélni alig tudó gyerekek iskolai műsorukban gugyerákul adnak elő. Ha ez nem idegesíti a szülőket nem a pedagógusokat miért idegesítsen min-; dig csak engem?! Hozzátartozik a dologhoz az is, hogy én — és gondolom millióan vagyunk így — Bárdi Györgyöt nemcsak jó, de kimondottan egyéni karakterű színésznek tartom; Olyannak, akinek órgánu- , ma, tiszta, szép magyar be- r széde mindig tiszteletre ébresztett, alakításainak sokoldalúsága, színészi fegyelme elismerésre késztetett. Mindezek után egyszerűen nem értem, milyen „közönség-szellem” uralkodhatott el, s ha egyáltalán eluralkodott, miért és hogyan történhetett, amely szerint An- tonius-Bárdit csak a Gu- gyerák-Bárdi „adhatja el”, a televízió képernyőjén, sok millió néző számára? Hogy a Bárdi-showban szerepel-e, vagy sem Gugyerák, az Bárdi és a rendelője dolga, de hogy Bárdi Györgyöt, a neves és sokoldalú és kitűnő szinészt egy inbe- cil Gugyerák „vezesse” be a televízió képernyőjén is — ezt aligha tartom örvendetesnek, szomorúnak annál inkább. Nem tudom, nem érdemelne-e tömeglélektani tanulmányt, hogy egyáltalán mi a szerepük a nézők, a hallgatók tömegeiben a Gu- gyerákoknalc: hogy mi lehet az oka annak, miszerint Bárdi igazi tömegnépszerűségét nem Bárdi, az intellektuális humorú, sokoldalú — még negatív figuráiban is sokoldalú! — színész teremtette még, hanem egy beszédhibás Gugyerák az 5 Macájával? Tiszteleti és megbecsülés mindazon színészeknek, akik voltak szívesek közreműködni kollégájuk műsorában. Tisztelet és elismerés Bárdi György színművésznek továbbra méginkább, Antonius miatt, de quasi Gügye- rákot én temetni jöttem, s nem dicsérni. Nehéz is lenne? | i Gyurkó Géza .Uörostrom ■ szemétben A történelem során Ige» sok akadállyal kellett megküzdeniük azoknak, akik távolról jőve fel akartak jutni az egri vár ormára. A mostani hétfőt tekintve hasonló helyzetbe kerültek a turisták, akik szép számmal, de annál több fintorral vágtak neki a vár útjainak, s különösen a városközpont felőli részen hallatszottak panaszos szavak a vár tisztaságával kapcsolatban. Nemcsak szétdobált papírok* konzervdobozok, de a télről itt marad hulladékok is éktelenitik a jobb sorsra érdemes sétányokat és a mellette lévő „pázsitokat’. i ■ í Etképzelhetöí'bogy ennek a szemétnek a nagy része éppen az „ostromlók” jóvoltából maradt itt, akik á közelmúlt ünnepei alatt keresték tél » tórát és hagyi 0tSO. április 14., kedd ták Itt papír- és konzervdoboz „névjegyeiket”. Lehet... De az is biztos, ogy ha bármennyire is elítéljük magatartásukat, szemetelő kedvüket, nem ípehetünk utánuk Pécstől J ékéscsabáig, Debrecentől udapestig, hogy rendre, sztaságra, a műemlékek tegbecsülésére okítsuk eket. Két lehetőség kínálkozik. Vagy megakadályozni, hogy büntetlenül szemeteljenek, vagy ha ez nem sikerül, utána rendet tenni, mert az újabb „vár- ostromlók” nem szívesen bukdácsolnak át az elődök által hagyott szemétdombokon. Nem szívesen szólunk rövid Időn belül másodszor is „váriigyben”, de ezúttal is az újság panasz- könyvét akarták használni a szeméten megbotránko- zó turisták. S miután meggyőződtünk róla, hogy valóban igazuk van, helyet kellett iídni panaszuknak. ! _ K. E. bizonyította, hogy a kamarazenélés egyre erősödő egri szokása művészi tettekre serkenti a zeneiskola fiatal művésztanárait. Három zongoristát hallót tunk ez alkalommal. Halmai Katalin zenélésében most is — mint mindig — a női líra volt a domináló. Dobos Andrásné két számmal is bizonyította, hogy