Népújság, 1970. április (21. évfolyam, 76-100. szám)
1970-04-01 / 76. szám
Harc Rómáért 1 Jubiláló hírek - korabeli lapokból Román—nyugatnémet film w A nézőnek kedve támad — mint annyiszor, amikor jó filmet lát —, keresni valahonnan egy történelem- könyvet, vagy a megfilmesített regényt magát elővenni, hogy ■ nyugodtabban és pontosabban utánaolvasson ennek a történelmi pillanatnak. Nem az események kedvéért csupán, hanem azért, mert ebben az érdekes és mindvégig lebilincselő históriában van egy férfi, aki miatt talán érdemes lenne még egyszer megnézni ezt a többórás filmet. Cegetus római prefektus. Tele becsvággyal és Rámaimádattal egy korban, amikor a hatalom már kicsúszott a római arisztokrácia kezéből, alig egy fél évszázada. A nagy múlt emléke még annyira igéző, hogy ez a nagyálmú, Rámáért mindenre képes férfi minden veszélyt vállal a nagyság visz- saaszeraése érdekében. Terveiben odáig merészkedik, hogy hazudik Justinianusnak, Bizánc császárának, aki fiatal felesége mellett építészettel és joggal foglalkozik. Hazudik Cetegus a gót udvarban, Ravennäb an is: hűséget is, szerelmet is a királynőnek. Egymás ellen uszít felelős férfiakat és felelőtlen asszonyokat hazáján kívül — hazája érdekében. Nem ismer veszélyt és félelmet, mert hisz mindabban, amit elképzelt: azt ugyanis, hogy a friss, felnövekvő hatalmak ellenében fel tudja támasztani a római impériumát. túl, a bizánci hadak másodszor is vesztenek Róma előtt, vagy alatt? S mindez a játék a történelem által rég eldöntött kérdésekkel csak azért vetődik fel, mert egy minden mozdulatában érdekes jellem áll ennek a nagyszabású filmnek a középpontjában. Olyan hős, akitől a mi mai mindennapjaink, vagy akár ez a történelmi szakasz is elszoktak már. Talán furcsának tűnik, hogy ebben a színes és sok csatajelenettel tarkított tablósorozatban elsőként ezt az izgalmas jellemábrázolást tartjuk megemlítendőnek. A rendező Robert Siodmak feltűnően ezt az egyéniséget exponálja és véleményünk szerint ettől lett ez a film igazán világsiker. A rendezői elképzelés egyébként is nagyra tört. A nemzetközi színészgárda ragyogó neveket vonultat fel: Orson Welles, Sylva Koscina, Michael Dunn — emlékezünk rá a Bolondok hajójából — Robert Hoffmann, Ingrid Brett, Ion Dichiseanu vagy Eva Ström. berg valóban mind-mind részesei, itt-ott egészen szerényen a sikernek, ahhoz képest, amit játékban és jelentőségben a Cetegust alakító Laurence Harvey kap. Felix Dahn regényét La. dislas Fodor és David Damb- rose írták át a f ilmre: a jó történelmi regény érdekes fordulatait és még érdekesebb figuráit hatásosan mentették át mozivászonra. A rendezőt és az operatőrt dicsérvén szólnunk kell a csatajelenetekről. A mozgalmasságnak, a lenyűgöző látványnak ez a többszöri megismétlése rendezői és operatőri remeklés-sor. A magyar néző akaratlanul is visszagondol az Egri csillagok vérszegény csatajeleneteire, arra, milyen esetlen ámyjáték- kal erőlködtünk ott és akkor. A csata véres és hajszolt küzdelem, annak megjelenítéséhez nemcsak ügyes akrobatika szükségeltetik, hanem a hevességnek, az élet- re-halálra vívásnak drama- turgiailag pontosan feltérképezett folyamata, ami nélkül nincs hatás. Robert Siodmak ebben a rendezési feladatban is látványosat, izgalmasat és hiteleset valósít meg. És ez nem feltétlenül csak az anyagiakon