Népújság, 1970. február (21. évfolyam, 27-50. szám)

1970-02-22 / 45. szám

MEGYÉNK AZ IRODALOMBAN 9 „All a határozat, áll erősen. Be kell Egerbe mennem" Petőfi Sándor Egerben A z 1844-es év z költői beérkezés esztendeje TOit Petőfi életében. A meg­próbáltatások, szenvedések után most a nyugalom idő- ’ szaka köszönt rá: mellé áll Vörösmarty „Magyarország egyik legnagyobb embere”, verseit kiadja a Nemzeti Kör, a egyszeriben „lett pénze... és neve...” 1844. júliusában még az akkor induló Pesti Divatlaphoz is bekerül segéd­Ide látszik a hegy is, hol Dobó a hír könyvibe Nagy neve örök betűit Törökvérrel írta be* Hejh, az volt ám még az ember, Biz az áml Míg olyan lesz, sok víz elfoly Ha verselek! | ! Ujjam megdermed a hidegben, Es ekkor mire vetemedtem? Hát mit tehettem egyebet?■ tgö pipám i .*J ,_j ! Szorítgatám Míg a fagy végre engedett Ez ínségben csak az vigasztata. Hogy ennél már nagyobb ínségem is vala~.ll Hetvennyolc költeményt gyűjt egybe, s a zimankós februári télben nekivág a nagy útnak; csak úgy gya­logszerrel Pestre indul. Szin­te emberfeletti vállalkozás volt Később, 1874-es úti jegyzeteiben — visszaemlé­kezve e viszontagságos na­pokra, hetekre — így jellem­zi „utazásának” körülménye­it: „Debrecenből utaztam Pestre, 1844-ben, februárius- ban, kopott ruhában, gyalog, egy pár húszassal és egy kö­tet verssel. E kötet versben volt minden reményem; gon­dolám; ha eladhatom, jő, ha el nem adhatom, az is jó... mert akkor vagy éhen halok, vagy megfagyok, s vége lesz minden szenvedésnek. Egyes egyedül mentem itt a Hegy­alján; egy lélekkel, egy élő­lénnyel sem találkoztam. Minden ember födelet kere­sett, mert iszonyú idő volt. A süvöltő szél havas esőt szórt reám. Éppen szemközt jött Arcomon megfagytak a köny- nyek, melyeket a zivatar hi­dege és a nyomorúság fa­kasztott.” A nyomorúság, s a hideg mégsem gátolta, töretlen erő­vel ment célja felé. Hajtot­ta a hivatástudat „az elhi­vatottság érzésének méltó­sága”. Szerencsére barátok­ra is talált néha, többnyire „irodalmat kedvelő vidéki honfiakra”, kik készséggel támogatták a segélyt kérő poétát. Így került Egerbe is, ahol költőbarát pártfogását remélhette, s nem is alapta­lanul. A költő nem más, mint Márkányi Béla. A mikor megérkezik a városba, első útja hozzá vezet, s mivel nem ta­lálja otthon, levelet hagy ne­ki: „Tisztelt Barátom! (ha nem sértem e címmel). Több­ször kerestem önt, de nem találtam honn. Holnap reg­gel hét óra tájban eljövök. Igen örülni fogok önt meg­ismerhetni; bár jöttömnek más indoka is van. Igen megszorultam (holnap bő­vebben elbeszélem), addigie­gyen szíves ön nekem útra- valót szerezni, mellyel Pestig elmehetek. Ne ütközzék ön meg e quasi parancsoló han­gon, de, bár nagy szükség­ben vagyok, nem koldulok. Holnap mindenről bővebben, addig isten önnel. Petőfi Sándor”. itólO. február 22,. yasánu# Nem tudni, hol töltötté el­ső egri éjszakáját. Másnap viszont újra megjelent a sze­mináriumban, ahol Tárkányi lakott, s „bizalmas tegezés- sel üdvözölte” az addig csak verseiből ismert költőtársat. A kért segítség természete­sen nem maradt el, annyira nem, hogy Tárkányi és né­hány irodalmat kedvelő diák és kispap társaságában még eltölt néhány kellemes napot Egerben. Zalár József, az egykori szemtanú és a talál­kozásnak is részese így szá­mol be ezekről az esemé­nyekről: »...midőn az étte­rembe bevezették, s ott az egész kispapság a legnagyobb figyelemmel és tisztelettel fo­gadta őt, láthatólag kellemes hatással volt rá. Asztaltár­sasága meg mindent elköve­tett, hogy a társalgás a kellő kerékvágásba jusson, tréfás f vig beszédnek sem volt hiá-^ nya, az egri bikavér pohara | is megcsendült, az irodalom-1 ról való beszélgetés pedig í olyan színvonalon állt, mely | a versei iránt való lelkese-^ dést ambítiójához méltónak | tüntethette föl előtte... Pe-| tőfi a Tárkányi szobájába ij volt szállva. Odasiettek most § már az egri kispapok mikor ^ csak az iskolai előadások $ megengedték, de sokan on- ^ nan is elmaradtak, csak hogy $ ne únja magát... Egerben $ csak a várat látogatta meg, hol | Dobó nagy lelke vitt, s ezen 5 kívül a Lyceum az, mit