eddigi dinamikus játéka mellett már árnyaltabban és érzelmileg gazdagabban szólaltatja meg a műveket. Szabó Zoltármé az egyéniségéhez közel álló zenedarabot hatásosan adta elő. Dicsérjük a művésztanáro ■kát azért, hogy újabb pódium-lehetőséget fedeztek fel és az újabb lehetőséggel együtt új alkalmat teremtettek az egri közönségnek ze nei programok élvezetéhez. (farkas) Negyedszázad magyar Terseiből —1945—1970. Felszabadulásunk 25. évfordulójára készült ez a több mint 700 oldalnyi versválo- gatás. Az időrend 1945-től 1970-ig évről-évre vezeti végig az olvasót, megelevenednek előtte 25 év eseményei, ahogy liránk megörökítette, ahogy költőink látták. Ahogy az antológia bevezetője szellemesen megjegyzi: „a lírai időgépből” kitekintve többfelé is láthat és többféle élményben részesül az olvasó. Bár össze nem fogható tematikáról van szó, a 25 év lírája mégis egybehangzó az emberi lélek mélységeinek feltárásában és abban a törekvésben, hogy érzelmeket ébresszen, szenvedélyeket szítson és újabb nemzedékeket késztessen megszólalásra. Természetesen nem ad lehetőséget a könyv — és nem is célja —, hogy a kor történelmi, társadalmi összefüggéseit mutassa meg, de jól érzékelteti negyedszázad lírájának mozgását, a műfaj átalakulását Az értő és érzékeny olvasóközönség újra átélheti azokat a gondolatokat és konfliktusokat, melyek e forradalmian szép, de gondoktól egyáltalában nem mentes korban szenvedéllyel érintették és töltötték el a társadalmat és az egyént. A film címe megtévesztő. A. néző azzal a kíváncsisággal megy moziba, hogy a könnyedebb fajsúlyú olasz filmek egyikét láthatja japán tálalásban, keleti szokásokkal, sok-sok hajlongással, udvariassággal és japán, esküvővel. A mi utazónk — ez a főhős — szokatlan utat jár be, szokatlan szemszögből nézve az eléje táruló világot. Ez a kereskedelmi ügynök hazája vallásos erkölcseiben élve nem veszi észre, mekkora sértés el nem fogadni a fiatal japán lány felkínálteozá- sát „másodfeleségnek”. A nyüzsgő ázsiai tömegben, az előkelőbb vagy gazdagabb japánok körében is él a Nyugattal szemben valami megalázkodási kényszer. Puccini operájára gondolunk és arra, hogy ez a finom és alázatos romantika át van szőve az eleve megaláztatással a szerelemben. Utazónk, ez a kereskedelmi agy nem veszi észre, vagy nem akarja észrevenni, hogy itt valakinek vagy valakiknek a nyomában jár, akik mindezt természetesnek találták és akikkel szemben mindazt teljesítették is, itt. Keleten, a pénzéért, amit kívántak. A pénz hatalmát még jobban igazolja ebben a környezetben a Hong-Kong-i kaland a Pekmgből szökött fiatal kínai lánnyal, aki ugyancsak az utazó elődjének rendelésére várta őt — nyolcvan, dollár reményében. A Hilton-szálló menedzsere meggyőzi a mi hősünket: jót tesz, ha a lány szolgálatait elfogadja. S a teljes ártatlanságot mutató lány tökéletesen, tudja, mit kell tennie a nyolcvan dollárért. A pillanatnak élés még el- riasztóbb képei jönnek Saigonban/ Mindenütt a háború, az amerikai katonák, csapatszállító repülőgépek, katonai dzsipek, szögesdrótok és bárok és bagók, amikben folyik a szesz, gurul a pénz. Mindennek kialakult al- és félvilági árfolyama van. Itt húsz dollár a „menyasszony” ára, aki ugyan nem tesz egyebet, mint robogójával követi a lakatlan vidékre szállított, utazót, hogy ott hosszú tíz percen át egymás kezét fogva nézzenek — menyasszonyi módon — egymás szemébe. A képek nyilvánvalóan igazolják, hogy a háborún kívül ebben a