múlik. A harsány színek és a tettek dinamikája dönti el együtt, mit hiszünk el egy küzdelemből. Belizár legyőzése és megölése a csatatéren éppúgy magával ragadó képsor, mint az, ahogyan'a mit sem sejtő Cetegus hátulról lándzsával lete- ritd lovon menekülő lányát, Júliát. Riz Ortolani zenéje olaszos lágyságával is hozzásimul a témához, amely gazdag lélektani regiszteren vonul végig. A film azért nagy siker, mert nem álló történelmi tabló, hanem egy eleven történet: így is történhetett. S ebben van hitele a nézőnél. (farkas) VALÓBAN MEGSÄRGULTAK már azok az újságoj- dalak, amelyek még 'utcára’ kerülésük idején friss eseményeket közöltek olvasóinkkal az éppen felszabadult város eszméléséről, újbóli taipra- állásának nehézségeiről, az élet kezdetéről. Ma már nagyon furcsák azok a korabeli szénzációk. Még mosolyogni is tudunk rajtuk utólag. A negyedszázaddal ezelőtti ámuldozás, lelkendezés, alig hihető furcsaságokból származik a mai olvasó szerint. Talán ez a legfontosabb ebben. A- kontraszt. De idézzük az eredeti szöveget magát. A Gyöngyösi Üjvilág 1945. február 18-i száma írta: „Hosszú hetek után, február 18-án Gyöngyösön is megindult a piac. Rengeteg falusi eladó jött fel a heti piacra. A fő cikk a fokhagyma volt, de akadt bőven más is". A kurta-furcsa hírecske hibája éppen erényével indokolható: lapzártakor került az újságba, szűkszavúan, hogy tudassa mindenkivel a szenzációt — már piac is van Gyöngyösön! És fokhagyma. Ennek a hétnek a keddjén kezdődött meg a tanítás is a polgáriban és a gimnáziumban. Igaz, csák egy épületben, a mostani I. sz. Áll talános Iskolában. Erről dr. Csengő Nándor igazgató a következőket nyilatkozta az újságírónak: „A hatóságok biztosították a tanítások zavartalanságát, habár kétnaponként is, és A romantika iránti puszii ihatatlan megértésünk teszi-«, vagy egyáltalán ilyen jomantikus-e maga a történelem is, kegyetlen szigorával és számítgatásai közepette is, de elhisszük, hogy Ce- t.egusnak nem sorozatos hazugságai miatt, hanem „csak" imádott lánya, Júlia szerelméért kell elbuknia. Ha a kritikus időben a gótok vezére, a szerelmes Totila csak egy pillanatra is másként cselekszik, mint azt a rómaiak várják, talán másképpen alakul a történelem. Bizarr a kérdés, mi lett volna, ba szerződésszegésen innen éSj úgy a szülök, mint a nővén- dákok nagy örömmel fogadták' a két iskola kapuinak * megnyitását, annál is inkább, mert biztosítékot kaptunk arra is, hogy az iskola növendékeit munkába nem fogják be”. A KISSÉ MEREV, hivata- loskodó megfogalmazás miatt mosolyognunk kell. Incselkedik velünk az ördög abban is, hogy a diákok mennyire örültek az iskola kapuinait megnyitásán. Bár — elképzelhető. Akkor mindenki mindén olyannak örült, ami azt bizonyította, hogy az élet ismét születőben van, a háború nyomai egyre ritkábban találhatók meg. Az örömük másik forrása pedig az lehetett, hogy nem kellett közmunkára menniük — „kicsi robot, da- vaj” —, romot takarítani, árkot ásni, vagy a határban a tüzérségi lövedékeket pakolni. Mert a háború azért itt volt még a kertek alatt, legalábbis a határokon belül. A következő hírnek csak egyetlen vonatkozása gyöngyösi, de érdemes közre adnunk a szavak mögött fellelhető rácsodálkozás, szinte már hencegés miatt: no, lám, itt tartunk máris! Egri tapasztalatairól ezt mondja a gyöngyösi