meg-1 tekintett...” C sak természetes, hogy $ a kedves fogadtatásra | verssel válaszolt; így és ek-§ kor született a költői elhi-^ vatottság tudatáról is valló 5 — egyben az emlékezetes eg-s ri tartózkodás körülményeit ? is egybefogó — verse az Eg-1 ri hangok: Itt benn ülök a melegben, Környékez sok jó barát, Töltögetve poharamba Egri bércek jó borát, Jó barátok, jó borocska —• Kell-e más? Kebleinkben a kedv egy-egy Óriás. Kedvemnek ha magja volna: Elvetném a hó felett, S ha kikelne: rózsaerdő Koszorúzná a telet. S hogyha földobnám az égre Szívemet, Melegítené a világot Nagt, helyetti — A három napi pihenő a kedves baráti társaságban elég volt az erőgyűjtésre; harmadnap múltán — zsebé­ben a Tárkányiék gyűjtötte pénzsegéllyel — elindult Pest felé, hogy verseivel bekopog­jon Vörösmartyhoz... A révbe jutás — melyről a bevezető sorokban szóltunk — megadta a jutal­mat a hosszú szenvedések­ért: Egerből Pestre érkezve, majd Vörösmarty és Bajza támogatásával ügyeit elren­dezve szüleihez rándult pi­henni Dunavecsére, ahol két hónapot töltött, s ahol meg­írta azóta halhatatlanná lett családi verseit (Egy estém otthon, Szülőimhez, István öcsémhez). A szerelem iste­nei is kegyesek voltak hoz­zá, mintha ezek is kárpótol­ni akarták volna az addigi megpróbáltatásokért. Nagy Zsuzsikának hívták azt a „Kicsinyke szőke kis leány­kát”, aki „tárgya” volt „e nagy szerelemnek”, s „akit plátóian ölelt körül versei­vel” a nyugalomra vágyó költő... Lőkös István SOMOSKOl LAJOS: Nélküled Magadra hagytalak, a világgal, kalitkába zárt szerelmed arany madarával, s magamra, nélküled én maradtam. Te zsörtölődő, világszép-szerelmű asszony nélküled nem hoz nekem megnyugvást az alkony, S hiába jön meg aranyló-kék nylon ruhában a holnapi hajnál is friss erdei illatokkal a hegyek felől, nem nyílik nekem nyugalom-virag. Nélküled hervad nappallá a csillag-margarétás holnapi éj is, csakúgy, miként ez a mai... CSANADY JANOS: A Finn-öbölnél A higanyfényű, szürke tenger s a part felett havat szitálgat és gyantaillatot november. A fenyők mind a vízben állnak. Üresek a hegyoldalak; egy havas-orrú viking-csónak és a hideg, vöröshomok-part álomként a tengerbe olvad. Fölitta a földet a tenger, s fölitta az égbolt a tengert.. Az úton kívül nincs szilárd pont. A táj fehérbe-öltözött. Nem járnak már szerelmespárok, mert a padok tengerre szálltak, s jég nő ki lábaik között. Leningrad, 1969. LELKES MIKLÓS: FALU miként a sólyom az időtlen kézén úgy ült a galamb fent a téli fán mentünk kék hócsillagokéní sötétarcű kövek takarták el az elveszett mesét kis házak körülzárt tiszta világát hol néha-néha felsírt a cinkehangú ezé! kék udvarokban lovak füstölögtek szerszámok kedve fénylett kék vasárnap ezüstruhájú tündér kerek szoknyában forgott s az utcák elfeledték önmaguk kék hőcsillagot tükrözött az ablak bohócos fiatalság piros sapkája lobbant s ezüstruhájú tündér kerek szoknyában forgott a fenyők égbcnyúlő égő tükörhegyén ™ emlékszel? kék vasárnap berúgtuk régi pincék vasakkal zörgő mélytorkű kapuját sötétarcű kövek közt hordók mélyében ringott az elveszett messe és a hóra csak hullt tovább a kristályos harangsző de távolabb az erdőszél ügyetlen félreugró bokrai közt a távol csend fuvoláit lassan fújni készült a fák a fényt az alkonyt elfeledték fenyők tükörhegyében csak önmagukat nézték mindig az alkonyok THIÍRV A'RPA'D: Marom A kőművesek egész délelőtt kínlódtak a- nagy me­leg és a kegyetlen tempó miatt, amit magukra erősza­koltak. Tizenegy óra után már ide-oda szédelegtek, és alig várták, hogy a bérelszámoló megszólaltassa az elektro­mos csengőt, amely az ebédidő kezdetét jelezte. A negye­dik szint még alacsony falai lapos, kényelmetlen árnyé­kot adtak, a nagy hőség elől így a legtöbben lehúzódtak az alsóbb emeletek hűvösébe ebédelni. Fent csupán ketten maradtak. Mantu a teherlift mellett egy keskeny, poros árnyék­ban keresett magának helyet. Erős szálú haja a sapka alatt át izzadt, a csíkos ing rátapadt a testére. Várt egy darabig. A kéménynél észrevett egy jobb helyet, de nem volt kedve újból feltápászkodni, Piros, zománcozott edé­nyét a