térségben minden hazugság: az emberek élnek — ahogy tudnak — ebből a kegyetlen nagy üzletből. S ha már ekkori olvasmányaink is eszünkbe jutnak az éhező és az aszfalton lakó indiaiakról, a még elképzelt valóságot is felülli- citálja a képsor. Itt érünk el a film alkotóinak igazi szándékaihoz. Calcuttában hősünk kényszerül az utcán járni és észrevenni az emberi nyomorúságnak olyan jelenségeit és méreteit, aminőket Európában nem lehetséges elképzelni. Tudjuk, hogy az életfelfogás, a boldog semmittevés is teszi ezt, de ezt a tömör nyomort, ezt az élettel szembeni teljes anyagi és lelki igénytelenséget, az emberi személyiségnek ezt a minden méreten felüli és ál- lancjó megalázottságát nehezen viseli el az európai szem. Hősünk is fellázad mindez ellen, amikor üzlettársa úgy beszél ezekről a valóban páriák sorsát élő emberekről, mint akikre nem is_ érdemes odafigyelni. A gőgös európai a szent teheneket és a mindenütt jelenlevő szemetet, de az emberek közé hajt autójával, mert ilyen balesetből nem származhat baja. Es mindenütt p. pénz imádata, a pénznek, mint egyetlen és legfőbb hatalomnak tisztélete! Lehet, hogy a fehér ember előtt is csak azért alázkodnak meg ennyire, mert egyelőre még ő tartja kezében a pénztárcát, és ad, ha akar, vagy adni látszik, amikor éppen elvesz. Kegyetlenül komor képek futnák a vásznon és a néző a napi hírek már-már unalmas anyagát kezdi másképp szemlélni. Rodolfo Sonege forgató- könyve és Gian Luigi Poli- doro rendező elképzelése a kiáltó ellentéteket és a jelenlevő, cáfolhatatlan realitásokat állítja egymás mellé; ellentétekül és magyarázatul. Lehangoló a film? Az, de nem a folytonosan megjelenő és magukat felkínáló lányok miatt, ök csak azt teszik, amit az adott esetben tehetnék. Inkább azért, mert bepillantást enged a film egy folyamatba, amely évtizedek óta megszabja az ázsiai népek sorsát. Mit látott volna például az utazó, ha történetesen Indonéziába kellett volna kényszerleszállnia ? * A főszerepben Gastone Moschin kitűnő alakítást nyújt. A gésát Michika Iwasaki, a vietnami lányt a bájos Huynk Thi Than játsz- sza. Nino Oliviero zenéje azt a kozmopolitizmust juttatja eszünkbe, amit a szállodákban éo hotelekben hajszolnak az ide teremtett figurák. A komoly érdeklődőnek komoly tanulsággal szolgál ez a film. (farkas) &sssYsyxssYsss/Y/yjyyrssssss/YssssssssssssjrsssssssssssA/sssssssssssssssssssss/sssi fssss^sssssss^sssssyssssssvsjyssy^/ys/rssrrss/sss/^ssjjfSJYfssssssssssssjysssssssfssssssssssssssssA GERENCSÉR MIKIÓS ■ E. 36. — Beismerésünket egyöntetűen visszavontuk, mert a legkegyetlenebb fizikai kényszerre irtuk alá a jegyzőkönyvet. Bűnösségünk tehát nem nyert bizonyítást, annál is inkább bizonyítható a kínzás, mivél nyomait e pillanatban is mindannyian magunkon viseljük. — Ezen már régen túl vagyunk, Németh — intette le türelmetlenül Dominies őrnagy. — Ne kanyarodjon örökké vissza a bizonyítási eljáráshoz! A tanúk eskü alatt vallották beismerésük önkéntességét és nekem semmi okom kételkedni a magyar királyi csendőrség tagjai őszinteségében! Valami újat, mielőtt végképp elveszteném a türelmemet! — Tárgyalásvezető hadbíró úr, én. az utolsó szó jogán beszélek, — Folytassa, kérem! — intett az elnöklő tábornok, mielőtt Dominies újra üvölthe- tett volna. Egyre gyengülőbben állt a költő a két szuronyos csendőr között. Bakaköpenyéről levágták a gombokat, bakancsából hiányzott a fűzőszíj. Néhány pillanatig lehunyta a szemét, várta, hogy ismét egy kis erő gyűljön az agyába. — Folytatom, engedelmük- kel... Éppen azért, mert önök gyakorlottak a jogászi munkában, nálamnál is jobban tudják, hogy a bíráskodás eszköze mindig a politikai hatalom kezében van. Némely politikai hatalmat egyáltalán nem lehet azzal vádolni, hogy ne élne ezzel az eszközzel, A bírói jogkörben rejlő lehetőség kegyetlen támadó fegyverré ■ válhat. Amikor pedig bitorlóit politikai hatalommal állunk szemben, szükségszerűen válik bitorlóvá a bíráskodás is. — Ez minden!? — csattant fel Dominies. — Még valamit, engedőimével, hadbíró úr... A bitorlóit hatalom bűntettnek nyilvánít mindent, ami nem felel meg zsarnoki céljainak. Ezek szerint a célok szerint dönti el. hogy mi a megengedett, és mi a meg nem engedett. Minél zsarnokibb, annál több természetes emberi jogot minősít üldíizen- dőnek. Ahogy fokozódik a hatalmi téboly, ügy terjed a terror. Vannak, akik nem képesek ezt elfogadni. Közéjük tartozom. Ez minden... Furcsa módon a fekete sörtéjű Dominies nerii kapott dührohamot — Na látja, Németh, ha semmit sem tudnék magáról, ezek után akkor is világos lenne számomra, hogy mit érdemel. Kételkedésre semmi oka. A bíróság ítélethozatalra vonul vissza. Mindenki maradjon a helyén. Nem szólították sétára a reggeli után. Most már bizonyos volt, hogy elérkezett utolsó órája. Szíve a szakadékban vergődő motor kétségbeesésével dolgozott. Hány dobbanásra teremtette a szívét a természet? Huszonegy esztendején túl hány lüktetésre rendezkedtek be ^ legkeményebb izom sejtjei? Szürke és fehér: szürke az á.itó, a padló, az ágy, a pokróc, a kisasztalka. Fehér a jtégy fal, a mennyezet, fehér a papír a költő előtt. Búcsúlevelet kellene írni ebben a fjy.űk, száraz cellában, amely a siralomháza.,.Kedves apám!..." Ennyit már papírra vetett. A győri Fürdő-közben lakó nevelőapjának. Struhár Jánosnak szánta az utolsó sorait, de csak érzések áradtak be- jole. Rá, az elítéltre következetes szigorral vonatkoztak a börtönszabályok egész a ■bitóig, de végzetét nem akarta súlyosbítani azzal, hogy 'gondolatainak foglár módjára parancsoljon. Szabadon bocsátotta őket, hadd száguldozzanak kedvük szerint, ragadják magúikkal őt is a hóhér hatalma fölé. Talán Stelczer Lajos sem retteg túlságosan a haláltól. Vagy talán már nincs is mitől rettegnie?... A maga végzetét tudomásul vette Németh László János, de az hihetetlennek tűnt, hogy legjobb barátja életét is kioltják. Szegény, drága cimbora!... Lehetetlen, hogy ne lássa többé nyugodt, komoly arcát, lehetetlen, hogy ne barangoljanak a közelgő tavaszban a város ódon utcáin, a szellős Duna-soron, a Radó tér sárga kavicsos sétányain. Menynyit vitatkoztak, hányszor indulatba hozták egymást eltérő véleményükkel! Aztán a nagy dolgokból egy köny- nyed fordulattal ugrottak fejest legényvágyaikba, a lányok nyomába szegődtek és abban versenyeztek, ki tud szebbet mondani a bakfisoknak. Vajda János költészete és a szép Jankovics-lány ka- cérsága, József Attila szonettkoszorúja és a Kazinczy utcai drogéria gyönyörű elad ókisasszonya éppúgy hozzátartozott sok színű ifjúságuk teljességéhez, mint a Bercsényi liget jázminbokrai és Hegel dialektikája, a sarokerkélyek kedvessége és Marx értéktöbblet-elmélete, a szűk utcácskák gázlámpái és a konspiráció technikája, vagy a langyos éjszakák, amikor a város keleti szegélyéről messzire hallatszik a gyárak zaja, mintha Herkules rámolna, sóhajtozna' álmatlanságában. _____ íFolytatjuk^ A japán feleség Olasz film