újságíró: „A Vadászkürtben gyöngyösi zenészek cigányzenéje mellett együtt ebédelnek az orosz helyőrség tisztjei és katonái a polgári lakossággal. Egy leves, egy főzelék, sült és egy pohár bor 8 pengő, 60 fillérbe kerül”. Tehát: már lehet vendéglőben ebédelni, az orosz helyőrség tagjaival együtt, méghozzá cigányzene mellett és — legfőképpen. — komplett menüt. Igaz, hogy az ebédért akkor annyit kellett fizetni, amennyit egy bányász-‘két- napi munkája után kapott. Hiszen a bányában egy műszakra négy pengő járt. Elég drága ebéd volt. De „békebeli” ebéd az otthoni kukoricapuliszka helyett. Micsoda különbség! Olvassunk bele az apróhirdetésekbe, is. Nagyon tanulságos dolgokat tudhatunk meg itt. Például: „Egy pár női és fiú cipő féltalpalásá- hoz szükséges, új talpbört cserélnék lisztért”. AZONNAL MEG KELL kérdezni: hogyan tudta éveken át megőrizni a tulajdonos a talpbőrt? És micsoda értéke lehetett ennek a talp- bőrnek, ha még apróhirdetés is lett belőle — liszt reményében. Ugyan mennyi lisztet adhattak érte? Egy kilót? Két kilót? A társadalmi változásokra mutat rá viszont az olyan hirdetés, amiből egyre több jelent meg, hogy: „Házvezetői állást vállal idősebb évjáratú úriasszony”. Ne ütközzünk meg azon a kifejezésen, amely évjárat szerint hajlandó osztályozni az embereket, akárcsak a borokat, még akkor is, ha az osztályozott személy „úriasszony”, aki ezekben az időkben egy osztállyal lejjebb csúszott. De megmaradt — úriasz- szonynak. Ami kiderül a másik hirdetésből is, ugyanis: „Szoba- lányi segédlettel szakácsnői állást vállal idősebb úriasz- szony”. Utóvégre azt nem várhatja senki, hogy a zöldséget is ő tisztítsa meg, vagy saját kezűleg hámozza meg a krumplit. Egy úriasszomy ilyet még a demokráciában sem engedhet meg — magának. EZEK AZ APRÓHIRDETÉSEK sokat mondó dokumentumok, men jóval többet beszélnek egy korszak eseményeiről és embereiről, mint amennyit a hirdető remélt tőlük. Érdemes azokra a rövid sorokra is odafigyelni. Okulásunk miatt is. (G. Molnár F.) se. A üóiem-termetű tiszthelyettes elmozdult a faltól szörnyű tömegével. Hatalmasat köpött a fogoly tenyerére. Mindenki röhögött A kutya ugatott Németh László dánosnak hideglelősen remegett a szája, és a fogát csikorgatta, hogy elálljanak a könnyei. Többé nem rántotta el a kezét. Tompa szédületén át kapaszkodott az akaratába, konokul eltökélte, hogy nem omlik össze, tűri a verést amíg csak tűrni képes a test. Az ütések nyílt húsra zuhantak, mind mélyebbre húzódott a fájdalom, mintha tenyere megsokszorozo- dotfc volna. Aztán lassan enyhülni kezdett ez az óriásivá vastagodott kín. Ahogy nőtt tompultsága, úgy sűrűsödött a bódulat az öntudaton. Ismétlődtek, egyre ismétlődtek az ütések, de a költő már nem is tudta pontosan, őt ütik-e egyáltalán. Tenyere érzéketlen duzzanattá változott, olyan lett, mint a pudvás fa. Ez a tömény zsibbadás terjedni kezdett, megbénította a csuklóját, be- pólyálta a könyökét, s kúszott tovább a válla felé. Karja nem tartozott a testéhez. lehullott anélkül, hogy tudott volna róla. De Németh László János a talpán maradt. Iszonyú delirium nehezült agyára, alko- nyi homályban látta a szoJÜ70. április 1., szerda bát, a csendőrök pedig álomszerű fantomokká változva sejlettek fel-felnyíló szemébe. Egy pohár vizet löttyintet- tek az arcába, öntudata ki- yilágosodott. — A jobb kezed már megtanulta, hogy mi vár a balra — szólt elfúlón Demeter. Pihenésképpen nagyot sóhajtott. — Folytassuk, vagy társalogjunk? — Nem bánom.;: — suttogta a költő, de alig tudta, hogy mit. Demeter megint az asztal mögé ült. — Most kivételesen arra lennék kíváncsi, hogy van-e benned erkölcsi felelősség. Jól hallasz? — Igen..: — Szóval?::: Egy Atlasz erőlködésével emelte meg fejét a költő. — Igen, van bennem erkölcsi felelősség. — Milyen jó véleménnyel vagy magadról — gúnyolódott tűnődve a főhadnagy. — Hát akkor hadd világosítsalak fel a következőről. Tagadásoddal súlyos tragédiába sodrod a társaidat. Minél kevesebbet ismersz be a bűneidből, annál többet hagysz az ő nyakukon. Ebből következik, hogy az őszinteséghez kell az igazi bátorság, nem pedig a tagadáshoz. Mi erről a véleményed? Szűnőben volt a zsibbadás, helyét visszahódította a fájdalom folyékony tüze. Nemeth László János végre a tenyerére mert pillantani, de gyorsan el is kapta a tekintetét, mert a látványtól meglegyíntette az ájulás: nem a kezét látta, hanem egy felfújt fekete gumikesztyűt. — Vallani fogok, ha azzal segíthetek a társaimon... — Remek! — csillant meg a főhadnagy szeme. — Velem aztán igazán lehet beszélni. Még azt is elintézem, hogy az akasztófa helyett a frontra kerülj. Szívesen harcolnál a hazáért? — Megpróbáltam harcolni, amíg lehetett. — Hagyjuk a gyerekes hencegést. Adunk egy széket, leülsz közénk, mint jó barát, aztán elmesélsz mindent, amire kiváncsiak vagyunk. Leülni — ennél megváltóbb jóság nem érhette volna Németh László Jánost. Egész testében remegett a gyengeségtől, omlani kívánt, ráhagyatkozni az enyhítő gravitációra. — Köszönöm ;:. inkább állva maradok... — Jól meggondoltad?Nem muszáj elsietni. Vedd csak még egyszer fontolóra. — Megmondtam — szólt nem várt daccal a fogoly.— Ha nálam akarják kezdeni a felgombolyítúst. akkor a fonal vége nem én vagyok. Enyhe gondterheltség suhant át Demeter főhadnagy arcán. Az asztalra tenyereit, föltápászkodott. szinte vánszorogva lépdelt Németh László Jánoshoz. Mint egy tnűértő, olyan elegáns mozdulattal emelte meg a költő agyonvert kezét. — Milyen gyönyörű párnázott ujjaid vannak. — Kö- aömbös megállapítását zengő hahotával fogadták a nyilasok. A főhadnagy közben már nyúlt is a korbácsért. — Na, édesem, akkor tartsd magasabbra a szikárabb kacsódat. Ügy. Közben számold a szikrákat, akkor nagyobb lesz az élvezet. És a drótkorbács kínt osztó suhogása kezdődött elölről. A fogoly rövid idő alatt megtanulja, hogy felszólítás, engedély nélkül semmit nem tehet. Ahány önálló »mozdulat, annyi szidalom, vagy ütés. Ettől tartott Bogdanov István, alti megadó gönnye- déssel állt a folyosón, szemben a tízes szoba ajtajával. Hátba taszította géppisztolya csövével a csendőrfoglár: — Nyiss már be! összevert keze nehéz és érzéketlen volt, mint a tégladarab. Könyökét még csaposak be tudta hajlítani, de attól lefelé nem engedelmeskedett akaratának karja. Ólommá- dermedt ujjai idegen tárgyként ágaztak szét püffedt kezefejéről. Tenyerét nagy nehezen a kilincsre támasztotta, másik kezével ránehezedett, így sikerült kinyitnia az ajtót. Bent egy egész csapat csendőr várta, köztük a farkaskutyás Faragó. — Hallotta valaki a köszönését? — pillantott körbe kérdőn Demeter. Érdeklődésére a többiek is összenéztek, tettetett kíváncsisággal. — Mars ki, gyere be újra! Az ajtót becsukták mögötte. elölről kezdhette kálváriáját a kilinccsel. Visszatérve. a félelemtől -sápadtan suttogta: — Jó napot kívánok... Demeter főhadnagy egyetlen sfemöldókrándítására Bede Antal zászlós izgóko- nyon a fogoly előtt termett és gyors pofont mért az arcára. — így kell köszönni? Takarodj vissza, ismételd meg! |folytatjuk.) Népdal ide, népdal oda: a páva nem tud repülni és énekhangjáról jobb szót sem ejteni. Ám a népdalnak mégis igaza van, a népdal nem tűri el a ,tudományos” precizitást és realitást, a népdal fütyül a konvenciókra. a természettudományos törvényekre — a népdal saját öntörvényei szerint éli pompázatos életét. És e törvény szerint a páva igenis repül, sőt röpül és énekel, és vele együtt énekelt egy egész ország ... Mert együtt énekelni nem lehet sem shakre, beatre, de sambára sem, együtt énekelni például azt hogy „Felszállót! a páva ...” csak népdalt lehet. Nagy és tiszteletre méltó, ' sőt kezdetben kpckázatosnak is tűnő vállalkozása volt a Magyar Televíziónak, hogy a sok „made in Hungary” mellett megrendezze az igazi Made in Hungaryt —, a táncdalíesztiválok sikere kapcsán és alapján, óvatos szerénységgel a magyar népzene folklór-fesztiválját. Énekel-e meg a magyar nép, avagy mar csak beat-el, születnek-e új, vannak-e még ismeretlen régi népi dallamok, szövegek — s egyáltalán van-e manapság, az urbanizáció és a civilizáció eme fokán talaja a népdalnak? Ha van. ha nincs, meg kell próbálni, mert lehet, hogy a 24. óra ez, s már holnap nem lesz mit és nem lesz ki énekelni „magyar népdalul”... — gondolták titokban a vetélkedő rendezői és talán azt is vélték, nem is titokban — hogy tévednek, mert a népdal, mint szerény, szívós, de kedvés virág, makacs és kiirthatat- lan. Jól vélekedtek! Nem csak a kétezer új magyar népdal, nemcsak a népdalénekles eddig ismeretlen művészei, sót népművészei igazolták ezt, de igazolta elsősorban a magyar dolgozó nép „zenei közvéleménye”, amely a voksok tíz- és százezreivel szavazott nem is csak az énekesekre, mint sokkal inkább arra, hogy van létjogosultsága népünk ősi és mai dalainak, hogy az együtténeklés néha biblikus, néha himnikus szépsége ma is sóvárgó vággyal tölti el az embert. Ez a dalra döbbenés, a nép önkincsének újbóli feles megismerése nos, ebben rejlik a Röpülj páva nagy sikere, s ezért jár elismerés e vetélkedő szervezőinek, rendezőinek és közreműködőinek egyaránt. Valaki a sötétből, lépett elő a péntek esti televíziós bemutatón, hogy ”<8 tanú előtt, lényegében többszöri kísérletre megöljön egy lányt. Gosztonyi János tv- filmje a közöny ellen íródott, amerikai témát ragadva meg alapötletül, de hazai tajakra is rádöbbenhetünk e bemutató kapcsán. Nemes és jó szándékú volt a film, de meglehetősen szimplifikált. Alakjai nem azt mondják el, ami lényükből, társadalmi felfogásukból, jellemükből alapvetően fakad — hanem az írói téziseket fogalmazzák meg laza monológok grádicsain ta- podva a végkifejlet felé. Nagyon díszletszerű, szegényes és helyenkint nevetséges volt a környezet, nem különben azok voltak u kosztümök, amelyek inkább eről- tetettségükkel, mintsem jellemző voltukkal tűntek ki. Kétségtelen, hogy dokumentumdrámát láttunk — de dokumentumnak inkább dráma. drámának inkább dokumentum volt. (gyurka) i Röpülj páva