térdére vette, és egykedvűen, lassú rágással enni kezdett. Mantu a második szint befejezéséig munkavezető volt az építkezésen, de akkor történt valami, amiről csak a vállalat vezetőinek volt tudomásuk. Mantut egyik nap­ról a másikra leváltották. Az emberek sok mindent be­széltek azokban a napokban. Egyesek az mondták, hogy a családi házát lopott anyagból építette a kertvárosban, mások nagyobb pénzösszeg elsikkasztásáról sugdolóztak, de biztosat senki sem tudott. A legnagyobb meglepetést mégis az okozta, amikor Mantu a vállalat igazgatójától három napi gondolkodási időt kért, és ennek leteltével azt kérte: hadd maradhasson az építkezésen mint kő­műves, ; ___J............... . A leváltás után ott akarta hagyni a vállalatot, de csak más városban tudott volna elhelyezkedni, és ezt nem tehette meg A felesége huszonhárom éve béna volt a lá­baira. Mantu viselte a gondját, ő takarított, főzött, mos­dotta és ápolta. A huszonhárom év alatt egyszer se hagyta éjszakára egyedül az asszonyt. Mantu minden nap hajnalban kelt, későn este még a fészerben dolgozott a szerszámaival. Nem tehetett mást, az építkezésen ma­radt. Reggel hétkor felkapaszkodott az állványra, és dol­gozott estig. Nem kérdezték és ő nem beszélt. Mindenkire elutasítóan nézett vissza, egyedül Gráber András tekin­tetét kerülte el. Az építkezés első heteiben, amikor még ki sem alakult közöttük a szokások rendje, történt köröt­tük egy súlyos eset. Gráber családja távoli vidéken la­kott, és kéthetenként utazott haza hozzájuk. A vonat azon a hétfőn sokat késett visszafelé, és Gráber — aki az úton unalmában alaposan beivott az étszolgálatosnál — az állomásról a csomagjaival egyenesen az építkezésre sietett. így is másfél órát késett. Mantu odament az áll­ványhoz. Egy ideig szótlanul figyelte Gráber munkáját, majd leparancsolta az állványról. A kezéből kivette a szerszámokat, és bezavarta a szállásra. Mantu jelentést tett a főmérnöknek. Gráber fegyelmit kapott, és a kül­földi csereüdültetésről is lemondhatott, amit a vállalat ve­zetői még a tél folyamán kilátásba helyeztek. Azóta nem beszéltek. Bagi az állvány alá húzott egy kiszáradt malteros- ládát és rátelepedett. Sapkáját levágta a téglahulladókra. A karmából vizet locsolt a nyakára, majd enni kezdett. Nagy falatokat aprított a kenyérből, és a főtt húsból. Evés közben a lába elé meredt. Erős, szőke álla keményen előre ugrott. Büszke volt az állára, amely azonban nem­csak férfias volt, de el is csúfította az arcát. Mint egész délelőtt, most is az előző estére gondolt: Gráber András az ágyán ült, és a csomag amerikai cigarettát forgatta a villany alatt, amit Bagi hosszas mászkálás után a pá­lyaudvari trafikban szerzett. — Ezt magának adom — ismételte Bagi elvörösödve. — Minek ez nekem? — kérdezte Gráber bizonyta­lanul, és a fiatalemberre pillantott. — Ügy kaparná a torkomat, mint a falevél. Gráber a házal? iránti ösztönös szeretettel született a világra. Csak egy pohár jó italra volt szüksége, és már el is érzékenyült a nagy épületektől. Az apja kőműves- mester volt, s egy ideig úgy látszott, hogy átveszi tőle a céget, de egy nagy családi veszekedés után otthagyta a családját, megnősült, és idejött a vállalathoz. Ez húsz éve történt. Annyira régen, hogyha egyszer-egyszer arra gon­dolt: talán jobb volna átmenni egy másik vállalathoz, csúszós bizonytalanság fogta el és nem tudta elképzelni, hogy mihez kezdene a többiek nélkül, akikkel évek óta együtt dolgozott. Gráber észrevette, hogy Bagi nagyon a kedvében akar járni, de még.nem tudta eldönteni, hogy örüljön-e ennek, vagy jobb volna valami módon elhárí­tani. Bags lendületes, törekvő fiatalember volt, s való idő óta szeretett rrrlna Gráber Antal kedvében jé szerkesztőnek — Vahot Imre hívja meg ide Bajza és Vö­rösmarty ajánlására. De mennyi megpróbálta­tásban van része, míg eljut idáig! 1843—44 telét Debre­cenben tölti kegyetlen nél­külözések közepette, fűtetlen szobában, melynek „... abla­kából éppen a városi akasz­tófára lehet kilátni.” (Oláh Gábor). Egyetlen vigasza az ínségben a versírás;

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom